Dobos István

DOBOS ISTVAN: Szinmű es regeny viszonya Kosztolanyi eletműveben; TAKACS LASZLO: Odusszeusz utja: Adalekok Kosztolanyi mesejatekanak keletkezestortenetehez; SZILAGYI ZSOFIA: „A kozonseg semmit sem vesz eszre”: (Patalia); BENGI LASZLO: Parbeszed es mertek; GYŐREI ZSOLT: Rimjatek a novellaskotetben: a Csoda a műnemek harmasutjan; DOBAS KATA: Nehany kerdes Kosztolanyi Dezső Kanari cimű darabjaval kapcsolatban; PINTER BORBALA: Mi a szinpad? Kosztolanyi Dezső Dialog cimű verses jeleneteről; PARADI ANDREA: „Az igazi varazslo”: A babjatekos keletkezestorteneteről; ZAKANY TOTH PETER: Szakralizacio es de(es/vagy re)szakralizacio: Kosztolanyi Dezső: Lucifer a katedran; BUCSICS KATALIN: Kosztolanyi Dezső: A kekruhas: A fiatal Kosztolanyi Reviczky-kepehez; HUTVAGNER EVA: „egy lyukas lavor vedelme alatt”: Kosztolanyi Dezső: A lovag meg a kegyence versus Kosztolanyi Dezső A lovag meg a kegyese; VARGA KINGA: Leszarmazasok: Az Edes Anna nehany szinpadi szovegkonyveről: (A Lakatos Laszlo-, a Felkai F...

Dobos István: Performativitás a XX. századi magyar regényben (A narratív előadás. Jelentő testek) p. 7-18. Törő Norbert: „Talán elvesztem valahol ezen a tájon…?” (A rögzíthetetlenségben/bizonytalanságban megalkotott én modellje Krúdy Gyula N. N.-jében) p. 19-36. Bartha Ákos: „Az autoritás mankói” (Kísérlet Nagy Lajos Kiskunhalom című művének antropológiai olvasatára) p. 36-65. Baranyai Norbert: Móricz Zsigmond zsoltárai a Nyugatban p. 65-76. Szirák Péter: Elmozgó határok (Szabó Lőrinc és Németh László romániai utazása) p. 76-85. Bertha Zoltán: „A szép mindig korszerű” (Dsida Jenő kritikai nézeteiről) p. 85-102. Lapis József: Fény, való, varázs (A szó hatalma a két világháború közötti lírában) p. 102-112. Takács Miklós: Trauma és irodalom viszonya Cseres Tibor Hideg napok című regényében p. 112-119. Márkus Béla: Talányos regény, regénytalány (Szilágyi István: Agancsbozót) p. 119-128. Pócsik Anett: A női szólam lehetőségei Polcz Alaine Egész lényeddel című önéletírásában és Mészöly Mi...

Márkus Béla: „író leszek vagy parasztvezér" (Veres Péter Számadásának formálódása) p. 5-23. Görömbei András: A poétikai én változása Csoóri Sándor költészetében p. 23-43. Bódis Zoltán: A hamvasi nyelvszemlélet megközelítése p. 43-71. Szirák Péter: Emlékezés és példázat Lengyel Péter, Kertész Imre és Szilágyi István elbeszélő prózájában p. 71-95. Dobos István: A vallásos horizont Esterházy Péter novelláiban p. 95-103. Tamás Attila: A személyiség megjelenési formáinak változásai századunk magyar irodalmában (Második, befejező rész) p. 103-124

Summary The objective of the paper is to investigate the role of stereotypes in the interpretation of literary genres in general and in the interpretation of autobiographies in particular. It aims to do so, first, from a theoretical aspect, considering the various concepts available concerning the genre of autobiography and, second, with the help of the specific analyses of individual

The International Society for Hungarian Studies (NMTT) brings together scholars of different nationalities and academic backgrounds from around the world interested in Hungarian philology. It enables a regular exchange of information and information about the results of researches in the various countries, and thus promotes the scientific study of Hungarian language, literature, ethnography and culture free of one-sidedness.

