History of Emigrations

Sei domande sulla storia. Intervista di Alessandra Gissi con Andreina De Clementi, socia fondatrice della SIS, membro del primo comitato direttivo e presidente nel quadriennio 1998-2002.
Perché la storia?
Storia e militanza;
Perché la storia dell'emigrazione?
La rifondazione della disciplina: dalla storia sociale alla storia di genere;
Metodologia della didattica e della ricerca;
Cos'è la storia?

Riassunto Gli abitanti dell'Alto Lario Occidentale, regione nota come «Tre Pievi» (Dongo, Gra-vedona e Sorico), mostrarono fin dal Quattrocento una vivace attitudine a emigrare. Di tale emigrazione, che coinvolse diversi ceti sociali, viene qui esaminata quella parte che si svolse tra XV e XIX secolo, prima verso alcune città della penisola italica e poi, dal Settecento, verso il Nord Europa. Per l'emigrazione interna, si rileva la predilezione di alcune mete a seconda delle aree di provenienza, sebbene in linea generale tutto l'Alto Lario fu accomunato da un flusso verso Palermo e la Sicilia. La pieve di Dongo mostra il quadro emigratorio più composito, le cui mete principali furono Ferrara,. In molti casi si esercitava il mestiere di calderaio e fabbro ferraio. Dalla pieve di Sorico si emigrava verso Palermo e Ancona, mentre Palermo, Roma e Napoli furono le mete prescelte dalla pieve gravedonese. In Sicilia gli emigranti lavora-vano soprattutto come vinai e panificatori, ma non mancarono medici e argentieri. Erano inseriti nella Nazione Lombarda e fondarono confraternite che raccoglievano fondi e com-missionavano opere d'arte da inviare in patria. I documenti consentono di stabilire il tipo di merce casalinga che gli emigrati portavano con sé o inviavano in patria dalla Sicilia, argenteria compresa. La cultura siciliana influenzò in vari modi il culto. A Palermo un buon numero di emigranti studiò teologia e ricevette l'ordinazione sacerdotale. L'emigrazione verso il Nord Europa caratterizzò XVIII e XIX secolo, sebbene testimo-nianze si trovino già in precedenza. Di questo flusso si riconoscono due casi estremi: quello di chi viaggiava per affari legati ad attività imprenditoriali e quello di coloro che si mette-vano in viaggio con la speranza di far fortuna. In mezzo chi aveva un mestiere spendibile e riuscì così a integrarsi nel Paese ospite in tempi brevi. Lo studio sistematico di questi processi è solo alle fasi iniziali, ma evidenzia che molti emigranti altolariani trovarono impiego come barometrai, costruttori di occhiali e di termometri, intagliatori di cornici, orologiai, gioiellieri. Tappe furono principalmente l'. Un caso particolare è quello di Giuseppe Fedele Caprani da Vercana (1839-1920), che a Dublino divenne capo-tipografo dell'«Irish Nation Newspa-per». Nel 1887 mise a punto una nuova tecnica di stampa di sua invenzione che brevettò e che venne applicata con successo dal giornale londinese «The Graphic». Premesse generali L'emigrazione storica degli abitanti dell'Alto Lario Occidentale fu un fenomeno piut-tosto articolato e complesso, del quale troviamo le prime attestazioni verso la metà del

Iratok a magyar emigráció történetéhez Bartók László bécsi követ és Szegedy-Maszák Aladár washingtoni követ levélváltása (1947-1948) 1 A magyarországi kommunista hatalomátvétel első szakaszában, 1947 télutójától, Kovács Bélának, a Független Kisgazda Párt főtitkárának letartóztatásától kezdődő eseménysorozat részletei jól ismertek a hazai történetírásban. Nagy Ferenc miniszterelnök kényszer-lemondatása és emigrációba kényszerítése, Varga Béla nemzetgyűlési elnök menekülése május-június fordulóján, a politikai és diplomáciai elit lavinaszerű emigrációjának kezdete volt. Elsőként a háborút követően helyre állított külképviseletek vezetőinek többsége (és velük munkatársaik egy része) távozott posztjáról. Június 6-án Szegedy-Maszák Aladár washingtoni, Auer Pál (volt nemzetgyűlési képviselő) párizsi, Gordon Ferenc (volt pénzügyminiszter) berni, Rosty-Forgách Ferenc prágai, június 10-én Bartók László bécsi követ, 12-én Perlaky-Kassa Endre brüsszeli ügyvivő, július 3-án Andaházy-Kasnya Béla (volt nemzetgyűlési képviselő) ankarai követ, július 10-én Kertész István római követ hagyták el a külügyi szolgálatot. 2 A sor a következő évben folytatódott (Bede István londoni, Böhm Vilmos stockholmi követek), miközben a demokratikus politikai pártok számos képviselője, pártvezetője, köztük Sulyok Dezső, Pfeiffer Zoltán, majd Peyer Károly, Kovács Imre már 1947 nyarán és őszén távozott, valójában menekült el az országból. 3 Az emigránsok kezdetben Nyugat-Európában próbáltak maguknak megélhetést találni, ám döntő többségükben az Egyesült Államok felé igyekeztek, ahol megélhetést és nem utolsó sorban politikai, pénzügyi 1 A dokumentumok eredetije az United States Holocaust Memorial Museum, Collections Division, Archives Branch, RG-10.436.02*01 Aladár Szegedy-Maszák papers, 1927-1987, Professional correspondence, 1945-1987 jelzet alatt található. Messzemenő köszönet illeti Katona Ferenc barátomat, aki Bartók László leveleire a figyelmem felhívta, számomra kikereste és lemásolta ezeket, észrevételeivel segítette a közzétételt. Köszönöm Szegedy-Maszák Marianne asszonynak, hogy a közlést engedélyezte a számomra. A közlés betűhív átírással történik. 2 Sáringer János: Iratok a magyar külügyminisztérium történetéhez 1945-1950 (Szeged, 2013) c. munkájában egy külügyi dokumentum alapján közli a Külügyminisztérium külföldre távozott, vagy haza nem tért tisztviselőinek 1950-ben összeállított névjegyzékét. (272-277.) Ebben hibásan szerepel Bartók távozásának időpontja. A pontosság megkívánja, hogy jelezzük: a Magyar Távirati Iroda június 6-án kelt 46. számú kiadásában közzétett hivatalos közlemény szerint Auer Pál lemondott, Szegedy-Maszák Aladárt azonnal hatállyal felmentették, Gordon Ferenc megbízását visszavonták. www.mol.arcanum/mti.hu 3 Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985 (Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1985) 84-85.

Artykuł w przekrojowy sposób przedstawia kolekcje archiwalne zgromadzone w zasobie Działu Archiwum i Organizacji Wystaw Europejskiego Centrum Solidarności (ECS) w Gdańsku. Archiwum ECS gromadzi materiały dokumentujące opór społeczny wobec władz komunistycznych w Polsce i na świecie z lat 1970 – 1989. W artykule nacisk został położony na kolekcje organizacji zagranicznych tworzonych przez obcokrajowców oraz Polaków przebywających na emigracji, którzy angażowali się w pomoc społeczeństwu polskiemu. Szczególną uwagę zwrócono na działalność polonii w Australii, jako przykład wykorzystania archiwaliów w celach naukowych.