Nemzetközi Jog

The status of ‘international law’ is examined critically. In the first section, the basis of (national) legislation is described. This consists of an inquiry into a credible meaning of ‘natural law’. It is focused on the question whether universal principles exist and, if so, of what kind. Section 2 deals with the issue of enforcement. National legislation invariably realizes this, but this is not obvious at the international level. Section 3 deals with human rights. It is discussed whether their presence points to the existence of ‘international law’. To this end, a possible reason for these rights to have developed is expounded.

A két részből álló tanulmány abból az alkalomból született, hogy 2005 decemberében az 1949-es genfi egyezmények részes államai elfogadták a harmadik kiegészítő jegyzőkönyvet, mellyel a nemzetközi jogi rendszerbe a vörös kereszt és félhold mellé egy újabb emblémát illesztenek be.

A tanulmány első része a történelmi előzményeket foglalja össze, illetve taglalja azokat a nehézségeket, melyek az emblémákkal, illetve az el nem fogadott jelképekkel kapcsolatban felmerültek. A Kül-Világ következő számában megjelenő második rész pedig az új szabályozás részleteit mutatja be.

„Semmi sem bénítja meg jobban a gondolkodást,
mint a kisebbrendűségi érzés”
Simone Weil

A véleménynyilvánítás szabadságának kitüntetett szerepe van az alkotmányos alapjogok között, „anyajoga” többféle szabadságjognak, az úgynevezett „kommunikációs alapjogoknak”. Ebből eredő külön nevesített jogok a szólás és a sajtószabadság, amely utóbbi felöleli valamennyi médium szabadságát, továbbá az informáltsághoz való jogot, az információk megszerzésének szabadságát. Tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága. A véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik a lelkiismereti- és vallásszabadság, valamint a gyülekezési jog is. (30/1992. (V. 26.) AB határozat III. 2.1. pont.)

A cikk célja, hogy kritikusan bemutassa a Jugoszlávia felbomlására adott nemzetközi jogi reakciót. A szerző véleménye szerint a Badinter-bizottság álláspontja, mely szerint Jugoszlávia a "felbomlás állapotában volt", nem felel meg az aktuális szituációnak, a bizottság alapvetően tévesen értelmezte az államiságra és a népek önrendelkezési jogára vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat.

The article tries to critically analyze from an international legal point of view the reactions of the international community to the dissolution of Yugoslavia.

2018. június 5-én hirdetett ítéletet az Európai Unió Bírósága (EUB) az ún. Coman-ügyben, amelyben egy – jogi értelemben – új problémával találta szemben magát. Az előzetes döntéshozatali ügy alapeljárásában egy román-amerikai kettős állampolgárságú természetes személy – R. A. Coman – szabad mozgáshoz való jogával kapcsolatos érdekes kérdések merültek fel. Coman úr 2010. november 5-én Brüsszelben belga jog szerinti érvényes házasságot kötött az amerikai állampolgárságú R.C. Hamilton úrral. A két házastárs 2012 decemberében a román Bevándorlásügyi Főfelügyelethez fordult azt tudakolva, hogy amerikai állampolgárságú házastársa milyen feltételekkel kaphat – mint családtag – három hónapot meghaladó jogszerű tartózkodásra vonatkozó engedélyt. A román hatóság tájékoztatta a két ügyfelet, hogy a román jogszabályok szerint ez nem lehetséges, mivel az ország joga nem ismeri el az azonos nemű természetes személyek között külföldön kötött házasságot házasságnak. Az üggyel kapcsolatban végül a román alkotmánybíróság tett fel kérdéseket az EUB-nak előzetes döntéshozatali eljárás keretében. Az EUB – egyebek mellett – analogikus érvelést használva válaszolta meg a kérdéseket.

A kelet-mediterrán térség nemzetközi kapcsolataiban fajsúlyos szerepet játszik a líbiai konfliktus, amely külföldi résztvevői révén számos térségbeli szereplőt befolyásol. 2019 végén Görögország is részesévé vált a konfliktus diplomáciai csatározásainak, mivel Törökország és a nyugat-líbiai nemzeti egyetértés kormánya egy Athént és kizárólagos gazdasági övezeteit hátrányosan érintő tengerjogi egyezményt kötött egymással. Görögország az egyezményt elfogadhatatlannak minősítette és parti vizeinek megsértését háborút kiváltó cselekménynek nyilvánította. Az új konfliktus beemelte Líbiát a görög–török vitákba, egyúttal egy új területtel egészítette ki az alapvetően Égei-tengerhez és Ciprushoz kapcsolódó konfliktust. A vita komplexitását jelzi, hogy az nem pusztán a líbiai polgárhábo-rúhoz, de a földközi-tengeri gázfeltárásokhoz és a migrációs kihívásokhoz is kapcsolódik, amely az átfogó rendezési lehetőségeket nagyban nehezíti.

