Benkő József, a historia litteraria művelője : Egy kontextualizáló olvasat

EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE EME ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK 291 ISSN 2068-309X EME ERDÉLYI TUDOMÁNYOS FÜZETEK 291 CSATA ADÉL BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Egy kontextualizáló olvasat Kolozsvár, 2020 EME Ez a könyv az MTA BTK Lendület Hosszú reformáció Kelet-Európában (1500–1800) projekt keretében valósult meg. A kötet megjelenését a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Tudományos Akadémia támogatta. Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság © Csata Adél, 2020 © Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2020 Felelős kiadó BIRÓ ANNAMÁRIA Lektor és szerkesztő PAPP KINGA Korrektúra ANDRÁS ZSELYKE Műszaki szerkesztés, borítóterv BODÓ ZALÁN Mutató DOMOKOS BOGLÁRKA, MEZEI KATA Nyomdai munkálatok F&F INTERNATIONAL Kft., Gyergyószentmiklós Felelős vezető AMBRUS ENIKŐ DOI: https://doi.org/10.36240/etf-291 Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României CSATA, ADÉL Benkő József, a historia litteraria művelője : egy kontextualizáló olvasat / Csata Adél. - Cluj-Napoca : Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2020 Conţine bibliografie Index ISBN 978-606-739-158-9 82.09 EME Tar Gabriella-Nórának, szeretettel EME EME TARTALOM Bevezető ............................................................................................................... 9 A Benkő-kutatás múltja és jelene ................................................................... 17 Benkő-képek és -kutatók a 19. században ............................................. 19 Benkő-kutatások a 20. és 21. században ................................................. 29 „Bizony megbecsüllöm a könyveket úgy, hogy soha ember inkább nem”. Benkő József „virtuális könyvtára” ....................................... 35 Benkő József botanikai érdeklődése ....................................................... 40 Benkő József, a történetíró ....................................................................... 47 Benkő József, a honismeret művelője ..................................................... 59 A göttingai paradigma. Lehetőségek a holisztikus szemlélet elsajátítására ............................................................................................... 65 A középajtai forráskiadó .......................................................................... 69 A nyelvválasztás kérdése ................................................................................ 79 A megírás indítékai ................................................................................... 80 Benkő József ajánlása Mária Teréziának ................................................ 85 A potenciális olvasók ................................................................................ 88 A latin nyelv primátusa ............................................................................ 89 Egy domidoctus lelkész munkájának nemzetközi ismertsége ........... 90 „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós…” ................................... 92 Dilemmák 1790 körül................................................................................ 99 A historia litteraria-kutatások helyzete egykor és ma .............................. 105 Historia litteraria – a literátorok „par excellence” műfaja................. 108 Benkő József, a bölcsészettudományok művelője .............................. 113 Literatúratörténet egy honismereti kötetben ...................................... 115 Az erdélyi nyomdákról .......................................................................... 122 Az erdélyi tudósokról ............................................................................. 127 Benkő József munkamódszere ..................................................................... 129 7 EME TARTALOM Ars compilandi és ars excerpendi a 18. században ............................ 129 Benkő József textológusi működése ..................................................... 132 A másoló és másoltató Benkő ................................................................ 137 Benkő József historia litterariai műveltsége ........................................ 142 A Transsilvania generalis második előszava .......................................... 147 A „fáradságos és kemény munka” ....................................................... 150 Nemesi családok egy tudósnévsorban ................................................. 150 A hagyománylánc folytatója .................................................................. 155 Tudós férfi(ak) a tudós asszonyokról ................................................... 159 Benkő József Additamentája ........................................................................... 169 Az Additamenta keletkezési körülményei............................................. 174 Kéziratos pótlások ................................................................................... 177 Pótlások pótlása. Benkő József levélvégi historia litterariája ............ 180 A Szathmáriak pótlásai .......................................................................... 186 Irodalomtörténet-írás a pozsonyi Magyar Hírmondó hasábjain ............ 191 A Magyar Hírmondó indulása .............................................................. 192 Vélekedések Horányi Elek Memoria Hungarorumáról ........................ 197 Benkő József és Szacsvay Sándor .......................................................... 201 Historia litteraria a Hírmondó hasábjain ............................................. 202 Benkő tudósítói tevékenysége Mátyus Péter szerkesztősége idején ......................................................................................................... 210 Benkő cikkei Révai, Barczafalvi és Szacsvay szerkesztősége alatt ............................................................................................................ 212 Benkő József és a Magyar Kurir ............................................................ 217 Konklúziók ...................................................................................................... 223 Bibliográfia ...................................................................................................... 231 Mellékletek ...................................................................................................... 249 Névmutató ...................................................................................................... 281 Rezumat ........................................................................................................... 293 Abstract............................................................................................................ 299 8 EME BEVEZETŐ A történettudományi, illetve a 18. századi erdélyi magyar irodalom- és művelődéstörténeti viszonyokat bemutató szakmunkák tanulmányozása során ritkán fordul elő, hogy ne találkoznánk legalább említésszerűen Benkő József nevével. Az Erdély „polihisztoraként” számontartott háromszéki református lelkész a 18. század egyik legjelentősebb tudósa volt, nem meglepő tehát, hogy alakja és munkássága nem merült feledésbe, sőt, máig hat. A sokrétű tevékenységet végző prédikátor esetében azonban munkásságának bizonyos szegmensei jobban, mások kevésbé feltártak. A botanika és nyelvészet terén folytatott kutatásairól, érdemeiről számos tanulmány született, irodalomtörténet-írói tevékenységének vizsgálatára azonban ez ideig nem került sor, noha ennek szükségességét már az 1970-es évek végén megfogalmazta Éder Zoltán, s mintegy negyven évvel később Bretz Annamária is. Az ismételt felhívás azt mutatja, hogy a témának van relevanciája, annál is inkább, mert az utóbbi időben megélénkültek az irodalom tudománytörténetének feltárására irányuló kutatások, amelyek magyarországi viszonylatban elsősorban Tarnai Andor nevéhez köthetők. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete évfordulós tanácskozást szervezett, amelynek tematikája éppen a historia litteraria 18. századi történetére fókuszált. Tüskés Gábor ekkor nagyszabású tervet fogalmazott meg, e tárgykört érintő monográfiák összeállításának szükségességére hívta fel a figyelmet. Azóta már történtek előrelépések, hiszen doktori disszertációk, tanulmányok születtek egy-egy irodalomtörténet-író munkásságáról (Bod Péter, Belnay György, Wallaszky Pál), a tudóslevelezések újabb kötetei láttak nyomdafestéket (Weszprémi István, Horányi Elek). 9 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Mindezeket figyelembe véve azt is mondhatjuk, hogy jelen írás révén a fennebb emlegetett, többszöri felhívásnak igyekszünk eleget tenni, hiszen kötetünk tárgyát Benkő József historia litteraria-tárgyú írásainak elemzése s ezeknek a hagyományláncban való elhelyezése képezi. A szövegek elemzését a hosszú reformáció (1500–1800) kontextusába ágyazva kíséreljük meg, hiszen a református klérust képviselő Benkő írás- és olvasásszokásainak bemutatása, az általa létrehozott vagy reprodukált szövegek vizsgálata egy közel háromszáz évet tartó, felekezeti szempontból is változatos képet mutató szöveghasználati kultúra záró szakaszát mutatja. A helyzetből fakadóan nem hipotézisek cáfolatára vagy megerősítésére vállalkozunk, hanem szövegkorpuszok keletkezéstörténetének feltárására, ezek egymáshoz való viszonyának elemzésére. Mindemellett hangsúlyt fektetünk a szövegek specifikumainak feltárására, illetve a Benkő Erdély című, honismereti kötetében megjelent historia litterariát párhuzamba kívánjuk állítani Bod Péter Magyar Athenasával is annak érdekében, hogy reflektálhassunk a közöttük levő összefüggésekre. A középajtai lelkész irodalomtörténet-írói munkásságáról elsőként Mikó Imre szólt részletesebben, aki monográfiájában Benkőnek a Magyar Athenasra tett jegyzéseit tárgyalta néhány oldal erejéig. Mikó Imre adatait vették át a későbbi kutatók is (Bretz Annamária, Rácz Emese), azonban Benkő honismereti munkájának művelődéstörténeti fejezete, a Magyar Athenasra tett megjegyzéseinek ezzel való összevetése és egyéb, ilyen jellegű írásainak feltárása még váratott magára. A késedelem annak is betudható, hogy a honismereti munka általános része 2016-ig csupán latin nyelven volt olvasható. Mára a néhai kolozsvári klasszika-filológus, Szabó György fordításában ez − a korábban már lefordított, kifejtett résszel együtt − magyar nyelven is hozzáférhetővé vált, így új kutatások elindítását tette lehetővé. Hangsúlyozzuk, hogy munkánk nem a teljes honismereti kötet feltárására irányul, és nem Benkő történettudományi tevékenységét hivatott vizsgálni, hanem tudománytörténeti vonatkozású, az irodalom történetének alakulási folyamatába kíván betekintést nyújtani egy 18. századi erdélyi református lelkész munkáin keresztül. Forrásanyagaink között mind a kéziratos, mind a nyomtatott szövegek megtalálhatók. Tudjuk, hogy a Benkő-hagyaték megsemmisült az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején, az enyedi tűzvészben, így igen csekély azoknak a másolati munkáknak és autográf dokumentumoknak a száma, amelyek ma is hozzáférhetők. Éppen ezért a felmerülő kérdések megválaszolása, az egyes problémák megvilágítása kapcsán elengedhetetlen forrásként szolgálnak a Magyarországi Tudósok Levelezése sorozatban megjelent Benkő-levelezés, illetve olyan paratextuális elemek, 10 EME BEVEZETŐ mint az előszavak, lábjegyzetek, a kéziratokban felfedezhető bejegyzések, ajánlások stb. Módszertani tekintetben az irodalomtörténeti diszciplínához tartozó textológiai-filológiai eljárások mellett a forrásanyag hiánya vagy inkább elenyésző volta olyan eljárások alkalmazását tette szükségessé, amelyek révén valamilyen szinten rekonstruálhatók az egyes történések, és tisztázhatók a felmerülő problémák. Vizsgálódásaink során tehát nem csupán textológiai-filológiai módszereket alkalmaztuk, hanem olyanokat is, amelyek más tudományágakhoz – gondolunk itt elsősorban a történettudományra, antropológiára – tartoznak. Ez utóbbi kapcsán Takáts József Vári András kutatásaira alapozva megjegyzi, hogy „az antropológiai látásmód az irodalomtörténet-írásban az elidegenítés módszertani eljárását jelenti”, tudatosítanunk kell tehát magunkban, hogy a szöveg, amelyet olvasunk, egy idegen kultúrából származik, ezért annak megértése erőfeszítést igényel.1 A szövegre mint idegen kultúra termékére való tekintés egyike azoknak a pontoknak, amelyeket Takáts az antropológiai látásmód specifikumaként tart számon. Emellett ezen sajátosságok részének tekinti azt is, hogy a szövegek közösségi teljesítmények. Hangsúlyozza, hogy kíváncsiságunk annak megértésére kell, hogy irányuljon, mit jelentettek az egyes cselekvések a cselekvők számára, valamint figyelnünk kell arra is, hogy a kulturális „fordítás” során ezek a cselekvők szólaljanak meg, és ne az egyes tudományterületek diskurzusai érvényesüljenek.2 A kulturális különbségek áthidalása kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a felvilágosodás korának irodalma és művelődéstörténete közelebb áll hozzánk, mint például az antikvitás irodalma vagy a régi (magyar) irodalom korpuszai, mégis szem előtt kell tartanunk, hogy 200–250 év távlatából tekintünk ezekre a szövegekre. A mai értelmezőnek másfajta interpretációs habitusai és elvárásai vannak, mint a korabeli olvasónak, éppen ezért nem szabad abba a hibába esnünk, hogy olyasmit kívánunk számonkérni egy-egy szerzőn vagy szövegen, ami az adott korban nem jellemezhetett egy művet. Takáts egy korábbi írásában3 olyan módszertani sémát javasol, amely lehetővé teszi a szövegek jobb megértését és a kulturális távolság áthidalását. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szövegek nem monologikusak, hanem dialógusban állnak más, őket megelőző művekkel és cselekvésekkel, éppen ezért, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy miről beszélnek ezek a szövegek, azt a kontextust kell megvizsgálnunk, amelyre utalnak; mindazonáltal az adott szöveg megértéséhez elengedhetetlen az is, hogy lássuk, 1 Takáts József, Antropológiai látásmód és irodalomtörténet-írás = T. J., Ismerős idegen terep, Budapest, Kijárat, 2007, 31. 2 Uo., 45. 3 Takáts József, Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett, ItK, 2001/3–4, 316–324. 11 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE milyen vitához szólnak hozzá, milyen kérdésekre válaszolnak. Láthatjuk, az itt megfogalmazottak szoros összefüggésben állnak a fennebbi tanulmányban kifejtett gondolatmenettel. E modellt követve Benkő szövegeit abban a közegben igyekszünk tanulmányozni, amelyben létrejöttek, tehát fel kívánjuk tárni ezek „elsődleges kontextusát”. A tanulmányozandó szövegegyüttes ugyanazon terület más szövegeivel való egybevetését Takáts József a mezőmetaforával írja le.4 Mindez Benkő esetében azt jelenti, hogy nem csupán a saját maga által alkotott, nyomtatott és kéziratos szövegeket vesszük górcső alá, hanem ezeket a kortársak és elődök (Czvittinger Dávid, Rotarides Mihály, Bod Péter) műveivel párhuzamosan, komparatív vizsgálatok révén világítjuk meg. A tanulmány további részében Takáts az elsődleges kontextushoz tartozónak látja a kultúrát is, amelyet megjelenít vagy interpretál a szöveg; a beszélt nyelvi univerzumot és lexikont, valamint azon „forgatókönyvek”, cselekvéssorok ismeretét, amelyek az adott kultúrában lejátszódnak.5 A Benkőt körülvevő családi, szakmai, politikai, nyelvi, szellemi közegnek a megismerése, kapcsolathálójának fókuszba helyezése olyan mikrostruktúrák megismerését teszi lehetővé, amelyek a domidoctus erdélyi tudós műveltségét és tevékenységét szélesebb körű, makrostrukturális kontextusba ágyazzák, s valamelyest lehetővé teszik összekapcsolását az európai tudósvilág által propagált tendenciákkal. Tóth Zsombor a kora újkori szövegek értelmezésének egyik legfontosabb módszereként tartja számon a kontextualizáló szövegértést, valamint a szerzőnek történeti személyként való definiálását (ideértve az élettörténeti események megvilágítását, könyvjegyzékének vizsgálatát stb.), társadalmi-kulturális összefüggésekben való elhelyezését.6 A tanulmányszerző a kontextualizálás egyik leglátványosabb összetevőjének a nemzetközi kapcsolattörténetet látja. Ez magában foglalja mind a személyes, mind az intézményekhez kötődő kapcsolatok feltárását, olyan szövegegységek azonosítását, amelyek megvilágítják a szerzői intenciókat.7 Tóth ezt a látásmódot érvényesíti Cserei- és Bethlen-kutatásaiban is. Bethlen-kötete bevezető részében utal arra, hogy a szövegek gyakran a kultúra értelmezése felől érthetők meg, mivel maguk is kulturális reprezentációk,8 tehát egyfajta függőségi és egymásrautaltsági viszony áll fenn a kultúra és az azokat megjelenítő szövegek között. Uo., 319. Uo., 320–322. 6 Tóth Zsombor, Hiányzó paradigmák? Korunk, 2008/5, http://epa.oszk.hu/00400/00458/ 00137/tothzs.html [Utolsó megtekintés: 2019. 11. 30.]. 7 Uo. 8 Tóth Zsombor, A koronatanú: Bethlen Miklós, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2007, 35. 4 5 12 EME BEVEZETŐ A szerző történeti személyként való definiálása kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy Benkő esetében nincs tudomásunk ego-dokumentumok (napló, önéletírás) meglétéről, így olyan szövegekre támaszkodunk, amelyek Benkőről szólnak. Vizsgálataink ebben az esetben mikroszinten folynak, de ennek eredményeit be kívánjuk emelni abba a makrotörténeti körforgásba, amely a korszak tudós társadalmát áthatotta. Szijártó M. István rámutat arra, hogy a mikrotörténeti vizsgálatok esetében a fókusz konkrét esetekre, személyekre és körülményekre esik, ezáltal lehetőség nyílik a tárgy intenzív tanulmányozására.9 Annak kapcsán, hogy miben ragadható meg e vizsgálódások lényege, Szijártó úgy látja, az egyes esettanulmányok kvantitatív szempontból bizonyíthatják egy-egy jelenség tipikusságát, másrészt, Peter Burke nézetét vallva, arra is kitér, hogy biztosítottá válik a kisközösségek makrotörténelemmel való kapcsolódási lehetőségeinek megvilágítása is.10 Ennek feltárására vállalkozunk mi is. A bevezetőt követő, első, inkább leíró, mintsem problémafelvető jellegű fejezetben Benkő személye kerül a fókuszba, hiszen a Benkő-képek kialakulását és alakulástörténetét követjük nyomon a 18. századtól kezdődően egészen napjainkig. Azt vizsgáljuk, hogyan is épülnek egymásra a róla szóló szövegek, mit tartottak és tartanak érdemesnek elmondani kortársai és utódai, azonosítani kívánjuk azokat a törésvonalakat, amelyek változásokat idéztek elő szakmai és/vagy emberi megítélésében. Itt kell megjegyeznünk, hogy Benkő József a köztudatban polihisztorként maradt fenn, noha nem tudni, melyek a polihisztorság kritériumai, és azt sem, miben merülnek ki e fogalom sajátosságai. Úgy látjuk, hogy Benkő József sokoldalúságát, „polihisztorságát” leginkább az ún. göttingai szemlélet felől tudjuk megközelíteni, tehát egy olyan paradigma képviselőjét látjuk benne, amely a korszak tudósi társadalmának jelentős részét magában foglalta. Noha ő sosem járt külföldön, szemléletmódjában az a sajátosság azonosítható, amelyet a Georgia-Augusta Egyetem valamikori oktatói és hallgatói propagáltak és amely a holisztikus látásmódban nyilvánult meg. Ebben a fejezetben 18., 19., 20. és 21. századi, Benkő személyét és munkásságát érintő, többnyire lexikonokban, újságokban megjelent írásokat, valamint az időközben létrejövő monográfiák Benkő-képeit vizsgáljuk. Úgy látjuk, hogy a vizsgálandó anyag révén reprezentatív képet tudunk alkotni arról, hogyan is alakult a középajtai lelkész imázsa. Emellett igyekszünk felhívni a figyelmet a szövegekben előforduló pontatlanságokra, hiányosságokra, s ezeket korrigáljuk és pótoljuk ott, ahol a források lehetővé teszik. 9 Szijártó M. István, Mi a mikrotörténelem? Aetas, 1996/4, 157. Uo., 159–160. 10 13 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE A mikro- és makrotörténeti összefüggések feltárására irányul Benkő virtuális könyvtárának felépítése. Hangsúlyoznunk kell, hogy nem a valamikori Benkő-könyvtár rekonstrukciójára vállalkozunk, hiszen a tények ismeretében ezt lehetetlen megtenni. Ehelyett azt kívánjuk számba venni, milyen művek fordultak meg a középajtai prédikátor kezén, s ezáltal választ keresünk arra a kérdésre, milyen műveltséggel bírt a középajtai lelkész az általa művelt tudományterületeken. A Benkő levelezéséből kirajzolódó könyv- és kéziratkölcsönzések feltárása, szellemi világának feltérképezése, a hatástörténeti vizsgálatok – amelyeket jelen esetben leginkább a historia litteraria-tárgyú írások recepciótörténeti elemzésére szorítunk – jól mutatják, hogy a középajtai literátorhoz hogyan jutottak el a korban dívó irányzatok és tendenciák termékei, de azt is, hogy milyen lehetőségek kínálkoztak egy domidoctus tudós kibontakozására. A fejezetben alkalmazott módszer által azt az űrt próbáljuk betölteni, amelyet a forráshiány okoz, remélve, hogy a mellékletben közzétett eredmények, a virtuális könyvtár állományát ábrázoló horizontális és vertikális tengelyek későbbi kutatások alapjául is szolgálhatnak, hiszen mint korábban is hangsúlyoztuk, recepciótörténeti vizsgálatunk leginkább a literatúratörténeti tárgyú írások befogadására irányult, a többi tudományterület (történettudomány, egyháztörténet, botanika) esetében megmaradtunk a meg- és bemutatás szintjénél, nem mellőzve azt, hogy felhívjuk a figyelmet a lajstrom révén azokra a lehetőségekre, amelyek összekapcsolták Benkő Józsefet a res publica litteraria 18. századi tevékenységével és érdeklődési körével ez utóbbi tudományterületek esetében is. Ezt követően a nyelvválasztás problémáját járjuk körül. Az irodalomtörténeti lexikonok írói, Benkő József kortársai, mint Horányi Elek, Weszprémi István és Wallaszky Pál, de elődjei is, mint Czvittinger Dávid és Rotarides Mihály latin nyelven adták közre írásaikat, kivételt csupán Bod Péter képezett. Mivel Benkőt lelkészi volta, érdeklődési köre és munkássága szempontjából is Bod utódjaként definiálja a szakirodalom, megfogalmazódik a kérdés, miért is íródott latinul a honismereti mű s azon belül az erdélyi művelődési viszonyokat tárgyaló fejezet, amikor a közvetlen előd és egykori munkatárs már a magyar nyelvet választotta lexikonja összeállításakor. Ennek a kérdésnek a megválaszolása képezi tehát munkánk harmadik fejezetét. A nyelvválasztás és nyelvhasználat lehetőségeinek megvilágítása szintén hozzátartozik az „elsődleges kontextushoz”. Ennek kapcsán a 18. század vége politikai helyzetét kell előtérbe állítanunk, figyelembe véve az országgyűlés határozatait, a röpiratokban megfogalmazott nézeteket, az Aranka György alapította tudományos alakulatban képviselt álláspontokat, tehát azokat a tényezőket, amelyekhez Benkő 14 EME BEVEZETŐ közvetlenül, személyes kapcsolatok révén, vagy közvetetten, a birodalom alattvalójaként kapcsolódott. A negyedik fejezet a historia litteraria-kutatások vázolásával indul. A kutatástörténeti áttekintést elsősorban Tarnai Andor, valamint más, hazai és külföldi szerzők tanulmányait alapul véve végezzük el. Ezek bemutatása során világossá válik, mi vagy mi volt a historia litteraria, kik voltak a művelői, hogyan alakult ki, hogyan alakult át, milyen célok megvalósítását látták kivitelezhetőnek ezek összeállítói. A kutatástörténeti áttekintés után rátérünk a Benkő által létrehozott historia litterariákra, s azok közül is elsőként a honismereti munka művelődéstörténeti fejezetéről szólunk. A De re litteraria in Transsilvania című fejezetet elemezve arra a kérdésre szeretnénk választ találni, hogyan építette fel Benkő első, literatúratörténeti tárgyú munkáját, miben rejlik fejezetének újdonsága Bod munkájához képest. A műfaj alakulástörténetének áttekintése után Benkő tudóslistáját az alkalmazott módszer tekintetében vizsgáljuk. Előfeltevéseink szerint az ő szövegei sem mentesek a korban divatos kompilálási és excerpálási módszerektől. Ezek azonosítása révén megmutatkozhat a munka „közösségi jellege”, hiszen az alkalmazott eljárás közösségi együttműködést feltételez, amely az anyag összegyűjtése, de a szöveggel való „bánásmód” és az átvételek során is megnyilvánul. Ezt követően a textológiai-filológiai, komparatív módszerek kerülnek előtérbe, általuk igyekszünk feltárni Benkőnek a Magyar Athenasra tett jegyzéseit, az Additamentát. Ezt szoros összefüggésben tárgyaljuk a honismereti munka művelődéstörténeti fejezetével, Bod Péter Magyar Athenas című kötetével, azzal a lajstrommal, amelyet Sófalvi József kolozsvári tanár levelének versójára illesztett a középajtai pap, ill. a Szathmári Pap Mihály és fia, Zsigmond által összeállított tudósjegyzékkel is. A szövegkorpuszok egybevetése alapján arra igyekszünk választ találni, hogy ezek a szövegegységek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, a Magyar Athenas újrakiadásán fáradozó protestáns lelkészek kollaboráltak-e, egymás rendelkezésére bocsátva meglevő információikat. Amellett, hogy ezeknek a jegyzékeknek a tanulmányozása rávilágít arra, mit is tekintett Benkő az erudíció fokmérőjének, rálátást nyerünk arra is, hogyan kamatoztatta személyes kapcsolatait, pártfogó-pártfogolt viszonyait az anyaggyűjtés terén. Ezt láttatja például Benkőnek Teleki Sámuellel való kapcsolata, Teleki könyvtárának ismerete, az állomány felhasználásának mértéke. A pozsonyi Magyar Hírmondóban közreadott írásai vizsgálata által Benkő irodalomtörténet-írói gyakorlatának utolsó szakaszát kívánjuk láttatni. Az első magyar nyelvű hírlap programja teret biztosított a tematikai sokféleségnek, így a művelődési viszonyok ismertetésének is. Hírla- 15 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE pi tudósításai alapján arra kívánunk rávilágítani, folytatta-e Benkő, s ha igen, milyen módon, irodalomtörténet-írói praxisát, bővítette-e ezekkel a publikációkkal korábbi, literatúratörténeti tárgyú írásainak sorát. E fejezet sajtótörténeti kutatásokat is feltételez, hiszen a Magyar Hírmondóban közreadott publikációk viszonylatában kellett meghatároznunk Benkő cikkeinek helyét és jellegét, figyelembe véve a cenzurális viszonyokat és az éppen aktuális politikai intézkedéseket. Ennek eredménye munkánk második melléklete, amely tömören láttatja nem csupán az első magyar nyelvű hírlap szerkesztői gárdájának változását, hanem középajtai Benkő József tudósítói tevékenységét, aktivitásának dinamizmusát és cikkeinek megoszlását is. A következőkben tehát a fenti kérdésekre próbálunk meg válaszolni azzal a reménnyel, hogy sikerül ismertebbé és feltártabbá tennünk az irodalomtörténet-írás egyik erdélyi művelőjének, Benkő Józsefnek ilyen irányú működését is. Jelen kötet a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskolájában 2019 őszén megvédett doktori értekezésem szerkesztett és kiegészített változata. Az egyes fejezetek publikációkként is megjelentek vagy megjelenés előtt állnak, ezekhez képest azonban a kötet többet nyújt, hiszen a folyóiratokban vagy konferenciakötetekben közreadott írásokat terjedelmi vagy tematikai korlátok kötötték, így nem nyílt mód az egyes kérdések részletekbe menő tárgyalására. Mindezek mellett a kötetbe igyekeztem bedolgozni opponenseim észrevételeit, kiegészítési javaslatait is, a struktúra azonban nem változott. Köszönettel tartozom dolgozatom szakirányítójának, Egyed Emese professzor asszonynak biztatásáért, türelméért, szakmai és emberi támogatásáért, a dolgozat opponenseinek, dr. Keszeg Vilmosnak, dr. Kolumbán Vilmos Józsefnek és dr. habil. Tóth Zsombornak, hogy értékes tanácsokkal és javaslatokkal láttak el. Tóth Zsombornak külön köszönöm, hogy új kutatási irányokra hívta fel a figyelmem. Itt kell megjegyeznem, hogy a kézirat véglegesítése az MTA BTK Lendület Hosszú reformáció Kelet-Európában (1500–1800) projekt részeként készült el. Dr. Biró Annamáriának hálával tartozom az évek során nyújtott tanácsaiért, értékes meglátásaiért és bizalmáért, dr. Tar Gabriella-Nóra egyetemi docensnek pedig, aki egyben a doktori bizottság elnöki tisztségét is betöltötte, megköszönöm, hogy figyelt/figyel rám, megosztotta velem meglátásait a különféle kérdések, problémák tekintetében. A könyvtárak, levéltárak munkatársainak megköszönöm, hogy készségesen rendelkezésemre álltak és segítették munkámat. Az itt felsoroltak, családtagjaimmal, barátaimmal, egykori és jelenlegi tanáraimmal, jótevőimmel együtt fogadják őszinte köszönetemet! 