[go: up one dir, main page]
Ugrás a tartalomhoz

Louis Durey

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Louis Durey
1930 körül
1930 körül
Életrajzi adatok
Született1888. május 27.
Párizs, Franciaország
Származásfrancia
Állampolgárságafrancia
Elhunyt1979. július 3.
(91 évesen)
Saint-Tropez, Franciaország
SírhelyCemetery of Saint-Tropez
Családja
HázastársAnne Grangeon
Pályafutás
Tevékenységzeneszerző
Műfajokvokális művek
Híres műveiImages à Crusoë, fuvola-zongora szonatina
IPI névazonosító00008895847
A Wikimédia Commons tartalmaz Louis Durey témájú médiaállományokat.

Louis Durey (Párizs, 1888. május 27. – Saint-Tropez, 1979. július 3.)[1] francia zeneszerző, a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja.

Élete

[szerkesztés]

Louis Durey Párizsban született, polgári családban, egy helyi üzletember fiaként. Egyetemi tanulmányait is ez irányban folytatta: 1908-ban felsőfokú kereskedelmi diplomát szerzett. Még nem volt azonban tizenkilenc éves, amikor elhatározta, hogy a zenei pályát választja, miután egy előadáson hallotta Claude Debussy operáját, a Pelléas és Mélisande-ot. Zenei tanulmányait elég későn kezdte: mint zeneszerző, lényegében autodidakta volt, de azért tanult összhangzattant és ellenpontot a párizsi Schola Cantorumban, magántanulóként Léonce Saint-Réquier-nél, 1919-től. Művészetében a kezdetektől fogva jelentős szerepet játszott a kórusmuzsika. Az 1914-ben komponált L'Offrande Lyrique című művét tekintik a francia tizenkét fokú zene úttörőjének.[2] Első műve, amellyel ismertséget szerzett a zenei világban, egy zongoraduó volt, címe Carillons. Egy 1918-as hangversenyen ez a munkája felkeltette Maurice Ravel érdeklődését, aki segítette abban,, hogy publikálja a neves Durand kiadónál. Első szerzői időszakában komponált műveiben a három „S” (Satie, Sztravinszkij, Schönberg) hatása tükröződik vissza.[2]

1917-ben Louis Durey,Erik Satie, Georges Auric és Arthur Honegger megalapította a „Nouveaux Jeunes” csoportot, amely az 1920 januárjában alakult Les Six zenei csoportosulás elődjének tekinthető. Durey kérte fel Darius Milhaud-t, hogy írjon egy zongoradarabot a csoport L’Album des Six címen kiadott közös albumához. A fogadtatás kedvező volt, Durey viszont nem vett részt a csoport következő, 1921-es kollektív munkájában, Jean Cocteau Les mariés de la tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez írt zene megkomponálásában, mivel akkoriban nem tartózkodott Párizsban, de ezzel ellentétbe került Cocteau-val. 1924-ben aztán ki is vált a csoportból, csak 1952-ben csatlakozott hozzájuk egy közös koncert erejéig.[2]

Jelentős avantgárd művészekkel tartott fenn kapcsolatot: a költő Guillaume Apollinaire-rel, Max Jacob-bal, Paul Éluard-ral, Louis Aragonnal, valamint a festő Pablo Picassóval, Georges Braque-kal és Fernand Léger-vel.

A Les Six időszak után Durey a saját útját járta. Soha nem érezte szükségét, hogy a zenei establishment-hez tartozzon. Egyre többet hangoztatta baloldali ideáit, amivel művészileg elszigetelődött, és ez élete végéig fennmaradt.

1921 és 1930 között zenekritikusként dolgozott a L’Humanité a Le Courrier Musical, a Musical News and Herald és a The Chesterian újságoknak.

A Cocteau-val való szakítás után Durey visszavonult Saint-Tropez-i (Provence-Alpes-Côte d’Azur) otthonába. Kamaraművek mellett itt írta meg egyetlen operáját („comédie lyrique”), a L’occasion-t.

