HU208114B - Process for producing thiosulfinic acid derivatives and pharmaceutical compositions comprising same - Google Patents

Description

A találmány tárgya eljárás tioszulfinsav-származékok és az ezeket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására.

Közelebbről meghatározva, a találmány tárgya eljárás az (I”) általános képletű tioszulfinsav-származékok - a képletben

Rj” jelentése legfeljebb 5 szénatomos alkilcsoport, és R₂” jelentése legfeljebb 5 szénatomos α,β-telítetlen alkenilcsoport -, valamint az említett vegyületeket tartalmazó gyógyszerkészítmények, továbbá a hatóanyagként (Γ) általános képletű tioszulfinsav-származékot - a képletben R₁’ésR₂’ azonos vagy eltérő, és jelentésük 1-4 szénatomos alkilcsoport, fenilcsoport vagy naftilcsoport, mimellett, amennyiben R,’ metilcsoportot képvisel, R₂’ egyidejűleg nem jelenthet metilcsoportot tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására.

Az (I”), valamint az ezek körébe eső (III), (IV), (VI) és (VII) képletű vegyületek újak.

Az említett tioszulfinsav-származékok a legtágabb értelemben vett gyulladásos folyamatok kezelésére alkalmazhatók. Ilyen megbetegedések főleg a reumás jellegű betegségek, allergiás megbetegedések, asztma és a fentiekhez nem sorolható, egyéb gyulladásos folyamatok, valamint a trombotikus megbetegedések.

Általában ismert, hogy a Liliaceae családba tartozó különböző növények, főleg az Allium-fajok bizonyos anyagai gyógyászatiig előnyös hatásokkal rendelkeznek. A modern gyógyászatban régóta ismert a fokhagyma baktériumellenes, antimikotikus és citosztatikus hatása; mely ezenkívül csökkenti a vérnyomást, továbbá a vér cukor- és lipidtartalmát.

Az EP-A-0 153 881-ből, illetve a Journal of Ethnopharmacology, 6 (1982), 174. oldalából ismert, hogy a fokhagymaolaj pozitív hatást fejt ki gyulladásos állapotok esetén. Ismert továbbá, hogy ezen olaj fő komponense az allicin.

Az Int. Archs. Allergy appl. Immun 82,535-536. oldalaiból (1987) és a DE-A 3 305951 szabadalmi leírásból ismert, hogy hagymából és fokhagymából készített extraktumok alkalmazhatók a tüdőasztma kezelésére. Az (Γ) általános képletű vegyületek ugyan bizonyos szerkezeti hasonlóságot mutatnak az említett extraktumok fő komponensével, az allicinnel, azonban nem volt ismert, hogy ezek a termékek ezen extraktumokban is jelen vannak és, hogy egyenként is ezzel a hatással rendelkeznek. Mivel ilyen kitanítás, de még utalás sem szerepel az említett dokumentumokban, az (Γ) általános képletű vegyületek gyulladásgátló hatása nem volt kézenfekvő.

A 2554088 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírás ismerteti, hogy a fokhagyma-extraktumok antibiotikus tulajdonságokkal rendelkeznek, és hogy az antibiotikus hatás az allil-diszulfid-oxidra vezethető vissza. Ugyanakkor ismert a 2508745 számú amerikai egyesült államokbeli szabadalmi leírásból, hogy bizonyos tioszulfinsav-észterek baktériumellenes és fungicid hatással rendelkeznek.

Az (Γ) általános képletű vegyületek gyulladásgátló hatásúak, különösen tüdőasztma és poliartritiszes megbetegedéseknél alkalmazható előnyösen.

Az (I”) általános képletben a legfeljebb 5 szénatomos alkilcsoport alatt egyenes vagy elágazó láncú alkilcsoportok értendők, ilyen csoportok például a metil-, etil-, η-propil-, izopropil-, a butil- vagy a pentilcsoport. Különösen előnyös a metil-, etil-, n-propil-csoport.

Az (Γ) általános képletben az 1-4 szénatomos alkilcsoport egyenes vagy elágazó láncú, például metil-, etil-, η-propil-, izopropil- vagy a butilcsoport, különösen előnyös a metil-, etil- és az n-propil-csoport.

A találmány szempontjából gyulladásnak általában az olyan reakciót nevezzük, mellyel a szervezet vagy annak valamely szövete különböző káros ingerekre válaszol. A káros ingerek belső és külső ingerek egyaránt lehetnek, például szöveti sérülések, idegen testek behatolása, kémiai anyagok, bakteriális eredetű toxinok, allergének, immun-komplexek, mikroorganizmusok, betegségből eredő anyagcsere-termékek, valamint daganatok bomlástermékei. A gyulladásos folyamatokhoz kapcsolódó klasszikus szimptóma a fájdalom és láz.

Régóta ismert, hogy bizonyos testsaját anyagok, az úgynevezett mediátorok a gyulladásos folyamattal szoros kapcsolatban vannak. Ezeket a mediátorokat, melyek igen nagy patogenetikus jelentőségűek, a károsító esemény hatására a test sejtjei szabadítják fel. A legjelentősebb és legismertebb mediátor a hisztamin, 5-HT (5-hidroxi-triptamin), bradikinin, a prosztaglandinok, prosztaciklinek, leukotriének, tromboxánok és a legújabban kifejlesztett trombocita-aktiváló faktorok (a továbbiakban: PAF, angolul: piatelet activating factor).

Ezek, és más mediátorok rendkívül erősen hatnak a simaizom összehúzódására, szívfunkciós zavarokhoz vezetnek, károsítják a véredények és nyálkahártyák integritását, például a hörgőrendszerben, ezenkívül befolyásolják a trombociták aggregációját és a polimorf leukocitákat, melynek következtében túlérzékenységi légút-szűkülés, vérnyomás csökkenés, szívritmus-zavar, plazmaexudáció, szöveti ödéma, hemoglobin-koncentráció, trombocitopénia, leukocitopénia, a tüdő-kapillárisokban trombocita- és polimorf leukocita-csomósodás, súlyos légzési zavarok és a vérkeringés összeomlása jelentkezhet.

Széles gyógyászati hatásspektrumuk, a szervezetben való elterjedtségük, számos fizikai, kémiai, patológiás, patopszichológiás és farmakológiás befolyás hatására történő képződésük, valamint számos patofiziológiás folyamatban történő részvételük miatt a mediátorok, illetve azok farmakológiai befolyása orvosi szempontból igen jelentős; lásd: The Pharmacological Basis of Therapeutics, Goodman és Gilman kiadás,

6. kiadás, 1980, McMilían Publishing Company.

A találmány szerint előnyös a tioszulfinsav-származékok alkalmazása PAF átlal indukált patológiás állapotok esetén, ezért a találmányt a következőkben a trombocita-aktiváló faktorral (PAF) kapcsolatban ismertetjük részletesen.

