Dalma Feró
Eötvös Loránd University, Társadalomtudományi Kar, Graduate Student
The endorsing of 'progressive' issues is embedded in the imaginary of the East-West slope. It is especially issues defined more in terms of recognition than redistribution and framed in terms of individual tolerance that have become... more
The endorsing of 'progressive' issues is embedded in the imaginary of the East-West slope. It is especially issues defined more in terms of recognition than redistribution and framed in terms of individual tolerance that have become emphatic signifiers of 'progress', 'Western'/'European' values, and thus the civilizational and moral hierarchy of the East-West slope. Aligning oneself with these issues (such as LGBT rights, liberal anti-racism, liberal feminism) on the periphery of Europe is a means of distinguishing oneself against the rest of the 'backward' country or region. As a strategy of raising one's social status it is a tool of social antagonism. We look at two case studies from Hungary to analyse how progressivist narratives are enmeshed in self-colonization. We conduct discourse analysis to examine how self-appointed advocates activate the West-East hierarchy as they claim to morally elevate society, and how this progressivist narrative feeds a populist mobilization that increasingly uses 'gender' as a symbol for corrupting foreign forces. We argue that representing social issues such as women's disadvantages as a matter of tolerance rather than as a deep-seated, structural, material issue serves as a mutual legitimating mechanism for the progressivist actors who accomplish it and the region's position in the global world order.
Matthew Baker Átalakulás című novellája a bio- és a cyberpunk határán mozog. Hibrid fikcióként az emberi élet és általában a létezés egészét érintő digitalizáció lehetséges jövőbeli irányát jeleníti meg. Az adatosításban és az azzal... more
Matthew Baker Átalakulás című novellája a bio- és a cyberpunk határán mozog. Hibrid fikcióként az emberi élet és általában a létezés egészét érintő digitalizáció lehetséges jövőbeli irányát jeleníti meg. Az adatosításban és az azzal összekapcsolódó virtualizációban rejlő emancipációs potenciálra építi fel irodalmi világát és narratíváját, azonban elbeszélői perspektívája kívül marad az elképzelt digitalizált világon. A tanulmány a transzhumanizmusnak a Baker-novellában kikristályosodó, a digitalizáció és az immaterializáció irányában orientálódó formájára összpontosít, miközben rámutat a transzgenderizmus (illetve transzszexualitás) diskurzusával való szisztematikus átfedésekre, valamint a novella elismerési logikájában rejlő ambivalenciákra, ellentmondásokra.
Matthew Baker’s short story “The Transition” is an instance of hybrid fiction traversing the boundary of bio- and cyberpunk. It presents a potential future direction of digitalization affecting human life as well as being in general. It builds its literary world and narration on the emancipatory potential of dataification and virtualization, although its narrative perspective stays out of the imagined digitalized world. This study focuses on the short story’s presentation of transhumanism oriented towards digitalization and immaterialization, while it lays bare the systematic overlaps with the discourse of transgenderism (or transsexualism) and the ambivalences and contradictions inherent in the short story’s recognition logic.
Matthew Baker’s short story “The Transition” is an instance of hybrid fiction traversing the boundary of bio- and cyberpunk. It presents a potential future direction of digitalization affecting human life as well as being in general. It builds its literary world and narration on the emancipatory potential of dataification and virtualization, although its narrative perspective stays out of the imagined digitalized world. This study focuses on the short story’s presentation of transhumanism oriented towards digitalization and immaterialization, while it lays bare the systematic overlaps with the discourse of transgenderism (or transsexualism) and the ambivalences and contradictions inherent in the short story’s recognition logic.