Cette communication qui doit beaucoup aux recherches de Philippe Lejeune, propose une lecture des autobiographies de la littérature hongroise du XX ème siècle 1 en mettant l'accent sur les considérations théoriques. Le choix de l'objet peut être justifié par le fait qu'au tournant du millénaire, les conditions de la relecture des oeuvres autobiographiques de caractère lit-téraire sont profondément changées. D'une part, il faut souligner les change-ments de la pratique interprétative 2 dus à l'approche différente de la langue et de la subjectivité, d'autre part, il faut prendre en considération la réécriture postmoderne des formes de l'expression de soi. Dans ce contexte, notre pra-tique de la relecture de l'autobiographie consiste dans la dé-construction des oppositions traditionnelles liées au genre. Il est devenu problématique de pou-voir faire une distinction légitime entre ce qui a eu lieu et ce qui est imaginé, entre mémoire et imagination, nom et chose, moi et non-moi, langue et réal-ité, image et reflet, entre le monde du texte et le monde extra-textuel. Il faut également tenir compte que la modification des conceptions de la ré-férence du texte littéraire a une double conséquence: d'une part il s'agit de l'in-validation de l'opposition entre imitation et création, d'autre part de la mise en doute de la possibilité d'une distinction nette entre les phénomènes co-tex-tuels et con-textuels. Le but de la lecture ne peut plus être donc le rétablissement de l'harmonie de l'image conçue préalablement sur l'auteur et du texte, car il est très difficile d'imaginer cette image comme une donnée qui existe avant son 1 Mihály SZEGEDY-MASZÁK: The Life and Times of the Autobiographical Novel. Neohelicon, 1986. 13/1. 83-104.; János SZÁVAI: Magyar emlékírók, Szépirodalmi, Budapest, 1988; Zoltán KULCSÁR SZABÓ: « A személyiségkonstrukció alakzatai a Tücsökzenében, avagy egy antihu-manista olvasat esélyei », in Zoltán KULCSÁR SZABÓ: Az olvasás lehetõségei, Kijárat, Buda-pest, 1997, 87-109.; Nóra SÉLLEI: Tükröm, tükröm ... Írónõk életrajzai a 20.

So far, this piece by Dezső Kosztolányi has not been analyzed from the aspect of biopoetics. The novel seeks to answer the query whether we are able to transcend the framework of interpreting ourselves that is traditionally available for us and move to the level of other relationships of existence (present in the vegetable or animal kingdoms, or in nature) in this effort. In Aranysárkány [verbatim: golden dragon], the eponymous creature is neither a human being, nor an animal, but a model of a mythological beast, which the characters seem to personify in various ways. Its role in the book is to gradually undermine the anthropological conviction that considers human beings to be the opposite of animals. according to this latter assumption, our absolute superiority in this respect is guaranteed by our intellect, willpower, morality, and the use of language. The novel suggests that the differences and discrepancies that separate us from animals and other natural creatures are much more...

Az olvasás medialitásával összefüggő kérdések sokrétűek és összetettek, ugyan-akkor úgy képesek megszólaltatni az értekező Kosztolányi különféle szemléleti hatást befogadó gondolatait, hogy az eddig feltételezettnél egységesebb összefüg-gésrend körvonalai sejlenek fel különböző időpontokban keletkezett írásaiban. A jelen értelmezésnek irányt adó távlat önállóságából is következhet, hogy Kosz-tolányi irodalmi olvasásról alkotott elképzelései a megszokottnál szorosabban il lesz kednek egymáshoz a kijelölt elméleti keretbe helyezve elméleti-módszertani rendszerességre korántsem törekvő műértelmezéseit, fordításelemzéseit, változa-tos tárgyú esszéit, kritikáit és alkalmi írásait. Hogyan ragadható meg a hatás az olvasás közvetítő eseményében? Milyen ér-telemben közege az irodalom a nyelvnek? Mit jelent a közvetítettség Kosztolányi nyelvszemléletében? A következőkben e három kérdés kibontásával kísérlem meg az olvasóként is időtállót alkotó Kosztolányi elképzeléseinek újratárgyalását. 1 1. Hogyan ragadható meg a hatás az olvasás közvetítő eseményében? Kosztolá-nyi a műalkotás hatásának vizsgálatára alapozta irodalomértelmezését. 2 A hatást 1 Kosztolányi irodalomértelmezésének a megközelítéséhez előzményként elsősorban az alábbi írásokat kell megemlíteni: SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Kosztolányi nyelvszemlélete = UŐ., Minta a szőnyegen, Balassi, Budapest, 1995, 162-175.; BÓNUS Tibor, Babits és Kosztolányi mint (egymást) olvasók. Kritikatörténeti kísérlet = Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk. KULCSÁR SZABÓ Ernő-SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Anonymus, Budapest, 1998, 291-326.; BENGI László, Művészi önálló-ság-kulturális meghatározottság. 1929. Megjelenik Kosztolányi Dezső Ady-bírálata = A magyar irodalom történetei, III., 1920-tól napjainkig, szerk. SZEGEDY-MASZÁK Mihály-VERES András, Gondolat, Budapest, 2007, 135-146. 2 "A kritika célja, hogy megértesse azt, ami voltaképp érthetetlen, hogy egy alkotást ízeire szedjen, hogy föltárja szerkezetét, hatóeszközeit, leleplezze művészi titkait." KOSZTOLÁNYI Dezső, Móricz Zsigmond = UŐ., Egy ég alatt, Szépirodalmi, Budapest, 1977, 273-274. Kosztolányinak e közis-mert gondolata, mely a hivatásos olvasó feladatát a nyelvi hatás rejtelmes okainak fürkészésében határozza meg, a legkülönfélébb szövegkörnyezetben köszön vissza. Így többek között a fordításra

Miklós Mészöly is one of the most significant writers of the second half of the 20th century. His late essays discuss the chances of the democratic transformation of Hungary in the crisis period of the socialist regime in a passionate voice, posing many difficult-to-answer questions. The study examines the rhetorical structure of the texts.