A PAF glicerofoszfokolin, melynek kémiai elnevezése: l-O-alkil-2-acetil-sn-gliceril-3-foszforil-kolin. E vegyületet különböző sejtek, például makrofágok, ba2

HU 208 114 B zofil és neutrofil granulociták stb. ezen sejtek allergéntől függő aktiválása következtében szabadítják fel. A PAF felszabadítása számos, az előzőekben már leírt patológiás állapotot eredményez, melyben a PAF nem feltétlenül közvetlenül vesz részt, hanem hatását egy sor más mediátor stimulálásán keresztül érvényesíti. Az újabb kutatások szerint különösen jelentős szerepet játszik a PAF a klinikai hörgőasztma létrehozásában, valamint más, patológiás tüdőelváltozás, például az elzáródásos Bronchitis létrehozásában.

A légcsőasztma és a túlérzékenység létrehozásában játszott fontos szerepe mellett a PAF ezenkívül igen hatékony gyulladás-mediátor a már fentiekben ismertetett patológiás hatások létrehozásában.

Számos, fentiekben említett mediátort, többek között a PAF-ot is a membránhoz kötött foszfolipáz szabadítja fel a sejtmembrán foszfolipidjeiből, ahol egyrészt arachidonsav, másrészt egy PAF-elővegyület képződik.

Arachidonsavból kiindulva, két különböző csoportba tartozó mediátor keletkezik:

i) a ciklooxigenáz enzim segítségével a prosztaglandinok, ideértve a prosztaciklineket és tromboxánokat is, ii) a lipoxigenáz enzim segítségével a nyílt láncú hidroperoxi- és hidroxisavak, és főleg a leukotriének.

A PAF-elővegyületet egy acetil-transzferáz enzim alakítja át a hatékony vegyületté.

A gyulladások kezelése során két csoportba tartozó hatóanyagok rendelkeznek gyógyászati hatással; ezek az úgynevezett nem-szteroid antiflogisztikumok, valamint a szalicilsav-származékok. További, gyulladásgátló hatású vegyületek a pirazolon-származékok, paraamino-fenol-származékok, indol-származékok, például Indomethacin, és a propionsav-származékok. Az összes ilyen jellegű vegyület gyógyászati hatása azon alapul, hogy képesek a ciklooxigenáz gátlására, és ily módon megakadályozzák a prosztaglandinok vagy tromboxánok szintézisét.

A szalicilsav, illetve származékai és az egész, fenti osztályba tartozó vegyületcsalád számos, igen súlyos mellékhatással rendelkezik. így például a szalicilsavszármazékok hosszantartó adagolása gyomor- és bélfekély képződéséhez vezet. Ugyancsak ismert a pirazolon-származékok meglehetősen nehéz elviselhetősége, a para-amino-fenol-származékok hepatotoxikus hatása, az Indomethacin általánosan nehéz elviselhetősége, valamint a propionsav-származékok fekélyképző hatása. Ugyancsak komoly hátránya a nem-szteroid gyulladásgátló szereknek, hogy bizonyos körülmények között erősítik a mediátorok patológiás hatását, mivel a ciklooxigenáz gátlása következtében megnövekszik a lipoxigenáz szubsztrátjának mennyisége, és ezáltal a leukotriének képződése.

A nem-szteroid gyulladásgátló szerekkel szemben állnak a szteroid-jellegű antiflogisztikumok, melyek a kortikoszteroidok és származékaik. A kortikoszteroidok gyulladásgátló hatása azon képességükön alapul, hogy mind a foszfolipázt, mind a lipoxigenázt gátolják, és ezáltal a teljes arachidonsav-anyagcsere gátlás alatt áll. Terápiás szempontból a kortikoszteroidok különböző, igen hátrányos mellékhatásokkal rendelkeznek, melyek közül az alábbiakban néhányat megemlítünk;

Ulcera duodeni vagy ventriculi, izombántalmak, csontritkulás, pszichés zavarok, megnövekedett fertőzésre való hajlam, szubkapszuláris szürkehályog és hasonlók.

A kortikoszteroidok mellett léteznek szelektív lipoxigenáz-gátlók is, például a Benzoxaprofen. Azonban ezek az anyagok is súlyos mellékhatásokkal rendelkeznek, például adagolásuk halálos kimenetelű hámlásos bőrgyulladáshoz vezethet. (Forrázott bőr szimptóma.)

A találmány szerint alkalmazott vegyületek mind a ciklooxigenázt, mind a tromboxán-szintetázt, valamint a lipoxigenázt is gátolják, és ezenkívül alkalmasak a PAF által indukált hatások gátlására. Ezért e vegyületek a szteroid-jellegű gyulladásgátló szerek tulajdonságaival rendelkeznek, azonban nem mutatják azok súlyos mellékhatásait, ezért értékes vegyületek a legtágabb értelemben vett gyulladásos folyamatok kezelésére, melyek létrehozásában az ismert mediátorok, például prosztaglandinok, hisztaminok, PAF, leukotriének és tromboxánok szerepet játszanak.

Ellentétben a nem-szteroid gyulladásgátló szerekkel, melyek nem a krónikus gyulladásos betegségek leukociták által kiváltott tüneteire hatnak, mivel a leukotrién-képződést nem gátolják, a találmány szerint alkalmazott vegyületek meglepő, kiváló és előnyös tulajdonságai következtében ilyen szempontból is felülmúlják az ismert vegyületeket.

A gyulladásgátló kortikoszteroidok közvetett módon gátolják mind a prosztaglandinok, mind a leukotriének képződését, és legalábbis részben ezzel magyarázható kiváló terápiás hatásuk. Mint azonban azt már korábban leírtuk, a szteroidokkal történő kezelés igen súlyos helyi, és adott esetben szisztémás mellékhatásokhoz vezethet, ezért a legtöbb gyulladásos folyamat hosszabb időn keresztül történő kortikoszteroidos kezelése nem javasolt.

A találmány szerinti vegyületekkel történő kezelés kielégíti a nem-szteroid jellegű gyulladásgátló szerekkel szemben támasztott követelményeket, mivel a leukotriének és prosztaglandinok és tromboxánok szintézisét gátolják, és a PAF hatásait kiküszöbölik. E vegyületek mentesek a szteroid-jellegű és nem-szteroid gyulladásgátló szerek mellékhatásaitól.

Ezért e vegyületek és gyógyászatilag elfogadható készítményeik alacsony dózisban alkalmasak a gyulladásgátló terápiában.

A találmányt az alábbi példákban részletesebben is ismertetjük.

A találmány szempontjából a példákban ismertetett vegyületeken kívül a következő vegyületek előnyösek: benzol-tioszulfinsav-S-(2-naftil)-észter, naftalin-2-tioszulfínsav-S-fenil-észter.