A nemzetközi humanitárius jog területén az egyik legnagyobb kihívás a nemzetközi és nem nemzetközi fegyveres konfliktus közötti egyre inkább elmosódó határ kijelölése és az ebből fakadó minősítési problémák megoldása. A nem állami aktorok fokozódó jelentősége és az államok állami szuverenitás folyamatos erodálódása olyan helyzetet teremt, amikor a nemzetközi és belső konfliktusok közötti különbség gyakran illuzórikusnak tűnik.

A cikk célja a polgárháborúba történő külföldi katonai beavatkozások hatásának vizsgálata az addig vitathatatlanul nem nemzetközi konfliktusra. A nemzetközi szakirodalom és a nemzetközi büntető fórumok esetjogának elemzésével megkísérel választ adni arra, hogy helytálló-e az a Jugoszláv Nemzetközi Büntetőtörvényszék által képviselt álláspont, amelynek értelmében a közvetlen külföldi katonai beavatkozás automatikusan "nemzetköziesíti" a korábbi nem nemzetközi fegyveres konfliktust.

One of the biggest challenges in international humanitarian law is the delimitation between international and non-international armed conflicts. The conundrum of the classification of internal armed conflicts with direct foreign military intervention has plagued international doctrine and jurisprudence in the last few decades.
This article attempts to provide an answer to this question by a thorough analysis of international legal doctrine and the jurisprudence of international courts and tribunals.

A nemzetközi emberi jogi joganyag keretei között kikristályosodott megkülönböztetés tilalma a fegyveres konfliktusok során alkalmazandó nemzetközi humanitárius jog területén is sok helyen jelenik meg. A tanulmány bemutatja annak beágyazódottságát, és feltárja, hogy milyen bírói gyakorlat alakult ki e területen. Emellett értékeli, hogy a hadviselés során melyik előírások esetében könnyű e kötelezettséget betartani, és milyen lehetséges helyzetekben képzelhető el, hogy az összeütköző államok átléphetnek felette.

Prohibition of discrimination, crystallised in the framework of international human rights law is also a basic rule of international humanitarian law, the body of law applicable to armed conflicts. The study presents its embeddedness and its scarce judicial practice. Additionally, it evaluates which of these provisions are easy to observe and in what situations is it possible, that warring states may decide to step over them.

Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriája hogyan került szabályozásra a nemzetközi és magyar jogban. Ennek érdekében először bemutatja a koncepció kialakulásának történetét és főbb fogalmi elemeit, elsősorban a Nemzetközi Büntetőbíróság felállításáról szóló Római Statútum szabályozására fókuszálva. Ezt követően azt elemzi, hogy a második világháborút követő időszakban milyen okokból nem került be a magyar büntetőjogi szabályozásba és ennek milyen következményei lettek az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó büntetőeljárások, az ún. sortűzperek során. Végül a tanulmány megvizsgálja, hogy az új büntetőkódex, a 2012. évi C. tv., amely a magyar büntetőjog történetében először szabályozza önálló bűncselekményként az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriáját, mennyire felel meg a Római Statútum rendelkezéseinek. Összességében megállapítható, hogy a 2012. évi C. tv. jelentős lépés a helyes irányba, mivel nagyrészt megszüntette Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségvállalásai és belső jogi szabályozása közötti koherenciazavart, azonban a kodifikáció távolról sem mondható tökéletesnek.

A fegyveres konfliktusok tipikusan olyan helyzetet jelentenek, ahol a részt vevők (akár államok, akár államon kívüli szereplők) politikai-katonai érdekeiket előbbre helyezik az emberi jogok védelmének kötelezettségénél. Ez a hozzáállás megfelelően meg is jelenik például a nemzetközi emberi jogi egyezmények derogációs klauzuláiban, ugyanakkor a nemzetközi jog, annak emberi jogi, de különösen a nemzetközi humanitárius jogi területe állami kötelezettségek felállításával és megerősítésével igyekszik e kényes egyensúlyt biztosítani.
Az elmúlt időszakban a fegyveres konfliktusok jellegének és természetének változása komoly kihívás elé állította a nemzetközi humanitárius jog klasszikus anyagát, miközben a nemzetközi emberi jogi joganyag fejlődése során egyértelművé vált az az (örvendetes és támogatandó) értelmezés, amely annak előírásait fegyveres konfliktusok során is előírja. E kettős kötelezettségrendszer egyik metszéspontjában az élethez való jog áll, amely tekintetében látványos különbségek állnak fenn az emberi jogi illetve a humanitárius jogi rezsimek között.
Emellett a hadviselés és annak módszerei is átalakultak. Az ellenségeskedések politikai költségének növekedése egyre inkább vonzóvá tette a saját élőerő kockáztatásával nem járó megoldások (elektronikus hadviselés, autonóm fegyverrendszerek) alkalmazását, amelyek könnyedén alkalmasak a fenti, valamint az emberiesség-szükségesség humanitárius jogi egyensúly megbillentésére. Így például egy autonóm, emberi beavatkozás nélkül működő fegyverrendszer hatékonyabb reakcióra képes egy támadásra (vagy vélt támadásra) azzal, hogy kikapcsolja az időigényes emberi döntést az amúgy automatizált emberi folyamatból, ám ez rengeteg hibára, rosszabb esetben szándékolt visszaélésre vezethet.
Az előadás és az elkészült tanulmány az élethez való jog védelmének kötelezettségének e két nagyon eltérő rezsimjét veti össze, és vizsgálja meg, hogy az autonóm fegyverrendszerek megfelelnek-e az alapjogvédelmi rezsim követelményeinek, illetve milyen lehetséges hadviselési helyzetben maradnak alkalmazhatók, ezzel körvonalazva egy azokra vonatkozó szabályozási rendszert. Ezzel egyidejűleg az is cél, hogy a hazai jogszabályi rendszer megfelelőségét vizsgálja, és javaslatokat fogalmazzon meg.