A kotet irasai, fiatal tudosok tanulmanyai, a hungarologia tudomanyteruletein megjelenő időfogalmakat, a megelt es az elmondhato időtapasztalatokat targyaljak. Az idősemak nyelvi megformalasa / megformaltsaga a tarsadalmi kommunikacio es a műveszetek teruleten egyarant alapvető jelentősegű. Az elbeszelő strukturak dontően hatarozzak meg mind az irodalmi megnyilatkozasok belső szerkezetet, mind az irodalomtudomanyi metaszovegek periodizalo, korszakretorikai torekveseit. A torteneti kutatasok szamara szinten kulcskerdes, hogy a fejlődes es lemaradas megoly viszonylagos, de megis merhető jelensegei mennyiben esnek egybe egy-egy kor megelőinek szubjektiv időerzetevel. A nemzettől a kisebb kozossegekig, sőt az egyenig is minden onelbeszeles rendelkezik jellegzetes időstrukturaval (fejlődes, hanyatlas, stagnalas), amelynek iranyai es mintai (apokaliptikus, ciklikus, kontinuus vagy szaggatott) rendkivuli fontossaguak az adott kozosseg illetve egyen belső es kulső „tortenetenek”, onertelmez...

István Dobos: Anecdote and Play: Crossing Genre Boundaries Play and Philosophy
The study suggests that in Ferenc Molnár’s play The Game in the Castle, the staged and narrated versions of the performance together form a blended genre in which humor is complemented by a philosophical perspective. In the foreground of the play is a rehearsal process of an operetta about to be performed.  The story of the play is inextricably intertwined with the real-life love story that takes place in the castle. The castle is not only a place to stay, but also an auditorium and a stage. A natural gateway between life and art is opened in the play, infinitely crossing the boundary between the real and the fictional, personality and role, true and false. The play calls into question whether referential reality can be identified. Molnár’s play presents both the performance of the story and the story of the performance. This poetic experiment was inspired by the self-reflexive variety of anecdotal narrative, in which the storyteller also enacts the performance itself to enhance the effect on the reader. Molnár’s work is constantly interpreting itself: it is literally about creating artificial illusions. Molnár’s theatre is linked to the aesthetics of crossing boundaries, as it experiments without pause to cross the boundaries (art and life, auditorium and stage) that emerged at the end of the 18th century.

Kosztolányi fordítóként, értekezőként és kritikusként kitüntetett figyelemben részesítette a kettős Monarchia alkonyának szellemiségét hordozó életműve-ket. Máraihoz hasonlóan történelmi megrázkódtatásként élte meg a Monar-chia széthullását, amelynek következtében elvesztette szülőföldjét. 1 A kettős 1 Kosztolányi írja édesapjáról: "Magyarország földarabolása után hat esztendeig nem látogathattam meg" Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig, szerk. Réz Pál, Noran, Budapest, 2002, 301. Márainak így vallott már súlyos betegen: "A magyar író Trianonba hal bele" Márai Sándor: Írók, költők, irodalom, szerk Urbán Lász-ló, Helikon, Budapest, 2002, 57. Az Egy polgár vallomásainak első kötetét záró életkép meghitt hangulatát a trónörökös meggyilkolásának híre töri meg, korszak-fordulót, a boldog békeidők lezárulását sejtetve. A Monarchia felbomlása után Bécs mindvégig az elveszett haza egyik változatát jelenti Márainak. A következő történel-mi korszakhatár az egykori birodalmi központ életében az Anschluss. Márai közvet-lenül e történelmi esemény előtt jár a császárvárosban. A teljes napló pedig minderre elégikusan emlékezve részletesen megörökíti a harmincöt év után, 1973-ban Bécs-ben eltöltött két hetet: "Olyan prousti ballagás ez az eltűnt idő nyomában. Nem kell ismergetni az utcákat, harmincöt év után éjjel is céltudatosan, biztonsággal járunk a Belvárosban, minden utcasarok letétben volt valahol a tudatban. A ház, ahol L. ötven év előtt intézetben nevelkedett […] A régi, közép-európai szállodai szokások, a reggeli, amelyet a szobákban szervíroznak, a cipő, amelyet ki lehet állítani éjjel az ajtó elé … A kisztihand és a régi, alázat nélküli, kedélyes udvariasság. És mindenek mögött és körül Bécs-ami Kassa mellett és után mindkettőnk számára elevenebben maradt meg valóságnak, mint Budapest […] Első éjjel a Kärtner Strassén, egy kávé-házban, mint Ulysses, amikor végre hazatér Ithakába" Márai Sándor: A teljes napló 1970-1973, Helikon, Budapest, 2015, 397-398. Márai felismeri, hogy az egykor otthonos, kényelmes világ számára idegenné vált az emigrációval együtt járó foly-tonos úton létnek, a kitágult élettérnek, és az Egyesült Államok és Olaszország kö-zötti ismételt helyváltoztatásnak köszönhetően: "És minden »közel« van: nemcsak a térben, hanem a tudat mélyvizében is. Minden előkerül, felmerül; ismerős arcok, szagok, hangok. […] Ugyanakkor nem hiszem, hogy tudnék még itt hosszabban élni. Van valami feszélyező az ittlétben, mint ahol hívatlan vendég az ember. Bécsben én nem vagyok turista-de már nem vagyok otthon sem" A teljes napló 1970-1973,