Az (I”) általános képletű vegyületeket a találmány szerint úgy állítjuk elő, hogy

a) - hagymát (Allium cepa) homogenizálunk, és szo3

HU 208 114 B bahőmérsékleten történő állás után ebből hagymapréslevet vagy liofilizátumot nyerünk,

β) - a hagymapréslevet poláros, vízzel nem elegyedő oldószerben, a liofilizátumot pedig rövid szénláncú alkohollal extraháljuk, és

γ) - az extraktumot önmagában ismert szétválasztási eljárással alkotóira választjuk szét.

Előnyösen úgy járunk el, hogy

a) - hagymát (Allium cepa) homogenizálunk, a homogenizátumot legalább 20 percen át szobahőmérsékleten tartjuk, majd hagymapréslevet nyerünk ki belőle,

β) - a hagymapréslevet diklór-metánnal, kloroformmal vagy más, vízzel nem elegyedő szerves oldószerrel kétszer kirázzuk, a szerves fázist nátriumszulfát felett szárítjuk, majd az oldószert csökkentett nyomáson ledesztilláljuk,

γ) - a maradékot kovasavgélen végzett oszlopkromatográfiával, eluensként toluol-etil-acetát elegyet alkalmazva nyers frakcionálásnak vetjük alá,

δ) - az aktív alkotót ismételt, kovasavgélen végzett kromatográfiás szétválasztásnak vetjük alá, melynek során eluensként 1-5% acetont vagy etil-metilketont vagy dietil-étert tartalmazó diklór-metánt vagy kloroformot, vagy 5-10% acetont vagy etilmetil-ketont tartalmazó szénhidrogén bázisú futtatószer-rendszert alkalmazunk, ahol a szénhidrogén előnyösen heptán, pentán vagy hexán lehet.

Az előzőekben említett előnyös eljárás során célszerűen úgy járunk el, hogy a β) lépésben nyert maradékot fordított fázisú anyagon végzett Flash-kromatográfiával hidrofil futtatószer alkalmazásával nyers frakcionálásnak vetjük alá, és ezután a hatóanyagot kovasavgélen végzett középnyomású folyadékkromatográfiával a γ) lépésben megnevezett oldatok eluensként való alkalmazásával választjuk szét.

A (III), (IV), (VI) vagy (VII) képletű vegyületeket az említettek szerint állítjuk elő.

A találmány szerinti eljárást az alábbi példák kapcsán részletesen ismertetjük:

1. példa

A) Kiindulási anyag:

Hámozott, aprított és homogenizált, általában kg mennyiségű hagymából (Allium cepa) kiindulva préseléssel hagymalevet nyerünk ki; általában mintegy 80 ± 5%-ban. A homogenizátumot a préselés előtt legalább 20 percen át állni hagyjuk. A préselést „Hafico” elnevezésű drog-préssel (a H. Fischer cég gyártmánya) végezzük, a maximális nyomás kb. 300 MPa. A kapott préslé világossárga, szilárd hagyma-részecskéktől enyhén zavaros, hagymaszagú folyadék. A préslevet ezután kétszer diklór-metánnal, kloroformmal vagy más, vízzel nem elegyedő, szerves oldószerrel extraháljuk, a szerves fázist vízmentes nátrium-szulfát felett szárítjuk, szűrjük, és az oldószert vákuumban ledesztilláljuk. Ily módon sárgászöld, olajos maradékot nyerünk.

A maradékot kromatográfiás eljárásokkal frakcionáljuk.

B) Frakcionálás:

I. módszer

1. Durva frakcionálásra például szilikagélen végzett oszlopkromatográfiát alkalmazunk, melynek során eluensként toluol/etil-acetát 10: 3 arányú elegyet alkalmazunk.

2. Ezután a hatóanyagban dúsult frakciókat ismételt kromatográfiás eljárásnak vetjük alá szilikagélen, eluensként például diklór-metán/aceton 100: 1 arányú elegyet alkalmazva.

Ebben az elválasztási lépésben alkalmazható futtatószerek a kloroform vagy diklór-metán bázisú, 1-5% acetont, etil-metil-ketont vagy dietil-étert tartalmazó elegyek, vagy szénhidrogén bázisú, például heptán, pentén vagy hexán bázisú, és 5-10% acetont vagy etil-metil-ketont tartalmazó elegyek.

la példa B) Frakcionálás:

II. módszer

A vegyületeknek a hagymalé szerves extraktum maradékából történő izolálása a következő módszerrel egyszerűsíthető:

1. A szilikagélen az izolálandó anyaggal részben együtt megjelenő triterpéneket először fordított fázisú anyagon (például RP 8 vagy RP 18) végzett „Flashkromatográfiával”, hidrofil futtatószer, például metanol alkalmazásával elválasztjuk.

2. Ezután lehetővé válik a tioszulfinsav-észterek izolálása egy lépésben végzett középnyomású folyadék-kromatográfiával (MPLC). Álló fázisként szilikagélt, eluensként az I. módszer 2. frakcionálási lépésének oldószer-elegyét használjuk (lásd 1. példa).

2. példa

A vegyületek rövid szénláncú alkoholokban, például metanolban, etanolban mutatott jó oldódása miatt alkoholos extrakció is lehetséges, például a liofilizált hagyma-homogenizátumból. Ezután a frakcionálás az

I. módszer (1. példa) vagy II. módszer (la példa) szerint végezhető.

3. példa

Extrakció:

A hagymalevet vízzel nem elegyedő, szerves oldószerekkel, például diklór-metánnal, kloroformmal, dietil-éterrel és bármely más, hasonló polaritású oldószerrel kirázzuk. Az igen gyenge polaritású szerves oldószerek, például petroléter, nem alkalmazható.

4. példa

A homogenizátumból nyert lé szuperkritikus állapotú gázokkal, például nyomás alatt szén-dioxiddal ugyancsak extrahálható.

Az előző példák bármelyike szerint a (II), (III), (IV), (VI), illetve (VII) képletű tioszulfin-származékhoz jutunk. A (VI) és (VII) képletű vegyületek bizonyos esetekben egymással egyensúlyban állhatnak.

Az extraktumok, frakciók és tisztított anyagok táro4

HU 208 114 B lása célszerűen fény és oxigén kizárása mellett, -20 °C hőmérsékleten történik.