2018. július 17-én hatályba lépett a 2010-ben elfogadott kampalai módosítás, és így a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságot nyert az agresszió bűncselekményének elbírálására.
Sokak számára egy álom vált valóra – nemzetközi jogászok évszázados reményeinek betetőzése egy szabályokon alapuló nemzetközi jogrendről, amelyben a katonai nagyhatalmak nem élhetnek vissza erőfölényükkel, és a nemzetközi konfliktusok kirobbantóinak a büntetőjogi felelősségre vonás fenyegető rémével kell szembenézniük. Ebben a tanulmányban azonban megkísérlem bemutatni, hogy ez az optimizmus nem feltétlenül megalapozott. Hiába figyelhető meg az államok közötti fegyveres erőszak szabályozásának folyamatos kiterjedése a XX. század kezdetétől, a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága mind anyagi jogi, mind eljárásjogi szempontból jelentősen korlátozott, ami a gyakorlatban megkérdőjelezi az új bűncselekmény-kategória alkalmazhatóságát. Ennek megfelelően a következőkben
bemutatom, hogy a nemzetközi közösség hogyan jutott el a háború szuverén jogának elfogadásától a második világháborút követően a náci és japán háborús bűnösök felelősségre vonásáig béke elleni bűncselekményekért, majd elemzem az ENSZ Alapokmány keretei között kialakított szabályozást, és rámutatok arra, hogy az ennek nyomán kialakult fogalmi viták hogyan tettek majdnem teljesen irreálissá egy működőképes szabályozási koncepciót az agresszió bűncselekményével kapcsolatban.

Hungarian-language article on the suspension of application of treaties due to armed conflicts. A szerződő felek közötti hadiállapot szükségszerűen kihat a közöttük korábban létrejött nemzetközi szerződésekre. A hagyományosan megszüntető joghatás azonban ma már nem jellemző ebben az esetben. A cikk a nemzetközi  szerződések ilyen ok miatti felfüggesztését vizsgálja.

A tanulmány azt vizsgálja, hogy a hatályos magyar jogszabályi rendszer mennyiben teszi lehetővé, hogy a Magyar Köztársaság konkrét esetekben együttműködjön a különböző nemzetközi büntetőbírói fórumokkal, különös tekintettel a jövőben várhatóan vezető szerepet betöltő Nemzetközi Büntetőbírósággal. A vizsgálat csak az eljárási kérdésekre, a lehetséges együttműködési problémákra fókuszál, nem foglalkozik részletesebben a nemzetközi anyagi büntetőjog és a hazai büntetőjogi rendszer közötti különbségekkel, ellentmondásokkal – ezek önmagukban külön vizsgálat témáját képezhetik.

Az elemzés kiindulópontja szerint a jelenlegi hazai jogszabályi környezet sajnálatosan nem alkalmas annak biztosítására, hogy konkrét esetekben a magyar állam a különböző nemzetközi büntetőbírói fórumok mindegyikével és teljes mértékben együttműködjön. A megfelelő magyar jogszabályok kritikai áttekintése és elemzése után a tanulmány javaslatokat fogalmaz meg mind a folyamatban lévő alkotmányozás, mind pedig a jövőbeli jogalkotás számára.

A Kül-Világ folyóirat 2006/1. számában megjelent, a Vöröskereszt új emblémájáról szóló írás folytatásaként ez a munka az új embléma kérdését fejti ki bővebben, részletesebben bemutatva az új jelvényre vonatkozó, 2005. decemberében elfogadott új szabályokat.

A szabályok elemző ismertetése mellett a szerzők különös hangsúlyt fektettek az új jelvénynek a vöröskereszt mozgalom szempontjából való fontosságának érzékeltetésére, valamint bemutatják az új jelvény elfogadását kísérő problémákat is, illetve a már meglévő jelvényekkel kapcsolatban felmerülő gondokat is.