2020. május 16 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE „Bár tehát más, ki jól ismerte Benkőt ’s környűlállásait, közlene felőle híreket”11 – fogalmazta meg 1817-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat akkori szerkesztője, Döbrentei Gábor. Kérésével Döbrentei hiánypótlásra szólítja fel a kortársakat, s ezzel arra enged következtetnünk, hogy korábban nem született komplex munka a középajtai református tudós, Benkő József életéről és munkásságáról. Manapság, ha az olvasó rátekint a Benkővel foglalkozó szövegek repertóriumára, határozottan állíthatja, Döbrentei Gábor felhívása meghallgatásra talált, hiszen számos olyan közleményről van tudomásunk a 18. századtól kezdődően egészen napjainkig, amelyek a prédikátor-tudós személyét és tevékenységét állítják középpontba. Jelen fejezetben néhány releváns, Benkőről szóló írás rövid ismertetése révén igyekszünk vázolni a Benkő-kutatás múltját és jelenét. Korábban már utaltunk rá, hogy Benkő biográfiájának meglétéről, annak elkészültéről nincs tudomásunk, ezért is „kényszerültünk” arra, hogy a róla szóló szövegeket tanulmányozzuk életrajz és ego-dokumentumok helyett. Noha ezek a szövegek különböző szerzőktől származnak, a bennük található, Benkő életrajzi adataira vonatkozó információk elősegítik kontextualizációs olvasatunkat. Giovanni Levi utal arra, hogy bizonyos típusú életrajzok esetében erős hangsúlyt kap a kontextus (a korszak, a miliő, a környezet), ill. felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a tényezők annak a légkörnek lesznek a meghatározói, amelyek által átláthatóbbá válnak élettörténeti események.12 Ezeket az élettörténeti eseményeket igyekszünk jobban megérteni a Benkőről szóló hosszabb-rövidebb írások révén, amelyeket a levelezésből kihámozható információkkal egészítünk ki, utalva 11 12 Döbrentei Gábor, Hírek: Bod Péter felől, Erdélyi Muzéum, 1817/7, 183. Giovanni Levi, Az életrajz hasznáról, ford. Czoch Gábor, Korall, 2000/2, 86–87. 17 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE a 18. század vége azon társadalmi és politikai tényezőinek vetületeire is, amelyek hatással lehettek Benkő József sorsának alakulására és személyének megítélésére. A 18. század második felében tevékenykedő erdélyi literátort kortársai közül a piarista Horányi Elek mutatta be Nova Memoria Hungarorum13 című tudóslexikonjában. Az irodalomtörténet-író Horányi említést tesz Benkő születési helyéről, idejéről, a tudomány iránti affinitásáról. Munkái közül leginkább a történeti tárgyúakat emeli ki (Transsilvania, Milkovia), majd röviden szól az Ungrisches Magazinban közölt cikkekről, Bethlen Farkas históriájának kiadásáról, Benkőnek a diétai cikkelyeket közreadó, Diaetae, sive rectius Comitia Transsilvanica és a székely nemzet képéről szóló, Imago Inclytae in Transsylvania Nationis Siculicae Historico-Politica című írásairól. A szócikket átolvasva világossá válik, Horányi esetében nem annyira az életrajzi adatok bemutatására, mint inkább a háromszéki tudós munkáinak, s azonbelül is történeti tárgyú kiadványainak rövid ismertetésére esik a hangsúly. A szerző bizonyára nem véletlenül ad teret az Erdélyről szóló kötet részletesebb bemutatásának, ugyanis ezt a munkát tartjuk ma is Benkő legjelentősebb művének. Azáltal, hogy a piarista szerzetes bővebben szól erről, méltónak találja arra, hogy minél szélesebb körben ismertté tegye az Erdélyi Nagyfejedelemséget bemutató írást, ugyanakkor saját, latin nyelven írott lexikonja alkalmat kínál arra is, hogy ne csupán a hazai, hanem a külföldi tudósréteg is felfigyeljen a műre. Horányi Elek elismerő hangon nyilatkozik a középajtai lelkészről, ám a bemutatás során egyáltalán nem törekszik eleget tenni a teljesség igényének. Igaz, kimerítő ismertetésnek nem ad teret egy irodalomtörténeti lexikon szócikke, ugyanakkor az sem zárható ki, hogy a történeti érdeklődésű piarista szerzetes Benkő munkásságának azon oldalát domborította ki, amely a maga számára is ismertebb, s a nyomtatott munkák révén hozzáférhetőbb volt. A hiányosságok ellenére mégis egyedülállónak tekinthető e rövid ismertetés, hiszen a historia litteraria 18. századi művelőinek munkáiban Benkő neve s Transsilvania című kötetének De re litteraria in Transsilvania című fejezete előfordul ugyan hivatkozott forrásként, ám Benkő nem kap helyet a tudósnévsorokban. Weszprémi István Succinta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia című munkájában többször találkozunk Benkő nevével és a Transsilvaniával, de csak úgy, mint hivatkozott forrással, noha a református lelkész gyógynövénygyűjtései révén akár helyet is kaphatott volna a névsorban, annál is inkább, mert nem beszélhe- 13 Horányi Elek, Nova Memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum, Pestini, Typis Matthiae Trattner, 1791, 387–394. 18 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE tünk Weszprémi esetében egy behatárolt, csupán orvosok életét bemutató kötetről, hiszen a nevek között ott találjuk például a Bethlen Katáét is.14 Wallaszky Pál Conspectus Reipublicae Litterariae in Hungaria című kötetének előszavában ismerteti Benkő munkáját, ám irodalomtörténetében a középajtai tudós személyéről nem szól. Nem találjuk meg nevét a Siebenbürgische Quartalschrift székely és magyar tudósokat bemutató jegyzékében sem, így Döbrentei óhaja nem tekinthető meglepőnek. Az Erdélyi Muzéumban közreadott felhívás, közvetlenül vagy közvetetten, számos Benkőről szóló szöveg létrehozását generálta, így a 18. században keletkezett írásokhoz képest jelentős előrelépés volt tapasztalható a 19. században. Döbrentei Bod Péterről szóló tudósításainak végén megjegyzi, szándékában állt Benkőről is hasonló írást közreadni, ám terveit nem sikerült kiviteleznie. Úgy tűnik, hogy Benkő életrajzának megírásával az Erdélyi Muzéum szerkesztője Karácsoni Sámuel székelyudvarhelyi tanárt bízta meg 1812-ben, aki a feladat elvégzését egy középajtai „strázsamesterre” hárította.15 A Muzéumban idézett mondat alapján konstatálhatjuk („Megteszem, felele Benkő ’s hogy ezt megérhettem, már örömest megyek a’ koporsóba”16), Benkő hajlandónak mutatkozott arra, hogy megírja vagy lediktálja életrajzát, ám egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy létrejöjjön a munka, így még öt évvel később, 1817-ben is erre ösztönzi olvasóit Döbrentei. Röviddel a felhívás után a Muzéum kiadása megszűnt, így azt mondhatjuk, Döbrentei Gábor kérésének Benkő Ferenc tett eleget 1820-ban megírt és 1822-ben közreadott Közép Ajtai, és Árkosi Nemes Benkő Jó’sef’ a’ Hárlemi Tudós Társaság’ Tagja’ és a’ Sz. Udvarhelyi Ref. Fő Oskola’ vólt Professora’ Biographiája című munkájával. Benkő-képek és -kutatók a 19. században Benkő Ferenc Benkő Józsefről szóló munkáját Józsa János esperes, középajtai pap Háromszékről írott, ún. „statisticai jegyzéséből” vett információkkal indítja. A jegyzések szerzője egy bő oldalban emlékezik meg elődjéről, ám adatai pontatlanok, hiszen például Benkő József születési idejét 1740 helyett 1746-ra datálja.17 Ezt követően szól tanulmányairól, majd az általa betöltött tisztségekről (jegyző, esperes, tanár), ill. felsorolja néhány történeti és botanikai tárgyú munkájának címét. Írását így zárja: „Sokat 14 Vö. Weszprémi István, Succinta Medicorum Hungariae et Transilvaniae Biographia, Centuria Prima, Lipsiae, 1774, 18–19. 15 Döbrentei, i. m., 182–183. 16 Uo., 183. 17 Benkő Ferenc, Közép Ajtai, és Árkosi nemes Benkő Jó’sef’ a’ Hárlemi Tudós Társaság’ Tagja’ és a’ Sz. Udvarhelyi Ref. Fő Oskola’ Professora’ Biographiája, Kolo’sváron Nyomtattatott a’ Ref. Kollégyom’ betűivel, 1822, 3. 19 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE írhatnék ezen nevezetes Férjfiuról, de most Pau’sa!”.18 Benkő Ferenc, látva, hogy a „pausa” igen hosszas, arra vállalkozik, hogy a hiányt pótolja. Megvallja, hogy ezt hiteles adatok alapján, részrehajlás nélkül teszi, megjegyezve, hogy már gyermekkorától fogva ismerte a középajtai literátort, akihez rokoni szálak is fűzték. Benkő József életét négy szakaszra osztva mutatja be a szerző. Az első részben ismerteti a család genealógiáját, ill. a jelentősebb eseményeket Benkő József gyermekkorától kezdődően lelkészi pályájának kezdetéig és családalapításáig. Az itt felsorakoztatott információk többnyire a középajtai prédikátor fogékony és kíváncsi természetét, szorgalmát láttatják. A következő részben a pap és a tanár Benkő portréja válik hangsúlyossá, s itt kap helyet növénytani kutatásainak és érdeklődésének részletesebb leírása is. A harmadik egységben tanári munkája, rosszakarói irigysége és az udvarhelyi gimnáziumból való elbocsátása kerül bemutatásra. Benkő Ferenc leírása szerint a megpróbáltatásokat rokona méltósággal viselte, hiszen így vall róla: „… a’ sórs ellen soha a’ legnagyobb méltatlanságok és tsapások között is nem zúgolódott mind az utolsó pontig…”,19 s úgy véli, a Benkő Józsefről terjesztett hírek, amelyek nagyrészt alkoholizmusát állították fókuszba, igaztalannak, vagy legalábbis eltúlzottnak minősíthetők. A szerző úgy vélekedik, hogy Benkő József tanári pályájának végeztével újra fellendítette gazdaságát, és hozzálátott korábbi munkáinak folytatásához. A negyedik rész életének utolsó szakaszát mutatja be, utalás történik anyagi nehézségeire, törvénytelen esketéseire és bírósági ügyeire is, ám mindezekért a kötet szerzője nem vonja felelősségre rokonát, nem is marasztalja el őt, sőt, inkább védelmére kel. Ezt követően külső és belső tulajdonságainak bemutatása kap helyet, majd az életrajz végén munkáinak jegyzékét adja, egyes kéziratairól megjegyzi (Benkő önéletírása, a nemesekről készített katalógusa), hogy látta azokat, azonban ezek lelőhelye akkorra már ismeretlenné vált. Sajnálatos, hogy az említett kéziratok elkallódtak, hiszen bizonyos ellentmondások Benkő saját kezű életrajza által lennének feloldhatók. Egyik ilyen ellentmondás éppen Benkő utolsó éveinek körülményeire vonatkozik. Benkő Ferenc ezeket nem ítélte meg olyan nyomorúságosként, mint ahogy azt a legtöbben látták, sőt, ehhez azt is hozzátette, hogy hivatali éveiben illő öltözetet viselt rokona. A későbben megjelent szövegek némelyikével ez az álláspont erőteljesen szembekerül, mi több, Benkő levelei alapján is cáfolható ez az álláspont, ugyanakkor olyan személy vallomása is ellentmond ennek, aki ugyancsak személyes találkozását rögzíti Benkő18 19 Uo., 4. Uo., 20. 20 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE vel. A középajtai literátor így ír az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság titkárának, Aranka Györgynek: „A’ Diaetara hív a’ Mlgs Úr engemet. Óh mely kivánnám! ’s talám nem is vallanám kárát; de sem lovam az útra, sem illő öltözetem oly fényes alkalmatosságra, az hol talám némely Uraink szégyenlenének engemet”.20 Zeyk János a Társalkodóban közreadott visszaemlékezésében így vall Benkővel való találkozásáról: „Tudakozódván állapotjáról széttárá köpönyegét, csak inget ’s lábravalót látánk, az öreg sohajtva mondá: »Nincs nadrágom«. Életírója itt lábfájást említ, lehet; de nekem ezt mondotta”.21 Úgy véljük, hogy Benkő Ferenc a körülményekhez képest ítélte elfogadhatónak rokona életvitelét, hiszen ellátása biztosítva volt, viszont kétségtelen, hogy mind Aranka Györgyhöz címzett levele, mind Zeyk János vallomása egy igen szorult anyagi helyzetben levő tudóst láttatnak. A kötet szerzője felsorolja, milyen nyelveket ismert és melyeken beszélt rokona, s itt tér ki mértékletes életmódjára is, külön hangsúlyozva, hogy alkoholproblémái környezete hatásának tulajdoníthatók.22 A záró részben felsorolja Benkő nyomtatásban megjelent és kéziratos munkáit, de értékítéletet nem fogalmaz meg, viszont utal a középajtai tudós munkásságának és felkészültségének ambivalens megítélésére is. Az elmarasztaló vélemények megdöntésére Benkő József munkáit hozza, ám az ítélkezést az olvasóra bízza. Kötetét Benkő Fogarasi Pap József marosvásárhelyi professzor halálára írt búcsúztatójának egy részletével, ill. a megírás helyének és idejének rögzítésével zárja. Az alig negyvenoldalas írásban nemegyszer jelenik meg szereplőként maga a szerző is, aki bár objektív módon összeállított életrajz közreadását tűzi ki célul, mégsem tud teljesen elfogulatlan maradni. Erre utalnak azok a részek, amelyekben Benkő József hírnevének védelmére kel, és megpróbálja ellensúlyozni a nagyközönség kedvezőtlen véleményét, vagy amikor a szenvedélybetegség miatt nem annyira az egyént, mint inkább a közösséget teszi felelőssé. A személyes kapcsolat jegyei egy-egy anekdotikus történet kapcsán is tetten érhetők, máskor a tudós rokon mondatai dőlt betűvel szedettek, idézetnek minősülnek, amelyek által a szerző bizonyára a történet hitelességét kívánta erősíteni. Mindezek ellenére pontatlanságokat is találunk az életrajzban, hiszen Benkő Ferenc azt állítja, a középajtai literátor mecénásának halála miatt nem mehetett peregrinálni, a mecénás személyében pedig a Kemény család egyik tagját sejteti, akinek hirtelen halála miatt maradt el az anyagi támogatás folyósítása. Itt kell megjegyez20 Benkő József Levelezése, s. a. r. Szabó György, Tarnai Andor, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, 1988 (Magyarországi tudósok levelezése I. kötet), 342. (A továbbiakban: Benkő, Levelezése.) 21 Zeykfalvi Zeyk János, Néhány vonás Benkő József’ életéből, Társalkodó, 36(1832), 144. 22 Benkő F., i. m., 28. 21 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE nünk, hogy az erkély egy darabja által sérülést szenvedett és rövidesen elhunyt patrónus nem a Kemény családhoz tartozott, hanem a Teleki családhoz. Benkő rögzíti az eseményeket Erdély című kötetének a Teleki családot bemutató részében. Eszerint IV. Teleki Mihály aranyosgyéresi birtokán szenvedett balesetet éppen Benkővel való beszélgetése közben, amikor leszakadt az épület homlokzatának egy darabja.23 Benkő Ferenc munkája, pontatlanságaival együtt, a későbbiekben keletkezett írások legtöbbjének forrását képezte, s az itt feltüntetett információk sokszor kritikátlanul kerültek át más szövegekbe. A Közhasznu Esmeretek Tára Benkő-szócikkének ismeretlen szerzője, az előző szövegekhez képest, inkább Benkő gyengeségeit domborítja ki. A rövid, csupán néhány soros ismertetés nem tartalmaz új információkat. A szócikk első fele jórészt egyezik a Horányi Elek által közreadott információkkal, ám később feltűnő lesz Benkő szenvedélybetegségének és kihágásainak fókuszba kerülése, s ezek hangsúlyozása a rövid szövegrész visszatérő motívuma lesz. Benkő munkásságának megítélése kapcsán csupán két, pozitív értékítéletet olvashatunk. A szócikk szerzője Benkőt, honismereti munkája miatt, „Erdély Béliusának” minősíti,24 majd később kifejti, hogy a tudományos világ hálával tartozik neki Bethlen Farkas történeti munkájának kiadásáért.25 Munkái közül a történeti tárgyúak kerülnek felsorolásra, kéziratos munkái közül csupán az erdélyi históriás írók kerülnek említésre, növénytani műveiről nem olvashatunk információkat, csupán annyit, hogy füvészként is eredményes munkát végzett. Ami a forrásokat illeti, úgy tűnik, a lexikoncikk szerzője nem használta Benkő Ferenc munkáját, hiszen, saját bevallása szerint, nem sikerült ezt megszereznie.26 A szöveg rövidségéhez képest feltűnően sok a középajtai lelkész bírósági ügyeit tárgyaló, a pénzbeli büntetés elengedésére, pontosabban mások általi kifizetésére vonatkozó információ, ami arra utal, hogy az ismeretlen szerző esetleg valaki olyannal is kapcsolatban állhatott, aki közvetlenül értesülhetett az ügy lefolyásáról. Úgy véljük, a Kazinczy-levelezés segíthet közelebb kerülni a névtelen szerző személyéhez. 1808-ban Cserey Farkas Benkő bírósági ügyeiről számol be egyik, Kazinczy Ferenchez írott levelében. Megjegyzi, hogy a törvénytelen esketések miatt a miklósvári törvényszék Benkőt szamosújvári fogságra ítélte. Az ítélet a királyi tábláig jutott, ahol a védőbeszédet Benkő egyik volt tanítványa, Kovács Miklós tartotta. A levélíró megígéri Kazinczynak a beszéd elküldését. Cserey büszke arra, hogy a királyi tábla 23 Benkő József, Erdély, ford. Szabó György, Sepsiszentgyörgy‒Barót, Székely Nemzeti Múzeum‒Tortoma Kiadó, 2014, 338. (A továbbiakban: Benkő, Erdély.) 24 Közhasznu Esmeretek Tára, II. kötet, Pesten, Nyomtatta Landerer, 1831, 192. 25 Uo., 191−192. 26 Uo., 192. 22 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE elengedte a börtönbüntetést, ehelyett pedig pénzbírságot rótt ki Benkőre, amelyet nem a középajtai lelkész, hanem a királyi tábla tagjai fizettek ki. Sajnálkozik, hogy nem volt éppen akkor Vásárhelyen, mert részt szeretett volna vállalni a kifizetésből. A levélben érzékelhető a felháborodás is, miszerint méltánytalanul bánnak a tudósokkal, s Benkő példája mellett Tertina Mihályét hozza, akit állítólag fizikailag bántalmaztak bizonyos túlkapásai miatt.27 Cserey következő levelében, ígéretéhez híven, el is küldi a védőbeszédet. Úgy tűnik, a magyar királyságbeli értelmiségieket rendkívül foglalkoztatták az Erdélyben történtek, hiszen Benkő perének híre futótűzként terjedt. Kazinczy, amint megkapta Cserey első levelét, tovább is adta a benne olvasott híreket Dessewffy Józsefnek.28 A Kazinczy‒Cserey-levelezésben Benkő neve később is előfordul; 1810-ben például Kazinczy felemlegeti, hogy nem ért el hozzá a két évvel korábbi, 1808-as tudósítás Benkőről.29 Mindezek mellett megfigyelhetjük, hogy Benkő Erdély-kötete állandó hivatkozási alap a levelezésben a történeti kérdések tárgyalása kapcsán. A Kazinczy−Cserey- és Kazinczy−Dessewffy-levelek alapján úgy gondoljuk, hogy a Benkőről szóló, a Közhasznu Esmeretek Tárában megjelent cikk szerzője esetleg Dessewffy József is lehet (vagy valaki más Kazinczy köréből), hiszen amint láttuk, Dessewffynek pontos adatai voltak a per kimeneteléről, ill. nevét ott találjuk a lexikon anyagának összeállítói között is.30 Erre a negatív képre érkezik replikaként Zeyk János Társalkodóban megjelent híradása. A szöveg bizonyos szemrehányással indul, amely arra vonatkozik, hogy a külföldi tudósokat megismertetik a hazafiakkal, azonban a hazafiak érdemeiről mélyen hallgatnak, s ezt a hiányt is pótolni hivatott a cikk. Zeyk kifejti, hogy Benkőnél érdemben jelentéktelenebb egyének portréi már megjelentek különféle lapokban, azonban a középajtai lelkipásztor méltánytalanul háttérbe szorult, noha történettudósi teljesítményét nem haladták meg. Zeyk írása a Benkő Ferenc-féle életrajzra alapoz, de személyes tapasztalatokat is rögzít. Bevallása szerint a Közhasznu Esmeretek Tárában a háromszéki tudósról csak felületesen írnak, inkább hibáit domborítják ki, ezért úgy érzi, kötelessége ellensúlyozni az ott közreadott információkat, ugyanakkor írásának közreadását a Benkő iránti tisztelet is inspirálta. A szöveg újszerűsége részint a teljesebb műjegyzékben, ill. a személyes élmények közreadásában ragadható meg. 27 Kazinczy Ferenc Levelezése, V. kötet, kiad. Dr. Váczy János, Budapest, MTA, 1894, 390– 391. (1272. lev.) 28 Uo. 407–413. (1279. lev.) 29 Kazinczy Ferenc Levelezése, VIII. kötet, Kiad. Dr. Váczy János, Budapest, MTA, 1898, 148–151. (1863. lev.) 30 Közhasznu Esmeretek Tára, I. kötet, Pesten, Nyomtatta Landerer, 1831. Lásd: A’ dolgozók nevei betűrend szerént, 10. (számozatlan) oldal. 23 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE A korábban közreadott írásokhoz képest nem mond újat Salamon József az Erdélyi prédikátori tár Benkőről szóló részében.31 Salamon valamivel bővebben szól Benkő botanikai tevékenységéről és érdemeiről, s talán a házasodással kapcsolatos, családtörténeti kuriózumok hangsúlyosabb szerepet kapnak nála, ám új, ismeretlen információt nem fedezhetünk fel, írása összegző jellegűnek tekinthető, amelynek zárlatában hangsúlyozza, Benkő a közjó érdekében, nemzetét szolgálva tevékenykedett. A Hon és külföld 1846-ban több közleményt is szentelt a középajtai tudósnak32, azonban a cikkek szerzője névtelenségbe burkolózott. A szöveg első részében a következő sorokat olvashatjuk: „(…) a’ nemzet nagyjainak emlékezete oly hervatag ’s nem hogy halhatatlanitásokra Pantheonunk lenne, nem hogy emlék éltetné nevöket, de gyakran egy élőfát sem ültetünk emlékezetökre ’s ritkán jeleli csak egy szárazfa is sírjokat”.33 Az idézett rész alapján világossá válik, hogy a szerző meglátása szerint Benkő Józsefet az utókor nem emelte az őt megillető helyre, emléke már-már feledésbe merült, írásával tehát arra tett kísérletet, hogy kiemelje a középajtai literátort az elfeledettség állapotából. Említést tesz azokról a sikertelen kísérletekről, amelyek Benkő életrajzának megírását és közreadását tűzték ki célul. Bővebben olvashatunk a családról, Benkő Mihály szolgálati helyeiről, majd az alma matereket is megismerjük. Meg kell jegyeznünk, a cikksorozat erőteljesen támaszkodik a Benkő Ferenc munkájára, az abban közreadott információkat ellenőrzés nélkül veszi át a szerző, a pontatlanságokkal együtt. Konkrétumként említhetjük a Benkő Ferencnél már korábban hozott példánkat, miszerint Benkő József pártfogója a Kemény család egyik tagja.34 Ez a hibás adat itt is előfordul, sőt, jól azonosítható a mintaadó munka, amelynek egyes bekezdései helyenként szövegszerűen is megtalálhatók a Hon és Külföldben közreadott írásban. Elmondhatjuk, hogy jelen esetben a Benkő-biográfia mellé beépülnek más megjelent szövegek is, így elég részletes képet kapunk a református lelkész életpályájáról, de új ismereteket e szövegegységből nem nyerünk, ehelyett újra a Benkőről szóló írások ötvözetével találkozhatunk, ill. egyfajta, a kortársakat illető, kritikus és szemrehányó gesztussal. A cikk szerzője a teljes részvét hangján szól Benkőről, gyengeségeit nem önhibáinak, hanem a kortársak rosszindulatának tulajdonítja, és felmenti őt mindenfajta felelősség alól. A szövegben idézett Berzsenyi- és Goethe-sorok még inkább az 31 Salamon József, Erdélyi prédikátori tár, IX. füzet, Kolozsváratt, Az Év. Ref. Kolégyom’ Betűivel, 1839, V−XVI. 32 [?], Benkő József, Hon és külföld, 83/1846, II. félév, (1846. október 15.), 321–323; 84/1846 (1846. október 18.), 325–326; 86/1846 (1846. október 25.), 333–335; 87/1846 (1846. október 29.), 337–338. 33 [?], Benkő József, Hon és Külföld, 83/1846, II. félév, 321. 34 Uo., 322. 24 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE elismerést sugallják, ugyanakkor érzékelhetővé válik az emlékek őrzésének szándéka. Az Új Magyar Museum egyik 1853-as füzetében Bruz Lajos közreadta Benkő Józsefnek Az Erdély Historiája Iróinak Magyar Nyelven Található Kézirásaikról című tudósítását, amelyhez a szerkesztő Toldy Ferenc rövid megemlékezést, életrajzot is kapcsolt Benkő József rövid emlékezete címmel. Toldy kifejezi sajnálatát, hogy nem akadt olyan mecénás és egy olyan tudományos közeg, tudóstársaság, amely felkarolta volna Benkőt: „az 1791beni újraszületés korában Erdélyben keletkezett társaságok mellőzték őt és hosszas fáradozásai gyümölcsit”,35 ehhez jöttek még hozzá a korszak kedvezőtlen viszonyai, az irigykedők áskálódásai is. Benkő hagyatékának pusztulásáról is szót ejt Toldy, majd azokat a dokumentumokat sorolja fel, amelyek fennmaradtak, ill. kiadásra kerültek. Méltányolja azok munkáját, akik a fennmaradt anyag közreadásán fáradoztak. Véleménye szerint „a munkás irók megérdemlik, hogy emlékezetök a hazafiaknál koronként megujítassék”36, s éppen ezzel a céllal ír Benkőről. Akárcsak a Hon és Külföldben megjelent cikk esetében, Toldynál is egyfajta megemlékező gesztus érvényesül. Új adatok feltárásáról itt sem beszélhetünk, hiszen nem is ezt tűzi ki célul a szerző, viszont Toldynál Benkő bukásában a kor mostohasága és az irigykedők rosszindulata mellett szerepet kap az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság és az Erdélyi Kéziratkiadó Társaság is. Bár nem részletezi, hogyan viszonyultak a társaságok a középajtai történetíróhoz, mégis ezáltal egy új kutatási irány jelent meg, amelyet a későbbiekben Mikó Imre Benkő-életrajzától kezdődően, Éder Zoltán munkáján át Biró Annamária kutatásaiig folyton azonosíthatunk. A korábban bemutatott szövegekkel ellentétben, itt a hangsúly nem Benkő személyének bemutatására esik, hanem inkább érdemeire, munkáinak kiemelkedő becse kerül előtérbe, s kiemeli azt a sajnálatos tényt is, miszerint Benkő kéziratai, könyvtára nagyrészt megsemmisültek. A Benkő emlékének megújítására való törekvés meghallgatásra talált, mert a Vasárnapi Ujság 1861-es, december végi számában Vass József méltató sorait olvashatjuk. Vass írása annál is inkább Toldy Ferenc óhaja megvalósulásaként tekinthető, mivel ő maga Toldy mondatával indítja ismertetőjét: „A munkás írók megérdemlik, hogy emlékezetök a hazafiaknál koronkint megujittassék”.37 Benkőt „székely Mabillon”-nak nevezi a cikk szerzője, majd a Kazinczytól származó megnevezést is beiktatja szövegébe, miszerint Benkő Erdély Kovachich Márton Györgye.38 Vass reflektál arra, hogy a magyarság Toldy Ferenc, Benkő József rövid emlékezete, Új Magyar Museum, 1853/5, 239. Uo., 241. 37 Vass József, Benkő József, Vasárnapi Ujság, 1861/52 (Pest, 1861. december 29.), 613. 38 Uo. 613. Vö. Kazinczy Ferenc, Erdélyi levelek, kiad. Abafi Lajos, Budapest, Aigner Lajos, 1880, 280. 35 36 25 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE szellemi életét megkérdőjelezik a külföldiek, így illő, hogy ezekre a vádakra ellenpéldát mutasson fel a 19. század közepének embere, s megcáfolja a hamis meglátásokat. Erre a célra pedig Benkő József példáját tartja megfelelőnek. Vass személyében sem az adatgyűjtő, összegző, ok-okozati összefüggéseket kereső Benkő-kutató tűnik fel, hanem esetében is sokkal inkább az a törekvés érvényesül, hogy az utókornak le kell rónia háláját, s írása által az emlékezésre, emlékeztetésre próbál ösztönözni. „Az irók életrajzai – maga az irodalom története”39 – így indítja Mikó Imre 1867-ben megjelent, Benkő József élete és munkái című kötetét. Bevezető mondatával a történeti érdeklődésű államférfi a 19. századi irodalomtörténet-írók sorába számlálta magát, hiszen nemcsak a középajtai lelkészről adott közre életrajzi írást, hanem a bányászati érdeklődésű költőről, Debreczeni Mártonról és a református lelkész Bod Péterről is. Mikó történész felkészültségével, kutatói habitussal látott hozzá Benkőről szóló munkájának összeállításához, s a kötet bevezetőjében meg is fogalmazta biográfusi hitvallását: „Az életiratok, mint rajzok, szükség, hogy az iró szellemi alakját híven állitsák elő; mint az egyén életfolyamának elbeszélései, szükség, hogy az igazság bélyegét hordozzák magukon, különben egyik sem bir valódi becscsel. Az életirat e kettős természeténél fogva nem lehet feltétlen dicsőités, sem feltétlen gáncsolás (…). A rokonérzés vagy ellenszenv nyilatkozása sem lehet az, mert ezek elfogulttá, részrehajlóvá s igazságtalanná tesznek hiba és érdem iránt egyformán”.40 Ezt a tárgyilagos viszonyulásmódot tűzi célként maga elé a szerző, s úgy látja, ahhoz, hogy objektíven tudjon ítélni, szükséges az események kontextusának ismerete. Hozzáfűzi azt is hogy, egy ilyen jellegű munka kapcsán elengedhetetlen a pontosság, az ok-okozati viszonyok feltárása, a körülményismeret és igazságérzet. Ebből a megfontolásból adódóan, Mikó Imre nemcsak a már korábban megjelent ismertetőket építi be munkájába, hanem komoly kutatásokat végez. Elsőként használja fel Benkő levelezését, főkormányszéki és egyházi iratokat, ezeket pedig, valóban, tárgyilagosan, nagy körültekintéssel fűzi össze, rámutatva az elődök munkáiban felfedezett hibákra is. Az értékrendek sokféleségét taglalva felteszi a kérdést, vajon létezik-e egy „általános jó”, az egyén be tud-e illeszkedni, helyt tud-e állni a társadalmi, gazdasági, politikai, erkölcsi sokszínűségben, anélkül, hogy hanyatlásnak indulna, s úgy, hogy mindenki számára megfeleljen. Benkő szerencsétlen sorsát pedig, a fennebbi kérdésből kiindulva, ekképpen magyarázza: „Lehetsz igaz hazafi és hű alattvaló, jó keresztyén s egyenes biró, emberséges 39 40 Mikó Imre, Benkő József élete és munkái, Pest, 1867, 3. Uo., 3. 