Research Interests:
A huszadik század második felének nyugati emancipációs mozgalmaiban a felszabadító megközelítések háttérbe szorulásával az elismerésalapú követelések kerültek középpontba. E paradigmaváltás nem a gazdasági és a kulturális... more
A huszadik század második felének nyugati emancipációs mozgalmaiban a felszabadító megközelítések háttérbe szorulásával az elismerésalapú követelések kerültek középpontba. E paradigmaváltás nem a gazdasági és a kulturális igazságosságigények mentén történő hangsúlyeltolódásként ragadható meg, ahogy Nancy Fraser nagy hatású kritikája tartja, hanem a politikai és posztpolitikai logika közti váltásként: az igazságosság diskurzusai a társadalmi érdekellentétek kérdései felől mindinkább morális regiszterbe helyeződtek át. Ez nem elkerülhetetlen konszolidáció vagy spontán alkalmazkodás, hanem elit hegemonikus stratégia eredménye: az elismerés a radikális mozgalmak neutralizálásának és felszívásának, az ellenállás beleegyezéssé transzformálásának eszközeként vált az igazságosságelképzelések uralkodó formájává. Az elismerés logikája azonban belső ellentmondásainál fogva a hegemónia önfelszámolásához vezet(het), mivel nem pusztán felaprózza, hanem egymással is szembeállítja az igazságosságköveteléseket, ahogy például a "szexuális-és genderkisebbségek" politikája jelentős területeket sajátított ki a nőjogi politikától. Az ezen önellentmondások kiküszöbölésére létrehozott technikák (például az interszekcionalitás) sem tudták a liberális hegemónia repedezését megakadályozni, így a hegemóniát érő legnagyobb kihívások nyomán felerősödtek az elismeréspolitika belső (liberális) kritikái is. Az elismeréspolitika azonban annyira alapvető elemévé vált a hegemóniatörekvéseknek, hogy nem csak a válságban lévő liberális hegemónia nem tudta magát újraértelmezni nélküle, hanem egyes baloldali kritikák és jobboldali ellenhegemonikus törekvések sem tudtak szabadulni az elismerés logikájától.
Research Interests:
Autoetnográfiánkban személyes tapasztalataink és a vonatkozó szakirodalom dialektikája alapján vizsgáljuk a magyarországi nyilvánosságban zajló hegemóniaküzdelem egyes aspektusait. Egyéni, de összefüggő személyes elbeszélésünket tesszük... more
Autoetnográfiánkban személyes tapasztalataink és a vonatkozó szakirodalom dialektikája alapján vizsgáljuk a magyarországi nyilvánosságban zajló hegemóniaküzdelem egyes aspektusait. Egyéni, de összefüggő személyes elbeszélésünket tesszük adattá és vonunk le belőlük induktív, a módszernek megfelelően limitált következtetéseket. Fő fókuszunk, hogy milyen aktorok milyen terepeken és milyen kapcsolatrendszereken keresztül, valamint milyen mechanizmusok működtetésével játszanak fontos szerepet a hegemóniaküzdelemben az általunk megismert "progresszív" oldalon. Leírjuk többek közt azokat a mechanizmusokat, amelyekkel a progresszív aktorok a kettős hegemónia logikáját megkérdőjelező nyilvános megszólalásokat semlegesítik, transzformálják, saját hegemón diskurzusuk logikájába integrálják vagy elhallgattatják, ezzel helyreállítják a moralizáláson (jó progresszívek vs. gonosz elmaradottak) alapuló rendet. A terepen kialakuló konfliktusok mentén reflektálunk a progresszív szereplők közti kapcsolatokra és az őket összekötő habitusmintázatokra, valamint a különböző (politikai, művészeti, tudományos) mezők közti kapcsolatokra, a politikai mező logikájának más mezőkre történő kiterjesztésére. Történetünk elején nőként (feministaként) foglalkoztunk modernitáskritikával és liberalizmuskritikával, azonban a történet végére magyarként, kelet-európaiként jutottunk arra, hogy a létező magyarországi feminizmus a modernista mítoszok replikátora és egyúttal a (kulturális) imperializmus eszköze.
-------------------------------------
Our autoethnography, based on the dialectic of our personal experiences and the relevant literature, examines certain aspects of the hegemonic struggles taking place in the Hungarian public sphere. We use our respective but interconnected personal narratives as data to draw inductive conclusions within the limitations of the method. Our analysis is focused on actors who play an important role on the “progressive” side of hegemonic struggles, and we examine the fields, systems of relationships and mechanisms by which they exert an influence. We describe the mechanisms through which progressive actors neutralize, transform, integrate, or silence public discourses that question the logic of dual hegemony, through which they restore the underlying moral order of good progressivism vs. evil backwardness. Following the emerging conflicts, we reflect on the relationships between progressive actors, the habitus patterns that connect them, the relationships between allegedly separate (political, artistic, scientific) fields, as well as on the extension of the logic of the political field to other fields. At the beginning of our story, we critiqued modernity and liberalism as women (through feminist theory), but by the end of the story, we realized as Hungarians and as Eastern Europeans that the actually existing Hungarian feminism is a replicator of modernist myths and a tool of (cultural) imperialism.