1929-ben feleségül vette Anne Grangeont és a következő évben visszaköltözött Párizsba. Az 1930-as évek közepén belépett a francia kommunista pártba, és aktívan dolgozott az újonnan alakult Fédération Musicale Populaire-ben. Komoly szerepet játszott Janequin, Lassus, Costeley, Gossec és más régi szerzők kompozícióinak rekonstruálásában és publikálásában is.[3]

A II. világháború náci hatalomátvételének idején részt vett a francia ellenállásban, mint a Front National des Musiciens kiemelkedő személyisége, és antifasiszta dalokat írt. A háború után a kemény vonalas kommunizmus híve lett, és megalkuvást nem ismerő politikai attitűdje erősen gátolta művészi karrierjében. Minthogy a megélhetéshez pénzt kellett keresnie, 1950-ben visszatért a kommunista L’Humanitéhoz zenekritikusként.

Az 1950-es évek végén és a korai 1960-as években folytatta a komponálást, de igazán jelentőset nem alkotott. Vietnámi témákra ez idő tájt írt darabja annak az undornak volt a kifejeződése, amelyet Franciaországnak a vietnámi háborúban játszott szerepe és a maga után hagyott zűrzavar miatt érzett. Ez a mű az akkori idők Párizsában úgy hatott, mint a vadon szava. Megzenésített néhány Ho Si Minh és Mao Ce-tung verset is. Legfontosabb művei azonban vonósnégyesei, fuvola-zongora szonatinája és az Images à Crusoë című darabja.

Életműve 116 számozott opust ölel fel, szinte minden műfajban, de főként a kórusmuzsikában. Kevés szimfonikus művet írt.

A Les Six csoport legkevésbé ismert tagjaként 1979-ben hunyt el, Saint-Tropez-ben.[1]

Művei

[szerkesztés]

Számos vokális művet írt (melyek közül a legjelentősebbek a Le Printemps au fond de la mer, Images à Crusoë, Eloges, Le Bestiaire, Cantate de la prison és hat wikt:madrigál), de komponált három vonósnégyest, egy vonóstriót, egy fuvola-zongora szonatinát, zongoradarabokat[4] és jó pár művet, amelyeket szinte soha nem adtak elő (köztük egyfelvonásos operáját, a L’Occasion-t). Népi dallamok meghangszerelésével is foglalkozott.

Hangszeres művek

[szerkesztés]
  • 3 szonatina zongorára (1926)
  • Nocturne zongorára (1928)
  • Carillon és Neige, két zongoradarab négy kézre[5] (1916-18)
  • Szonatina fuvolára és zongorára[6] (1920)
  • Trio-Sérénade, vonóstrió (1955)
  • 1. vonósnégyes (1917)
  • 2. vonósnégyes (1919)
  • 3. vonósnégyes (1928)
  • Les soirées de Valfère, fúvós kvintett (1963)
  • Fantaisie concertante, csellóra és zenekarra (1947)
  • Île-de-France, zenekari nyitány (1955)
  • Concertino, zongorára, 16 fúvós hangszerre, nagybőgőre és üstdobra (1956)
  • Mouvement symphonique, zongorára és vonósokra (1963)
  • Octophonies, 8 vonós hangszerre (1966)
  • Dilection, vonósokra (1967)
  • Deux dialogues, szóló fuvolára[7] (1974)

Vokális művek

[szerkesztés]

Dalok

[szerkesztés]
  • Épigrammes de Théocrite és Trois poèmes de Pétrone (1918)
  • Vergers Rilke versére

Énekhang zenekari kísérettel

[szerkesztés]
  • Inscriptions sur un oranger, énekhangra és zenekarra (1918)
  • Images à Crusoë Saint-John Perse versére, szopránra és kamarazenekarra (1919)
  • Éloges Saint-John Perse versére, ének kvartettre és kamarazenekarra (1919)
  • Le Bestiaire Guillaume Apollinaire versére, énekhangra és zenekarra (1919

Vokális művek hangszeres kísérettel

[szerkesztés]
  • Le Printemps au fond de la mer, Jean Cocteau nyomán, szopránra és fúvósokra (1920)
  • España 63, kórusra, zongorakísérettel (1963)
  • 3 polyphonies vocales et instrumentales, ének kvartettre és 8 hangszerre (1963)

Kantáták

[szerkesztés]
  • Cantate de la Prison Guillaume Apollinaire nyomán
  • La Guerre et la Paix (1949)
  • La Longue Marche (1949)
  • Paix aux hommes par millions (1949)
  • Cantate à Ben Ali (1952)
  • Cantate de la rose et de l'amour, szopránra és vonósokra (1965)

Opera

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Louis Durey című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Louis Durey című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Louis_Durey&oldid=26144678”