26 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE ember és a leghasznosabb munkásságu tudós; de mivel más nemzethez és osztályhoz, hit- és pártfelekezethez tartozol, teljes igazságot nem találsz”.41 A későbbiekben a megírás indítékairól is vall. Mikó úgy látja, elődjei egyrészt tévúton jártak, nem ítélték meg megfelelően írásaik alanyát, másrészt számos, igaznak nem tekinthető elemet csatoltak kiadványaikhoz, amelyek korrigálásra szorulnak. Végül úgy gondolja, a közvélemény és a Benkőről szóló írások szerzői túl szigorúan ítélték meg az egyházfit és az embert, ugyanakkor nem hangsúlyozták kellőképpen a tudomány terén elért eredményeit.42 A bevezetés zárlatában frappánsan összegzi feladatát: „akarom, hogy tények, okiratok és az ő meggyőződést keltő egyenes szavai beszéljenek (…). Az én-részem legyen az anyag-egybehordás, rendezés, s egy igazságos ítélet hozhatásához a szükséges feltételek megalapitása: az olvasóé annak részrehajlatlan megbirálása, s végre az irodalom-történetiróé az – ítélethozás”.43 A kiadványt áttanulmányozva úgy véljük, Mikó a maga elé tűzött célt teljesítette, noha munkája nem mentes az elfogultságtól. A bevezetőt követően a szerző tizenhat fejezetben tárgyalja a középajtai tudós életét és munkáit, különös hangsúlyt fektetve a kontextusra. A felhasznált dokumentumokat és leveleket közreadta a kötet Okirattár részében, így jelentős mértékben megkönnyítette a későbbi kutatók dolgát, hiszen az itt közreadott írások egy része azóta vagy megsemmisült, vagy hozzáférhetetlenné vált. Úgy látjuk, valóban sikerült elérnie, hogy a leírandó alany megszólaljon, a levelek közreadása révén jól körvonalazhatóvá vált lélekrajza is, mely a korábban keletkezett írásokban nem azonosítható. Nemcsak a középajtai tudós életeseményeit, hanem munkáit, azok keletkezés- és fogadtatástörténetét, utóéletüket is vizsgálta Mikó, megpróbálva azonosítani az elkallódott kéziratokat, így az általa közreadott műlajstrom s a hozzá kapcsolt információk legtöbbje máig értékesíthető. Amennyiben az információk hiánya nem tette lehetővé egy-egy probléma részletes kifejtését vagy egy adott kérdés megválaszolását, a szerző nem vállalkozott valótlan, feltételezéseken alapuló kiegészítések közreadására. Ilyen esetekben megvallja, hogy nem állt kellő mennyiségű információ a rendelkezésére. Az utolsó fejezetek egyikében kutatástörténeti áttekintést is végez, egyenként kifejtve véleményét a megjelent írásokról. Többször előfordul az egyéni vélemény hangoztatása, ám fontos tisztáznunk, hogy Mikó ezeket nem tekinti általános igazságnak, a döntéshozást minden esetben az olvasóra bízza. Ezek a megnyilvánulások mégis arra hivatottak, hogy Benkőt emberként felmentsék a felelősség alól, s gyengeségeit munkáinak becsével kompenzálják. Így vall erről: „A hiba, amennyiben erkölcsi terUo., 5. Uo., 6. 43 Uo., 8. 41 42 27 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE mészetű, megrovást érdemel, ám ha az emberi gyengeség a körülmények, a balsors következményeiként tűnnek fel, szánalmat és együttérzést vált ki”.44 Mindezek mellett azt is hangsúlyoznunk kell, hogy Benkő számára időnként adódtak olyan lehetőségek, amelyek által kiléphetett volna megszokott életviteléből (botanikai katedra, lelkészi állás más településeken), ezekkel azonban ő nem élt, így (bal)sorsa nem csupán a kedvezőtlen körülmények hatásának tudható be. Erre hívta fel a figyelmet kutatásai során Szabó György is, azonban Szabó ezzel kapcsolatos meglátását a későbbiekben fejtjük ki. Mikó Imre Bod Péterről szóló életrajzi munkája kapcsán Egyed Ákos megjegyzi, „ihletett munkát írt, mert azonosulni tudott hősének életével és munkásságával”.45 Úgy véljük, e kijelentés esetünkben is helytállónak tekinthető, akárcsak az, hogy Bodban és meglátásunk szerint Benkőben is, nem csupán a forrásgyűjtőt tartotta számon, hanem a történetírót is,46 akinek munkáira évtizedeken keresztül alapozhatott az utókor. Az elfogultságok ellenére Mikó Imre kötete az első, tudományos igénnyel született munka, amely máig felhasználható és sokat hivatkozott forrás a Benkő-filológiában. Az Új magyar Athenás Benkő József címszavát Kálmán Farkas nem szokványosan kezdi, hanem egy összehasonlítással, miszerint Benkő „méltó társa a XVIII. század másik nagy munkásának, Bod Péternek”.47 A protestáns írók életrajzait röviden közreadó kiadvány Benkő-címszavában a későbbiekben is megfigyelhető a Boddal való párhuzamba állítás, amely által a kötet szerkesztői, szerzői a középajtai lelkészt a magyarigeni prédikátor utódjaként definiálják, s a magyar protestáns kultúrában betöltött szerepüket egyenértékűnek ismerik el. Érdemes megjegyeznünk, hogy Kálmán Farkas Mikó Imre munkájából teljesen átveszi Benkő Magyar Athenasra tett Pótlásainak ismertetését, s ezáltal erősíteni kívánja az Új magyar Athenás becsét is, hiszen voltaképpen ebben a munkában testesült meg a Benkőtől és kortársaitól indult igény a Bod-kötet kiegészítésére vonatkozóan. A szócikk szerzője Benkő Ferenc, Mikó Imre, Vass József, Salamon József írásaira alapozva ismerteti alanyát. Az életrajzi adatok ismertetésének ugyanannyi tér jut, mint munkái bemutatásának, így az ember és tudós Benkő szerepe egyensúlyba kerül. A protestáns életrajzi lexikonnal a jelentősebb 19. századi Benkő-portrék és életrajzi szövegek végéhez értünk. Nem állíthatjuk azt, hogy a fennebbieken kívül nem jelentek meg más ismertetők is, viszont úgy látjuk, a Uo., 4. Egyed Ákos, Bod Péter jelentősége a magyar történetírás történetében = A kálvinizmus és a magyar kultúra, Muzsnay Árpád (felelős kiadó), Szatmárnémeti, EuroPrint Kft., 2006, 57–58. 46 Uo., 59. 47 Sz. Kiss Károly, Kálmán Farkas, Bierbrunner Gusztván, Uj Magyar Athenás, Budapest, Nyomt. Aigner Lajos, 1887, 45. 44 45 28 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE fontosabb szövegeket sikerült egybegyűjtenünk. A felsorolt írásokat vizsgálva nyilvánvalóvá vált hogy a 19. század folyamán megjelent szövegek jelentős mértékben egymásra épültek. Mikó Imre kötetén kívül a megemlékezés gesztusa inspirálta a szövegek létrejöttét, a tudományos igénnyel készült kiadványok száma elenyészőnek tekinthető. Ez a tendencia a későbbi korokban, a 20. és 21. századokban is érvényesül majd, bár ekkor már megnő a tudományos igénnyel született dolgozatok száma is. Lássuk tehát, hogyan alakult a Benkő-kutatás az utóbbi két évszázadban. Benkő-kutatások a 20. és 21. században A 20. és 21. századi Benkőről szóló írásokat vizsgálva elmondhatjuk, hogy a megemlékezésre ösztönző és tudományos igényű szövegek egyaránt fellelhetőek. Az Erdélyi Fiatalok című lap második számának címoldalán a következő cím olvasható: A munka megbecsülése.48 Az írást olvasva érthetővé válik, miért is kapott helyett az 1940-es év második számában három erdélyi, székely tudós bemutatása: Mikes Kelemené, Benkő Józsefé és Orbán Balázsé. Az alkalom nem más, mint az évforduló, hiszen 1940-ben ünnepelték Mikes Kelemen születésének 250., Benkő születésének 200., ill. Orbán Balázs halálának 50. évfordulóját. Nem tudni, kinek a tollából származik az írás (talán a szerkesztő László Dezsőéből), azonban az egyoldalas szövegben felvetődik a kérdés, érdemes-e az évfordulókkal foglalkozni. A szerző koncepciója szerint a jelen jobb megértéséhez elengedhetetlen a múlt ismerete, a jelent megérteni a múltban felmutatott értékek nélkül nem lehet. Éppen ezért a fennebb említett három székelyföldi tudós bemutatására vállalkoznak, akiket nem csupán a tágabban vett születési hely rokonít, hanem a hányattatott sors is. A Benkőről szóló ismertetőt Bíró Sándor írta, címe: Bardóci Benkő József. A cikk bíráló jellegű, ez pedig a magyarságot célozza. A szerző Bethlen Miklósnak Apáczai Csere Jánosról szóló sorait idézi, miszerint „Isten kivette őt ebből az ostoba, háládatlan magyar világból, mely ő reá méltatlan volt”.49 A későbbiekben továbbviszi fejtegetését, s tragédiájának okozójaként a „mindenkori” magyar társadalom vezető rétegét tartja, amely érdektelenül viszonyult a középajtai tudóshoz és munkásságához. Elmarasztalásáért a Habsburg-kormányt és a magyar főurakat, az irigykedőket teszi felelőssé, akik sem anyagilag, sem szellemiekben nem támogatták. Elkészült munkái között említi a Transsilvania generalist, ill. felhívja a figyelmet Benkő azon törekvésére, hogy kiadja az erdélyi történelmi forrásokat, melyet azonban, Bíró szerint, a Szebenben alakult Magyar Tudós Társaság titkára féltékenységből megakadályo48 49 [?], A munka megbecsülése, Erdélyi Fiatalok, 1940/2, 1. Bíró Sándor, Bardóci Benkő József, Erdélyi Fiatalok, 1940/2, 13. 29 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE zott.50 Bíró Sándor mondata helyesbítésre szorul, hiszen a Magyar Tudós Társaság nem más, mint Aranka György Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társasága, amely nem Szebenben, hanem Marosvásárhelyen alakult 1793ban. Az utolsó bekezdésben a halált megváltásként mutatja be, s Benkőt a 18. század második felének legtöbbet tevő erdélyi tudósaként tünteti fel. Az eddigi írásokhoz képest a magyar társadalmat Bíró Sándor cikke ítéli el a legkeményebben, ideértve a jelen és múlt emberét is. Talán a cikk valamiképp Toldy Ferenc bírálatával rokonítható, azonban meg kell jegyeznünk, hogy jelen esetben nem kevés pontatlanságról beszélhetünk. Mintha egyfajta kifakadás is kitetszene a cikkből, amely nem csupán a múltról, hanem a jelenről is szólna, hiszen a mindenkori társadalmat bírálja. Bizonyára a falusi életmód, a bizonyos szintű elzártság megnehezítette Benkő József ismertebbé válását, azonban azt nem mondhatjuk, hogy nemzetközi szinten teljesen ismeretlen maradt. Elég csak levelezésére tekinteni, ahol látható, hogy néhány külföldi szaktekintéllyel is kapcsolatban állott (J. C. Adelung, Chr. G. Heyne stb.). Az évszázadok során a külföldiek többször leminősítették a magyar társadalmat annak szellemi teljesítménye miatt. A lapban bemutatott három székely tudós évfordulós megemlékezése talán az erdélyiek részéről is replika a magyarság egészére nézve, azzal a céllal, hogy a magyarságon belül a székelység szellemi teljesítményére is reflektáljon. Azt is gondolhatnánk, nem annyira az alkalom szülte a megemlékezést, mintsem inkább indokként szolgált arra, hogy a felgyűlt feszültség, esetleg harag valamiképp lecsapódhasson. Érdemes megjegyeznünk, hogy például Bod Péterrel ellentétben nem beszélhetünk Benkő-évfordulós tanácskozásokról. A Bod Péterrel kapcsolatos kutatásokat legújabban Bretz Annamária ismertette Bod Péter historia litteraria programja című doktori értekezésében. A disszertáció első fejezetéből máris látható, hogy az utóbbi húsz év alatt számos tudományos tanácskozás zajlott, s ezek kötetei meg is jelentek. Ilyenre került sor 2002-ben, 2004-ben, 2012-ben, de ezeken kívül doktori dolgozatok, tanulmányok, forráskiadások is születtek.51 Hasonló volumenű, szervezett tudományos tevékenységről, meglátásunk szerint, nem beszélhetünk Benkő kapcsán, noha neve előfordul a tudományos ülésszakokon vagy a tanulmánykötetekben, de ritkán tűnik fel központi szerepben, kultusza talán nem olyan erős, mint Bod Péteré. Ennek ellenére rövidebb kiadványok kapcsolódnak nevéhez. Uo., 13. Bretz Annamária, Bod Péter historia litteraria programja (doktori értekezés), Budapest, 2016, 8. 50 51 30 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE 1908-ban Gálos Rezső közreadta Lucas Marienburg történész, földrajztudós, Mikó Imre által is kivonatolt, Benkőhöz címzett levelének egy részletét,52 Gulyás József Árgirus históriája alapján Benkő allegorizálásáról szólt.53 Éder Zoltán 1978-ban megjelent kötete54 első részében a református prédikátornak a növénytan terén kifejtett nyelvújítói tevékenységét mutatja be. A második részben Benkő szerencsétlen sorsát szoros összefüggésben tárgyalja a Nyelvművelő Társaság tevékenységével és Aranka Györgyhöz fűződő viszonyával, mintegy a társaság titkárát téve jelentős részt felelőssé az anyagi nehézségek miatt. 1989-ben Szabó György a Korunk hasábjain közölt összehasonlító jellegű tanulmányt két elmarasztalt tudósról, Benkő József és Gheorghe Șincai55 címmel. 1990-ben Csűrös István megemlékező írást adott közre a Művelődés című folyóiratban.56 2004-ben az Erdővidéki egyházmegye megalakulásának 350., Benkő József halálának 190. évfordulója szolgáltatott alkalmat arra, hogy korábban az Erdély című kötet egy részfejezeteként tárgyalt Filius Posthumus vagyis attya halála után született gyermek című írás megjelenjen.57 Benkő halálának 200. évfordulójához kapcsolódik a Hunok és székelyek ‒ Tanulmányok Benkő József halálának 200. évfordulójára című kötet, azonban amint korábban is említettük, az évfordulós alkalmakhoz kapcsolódó tanulmánykötetek vagy forráskiadások száma elenyészőnek mondható a Bod Péter-évfordulókhoz képest. Az itt említett munka az egyetlen, amely évfordulóhoz kötődő tanulmánykötetként tartható számon, Benkő-konferenciáról pedig nem is beszélhetünk. A munka érdekessége, hogy a szerzők Benkő József leszármazottai. A kötet többnyire történeti tárgyú írásokat tartalmaz, amelyek a Benkők eredetére, a család genealógiájára fókuszálnak. Olvashatunk a Benkő Józsefet megelőző korok történelemszemléletéről, ill. a magyarság és székelység eredetéről. Emellett értekezést találunk a Benkő név eredetéről és névváltozatairól, a család szétszóródásáról, a székelység hadi szerveződéséről, az árkosi Benkők leszármazásáról, nemességigazolási perek lefolyásáról, ugyanakkor címertant érintő tanulmányok is helyt kapnak itt, akárcsak a család ma élő tagjainak hollétére és kilétére vonatkozó információk, a Benkő Ferenc-féle életrajz egy részlete, fényképmellékletek és egy, Benkő Mihály keletkutatóval készült, interjúrészlet is, Gálos Rezső, Adatok Benkő József életéhez, ItK, 1908/4, 476–477. Gulyás József, Benkő József becsülete, ItK, 1913/4, 451−454. 54 Éder Zoltán, Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, Budapest, Akadémiai, 1978. 55 Szabó György, Benkő József és Gheorghe Șincai, Korunk, 1989/11–12, 914–917. 56 Csűrös István, Tragikus sors – nagyszerű teljesítmény: Benkő József emlékezete, Művelődés, 1990/11–12, 42–43. 57 Benkő József, Filius Posthumus vagyis attya halála után született gyermek, s. a. r., bev., jegyz. Csáki Árpád, Demeter László, Kolozsvár, 2004 (Református Egyháztörténeti Füzetek 14.), 5. (A továbbiakban: Benkő, Filius.) 52 53 31 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE amely a kötetet zárja. Ehhez az évfordulós alkalomhoz kapcsolható Kolumbán Vilmos József munkája is.58 Utoljára hagytuk Szabó György fordítói és Benkő-kutatói munkásságának rövid bemutatását, hiszen a honismereti munka teljes fordításával ő áll időben hozzánk legközelebb. Szabó György kolozsvári klasszika-filológus 1999-ben a Kriterion Könyvkiadónál jelentette meg az Erdélyt bemutató honismereti munka részletes részének59 első, teljes magyar nyelvű fordítását Transsilvania specialis. Erdély földje és népe cím alatt, amelyről később Egyed Emese is szólt az Erdővidéki Lapokban megjelent Régi könyv a régi Erdélyről című írásában.60 A fordítás nem előzmények nélküli, hiszen például Koncz József lefordította a 19. század második felében a kötet Hunyad vármegyéről szóló részét, később, a 20. század közepén Szabó András publikálta Udvarhelyszék leírását. A kötet elé a fordító terjedelmes tanulmányt illesztett, amelyben részletesen értekezett Benkő személyéről, munkásságáról, utólagos megítéléséről és a fordítás körülményeiről is. Másfél évtized után, ugyancsak Szabó György fordításának köszönhetően, a teljes kötet megjelent magyar nyelven, ám ennek kiadását a fordító már nem érhette meg. A szerkesztői előszót olvasva rálátást nyerünk arra, hogy a kiadásra váró munkával a család a Székely Nemzeti Múzeumot szólította meg, amely ezt el is vállalta, s 2014-es kiadási dátummal ugyan, de 2016-ban közre is bocsátotta a terjedelmes művet. A szerkesztői előszóból kiderül, hogy a kötetet Benkő halálának 200. évfordulójára szerették volna megjelentetni, ám a kézirat véglegesítése olyan utómunkálatokat igényelt, amelyek nem tették lehetővé a korábbi kiadást. Szabó György fordítása és a levelezés közreadása során kétségtelenül a legkiemelkedőbb Benkő-kutatóvá vált. Ismeretei nem csupán a fordításban és a gazdag jegyzetanyagban érhetők tetten, hanem a fennmaradt munkák felsorolásában és azok utóéletére történő reflexiókban, ill. az egyes kéziratok vagy kiadványok kötetbe való beépítésében is.61 Elődjével, Mikó Imrével szemben Szabó György felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy a kedvezőtlen életkörülmények nemcsak a rosszakaróknak vagy az aktuálpolitikai helyzetnek voltak tulajdoníthatók, hanem magának az egyénnek is,62 ezáltal pedig ellensúlyozza azt a képet, amely Benkőt szinte mártírként mutatta be. 58 Kolumbán Vilmos József, Benkő József, az erdővidéki polihisztor, Barót, Tortoma Kiadó, 2015, 3. 59 Benkő Erdély című kötetét két részre osztotta, ezek latinul a Transsilvania generalis és a Transsilvania specialis címet viselik. Szabó György a Transsilvania generalist általános, a Transsilvania specialist részletes résznek fordította. A későbbiekben az általános és részletes megnevezések tehát a kötet ezen részeire utalnak. 60 Egyed Emese, Régi könyv a régi Erdélyről, Erdővidéki Lapok, 2000/1 (szeptember), 14−17. 61 Bővebben: Csata Adél, Benkő József honismereti munkájának magyar nyelvű kiadásáról, Erdélyi Múzeum, 2018/3, 106–109. 62 Benkő, Erdély, 19, 21. 32 EME A BENKŐ-KUTATÁS MÚLTJA ÉS JELENE Kiss Székely Zoltán és Ernyei József botanikusok Benkő növénytani tárgyú írásait tették elemzésük tárgyává, de e területen például az egykori Alma Mater, a nagyenyedi kollégium közelmúltban végzett diákja is publikált,63 ugyanakkor az intézmény tanárai is több cikket adtak közre. Ilyenekként tarthatjuk számon Józsa Miklós64 és Dvorácsek Ágoston65 írásait. A Benkőről publikált különféle szövegek sora és a szerzői nevek felsorolása természetesen folytatható lenne, ám ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk, személye és munkássága nem merült feledésbe.66 Jelen fejezetben igyekeztünk számba venni a Benkő-kutatás múltját és jelenét, reflektálva az évszázadok során kialakult Benkő-képekre is. A 19. századi szövegek tárgyalása kapcsán konstatáljuk, hogy az ebben a periódusban megjelent írások jelentős részében az emlékezet megőrzésére való biztatás válik kiemelkedő szerepűvé, Benkő munkáinak tudományos, kritikai megítélése csupán Mikó Imre által közreadott életrajzban érhető tetten. A következő századokban némiképp megbillent a mérleg nyelve, hiszen ekkor, az évfordulós alkalmak által kínált megnyilatkozások mellett, egyre hangsúlyosabbá váltak a tudományos igényű írások, amelyek többnyire a háromszéki literátor történészi, botanikusi és ehhez kapcsolódóan, bár kevéssé hangsúlyosan, nyelvészeti tevékenységét vizsgálták. A különféle írások jól láttatják, milyen képek maradtak fenn az utókor emlékezetében, s az is érzékelhetővé vált, hol, ki révén árnyalódott vagy fordult át negatív vagy pozitív irányba a köztudatban élő Benkő-portré. Igyekeztünk korrigálni a szövegegységek némelyikében feltűnő, helytelennek bizonyuló adatokat, megpróbálkoztunk bizonyos fehér foltok kitöltésével is. Ezek a próbálkozásaink a névtelenül publikáló egyének kilétének azonosítására vonatkoztak, emellett pedig a szövegekben feltűnő egyes állítások megerősítésére és cáfolatára is kísérletet tettünk. Fejezetünk zárásaként Benkő Mihállyal egyetértve elmondhatjuk, nem az emberi gyengeségeket és hiányosságokat hangsúlyozó írások, hanem Benkő József munkái és érdemei öröklődtek át a 21. századba. Mi sem bi63 Farkas Orsolya, Benkő József, a nyelvész és a botanikus, Természet Világa (Melléklet), 2014/5, LXV−LXVII. 64 Józsa Miklós, Háromszékről indultak. Benkő József (1740‒1814), Művelődés, 2011/3, http:// www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=1051 [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 12.] 65 Dvorácsek Ágoston, A tragikus sorsú középajtai polihisztor, Művelődés, 2011/3, http:// www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=1050 [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 12.] 66 Nem csupán tanulmányok, biográfiai, megemlékező, esszéjellegű írások örökítik tovább emlékét, hanem a lokális lapok is. Gondolunk itt a Háromszék című napilapra, amely a székely tudós emlékéhez kapcsolódó eseményekről többször tudósította olvasóit. Lásd erről a következő cikkeket: Józsa Lajos, Benkő József pecsétgyűjteménye, Háromszék, 2010. 10. 26., https://www.3szek.ro/load/cikk/33647/benko_jozsef_pecsetgyujtemenye [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 11.]; Hecser László, Benkő József-szobrot avattak, Háromszék, 2018. augusztus 6., https://www.3szek.ro/load/cikk/115478/benko_jozsef-szobrot_avattak [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 11.] 33 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE zonyítja jobban ezt, mint a napjainkban is folyó, a középajtai lelkipásztor munkásságának valamely szegmensét érintő kutatások. 34 EME „BIZONY MEGBECSÜLLÖM A KÖNYVEKET ÚGY, HOGY SOHA EMBER INKÁBB NEM”. BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” Az előző fejezetben láthatóvá vált, hogy a kortársak és az utódok milyen sokoldalú tudós megtestesítőjét látták Benkő József személyében. Jelen fejezetben elsősorban azt szeretnénk megvilágítani, hogy milyen ismeretanyagon alapult ez a sokoldalúság, milyen műveltséggel rendelkezett Benkő az egyes tudományterületeken. A kérdésre a levelezést vizsgálva szeretnénk választ adni, e megfontolásból pedig egyfajta „virtuális Benkő-könyvtárat” igyekszünk létrehozni. Hangsúlyoznunk kell, hogy nem Benkő József könyvtárának rekonstrukciója a célunk,67 hiszen a tények ismeretében ez lehetetlen, hanem egy olyan szellemi teret rajzolunk meg, amely impulzusokkal látta el Benkőt. A középajtai lelkész szellemi világát befolyásoló kötetek listázása során világossá válik, hogy az általa művelt tudományterületek egyszerre voltak-e jelen életében, vagy szakaszosságról beszélhetünk, a kölcsönzések pedig azt is megmutatják, hol vannak töréspontok a tudósi életpályában. Ezek a töréspontok Benkő magánéleti eseményeivel hozhatók kapcsolatba, így az ok-okozati összefüggések feltárását is elemezni kívánjuk. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy noha Benkő József hagyatéka megsemmisült az 1849-es nagyenyedi tűzvészben, kísérletet tettünk arra, hogy erdélyi könyvtárakban olyan köteteket azonosítsunk, amelyek egykor Benkő könyvtárát gazdagították, ill. amelyeknek használója lehetett a középajtai literátor. Ilyenképpen kutatást végeztünk a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban, ám itt nem sikerült ilyen kiadványra bukkannunk. A könyvtár vezetője68 úgy véli, a könyvtári állomány azon 67 Halála előtt Benkő József a könyvtárát egykori alma materének, a nagyenyedi kollégiumnak adta el 700 forintért (Vö. Mikó, i. m., 198.), ez azonban az 1848−1849-es szabadságharc során megsemmisült. 68 Gordán Edina. 35 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE része, amelyet korábban az osztrákok Szebenbe szállítottak, megmaradt. Ez az anyag ma a Brukenthal Könyvtárban található, azonban rendezetlen, a kutatók számára hozzá nem férhető dokumentumokról van szó, amelyeknek rendszerezése még várat magára. A marosvásárhelyi Teleki−Bolyai Könyvtárban sikerült fellelnünk egyetlen olyan kiadványt, amelyet Benkő adományozott Teleki Sámuel kancellárnak. Haner György Historia Ecclesiarum Transylvanicarum című, 1694-es kötetéről van szó. A könyv első oldalán egy Benkő kezétől származó, 1764-es bejegyzés is olvasható: „Hic Dominus Auctor, natione Saxo, non mediocriter fuerit in toto hoc opuscolo in Calvinia (?) Reformatos. Nec mirum; erat enim, cum hoc conscriptis. Sep 22 Annorum Vid. Praef. Josephus Benkő 1764”.69 Arra vonatkozóan, hogy a kötet pontosan mikor és hogyan került a kancellár birtokába, nincsenek információink. A székelyudvarhelyi gimnázium egykori könyvtárát ma a Haáz Rezső Múzeum őrzi. Az intézmény könyvtárosa70 rendelkezésünkre bocsátott minden olyan kiadványt, amely a Benkő nevet tartalmazza, ám a hét kötet közül egyről feltételezzük azt, hogy középajtai Benkő József ennek használója lehetett. A Benkő József nevek mellett előfordul Benkő Sámuel orvosé is Johann Samuel Traugott Gehler Physikalisches Wörterbuch oder Versuch einer Erklärung der vornehmsten Begriffe und Kunstwörter der Naturlehre mit kurzen Nachrichten von der Geschichte der Erfindungen und Beschreibungen der Werkzeuge begleitet in alphabetischer Ordnung című, 1798-as kiadványa kapcsán. Találkozunk Benkő Ferenc minerológus nevével is az Erdély Országának Három Könyvekre Törvényes Könyve osztatott. Melly Approbata, Compilata Constitutiokbol és Novellaris Articulusokbol áll71 című kötet esetében, de találkozunk olyan nevekkel is, mint Benkő András, Benkő László vagy Benkő Mihály. A Benkő nevet tartalmazó kötetek közül egyetlen görög nyelvű biblia72 kapcsán gyanítjuk azt, hogy ennek a középajtai literátor használója lehetett, noha a kötet több Josephus Benkő bejegyzést is tartalmaz. Gondolhatunk itt például ifjú Benkő Józsefre is, a középajtai lelkész fiára. Annak ellenére, hogy évszámot nem találunk a nevek mellett, úgy véljük, egyik ilyen aláírás a református prédikátortól származik. Erősíti feltételezésünket, hogy Benkő az udvarhelyi gimnáziumban teológiát, kateketikát 69 Georgio Haner, Historia Ecclesiarum Transylvanicarum, Inde a primis Populorum Originibus ad haec usque tempora, Ex variis iisque antiquissimis & probatissimis Auctoribus, abditissimis Archyvis & fide dignissimis Manuscriptis IV. Libris delineata, Francfurti et Lipsiae, 1694. Jelzete: Td-594/b. 70 Róth András Lajos. 71 A kötet leltárszáma: 6163. 72 A kötet leltárszáma: 6416. 36 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” és prédikációtant is tanított,73 tehát tanárként, de diákként is megfordulhatott kezében a biblia. Láthatjuk, hogy igen kevés a Benkőhöz köthető, azonosított kötetek száma, éppen ezért tűztük ki célul az említett „virtuális könyvtár” létrehozását. Az adatgyűjtés kapcsán arra tettünk kísérletet, hogy rámutassunk, milyen, a szellemi világát befolyásoló kiadványok fordultak meg Benkő kezén, ill. hogy a kölcsönkért művek, olvasmányai azonnal lecsapódtak-e valamely munkájában vagy esetleg megfigyelhető egy olyan periódus, amelyben az olvasottak egyfajta érlelődési folyamaton mentek át, s csak azután öltöttek testet valamely konkrét Benkő-műben. E vizsgálat lehetőséget nyújtott arra is, hogy lássuk, az a sokoldalúság, amelyet az utókor emlegetett Benkő személyével kapcsolatban, visszaköszön-e a levelezésben feltárható kölcsönzések alapján. Emellett azonosíthatóvá vált azoknak a köre is, akik a középajtai literátor „jóltevőinek” számítottak szellemi téren, s akik segítsége révén a domidoctus lelkész ismeretei gazdagodtak. Mielőtt rátérnénk az eredmények bemutatására, térjünk itt ki a válogatás szempontjaira. A levelezést átolvasva jegyzéket74 készítettünk azokról a könyvekről, amelyeket Benkő kölcsönkért vagy kölcsönadott. Itt kell megjegyeznünk azonban, hogy nem vettük fel a jegyzékbe azokat a dokumentumokat, amelyeket többnyire az erdélyi református lelkészek küldtek Benkőnek, és amelyek jórészt az egyes települések templomának, várának vagy más épületének leírásáról szólnak, esetleg templomok vagy más épületek feliratait tartalmazzák, és amelyek valószínűleg beépültek az Erdély című kötetbe. Nézőpontunkból és a historia litteraria elemzése szempontjából ezeknek a dokumentumoknak a számbavétele nem releváns, hiszen az ilyen jellegű írások nem befolyásolták Benkő szellemi világát. Ezek a teljes honismereti munka forrásaiként válhatnak jelentőssé, fontosságuk (település)történeti szempontból lehet megragadható. Munkánkban nem a teljes kötet elemzése a célunk, éppen ezért ezektől a dokumentumoktól eltekintettünk. Ezzel ellentétben felvettük a jegyzékbe azokat a többnyire történeti, egyháztörténeti vonatkozású, fontosabb kéziratos munkákat, amelyek egyáltalán nem vagy csak később jelentek meg nyomtatásban, de amelyekről Benkőnek publikálásuk előtt is tudomása volt. Álláspontunk szerint ezek felsorolása és egyben látása árnyaltabbá teszi Benkő történészi, forráskiadói profilját. Hozzá kell tennünk, hogy az a jegyzék, amely az erdélyi történetírókra és munkáik ismertetésére vonatkozik, már több helyen is publikálásra került. A Szabó György és Tarnai Andor által közreadott 73 74 Benkő, Levelezése, 46. Lásd az 1. számú mellékletet. 