A hagymából izolált tioszulfinsav-észter-származékok kromatográfiás azonosítása:

1. Vékonyréteg-kromatográfia:

a) álló fázis: HPTLC-készlemezek (Kieselgel 60F 254), rétegvastagság: 0,25 mm.

b) Mobil fázis	Vegyület Képlet	Rrérték
toluol/etil-acetát (10: 3)	(Π)	0,25
(III)	0,31
(IV)	0,35
(VI)	0,46
(VII)	0,50
kloroform/aceton (100: 4)	(11)	0,47
(III)	0,49
(IV)	0,49
(VI)	0,57
(VII)	0,57
diklór-metán/aceton (100: 1)	(II)	0,28
(III)	0,34
(IV)	0,38
(VI)	0,40
(VII)	0,44

c) UV-detektálás:

Valamennyi tioszulfinsav-észter UV 254 besugárzás hatására jellemző fluoreszcencia-növekedést mutat.

d) Detektálás:

Permetező reagens	Vegyület Képlet	Reakció
etanolos kénsav 5% vanillin (1 %-os etanolos oldat)/110°C	(Π)	nincs
(III)	enyhén barnásvörös
(IV)	enyhén barnásvörös
(VI)	enyhén vöröses
(VII)	enyhén vöröses
palládium(n)-klorid-oldat 1%-os, vizes oldat	(II)	sárgásbarna
(III)	barna
(IV)	barna
(VI)	barna
(VII)	barna
5%-os, vizes nátrium-nitroprusszit-nátrium-oldat/etanolos nátrium-hidroxid-oldat (10%)	(II)	világosvörös
(III)	világosvörös
(IV)	világosvörös
(VI)	világosvörös
(VII)	világosvörös

2. Nagynyomású folyadék-kromatográfia:

a) Álló fázis; Hibar RT 125-4 kész oszlop; Lichrospher 100 CH-18/2, 5 pm .

b) Mozgó fázis: acetonitril/víz gradiens rendszer.

c) Detektálás: 200 nm hullámhossznál.

d) Retenciós idők: 20%-tól 80%-ig változó menynyiségű acetonitrilt tartalmazó gradiens rendszerben, 30 perc alatt a következő retenciós időket kapjuk: 1,80 perc [(II) képletű vegyület], 4,25 perc [(III) képletű vegyület], 4,40 perc [(IV) képletű vegyület], 9,97 perc [(VI) képletű vegyület] és 10,19 perc [(VII) képletű vegyület].

A találmány szerinti vegyületek hasonló jellegű vegyületek előállítására önmagában ismert módszerekkel, kémiai úton is előállíthatok:

5. példa

Benzol-tioszulfinsav-S-fenil-észter

2,2 g (20 mmól) tiofenol 30 ml száraz éterrel készített oldatához 1,8 g piridint adunk, majd hűtés közben 3,2 g (20 mmól) benzol-szulfinsav-klorid 20 ml száraz éterrel készített oldatát csepegtetjük hozzá. Az elegyet 10 percen át keverjük, majd híg kénsavba öntjük, a szerves fázist elválasztjuk, szárítjuk és bepároljuk. Ily módon 3,2 g cím szerinti vegyületet kapunk (68%-os kitermelés), melynek olvadáspontja: 69-70 °C (ligroinból történő átkristályosítás után).

6. példa

Az olyan tioszulfinsav-származékokat, amelyekben Rj és R₂ azonos jelentésű, Kametani és munkatársai [Jap. J. Pharm. Chem., 31 (1959), 60. oldal] és Smal, Bailey és munkatársai [J. Am. Chem. Soc., 69 (1947), 1712. oldal] által leírtakhoz hasonló módon állítjuk elő úgy, hogy a megfelelő diszulfidot mólegyenértéknyi mennyiségű 3-klór-perbenzoesavval (illetve perbenzoesavval vagy perecetsavval) oxidáljuk 0 °C hőmérsékleten, diklór-metánban (illetve triklór-metánban vagy ecetsavban).

0,05 mól dipropil-szulfidot 300 ml diklór-metánban oldunk, és az oldatot jégfürdőn lehűtjük. Választótölcsér segítségével 0,045 mól 3-klór-perbenzoesav 75 ml diklór-metános oldatát csepegtetjük az elegyhez lassan, keverés közben. Ezután további 15 percen át keverjük, majd a csapadékot leszűrjük. A szerves fázist 300300 ml 5%-os nátrium-hidrogén-karbonát-oldattal, 3%-os nátrium-hidrogén-karbonát-oldattal és desztillált vízzel mossuk, majd vízmentes nátrium-szulfát felett szárítjuk, és az oldószert vákuumban lepároljuk.

A melléktermékek és nem-reagált dipropil-szulfid tisztítását kromatotronnal vagy „Flash”-kromatográfiával végezzük szilikagélen: először a nem-reagált dipropil-szulfoxidot n-hexánnal eluáljuk, majd a propil-tioszulfinsav-propil-észtert és propil-tioszulfonsav-propilésztert diklór-metán-aceton (100: 1) arányú eleggyel választjuk el. Az olajos anyag azonosítását UV-spektroszkópiával (lambda,,,·,* = 240 nm) és HPLCkromatográfiával (retenciós idő: 9,9 perc) végezzük.

A nagynyomású folyadék-kromatográfiához (HPLC) fordított fázisú anyagot és acetonitril-víz gra5

HU 208 114 B diens elúciót alkalmazunk. A kromofor-csoportoktól mentes anyagok detektálására az azonosítást 200 nm hullámhosszon végezzük.

A valamennyi kén-tartalmú vegyület esetén alkalmazható általános rendszerben az acetonitril koncentráció 30 perc alatt lineárisan 20%-ról 80%-ra növekszik.

Akitermelés: 65%:

7. példa

A 6. példában leírt módszerrel állítjuk elő az alábbi vegyületeket:

a) dimetil-diszulfidból a metil-tioszulfinsav-metilésztert, kitermelés: 50%. Fizikai állandók: színtelen, könnyen folyós olaj; retenciós idő: 1,7 perc (HPLC).

UV-spektrum: lambda_max = 240 nm (a tioszulfinsav-észtemek a tioszulfonsav-észtertől történő elválasztását diklór-metán-aceton 100 : 2 arányú eleggyel végezzük).

b) Diallil-szulfidból az allil-tioszulfonsav-allil-észtert, kitermelés: 10%. Fizikai állandók: olaj; retenciós idő: 12,3 perc (HPLC).

UV-spektrum: lambda_niax = 260 nm. Futtatórendszer: diklór-metán-aceton (100: 1).

c) Difenil-diszulfidból a fenil-tio-szulfinsav-fenil-észtert, kitermelés: 75%; olvadáspont: 62-63 °C. Retenciós idő: 18,4 perc (HPLC).

UV-spektrum: lambda_niax = 222,283 nm. Futtatószer: diklór-metán-n-hexán (1 : 1).

8. példa

Metil-tioszulfinsav-fenil-észter ésfenil-tioszulfinsav-metil-észter

0,2 mól tiofenolt 0,2 mól dimetil-diszulfiddal 80 ml

1%-os metanolos kálium-hidroxid és 10 ml víz hozzáadása mellett 500 ml metanolban oldunk. A reakcióelegyet 3 órán át visszafolyatás közben forraljuk, míg a HPLC vizsgálat nem mutatja ki a dimetil-diszulfid jelenlétét.