A hallgatásról szólva a nyelv kiteszi az értekezôt a "megszokott veszélyének". 1 A hallgatást mintha csakis a beszédtôl megkülönböztetve, ahhoz viszonyítva, annak hiányaként lehetne elgondolni. A hallgatás mint észlelt, érzéki tapasztalat, a hang függvénye. A világban lévô valóságos hang rendjében a hallgatás meghallott csend, a hang hiánya. Vajon kívül lehet-e kerülni a hallgatást emberi jelleggel felruházó szemlélet keretén? E titokzatos jelenség arra ösztönzi a kutatót, hogy letérjen a gondolkodás bejáratott pályáiról, s ez, tudvalévô, egyszerre jelent kockázatot és ígéretes lehetôséget. 2 Nyelv nélkül a hallgatás nem gondolható el, de létezik-e a hallgatásnak nyelve? Mindannál, ami-jobbára közvetve-tudható a hallgatásról a meghatározó nyelvelméletek különbözô, többé vagy kevésbé egyaránt megala-pozható megoldásai szerint, nem kizárt, hogy fontosabb azoknak a reflexióknak az összegyûjtése, melyek végsô válasz helyett eljuttatnak annak belátásáig, hogy nehéz, vagy egyenesen lehetetlen a hallgatás kérdését megoldani. Különösen olyan megközelítésekben kísért ez a felismerés, amelyek a hallgatás lehetôségi feltétele-it nemcsak a hallható és látható nyelvben akarják feltárni, de annak fenomenális dimenzióját megelôzôen, a nyelv nem tárgyiasult mivoltában is. Az elôbbi a hasz-nálatra, a kommunikációra, a logikára, a grammatikára, a közlés szabályaira, tehát a beszélô és a nyelv közötti viszonyra összpontosít, az utóbbi az eseményszerû mû ködésre, melyben lét és nyelv rejtélyes viszonya mutatkozik meg: "A nyelv nem rendelkezésre álló eszköz-mondja Heidegger-, hanem az az esemény [Ereignis], amely az emberlét legfensôbb lehetôsége fölött rendelkezik." 3 A nem tárgyiasítható nyelv eltérô értelmezéseit összekapcsolja a nyelvi diffe-rencia tételezése, mely már mindig is a nyelvben munkál. Az így értett különbség eltérô bölcseleti modelljeinek talán az egyik közös nevezôje az lehet, hogy a kü-lönbség minden nyelvi rendszer dologi formában nem azonosítható feltétele. Saussure alapvetô magyarázata szerint: "a nyelvben […] csak pozitív elemek nél-küli különbségek vannak. Akár a jelöltet, akár a jelölôt vesszük, a nyelvnek nem részei sem olyan fogalmak, sem olyan hangok, amelyek a nyelvi rendszer elôtt lé-teztek." 4 A nyelvben munkáló különbség Derrida szerint sem "helyezhetô el en nek A 2018. június 12-13-án a Petôfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Hallgatás, poétika, politika, per formativitás címû konferencia szerkesztett szövegei. A tanácskozás anyagából további tanulmá nyo-kat közlünk a májusi számunkban. 63

So far, this piece by Dezső Kosztolányi has not been analyzed from the aspect of biopoetics. The novel seeks to answer the query whether we are able to transcend the framework of interpreting ourselves that is traditionally available for us and move to the level of other relationships of existence (present in the vegetable or animal kingdoms, or in nature) in this effort. In Aranysárkány [verbatim: golden dragon], the eponymous creature is neither a human being, nor an animal, but a model of a mythological beast, which the characters seem to personify in various ways. Its role in the book is to gradually undermine the anthropological conviction that considers human beings to be the opposite of animals. according to this latter assumption, our absolute superiority in this respect is guaranteed by our intellect, willpower, morality, and the use of language. The novel suggests that the differences and discrepancies that separate us from animals and other natural creatures are much more complex and the essence of human existence cannot be defined or pinpointed through simple binary oppositions. it is the act of being addressed by the imaginary gaze of the golden dragon and the effort of embedding the interpretation of the experience of this encounter into the image perceptible about human nature that provide the perspectives and angles of comprehension which may justify the possibility of approaching Kosztolányi’s Aranysárkány from a bio-poetic aspect.