37 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Benkő-levelezésen kívül75 Bruz Lajos is publikálta a történetírók jegyzékét.76 A kézirat ma a kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár Kézirattárában található,77 de csonka vagy teljes másolatai fellelhetők az Országos Széchényi Könyvtárban78 és a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában is.79 Hiányosságokkal is számolnunk kellett, ugyanis Benkő nem minden esetben írta meg pontosan, hogy adott szerző mely munkáját kéri kölcsön, csupán a szerzői névvel jelezte a tanulmányozni kívánt kötetet. Az ilyen esetekben számba vettük a lehetőségeket, azonban ezt csak ott tudtuk megtenni, ahol az adott szerző számításba jöhető munkáinak száma limitált volt. Ha az említett szerzőnek számos kéziratos és publikált munkája felmerülhetett lehetőségként, nem bocsátkoztunk találgatásokba, csupán a szerző nevét tüntettük fel. Más esetekben Benkő csak a címet jegyzi, a szerző neve elmarad. Amennyiben nem sikerült ez utóbbit azonosítanunk, csupán a címet rögzítettük jegyzékünkben. Felvettük listánkba azokat a munkákat, amelyeket Benkő ugyan kért, de nem találtunk arra való utalást, hogy ezeket meg is kapta volna. Ilyen esetben a levelezőpartnerei jóindulatát feltételeztük. Az esetek nagy többségében azonban kézhez kapta a kért dokumentumokat, ugyanis sokszor nyugtázta leveleiben az anyag átvételét, máskor javaslatot tett arra vonatkozóan, hogyan is juthat el az anyag Középajtára, esetleg azt latolgatta, hogyan is küldhetné vissza a kiadványokat a tulajdonosoknak. Kivételt képez Benkő egyik, Aranka Györgyhöz írott levele, amelyben hosszabb könyvlajstrom olvasható, ám ezek inkább Aranka elmélyülését hivatottak szolgálni az erdélyi és magyar történelmet tekintve, azaz egyfajta szakirodalmi jegyzékről beszélhetünk. Ebben Benkő megjelöli azokat a munkákat, amelyeket olvasott, esetleg látott, de még kölcsön szeretne kérni, ill. azokat is, amelyeket sosem látott, de szert szeretne rájuk tenni. Innen csak azokat a köteteket tüntettük fel jegyzékünkben, amelyeket Benkő olvasottként, látottként jelölt meg. Azokról, amelyeket ismeretlenként említett, eltekintettünk, mivel az Aranka Györggyel folytatott levelezése a későbbiekben is intenzív volt, azonban semmilyen utalás nem történt arra vonatkozóan, hogy a felsoroltak valamelyikét az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság titkára elküldte volna. Itt kell megjegyeznünk, hogy a lajstrom Teleki Sámuel könyvtári katalógusa alapján készült, a lista kéziratos, bővebb változata megtalálható a Collectaria ad Res Transsilvanicas Facientia XIV. kötetéBenkő, Levelezése 301−310, 312−319. Benkő József, Az Erdély Históriája Íróinak Magyar Nyelven Található Kézírásaikról, Új Magyar Museum 1853/5, 217‒238. 77 Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 598. (A továbbiakban: KEK, Kt.) 78 Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Hung. 1058. (A továbbiakban: OSZK, Kt.) 79 Magyar Tudományos Akadémia, Kézirattár., Történl., 4-r, 112. sz. (A továbbiakban: MTA, Kt.) 75 76 38 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” ben80 is. Ebben a jegyzékben is vannak csillaggal jelölt munkák, amelyek az olvasatlan, kézbe nem vett kiadványokra vonatkoznak. Néhány jelöletlen tételről már a korábban írott levelekben is olvashatunk, ezeket tehát biztosan ismerte Benkő. Később az Arankához címzett levelekben jelöletlenként fordul elő a Collectariában még csillagokkal jelölt néhány kötet, ami arra utal, hogy a lista korábbi, mint 1791, a levél keletkezésének ideje, s Benkő időközben jó néhány kiadvány és kézirat birtokába juthatott. Azokat a tételeket is rögzítettük, amelyek a Collectariában fordulnak elő először, hiszen Benkő ezeket Marosvásárhelyen vagy Szebenben is tanulmányozhatta. Listánkhoz hozzátettük a kolligátum egy másik bejegyzését is. Ez a szöveg néhány olyan könyvcímet rögzít, amelyeket Benkő Kendeffy Ráhel könyvtárából jegyzett ki. Amellett, hogy a lista Benkő érdeklődési körére is utal, azt sem zárhatjuk ki, hogy az itt feltűnő kiadványok segíthetnek bennünket a Bod Péter Magyar Athenasára tett Pótlások információanyagának azonosításában. Jegyzékünk nem csupán címeket foglal magában, hanem azoknak a személyeknek a nevét is, akiknek és akiktől Benkő kölcsönzött, illetve rögzítettük a levelek keltezését is. A kölcsönzött munkák esetében tudományterületenkénti besorolást végeztünk ilyenképpen: 1. botanika/természettudomány; 2. történelem/politika; 3. vallási vonatkozású munkák/ egyháztörténet; 4. irodalom (ebben az esetben olyan verses, prózai alkotásokra gondolunk, amelyek világi tárgyúak és nem tudományos jellegűek); 5. Historia litteraria; 6. egyéb. Ez utóbbi kategóriába az olyan munkákat jegyeztünk, amelyek tárgyukat tekintve nem illeszkedtek az előző kategóriákba, esetleg vegyes tárgyú munkáknak tekinthetők. Ezen adatok alapján nem csupán az nyer megvilágítást, hogy mely területeken milyen műveltséggel bírt Benkő, mennyire volt tájékozott az újonnan megjelenő kiadványok tekintetében, hanem feltárulnak azok a lehetőségek is, amelyek a mikro- és makrostruktúrák, azaz az erdélyi domidoctus prédikátornak az európai szellemi irányzatokkal és termékekkel való kapcsolódását teszik lehetővé. Az is világossá válik, hogy kik voltak azok az egyének, akik biztosították Benkő számára a szellemi termékekhez való hozzáférést, milyen státusszal bírtak ezek: lelkész, tanító, orvos, nyomdász, nemes stb., tehát feltárul, kik tartoztak Benkő pártfogóinak és pártfogoltjainak körébe, ill. hogyan sikerült kiaknáznia a levelezőpartnerei társadalmi helyzetéből adódó lehetőségeket. A 18., 19., 20. századi szövegekből kirajzolódó képek leginkább a középajtai lelkész történetírói és botanikusi profilját vetítik az olvasó elé, s ha rátekintünk könyv- és kéziratlajstromunkra, ez visszaigazolást nyer. 80 Benkő József, Collectaria ad Res Transsilvanicas Facientia. XIV. kötet. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény, Ms. 191/I. 39 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE A tudományterületek szerinti megosztottságot és anyagmennyiséget tekintve azt mondhatjuk, hogy e két terület közül Benkő történész volta markánsabban kirajzolódik, a botanikusi szerepkör munkásságának első felére tehető. A botanika terén Benkő Adam Chenot és Pataki Sámuel orvosoktól kért kölcsön könyveket, azonban a Chenot-tól kért anyag esetében nem nevesítette a műveket, csupán megjegyezte, hogy valamely szerző füvészeti munkáit kéri kölcsön. Amint fennebb is említettük, kérdőjellel feltüntettünk bizonyos lehetőségeket, ugyanis ebben az esetben az említett szerző műveinek száma nem volt túlságosan nagy. Bár a lehetőségeket igyekeztünk vázolni, egyáltalán nem biztos, hogy egy-egy szerző minden e tárgykörben íródott munkája eljutott Középajtára. Ha ezt nem is tudjuk felmérni, azt azért láthatjuk, hogy Benkő igen tájékozott volt a botanikai szakmunkákat illetően. A növénytant tárgyaló kötetek kérése a levelezés első részében jelenik meg, többnyire az 1770-es évek közepétől az 1780-as évek elejéig terjedő levelekben esik szó ezekről. A kölcsönkért kiadványok eléggé újak, az 1750-es évektől az 1770-es évekig terjed skálájuk, ami azt bizonyítja, hogy Benkő lépést tartott kora tudományos fejlődésével, tájékozott volt a témában megjelent új kiadványok felől. Az Adam Chenot orvossal váltott levelek száma igen kevés, csupán egyetlen küldött és egy beérkezett levélről beszélhetünk. Ennek ellenére látható, hogy a szebeni orvos botanikai kérdésekben Benkő segítségét kérte, tehát amellett, hogy tudomása volt a középajtai lelkész ilyen irányú tevékenységéről, meg is bízott tudásában. Bár nem célunk Benkő botanikai tevékenységének mélyreható elemzése, röviden kitérünk rá, hogy rámutassunk, honnan is eredhetett az érdeklődése, és hogyan kapcsolódott a domidoctus lelkipásztor e tevékenysége révén is a respublica litterariához. Benkő József botanikai érdeklődése Arra a kérdésre, hogy honnan eredt Benkő botanikai érdeklődése, egyegy levélrészlet alapján keresünk választ. Füvészeti érdeklődéséről és tevékenységéről a Gubernium is tudomást szerzett, hiszen felkérte Benkőt növénytani előadások tartására. Kosáry Domokos megjegyzi, hogy a biológia, s ezenbelül a növénytan az orvostudomány burkain belül fejlődött, ill. éppen ez az orvosbotanikai szektor volt a tudományterület legfejlettebb ága.81 Úgy véljük, főként az orvostudomány és botanika szerves összekapcsolódásából adódott Benkő bizonytalansága is, amikor felkérést kapott a botanikai előadások megtartására. A középajtai füvész mondhatni közvélemény-kutatást végzett e téren, hiszen többeknek küldött levelet, és kért 81 611. Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai, 1980, 40 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” tanácsot arról, hogy elvállalja-e a megbízatást vagy ne. Pataki Sámuelhez címzett levelében megemlíti, hogy rajta kívül Szebenbe is írt két személynek levelet ez ügyben, s néhány héttel később az Egyházfőtanácshoz intézett levelében is előáll a dilemmával. Pataki tanácsát kétségbeesetten kéri, s meg is fogalmazza bizonytalanságait: „Valyon mit tselekedjem? Lenne-é ott kert, lakni való jó alkalmatosság, Reformátusnak bátorság és tsendesség?”.82 Emellett természetesen az anyagiakra vonatkozó dilemmák is előkerülnek, ugyanakkor Benkő saját képességeit tekintve is bizonytalan. Az Egyházfőtanácshoz bocsátott levelében jegyzi meg, hogy sosem járt külföldi egyetemeken,83 s ez a tény valamiképp bizonytalanná teszi. Sajnos, a megkérdezettek közül senki válaszát nem ismerjük, így nem tudni, mit javasoltak, csupán a következmény alapján próbálkozhatunk az esetleges válaszok rekonstrukciójával. A Guberniumnak adott válaszában családi és anyagi nehézségeire hivatkozik, amiért nem vállalja el az állást, azt is megjegyezve, hogy a feladat kellő szintű teljesítéséhez orvosi végzettségre lenne szükség.84 Meglátásunk szerint a szebeni megkérdezettek egyike Adam Chenot lehetett, hiszen láthattuk, hogy Benkő már korábban is levelezett vele botanikai kérdésekről. Ugyanakkor Chenot orvosként megfelelő célpontja lehetett kérdéseinek, s ő említést is tehetett a szakma előnyeiről, de természetesen megtehette ezt, a szintén orvosi képzettséggel rendelkező Pataki Sámuel is. Benkő bizonyára a beérkezett válaszok mérlegelésével hozta meg döntését. Ezekben a levelekben utalásokat találunk arra vonatkozóan, hogy honnan eredt Benkő botanikai érdeklődése. A Pataki Sámuelhez címzett levélben így ír: „Tudom ugyan, hogy a kik ez előtt ismértek engemet, nem gondolhatják hol tanulhattam volna; de tudja az én sok fáradságom, tanulásom és ezek mellé ragasztott sok költségem: jóllehet én bizony nem oly gondolattal tselekedtem ezeket, hogy a Botanica Chatedrával tsak álmodozni is tudtam volna eleve”.85 A Főtanácsnak címzett levelében pedig a következőket fogalmazza meg: „A Fűvészség előttem igen kedves volt, és talám (!) mind időt, mind pedig tsekély állapotomhoz képest költséget tőlem többet édesgetett ki, mint kellett volna, kiváltképpen, minekutánna a Szentséges Udvarnak és a Felséges királyi Guberniumnak, az hasznos vizek és orvos füvek aránt való Parantsolatját megizelitettem volna! de nem gondoltam, hogy éppen ilyen következése légyen”.86 Benkő, Levelezése, 28. Uo., 29. 84 Uo., 32. 85 Uo., 28. 86 Uo., 29. 82 83 41 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Az idézett részletek alapján látható, hogy a füvészeti érdeklődés kezdetben egyéni indíttatás, kíváncsiság eredménye, ez azonban később tudományos érdeklődéssé lényegült át, ezt pedig a Monarchia új rendelkezése diktálta, amikor is már nem csak az egyéni érdeklődés, hanem esetleg a birodalom szolgálata, ill. az azzal járó anyagi javak is előtérbe kerülhettek. A Patakihoz címzett levélrészlet alapján az is nyilvánvalóvá válik, Benkő kortársait meglephette a hír, miszerint a középajtai lelkipásztor felkérést kapott botanikai órák megtartására, hiszen mindannyian tudatában lehettek annak, hogy a felkért személy sem orvosi végzettséggel nem rendelkezik, sem peregrinusi tapasztalatokkal. Ezeket a hiányosságokat Benkő autodidakta módon pótolta. Meg kell jegyeznünk, hogy Benkő József füvészeti érdeklődése kapcsolódott azokhoz a tendenciákhoz, amelyek a 18. századi Európában elterjedőben voltak. A következőkben ezt szemléltetjük egy példával. A Scholars in Action. The Practice of Knowledge and the Figure of the Savant in the 18th Century című kötet Albrecht von Haller (1708−1777) természettudós, botanikus, orvos, filozófus születésének 300. évfordulója alkalmából szervezett konferencia tanulmányait tartalmazza. A kötet nem csupán Haller életművére vonatkozó tanulmányokat foglal magában, hanem egy tágabb horizontot, a 18. századi tudósvilág működését mutatja be. A tematika kiterjedt a 18. századi tudós figurájának meghatározására, a tudás gyakorlásának és átadásának lehetőségeire is. A kötet elé szánt bevezető tanulmány szerzői, akik egyben a kötet szerkesztői, felhívják a figyelmet a tudás változó voltára és a szociális kontextus szerepére egy-egy értelmiségi életében. Ebből a meglátásból kiindulva úgy vélik, különféle kérdéseket kell feltennünk arra vonatkozóan, hogy mi is a tudós valójában: a tudomány termelője, hordozója vagy esetleg átadója, ill. figyelnünk kell arra is, hogy ezek a tudósok hogyan reprezentálták önmagukat, hogyan határozták meg saját szerepüket. E szerepek meghatározása jelentős mértékben függött az adott korszak kulturális és politikai kontextusától, amely egyben a tudós működését is befolyásolta. Részben ezek a tényezők határozták meg az egyén tekintélyét is. A szerzők arra biztatnak, hogy egyegy tudományművelő munkásságának tanulmányozása során vizsgáljuk a társadalmi és kulturális hátteret, mert bár sokan azt vallják, hogy a respublica litteraria tagjai a közösségen belül egyenlők, e nézet fenntartásokkal kezelendő. A tanulmány értelmében a tudósközösség tagjai valamennyien hozzájárultak az információk gyarapításához és áramlásához, azonban nem volt mindegy, hogy valaki egy kisvárosban, esetleg valamelyik európai központban, egyetemen működött-e. A közösség legtöbb esetben egyetemi tanárokat, kutatókat, tudóstársaságok tagjait, kormányzati alkalma- 42 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” zottakat vagy magánszemélyeket (orvosok, ügyvédek) foglalt magában, mindenképp olyan embereket, akik magas szintű képzésben részesültek. A magas szinten képzett egyénekkel ellentétben voltak olyanok is, akik például magánkönyvtárat nyitottak, a természetet kémlelték, füvészkertet létesítettek, vagy addig feltáratlan területeket vizsgáltak. Ezek az egyének, a „provinciálisok”, egyéni érdeklődésük, kíváncsiságuk révén kapcsolták be magukat a respublica litteraria hálózatába.87 Ha figyelembe vesszük mindazon intézményeket, ahol tudományművelésre lehetőség nyílt (akadémiák, tudóstársaságok, könyvtárak, rendházak, botanikus kertek stb.), az is nyilvánvalóvá válik, mennyire sokrétű a tudós fogalma: a tanártól a papig, a könyvgyűjtőtől a természetbúvárig mindenki számításba jöhetett, hiszen ekkor még nem jellemezte a közösséget a professzionalizáció. René Sigrist és Eric D. Widmer tanulmányukban éppen a 18. századi botanikusok kapcsolathálóját vizsgálva mutattak rá arra, hogy egy tudományterület művelésének nem volt feltétele, hogy az egyén az adott terület kitűnő ismerője legyen.88 Annak ellenére, hogy ebben a szakaszban kevésbé volt biztosított a formális keret, például egy hatalom által támogatott tudóstársaság, az egyének a közjó érdekében mégis munkálkodtak.89 Ha párhuzamot vonunk Benkő József és Albrecht von Haller lehetőségei között, rögtön szembeötlenek azok a különbségek, amelyek a virtuális közösség tagjait egymástól megkülönböztetik: Haller egyszerre volt költő és tudós, kísérletező és gyűjtő, enciklopédista és kutató, egyetemi tanár és tudóstársasági elnök, elismert szerző és modern tudós – személyével kapcsolatban leginkább ezeket a szerepköröket sorolták fel.90 Vele szemben Benkő jóval szerényebb körülmények között működött: nem volt egyetemi tanár és nem volt valamely tudós társaság elnöke,91 nem volt költő, sem enciklopédista, hanem egy elszigetelt településen működő, állandó anyagi gondokkal küzdő, sokszor elmarasztalt literátor. Egyéni kíváncsisága, érdeklődése és anyagi lehetőségei a respublica litteraria „provinciális” tagjai közé emelték őt, aki saját füvészkertet létesített, és igyekezett feltárni Er87 André Holenstein, Hubert Steinke, Martin Stuber, Introduction. Practicism of Knowledge and the Figure of the Scholar in the Eighteenth Century = Scholars in Action. The Practice of Knowledge and the Figure of the Savant in the 18th Century. Vol. 1., edited by André Holenstein, Hubert Steinke, Martin Stuber, Leiden−Boston, Brill, 2013, 1−10. 88 René Sigrist, Eric D. Widmer, Training Links and Transmission of Knowledge in 18th Century Botany: a Social Network Analysis. Revista hispana para el analisis de redes sociales. Vol. 21. Diciembrie 2011, http://revista-redes.rediris.es/html-vol21/vol21_7e.htm [Utolsó megtekintés: 2018. 03. 08.] 89 Holenstein, Steinke, Stuber, i. m. 11. 90 Uo., 23. 91 Bár nem botanikai társaságról van szó, Benkő tagja volt az Erdélyi Magyar Nyelvművelő és az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságnak, de mivel ezek az intézmények nem botanikai érdeklődésűek voltak, később szólunk róluk és Benkőnek a társaságokban betöltött szerepéről. 43 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE dély flóráját. Benkő szociális háttere tehát egyáltalán nem volt kedvezőnek tekinthető, mégis a közjó érdekében kívánt tevékenykedni. A „közjó” elősegítése bizonyára Mária Terézia 1770-es egészségügyi rendeletének (Generale normativum in re sanitatis) bevezetése után került előtérbe, talán erre a rendeletre gondolhatunk, amikor fennebb idézett levelében a Monarchia és a Gubernium rendelkezésére utalt.92 Az uralkodó ezzel a rendelkezéssel korszerűsíteni kívánta a birodalmat, tehát mondhatjuk azt is, hogy a népjóléti politika egyik lecsapódását vélhetjük felfedezni a szabályzatban, amely többek között az orvos- és bábaképzésre, gyógyszerészeti képzésre és számos más, egészségügyet érintő problémára vonatkozott. Emellett a növénytani kutatások megélénkülése összefüggésben lehetett a Mária Terézia által Kolozsvárt létrehozott felsőoktatási intézménnyel, amely orvosi karral is rendelkezett. Amint a Sigrist−Widmer-tanulmányból kiderül, az európai botanikusok körülbelül háromnegyed része Franciaországból, Angliából, Itáliából és a német nyelvterületről került ki, ám a német nyelvterület alól kivételt képezett a Habsburg Birodalom, amely a fennmaradt egynegyed résznek egy csekélyebb hányadát tette ki, számos más országgal együtt.93 A statisztikai adatokból láthatjuk, hogy a Monarchia sem állt e téren az élvonalban, tehát esély sem igazán kínálkozhatott arra, hogy Benkő egy birodalmi keretek között működő társaság tagja legyen. Ilyen szempontból megmaradt a lokális kapcsolatok terén, ám ha egyéni kíváncsiságát és az általa létrehozott füvészkertet számításba vesszük, mint olyan elemeket, amelyek egy nagyobb közösséghez való kapcsolódási lehetőségként megemlíthetők, akkor azt mondhatjuk, hogy a „respublica botanica” virtuális és provinciális tagjának volt tekinthető. Benkő botanikai téren sem részesült elismerésben, hiszen egyrészt ilyen tárgyú munkáinak zöme kéziratban maradt, másrészt bizonytalanságai miatt saját magát zárta el attól az esetleges érvényesülési lehetőségtől, amelyet a botanikai katedra jelenthetett volna. Ennek ellenére feltételezhető, hogy az idő alatt, amíg tépelődött és meghozta döntését, a tanterven is gondolkodott, s ezt a legújabban megjelent kötetek alapján állította össze, amint láthatjuk a Pataki Sámuelhez címzett levélből.94 A kölcsönzött kiadványok révén máris cáfolható Michael Hißmann filozófusnak Benkőre vonatkozó kedvezőtlen véleménye, miszerint a természettudósok munkái 92 A rendelkezésről lásd: Balázs Péter, Mária Terézia 1770-es egészségügyi alaprendelete, 1−2. kötet, Piliscsaba−Budapest, Magyar Tudománytörténeti Intézet−Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2007. 93 Sigrist, Widmer, i. m. 94 Benkő, Levelezése, 28. 44 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” közül a középajtai lelkész csak a Carl Linné által közreadottakat ismerte, ill. az is, hogy nem fedezett fel túl sok újdonságot.95 Éder Zoltán Benkő szóújítói tevékenységéről ír, különösen botanikai tárgyú munkái kapcsán. Érdemét a botanikai szaknyelv kialakításában, a linneánus rendszer meghonosításában, egyes növények neveinek megalkotásában látja.96 Úgy tűnik, Benkő József botanikusi tevékenysége mégsem marasztalható el, hiszen hazai viszonylatban elsőként alkalmazta a Linné-féle nevezéktant. Botanikai tevékenységéhez szorosan kapcsolódik nyelvújítói munkája is, hiszen új növényneveket hozott létre, emellett pedig, nyelvészeti téren, foglalkozott a jövevényszavak rendszerezésével, valamint a török és magyar nyelv összehasonlításával is. A korábban említett hißmanni vádak a kölcsönzések alapján cáfolhatók, noha azt nem tudjuk, ezek a kötetek hogyan hatottak Benkőre, s milyen mértékben épültek be írásaiba. Ennek megállapításához az egyes növénytani munkák részletes elemzése lenne szükséges, erre azonban nem vállalkozunk, hiszen nem tartozik célkitűzéseink közé, ahogy Benkő növénytani műveinek recepciója sem. Ez utóbbira némiképp rálátást nyújt Éder Zoltán munkája, aki konstatálja, hogy a Nomenclatura botanica című munka megjelenése után mind a botanikusok, mind a szótárírók a Benkő által meghonosított rendszert követték,97 ugyanakkor az általa megalkotott növénynevek ma is használatosak, tehát munkásságának hatása nemcsak a szakmabeliek körében érzékelhető, hanem a közember számára is. Nem célunk a továbbiakban Benkő József botanikusi munkásságának tárgyalása, csupán arra szerettünk volna röviden reflektálni, hogy az elismert európai tudósokkal szemben mire adtak lehetőséget a vidéki életkörülmények, ill. láttatni szerettük volna azt is, hogy a gátló tényezők ellenére milyen szálak révén lehetne Benkő személyét az európai tudományossághoz kapcsolni, röviden reflektálva a növénytani kutatásainak eredményeire és azok értékelésére is. E rövid exkurzus után térjünk vissza fejezetünk tárgyához. A könyvkölcsönzés alapján megállapítható, hogy Benkő botanikai tevékenysége két periódusban volt hangsúlyosabb. Az első 1774−1775-re esik, a másik az 1780 körüli évekre. Amint fennebb utaltunk rá, az elsőt a botanikai katedra felajánlásához köthetjük, a másik arra a periódusra datálható, amikor Molnár János Phytologicon, compelxum historiam naturalem vegetabilium (1780) című munkájában rövidítve közreadta Benkő Nomenclatura botanica című írását. Ha ezeket az adatokat összevetjük azzal a műjegyzékkel, amelyet 95 Rab Irén, A felvilágosodás filozófiájának nagy reménysége: Michael Hißmann (1752−1784) = Aranka György és a tudományok megújuló alakzatai, szerk. Biró Annamária, Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018, 204. 96 Éder, i.m., 1978, 60, 80. 97 Uo., 60−61. 45 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Szabó György állított össze és publikált az Erdély című kötet előszavában, a következő megállapításokat tehetjük: Szabó György szerint 1776-ra datálható a Scintilla botanica című munka keletkezési ideje, amely a növénytani előadások megtartására készülhetett.98 Ezt támasztják alá a dátumok is, hiszen a Patakihoz címzett levél 1775 októberében kelt, tehát valóban datálható a Scintilla 1776-ra. Azt mondhatjuk, hogy az első periódusban az Adam Chenot orvostól kölcsönkért munkák a Scintilla botanica forrásaiként tarthatók számon. A második szakaszban Pataki Sámuel a kölcsönzött munkák tulajdonosa, a hozzá címzett levelek 1781 első három hónapjában keltek. Ebben a periódusban keletkezhettek a Nomenclatura botanica és a Nomina vegetabilium című munkák, bár Szabó György rámutat arra, hogy a Nomenclatura botanicát Benkő már 1780-ban elküldte Molnár Jánosnak, a Nomina vegetabiliumot csak 1781 szeptemberében.99 Ennek ellenére nagyon valószínű, hogy a Patakitól kölcsönzött könyvek szolgáltatták ezeknek az alapját, és Benkő viszonylag hamar fel is dolgozta a begyűjtött információkat, hiszen láthattuk, a kéziratot még 1781 őszén beküldte kiadásra. Két botanikai tárgyú munka érdemel még említést: a Philosophiae botanicae compendium, ill. a Transsilvanica flora. Az elsőt 1785-ben említette a Magyar Hírmondó – állapítja meg Szabó György, s úgy gondolja, ez szorosan kapcsolódott az előző két munkához; a másodikról úgy véli, hogy ezt már az 1770-es években kezdhette írni Benkő, de még 1790 körül is dolgozott rajta, noha sosem került sor kiadására.100 Mivel ezekben a szakaszokban nem érhető tetten a botanikai tárgyú kiadványok kölcsönzése, valószínűnek tartjuk, hogy az említett kéziratok esetében Benkő saját kutatási eredményei mellett a már korábban kölcsönkért kiadványokat használhatta fel. Az eddigiek alapján kijelenthetjük, hogy Benkő József botanikai munkássága szakaszosnak tekinthető, az egyes szakaszokban megfigyelhető a specifikus tárgyú, témához tartozó könyvek kölcsönzése, ez más periódusban nem érhető tetten. A közbeeső időszakokban esetleg csak arra találhatunk utalást, hogy valamely természettudományi tárgyú munka megjelenéséről tudomása volt. Az információk begyűjtése és az egyes munkák összeállítása közötti periódus rövidnek mondható, ami arra utal, hogy Benkő intenzíven dolgozott, az anyag azonnal feldolgozásra került. Miközben botanikai munkássága tekintetében szakaszosságról beszélhetünk,101 láthatjuk azt is, hogy a történeti érdeklődése, gyengébb vagy erősebb intenzitással ugyan, de minden Benkő, Erdély, 27. Uo., 35. 100 Uo., 37. 101 Erre utal Benkőnek Adam Chenot-hoz írott levele is, amelyben közli, hogy az elkövetkező hónapokban nem tud növénytannal foglalkozni, mert kiadásra kell előkészítenie az Erdélyt bemutató kötetét. Ld. Benkő, Levelezése, 19−20. 98 99 46 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” aktív életszakaszában jelen volt, egészen 1797-ig, noha azokban a periódusokban, amelyekben a növénytani munkákkal foglalkozott, egyértelműen megfigyelhetőek bizonyos rések a történeti munkák kölcsönzése terén. Benkő József, a történetíró A történeti anyagot kölcsönadók között leginkább Teleki Sámuel nevével találkozunk, majd később Aranka Györgyével, de feltűnik Koppi Károly, Cornides Dániel, Körösi György neve is a levelezőpartnerek között. Ami a kölcsönzött anyagot illeti, azonkívül, hogy megkülönböztethetünk nyomtatványokat és kéziratokat, azt is megállapíthatjuk, hogy éppen mi foglalkoztatta jobban a református prédikátort. Az első szakaszban Erdély, a Magyar Királyság és a Székelyföld történetére vonatkozó munkákat találunk, természetesen ezek többsége latin nyelvű munka, csupán egy francia nyelvű mű fordul elő. A második szakasz arra a periódusra datálható, amikor Benkő figyelme az erdélyi történetírók összegyűjtésére, magyar nyelven írott munkáik kiadására irányult. Ebben a szakaszban nem kizárólagosan magyar nyelvű kéziratos munkák ismeretére nyerünk rálátást, előfordulnak az általánosabb jellegű, történeti szakmunkák is. A harmadik szakaszban előtérbe kerül az Erdélyi Kéziratkiadó és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságokhoz fűződő viszonya, ami jól láthatóvá válik a lajstromunkba jegyzett munkák alapján is. Benkő több levelében nyújt felvilágosítást Aranka Györgynek, régi kéziratokra vonatkozó információkat közöl, könyveket ajánl fel a társaságnak, ill. bizonyos anyagok beszerzésére és kölcsönzésére buzdítja Arankát. A lista alapján megkülönböztethetjük a honismeretíró Benkőt, hiszen ne feledjük, sokáig dolgozott Erdély című kötetének részletes részével, s ezt alá is támasztja az erdélyi és magyar történelmet bemutató általános szakmunkák kölcsönzése. Később a szövegközreadó Benkő profilja látszik körvonalazódni, ezt bizonyítják a kéziratos források kiadására irányuló törekvések, majd feltűnik a tudósító Benkő is, aki az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság titkárát tájékoztatja az erdélyi magyar és szász történetírók munkáiról. Akárcsak a botanika terén, itt is szembeötlő, hogy a kölcsönkért nyomtatványok esetében viszonylag új kiadványokról beszélhetünk, ezek megjelenése az 1750-es évektől egészen az aktuális periódusig terjed, a kéziratok 16., 17., 18. századi anyagokat foglalnak magukban. Az sem véletlen, hogy a történeti anyagot kölcsönzők között leginkább Teleki Sámuel nevével találkozunk, hiszen a kancellár könyvtára nagyszerű forrásokat biztosított Benkő számára. Leveleiben így ír: „(…) teljességgel ingyen való Gratiából méltóztatta Nsgd meg igérni a’ Maga ritka MScriptumaihoz való 47 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE közel-eresztetésemet. Talám már Szebenbe tsak bé is kivánkozik a’ Nsgd drágalátos Bibliothecája, ’s én is közelebb esem hozzá; melyből tsak egy nap is óh mely sok hasznot tudnék én venni magam tzélomra!”