Sophocles Oedipus Rex

Brief Information about Project Project Title: The Oedipus complex (Evaluation by a 1st grade psychology student) Duration of the Project: 3 months Information about Investigator Name (surname, first name) Topal, İzem Ayşegül Student No: 170102033 Position (title) First Year Student

„Die Aufgabe eines Dichters ist es, etwas so darzustellen, wie es gemäß Wahrscheinlichkeit oder Notwendigkeit geschehen würde, d. h. was möglich ist.“ (Aristot. poet. 1451a37f.)

Können wir tatsächlich auch unter dieser Voraussetzung Sophokles‘ KÖNIG ÖDIPUS noch als gute Dichtung bezeichnen? Soll ausgerechnet jenes Drama, in dem wir erfahren, dass der Sohn, ohne es zu wissen, seinen eigenen Vater getötet und seine eigene Mutter geheiratet hat, eine Geschichte erzählen, die sich an den Merkmalen Wahrscheinlichkeit oder Notwendigkeit orientiert?

The object of this research is the role played by the Erinyes in the Greek literature on Theban myth from the Odyssey to Sophocles’ Oedipus Rex. These goddesses or daimones, who originally played an important role as punishers of blood crimes inside the family, extended greatly their prerogatives in the time: they intervene
whenever they observe a violation in the natural order. In this way they are connected with malediction (ἀρά) and pollution (μίασμα). In the Theban myth, which presents family crimes in successive generations (Laius, Oedipus, Eteocles and Polyneikes), the Erinyes have to perform a great work. In this research texts as the Nekyia (Epikaste’s Erinys), the Thebais, Pherekydes, Pindar’s Ol. 2, Aeschylus’s Seven against Thebes and other ones are reexamined from this perspective. The comparison
with the myth of Orestes (Aeschylus’ Oresteia, Euripides’ Orestes) will help to explain the ways of their intervention in Greek tragedy. Sophocles’ Oedipus Rex has some references to the Erinyes, but they don’t play an important role in this tragedy. Really Oedipus Rex is not focused on the history of the family and its crimes but on the character of the protagonist.

This paper is a comparative study on the iconic Greek heroes, Oedipus and Socrates. In particular, it contrasts their responses to the Delphic oracle and argues that Oedipus’ hamartia, his hubris consists in “double ignorance”, a state of which the Socratic elenchos is meant to purge citizens of Athens. In contrast with Oedipus, Socrates evades tragedy, for he takes the Delphic admonition (“Know thyself!”) to heart. Socratic philosophy is a cathartic procedure meant to preclude tragic catharsis. Sophoclean tragedy and the Socratic- Platonic philosophy respond to the same, perennial human hubris of “double ignorance”, and their lesson is similar. Wavering between appearance and reality, opinion and knowledge – as 5th century Greeks were – our choice is the same today: that between tragic and philosophical catharsis.

Az alábbi tanulmány összeveti a görögök két ikonikus alakja, Oidipus és Sókratés történetét, és megvizsgálja delphoi jóslatukra adott reakciójukat. Amellett érvel, hogy Oidipus vétke és hybrise nem másban áll, mint a "kettős tudatlanságban", melytől a sókratési elenchos ('vizsgálat' , 'cáfolat') megtisztítani szándékozik polgártársait. Sókratés-Oidipusszal ellentétben-elkerüli a tragédiát, mivel megszívleli a delphoi intést, az "ismerd meg tenmagad!" felszólítását. A sókratési filozófia egy olyan katartikus eljárás, melynek célja a tragikus katarzis elkerülése. A sophoklési tragédia és a sókratési-platóni filozófia ugyanarra az örök emberi tényezőre, a "kettős tudatlanság" hybrisére reflektál, s intésük is hasonló. Látszat és valóság, vélekedés és tudás között hányódva-miként az V. századi görögség-választásunk ma is ugyanaz: a tragikus és a filozófiai megtisztulás közötti.