tanulmány DOBOS ISTVÁN A szabálytalan remekmû KOSZTOLÁNYI DEZSÔ: PACSIRTA Regény és színmû Jóllehet Kosztolányi színmûveit elôadták, s az író megkülönböztetett figyelemmel kí sérte saját darabjainak a bemutatását, mégsem került be a korabeli színjátszást meghatározó szerzôk közé. Vajon mi akadályozhatta meg ebben? Alighanem e rop-pant összetett kérdésre az egyik válasz a poétika felôl érkezhet. Mit tud a kima-gasló alkotások sorát létrehozó regényíró nyújtani, melyre színmûben nem vállal-kozhat? Jelen tanulmány keretében az életmûsorozat legújabb kötetét veszem ala-pul, a Pacsirta kritikai kiadását, hogy szemléltessem a kétféle kifejezésmód, elbe-szé lés és elôadás, regény és színmû viszonyának némely összefüggéseit Kosz to lá-nyi életmûvében. 1 Mindenekelôtt arra kell emlékeztetnem, hogy a színmû nélkülözi a közvetlen el beszélôi megnyilatkozást, s ez Kosztolányi esetében a lehetô legnagyobb veszte-séggel jár. A regények elbeszélôje ugyanis nyelvteremtô. Egy-egy ritka, jól elhe-lyezett szó, mely összefogja az addig elmondottakat, s távlatot nyit a soron követ-ke zô eseménynek, megvilágító erejû lehet. Apa, anya és lánya a Pacsirtában az utazás elôtt a rendkívüli izgalomban csak "ide-oda bódorogtak". E szavak körül meg fordul az elbeszélt világ, s a figyelmes olvasó is részesül ebbôl az átváltoztató ese ménybôl. Jóllehet nem biztos, hogy ismeri az "ide-oda bódorogtak" "céltalanul megy" jelentését, mégis telitalálatnak véli a régies kifejezést, s tökéletesen érti a "kó borol" áthallásával. Egyik nyelvtörténeti forrásunk szerint: "Az bódorog, aki nem tuggya, hoty hova mennyen, csak kószál." Talán nem véletlen, hogy Kosz to-lányi az idézett mondatban minden mást javított, de ezt a szót érintetlenül hagyta (20/14.-21/9.). A kódorognál azért is erôteljesebb a bódorog, mert hangalakján a borong, búslakodik jelentése is átsejlik. A felforgató hatású jelzô rendszerint szellemi jelenségekhez s lelki események-hez kapcsolódik a regényben. A kávéház teraszán ejtôzôk Pacsirtára néznek: "Nem tisz teletlenül, hanem úgy, ahogy rendesen. Bizonyos jóindulatú, hamuszín rokon-szenvvel, melyet belül káröröm bélelt, pirossal." (33.) A káröröm pirosa érthetô és szem léletes jelzô. Pokoli meleg van az indulás napján, s a pusztító szenvedélyhez könnyen társítható a parázsló tûz, ennek nyomán pedig a hamu. A hamuszín ro-konszenv mégis fejtörést okoz. Ákos egérszürke ruházatára s ôszes hajszínére em-lékeztet. Az apa esetében a hamuszín egyaránt lehet a gyász és a bûnbánat kifeje-zô je. Ákos elôresietett, hogy ne kelljen a lánya mellett mennie. Most mellé áll, jelezve, hogy ô is vállalja a kárörömöt s persze a rokonszenvet is. Az apa esetében 22

Kulcsár-Szabó Zoltán immár több mint egy évtizede meghatározó szerepet játszik az irodalomértés elméleti-módszertani megújításában. Nagyon sokat tett a recepcióeszté-tika, a szövegközöttiség vagy a korszakképzés elméleteinek meghonosításáért, főként pedig a retorikai olvasás alkalmazási körének kiszélesítéséért. A mintegy másfél évtized alatt elvégzett kutatás eredményeit bemutató, negyed-félszáz lapos mű előszava szembeötlő visszafogottsággal tájékoztatja az olvasót arról, milyen nagyszabású vállalkozást vitt végbe a szerző. Az Előszó minden formájában kiindulópont a könyv értelmezéséhez, mivel a főszöveg olvasására vonatkozó aján-latnak tekinthető. Fontos, hogy a bíráló elsősorban a megjelölt célkitűzések megva-lósítását mérlegelje, s általában ne várjon olyan választ-a témához egyébként kap-csolódó-kérdésekre, amelyeket a szerző maga sem szándékozott fölvetni. Az előszó tájékoztatása szerint a könyv nem "tekinti feladatának a költő pályájával kapcsolatos ismeretek rendszeres összefoglalását". Klasszikus életműről lévén szó, a teljesség meg-valósíthatatlan ábránd. Az önkorlátozás különösen hatékonynak és sikeresnek bizo-nyul a poétika választott távlatának köszönhetően. Az elvégzett munka meggyőzően és hitelesen érzékelteti az életmű belső viszonyait, így nem szükséges, hogy minden egyes verscsoportról a maga jelentőségének megfelelő terjedelemmel és hangsúllyal essék szó. A kötet fejezetei elsődlegesen új kérdések kidolgozására vállalkoznak, ezért megközelítési szempontjai, a felvázolt problémák "tárgyalásának arányai […] nem feltétlenül tükrözik pontosan az életmű egyes szakaszainak vagy teljesítményeinek jelentőségét" (7). A problémaközpontú tanulmány-mások mellett-Hans Robert Jauss eszménye volt, aki nagy hatást gyakorolt a szerzőre. Jauss gyanúval szemlélte az alkotó és a mű viszonylatát teljességre törekvő rendszerességgel bemutató monográfia műfaját. Igaz, hogy "Szabó Lőrinc munkássága, feldolgozottságát tekintve, mára a 20. századi ma-gyar költészettörténet egyik legjobban »karbantartott« életművének nevezhető" (8). A felhalmozott irodalomtörténeti, filológiai eredmények valóban megbízható alapot biztosítanak a retorikai olvasás számára. A legutóbbi két évtized hazai irodalomérté-sében bekövetkezett szemléleti-módszertani fordulatok viszont olyan kérdések újra-tárgyalását teszik lehetővé és szükségessé, mint például Szabó Lőrinc személyiség-, nyelv-és időfelfogása, képalkotása vagy műfordító tevékenysége. A problémafelvetés egyébként elméleti szempontból izgalmas, jelentős lehet akkor is, ha a konkrét életmű vonatkozásában tanulságos, de nem elsőrangú kérdést tárgyal. A szerző azonban egy-től egyig olyan problémafeltevésekkel kapcsolja össze az életmű egyes szakaszainak Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) PÁRBESZÉD