.102 Később arról olvashatunk, hogy Teleki Sámuel segítségét ígérte Benkőnek, s a literátor erre a segítségre apellál 1783-as levelében: „(…) most van a legszükségesebb idő réá, hogy az a, nem csak Nagyságodnak és Nagyságos maradékainak (…) hanem a közjónak számára szerzett drága Bibliotheca, számomra megnyíljék. Bizony megbecsüllöm a könyveket úgy, hogy soha ember inkább nem”.103 Éppen ebben a levélben történik utalás arra, hogy az Erdély című kötet részletes anyagának elrendezése után Benkő figyelme a kéziratok kiadására irányult, tehát a történészi volton belül is érzékelhető a szakaszosság. Meg kell jegyeznünk, hogy a középajtai prédikátor azon tevékenységét, amely későbbre tervezett köteteinek adat- és forrásgyűjtésére irányult, ideértve a kéziratos naplók, valamint a nemesi családok genealógiájának közreadását, nem csupán Teleki Sámuel támogatta könyvtári állományával, hanem az a kálvinista elit is, amely Benkő számára, sokszor egyedi módon, a családi levéltárakat is megnyitotta. Ezen családokkal Benkő már diákkorában kapcsolatba került. Ilyenképpen említhetjük a malomvízi Kendeffyeket, akik egykoron Benkő számára alumniát biztosítottak. Erre a már diákkorában megmutatkozó „kegyességre” apellál Benkő József, amikor Kendeffy Elektől a család genealógiájára vonatkozó információkat kér.104 Hunyad vármegye főispánja készségesen áll rendelkezésére, mi több, nem csupán családjára vonatkozó adatokat közöl, hanem olyan kapcsolatlehetőségeket ajánl, amelyek Benkő kutatásai szempontjából jelentőséggel bírhatnak. Kendeffy Elek úgy látja, Benkőnek érdemes lenne felvennie a kapcsolatot Teleki Sámuellel és Bánffy Farkassal is.105 Korábban már utaltunk a Telekivel való együttműködésre, azonban a középajtai literátor még patrónusa ajánlása előtt levelet intézett Bánffy Farkashoz is, aki szintén felajánlotta segítségét. A Benkőnek címzett 1778-as leveléből kiderül, hogy nemcsak a Bánffy, hanem a Báthori-, Károlyi családokra vonatkozó dokumentumokat is átadná neki, mi több, rábízza, hogy tervezett munkája révén helyesbítse a Mikola László-féle történeti munkában fellelhető, Bánffy családra vonatkozó hibás adatokat.106 Az enyedi és székelyudvarhelyi oktatási intézményeket támogató Bethlen-családdal Benkő szintén jó kapcsolatot ápolt. Ne feledjük, azért nem vállalta el Benkő Mihály megüresedett lelkészi posztját, mert Bethlen Gergelytől ígéBenkő, Levelezése, 53. Uo., 178. 104 Uo., 63. 105 Uo., 90. 106 Uo., 71–72. 102 103 48 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” retet kapott arra, hogy peregrinációját támogatja.107 Noha erre nem került sor, a viszony nem szakadt meg, hiszen Benkő pártfogója segítségét kéri a kéziratok kiadására irányuló terveivel kapcsolatban. Pataki Sámuelnek címzett levelében utal arra, hogy Bethlen János históriáját el fogja kérni Bethlen Gergelytől, akinek a példányát saját maga másoltatta még enyedi diákként.108 Erdély históriájára vonatkozóan Bethlen Miklós önéletírását is megemlíti. Kitér arra, hogy ennek eredetije a kancellár dédunokájánál, bényei Bethlen Lászlónál található, aki Bethlen Gergelynek ígéretet tett ennek átadására. Ugyanebben a levélben említést tesz arról is, hogy a mű eredeti példányát nem volt alkalma megtekinteni,109 egy későbbi levelében azonban arról nyilatkozik, hogy Bethlen önéletírásának bizonyos részeit szöveghűen emelte át a Históriás szekrénybe, mi több, ehhez Bethlen Miklós peregrinációs naplójának egyes részeit is hozzámásolta.110 A Bethlen-napló részleges másolatának jelentőségére Tóth Zsombor hívja fel a figyelmet, megjegyezve, hogy e munkát sem korábban, sem később nem látta senki, tehát Benkőtől származik az egyetlen olyan információ, amely ennek létezésére enged következtetni.111 Ennek tudatában világossá válik, hogy az azonos felekezethez való tartozás, a középajtai református lelkész pártfogói kapcsolathálója – gondolunk ebben az esetben a Kendeffy és Teleki családok mellett leginkább az iskolapártoló Bethlenekre (Bethlen Gergely a kancellár Bethlen Miklós unokája, Bethlen László pedig dédunokája volt) – olyan kiváltságos helyzetbe juttatta Benkőt, még akkor is, ha Históriás szekrény című munkájának kiadására végül sem került sor, amely egyedinek tekinthető. Szalay László, akinek végül sikerült kiviteleznie Bethlen élettörténetének kiadását, Mikó Imre és Kemény Zsigmond segítsége folytán, csupán másolati példányokhoz jutott hozzá, s ezek alapján készítette el az 1858-ban megjelent Bethlen-önéletírást.112 A fenti példák igazolják, hogy a ritka kéziratos források begyűjtése terén elengedhetetlennek bizonyult a személyes kapcsolatok kiaknázása, amely kétségkívül feltételezte az azonos felekezethez való tartozást is. Az egykori alumnusi viszonyok mellett azonban a későbben kialakított kapcsolatok hasonló előnyökkel kecsegtethették Benkőt. Teleki Sámuel könyvtárának állománya nem csupán kéziratos, hanem nyomtatott anyag tekintetében is elsőrangú forrásként szolgált a középajtai lelkész számára. Uo., 17. Uo., 126. 109 Uo., 302. 110 Uo., 412. 111 Tóth Zsombor, Bethlen Miklós élettörténetének használata a kéziratos kultúrában, 1710– 1858/60. ItK, 2016/3, 290. 112 Uo., 282. 107 108 49 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Deé Nagy Anikó mutatta be a kancellár könyvgyűjtő tevékenységét. Munkájából kiderül, hogy azok mellett a kötetek mellett, amelyeket a kancellár maga vásárolt meg peregrinációja alatt, az erdélyi, külföldön tanuló diákok is jelentős mértékben hozzájárultak a könyvek beszerzéséhez, akárcsak egykori tanárai. Ezek az erdélyi diákok teremtik meg a kapcsolatot a könyvkiadókkal és könyvkereskedőkkel, vagy éppen ők keresik fel a kancellár egykori tanárait. A könyvgyűjtés megszervezését tárgyaló fejezetből megtudjuk, hogy azokat a ritka munkákat, amelyeket nem sikerült nyomtatásban megszerezni, a tanárok lemásoltatták egykori diákjuk számára.113 A gazdag és ritka gyűjteményt a kancellár a köz szolgálatába állította. Deé Nagy Anikó számos olyan egyént nevez meg, ismertetve leveleiknek egyegy részletét, akik már az 1760-as, 1770-es években az alakuló könyvtár anyagának használói voltak. Ezek között találjuk Bod Pétert, Kovásznai Tóth Sándort, Benczúr Józsefet, Cornides Dánielt stb., ám a legaktívabb használónak Deé Nagy Anikó Benkő Józsefet tartja.114 E meglátást tükrözi az általunk összeállított jegyzék is, hiszen leggyakrabban Teleki Sámuel, majd Aranka György nevével találkozhatunk. A történeti munkák lajstromára tekintve szembeötlő, hogy az 1785−1787 között váltott levelekben viszonylag kevés a kölcsönzések száma. Csupán négy levélről beszélhetünk, ám ezekben nem is kérésekről van szó, hanem felajánlásokról, a már Benkőnél meglévő anyag elküldéséről. Ezzel szemben az 1787 őszétől 1789 januárjáig egyáltalán nem találkozunk kölcsönzésekkel. Ebben az esetben egyfajta törésről beszélhetünk. Hasonló az 1775−1777-es periódusban azonosítható, azonban úgy véljük, az 1770-es években az elveszett vagy lappangó levelek miatt nem válhat átláthatóvá Benkő munkássága. Az 1780-as évek második felére tehető hiátus okaiként egészen más tényezőt vehetünk számításba, ez pedig Benkő udvarhelyi tanárkodása. Egyrészt tanári elfoglaltságai miatt nem juthatott ideje arra, hogy intenzíven dolgozzék, bár Mikó Imre megjegyzi, hogy Bethlen Farkas históriájának ötödik kötetét ebben az időszakban rendezte sajtó alá.115 Másrészt az is valószínűsíthető, hogy rendelkezésére állt a székelyudvarhelyi gimnázium könyvtára, amely számára elegendő szellemi táplálékkal szolgált. 113 Deé Nagy Anikó, A könyvtáralapító Teleki Sámuel, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1997, 164. 114 Uo., 174. 115 Mikó, i. m., 112−113. 50 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” Az udvarhelyi gimnázium könyvtárának vázlatszerű jegyzékét Oláh Róbert rendezte sajtó alá,116 az intézmény könyvtárának részletesebb jegyzéke az Erdélyi könyvesházak második kötetében jelent meg.117 Ez utóbbi kötetben rögzített lajstrom többnyire olyan köteteket foglal magában, amelyek részét képezték a mindennapi oktatásnak: Biblia, egyháztörténet, retorikai szakmunkák, nyelvtanok, görög–latin szótárak, klasszikus irodalmi művek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a történeti tárgyú könyvek csekélyebb hányada nem foglalkoztatta volna Benkőt, ugyanakkor azt sem zárhatjuk ki, hogy bejáratos volt valamilyen magánkönyvtárba. A 18. század első felében a korábban jelentős könyvhiánnyal küzdő udvarhelyi gimnázium állománya jelentős mértékben gyarapodott az adományozott magángyűjtemények révén. Jakó Zsigmond ismerteti azokat a magángyűjteményeket, amelyek bekerültek az oktatási intézmény könyvtárába, ilyen volt Bethlen Imre és felesége, Gyulai Klára gyűjteménye. Bethlen Imre figyelme, mint hivatali funkciót betöltő egyéné, kiterjedt a jogi, államigazgatási, gazdasági, történelmi vonatkozású kötetekre is, amelyek halála után, 1765-ben a gimnáziumba kerültek. Székely László többnyire filozófiai és vallási vonatkozású köteteivel együtt az általa felvásárolt könyvtárak jogi, gazdasági, történeti vonatkozású kötetei is gyarapították az állományt. Gyűjteménye 1775-ben került a gimnáziumi könyvtárába.118 Ezzel a néhány példával arra szerettünk volna rámutatni, hogy a korábban iskolai használatú könyvek száma jelentős mértékben gyarapodott olyan világi tudományokat tárgyaló kötetekkel, amelyek Benkőt is érdekelhették. A fent említett kötetek már azelőtt beépültek az intézmény állományába, mielőtt Benkő tanári tevékenységét elkezdte, tehát 1787−1789 között ezek a kiadványok rendelkezésére álltak. Ha jegyzékünket összevetjük Benkőnek az 1780-as években megjelenő munkáival, azt látjuk, hogy a honismereti kötettel való folytonos foglalatoskodás, átdolgozás és kiegészítés érhető tetten, hiszen a kölcsönzések között ott vannak az általános, történelmi, politikai viszonyokat tárgyaló kötetek, s a középajtai lelkész munkáinak jegyzéke sem tartalmaz jelentősebb történeti tárgyú, ebben a periódusban keletkezett kiadványt. Azon munkák közreadását és megírását, amelyek ebben a szakaszban feltűnnek – mint a Téli bokréta (1781), Baróthi Béthel avagy Isten’ Háza (1783) vagy az Erdélyi oláh nemzet képe című munkák – az aktuális események generálták: Cserei Miklósné Tornya Borbála halála, a baróti templom felszentelése, ill. 116 Oláh Róbert, Protestáns intézményi könyvtárak Magyarországon 1530−1750, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2009, 332−336. 117 Monok István, Németh Noémi, Tonk Sándor, Erdélyi könyvesházak II. (Adattár a XVI− XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 16/2), Budapest, Scriptum Kft, 1991, 203−217. 118 Jakó Zsigmond, Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1976, 226−229. 51 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE az 1784-es parasztfelkelés. Ebben a szakaszban, amint a Szabó György-féle jegyzékből is látható, kezdetét vette már a szövegkiadásra irányuló tevékenység, gondolunk itt Bethlen János históriájának újrakiadási tervére, vagy feltűnik az Erdélyi Históriás Szekrény című sorozatnak a megjelentetése is, azonban ezek olyan kezdeményezések voltak, amelyek huzamosabb időt vettek igénybe, és később is állandóan foglalkoztatták őt. Említést érdemel a Milkovia című egyháztörténeti munka, amely 1781-ben jelent meg. E dátum előtt és körül jegyzékünk csupán három egyháztörténeti vonatkozású munkát számlál, ami viszonylag kevésnek mondható, s a kölcsönzések között is huzamosabb idő telik el. Ez arra utal, hogy ezek az egyháztörténeti munkák nem tekinthetők a Milkovia című kötet közvetlen előzményeinek. Úgy véljük, hogy a kölcsönzött kiadványok a honismereti munka egyháztörténeti fejezetéhez szolgáltattak anyagot, s a begyűjtött történeti munkákkal együtt kerültek feldolgozásra. Elég, ha a címekre tekintünk, mivel már ezekből is láthatóvá válik, hogy tárgyuk szélesebb kört, erdélyi vagy magyar vonatkozású, általános egyháztörténetet fog át (ezek közül kivételt csak Bod Péter unitárius egyháztörténetet tárgyaló munkája képez), nem csupán a milkói püspökségét. A későbbiekben is elenyészőnek mondható az egyházi, vallási tárgyú munkák száma, s ezeknek is egy része halotti búcsúztató vagy prédikáció, a fennmaradó kiadványok, akárcsak az 1780 körül kölcsönzöttek, általános tárgyúak. Meg kell jegyeznünk, hogy nem csupán a kölcsönzött egyháztörténeti vagy vallási tárgyú munkák száma tekinthető kevésnek a többi tudományterülethez képest, hanem Benkő ilyen tárgyú írásai az életműhöz viszonyítva is egy igen csekély hányadot tesznek ki. Ezek között ott találjuk a Synodi Erdődenses című munkáját, amelyről többször szó esik levelezésében. Teleki Sámuelnek 1795-ben írott levelében megvallja, hogy enyedi diákként megtalálta az elveszettnek hitt, 1545-ös erdődi zsinat Confessióját Dési István szászvárosi lelkész gyűjteményében, majd az 1555-ös, szintén Erdődön tartott zsinat cikkelyeit is, amelyeket lemásolt, és kiadás végett egy példányt Göttingenbe küldött Chr. G. Heyne professzornak, további három példányt pedig a főkonzisztórium és a püspökség levéltárában, valamint a brassói gimnázium könyvtárában helyezett el.119 Ugyanezen információkat közli Pataki Sámuellel120 és Benkő Ferenccel is.121 Amint ez utóbbi levélből kiderül, Benkő összesen öt másolatot készített erről. A kézirat viszonylag jelentős számban való sokszorosítását az írás ritka, egyedi volta indokolta. Éppen emiatt kéri Benkő József Benkő Ferencet arra, hogy Benkő, Levelezése, 350. Uo., 351–352. 121 Uo., 358. 119 120 52 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” mielőtt a másolati példányt Göttingenbe küldené, az enyedi kollégium számára is írassa azt le „hibátlan Írókkal”122, azaz olyan diákokkal, aki tapasztalattal rendelkeznek a kéziratok másolása terén. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy noha e ritka kéziratot Benkő József még diákkorában megtalálta, kiadása csak az 1795–1796-os években merült fel. Bizonyára nem véletlenül van ez így, hiszen Benkő az 1790-es évektől kezdve foglalkozott intenzívebben a magyar nyelvű történeti munkák megjelentetésével, mi több, ekkor már ismeretségben volt Heyne professzorral, aki valószínűleg biztatta őt mind a történeti tárgyú munkák, mind a zsinati confessió kiadására, sajnálatos módon azonban mindkét vállalkozás kudarcba fulladt. A nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban található kézirat Szabó György által idézett részlete: „Minden becsületes ember legforróbb vágyának azt óhajtja, hogy ragyogjon fel az egész keresztény világra, Magyarországra és Erdélyre az a nagyon boldog nap, amelyen Isten összes választottjai, egyesülve ama szeretetben, melynek sugarai már-már felcsillantak napjaink szónoklataiban, egy akol legyen és egy pásztor, az Ő nevének örökös dicsőségére”,123 jól láttatja, hogy Benkő egyfajta szuprakonfesszionális attitűdöt képvisel, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem hordozza a vallásos perzekúció tapasztalatát, bár ez nála kevésbé érzékelhető, mint a közvetlen előd, Bod Péter esetében. Amint a későbbiekben látni fogjuk, szükségét érzi annak, hogy a kálvinista papság által elszenvedett sérelmekről folyamatosan tájékoztassa levelezőpartnereit, ugyanakkor azt sem mulasztja el megjegyezni, hogy kik voltak azok az egyének (például idős Hochmeister Márton nyomdász vagy Dávid Mihály) akik érdekből és privilégiumokért katolizáltak.124 Bizonyára nem véletlen, hogy Benkő mindezekről beszámol. A szövegrészek azt sejtetik, hogy a középajtai prédikátor neheztel a fentebb említettek hitehagyása miatt, ez pedig alátámasztja a kálvinista egyházhoz való ragaszkodását. Filius posthumus című munkája szűkebb pátriája, Erdővidék egyháztörténeti múltjának rögzítésére, az emlékezetre érdemes események megőrzésére irányul, anélkül, hogy hitvitázó irodalommá vagy nagy egyháztörténeti munkává válna. Tóth Gergely egyik tanulmányában a protestáns és katolikus egyháztörténeti írások kialakulását követi nyomon három évszázadon keresztül. A szakaszolás jól láttatja, minek hatására és mikor élénkült meg a reformáció térnyerését bemutatni kívánó kötetek megjelentetése. A tanulmányszerző rámutat arra, hogy a reformáció a Magyar Királyságban és Erdélyben hosszú idő alatt és többnyire erőszakmentesen zajlott, ezért némiképp kiszorult a történetírók érdeklődési köréből. Ezt Uo., 358. Benkő, Erdély, 42. Vö. Benkő József, Synodi Erdődenses geminatae (A két erdődi zsinat), Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed, Ms. 233, 22. 124 Benkő, Levelezése, 54. 122 123 53 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE a meglátást tovább árnyalja, s kifejti, az sem kizárt, hogy e témát azért kerülték, mert egyszerűen féltek „az eretnek tanok” továbbterjedésétől.125 Az áttörést Tóth Gergely az 1670-es évekre, tehát a gyászévtized periódusára datálja, amikor a protestáns egyházak üldözése folytán a korabeli papság fontosnak tartotta papírra vetni a felekezet által elszenvedett sérelmeket126, szemben a katolikusokkal, akik azért fordultak a téma felé, hogy ezáltal is hangsúlyozzák a katolikus restauráció szükségességét.127 Benkő a Filius posthumusban röviden utal arra, hogy Háromszéken, Erdővidéken a reformáció Johannes Honterus révén terjedt el.128 A vallási átállásokat tekintve nem csupán a katolikusok protestánsokkal szembeni hittérítő akcióiról számol be, hanem azokról is, amelyeket a protestánsok hajtottak végre Erdővidéken a katolikusokkal szemben. Példaként említi, hogy Magyarhermányban a református lelkész a katolikus zászlós kereszteket szénakazalok tetejébe tűzte, s ezzel annyira megbotránkoztatta a lakosságot, hogy az akkor már református közösség jelentős része visszatért a katolikus hitre.129 Később pedig ezt írja: „A többi eklézsiák is igen későre s nehezen vetkezték le egészében a pápista vallásnak maradványait. Ugyanis circiter 1536-tól fogva 1550-ik esztendeig lett ezen a vidéken a reformatio, mindaz által még 80 esztendőkkel is azután büntetések és kemény intések által kellett némely falukban a népet arra hajtani, hogy a pápistaságnak maradványiból kivetkeztetnének”.130 Láthatjuk, hogy Benkő mindkét fél túlkapásairól említést tesz, de református létére nem foglal állást az egyes vallások és felekezetek felsőbbrendűségére vonatkozóan. Úgy véljük, Benkő e munkáját is a történeti érdeklődés, a történészi-kutatói habitus és az erdővidéki „emlékezetre érdemes” események rögzítésének igénye hívta életre, hiszen az előbeszédben így fogalmaz: „… ha a régi dolgokat tudjuk, olyan az, mintha azon régi időbéli embereknek szemeiket is, az mi szemeink mellett viselnők, és az önnön idejekben folyt dolgokat valósággal szemlélnők”.131 125 Tóth Gergely, A mellőzéstől a hitvitákon át a nagy egyháztörténeti munkákig: a magyarországi reformáció a 16–18. századi történetírásban = Egyházi társadalom a Magyar Királyságban a 16. században, szerk. Varga Szabolcs, Vértesi Lázár, Pécs, Kiadja a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécsi Egyháztörténeti Intézet, 2017, 410–411. 126 Uo., 417. 127 Uo., 421. 128 Benkő, Filius, 39–40. 129 Uo., 42–43. 130 Uo., 43. 131 Uo., 35. 54 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” Tóth Zsombor az eddigi kutatásoktól eltérően a magyarországi és erdélyi reformáció folyamatát sokkal szélesebb időkeretben, 1500/1520 és 1791/1800 között tárgyalja,132 tehát annak a „hosszú reformációnak” a keretei közé helyezi vizsgálódásainak tárgyát, amely a nyugat-európai kutatásokban már hosszú ideje érvényben van, mi több, már egyfajta megújulási folyamaton is átment, de amely a magyar nyelvterületen folyó kutatásokban ez ideig nem volt jelen.133 A tanulmányszerző felhívja a figyelmet arra, hogy a hosszú reformáció fogalmával elsősorban „az átalakuló államformák és egyházak teológiai és politikai konfliktusainak és kompromisszumainak folyamataira, illetve a vallásos perzekúció történeti reprezentációira”134 igyekszik rámutatni. Amint fentebb is említettük, a református klérust képviselő Benkő József munkáiban a vallásos perzekúció tapasztalata már nem érhető tetten, hiszen tevékenysége a hosszú reformáció időszakának felső határához, tehát a türelmi rendelet kibocsátásának periódusához esik közelebb, ugyanakkor kétségtelen, Benkő tevékenysége kapcsolódik ahhoz a szakaszhoz, amelyet III. Károly és Mária Terézia diszkriminatív valláspolitikája, a vértelen reformáció időszaka (1711–1780) határozott meg.135 A református papság irányába tanúsított atrocitásokról Benkő néhány levelében is olvashatunk, ezek azonban megmaradnak a tények közlése szintjén, nem csapnak át offenzív, a katolikus vallást és papságot sújtó támadásokba. Az Egyházfőtanácshoz intézett 1775-ös levelében a háromszéki reformátusok panaszairól több pontban szól. Ilyenképpen említi a miklósvári református templom 1718-as, Kálnoki Ádám általi elfoglalását, amelyet azóta is sérelmez Benkő, hiszen amint a levélből kiderül, a miklósvári magyar lakosság fele református vallású, azonban a katolikus papok a fele-fele arány ellenére sem engedik be a protestáns felekezetű lelkészeket a közösségbe, ebből fakadóan pedig a „publicus cultus” gyakorlása sem lehetséges, mi több, a reformátusok kepéit is a katolikus papság kapja.136 A templomfoglalás körülményeit kimerítően vizsgálta Csáki Árpád137 és Papp Kinga138 is, ezért nem áll szándékunkban erről részletesen szólni, csupán egyetlen észrevételt tennénk, ill. ennek kapcsán néhány bennünk felmerülő kérdést fogalmaznánk meg. Benkő az 132 Tóth Zsombor, Hosszú reformáció Magyarországon és Erdélyben I.: konfesszionalizációk és irodalmi kultúrák a kora újkorban (1500–1800), ItK, 2019/6, 719–739. (A továbbiakban: Tóth, Hosszú reformáció…) 133 Uo., 720. 134 Uo., 722. 135 Uo., 732. 136 Benkő, Levelezése, 25–26. 137 Csáki Árpád, A miklósvári templomfoglalás (1715) és utóélete, Acta Siculica, 2016–2017, 167–179. 138 Papp Kinga, A miklósvári templomfoglalás narratívái, Erdélyi Múzeum, 2018/2, 66–77. (A továbbiakban: Papp, A miklósvári…). 55 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Erdővidéki református egyházmegyéről írt munkájában így számol be a templomfoglalás eseményeiről: „E mostan folyó 18-ik saeculumnak elején Bécsbe menvén és sok egyéb helyeken is megfordulván kőröspataki Kálnoki Ádám úr, és Timon Sámuellel (ki is igen híres és írásairól emlékezetes jezsuita vala) megismerkedvén, olyan indulattal jöve vissza hazájába, hogy Miklósvárán (mivel annak nagyobb részét bírta) a reformata vallást meg ne szenvedje. Ehhez képest a miklósváriakat, kik mindnyájan reformata religion valának, mind ígérettel, mind fenyegetésekkel (sőt tömlöcözés által is sokakat) arra ösztönözte, hogy hajlanának a római eklézsiának hitére, de ezzel a móddal elégre nem mehetett, noha Miklósvára nagy részén az úr jobbágyaiból állott. De azután 1717-dik esztendőben a miklósvári jobbágyoknak egy része Középajtára gát igazítani, a más része pedig a miklósvári erdő alatt félen való egy szántóföldbe szántani rendeltetvén, az úr mellett levő romano-catolicus pap a református pap (ki is Szentgyörgyi Márk István volt) házára ment, a templom kulcsát elvette, s a papot a parochialis házból kiköltöztetvén, a parochiát elfoglalta, s attól fogva lassanként fogydogáltak a reformátusok, szaporodtak a catolicusok, övék lévén a templom”.139 Benkő Ferenc140 és Mikó Imre141 munkáiban azt olvashatjuk, hogy a miklósvári templom katolikusok általi elfoglalásáról Benkő József II. József császárnak is beszámolt 1773-as, háromszéki útja során, azonban – amint erre Papp Kinga helyesen rámutat –, Benkő munkáiban nem találunk utalást arra vonatkozóan, hogy a középajtai lelkész személyesen találkozott volna a császárral a miklósvári problémák megoldása ügyében.142 Meglehetősen furcsa, hogy erről a viszonylag egyedinek tekinthető eseményről nem közöl információkat, ebből fakadóan pedig felmerül a kérdés, hogy vajon miért is van ez így. A problémát némiképp az a levél formájában írt beszámoló árnyalja, amelyet Kemény József gyűjteményében lelhetünk fel. A II. József Császár Háromszéki utazása 1773ban című írás lejegyzője Keresztes Máté kézdivásárhelyi református lelkész, aki a főkurátornak címzett levelében részletesen beszámol az eseményekről, rögzíti a tárgyalt problémákat, és II. József válaszait is. Ebből a dokumentumból világosan látszik, hogy Benkő egyike volt annak a négy tagból álló küldöttségnek, amely II. József színe elé járult. A részletes leírásból kiderül, kezdetben azt hitte a református küldöttség, hogy nem is lesz módja a császárral való személyes találkozóra, mígnem őfelsége inasa bebocsátotta őket audienciára: „… bé mentűnk négyen, Tiszts Imreh143 Um, Baktsi144 Um, én, és a Közép-Ajtai Benkő, Filius, 43–44. Benkő F., i. m., 12. 141 Mikó, i. m., 33. 142 Papp, A miklósvári…, 76. 143 Imreh Sámuel. 144 Valószínűleg Baktsi Jánosra utal. 139 140 56 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” Pap, és ott állottunk tőbbet edgj óránál…”.145 A leírás további részéből kiderül, Keresztes azért nem tudott a főkurátornak még ennél is részletesebb leírást küldeni, mert ő volt a küldöttség szószólója, ennélfogva mondanivalójára és annak stílusára kellett figyelnie.146 A beszélgetést II. József német nyelven indította, ám a papság kérésére a latin nyelvhasználatra tért át, hiszen a jelenlévők közül nem ismerte mindenki a császár anyanyelvét. A miklósvári problémák a felterjesztés második pontját képezték. Keresztes mind a küldöttség, mind a császár válaszait rögzíti, valószínűleg kivonatosan. Ebből az írásból azonban nem derül ki, hogy Keresztes beszélt-e csak, vagy a többiek is, hiszen bizonyos esetekben egyes szám első személyben szól, más esetekben viszont a többes szám első személyű igealakkal találkozunk, amellyel valószínűleg a bizottság többtagúságára igyekszik utalni. Megjegyzendő, ebben a leírásban nem esik szó arról, hogy II. József Benkő papi ruhájának gombjait forgatva ígéretet tett volna a miklósvári helyzet megoldására, mint ahogy ezt Benkő Ferencnél147 vagy Mikó Imrénél148 olvashatjuk. A levél 1773. június 13-án kelt, ezért kevésbé valószínű, hogy Keresztes elfelejtette volna megemlíteni a császár eme gesztusát, hiszen még azt is dokumentálta, amikor őfelsége szája mosolyra hajlott.149 Azt is érdemes hozzátennünk ehhez, hogy a beszámolót készítő Keresztes Máté Benkőt középajtai papként emlegeti, teljes nevét viszont nem jegyzi. Feltevődik a kérdés, hogy Benkő közismertsége miatt Keresztes nem érezte szükségét a nevesítésnek, vagy esetleg épp ellenkezőleg, Benkő ismeretlen(ebb) lehetett a küldöttség szószólója előtt, s ezért nem nevezte meg. Felmerül az a kérdés is, hogy vajon miért nem számol be a református küldöttség középajtai tagja a császárral való találkozóról valamelyik levelezőpartnerének? Vajon csak mellékszereplőnek érezte magát Keresztes Máté mellett? Vajon, valóban sikerült a császárral néhány mondatot neki is váltania? Dokumentumok hiányában e kérdések megválaszolása nem áll módunkban, azonban mint későbbi, leginkább egyháztörténeti vonatkozású kutatási irányt, nem mulasztottuk el mindezt megjegyezni. A templomfoglalás eseményére csupán egyetlen, a főkonzisztóriumnak írott, 1775-ös levelében reflektál nagyon röviden: „Terjesztettük mi is ezeknek a’ Szegény Lelkeknek állapotjokat a’ Mlgs Fő Consistorium eleibe, sőt a’ Császári Felség eleibe is, azon árva Eklésiának Instantiájával egyetemben; de még eddig semmi vigasztalást nem nyerhetvén, unszoltatunk 145 Keresztes Máté, II. József Császár Háromszéki utazása 1773ban. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény, Collectio manuscriptorum minor, Tomus XXVIII, mss. 130., 3. 146 Uo., 5. 147 Benkő F., i. m., 12. 148 Mikó, i. m., 33. 149 Keresztes, i. m., 8. 57 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE szüntelen, hogy Excellentiatoknál és Nagyságtoknál zörgessünk alázatoson”.150 Papp Kinga említett tanulmányában rámutat arra, hogy a 18. század folyamán az Erdővidéki református egyházmegye, a főkonzisztórium és a miklósváriak helyzetében valamilyen módon érintett egyének (Benkő, Daniel István, Cserei Mihály) többször nyújtottak be folyamodványt a főkormányszékhez, a Katolikus Státushoz, a kancelláriához, valamint Mária Teréziához és II. Józsefhez is, az ügy azonban nem rendeződött, mígnem az 1790-es években újabb templom építésére került sor, ez azonban újabb konfliktusokat generált a Kálnoki családdal.151 A kezdeti sikertelenségek ellenére Benkő a későbbiekben is fontosnak tartotta, hogy befolyásos ismerőseit tájékoztassa a reformátusok sérelmeiről. 