Ezután a metanolos oldathoz 300 ml vizet adunk, és háromszor 500-500 ml n-pentánnal kirázzuk. A pentános fázist szárítjuk, és az oldószert ledesztilláljuk. A kapott diszulfidot ezután a 7. példában leírtak szerint oxidáljuk, és a reakcióelegyet megfelelően feldolgozzuk. A tiszta tioszulfinátok kinyerését közepes nyomású folyadék-kromatográfíával (HPLC), szilikagélen végezzük, eluensként diklór-metánt alkalmazva.

I. Metiltio-szulfinsav-fenil-észter

Fizikai állandók: olaj. Retenciós idő: 7,8 perc (HPLC).

UV-spektrum: lambda_max = 223 (váll), 250 nm.

II. Fenil-tioszulfinsav-metil-észter

Fizikai állandók: olaj. Retenciós idő: 9,2 perc (HPLC).

UV-spektrum: lambda_niax = 220 (váll), 260 nm.

9. példa n-Propil-tioszulfinsav-meiil-észter és melil-tioszulfinsav-n-propil-észter

A 9. példában leírt módszerrel propén-tiolból és dimetil-diszulfidból állítjuk elő a két cím szerinti vegyületet.

10. példa

Az Allium cepa L. fajból izolált tioszulfinátok szintetizált (+)-alk(en)-il-L-cisztein-szulfoxidokból is előállíthatok alliináz-készítménnyel, megfelelő körülmények között történő inkubálással.

11. példa

Ugyancsak előállíthatok a találmány szerinti vegyületek szulfinsav-kloridokból és tiolokból kiindulva, a T. L. Moore és D. E. O’Connor által leírt módszerhez hasonlóan [J. Org. Chemistry, 31 (1966), 3587. oldal].

A találmány szerint a vegyületek az ízületek, bőr és nyálkahártyák, valamint belső szervek gyulladásos megbetegedéseinek kezelésére alkalmazhatók, függetlenül attól, hogy ezeket a gyulladásokat kórokozók, immunológiás folyamatok vagy traumák okozták. Ilyen szempontból különösen előnyös kezelendő indikációnak minősülnek a légcsőrendszer gyulladásos folyamatai, például Asthma bronchiale vagy obstruktív Bronchitis. Ugyancsak alkalmazhatók e vegyületek a keringési és szívbetegségek megelőzésére és kezelésére, főleg olyan esetekben, amikor kívánatos a gyulladást okozó anyagok trombociták által létrehozott bioszintézisének gátlása. Különösen előnyösen alkalmazhatók e vegyületek valamennyi PAF és/vagy leukotrién által indukált tünet megelőzésére vagy kezelésére, és főleg a légutak kezelésére.

Ezenkívül alkalmasak a találmány szerinti (I) általános képletű vegyületek emlősökön, például emberen a lipoxigenáz, ciklooxigenáz és tromboxán szintetáz gátlására történő alkalmazásra. Ugyancsak a találmány tárgya e vegyületek alkalmazása valamely emlős, ideértve az embert is, kezelésére, illetve megelőző kezelésére, főleg valamely, fentiekben leírt betegség vagy állapot kezelésére.

A találmány szerint alkalmazandó vegyület (a továbbiakban: hatóanyag) terápiás célra alkalmazandó mennyisége a mindenkori vegyülettől, az adagolás formájától és a kezelendő személytől, valamint a betegség fajtájától függ. Valamely gyulladásban, fájdalmas vagy lázas állapotban, például valamely fenti betegségben szenvedő emlősnek a hatóanyag megfelelő dózisa 0,1 pg-tól 500 mg hatóanyag/kg testtömeg. Szisztemikus adagolás esetén a dózis 0,5-500 mg hatóanyag/kg testtömeg lehet, és a legelőnyösebb dózis 0,550 mg/kg testtömeg, például 5-25 mg/kg testtömeg, mely naponta kétszer vagy háromszor adagolható.

Topikus, például a bőrre vagy nyálkahártyára történő adagolás esetén a megfelelő dózis lényegesen magasabb lehet.

Bár a hatóanyag önmagában is adagolható, előnyös, ha azt gyógyászati készítményként adagoljuk, mely a fenti általános képletű vegyületet és azzal összeférhető gyógyászati hordozóanyagot tartalmaz. Az ilyen készítményekben a hatóanyag általában 0,1-99,9 tömeg% koncentrációban van jelen. Általában egy egyszeri dózis 0,1 mg-1 g hatóanyagot tartalmaz. Külsőleg történő adagolás esetén a hatóanyag koncentrációja

HU 208 114 B a készítmény 1-2 tömeg%-a; azonban a hatóanyag koncentrációja a 10 tömeg%-ot is elérheti. A nazális vagy bukkális adagolásra alkalmas készítmények, például pezsgőporok 0,1-20 tömeg%, például 2 tömeg% hatóanyagot tartalmazhatnak.

A találmány szerinti állat- és embergyógyászatban alkalmazható készítmények a hatóanyagot gyógyászatilag elfogadható hordozóanyaggal, és adott esetben további terápiás hatóanyaggal együtt tartalmazzák. A hordozóanyaggal szemben alapvető követelmény, hogy mind a készítményben szereplő többi alkotórésszel szemben kompatíbilis legyen, és ezenkívül ne legyen káros hatása a kezelt személyre.

A készítmények orális, ophthalmológiai, rektális, parenterális (szubkután, intramuszkuláris és intravénás), intraartikuláris, topikális, nazális vagy bukkális kiszerelési formában állhatnak.

A találmány szerinti készítmények általában egyszeri dózisként kiszereltek, és bármely, a gyógyszertechnológiában ismert eljárással előállíthatok. Valamennyi eljárás során összekeverjük a hatóanyagokat a hordozóanyaggal, adott esetben egy vagy több további alkotórész hozzáadása mellett. Általában a készítményeket úgy állítjuk elő, hogy a hatóanyagokat valamely folyékony hordozóanyaggal, vagy egy finoman eloszlatott, szilárd hordozóanyaggal, vagy mindkettővel egyenletesen és alaposan összekeverjük, majd szükség esetén a terméket a kívánt kiszerelési formára formázzuk.

A találmány szerinti, orális adagolásra szolgáló készítmények különálló egységenként, például kapszula, pirula, tabletta vagy pasztilla alakban állhatnak, ahol mindegyik ilyen alak meghatározott mennyiségű hatóanyagot tartalmaz. Ugyancsak állhatnak e készítmények por vagy granulátum alakjában, vagy vizes vagy nem-vizes folyadékkal képzett oldat vagy szuszpenzíó alakban, olaj-a-vízben emulzióként vagy víz-az-olajban emulzióként. A hatóanyag kiszerelhető azonban bolus, elektuarium vagy paszta alakban is.