-------------------------------------
Our autoethnography, based on the dialectic of our personal experiences and the relevant literature, examines certain aspects of the hegemonic struggles taking place in the Hungarian public sphere. We use our respective but interconnected personal narratives as data to draw inductive conclusions within the limitations of the method. Our analysis is focused on actors who play an important role on the “progressive” side of hegemonic struggles, and we examine the fields, systems of relationships and mechanisms by which they exert an influence. We describe the mechanisms through which progressive actors neutralize, transform, integrate, or silence public discourses that question the logic of dual hegemony, through which they restore the underlying moral order of good progressivism vs. evil backwardness. Following the emerging conflicts, we reflect on the relationships between progressive actors, the habitus patterns that connect them, the relationships between allegedly separate (political, artistic, scientific) fields, as well as on the extension of the logic of the political field to other fields. At the beginning of our story, we critiqued modernity and liberalism as women (through feminist theory), but by the end of the story, we realized as Hungarians and as Eastern Europeans that the actually existing Hungarian feminism is a replicator of modernist myths and a tool of (cultural) imperialism.
Research Interests:
In the history of post-WWII Western emancipation movements, a marked shift took place from a liberation to a recognition paradigm. The latter embodies a distinctly post-political conceptualisation of social justice in its (re)formulation... more
In the history of post-WWII Western emancipation movements, a marked shift took place from a liberation to a recognition paradigm. The latter embodies a distinctly post-political conceptualisation of social justice in its (re)formulation of the political with respect to the personal and with respect to social relations. As a result, recognition politics not only gives way to the fragmentation of justice claims, but also weaponises them against each other, as for instance 'sexual and gender minority' politics have expropriated crucial political arenas from feminist politics. These permutations of recognition politics are not the result of spontaneous, inevitable development, but that of political intervention devised to transform, neutralise, and absorb radical politics. Recognition politics has thus become a basic hegemonic strategy of transformism, consensus-building, and the forging of 'common sense.' Despite the mechanisms deployed to manage its internal contradictions (like the rainbow coalition and intersectionality), reinvigorated criticisms have blamed recognition politics for the crumbling of the current hegemony of liberalism. However, recognition seems to have been so deeply embedded in the social and cultural imagination that apparently neither internal critiques, nor the currently emerging counter-hegemonic projects can shake it off.
Research Interests:
A gender egymással küzdelemben álló igazság-és igazságosságigények kiemelt hordozója. Rendkívül különböző, egymásnak is ellentmondó (például nőjogi, homoszexuá-lis, transznemű) jogkövetelések hivatkoznak rá, miközben ezeket egyes... more
A gender egymással küzdelemben álló igazság-és igazságosságigények kiemelt hordozója. Rendkívül különböző, egymásnak is ellentmondó (például nőjogi, homoszexuá-lis, transznemű) jogkövetelések hivatkoznak rá, miközben ezeket egyes jobboldali mozgal-mak összehangolt lobbinak állítják be. A különböző genderstratégiák egymással konkuráló politikai víziókat testesítenek meg a népesség kormányzásáról és a testek fegyelmezéséről. A gendert nem a felszabadító feminista politika, hanem a normalizáló szexológiai gyakor-lat teremtette, amelyből évtizedekkel később a transzneműmozgalom is kibontakozott. Ez utóbbi nem pusztán az elismerési kérdések materiális beágyazottságát hagyja figyelmen kí-vül (ahogy más elismeréspolitikák teszik), hanem egyenesen tabusítja a testi nemi különb-séget és annak politikai materialitását. A gender mint önazonosság szigorúan individualizált emberképen alapuló "igazsága" viszi logikailag legtovább a materialitás sex/gender szem-beállításban rejlő leértékelését, a végletekig inflálva ezzel az igazság-és igazságosságigénye-ket. Ezért is válhatott a gender a modernista haladáseszmény teleologikus elképzelésének különösen fontos jelölőjévé, és az elitküzdelmek eszközeként felfogott posztigazság(osság) kiteljesítésévé és egyben szimbólumává.