1782-ben Kendeffy Eleknek panaszkodott egy felekezeteket érintő, de konkrétan meg nem nevezett pátensről, amelynek értelmezésében és felülvizsgálatában a főispán segítségét kérte.152 Teleki Sámuel kancellárnak 1783 augusztusában Pozsony vármegyéből hírül vett sérelmekről számolt be, azonban az idézőjelek arra engednek következtetni, hogy a Telekivel közölt információk szó szerinti átvételek abból a levélből, amelyet Benkő kaphatott: „Magyar Országonn szegény Protestáns Papjaink formális rabok. Mert Augustusbann kőlt Intimatum szerént, nem szabad nékiek a’ Vármegyéből a’ Vármegyebéli Magistratusnak passusa nélkül egy tapodást kimenniek. - - mivel passust nem mindenkor lehet váltani, hanem tsak akkor, mikor közönséges Gyűlés tartatik; ’s annakfelette költséges dolog is ez. Nagy barbaries! Bár tsak már, ha egyébként semmi betsűletre méltóknak nem tartatnak, avagy tsak, is honor, ea venia, iis tribueretur, qui litteratis debetur, quibus ipsae leges nobilitares praerogativas concesserunt. Annakfelette, minden tudatlan bíráknak meg vagyon parantsolva, ut moliminibus Ministrorum in gremio sui constitutorum invigilent. Ki-ki által-látja, mi következhetik ebből”.153 Ezt követően azt is hírül adja, hogy Miklósváron egy református ember azért van börtönben, mert református gyermekeit nem kívánja katolikus felesége hitére átkereszteltetni, de erre nem is lenne köteles az új rendelkezések értelmében. Amint kiderül, a középajtai lelkész ebben és több hasonló ügyben is levelet intézett illetékes hatóságokhoz. Emellett természetesen újra napirendre kerül a korábban már emlegetett, kepét érintő probléma is.154 Amint láthatjuk, a fennebb idézett részletek olyan levelek részét képezik, amelyek a toleranciarendelet kibocsátása után íródtak, azonban némiképp illeszkednek a vértelen reformáció periódusába, noha igaz, Benkő Benkő, Levelezése, 25. Papp, A miklósvári…, 78. 152 Benkő, Levelezése, 161. 153 Uo., 191. 154 Uo., 191. 150 151 58 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” sosem ítélkezett, csupán befolyásos személyek segítségét várta a református papság problémáinak megoldásában. Azáltal, hogy tíz év után is tájékoztatja levelezőpartnereit a Háromszéken, Miklósváron történtekről, valóban – ahogy Papp Kinga fogalmaz – közüggyé teszi a templomfoglalás problémáját és a reformátusokkal szemben tanúsított bánásmódot.155 A Teleki Sámuelnek küldött 1783-as levél után azonban a témának már nem lesz folytatása. Benkő az erdődi zsinatot bemutató munkájában is a vallási szempontból toleráns lelkész modelljét testesíti meg, amelyet személyes kapcsolatai is alátámasztanak, hiszen barátságban és levelezésben állt a piarista Koppi Károllyal vagy az evangélikus Cornides Dániellel is, ugyanakkor tudósjegyzékében megtalálhatjuk a katolikus, evangélikus és unitárius tudósok képviselőit is. E hosszabb exkurzus után térjünk rá Benkő József történetírói tevékenységére. Korábban megjegyeztük, hogy aktív éveinek első szakaszában az Erdély című kötet összeállítása és kiadása révén honismeretírói tevékenysége emelhető ki. Szabó György kötetének előszavában konstatálja, hogy Benkő kötetét a 17. században keletkezett, német eredetű államismereti irányzat termékeként kell látnunk, amelynek első jelentősebb művelője magyar vonatkozásban Bél Mátyás volt.156 A következőkben röviden utalni kívánunk Benkő József ilyen irányú tevékenységére. Benkő József, a honismeret művelője A Magyar művelődéstörténeti lexikon országismertetés címszavának szerzője, Bak Zsóka vázolja azt a folyamatot, amelynek során a 15. század végi földrajzi írások, az útleírásokon és térképészeti munkákon át eljutottak a 19. században tudományos igénnyel létrejövő hon- és államismereti munkákig. A felvilágosodás jegyében született kiadványok kapcsán megjegyzi, hogy ezek leíró statisztikával bővültek, és a korszerű kormányzáshoz szükséges földrajzi, politikai, gazdasági, történeti adatokat foglalták össze. Magyarországon a műfajt a német egyetemen tanult diákok ismertették meg, akiknek legjelesebbje Bél Mátyás volt.157 Az evangélikus szerző mellett a szócikk írója megemlíti még néhány olyan személy nevét, akik hasonló tevékenységet folytattak. Szól Benkő Józsefről, Friedrich Wilhelm von Taubéról, Franz Griseliniről is. A német nyelvterületen kialakult tudomány első művelői között Erős Vilmos Hermann Conring és Samuel PuPapp, A miklósvári…, 76. Benkő, Erdély, 43. 157 Magyar művelődéstörténeti lexikon VIII., főszerk.: Kőszeghy Péter, szerk. Tamás Zsuzsanna, Budapest, Balassi Kiadó, 2008, 347, 350. 155 156 59 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE fendorf nevét említi, azonban a tudományszak kiteljesedését a göttingeni államismereti iskola megalapításához köti.158 Verók Attila Martin Schmeizel élete és munkássága (1679−1747) című doktori értekezésében a szász származású jénai egyetemi tanár, M. Schmeizel statisztikusi működése kapcsán szól a tudományág kialakulásáról és fejlődéséről is, felsorolja azokat a jelentősebb egyéneket, akik ennek művelőiként tarthatók számon. Ő is kulcsfigurának tartja Hermann Conringot, ám a statisztika fejlődése szempontjából úgy véli, Conring csak elindítója volt a tudományszak születésének, amely Martin Schmeizel működésével új irányt vett, s majd August Ludwig Schlözer tevékenységében teljesedett ki.159 Az államismereti iskola tanárának, August Ludwig Schlözer professzornak munkásságáról újabban Biró Annamária értekezett. A kötet szerzője felhívja a figyelmet arra, hogy Schlözer nem csupán a göttingeni egyetem egyik legkiemelkedőbb tanára volt, hanem a modern államtudomány megalapítója is, „aki a jelenségek komplex vizsgálatát tűzte ki célul; nem csupán történeti tényeket vett figyelembe, hanem az aktuálpolitikai helyzetet, a statisztikát, a kulturális helyzetet és a nyelvi meghatározottságot is”.160 Erre a Schlözer-féle komplex megfigyelési módra irányította a figyelmet David F. Lindenfeld is.161 A kötet szerzője rögzíti a göttingeni professzor felfogását a történelem és statisztika fogalmára vonatkozóan. Eszerint a történelem nem csupán uralkodók, királyok életrajzi adatait, csaták eseményeit foglalja magában, hanem kiterjed a mezőgazdaság, kereskedelem, jogi rendszer stb. bemutatására is. Utal arra, hogy a göttingeni egyetemi tanár felhívta a figyelmet a statisztikai adatok pontatlanságára, s kérte, hogy az állam felelősségteljesen gyűjtse és kezelje ezeket. Schlözer az általa indított lapok révén hozzájárult ahhoz, hogy az információk minél szélesebb körben hozzáférhetők legyenek, ezáltal pedig azt szerette volna elérni, hogy a társadalom reális politikai erőként legyen meghatározható.162 158 Erős Vilmos, Modern historiográfia. Az újkori történetírás egy története, Budapest, Ráció, 2015, 54−55. 159 Verók Attila, Martin Schmeizel élete és munkássága (1679−1747) (doktori értekezés), Szeged, 2008, 79−80. 160 Biró Annamária, Nemzetek Erdélyben. August Ludwig Schlözer és Aranka György vitája, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2011, 141. (A továbbiakban: Biró, Nemzetek Erdélyben…). 161 David F. Lindenfeld, The Practical Imagination. The German Sciences of State in the Nineteenth Century, Chicago and London, The University of Chicago Press, 1997. 162 Uo., 43−44. 60 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” A schlözeri koncepció később, a 18−19. század fordulóján is érvényben maradt, amint erre rámutatott Török Borbála Zsuzsanna is.163 Tanulmányában arra a kérdésre kereste a választ, hogyan gyűjtötték be az Erdélyt bemutató kötetek szerzői az adatokat, ugyanakkor az egyes szerzők társadalomban betöltött pozícióinak előnyeire és hátrányaira is utalt. Török hangsúlyozta, hogy még a századfordulón megjelenő munkákban sem vált el a leíró statisztika a földrajztól, hanem tartalmazott földrajzi, etnográfiai, természetrajzi, jogi, katonai, közigazgatási adatokat is.164 Török Borbála két arisztokrata statisztikus, a civil Joseph Marx von Liechtenstern és a „bennfentes” Anton von Baldacci tevékenységét elemezte. Rámutatott arra, hogy míg a korábban jelentős hivatali tisztségeket betöltő Baldacci szerint az állam számára fontos statisztikai adatokat óvni kell mind a külföldiektől, mind a hazai tudósoktól, addig Liechtenstern, a schlözeri sémát követve úgy véli, nyilvánosságra kellene hozni a közre vonatkozó információkat, mi több, az ezekről való eszmecserét is szorgalmazza.165 Látható tehát, hogy mennyire különböző nézetekről beszélhetünk még a 19. század elején is. A különböző szempontokból láttatott adatgyűjtés fontossága kapcsán nem csodálkozhatunk azokon a nehézségeken sem, amelyekre Tóth Gergely utalt Bél Mátyás működése során. Török Borbála felsorol néhány olyan munkát, amelyek révén a külföld előtt is ismertté válhattak az erdélyi és királyságbeli viszonyok, ám ezek a kiadványok az 1790-es évektől datálhatók. Ezek szerzői között tanárok, köztisztviselők, katonai pályát befutott egyének tűntek fel, nem meglepő tehát, hogy egy erdélyi domidoctus lelkész honismereti munkáját nem méltatta az uralkodóház, mi több, amint Török Borbála utalt rá, Mária Terézia reformjai a statisztika oktatására is kiterjedtek, e rendelkezés pedig a későbbiekben is érvényben maradt.166 Tehát intézményes keretek között vált biztosítottá az országismertetéseket elvégző humán erőforrások megfelelő képzése és utánpótlása is. Török Borbála Zsuzsanna a honismereti kérdést részletekbe menően tárgyalja angol nyelvű kötetében is.167 Itt rávilágít arra, hogy a 18. század utolsó három évtizedében lassan kialakult az az erdélyi tudóstársadalom, amely társaságokba szerveződött, könyvtárat hozott létre, anyanyelvű újságokat jelentetett meg és amely a „német stílusú” tudósságot tartotta követendő példának, amelyet Göttingenben, 163 Török Borbála Zsuzsanna, Lexikonok párbeszéde. Információ és tudástérképek az erdélyi statisztikák tükrében a 19. század első felében = Aranka György és a tudomány megújuló alakzatai, szerk. Biró Annamária, Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018, 179–191. 164 Uo., 179. 165 Uo., 181 166 Uo., 184. 167 Borbála Zsuzsanna Török, Exploring Transylvania. Geographies of Knowledge and Entangled Histories in a Multiethnic Province, 1790–1918, Leiden–Boston, Brill, 2016. 61 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Tübingenben, Halléban, Jénában és Bécsben sajátíthattak el a tanuló ifjak. Megnevezi a göttingeni egyetemen oktatott tárgyakat, mint a jog, történelem, államtudomány, orvos- és természettudomány, matematika és leíró statisztika, amelyek révén feltérképezhetővé váltak az állam és egyes régiók viszonyai. Török Borbála kitér arra, hogy a göttingeni egyetem sémájára próbálták létrehozni a bécsi egyetem mellett a marosvásárhelyi, Aranka György nevéhez köthető tudóstársaságot is. A német államok és a Habsburg Monarchia az államtudományok művelésében a hatékony államigazgatás megvalósulásának feltételét látták, annál is inkább, mert a fentebb említettek mellett a tárgyak skálája kiterjedt a bányászatra, földrajzra, mezőgazdaságra, gazdaságra is. Mindezek gyakorlati művelése az állam gazdasági előmenetelét tette lehetővé. Ezek tudatában nem meglepő tehát, hogy a császárnő már az 1770-es évektől kezdődően hangsúlyt fektetett a honismereti tárgyak bevezetésére és tanítására. Ennek, valamint a német mintának a hatása tükröződött vissza a szászok által kiadott Siebenbürgische Quartalschrift című lapban megjelent írásokban, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság tevékenységében168 és Benkő egyéni érdeklődésében is. Azért is tartottuk fontosnak ezt a kitérőt, hogy lássuk, milyen körülmények között végezte munkáját külföldön folytatott tanulmányok nélkül Benkő József. Visszatérve Benkő Erdélyt ismertető kötetéhez, úgy látjuk, hogy Bél Mátyás munkája nem csupán jellegét, hanem sémáját tekintve is mintaként szolgált ehhez. Az evangélikus lelkész tervezetét és munkájának tartalmi felépítését Tóth Gergely vázlatosan ismertette Bél Mátyás „Notitia Hungariae Novae…” című művének keletkezéstörténete és kéziratainak ismertetése című doktori értekezésében. Tóth felhívja a figyelmet azokra a szakirodalmi állításokra, amelyek kész tényként tárják az olvasók elé azokat a megállapításokat, miszerint Bél munkája egyértelműen a német államismereti iskola hatásának tudható be, azonban meglátása szerint ezek a kijelentések nincsenek alátámasztva.169 Az értekezés szerzője arra tesz kísérletet, hogy egyetlen konkrét példa kapcsán igazolja a fentebbi kijelentéseket, s további valós források vagy minták felkutatására ösztönözze a szakembereket. Tóth Johann Andreas Bosius Introductio generelis in Notitia rerum publicarum orbis universi (1676) című munkájának szerkezeti felépítését állítja párhuzamba a Notitia tervével. A következőkben a Tóth Gergely által vázlatpontokba szedett s Bél által az Epistolában közreadott honismereti munka szerkezeti felépítését igyekszünk Benkő Erdélyének felépítésével Uo., 28–49. Tóth Gergely, Bél Mátyás „Notitia Hungariae Novae…” című művének keletkezéstörténete és kéziratainak ismertetése (doktori értekezés), Budapest, 2007, 31. (A továbbiakban: Tóth G., Bél Mátyás…) 168 169 62 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” egybevetni, annak érdekében, hogy lássuk, szerzőnk mennyire követte a Bél Mátyás-féle modellt. Bél Mátyás: Epistola (1718) Benkő József: Erdély (1778) I. Notitia Hungariae Antiquae. II. Notitia Hungariae Mediae. Periodus 2. Christiana Sect. 1. De statu Hungariae sub reliquis regibus, cum eorum catalogo genealogico-Historico Notitia Hungariae Novae. I. Pars Generalis Liber I. Cap. 1. Sectio I. Geographica (Cap. 1.: De nominibus, Denominationes situ, magnitudine ac limitibus Hungariae…) - Geographica - Politica Liber II. Cap. 2. Notitiam Mathematicam Transsilvaniae (Ejus Figuram 2. Longitudinem. 3. Latitudinem 4. Fines. Lib. III. Aperit Notitiam Physicam Transsilvaniae (Regnum Lapideum, Regnum Vegetabile, Regnum Animale…) Sectio II. Politica Liber IV. Politicam Transsilvanie - De iure et forma regiminis Hungariae I. Segmento - De reliquis dignitatibus Hungariae De Imperantibus Transsilvaniae cum ecclesiasticis, tum civilibus - De primis Transsilvaniae - De religione Hungariae - De regibus Hungariae - De reditibus et re monetaria Hungariae - De Ducibus & Wajwodis Transsilva- De praetensionibus Regni Hungariae niae… - De IV Statibus Hungariae, speciatim de clero II. De Subditis Transsilvaniae - De statu Magnatum A. De Nationibus Unitis - De statu Nobilium B. De Nationibus Toleratis - De statu liberarum… Tom. II. Segmento IIII. De Administratione M. Principatus Transsilvaniae: Politica, Iudiciaria, Cameralis, Militaris, Ecclesiastica Ha rátekintünk e vázlatra, felfigyelhetünk néhány egyezésre, de különbségekre is. Tóth Gergely megállapítja, hogy Bél hármas felosztást követ (történelem, földrajz és politika).170 Ez a felosztás Benkő esetében is tetten érhető, ám a történeti-földrajzi ismeretek az ő esetében vegyesen kerülnek bemutatásra. A nagyfejedelemség megnevezéseinek ismertetésével indítja a kötetet, de ez vonatkozik a földrajzi és politikai, tehát a történelmi kontextust figyelembe vevő megnevezésekre is. Ezt követően a földrajzi ismeretek kerülnek előtérbe (elhelyezkedés, földrajzi szélesség és hosszúság 170 Uo., 33. 63 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE stb.), ezt követi a természeti viszonyok, az éghajlat, a növény- és állatvilág bemutatása. A földrajzi ismeretek után mindkét szerző a politikai ismertetésre tér át. Ebben a tekintetben is megfigyelhetőek egyezések, ám mivel a Bél Epistolájának vázlata csak kivonatos, szoros párhuzamot nem vonhatunk. Ennek ellenére szembeötlő hasonlóságok tűnnek fel, hiszen mindkét szerző szólni kíván a státusokról és rendekről, az uralkodókról, egyházi ügyekről, ugyanakkor úgy tűnik, Benkő esetében ezek a kategóriák jobban lebomlanak, hiszen a második kötetben is feltűnnek olyan alkategóriák, amelyek már az elsőben is érintettek voltak. Ilyenekként említhetjük például a politikai és egyházi viszonyokat. Nem kizárt, hogy Benkő a Bél-féle modellt alkalmazta, csupán a nagyfejedelemség helyzetéhez szabta a kategóriákat. Itt kell megjegyeznünk, hogy Benkő honismeretírói tevékenységéről a néprajztudomány is megemlékezik. Kósa László néprajzi szempontból közelít ezekhez a komplex munkákhoz, s a későbbiekben önállóságot nyerő néprajzi szakmunkák előzményeiként tartja ezeket számon. Kósa úgy véli, hogy az útleírások, országismertetések, statisztikák közös vonása a tágan értelmezett népismeret, noha igaz, az utazók, geográfusok, statisztikusok kezdetben más-más okokból rögzítették tapasztalataikat, így a néprajztudomány csak a 19. század elején kezdett kibontakozni, s a század végére teljesedett ki.171 A kötet szerzője röviden listázza azokat a műveket, amelyek néprajzi vonatkozásokat tartalmaznak, s ilyenképpen Benkő József kötetéről is említést tesz, hangsúlyozva, hogy a szerző történeti nézőpontot érvényesítve igyekszik feltárni az ok-okozati összefüggéseket, ill. kitér a munka jelentőségére is, amelyet egyrészt a többszöri kiadás (1778, 1834), másrészt a munkára történő hivatkozások száma is jól mutat.172 A szerkezet tekintetében Kósa László rávilágít arra, hogy az ilyen jellegű munkák sematikus felépítésűek voltak, a természetföldrajzi bevezetőt követően, a közigazgatási egységeknek megfelelően került sor a népesség bemutatására (nyelv, vallás, nemzetiség), ez követte a gazdasági, jogi, közigazgatási ismeretek bemutatása és egyéb különlegességeké.173 Noha részletesen nem tértünk ki erre, vázlatunkból mégis látható, hogy a leírásban Benkő a Kósa által feltüntetett ágazatokat érintette a bemutatás során, ha nem is mindig a fennebbi sorrendben. Mindezeket figyelembe véve konstatálhatjuk, hogy Benkő kötete valóban illeszkedett abba a komplex bemutatásba, amelyet Conringtól Schlözerig szem előtt tartottak az államismeret művelői, s amelyek a Benkő által kölcsönkért művekben is tetten érhetők, hiszen beszélhetünk történelmi, földrajzi, politikai, jogi, egyháztörténeti, diplomáciai stb. tárKósa László, A magyar néprajz tudománytörténete, Budapest, Osiris, 2001, 26. Uo., 29. 173 Uo., 28. 171 172 64 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” gyú kiadványokról. Mielőtt rátérnénk Benkő forráskiadói tevékenységének bemutatására, a honismeretírói tevékenység kapcsán említést kell tennünk az ún. göttingai paradigmáról, azaz a tudásnak arról a módjáról, amelyet a Georgia-Augusta Egyetem oktatói és növendékei képviseltek, s amelynek egyes sajátosságai Benkő tevékenységében is felfedezhetők. A göttingai paradigma. Lehetőségek a holisztikus szemlélet elsajátítására Biró Annamária Körmöczi János 18. századi tudós példája kapcsán felhívja a figyelmet arra, hogy a hagyatékában fellelhető kéziratok sokfélesége, amely magában foglal történeti, vallási, vallástörténeti, államtudományi, matematikai, fizikai, természettudományos vonatkozású írásokat, nem késztethet bennünket arra, hogy mindenképpen a polihisztor-tudós eszményét keressük Körmöcziben, hanem inkább e széles körű tevékenységet a göttingeni szellem hatásának kell tulajdonítanunk.174 Biró Annamária kijelentése az unitárius püspök polihisztorságára vonatkozóan Benkő József tekintetében is óvatosságra int, noha tudjuk, ő sosem volt a Georgia-Augusta Egyetem diákja, honismereti munkája azonban mégis tükrözi azt a sokoldalú bemutatási módot, amelyet az ottani oktatási rendszer propagált. Lássuk tehát, miben is állt ez a jelenség. A tudományszemléletet igen tömören mutatta be S. Varga Pál A göttingai paradigma című írásában. Eszerint a szemléletet a holisztikus látásmód jellemezte, amelynek értelmében a tudományágak feladata az, hogy az univerzum egyetemes működésének elveit a maguk területén feltárják, ill. összekapcsolják más részterületeken feltárt tapasztalatokkal és konstatálják a hasonlóságokat.175 S. Varga Pál szót ejt a modell által alkalmazott, különféle kutatási módszerekről (rendszerező, összehasonlító, genetikus, matematikai stb.), amelyek egymással jól összeférhettek, akárcsak az elmélet és gyakorlat, majd ezt követően megfogalmazta a modell célját is, miszerint az egyénnek a tudásuniverzum egészére kell rálátással lennie, nem csupán egyes részterületekre.176 E kérdéskör tárgyalásával foglalkozik Békés Vera, aki történeti áttekintést is végez. A program művelői között felsorolja A. L. Schlözer, Chr. G. Heyne, C. J. Büttner nevét,177 majd bemutatja az 1734-ben megalapított Georgia-Augusta Egyetem történetét. Amint kiderül, az egyetem nemcsak 174 Biró Annamária, Körmöczi János és a göttingeni történet- és államtudományok, Keresztény Magvető, 2014/3−4, 366. (A továbbiakban: Biró, Körmöczi…) 175 S. Varga Pál, A göttingai paradigma, Debreceni Disputa, 2008/7–8, 126−127. 176 Uo., 126−127. 177 Békés Vera, A hiányzó paradigma, Debrecen, 1997, 51. 65 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE az elit, hanem az alacsony származású fiatalok számára is látogathatóvá vált a biztosított ösztöndíjak révén, de vonzerővel bírt a tanárok számára is, hiszen a tanítási, tanulási és kutatási szabadság, a cenzúra alóli mentesség és a magas anyagi színvonal jellemezte.178 Békés Vera is hangsúlyozza az elmélet és gyakorlat szoros összekapcsolódását, amely a tanári kar kiválasztásakor is kritérium volt, hiszen az oktatók egyszerre kutatók is voltak. Ezzel a rendszerrel olyan körök összekapcsolódása vált lehetővé, amelyek azelőtt önállóan léteztek. Az eredmények széles körben való ismertetését a folyóiratok (Göttingische Gelehrte Anzeigen, Staatanzeigen), a tudósalakulatok létrehozása biztosította, ugyanakkor az egyén sokirányú képzésének terve az egyetem tantervében is visszaköszönt, amely a vívástól a tornáig, a zenétől a matematikáig a természettudományokon át számos tudományágat magában foglalt. A programhoz kapcsolódott a botanikus kertek, csillagvizsgálók, laboratóriumok, ill. a nagy hírű egyetemi könyvtár létrehozása is.179 A göttingai program lényegi sajátosságairól Balogh Piroska szólt. A jellemzők között említi a tapasztalati beállítottságot, amely például a történettudományban az archeológia, a biológiában az alkalmazott botanika révén valósult meg. A tapasztalati, empirikus beállítottság mellett említést tesz a tipologizálás és kontextualizálás igényéről, a többszintű (struktúra, textúra, mixtúra180 hármasára épülő) leírási módról, a stadiális szemlélet meglétéről, amely az előrehaladást nem egyenes vonalban képzelte el, hanem paradigmák váltakozása révén, ill. a jellemzők utolsójaként ott találjuk a filozófiával való szoros kapcsolódást is.181 A kötetszerző Schedius Lajos munkásságán keresztül mutatja be a paradigma jelenlétét és érvényesülését az egyetemi tanár tevékenységében. Úgy látjuk, ez a holisztikus szemlélet jellemezte Benkőt is, bár a Balogh Piroska által felsorolt jellemzőkből csak néhány azonosítható Benkő esetében, az általános szemlélet azonban teljesen ráillik. A kontextualizálás igénye, amelyet fennebb Schlözer szemléletét vázolva mutattunk be, nem volt egyedi, hiszen olyan göttingai tanárok esetében is felfedezhető, mint Ludwig Timotheus Splitter, akinek felfogására és elemzési módszerére Körmöczi kurzusjegyzetei is utalnak. Hagyatékából Biró Annamária a következő jegyzetet idézi: „Geographia: a mathematica geographiat tanuld meg pro basi et fundamenta, annyéUo., 54−55. Uo., 56−57. 180 A háromszintű leírási mód az organikus szerkezetek bemutatásában érvényesül. Ilyenképpen a struktúra az organizmus szerkezetét, a textúra az alapegységek kapcsolódási módját, a mixtúra a heterogén elemek kereszteződéséből létrejött új organizmus leírását jelenti. Lásd erről bővebben: Balogh Piroska, Ars scientiae. Közelítések Schedius Lajos János tudományos pályájának dokumentumaihoz, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2007, 264. 181 Uo., 263–264. 178 179 66 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” ra hogy Landchartát is készithess, minden terminust érts meg.; A historia naturalist combinald a geographiaval, igy könnyebb is, jobb is tanulni”.182 Azt, hogy Benkő alkalmazta a Hermann Conring által elindított, Schmeizel által továbbvitt, Schlözer és Splitter kurzusaiban is testet öltő felfogást, mi sem bizonyítja jobban, mint honismereti munkája, elég annak csak a tartalomjegyzékére rátekintenünk. Erdély több szempontú (történelmi, földrajzi, politikai, gazdasági, vallási, művelődéstörténeti) bemutatása s az ezek társtudományai iránti érdeklődés, mint például a genealógia vagy numizmatika, jól tükrözik a göttingeni szemlélet gyakorlatba ültetését. Emellett az elméletnek gyakorlattal való kombinációja ugyancsak tetten érhető Benkő személyében, hiszen botanikusként nemcsak olvasmányai, hanem saját barangolásai, egyéni gyűjtőútjai révén is gyarapítani és rendszerezni kívánta tudását. Ugyanígy képzelte el oktatói tevékenységét is, amelyet szoros összefüggésben tárgyalhatunk az általa létrehozott botanikus kerttel, amely ugyancsak módot teremtett (volna) az ismeretek gyakorlati elsajátítására. Történettudósként a gyakorlati igény szintén tetten érhető, ezt bizonyítják kutatásai a családi vagy intézményi levél- és könyvtárakban. Noha Benkőt Bél Mátyás utódjaként definiálhatjuk, és feltételezhetjük, hogy valamelyest ismerte az evangélikus tudós munkáit és tervezetét, számításba kell vennünk más csatornákat is, amelyek révén a göttingai egyetem által alkalmazott tudományszemlélet elért hozzá. Feltehetjük a kérdést, hogyan sajátíthatta el a domidoctus tudós azt a hatalmas mennyiségű tudást, amelyről tanúbizonyságot tett. A középajtai prédikátor a nagyenyedi kollégium neveltje volt abban a periódusban, amikor a történelmet Ajtai Abód Mihály oktatta. Benkő bővebben megemlékezik a professzorról honismereti munkájának az enyedi kollégium történetét tárgyaló részében. Megjegyzi, hogy az említett tanár keleti nyelveket, régiségtant és történelmet tanított, szól az általa írt nyelvtanról, amely tankönyvként is sokáig használatos volt, s ezek mellett különös figyelmet szentel a professzor régiség- és könyvgyűjtő szenvedélyének, kiemelve, hogy az általa összegyűjtött kiadványok Erdély különleges, mondhatni egyedülálló gyűjteményét képezik.183 Megítésélésünk szerint Ajtai Abód Mihály történelmi és régiségtani érdeklődése, esetleg tanítási módszere Benkőre is nagy hatással lehetett, hiszen számos történelmi munkát jelentetett meg. Krizbai Jenő részletes tanulmányban ismerteti Ajtai Abód családi körülményeit, tanulmányainak helyszíneit, a rektori tisztsége ideje alatt elért eredményeket, az általa nyújtott anyagi támogatást; felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy oktatói 182 183 Biró, Körmöczi…, 369. Vö.: MsU 372. 3−4. Benkő, Erdély, 298. 67 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE tevékenységéről nem maradtak fenn adatok. Ennek ellenére úgy véli, tanítási módszerének minőségét mutathatja azoknak az egykori tanítványoknak a jelentős száma, akik jeles történészek, természettudósok lettek.184 Ajtai műveltségére Krizbai Jenő a professzor által tartott halotti orációkból következtet, s ezek révén utal arra az ismeretanyagra is, amelyet külföldön sajátíthatott el. Példaképpen a múmiák bebalzsamozásáról való ismereteit említi, amelyeket a prédikátor-tanár gr. Teleki Sándor temetési beszédébe illesztett be.185 Kétségtelen, hogy ezeknek az információknak az átadása és a választott módszer vonzó lehetett a korabeli diákság számára, ugyanis a temetési beszédben rögzített elméleti információ gyakorlatiassággal is párosulhatott az említett gyűjtemények, könyvek bemutatása és tanulmányozása révén. Mikó Imre a tudós rokon, Hermányi Dienes József hagyatékát is azon tényezők között említi, amelyek Benkőre már diákkorában nagy hatást gyakoroltak.186 Hermányinak és Ajtainak Benkőre gyakorolt hatása, az Enyeden szerzett műveltség a tudós lelkész pályájának kezdeti szakaszát befolyásolta, ám az élénk érdeklődés később is azonosítható. Hermányi Dienes József, Ajtai Abód Mihály és Teleki Sámuel kancellár könyvtára mellett meg kell említenünk egy negyedik lehetőséget is. Brukenthal Sámuel gyűjteményéről van szó, ill. a Brukenthal-könyvtár révén Martin Schmeizel, erdélyi szász származású történésznek, a hallei egyetem tanárának Benkőre gyakorolhatott hatásáról. Verók Attila disszertációjának bevezető részében megjegyzi, hogy Schmeizel olyan kezdeményezésbe fogott, amely a magyarság kulturális emlékezetének fenntartásához elengedhetetlen volt: a 18. század közepéig terjedő magyar történeti könyvtárat szeretett volna összeállítani.187 Az értekezés szerzője külön fejezetet szentel a hallei tanár hungarika- és transylvanica-könyvtárának. A szebeni származású tudós kiadta magyar és erdélyi vonatkozású köteteinek katalógusát, s nem sokkal később eladásra kínálta könyveit, azonban ezek nem találtak vásárlóra, még az alacsony ár mellett sem. Schmeizel halála után a könyvek tanítványához, Michael Gottlieb Agnethlerhez kerültek. Verók úgy véli, hogy a szebeni városi tanács szerette volna megvásárolni az állományt Agnethlertől, valószínűnek tartja, hogy a vásárlás meg is történt, így a könyvek először a szebeni evangélikus gimnázium tulajdonába, onnan pedig a Brukenthal-könyvtárba kerültek.188 Itt kell megjegyeznünk, hogy Brukenthal Sámuel is hallei diák és Schmeizel-tanítvány 184 Krizbai Jenő, Ajtai Abód Mihály, a történelemszeretetre nevelő tanár = Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter korában, szerk. Gudor Botond, Kurucz György, Sepsi Enikő, Budapest, 2012, 91. 