Egy hatóanyagot tartalmazó tablettát préseléssel vagy öntéssel állíthatunk elő, a hatóanyagból, és adott esetben egy vagy több további alkotórészből. A préselt tablettákat megfelelő berendezésben állíthatjuk elő, a hatóanyag szabadonfolyó alakjából, például porból vagy granulátumból, adott esetben kötőanyagból, csúsztatóanyagból, inért oldószerből, felületaktív vagy diszpergálószerből. Az öntött tablettákat oly módon készítjük, hogy a hatóanyag por alakjából és megfelelő hordozóanyagból inért, folyékony hígítószerrel keveréket készítünk, és azt megfelelő berendezésben formába öntjük.

A rektális adagolásra alkalmazott készítmények például a kúpok, melyek a hatóanyagot valamely hordozóban, például kakaóvajból készített hordozóban tartalmazzák. Ide tartoznak a beöntésre alkalmazott készítmények is.

A parenterális adagolásra alkalmas készítmények általában a hatóanyag steril, vizes készítményei, melyek előnyösen a kezelt személy vérével izotóniásak.

Az intraartikuláris adagolásra alkalmas készítmények a hatóanyagok steril, vizes kiszerelési formái lehetnek, ahol a hatóanyag adott esetben mikrokristályos formában van jelen, például vizes mikrokristályszuszpenzió alakban. Hasonló módon alkalmazhatók a liposzomális készítmények, vagy a biológiailag lebontható polimer rendszerek is.

Bőrfelületen történő alkalmazásra alkalmas készítmények a folyékony és félfolyékony készítmények, például bedörzsölő szerek, elixírek, borogatások, olaj-a-vízben vagy víz-az-olajban emulziók, például krémek, kenőcsök vagy paszták, vagy oldatok, vagy szuszpenziók, például cseppek. Az ophthalmológiás adagolásra alkalmas készítményekben, például a vizes szemcseppekben a hatóanyag koncentrációja előnyösen 0,1-1,0%.

Az orrba vagy szájüregbe történő adagolásra alkalmas készítmények a széteső porok vagy spray-készítmények, például aeroszolok. A készítmények a diszpergálás után előnyösen 10-200 μτη méretű szemcséket eredményeznek.

A találmány szerint alkalmazott készítmények a hatóanyagot vizes vagy híg alkoholos oldatként is tartalmazhatják. A hatóanyag adott esetben megfelelő permetező berendezésből finom köd alakjában adagolható, melyet a kezelt személy belélegez. Az ilyen készítmények általában ízesítőszert, például nátriumszacharint vagy egy éter-olajat is tartalmaznak. Ugyancsak tartalmazhatnak az ilyen készítmények pufferanyagot és/vagy felületaktív szert is, konzerválószerekkel, például metil-hidroxi-benzoáttal együtt.

Ugyancsak nazális adagolásra alkalmas készítmények a durvább szemcseméretű porok, melyekben a szemcsék mérete 20-500 μιη, és melyek a tubákoláshoz hasonló módon szívhatok fel.

A fentiekben említett alkotórészeken kívül a találmány szerinti alkalmazásra szolgáló készítmények egy vagy több további alkotórészt is tartalmazhatnak, például oldószert, pufferanyagot, ízesítőanyagot, kötőanyagot, felületaktív szert, töltőanyagot, csúsztatószert, konzerválószert, például metil-hidroxi-benzoátot (ideértve az antioxidánsokat is), emulgeálószereket és hasonlókat.

A találmány szerinti vegyületek hatását in vitro és in vivő kísérletekben vizsgáltuk.

1. A vegyületek in vivő asztma elleni védőhatása.

A kísérlet során az 1. vegyület [megfelel a (III) képletű vegyületnek] és a 2. számú vegyület [megfelel a (IV) számú vegyületnek] keverékét alkalmaztuk. Az 1. és 2. vegyület aránya körülbelül 1 : 2.

Az in vivő asztma elleni védőhatás vizsgálatára tengerimalacokat alkalmaztunk, Dorsch W. és munkatársai [Pflügers Arch., 391, 263. oldal (1981)] szerinti elrendezésben.

a) Védőhatás PAF által indukált légcsőelzáródás esetén.

Hét tengerimalacot véletlenszerű kiválasztás szerint, vagy a hatóanyaggal és olívaolajjal, vagy csak az olívaolajjal tápláltunk. A hatóanyag dózisa 20 mg/kg testtömeg volt. 30 perc elteltével az állatokkal 10 pg PAF-ot inhaláltattunk. A létrejött lépcsőelzáródást pletizmográfiásan 5 percenként összesen 30 percen át vizsgáltuk (a légcsőelzáródás mértékeként a „compressed air” paramétert alkalmaztuk).

A kapott eredményeket az I. táblázatban, valamint az 1. ábrán szemléltetjük.

HU 208 114 Β

I. táblázat

Tengerimalacok asztmás reakciója (0,1 ml „compressed air”) PAF inhalálása esetén

Állat	Kontroll	Vegyület (20 mg/kg orális)
	0’	5’	10’	15’	20’	25’	30’	0’	5’	10’	15’	20’	25’	30’
1	0	5	5	3	3	3	3	0	4	2	0	1	1	1
3	0	6	8	6	3	3	3	0	3	3	1	1	1	1
4	0	2	7	6	4	4	4	0	5	3	2	0	1	1
5	0	6	5	3	1	1	2	0	4	4	4	3	3	3
(újraélesztés szükséges)
6	0	7	6	4	4	4	2	0	6	5	3	0	1	0
7	0	12	5	2	3	2	1	0	3	4	3	3	3	2
8	0	6	6	6	3	5	3	0	6	2	2	2	1	1
(újraélesztés szükséges)

További vizsgálatokban az 1. és 2. számú vegyületek keveréke helyett olyan vegyületeket alkalmaztunk, ahol Rí és R₂ metilcsoport (3. számú vegyület, lásd 7. példa), 20 illetve, ahol Rj és R₂ fenilcsoport (4. számú vegyület, lásd 7. példa). Az eredményeket a 2. és 3. ábrán szemléltetjük. A 3. számú vegyület esetén a dózis 50 mg/kg, a 4. számú vegyület esetén 100 mg/kg volt.

A táblázatból, valamint az 1-3. ábrákból egyértelmű- 25 en látható, hogy a találmány szerint a vegyületekkel kezelt állatokon az adagolt PAF hatása lényegesen gyengébb volt, mint a kontrollállatokon (a magasabb számok súlyosabb asztmát mutatnak). A különbség statisztikusan is szignifikáns volt: az 1. ábrán az inhalálást követő 30 5. percben p < 0,02; a 10. percben p<0,00l.