A Költôi képek testamentumai tárgyválasztását és módszertani megfontolásait te-kintve kivételesen egységes kötet, amely szorosan kapcsolódik Lôrincz Csongor legutóbbi, szerzôként és szerkesztôként egyaránt jegyzett német nyelvû munkái-hoz. Az egyik többszerzôs tanulmánygyûjtemény Das lyrische Bild címmel jelent meg Bázelben 2010-ben, a másik pedig Zwischen Pygmalion und Gorgo. Die Ge-genwart des Bildes in der Sprache címmel 2013-ban Berlinben. Jelen kötet fô kuta-tási irányát a textualizált kép létmódjának a kérdése jelöli ki. Elméleti következte-tések jobbára a képkritikának nevezett szövegolvasás gyakorlata közben keletkez-nek Lôrincz Csongor erôteljesen reflektált elemzéseiben. A szerzô sarkalatos tételét elôzetesen így összegezném: a kép jelöltjét elôállító ef fektusokat a nyelv létrehozza, de az érzékek számára hozzáférhetetlen megteste-sítésével egyszersmind ki is oltja. Ha ki kellene emelnem a tanulmányok megkü-lönböztetô vonásai közül egyet, mindenekelôtt a nyelvközöttiségre hívnám fel a fi-gyelmet, amely többféle értelemben is jelen van a berlini Humboldt Egyetemen ta-nító szerzô munkáiban. Meghatározza a tárgyválasztást: az elemzésre kiválasztott szövegek döntô részben német nyelvû költôi alkotások, illetve értekezô szövegek. (Goethe: Mir schlug das Herz, Hölderlin: Heidelberg, Hölderlin: Az élet fe lén, Hívás és megvonás között. "Dichten" és "Denken" viszonyáról Heideggernél, A kép üressége és törése. Heidegger van Gogh-értelmezésérôl, Provokált képek. "Mutáció" és textua-litás Gottfried Benn szövegeiben, Eszközszerûség és referencialitás a lírában. Tho-mas Kling). A tanulmányok között akad olyan, amely elôször németül jelent meg, s Kurdi Imre fordításában olvasható a jelen kötetben. A költôi képek retorikai elemzése az eredeti nyelv mediális mûködését követi, s emellett angol nyelvû szakirodalmi hivatkozások is bôségesen találhatók a fôszövegben. A köztesség kép és nyelv láthatatlan határait is magába foglalja, s a nyelvközöt-tiség alaphangoltságát erôsíti fel. Az egyik meghatározó olvasási tapasztalat ebben a vonatkozásban a változatok, az alapszöveg, s a magyar fordítás összhatásának a mérlegelésével körvonalazható. Ez az aprólékos, elidôzô, többirányú összehason-lítás mindig nyereséggel jár. Minthogy a kutatás tárgya e kiváló munkában nem tekinthetô adottságnak, az értelemkeresés jegyében Lôrincz Csongor egyaránt fi-gyelembe veszi "a képolvasás materiális, mediális, performatív és referen ci á-lis dimenzióit." (8.) Ezt a magam részérôl még azzal az eseménnyel egészíteném ki, ahogy megérkezik az idegen szöveg a ma gyar költészetbe: ekkor ugyanis új terek nyílnak a nyelv közegében. Ha úgy tetszik összehasonlító képkritikára adó-dik le hetôség, hiszen nem elszigetelt, vagy érint kezô, de egymást átható nyelvi világokról van szó. Mindjárt a kötet címét értelmezô Goethe-vers elemzésében megmutatkozik, hogy a kép szövegszerûen megalkotott, tehát visszafordítható, a szerzô kifejezésé-vel élve, a "költôi nyelv textuális medialitásába." Lôrincz Csongor helyesen mutat rá, hogy a Mir schlug das Herz elsô versszaka fokozatosan bontakoztatja ki a látha-112