Gender is a salient carrier of competing truth and justice claims. It is the basis of very different, even contradictory rights claims (women’s, gay or transgender recognition demands, for example), which some right-wing political actors frame as a unified, coordinated lobby. These (and other) gender strategies embody different, conflicting political visions about the regulation of populations and the disciplining of the body. Gender was not invented by liberatory feminist politics, but by the normalizing sexological praxis of the post-war United States, from which a couple of decades later the transgender movement emerged. This latest, and currently highly visible gender strategy does not merely disregard the material embeddedness of recognition issues (as do other forms of recognition politics), but even places sex difference and its political materiality under taboo. The truth of gender as self-identity, presupposing an immensely individualized concept of the human, completes the devaluation of materiality inherent in the sex/gender distinction, and thereby takes the individualization of truth and justice claims to the extremes. This is a key reason why gender became a principal signifier for the modernist idea of teleological progress and the logical conclusion of post-truth and post-justice tactics construed as a strategy of elite struggles.
Gender is a salient carrier of competing truth and justice claims. It is the basis of very different, even contradictory rights claims (women’s, gay or transgender recognition demands, for example), which some right-wing political actors frame as a unified, coordinated lobby. These (and other) gender strategies embody different, conflicting political visions about the regulation of populations and the disciplining of the body. Gender was not invented by liberatory feminist politics, but by the normalizing sexological praxis of the post-war United States, from which a couple of decades later the transgender movement emerged. This latest, and currently highly visible gender strategy does not merely disregard the material embeddedness of recognition issues (as do other forms of recognition politics), but even places sex difference and its political materiality under taboo. The truth of gender as self-identity, presupposing an immensely individualized concept of the human, completes the devaluation of materiality inherent in the sex/gender distinction, and thereby takes the individualization of truth and justice claims to the extremes. This is a key reason why gender became a principal signifier for the modernist idea of teleological progress and the logical conclusion of post-truth and post-justice tactics construed as a strategy of elite struggles.
Research Interests:
The endorsing of ‘progressive’ issues is embedded in the imaginary of the East-West slope. It is especially issues defined more in terms of recognition than redistribution and framed in terms of individual tolerance that have become... more
The endorsing of ‘progressive’ issues is embedded in the imaginary
of the East-West slope. It is especially issues defined more in terms of recognition
than redistribution and framed in terms of individual tolerance that have
become emphatic signifiers of ‘progress’, ‘Western’/‘European’ values, and thus
the civilizational and moral hierarchy of the East-West slope. Aligning oneself
with these issues (such as LGBT rights, liberal anti-racism, liberal feminism) on
the periphery of Europe is a means of distinguishing oneself against the rest of the
‘backward’ country or region. As a strategy of raising one’s social status it is a tool
of social antagonism. We look at two case studies from Hungary to analyse how
progressivist narratives are enmeshed in self-colonization. We conduct discourse
analysis to examine how self-appointed advocates activate the West-East hierarchy
as they claim to morally elevate society, and how this progressivist narrative
feeds a populist mobilization that increasingly uses ‘gender’ as a symbol for
corrupting foreign forces. We argue that representing social issues such as women’s
disadvantages as a matter of tolerance rather than as a deep-seated, structural,
material issue serves as a mutual legitimating mechanism for the progressivist
actors who accomplish it and the region’s position in the global world order.
of the East-West slope. It is especially issues defined more in terms of recognition
than redistribution and framed in terms of individual tolerance that have
become emphatic signifiers of ‘progress’, ‘Western’/‘European’ values, and thus
the civilizational and moral hierarchy of the East-West slope. Aligning oneself
with these issues (such as LGBT rights, liberal anti-racism, liberal feminism) on
the periphery of Europe is a means of distinguishing oneself against the rest of the
‘backward’ country or region. As a strategy of raising one’s social status it is a tool
of social antagonism. We look at two case studies from Hungary to analyse how
progressivist narratives are enmeshed in self-colonization. We conduct discourse
analysis to examine how self-appointed advocates activate the West-East hierarchy
as they claim to morally elevate society, and how this progressivist narrative
feeds a populist mobilization that increasingly uses ‘gender’ as a symbol for
corrupting foreign forces. We argue that representing social issues such as women’s
disadvantages as a matter of tolerance rather than as a deep-seated, structural,
material issue serves as a mutual legitimating mechanism for the progressivist
actors who accomplish it and the region’s position in the global world order.