185 Uo., 93. 186 Mikó, i. m., 15−17. 187 Verók, i. m., 4. 188 Uo., 134−135. 68 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” volt,189 aki már külföldi stúdiumai során szert tehetett néhány, tanára által kiadott munkára, ill. könyvbeszerzéseiben is tükröződhetett az a tematika és szemléletmód, amelyet tanárától sajátíthatott el. Ezek a kötetek 1803ban létrehozott könyvtárának állományába be is épülhettek. Benkő József egyik, a Magyar Hírmondóban közölt cikkében bemutatja Brukenthal Sámuel feleki birtokának kertjét, s az egykori kancellár könyvgyűjteményéről is szót ejt, dicséri a tudománykedvelő főúr könyvgyűjtő tevékenységét. Hozzáteszi, hogy a Brukenthal-könyvtárhoz (és a Teleki Sámueléhez) hasonló nem volt Erdélyben, s megjegyzi azt is, hogy az érdeklődők hasznát vehetik ezeknek.190 Valószínű, hogy maga Benkő is bejáratos volt a Brukenthal Sámuel könyvtárába, s bizonyára másolt vagy másoltatott is magának az egyes kötetekből, hiszen a Schmeizel-anyag erdélyi és magyarországi vonatkozású része különösképpen érdekelhette őt. Úgy látjuk, hogy a fennebb említett egyének oktatási módja, hagyatékaik sokszínűsége, ill. a Benkő által látogatott könyvtárak állománya lehetővé tették egy domidoctus tudós számára a 18. századi Európa egyik legkiemelkedőbb egyeteme által meghonosított szemlélet elsajátítását és alkalmazását. E hosszabb, de meglátásunk szerint elengedhetetlen kitérő után, térjünk vissza Benkő József egy másik profiljának a bemutatásához. A középajtai forráskiadó A honismeretíró mellett a forráskiadó Benkő profilja is körvonalazhatóvá válik kölcsönzései alapján. A forráskiadás terén nyújtott eredményeit legújabban Tóth Zsombor méltatta. Megállapította, hogy Benkő volt az első, aki a kora újkori emlékirat-irodalom egyes darabjait, más ego-dokumentumokkal és a történeti kútfőkkel együtt kiadásra készítette elő, tehát joggal tekinthető a kora újkori emlékirat-irodalmi kánon megteremtőjének.191 Amellett, hogy Tóth Zsombor mérlegre teszi Benkő érdemeit és a szövegek átalakításában elkövetett túlkapásait, kitér Aranka Györggyel való szakmai viszonyára is, aki a középajtai literátor által összeállított jegyzék bővített változatát hivatkozás nélkül adta közre az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság munkáinak első darabjában.192 Benkőnek Arankával és a társaságokkal való kapcsolatát többen is tárgyalták, ám a tudósok viszonyát tekintve a vélemények megoszlanak. Mikó Imre Arankának és Uo., 5. Benkő, Levelezése, 109. 191 Tóth Zsombor, A kora újkori könyv antropológiája. Kéziratos irodalmi nyilvánosság Cserei Mihály (1667−1756) írás- és szöveghasználatában, Budapest, reciti, 2017, 30−31. 192 Uo., 31. 189 190 69 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE a társaságnak Benkővel szembeni méltánytalan viselkedését, rosszindulatát hangsúlyozza.193 Ismerteti a titkár első, 1793-as székelyföldi útját, mely során Aranka Középajtán is állomásozott, így alkalma nyílt Benkő anyagának átnézésére is. Ekkor a középajtai lelkész bizonyos ritka kéziratokat ajánlott fel a társaságnak, ill. néhány ilyen írást Hochmeister Márton kiadónak is elküldött. Mikó kifejti, hogy Aranka leállította az említett kéziratok kiadását, ugyanis úgy vélte, kiadásuk esetén anyagilag károsodna a társaság. A kötet szerzője Aranka „tudós irigységének” tulajdonítja be ezt a magatartást, és megállapítja, a társaságnak felajánlott kiadványok nem szóbeli köszönetet, hanem anyagi viszonzást követeltek volna.194 Mikó Imre álláspontját viszi tovább Éder Zoltán korábban említett kötetében. Aranka György túlzottan negatív imázsának ellensúlyozására Biró Annamária vállalkozik az Aranka–Schlözer-vitát bemutató könyvében. A székely eredetvitába való bele nem szólás okát a kötet szerzője az Aranka−Benkő-viszony tanulmányozása révén véli megvilágíthatónak. Felhívja a figyelmet arra, hogy a két tudós kapcsolata a társaságok megalakulása előtti periódusra datálható, Benkő már ekkor anyagokat készül küldeni Arankának.195 A levelezés alapján megállapítható, hogy Benkő sokáig nem tud pontos adatokat a társaságok működésére, tagjaira, sőt, saját szerepére vonatkozóan sem a Kéziratkiadó Társaság keretein belül. Többször meg is fogalmazza leveleiben abbéli kívánalmát, hogy megkapja a tagok névsorát, s az is érdekli, vannak-e olyanok, akik fizetésért dolgoznak.196 Mivel úgy látja, hogy Aranka mozgatórugó, és befolyással bír, általa kér támogatást, amelyet meg is kap. Itt kell megjegyeznünk, Benkő 1791. májusi levele arra utal, hogy Aranka a gubernátornál és a konzisztóriumnál is közbenjárt érdekében, sőt Kendeffy Eleknénél is. Kendeffyné Benkő és családja számára búzát küldött,197 ugyanis a középajtai lelkész arról panaszkodott egy Arankának címzett korábbi levélben, hogy nehezen tudja előteremteni családja számára a betevő falatot.198 A két tudós viszonyának megvilágítása és a küldött anyagok eltulajdonítása kapcsán a társaságok anyagi helyzete is előtérbe kerül, és világossá válik, hogy a kéziratkiadó társaság tagjai kedvezőbb materiális helyzetben voltak a nyelvművelő társaság tagjainál,199 így ezek nem minden esetben Mikó: i. m. 142. Uo., 143. 195 Biró, Nemzetek Erdélyben…, 108. 196 Vö. Benkő, Levelezése, 333, 339. 197 Uo., 325−326. 198 Uo., 305. 199 A társaságok anyagi helyzetének részletesebb tárgyalására Dávid Péter vállalkozott „Itt van a’ legvégső óltára Pallásnak.” Erdélyi tudományos intézmények a XVIII. század végén című munkájában. A fennmaradó források alapján a kötet szerzője megállapította, hogy míg a kéziratkiadók tőkéje meghaladta a 2000 forintot, addig a nyelvművelőké az 1000 forintot 193 194 70 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” tudták honorálni a kapott anyagot, amelyek, jelentősrészt, Aranka gyűjteményébe épültek be.200 Az Aranka–Benkő-viszonyt tekintve megalapozottnak látjuk Biró Annamária észrevételét, és egyet is értünk ezzel, hiszen az egyes levelek tartalmi egységeiből jól körvonalazható Aranka segítő szándéka, így valóban a Mikó Imrétől átvett, Gálos Rezső által továbbvitt és Éder Zoltán munkájában is testet öltő, a nyelvművelő társaság titkárát teljesen negatív fényben feltüntető kijelentések fenntartásokkal kezelendők. A próbatársaságként működő tudományos alakulat sem kecsegtette túl nagy reményekkel a tagokat, s nem volt ez másként európai viszonylatban sem. Az európai tudományos társaságok működését vizsgálva többen felhívták a figyelmet az uralkodói vagy birodalmi támogatások látszólagosságára. Britt-Louise Gunnarsson kiemeli, hogy az utilitarista elvnek megfelelően a tudományos társaságok tevékenységének sokszor az ország gazdasági jólétének előmozdítására kellett irányulnia, s annak ellenére, hogy létezett az intézményes keret, a tagok sokszor elszigetelten működtek, hiszen az egyetemeken előtérbe került az oktatás, a kutatásnak, kísérletezésnek nem volt akkora prioritása.201 Hasonló álláspontot képvisel Robert Fox, aki a tudományos társaságok és a birodalmi kormányzatok egymáshoz való viszonyát vizsgálja és példázza. Fox azt a 17. századra visszanyúló koncepciót domborítja ki, amely szerint a tudományok művelése a modernséghez vezet, így az egyes tudományágak fejlődése voltaképpen az ipar, mezőgazdaság, gazdasági élet fejlődését jelentik. Többnyire ebből a megfontolásból nyújtottak segítséget a kormányok az alakulandó intézményeknek. Erre említi példaként a 18. századi angol és francia kormányokat, amelyek szorgalmazták és támogatták a térképészeti, bányászati, kémiai kutatásokat, ám sokszor a támogatás – teszi hozzá a szerző – látszólagos volt. Ilyen látszólagos támogatást vél felfedezni II. Károly angol király esetében. Tényleges támogatottságot élvezőként az 1666-ban megalakuló Francia Akadémiát említi, ám ebben az esetben Fox hangsúlyozza, hogy a tudományos intézményt teljesen bekebelezte a kormányzat, mondhatni a tudományos intézmény eszközzé vált a hatalom kezében. Tagjai fizetést, különféle juttatásokat, hivatali funkciókat kaptak, ám cserében hozzá kellett járulniuk a birodalom imázsának jobbításához. A szerző példáinak sorát a poroszokkal folytatja. A porosz birodalom esetében I. Frigyes uralkodásának idején Fox a francia sem érte el, sőt, a jegyzőkönyvek arra utalnak, hogy a tényleges tőke sokszor 100 forint alatt volt, ami jelentős mértékben nehezítette a tudós alakulat eredményes működését. Vö. Dávid Péter, „Itt van a’ legvégső óltára Pallásnak”. Az Erdélyi Kéziratkiadó Társaság és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság története, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2013, 66–67, 121. 200 Biró, Nemzetek Erdélyben..., 109. 201 Britt-Louise Gunnarsson (ed.), Introduction. Languages of Science in the Eighteenth Century, Berlin−Boston, De Gruyter Mouton, 2011, 4−5. 71 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE mintát véli felfedezni, változást II. Frigyes trónra lépésétől említ, amikor is az intézmény „szellemi autonómiát” kapott, és előnyösebb anyagi helyzetbe került, noha az állami patrónusságnak megvoltak a hátrányai is, hiszen az uralkodó beleszólhatott a tagok felvételébe, nem is beszélve arról, hogy a kormányzati érdekek változása negatív hatással volt az intézmény hatékony működésére. Az orosz birodalmi akadémia kapcsán a tanulmány szerzője az intézmény nyitottságát emeli ki, de kifejti, ennek hátterében is az érdekek munkáltak, hiszen azáltal, hogy a birodalom nyugati tudósok meghívását propagálta, azt kívánta elérni, hogy a nyugati eredmények ott is meghonosodjanak, s ezáltal jelentős fellendülés legyen tapasztalható gazdasági és kulturális téren.202 A Habsburg Monarchia álláspontja és a Magyar Királyságból, esetleg az Erdélyből jövő társaságalapítási törekvésekhez való viszonyulása sajátosnak mondható, amint erre Szelestei Nagy László rámutatott. Szelestei értekezésében felvázolja a tudóstársaságok alapítására vonatkozó kezdeményezéseket és azok végkimenetelét, kiemelve, hogy ezekért a törekvésekért a bécsi udvar nem kifejezetten rajongott,203 állandóan elutasító választ adott hol anyagi, hol vallási okokból, máskor politikai meggondolásból, hiszen a birodalom központjában, Bécsben sem volt akadémia.204 Ha párhuzamot kívánunk vonni a fennebb említett nyugat-európai viszonyok és a magyar törekvések között, jól érzékelhetőek lesznek a különbségek, hiszen a Monarchia még arra sem tartott feltétlen igényt, hogy a magyar tudósokat „civil kormányzati alkalmazottként”205 kösse magához, hiszen erre megvoltak a maga emberei. Emellett a politikai viszonyok, a francia forradalom eszméi, később pedig a Martinovics-féle összeesküvés sem járult hozzá az előrelépéshez, nem meglepő tehát, hogy a kormányzat elzárkózott az ilyen jellegű kezdeményezésektől. Kitértünk arra, hogy a levelezés alapján körvonalazható, Benkőnek nem voltak ismeretei a Kéziratkiadó Társaság tagjaira, szervezeti formájára és célkitűzéseire vonatkozóan. A Nyelvművelő Társasághoz kapcsolódó viszonyát illetően egyetértünk Egyed Emese véleményével, miszerint Aranka meg sem hívta Benkőt a társaságba.206A Jancsó Elemér által sajtó alá rendezett jegyzőkönyvek alapján nyilvánvalóvá válik, Benkő nem vett 202 Robert Fox, Science and Government = The Cambridge History of Science: Eighteenth-Century Science, Vol. 4., ed. Roy Porter, Cambridge University Press, 2003, 107−110, 122−124. 203 Szelestei N. László, Irodalom- és tudományszervező törekvések a 18. századi Magyarországon 1690−1790, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1989, 35. 204 Uo., 75, 81, 95. 205 Holenstein, Steinke, Stuber, i. m., 20. 206 Egyed Emese, A journál. Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság első félévre szánt lapszámai = Aranka György és a tudomány megújuló alakzatai, szerk. Biró Annamária, Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018, 106. 72 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” részt egyetlen ülésen sem, általa beküldött kezdeményezésekről, javaslatokról nem olvashatunk, sőt a tagok névsorában sem szerepel. Aranka tudományterületenként tüntette fel a résztvevőket, ám a „történetek és diplomatika” ágát Bolla Márton, Éder József Károly, Michael Ballmann, Kovachich Márton György és maga Aranka képviselik,207 Benkő nem. Neve akkor fordul elő, amikor a társaság emlékeztetni készül őt, küldje be a megígért kéziratokat és nyomtatványokat, ill. akkor, amikor Aranka megrója őt amiatt, hogy munkáinak zömét latin nyelven írja. Úgy tűnik, hogy Benkő csak egyfajta külső szakmai jótevő szerepét tölti be a Nyelvművelő Társaságban. Miközben a hazai tudósalakulatokhoz kötődő viszonyát vázlatosan igyekeztünk felvillantani, nem szóltunk a külföldi társaságokhoz kötődő kapcsolatáról. A hollandiai, haarlemi tudóstársaság titkárával váltott leveleket megtaláljuk a Benkő-levelezésben, ám mélyrehatóbb vizsgálatot e téren Forró Imre, a holland–magyar kapcsolatok kutatója végzett. A holland intézmények alkalmazottjaival, ill. Benkő Mihállyal, Benkő József leszármazottjával váltott néhány levelének fénymásolatát ma a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattára őrzi.208 Forró Imre holland könyvtárosokkal vette fel a kapcsolatot annak érdekében, hogy kiderítse, hogyan, mely munkája által vált Benkő József társasági taggá. A Hollandiából érkező levelek jegyzőkönyvi kivonatokat is rögzítenek, ezek alapján rekonstruálhatta az eseményeket Szabó György is a kötet fordításának előszavában.209 Úgy tűnik, a Benkő által beküldött, barlangászati tárgyú munka nem kapcsolódott a társaság profiljához, hiszen ez történelmi, teológiai, filozófiai kiadványok publikálására vállalkozott, így Benkő természettudományi vonatkozású írása nem illeszkedett a célkitűzésekhez. A kéziratot nem sikerült fellelni, csupán arról tudósítanak a levelek, hogy a jegyzőkönyvek rögzítették az Erdély-kötet és a Milkovia átvételét is.210 Szabó György részletesen tárgyalta e kérdéskört a fordítás előszavában, így most ettől eltekintünk. Az utolsó levél, amelyet Benkő a hollandiai tudóstársaság titkárának küldött, 1781 decemberében kelt. Ebben tesz ígéretet arra, hogy elküldi Bécsben megjelent munkáit.211 Benkő betartotta szavát, hiszen a jegyzőkönyv egyik, 1783. márciusi bejegyzése arról árulkodik, hogy a társaság megkapta a Milkovia című kötetet is. Sem a levelezés, sem a Forró által 207 351. Jancsó Elemér, Az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság iratai, Bukarest, Akadémiai, 1955, 208 Benkő József hollandiai kapcsolataira vonatkozó dokumentumok és levelezés, Magyar Tudományos Akadémia, Kézirattár, Ms. 6228/49−54 209 Benkő, Erdély, 30. (Szabó György előszava) 210 MTA, Kt., Ms. 6228/49 211 Benkő, Levelezése, 151−152. 73 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE gyűjtött anyag nem tartalmaz adatokat a kapcsolattartásra vonatkozóan, de Forró úgy látja, Benkő József volt a társaság egyetlen magyar tagja.212 Rab Irén Michael Hißmann-nal kapcsolatos kutatásai során felhívta a figyelmet olyan, Benkőt is érintő dokumentumokra, amelyek ma az Akademie der Wissenschaften zu Göttingen levéltárában találhatók. Amint kiderül, a köteg olyan 1781-es leveleket tartalmaz, amelyek Benkő akadémiai levelező tagságára vonatkoznak. A szerző a levelezés alapján rekonstruálja az eseményeket. Eszerint Johann Beckmann, a göttingeni egyetem gazdaságtan-professzora Milkovia című kötetének megjelenése után Benkőt levelező tagságra javasolja. A kötet megküldésének célja sem titkolt, hiszen a szerző a társaságba való felvételét látta munkája által megvalósíthatónak. Beckmann professzor szívélyesen ajánlotta levelezőtársát a tagok sorába, azonban Benkőnek és munkáinak göttingeni megítélése felemás volt. Noha hírnevet szerzett már Erdély című kötetével is, a bírálóknak, a természettörténetet oktató Chr. J. Büttnernek és A. G. Kästner matematikusnak a véleménye egyáltalán nem volt kedvezőnek mondható. A bírálók elmarasztalták őt mind falusi életkörülményei, mind megbízhatatlan forrásokra épülő munkái miatt, s további véleményt M. Hißmann részéről vártak. Az általa megfogalmazott vélemény is negatív fényben tüntette fel a középajtai prédikátort, akinek domidoctus voltát, elszigetelt életvitelét, ill. ismereteinek korlátozottságát rója fel a véleményezés szerzője. Emellett bírálja Benkő munkáinak forrásait, akárcsak munkamódszerét, s egyértelműen elutasítja a társaságba való felvételét, hiszen, meglátása szerint, ezáltal precedens adódna mások számára is. Noha Beckmann professzor igyekszik ellenérveket felhozni, hangsúlyozva azt is, hogy a társaságnak nincs erdélyi levelezője, nem éri el célját. Rab Irén szót ejt Chr. G. Heyne és Benkő levelezéséről is, ill. arról, hogy Heyne ajánlatot tett Benkő történeti forrásgyűjteményének kiadására, azonban ez nem valósult meg. Úgy tűnik, Johann Filtsch is beajánlotta Benkőt Hißmann-nak, aki minduntalan tartózkodott a vele való kapcsolatfelvételtől, ám hogy miért volt ez így, azt nem tudjuk pontosan. A tanulmány szerzője kérdések sorozatával zárja dolgozatát, de állást, bizonyára további információk hiányában, nem foglal.213 Rab Irén tanulmánya által rálátást nyerünk Benkő személyének és műveinek külföldön való, ambivalens megítélésére is, mi több, további kutatásokra ösztönözhet, hiszen nem csupán Hißmann elmarasztaló véleményének oka nem válik ismertté, hanem Benkő külföldi kapcsolathálója is gazdagodhat olyan levelekkel, amelyek a Benkő-levelezést közreadók számára ismeretlenek voltak. Meglátásunk szerint a Benkőt elmaraszta212 213 MTA, Kt., Ms. 6228/49. Rab, i. m., 202−204. 74 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” ló vélemények egyik oka éppen a tudós domidoctus voltában ragadható meg, s ezt emeltük ki fejezetünk elején is, amikor azt részleteztük, miért nem mert kimozdulni a botanikus Benkő megszokott életviteléből. Említsünk egy példát más erdélyi domidoctusok életpályája alakulásáról is. A hivatalnoki funkciót is betöltő Aranka Györgyöt a szakirodalom elsősorban művelődésszervezőként, az első erdélyi tudóstársaság kezdeményezőjeként tartja számon, de emellett foglalkozott történelemmel, filozófiával, nyelvészettel, irodalommal, költészettel is. Király Emőke szerint Aranka, sokrétűsége tevékenységének ellenére, már éltében „kiesett a köztudatból”.214 Király Aranka György verseinek és fordításainak recepcióját vizsgálja levelezése alapján, s megállapítja, hogy ezeknek a munkáknak a megítélése felemás, hiszen volt, aki pozitívan értékelte a fordításokat és verseket, (id. Ráday Gedeon, Kazinczy Ferenc, Révai Miklós), s volt, aki elmarasztalta ezeket (Teleki József, Bethlen Elek).215 Időskori filozófiai érdeklődése miatt gúny tárgyává vált, de tudományszervezőként csodálat tárgyát képezte.216 Bár Aranka is domidoctus volt, az őt bírálók mégsem vetették ezt szemére, mint ahogy ez történt Benkő esetében, jóllehet Aranka és művei nem örvendtek akkora népszerűségnek, mint Benkő munkái. Ehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy az Aranka által közreadott írások jellegükben is mások voltak; míg Benkő történeti és botanikai téren alkotott jelentőset, addig Aranka irodalmi, politikai-közigazgatási jellegű írásokat adott közre. (Elme játékjai (1806); Anglus és magyar igazgatásnak egyben-vetése (1790)). Anyagi helyzetük is más volt: Benkőt nyomasztották népes családja eltartásának gondjai, Aranka nőtlenként, hivatali funkciót betöltve, stabil jövedelemmel rendelkezett. Benkővel ellentétben, a Kéziratkiadó Társaság megbízásából Aranka ki is mozdult Erdélyből, hiszen második gyűjtőútja során Debrecenbe, Budapestre és Bécsbe is volt alkalma ellátogatni, ill. utazásai során ismeretségi körét is gyarapította. Azt mondhatjuk, hogy Aranka levelezőpartnereinek száma jóval meghaladja a Benkőét, hiszen kora tudósainak majdnem mindegyikével kapcsolatban állott, noha a külföldi kapcsolatokat tekintve Benkő kerekedik felül, s Benkő neve merül fel külföldi tudóstársaságok tagjaként. Aranka esetében ilyenről nincs tudomásunk. Röviden reflektálva a két erdélyi domidoctus tudós életpályájára, elmondható, hogy a sors egyikkel sem volt túl kegyes, hiszen munkáik egy része vagy ismeretlen maradt, vagy megítélésük volt ambivalens. Mindezek ellenére az utókor megőrizte emlékezetében e jelentős személyiségeket, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a munkásságuk valamely 214 Király Emőke, Eleven és holt (emlék)képek Aranka Györgyről = Az emberarcú intézmény. Tanulmányok Aranka György köréről, szerk. Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi MúzeumEgyesület, 2004, 22. 215 Uo., 9−13, 15, 17–18. 216 Uo., 19−21. 75 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE szegmensét tárgyaló szakdolgozatok, disszertációk, évfordulós tanácskozások és az azok alkalmából született tanulmánykötetek. Arankával szemben Benkő „nem esett ki a köztudatból éltében”, hiszen neve állandóan előkerült hol művei, hol botrányai révén, ma pedig, latin nyelvű munkáinak magyarra való átültetésével új kutatásokat indított el. A középajtai literátor kedvezőtlen anyagi helyzete és viszonylag szűkebb kapcsolathálója révén is nemzetközi hírnévre tett szert, ami a körülményekhez képest nem elmarasztalható, mondhatni, hogy egyedi karriert futott be a 18. század második felében. Egyedi karrier volt az Arankáé is, noha ez szorosan kapcsolódott a két erdélyi tudóstársaság működéséhez, s a köztudatban is a tudományszervező profilja vált maradandóvá. Aranka tudósi profiljának árnyalására az utóbbi bő másfél évtized kutatásai során nyílt lehetőség. Érdemeik, minden kétséget kizáróan, vitathatatlanok, hiszen a mostoha politikai viszonyok között, nehéz anyagi helyzetben is a tudományosság és kultúra előmozdításán fáradoztak, ki-ki a maga módján, történészként, botanikusként vagy az első tudományos intézmény kezdeményezőjeként. Bár fejezetünk fő irányvonalát Benkő József virtuális könyvtárának feltérképezése képezte, hosszabb-rövidebb exkurzusokat is beiktattunk. Nem véletlenül tettük ezt, hiszen úgy láttuk, hogy annak a sokoldalúságnak a bemutatása, amelyet a középajtai tudós személyével kapcsolatban emlegetett az utókor, jól megvilágíthatóvá válik könyv- és kéziratkölcsönzései alapján, ill. körvonalazhatóvá válik az is, hogy az európai viszonyokhoz képest mire adtak lehetőséget az erdélyi, vidéki életkörülmények. A tudományok rendszertanát tekintve elmondhatjuk, hogy Benkő munkái mind a természettudományokat (botanika), mind a társadalomtudományokat érintették (történelem, egyház- és irodalomtörténet). Könyvlajstromunk azt mutatja, hogy e két szerepkör, a botanikusi és különösen a történészi profil rajzolódik ki, hiszen Benkő aktív életszakaszaiban nagy számban kölcsönzött ilyen tárgyú munkákat. A kölcsönzött kötetek és kéziratok nyelvi megoszlását tekintve elmondható, hogy ezek jórészt latinul íródtak, a német, francia vagy magyar nyelvű írások száma elenyésző. Megfigyelhettük azt is, hogy a középajtai lelkipásztor tevékenysége szakaszosnak tekinthető, s ez a szakaszosság az egyes tudományterületeken belül is jól látható, ilyenképpen a honismeretíró és forráskiadó Benkő profilja is jól elkülöníthető. A kiadványok megjelenési ideje láttatja azt is, hogy a kölcsönző napirenden volt az egyes tudományterületeken előrehaladó kutatásokkal. Az is kirajzolódott lajstromunkból, hogy az olvasott, tanulmányozott kötetek bizonyos Benkő-munkák forrásaiként is számontarthatók, noha azt, hogy az olvasmányok milyen mértékben kerültek felhasználásra, nem tudjuk, hiszen ez az egyes szövegek mélyreható vizsgálatát feltéte- 76 EME BENKŐ JÓZSEF „VIRTUÁLIS KÖNYVTÁRA” lezné, s ez nem volt célunk. A botanikai és történeti szakiránnyal szemben például a barlangászati érdeklődés egyáltalán nem körvonalazható, sőt, a nyelvészeti sem igazán. Ez utóbbi tudományággal kapcsolatban ugyan Benkő levelezett Révai Miklóssal vagy Aranka Györggyel, de ilyen irányú érdeklődésének nincs nyoma a levelezésből rekonstruálható kölcsönzésekben. Itt kell megjegyeznünk, hogy vannak arra utaló jelek, miszerint Benkő levelezett volna például Gyarmathi Sámuellel, ám ezek a levelek ismeretlenek, megsemmisültek vagy lappanganak valahol. Barlangászi és nyelvészi profilja mellett a lelkészi profil sem válik körvonalazhatóvá, annak ellenére, hogy életének utolsó néhány évét leszámítva Benkő Középajtán és Köpecen viselt papi hivatalt. A tudományos tevékenység és a lelkészi mivolt nem zárták ki egymást, hiszen számos más, a 18. században működő református lelkész vagy katolikus pap, Benkő Józsefhez hasonlóan, másfajta tevékenységet is végzett. Elég legyen itt a tanár, műfordító, költő, történetíró Virág Benedekre, a költő és nyelvész Révaira, a költészettel is foglalkozó Édes Gergelyre vagy a költő, műfordító, nyelvész és zeneszerző Verseghy Ferencre gondolnunk, és máris láthatjuk, Benkő, a maga sokoldalú tevékenységével nem számított egyedi figurának. Hogy lajstromunk alátámasztja Benkő két fő érdeklődési körét, nem meglepő. Meglepőnek mondható azonban, hogy meglehetősen kevés a mai értelemben vett szépirodalmi művek száma, sőt, azoknak a köteteknek a száma is, amelyek a historia litteraria tárgykörébe sorolhatók. A levelezésben csupán Weszprémi István orvosok életrajzait tartalmazó, latin nyelvű lexikonja tűnik fel, ill. a Teleki Sámuel könyvtári katalógusa alapján készült, Aranka Györgynek címzett levélben Rotarides Mihály szintén latin nyelven közreadott, Historiae hungaricae literariae antiqui medii atque recentioris aevi lineamenta című munkája. Benkő, amint ezt láthattuk, jelentős számú, latin nyelvű szakmunkát ismert, ezért nem tekinthető meglepőnek, hogy honismereti munkáját is ezen a nyelven adta közre, így nem kellett a felhasznált források fordításaival foglalkoznia. Ha a historia litteraria fejezetére fókuszálunk, mégis némiképp meglepő, hogy az egykori munkatárssal és pályatárssal, Bod Péterrel ellentétben Benkő nem külön kötetben és nem magyar nyelven adta közre az erdélyi művelődési viszonyokat tárgyaló írását, hanem Czvittinger Dávidhoz, Rotarides Mihályhoz, Weszprémi Istvánhoz, Horányi Elekhez és Wallaszky Pálhoz hasonlóan latinul jelentette ezt meg. Felmerül bennünk a kérdés, vajon Benkő hogyan vélekedett a latin, magyar és idegen nyelvek tudományos életben betöltött lehetőségeiről. A következőkben azt vizsgáljuk meg, melyek lehettek azok a tényezők, amelyek a középajtai tudóst befolyásolták munkái nyelvválasztását illetően. 77 EME EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE Thimár Attila Lingua et litteraria című tanulmányában a nyelvválasztás kérdését vizsgálta a 18. század végi, 19. század eleji historia litterariák vonatkozásában. A szerző nem mélyült el egyetlen ilyen tárgyú munka tanulmányozásában, hanem inkább általános vizsgálati lehetőségeket jelölt meg, példákat sorakoztatott fel és konklúziókat fogalmazott meg. A nyelvválasztás kérdését különböző szempontokból világította meg, és felhívta a figyelmet az esetleges eredmények ellentmondásosságára. Mindezt Révai Miklós példáján keresztül mutatta be, aki 1772-ben publikálta első magyar nyelven írott versét, 1778-ban adta közre első magyar nyelvű verseskötetét, 1787-ben pedig megjelentette magyar nyelvű verseinek gyűjteményét. Később, 1792-ben latin nyelvű verseskötetet adott ki, amelynek előszavában rögzítette a magyar nyelv művelésére, a hazaszeretetre vonatkozó gondolatait, latin nyelven. Thimár Attila rámutatott arra, miből fakadt ez az ellentmondásosság, a nyelvválasztásnak milyen aspektusai érvényesültek az adott esetekben (a nyelv „teljesítőképességének” próbálgatása, az eruditusság bizonyítása stb.) Megállapította, hogy a 18. század végi, 19. század eleji historia litterariák nyelvi tekintetben egyáltalán nem mutatják azt a tendenciát, amely szerint a magyar nyelv fokozatosan átvenné a latin helyét, sőt, inkább a latin nyelv hangsúlyos jelenléte figyelhető meg.217 Benkő József historia litterariája nem különálló kötetben jelent meg, hanem az Erdélyt történeti, földrajzi, gazdasági, politikai szempontból bemutató munkájának egy fejezeteként. Mivel ez a tudománytörténeti rész csupán egy fejezet, a teljes műre vonatkozó megállapításokat kell megvizsgálnunk ahhoz, hogy következtetéseket vonhassunk le a nyelvválasztás kérdésére vonatkozóan. 217 Thimár Attila, Lingua et litteraria = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 78–80. 