"Az em lékezet a gondolkodás egybegyűjtése"-mondja Heidegger, ezért a meggon dolandó elé járulunk, ha em lékezünk. Életének 7 2. évében meghalt Fülöp László irodalomtörténész, kritikus, a D ebre ceni Egyetem oktatója, aki negyed századon át az A lföld folyóirat szerkesztője volt. Kutatási területe kezdetben a kortárs magyar líra volt, majd a századelő prózája. Könyvet írt Pilinszky, K affka M argit, Krúdy és Schöpflin A ladár munkásságáról. A z utóbbi húsz évben teljes visszavonultságban élt. Korkedvezménnyel hagyta el az egyetemet, végérvényesen. A nyolcvanas évek végén beletörődve kísérte figyelemmel a magyar irodalomtudományban felgyorsult szemléletváltozást, de talán egyedüliként vonta le saját működésére vonatkozóan azt a kím életlenül szigorú következtetést, hogy az általa képviselt beszédmód érvénytelenné vált. A k ik becsülték, hiába em lé keztették Ö t arra, hogy soha nem lépett fel más értékrendet, világnézetet, művészi hitvallást képviselő irodalm árral szem ben támadólag. A rendszerváltozást követő évtizedben visszavonhatatlan döntést hozott, s felhagyott az írással. 198 5-tő l nyug díjba vonulásáig szobatársak voltunk az egyetemen. Ebben a magára záruló korsza kában már régi barátai társaságát sem igényelte, s udvariasan hárított el minden újabb közeledési kísérletet. Pályatársai em lékezete szerint Fülöp Lászlót felsőbb éves diákként, majd kezdő tanárként feltétlen tisztelet övezte, rendkívüli tehetségnek tartották, aki hamarosan nemzedéke egyik meghatározó kritikusa lett. Kivételes volt a fiatal irodalm ár indu lása. Rendkívüli elszántsággal vetette magát a munkába. A tudománypolitikában ak kor meghatározó szerepet betöltő vezető tudósok arra ösztönözték, hogy közel 8 0 0 lap terjedelmű "kisdoktori" m unkáját adja be "kandidátusi" értekezésként. Em beri tartására jellem ző, hogy nem használta ki a felkínált lehetőséget. Ö n kén t m ondott le a gyors intézményes előm enetelről, de döntésében szellem i hangoltsága m ellett gyermekkori paralízissel kezdődő betegsége is közrejátszhatott. A tudományos köz

58. "Ezzel összefüggésben merül fel az a kérdés, hogy a kreatív alkotás hogyan járul hozzá a pszi-chi kus egyensúly fenntartásához." Hartmut Kraft: Bevezetés a pszichoanalitikus mûvészetpszichológia ta nulmányozásába, ford. Mohácsi János = Pszichoanalízis és irodalomtudomány, i. m., 27.; "A pszi-cho lógiai elemzés hozzájárul a mû gyógyító hatásához." von Franz, i. m., 156. 59. Mérei, i. m., 123, 126. 60. Lásd Holland, Psychoanalytic…, i. m., 71-72. 61. Schönau, i. m., 38. DOBOS ISTVÁN Elképzelt nyelvi világok-Szólás és mondás által lesz a regény ESTERHÁZY PÉTER: EGYSZERÛ TÖRTÉNET VESSZÔ SZÁZ OLDAL-A KARDOZÓS VÁLTOZAT-A jelentôs alkotást téveszthetetlenül megkülönböztetô hang megszólal az Egyszerû történetben, amely jóllehet, több tekintetben hasonlít a korábbi regényekre, ameny-nyiben önértelmezô mû, kitüntetett szerepet játszik benne a szövegközöttiség, a né zôpontok, beszédszólamok megsokszorozása, az önéletrajzi fikció és az én nyelvi megalkotottságának gondolata, ugyanakkor nemcsak újratárgyalja, de szá-mos vo natkozásban átértelmezi s kibôvíti az életmûben felvetett mûvészi kérdése-ket. A nyelv világáról, emlékezet és képzelet kölcsönhatásáról, a közelálló idegen és az elfelejtett saját megértésérôl, a családi emlékezetrôl és a személyes múlt meg alkotásáról az Egyszerû történet olyan távlatokat nyit meg, amelyekkel meg-változott összefüggésrendbe helyezi eddigi ismereteinket. Esterházy regénye való-di kihívás elé állítja az értelmezôt, s a megszokottól eltérô kérdések kidolgozására sarkallja. Mit jelent az elképzelt nyelvi valóság? Miféle valóság elôzi meg a mondatot, ha a nyelv szükségképpen világot teremt a regényben? Létezik-e valósághiányos kife-jezés? Ha nyelv által, szólásból lesz a regény valósága, hogyan viszonyul egymás-hoz beszéd és írás? A szó lélegzetbôl keletkezik és leírva ölt testet? A lélekbe írt hang lejegyezve látható alakot nyer? "Nincsen gyémántom, rálehelek az üvegre, és az ujjaimmal írom a nyirkos homályba: örülni. Folyton eltûnik, befutja a hideg. És ak kor újra: amíg tudok lélegezni, és van meleg odabent, addig ez is van." (18.) Az üvegre lehelés után kézzel írott szó a nyelv esendôségének a szemléletes hasonlata: valami létrejön, s azonmód eltûnik: a nyelv vonatkoztat, de az utalást egyszersmind vissza is vonja. A nyelv tünékeny, akár az üvegen elhomályosuló, majd rálehelve újra láthatóvá váló írás. E kép az irodalomra kiterjesztve azt sugalmazza, hogy újra meg újra életet kell lehelni az írásba. A paródia ezt a célt szolgálja. A nyelv meg-újításának másik záloga a szólások keletkezésében rejlik. 69

