Éti osztriga
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Miocén - jelen | ||||||||||||||||
 Kifogott példány
| ||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||
| Nem szerepel a Vörös listán | ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Ostrea edulis Linnaeus, 1758 | ||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Éti osztriga témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Éti osztriga témájú médiaállományokat és Éti osztriga témájú kategóriát. |
Az éti osztriga vagy európai lapos osztriga (Ostrea edulis) a kagylók (Bivalvia) osztályának fonálkopoltyúsak (Ostreoida) rendjébe, ezen belül az osztrigafélék (Ostreidae) családjába tartozó faj.
Az Ostrea kagylónem típusfaja.
Előfordulása
[szerkesztés]Az éti osztriga minden európai tengerparton előfordul, ahol a víz hőmérséklete a nyári hónapokban nem süllyed 15 Celsius-fok alá, és a sótartalom legalább 19 ezrelék; vagyis csupán a hideg északi vidékeken, a Balti-tengerben és a Fekete-tengerben nem található. Afrika északnyugati partjainál is fellelhető. Az 1940- és 1950-es években, az éti osztriga letelepedett a Maine és a Rhode Island államok part menti vizeibe is.
Megjelenése
[szerkesztés]Az éti osztriga 10-15 centiméter hosszú, meglehetősen csúnya és durva szerkezetű teknőit tetőcserépszerűen egymásra boruló koncentrikus pikkelyek vagy lemezek fedik, amelyek felületét sugaras irányú, szabálytalan bordák tagolják. A vastag falú teknők nem egyformák, a bal teknő domborúbb és az aljzathoz rögzült, a jobb laposabb és mintegy fedőként fekszik az alsón. A zárpárkányzaton nincsenek fogak. A teknők színe piszkosfehér vagy szürkésbarna, az alsón gyakran vöröses foltok láthatók.
Életmódja
[szerkesztés]Az éti osztriga szilárd aljzaton él a parti hullámverésnek kitett sziklákon, gazdag állományai néhol egész padokat alkotnak. Az aljzathoz tapadás a következőképpen megy végbe: a petéből kikelt fiatal állat kezdetben a vízben lebeg, majd szilárd aljzatot keres, és először élére állított helyzetben bisszuszfonalakkal rögzíti magát az aljzathoz. Ezt követően a bisszuszmirigy ragasztóanyagot választ ki, amelybe az osztriga bal teknőjével beleejti magát. A ragasztóanyag megszilárdul, és az állat egész életére az egyszer kiválasztott helyhez kötődik. Lába és bisszuszmirigye ezután elcsökevényesedett maradvánnyá fejlődik vissza.
Az evezőlábú rákok (Copepoda) közül a Herrmannella barneae, a Herrmannella duggani, a Pseudomyicola spinosus, a Mytilicola intestinalis, a Mytilicola orientalis és a Myicola ostreae, míg a chromisták közül a Bonamia ostreae élősködnek ezen az osztrigán.
Szaporodása
[szerkesztés]A kagylók hímnősek, és váltakozva nőstényként vagy hímként viselkednek. A peték még az anyaállatban megtermékenyülnek, és csupán a lárvák kerülnek a vízbe.
Érdekességek
[szerkesztés]Természetes osztriga ma már csak egy-két helyen található. E nagyra értékelt és kedvelt ínyenc falat iránti kereslet fedezésére napjainkban a legtöbb osztrigát mesterségesen kialakított kagylótenyésztő padokon nevelik. Ilyen kultúrákat már a rómaiak is létesítettek.
Források
[szerkesztés]- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993. ISBN 963 8185 40 6
- Ostrea edulis Linnaeus, 1758 WoRMS
- Linnaeus, C. (1758). Systema Naturae per regna tria naturae, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis. Editio decima, reformata. Laurentius Salvius: Holmiae. ii, 824 pp., available online at http://gdz.sub.uni-goettingen.de/no_cache/dms/load/toc/?IDDOC=265100 Archiválva 2017. június 13-i dátummal a Wayback Machine-ben page(s): 699
További információk
[szerkesztés]- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. október 25.)