A kloroformos extraktum 2x20 mg/kg 3 napon keresztüli adagolás esetén a PAF-indukált bronchiális elzáródás 65%-os gátlását igazolja (P kisebb, mint 0,01).

b) Védőhatás tengerimalacokon allergén-indukált tü- 35 dőasztma esetén tengerimalacot az la kísérletben leírtak szerint, véletlenszerű elrendezésben a hatóanyag és olívaolaj elegyével, vagy csak az olívaolaj hordozóanyaggal etettünk. A vegyület dózisa 20 mg/kg testtömegnek 40 felelt meg. 30 perc elteltével az állatokkal kétszer 10 perces időközönként 20-20 másodpercen át 1%-os ovalbumin-oldatot inhaláltattunk, mely vegyülettel szemben az állatokat 3 héttel előbb szenzibilizáltuk. A létrejött hörgőelzáródást ugyancsak pletizmográfiásan, 45 2 perces időközönként, kétszer 10 percen át határoztuk meg [a módszert lásd: Dorsch W., Walter O., Rosmanith J.: Continuous Recording of Intrapulmonary „Compressed Air” as a Sensitive Noninvasive Method of Measuring Bronchial Obstruction in Guinea Pigs. 50 Pflügers Arc., 391, 236-241. (1981)].

A kísérleti eredményeket a 4. ábrán (az 1. és 2. számú vegyületek keveréke), és az 5. és 6. ábrán (a 3., illetve 4. számú vegyületek esetén) adjuk meg. Az alkalmazott dózis az la kísérletben leírt volt. Az ábrá- 55 ból látható, hogy az adagolt vegyületek a tengerimalacok allergén inhalálása által létrejött asztmatikus reakcióját jelentősen csökkentették (p < 0,05, p < 0,05 az asztmatikus reakció maximumával és minimumával összehasonlítva). 60

Az etil-acetátos extraktum (75 mg/kg, 1 órával az allergén inhalálás előtt) 48%-os gátlást mutat (P kisebb, mint 0,,01).

2. Az enzimgátló hatás in vitro vizsgálata

A vegyületek enzimgátló hatását in vitro határoztuk meg. Erre a célra az 1. és 2. számú vegyületek elegyét használtuk.

a) Trombin-stimulált vérlemezekben gazdag plazma tromboxán bioszintézisének gátlása Emberi donortól szokásos módszerrel vérlemezben gazdag plazmát nyertünk, és a vérlemez számot 90 000 ml-re állítottuk be. Ezt a plazmát vagy egy oldószerrel [1% dimetil-szulfoxid (DMSO) - fiziológiás sóoldat], vagy különböző koncentrációjú vegyületekkel inkubáltuk (lásd a II. táblázatot).

II. táblázat

	Vegyületek koncentrációja (mg/ml)
00	0,001	0,01	0,1	1,0,
A vérlemezben gazdag plazma tromboxán Bj-tartalma (pg/ml)
Trombin összmennyisége (IE)	0	280
1	2 400	3 400	3300	1200	618
10	15 900	14500	8600	2500	828

II. táblázat: a vegyületek hatása tromboxán B₂ bioszintézisére emberi vérlemezekben (pg/ml vérlemezben gazdag plazma = pg/90 000 vérlemez).

perc elteltével a lemezeket 37 °C hőmérsékleten trombinnal (1, illetve 10 nemzetközi egység = IE) stimuláltuk. 15 perc elteltével a reakciót jéghideg metanollal (térfogatarány 1:1) leállítottuk, majd 10 perces, 3000/perc fordulatszámú centrifugálással (4 °C hőmérsékleten) elválasztottuk. A felülúszóban szokásos módszerrel - radioimmunológiásan - meghatároztuk a tromboxán B₂-t; e vizsgálat eredményeit a II. táblázat mutatja. Ebből kitűnik, hogy a találmány szerinti vegyületek a tromboxán bioszintézisét trombinnal stimulált emberi vérlemezkékben koncentrációtól függően gátolják.

0,001 mg/ml - 1,0 mg/ml 3., illetve 4. számú ve1

HU 208 114 B gyület adagolása esetén ugyancsak megfigyelhető a tromboxán B₂ bioszintézisének dózistól függő gátlása trombinnal stimulált vérlemezekben gazdag plazmában. Ez a 3. számú vegyületnél maximálisan 61%, illetve a 4, számú vegyületnél maximálisan 76%. b) Izolált sertés leukociták 5-lipoxigenáz-aktivitásának gátlása. A kísérletben az 1. és 2. számú vegyület keverékét alkalmaztuk.

A sertés leukociták biokémiai aktivitásuk tekintetében megfelelnek az emberi leukocitáknak, azaz az alábbiakban közölt kísérleti eredményekből közvetlen közvetkeztetések vonhatók le a találmány szerinti vegyületeknek emberi granulocitákra mutatott gátló hatásáról. Az 5-lipoxigenáz enzim arachidonsavból nagy aktivitású gyulladásgátló anyagokat szintetizál, mégpedig az LTB₄, LTC₄ és LTD₄ leukotriéneket.

Sertésekből nyert teljes vér alvadását heparinnal és nátrium-citráttal meggátoltuk, majd dextrános ülepítéssel a leukocitákat izoláltuk. A szennyező eritrocitákat hipertóniás ammónium-kloriddal lizáltuk, majd többszörös mosás után az elegy sejtszámát 4xl0⁷ sejt/ml foszfát-puffer (pH = 7,4) értékre állítottuk, 10 pmól cikoza-tetrainsav (ETYA) a 12-lipoxigenázt szelektíven blokkoltuk. A vizsgálandó vegyületeket maximálisan 2%-os etanolos oldatban oldottuk, és 5, 10, 20 és 30 pmól koncentrációban adtuk a sejtszuszpenziókhoz.

Közvetlenül ezután a sejteket kalcium-ionophor (A 23 187, 15 pmól) és radioaktívan jelölt arachidonsav (^{12 * 14}C-arachidonsav, 0,7 pmól = 0,1 pCi) hozzáadásával 5 percen át 37 °C hőmérsékleten stimuláltuk.

A reakciót 1% hangyasav hozzáadásával megállítottuk, a felülúszót 2x4 ml etil-acetáttal extraháltuk, majd nagynyomású folyadék-kromatográfiával szétválasztottuk. A kísérlet eredményeit a III. táblázat szemlélteti.

111. táblázat

	A vegyidet koncentrációja
0	1	2,5	5	10	20	30
μτηόΐ
az 5-lipoxigenázaktivitás gátlása(%)	0	24	40	100	100	100	100

A III. táblázat mutatja, hogy a vegyületek 5 pmólnál nagyobb koncentrációja a sertés-leukociták lipoxigenáz-aktivitását 100%-ban gátolják. Ily módon a leukotriének képződése teljesen gátolt.

