Fw 56

	Fw 56
	Egy háború előtti német polgári lajstromú repülőgépsor 1936 márciusában
Egyéb elnevezés	Stösser
Funkció	futár- és kiképző repülőgép
Gyártó	Focke-Wulf
Tervező	Kurt Tank
Sorozatgyártás	1935–?
Gyártási darabszám	kb. 1000 darab
Személyzet	1 fő
Első felszállás	1933 novembere
Szolgálatba állítás	1934
Szolgálatból kivonva	1945 (Németország)
	Méretek
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	7,6 m
Fesztáv	10,5 m
Magasság	2,6 m
Szárnyfelület	14 m²
	Tömegadatok
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Szerkezeti tömeg	755 kg
Max. felszállótömeg	985 kg
	Hajtómű
Motor	1 × Argus As 10c, nyolchengeres, léghűtéses, fordított-V
Teljesítmény	180 kW (240 LE) kW
	Repülési jellemzők
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Max. sebesség	278 km/h tengerszinten
Utazósebesség	255 km/h
Hatótávolság	385 km
Legnagyobb repülési magasság	6200 m
Emelkedőképesség	8,42 m/s (1 km-re 2,2 perc)
Szárny felületi terhelése	48,5 kg/m²
	Fegyverzet
	Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Beépített fegyverzet	1–2 db 7,92 mm-es MG 17 géppuska
	A Wikimédia Commons tartalmaz Fw 56 témájú médiaállományokat.

Az Fw 56 (becenevén Stösser) német egymotoros, felsőszárnyas fejlett kiképző repülőgép, melyet a Focke-Wulf fejlesztett ki és gyártott a Luftwaffe és más országok légierői számára az 1930-as években.

Története

Az Fw 56-ot a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) fejlett vadászrepülő-kiképző repülőgép tenderére lett kifejlesztve, elsősorban Kurt Tank vezető tervező jóvoltából, aki ekkor már a Focke-Wulf repülőmérnöke. Célként tűzték ki a légvédelmi vadász feladatkört is.

Az első prototípus 1933 novemberében szállt fel először. A másodiknak kissé módosították a törzsét és acél helyett fából készítették el a szárnyat és vezérsíkokat a repülési tesztekre. A harmadik prototípus 1934 februárjában szállt fel, továbbra is faanyagokat alkalmaztak és alaposabb gyártástechnológiát dolgoztak ki.

Az 1935-ös összehasonlító repülések után az Arado Ar 76 és a Heinkel He 74 helyett^[1] ezt választotta a minisztérium és megrendelte a gyártását. Összesen körülbelül ezer darab épült, elsődleges alkalmazója Németország lett, majd Ausztria és a Magyar Királyság. Néhányat eladtak magánhasználatra is, köztük annak a Gerd Achgelis-nek is, aki később megalapítja a Focke-Achgelis helikoptergyárat Henrich Focke társával.

Ernst Udet, aki a zuhanóbombázás híve volt és 1935 nyara óta mint ezredes tevékenykedett az új légierőben, ősztől mint a vadász- és bombázórepülők főszemlélője (Inspekteur der Jagd- und Sturzkampfflieger), a második prototípust – a Fw 56 V2-t – ennek vetette alá, majd javaslatára a fejlesztést ez irányban is kiterjesztették, nagyobb figyelmet kaptak a zuhanási manőverek. Mivel a gép kapacitása ezt nem tette lehetővé, elvetették ezt a feladatkört, azonban kiképzési szinten alkalmazták.

Kialakítása

Az egyik hadrendi példány karbantartáson. Jól megfigyelhető a függőleges és a vízszintes vezérsík elrendezése

A típus felsőszárnyas, középdúcos kialakítású, a törzs acélanyagú csővázas térrács-szerkezet. Az orr-motortér acéllemezzel burkolt, a többi felület kezelt vászonborítású. A szárny tartószerkezetei faanyagúak, rétegelt falemezekből álltak, a belépőélek viszont sajtolt acéllemezből. A vízszintes vezérsíkja nem szokványos kialakítású (hasonlóan az Arado Ar 66-os típusáéhoz), megemelten került beépítésre (kissé „T” elrendezésű) dúcolva, az oldalkormány pedig a kornak megfelelően nagy méretű. A futóműve hagyományos hárompontos, két mellső főfutóval és egy hátsóval a farok alatt (farokcsúszó), fix, merev beépítésűek. A főfutószárakat áramvonalazó burkolattal látták el.

Típusváltozatok

Fw 56a: első prototípus.
Fw 56 V2: második prototípus.
Fw 56 V3: harmadik prototípus.
Fw 56A–0: három elősorozat-változat.
Fw 56A–1: együléses fejlett kiképző változat, a fő termelési típusváltozat

Jegyzetek

↑ Az olasz wikicikk szerint versenytárs volt még a Henschel Hs 121 és a Hs 125 is.

További információk

[1] Az olasz wikicikk szerint versenytárs volt még a Henschel Hs 121 és a Hs 125 is.

[1]