The Poetics of Creative Presence
in this paper a special attention are given to the following topics: the questions
of presence, the literary, rhetorical and philosophical aspects of the production
of presence in the novel, the concept of subject and language-use, the fictive,
the real and the imaginary in the narration, the paradigms of modern literature
and the types of literary presence.
Keywords: stereotypes, as a part of the readers’ anticipations, the traditional
preconceptions and operations within textual interpretation, the production of
presence in the novelFelejtés és emlékezés kölcsönhatása teremti meg az irodalom mélyebb foly-tonosságát. az újraolvasás legfőbb akadálya, ha a szöveg szinte könyv nélkül ismert. a rajongók hódolatával itt nem számolva, zavarba ejtően sok, egyér-telműnek vett idézet fonja körül ottlik főművét, holott az Iskola a határon sűrű szövetében minden egyes szál összetett mintázatba szövődik, s ha az olvasó ebből próbál egyet kihúzni, a feszes szerkezet először megbomlik, majd felis-merhetetlenül összekuszálódik. a tetszetős jelmondatok változatlan ismétlése összezsugorítja a tágas szövegteret, a tanító célzat pedig afféle kiskátévá, erkölcsi intelmek és alapvető hittételek gyűjteményévé fokozza le a regényt, amelynek továbbélését éppen jelentésének megújítása szavatolhatja. amikor esterházy egyetlen lapra lemásolta, s ezáltal felismerhetetlenné tette ottlik regényét, többek között arra figyelmeztetett, hogy a felmagasztalás elfedi a szöveget. 1 esterházy ironikus gesztusa az ismert idegenné válását vitte szín-re, emlékeztetvén arra, hogy a kánon részévé vált műalkotások megőrzése csakis megújításuk árán lehetséges. a magyar értekező irodalomban erre tesz kivételesnek számító kísérletet szegedy-maszák mihály, aki ismételten új elemzési szempontokkal, s minden alkalommal más távlatból közelít ottlik regényéhez. 2 mit lehet hozzátenni az Iskola a határon gazdag szakirodalmá-113 Dobos István A teremtő jelenlét poétikája A jelentés meghaladása (?) Absztrakt. a tanulmány az Iskola a határon újraolvasására vállalkozik. alapfeltevése szerint kitüntetett szerepet játszanak a regényben a teremtő jelen-lét-élmények, amelyek magával ragadó látványhoz, valószerűtlen érzéki hatás-hoz, vagy szabálytalan, véletlenszerű, megvilágosodást hozó eseményhez kap-csolódnak. a teremtő jelző azt hivatott kifejezni, hogy a jelenlét megtapasztalá-sának átható pillanataiban más létezés lehetősége tárulkozik fel, a létnek olyan formája, amely megnyitja a célszerűségek világából kivezető utat. Hogyan lehet megragadni, megörökíteni, s felidézni a teremtő jelenlét-élmények hatását, miként válhat az elbeszélés a jelenlét érvényes kifejezésformájává? efféle kér-dések alkotják az értelmezés vezérfonalát a tanulmányban. 1 lásd erről más megközelítésben Balassa Péter, Egy regény mint gobelin. Ottlik és Esterházy-egyetlen lapon = Uő, Észjárások és formák, Budapest, Tankönyv-kiadó, 1985, 308-321. 2 az Iskola háromféle megközelítése olvasható az első ottlikról készített monográfi-ában. a Példázat a belső függetlenségről című fejezet alapszövege 1981-ben készült, a második tanulmány (Musil és Ottlik) 1986-ban, a harmadik elemzés (Mene, tekel) 1994-ben. szegedy-maszáK mihály, Ottlik Géza, Pozsony, Kalligram, 1994. a szerző legutóbbi, a Pim által szervezett konferencián ottlikról tartott elő-adásában új szempontból közelítette meg a regényt.