12. példa

a) 100 g hagymát meghámozunk, felaprítunk és kisajtolunk, majd kloroformmal extraháljuk, ez 40 g száraz extraktumot eredményez (1. HPLC-diagramot a 9/8 ábrán)

b) Hámozatlan hagymát felaprítunk és 30 perc múlva kloroformmal extraháljuk, ezáltal 100 kg hagymából 135 g száraz extraktumot kapunk (1. HPLC-diagramot a 9/8 ábrán)

c) Hámozatlan hagymát felaprítunk és etil-acetáttal extrahálunk, ez 100 kg hagymából 290 g száraz extraktumot eredményez. (1. HPLC-diagramot a 9/9 ábrán)

d) Aprított, hámozatlan hagymák extrakcióját kritikus gázok (szén-dioxid) és etanol segítségével is elvégezzük (1. HPLC-diagramot a 9/8 ábrán)

A maradékot semleges olajban, repceolajban vagy olívaolajban felfogjuk és részben gyomorsav-rezisztens kapszulákba letöltjük; egy kapszula 250-500 g hagymából való extraktumot tartalmaz.

A HPLC-s szétválasztás jellemzői:

Stacioner fázis: LiChrospher RP-18 5 pm

Oszlop: LiChroCart 125-4

Mobil-fázis A: Víz Mobil fázis B: acetonitril Grádiens: 20% B -80% B 30 percben

Áramlás: 1 ml/min

Injekciós térfogat: 5 pl i tér

Detektálás: HP 1040 Photodioden-Array Detektor

Claims (8)

1. SZABADALMI IGÉNYPONTOK

   1. Eljárás az (I”) általános képletű tioszulfinsavszármazékok - a képletben

   R,” jelentése legfeljebb 5 szénatomos alkilcsoport, és R₂” jelentése legfeljebb 5 szénatomos α,β-telítetlen alkenilcsoport -, előállítására, azzal jellemezve, hogy

   a) - hagymát (Allium cepa) homogenizálunk, és szobahőmérsékleten történő állás után ebből hagymapréslevet vagy liofilizátumot nyerünk,

   β) - a hagymapréslevet poláros, vízzel nem elegyedő oldószerben, a liofilizátumot pedig rövid szénláncú alkohollal extraháljuk, és

   γ) - az extraktumot önmagában ismert szétválasztási eljárással alkotóira választjuk szét.
2. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy

   a) - hagymát (Allium cepa) homogenizálunk, a homogenizátumot legalább 20 percen át szobahőmérsékleten tartjuk, majd hagymapréslevet nyerünk ki belőle.

   β) - a hagymapréslevet diklór-metánnal, kloroformmal vagy más, vízzel nem elegyedő szerves oldószerrel kétszer kirázzuk, a szerves fázist nátrium-szulfát felett szárítjuk, majd az oldószert csökkentett nyomáson ledesztilláljuk,

   γ) - a maradékot kovasavgélen végzett oszlopkromatográfiával, eluensként toluol/etil-acetát elegyet alkalmazva nyers frakcionálásnak vetjük alá,

   δ) - az aktív alkotót ismételt, kovasavgélen végzett kromatográfiás szétválasztásnak vetjük alá, melynek során eluensként 1-5% acetont vagy etil-metil-ketont vagy dietil-étert tartalmazó diklór-metánt vagy kloroformot, vagy 5-10% acetont vagy etil-metil-ketont tartalmazó szén-hidrogén bázisú

   HU 208 114 Β futtatószer-rendszert alkalmazunk, ahol a szénhidrogén előnyösen heptán, pentán vagy hexán lehet.
3. 3. A 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a β) lépésben nyert maradékot fordított fázisú anyagon végzett Flash-kromatográfiával hidrofil futtatószer alkalmazásával nyers frakcionálásnak vetjük alá, és ezután a hatóanyagot kovasavgélen végzett középnyomású folyadékkromatográfiával a 2. igénypont y) lépésében megnevezett oldatok eluensként való alkalmazásával választjuk szét.
4. 4. Az 1. igénypont szerinti eljárás a (III), (IV), (VI) vagy (VII) képletű vegyületek előállítására, azzal jellemezve, hogy

   a) - hagymát (Allium cepa) homogenizálunk, és szobahőmérsékleten történő állás után ebből hagymapréslevet vagy liofilizátumot nyerünk,

   β) - a hagymapréslevet poláros, vízzel nem elegyedő oldószerben, a liofilizátumot pedig rövid szénláncú alkohollal extraháljuk, és

   y) - az extraktumot önmagában ismert szétválasztási eljárással alkotóira választjuk szét.
5. 5. A 4. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy

   a) - hagymát (Allium cepa) homogenizálunk, a homogenizátumot legalább 20 percen át szobahőmérsékleten tartjuk, majd hagymapréslevet nyerünk ki belőle,

   β) - a hagymapréslevet diklór-metánnal, kloroformmal vagy más, vízzel nem elegyedő szerves oldószerrel kétszer kirázzuk, a szerves fázist nátrium-szulfát felett szárítjuk, majd az oldószert csökkentett nyomáson ledesztilláljuk,

   y) - a maradékot kovasavgélen végzett oszlopkromatográfiával, eluensként toluol/etil-acetát elegyet alkalmazva nyers frakcionálásnak vetjük alá,

   δ) - az aktív alkotót ismételt, kovasavgélen végzett kromatográfiás szétválasztásnak vetjük alá, melynek során eluensként 1-5% acetont vagy etil-metil-ketont vagy dietil-étert tartalmazó diklór-metánt vagy kloroformot, vagy 5-10% acetont vagy etil-metil-ketont tartalmazó szén-hidrogén bázisú futtatószer-rendszert alkalmazunk, ahol a szénhidrogén előnyösen heptán, pentán vagy hexán lehet.
6. 6. Az 5. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a β) lépésben nyert maradékot fordított fázisú anyagon végzett Flash-kromatográfiával hidrofil futtatószer alkalmazásával nyers frakcionálásnak vetjük alá, és ezután a hatóanyagot kovasavgélen végzett középnyomású folyadékkromatográfiával az 5. igénypont y) lépésében megnevezett oldatok eluensként való alkalmazásával választjuk szét.
7. 7. Eljárás gyógyszerkészítmény előállítására, azzal jellemezve, hogy valamely, az 1. igénypont szerint előállított (I”) általános képletű vegyületet - a képletben R,” és R₂” jelentése az 1. igénypontban megadott jelentésű - egy vagy több adalékanyaggal gyógyszerkészítménnyé feldolgozunk.
8. 8. Eljárás hatóanyagként (Γ) általános képletű tioszulfinsav-származékot - a képletben

   Rj’ és R₂’ azonos vagy eltérő, és jelentésük 1-4 szénatomos alkilcsoport, fenilcsoport vagy naftilcsoport, mimellett amennyiben Rf metilcsoportot képvisel, R₂’ egyidejűleg nem jelenthet metilcsoportot tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására, azzal jellemezve, hogy az ismert módon előállított hatóanyagot egy vagy több szokásos gyógyszerészeti adalékanyaggal kombinálva gyulladásgátló gyógyszerkészítményt állítunk elő.