79 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Ebben a fejezetben arra vállalkozunk, hogy összegyűjtsük Benkőnek a nyelvhasználatra, nyelvválasztásra vonatkozó reflexióit, s ezeket a 18. századi nyelvkérdés kontextusában tárgyaljuk. Azt gondolhatnánk, hogy az egyes kérdésekre válaszul szolgálnak a kötetek előszavai, tehát csak onnan kell kigyűjtenünk a vonatkozó információkat. E megoldás esetünkben nem célravezető, hiszen a szerző alig, vagy egyáltalán nem utal az előszavakban ezekre a problémákra. A nyelvválasztásra vonatkozó információk többnyire a levelezésből gyűjthetők ki, máskor egy-egy jegyzet ad fogódzókat. Mindezek mellett figyelembe kell vennünk a következő tényezőket: milyen megfontolásból született a munka (egyéni indíttatásról beszélhetünk vagy esetleg felkérésről); milyen olvasóközönségnek szánta a szerző a munkát; milyen, a nyelvre, nyelvhasználatra vonatkozó elszólásokkal találkozunk, és a sort még folytathatnánk. Első kérdésünk tehát arra vonatkozik, hogy milyen indítékok késztették Benkő Józsefet az Erdélyről szóló honismereti munka összeállítására. A megírás indítékai Az (olvasóhoz írt) előszóban Benkő így fogalmaz: „Jóllehet ugyanis a hazai történet kutatásának vágyától vezettetve több év óta mind a történészeknek Erdélyt érintő kiadott műveit, mind pedig a kéziratosokat serényen gyűjtögettem…”, később pedig ezt írja „a higgadt olvasók látni fogják, hogy Erdély történetét az írásnak ezzel a rendszeres nemével tárgyalva, túl bárkinek az irigységén, mondhatni üres helyet töltök be”.218 Az idézett részletekből arra következtetünk, hogy a honismereti mű összeállításában egyéni motiváció munkált, nem pedig egy felsőbb parancsnak óhajtott a szerző eleget tenni. Egyrészt Benkő történeti érdeklődése hívta életre a kötetet, másrészt motiválhatta az is, hogy hasonló tárgyú, komplex munka addig még nem született, s ezt a hiánypótlást ő akarta elvégezni. Benkőnek Kendeffy Elekhez címzett, 1778-as levele azt bizonyítja, hogy e hatalmas munkának elvégzésére szűkebb pátriájának, Erdélynek szeretete ösztönözte. Érdemes hosszabban idéznünk a levélből annak érdekében, hogy rálátást nyerjünk arra is, mit szeretett volna elérni Benkő a császári udvarnál: „(…) alázatoson instálok azért, hogy Felséges Aszszonyunknak tsekély munkámról való kérdésére, melyet 20 Martii a’ Felséges Királyi Guberniumhoz le botsátott Kegyelmesen, méltóztassék Nagyságod az én meg-segítésemre való kegyes gondolatját adni: mert ámbár semmi érdememet nem találom Munkámban, nem is Jutalomról való gondolatokkal kezdettem Irásomhoz, hanem Hazánkhoz való szeretetemből; de igaz, hogy a’ kűlömb-kűlömb Dolgoknak 218 Benkő, Erdély, 53–54. 80 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE sokaságokhoz képest teméntelen sok fáradságimba és házamat szegényitő költéseimben áll énnékem”.219 Benkő tehát Kendeffy Elekhez fordult annak érdekében, hogy a főkormányszéki tanácsos közbenjárását kérje kérvénye pozitív elbírálásához. Térjünk itt ki az előzményekre. A középajtai lelkész 1778 márciusában levelet intézett a császárnőhöz, amelyben a császári felség jóindulatára apellálva segítséget kért tevékenységének folytatásához. A levélben utalás történik honismereti munkájára és erőfeszítéseire is.220 A Gubernium be is kérte a munkát véleményezés végett. Ezután írt Benkő Kendeffy Eleknek, részint stratégiai okokból, hiszen bizonyára úgy vélte, jól jönne a támogatás, hogy kérésével biztosan elérje célját. A levelezésből csak az derül ki, hogy Benkő elküldte a kért példányt, de az ügy végkimeneteléről nincs tudomásunk. Ennek ellenére azt gondoljuk, hogy a segély kiutalása valamilyen okból elmaradt, mert a honismereti munka szerzője állandó anyagi nehézségekről panaszkodott leveleiben, s pártfogói támogatását kérte mind anyagi, mind szellemi tekintetben. Kendeffy Elek másfél év után válaszolt Benkő levelére. A késés okaként hivatali elfoglaltságait és betegségét hozta fel. Amellett, hogy családtörténeti adatokat közölt, megemlítette azt is, hogy egy megüresedett kolozsvári papi állásra Benkőt javasolta, azonban nem tudja, Benkő vállalkozna-e korábbi szolgálati helyének elhagyására. Arra kéri tehát őt, hozza tudomására ebbéli szándékát.221 Nem kizárt, hogy a kormányszéki tanácsos, tudva, hogy a segélykérés nem nyert kedvező elbírálást, segíteni szeretett volna Benkőnek életkörülményei javításában, ezért is akarta kimozdítani őt az elszigeteltségből, erre azonban később sem került sor. A fennebbiek alapján úgy véljük tehát, hogy az udvar egyáltalán nem támogatta az Erdélyről írott honismereti munka szerzőjét, s ebből fakadóan nem is feltételezhető az, hogy felkérést kapott volna egy ilyen tárgyú mű megírására, noha a Monarchia korszerűsítéseket kívánt pénzügyi, gazdasági tekintetben egyaránt. Egy ilyen jellegű munka nem kis mértékben járult volna hozzá a gazdaság előmeneteléhez. Ezekben a művekben földrajzi, természeti viszonyok ábrázolása, az altalajkincsek bemutatása is előfordult, így az illetékes hatóságok feladata csak az lett volna, hogy eldöntsék, hogyan is aknázzák ki a régió nyújtotta gazdasági lehetőségeket. A Habsburg Birodalom már VI. Károly uralkodásának végén anyagi nehézségekkel küzdött,222 ezek a nehézségek pedig Mária Terézia trónra lépésekor még sokrétűbbé váltak. Többek között ez Benkő, Levelezése, 63. Uo., 61. 221 Uo., 89–90. 222 Pál Judit, A Habsburg Monarchia története 1526‒1848, Kolozsvár, Mega Könyvkiadó, 2014, 222. 219 220 81 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE vezetett a rendek megadóztatásához, a bécsi tőzsde felállításához és nem utolsósorban az oktatásügyi reformok bevezetéséhez is.223 Arra láthatunk példát, hogy az udvar némiképp közreműködött abban, hogy egy-egy adatgyűjtő eredményesen végezhesse munkáját. Kosáry Domokos megjegyzi, hogy Erdély leírása mellett abban a periódusban még két hasonló tárgyú munka született. Az egyik a Bánságról, amelynek szerzője Franz Griselini volt, aki a temesvári kormányzat megbízottjaként működött. A másik munka Szlavónia leírásáról készült, a szerző pedig Friedrich Wilhelm von Taube császári-királyi tanácsos volt. Kosáry hozzáteszi, ez utóbbi művet, a szerző szókimondása miatt, hamar betiltották.224 Az evangélikus Bél Mátyás is szerencsésebb helyzetben volt, mint Benkő. Tóth Gergely Bél Mátyás Notitiájáról szóló doktori értekezésében bemutatja azt a folyamatot, amelynek során az evangélikus lelkipásztor megszerezte az uralkodó támogatását. A dolgozatból az is kiderül, az uralkodói támogatás ellenére a hatóságok nem kevés alkalommal késleltették a munka előrehaladását. Tóth Gergely rámutat arra, hogy Bél Mátyás elsősorban evangélikus lelkészi volta, másodsorban a vármegyék bejárására irányuló törekvései révén vált gyanússá a Pozsony vármegyei közgyűlés és az udvar előtt, azonban a meghallgatások során sikerült eloszlatni a gyanút és megnyerni az uralkodó támogatását.225 Mindezek ellenére nem zajlottak zökkenőmentesen a dolgok, hiszen az evangélikus lelkipásztor a Magyar Udvari Kancellária felügyelete alatt végezte tevékenységét, s adatait a vármegyéknél is ellenőriztetnie kellett. A vármegyei alkalmazottak késve tettek eleget Bél kérésének, amelyet egyébként a Kancellária is támogatott, mígnem a szerző arra kényszerült, hogy a Helytartótanács segítségét kérje. Ez meg is ígérte a munka előmozdítását, azonban továbbra is akadályok léptek fel, ezért a tervezett sorozatnak csupán néhány kötete jelenhetett meg.226 Kétségtelen, hogy Bélnek nem kevés problémával kellett szembenéznie, sőt a munkát némiképpen meg is csonkították, hiszen nem volt szabad az ausztriai uralkodóházra, politikára, vallásügyekre vonatkozó kedvezőtlen megállapításokat tennie,227 azt azonban elérte, hogy a vármegyék némelyike segítséget nyújtson az adatközlés révén, és tervezetéről az uralkodó is tudott. Munkáját Bél Mátyás az uralkodónak ajánlotta.228 Benkő József is megpróbált hatósági támogatást kérni Bánffy György gubernátortól és az erdélyi országgyűléstől, de ez a kérés nem a honismereti munkájához való adatgyűjtés elősegítésére irányult, hanem egyéb Uo., 287–298. Kosáry, i. m., 585. 225 Tóth G., Bél Mátyás…, 133. 226 Uo., 134–149. 227 Uo., 139. 228 Uo., 133. 223 224 82 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE munkáinak kiadására. 1791 májusában levelet intézett a gubernátorhoz, és külön az országgyűléshez is. Gróf Bánffy Györgyöt arra kérte, ismertesse az országgyűléssel azt a levelet, amelyet a gubernátoréval együtt küld, s amelyben segítséget kér készülő munkáihoz. A „tekintetes státusokhoz és rendekhez” címzett levélben Benkő beszámol eltervezett kiadványairól. Elsőként a diétai cikkelyek kiadásának szándékáról tesz említést, majd egy tervezetről, mely szerint arra vállalkozna, hogy a „Felséges Királyi Gubernium ereje által”229 összegyűjtse a lóbélyegeket, s ezeket az adott települések földrajzi leírásával, a községek pecsétjeinek és címereinek ismertetésével adja közre. Ezeknek az azonosítóknak az összegyűjtésében várt tehát az országgyűléstől gyakorlati támogatást, amelyet valószínűleg meg is kapott, legalábbis erre enged következtetni egy 1791. október 8-án kelt országgyűlési leirat, amely ma a Román Állami Levéltár Csíkszeredai Osztályán található. Ebben ezt olvashatjuk: „Kőzép Ajtán lako Benkő Joseff eőkegyelme szándékózik ezen Nagy Fejedelemség Lo Bélyegeit valamely rővid Geographiabéli Jegyzésekkel, sőt a nevezetesebb helységek Czimereinek, petsétjeinekis hozzá adásokkal is elkészitteni, e végre bé nyujtott alázatos esedezése általl megtanálta (!) ezen fő igazgató Tanátsotis az iránt, hogy az emlitett Lo Bélyegek ezen Nagyfejedelemség helységeiből ha most emlitett czélra szedethetnének őszve, és vélle kőzőltettnének, melyre nézve Kegyelmetek Kőtelessége fog lenni/: ha azt valami különös megfontolást érdemlő okok nem ellenzik:/ az irt Benkő Jóseffnek midőn magát jelenteni fogja illő segitséggel lenni, hogy a’ kívánt Bélyegeket, és Czimereket a Kegyelmetek Segedelme általl a le rajzolás véget megkaphassa”.230 A leirat aláírói között ott találjuk Bánffy Farkast, Székely Dávidot és Teleki Lászlót, az okiratot pedig Csíkszéknek címezték. Ugyanez a szövegrészlet megjelenik Józsa Lajos híradásában is. A szerző az idézett részletet a sepsiszentgyörgyi levéltárban őrzött anyagból vette,231 a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai levéltárakban található okirat száma megegyezik, mindkettőn 8051 szerepel, tehát elmondható, hogy az országgyűlés eleget tett Benkő kérésének, s leiratában felszólította az illetékeseket a segítségnyújtásra, ám a munka további folyamatáról és végkimeneteléről nincs tudomásunk. A tervezet bemutatása során utal ennek jelentőségére is, hiszen így az ellopott jószágok könnyen azonosíthatóak lennének. A levél további részéből kiderül, a harmadik, kiadásra szánt mű nem csak tervezet, hanem Benkő, Levelezése, 328. Román Állami Levéltár Hargita Megyei Osztálya, Csíkszereda, Fond 27 (Scaunul Secuiesc Ciuc), nr. 55. 231 Józsa Lajos, Benkő József pecsétgyűjteménye, Háromszék, 2010. 10. 26., https://www.3szek. ro/load/cikk/33647/benko_jozsef_pecsetgyujtemenye [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 11.] Vö. Román Állami Levéltár Kovászna Megyei Osztálya – Sepsiszentgyörgy, Fond 31, Dos. 210, Fil. 1. 229 230 83 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE tisztázásra váró munka az erdélyi három nemzet uniójáról. A Politica Trinitas Transsilvanica latin nyelvű, kiadatlan kötetként tartható számon. A szerző szükségét érzi annak, hogy itt is, akárcsak a diétai cikkelyek esetében, megindokolja a nyelvválasztást: „(…) azért kellett deákul írnom, hogy ezen nyelven költ nevezetes Leveleket és Unio Formáit belé raknom el-kerülhetetlenül szükséges vala. De kívánom rövidebb summában magyarul is ki-adni”.232 Ez utóbbi esetben tehát a források, régi okiratok közzététele készteti a szerzőt arra, hogy a latin nyelv használatát válassza, amely magyar nyelvterületen még mindig a tudományok nyelve volt a 18. században. Mintha mentegetőzni is akart volna, felhozta, hogy rövidített formában, magyar nyelven is közreadná a tervezett művet. Bizonyára nem véletlenül tette ezt, hiszen tudta, hogy a magyar nyelv ügye már az 1791-es erdélyi országgyűlés első ülésétől kezdve hangsúlyos szerepet kapott; ekkor merült fel ugyanis egy erdélyi tudóstársaság felállításának terve, amelynek programját a marosvásárhelyi királyi tábla titkára, Aranka György terjesztette a Diéta tagjai elé. Benkő az országgyűlés tudomására szándékszik hozni azt is, hogy tervbe vette Erdély egykori kancellárja, Bethlen János históriájának újrakiadását. A zárlatban az elkeseredettség és reményvesztettség hangján szólt, kérte a rendeket, hogy támogassák kezdeményezéseit és készülő munkáinak kiadását, ha nem is mindegyiket, legalább egyet közülük, esetleg éppen az elsőt, a diétai cikkelyek megjelentetését, amellyel az országnak biztosan hasznára lenne. Felajánlja azt is, hogy írásait az országgyűlés rendelkezésére bocsájtja, amennyiben az igényt tartana erre. Az 1791-es országgyűlési jegyzőkönyv nem tartalmaz utalást arra vonatkozóan, hogy a levél felolvasására sor került volna, a középajtai lelkész neve elő sem fordul a jegyzőkönyvben, ugyanakkor az említett okiratok megléte azt bizonyítja, hogy a kérelem első pontjának helyt adott a diéta. A történeti tárgyú munkákra vonatkozóan azt kell gondolnunk, hogy Benkő a gubernátor figyelmét magára irányította, azonban ez a figyelem nem csak az országgyűlés során vált nyilvánvalóvá, hanem a kormányzó elnöklete alatt működő Kéziratkiadó Társaságban is. Bánffy György válaszlevelét nem ismerjük, de biztosan állíthatjuk, hogy létezett ilyen, ugyanis később, 1791 őszén Benkő új levelet küld Kolozsvárra, s ebben azt írja, hogy eleget téve a gubernátor kérésének, küldi Bethlen János históriájához írott jelentését, ill. amikor elkészül az erdélyi három nemzet uniójáról szóló munkájával, azt is elküldi.233 Korábban már szóltunk Benkőnek az Erdélyi Magyar Nyelvművelő, ill. Erdélyi Kéziratkiadó Társasághoz fűződő viszonyáról, ezért erre nem térünk ki újra. Az azonban biztos, hogy a diétai cikkelyeket 232 233 Benkő, Levelezése, 328. Uo., 329. 84 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE tartalmazó kiadvány még 1791-ben megjelent, noha nem valószínű, hogy ezt támogatta volna az országgyűlés, hiszen erről csak egy szűkebb réteg, a Kéziratkiadó Társaság tagjai szerezhettek tudomást, továbbá a kiadvány előszavában sem olvashatjuk azt, hogy a szerző hálálkodna a rendek támogatásáért. Még egy érvet említenénk annak alátámasztására, hogy a kötet összeállítása egyéni motiváció eredménye. Fennebb említettük, hogy Bél Mátyás az uralkodónak ajánlotta munkáját, s ugyanígy akart eljárni Benkő is. Bár a szöveg elkészült, sosem került sor megjelentetésére, így mondhatni ismeretlen maradt a nagyközönség előtt. Érdemes ezért megvizsgálnunk tartalmát. Benkő József ajánlása Mária Teréziának A Kemény József másolatában fennmaradt ajánlás ma a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban található.234 Benkő már a szöveg első mondatában megfogalmazza indítékát, mi több, a célközönségre is utal. Ezt olvashatjuk: „Tiéd a tartomány, amelynek eddig egyetlen író által sem ismertetett Leírását a valóság felvázolásával magamra vállaltam, hogy azt a művelt világnak tudomására hozzam.” Ezekben a sorokban újra a hiátus betöltéséről tesz említést, s úgy véljük, éppen ezzel a gesztussal, a munka különleges, egyedi voltával akarta felhívni magára a császárnő figyelmét. Utalás történik a munka hitelességére is, hiszen a szerző a „valóság felvázolására” tett kísérletet, és természetesen arra is, hogy a művelt világgal megismertesse a monarchia tartományát. A későbbiekben kitér arra, hogy az eltelt négy évtized alatt a császári házból senki nem volt annyira „igazságos és kegyes”, mint Mária Terézia, akit akár Erdély édesanyjának is nevezhetne. A császárnő kettős szerepben tűnik fel, mint uralkodó és mint anya, aki jósága révén „közboldogságot” hozott a nagyfejedelemségbe. Benkő meg is különbözteti őt elődjeitől. Azt mondja, Mária Terézia másképpen tekinthető uralkodónak, mint az elődök, akik természetesen dicséretre érdemesek, a császárnő kegyes védelmezőként mégis meghaladja elődjeit, s ez alatt a „mária teréziai oltalom alatt” az alattvalók biztonságban vannak. A kétfejű sas, azaz a Habsburg Monarchia szárnyai alatt az Erdélyben dúló viszályok megszűntek, a törvénykezés igazságossá vált, így a nép haszonélvezője lett ezeknek a kedvező történéseknek. Az ajánlásba szó szerint benne foglaltatik a jézusi kijelentés, „add meg a császárnak, ami a császáré”; s Benkő eszerint jár el: Mária Teréziának ajánlja Erdély leírását, annak a tartománynak a múltját és jelenét igyekszik megismertetni, amely jog szerint 234 Benkő József ajánlása Mária Teréziához, Collectio Manuscriptorum C. J. Kemény, Tom. V. Mss. K. J. 13. 85 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE a birodalomhoz tartozik. Itt sem rejti véka alá abbéli szándékát, hogy jutalmat kapjon erőfeszítéseiért, hiszen ezt írja: „Nem csupán nem félek a te legszentségesebb nevednek tulajdonítani [a művet], hanem a legfőbb bizalommal törekszem a minden korban ritka császári és királyi kegyre.” Eszerint a szerző úgy érzi, a munka újszerűsége megérdemli a viszonzást, s arra buzdítja Mária Teréziát, cselekedjen a halhatatlan istenekhez hasonlóan, ne utasítsa el hűséges híve jóindulatú ajándékát. Az ajánlás szerzője nem fukarkodik a császárnő dicséretével, s helyenként úgy tűnik, mintha valamiféle szűzanyai szerepkörrel ruházná őt fel, aki a palástjával takarja be és óvja Erdélyt. 1740-től politikai téren viszonylag nyugalmas periódus vette kezdetét a Magyar Királyságban és Erdélyben, s ez lehetővé tette a tudományok kibontakozását. Éppen ezért nevezi ezt a periódust Benkő „aranykornak”, Mária Teréziát pedig „Ausztriai Pallasznak”.235A császárnő békefenntartó szerepére máshol is utalás történik, például a Magyar Museum szerkesztői is szólnak erről a lap bevezetőjében.236Az uralkodó által biztosított béke tehát elengedhetetlen feltétele annak, hogy a tenni vágyó egyének saját kultúrájuk előmozdításán munkálkodhassanak. Emellett ebben az időszakban létesült a Tanulmányi Bizottság, amelynek feladata az oktatás korszerűsítésének kidolgozása volt, ekkor került bevezetésre az oktatásügyi rendelet, a Ratio Educationis (1777), az egyetemen új tanszékek jöttek létre stb., tehát valóban előrelépés volt tapasztalható a korábbi állapotokhoz képest. Ezek a rendelkezések az uralkodó érdemei, így a hálaérzet természetesnek mondható. Ennélfogva az a nagyfokú dicséret sem tekinthető gyanúsnak, amellyel szerzőnk elhalmozta a császárnőt, hiszen a bevett gyakorlatnak megfelelően járt el. Amint említettük, Bél Mátyás is az uralkodónak ajánlotta munkáját, vagy például Bessenyei György is Mária Teréziának ajánlotta Ágis tragédiája (1772) című drámáját. Pesti Brigitta kötetében a 17. századi szövegek mellett 16., 18. századi példákat is megemlít, felsorolja a dedikáció formáit, és vázolja ezek retorikai felépítését.237 A dedikáció leggyakoribb típusának az ajánlólevelet tartja, amelynek célja az értelmi és érzelmi meggyőzés. A vizsgált korpusz alapján megállapítja, hogy a dedikációnak ezen formái mindig megszólítással vagy a címzettre vonatkozó jókívánságokkal indulnak, ezt követően a megírás, kiadás indítékai kerülnek bemutatásra. Helyhez nem kötötten jelenik meg a mű felajánlásának, átadásának gesztusa, majd a címzés indoklása, a dicstoposzok és szerénységi toposzok, az áldáskérés és természetesen a támogatás Benkő, Erdély, 344. Első folyóirataink: Magyar Museum, s. a. r. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004, 10. 237 Pesti Brigitta, Dedikáció és mecenatúra Magyarországon a 17. század első felében, Budapest− Eger, Kossuth Kiadó−Eszterházy Károly Főiskola, 2013. 235 236 86 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE kérése. Magyarországon a dedikációs gyakorlat visszaszorulása valamivel későbbre datálható, mint más európai irodalmakban – állapítja meg Pesti Brigitta, hiszen míg az angol, francia, német irodalmakban alkalmazott, barokkos dedikációs formulák a 18. század végére teljesen átalakultak, Magyarországon a felvilágosult írók műveiben még mindig fellelhetőek voltak azok a szövegrészek, amelyeknek célja vagy a támogatás megszerzése, vagy a támogatásért nyújtott köszönetnyilvánítás volt.238 Gérard Genette Paratexts. Thresholds of Interpretation című munkájában külön fejezetben értekezik az ajánlásról, vázolja annak kialakulástörténetét, funkcióit is.239 A paratextuális elemek kategóriájába tartozó ajánlást Keszeg Vilmos, Gérard Genette francia nyelvű kifejezését magyarra fordítva, „küszöb”-szövegnek nevezi.240 A fordítás jól visszaadja mind a szövegegység könyvben elfoglalt helyét, hiszen az ajánlás a törzsszöveg előtt jelenik meg, mind rendeltetését, ugyanis egyfajta határhelyzetet mutat: a szöveg szerzője ezzel a „küszöbbel” próbálja magát hozzásegíteni az esetleges anyagi támogatáshoz. Az ajánlás lehet személyes vagy publikus, közösségi – állapítja meg a francia szerző. Előbbi közelebbi, közvetlen kapcsolaton alapul, az utóbbi egy többé-kevésbé ismert egyénnek szánt, sokkal kevésbé személyes jellegű szövegegység. Ebben az esetben a szerző és megszólított közötti viszony nyilvános, politikai, művészi vagy intellektuális kapcsolatra épül, amelynek nem titkolt célja az anyagi támogatás megszerzése, esetleg a hála és köszönet kifejezése.241 Láthattuk, Benkő gyakorlata megfelelt a korabeli tendenciáknak, hiszen ő is anyagi támogatás reményében ajánlotta munkáját Mária Teréziának. Benkő ajánlása követi a Pesti Brigitta által említett szövegek retorikai felépítését, hiszen előfordul benne a megszólítás és felajánlás, a megírás miértjére való utalás, a dicsérő és szerénykedő formulák és a támogatás igénylése, azonban igyekezete nem nyert viszonzást, az ajánlás be sem került a kötetbe. Az okok ismeretlenek. Szabó György a fordításhoz írt előszavában úgy véli, ez azért maradt el, mert Benkő külön meg akarta írni Erdély történetét Mária Terézia uralkodásától kezdődően, így ez elé a munka elé jobban illett volna az ajánlás, nem is beszélve arról, hogy a dicséretektől duzzadó szöveg bizonyára ingerelte volna a protestáns kortársakat.242 Az ajánlás 1777 májusában kelt, a kötet előszava pedig egy héttel Pesti, i.m., 50–52. Gérard Genette, Paratexts. Thresholds of Interpretation (Translated by Jane E. Lewin), New York, Cambridge University Press, 1997. 240 Keszeg Vilmos, Könyvdedikálás a kommunizmus éveiben = „… hogy legyen a víznek lefolyása…”. Köszöntő kötet Szilágyi N. Sándor tiszteletére, szerk. Benő Attila, Fazakas Emese, Kádár Edit, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2013, 249. 241 Genette, i.m., 117–119, 131. 242 Benkő, Erdély, 29. 238 239 87 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE később. A fentebb említett feltételezések alátámasztására vagy cáfolatára nem áll rendelkezésünkre semmilyen adat, hiszen az ebben a periódusban írott levelek száma elenyésző, s ezekben sem történik utalás a problémára, így nem tudjuk, mi késztette a szerzőt arra, hogy eltekintsen az ajánlás közreadásától. Mindenesetre biztos, hogy Benkő az előszóban adja az olvasóközönség tudomására abbéli szándékát, hogy megírja Erdély tereziánus történetét,243 így Szabó György feltételezése elég valószínű. Később a rossz anyagi körülmények arra késztették a középajtai lelkészt, hogy ha nem is kötetének ajánlásával, de levelével megkíséreljen nyomást gyakorolni az uralkodóra, és támogatását kérje, amint azonban fennebb láthattuk, ezt nem kapta meg. A következőkben térjünk át arra, milyen olvasóközönségnek szánta munkáját Benkő József. A potenciális olvasók A Mária Teréziának szánt ajánlás első mondata tartalmaz arra való utalást, hogy Benkő a művelt világ olvasóközönségét igyekezett célba venni, kérdés azonban az, hogy a külföldi vagy a hazai művelt világra, értelmiségiekre és nemesekre gondolt. Thimár Attila úgy véli, hogy Benkő és Horányi Elek, aki összeállította három vaskos kötetben Memoria Hungarorum című historia litterariáját, nem a külföldi olvasóközönségnek írt, hanem a hazainak.244 Úgy látjuk, meglátása helyesbítésre szorul. Az előszó néhány sorában a szerző így fogalmaz: „Paragrafusokra pedig és azok jegyzeteire az egész művet azért osztottam fel, hogy ezekből az itthoniak teljesebb, amazokból a külhoniak rövidebb, bár nekik elegendő ismeretet szerezzenek”.245 Itt máris feltűnik az itthoniak-külhoniak ellentét. Bizonyára az itthoniakon az erdélyi művelt réteg értendő, azonban kérdéses, hogy a külhoniak kifejezés mit takar, hiszen vonatkozhat a kifejezés a Magyar Királyságban lakó, ill. a külföldi értelmiségiekre is. E probléma tisztázásához a levelezés nyújt segítséget. A kiadónak, Joseph Kurzböcknek címzett levelében Benkő megfogalmazza, reméli, hogy a Transsilvania specialist, a benne található új adatok miatt, örömmel fogadja mind a hazai, mind a külföldi olvasóközönség.246 Úgy gondjuk, jelen esetben külföldi alatt az európai literátorokat kell sejtenünk. Ezt támasztja alá az előszó egy másik részlete is. Benkő megjegyzi, hogy bizonyos szavak esetében nem az Erdélyben használatos, Uo., 53. Thimár, i. m., 80. 245 Benkő, Erdély, 54. 246 Benkő, Levelezése, 43–44. 243 244 88 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE regionális formákat alkalmazta, hanem olyannal helyettesítette ezeket, amelyek Európa tudósai előtt ismeretesek, sőt a magyarul íródott diétai cikkelyeket lefordította latinra, és rövidített formájukban beillesztette a kötetbe.247 Ez az eljárás azt bizonyítja, a szerző úgy építette fel munkáját, hogy egyaránt érthető legyen belföldi és külföldi tudós olvasóinak, s bizonyára a külföldiekre való tekintettel fordította le az egyes települések megnevezését is latinra. Az említett példák révén Thimár Attila olvasóközönségre utaló meglátása kiegészítendő, hiszen a szerző művével nemcsak a belföldi, hanem a külföldi tudósvilágot is megcélozta, a mű széles körben ismertté válásának a feltétele pedig a nyelvválasztás volt. A latin nyelv primátusa A nyelvválasztás miértjére az Erdély című kötet esetében egyetlen helyen történik konkrét utalás, ez pedig egy, Teleki Sámuel kancellárhoz írott levélben olvasható. Benkő így írt a kancellárnak, aki egy korábbi levelében borúsan ítélte meg a tudomány sorsát: „Sokat forog a’ Világ; bizony lésznek olyan idők, melyekben a’ Tudományok meg-betsűltetnek, és a’ jó Könyvek elé-kelnek; még a Deákokis, kivált a’ Historicusok. Illyen értelemben, ha nem tévelygésben, lévén magam; én tsak Deákúl continuálom Erdélyről való munkámat, minthogy Németűl nem tudok irni”.248 Benkő pozitívabban látja a tudományok jövőbeli helyzetét, mint Teleki, és elismerésre is számít, ám ez az elismerés az ő esetében nem korlátozódik szűkebb pátriájának megbecsülésére. A közismertség részben a nyelvválasztáson alapult, ezért is említi a latin és a német nyelvet, a magyar még lehetőségként sem merült fel. A németet azért vetette el, mert egyszerűen nem ismerte kellőképpen, így a lehetőségek közül csak a latin maradt versenyben, amely egy szélesebb réteggel való kommunikációs csatornaként érvényesülhetett. Csetri Lajos álláspontja szerint a latin nyelv, „holt” volta ellenére is képes volt közvetíteni Európa tudományos eredményeit,249 s ezáltal biztosította a szerző és mű közismertségét. Hasonlóan látja ezt Peter Burke is, aki a latint a művelt közösség nyelveként definiálta,250 rámutatva az egyházi életben, oktatásban, közigazgatásban betöltött szerepére. Balogh Piroska a folyóiratok kapcsán mutatott rá arra, mennyire fontos szerep jutott a latin nyelvnek a 18. századi újságírás magyarországi történetében. Uo., 54. Uo., 230. 249 Csetri Lajos, Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korszakában, Budapest, Akadémiai, 1990, 14. 250 Peter Burke, Languages and Communities in Early Modern Europe, New York, Cambridge University Press, 2004, 53. 247 248 89 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Bár az említett példák némelyike a század elejéről való, úgy látjuk, vannak olyan vonatkozások, amelyek a századvégen is érvényesnek tekinthetők. Az első, huzamosabb ideig kiadott magyarországi lap, a Rákóczi Ferenc idejében megjelenő Mercurius Hungaricus révén Balogh Piroska a nyelv diplomáciai szerepére irányította a figyelmet. A latin mellett való állásfoglalást ebben az esetben az indokolta, hogy a Magyar Királyság törvényeinek és közéletének nyelve is ez volt, azaz a nyelv a Királyság függetlenségének jeleként funkcionált, másrészt a külföld tájékoztatása is e nyelv révén vált megvalósíthatóvá.251 A szerző egy másik, a Bél Mátyás alapította Nova Pasoniensia című lapról is említést tett. Ebben az esetben a nyelvválasztás egy komplexebb elgondolás eredménye volt. Egyrészt a latin az oktatás nyelveként szolgált, másrészt az evangélikus tanár olyan médiumként használta a lapot, amely nyelve által biztosította a hazai és külföldi hírek áramlását, s ez nem utolsósorban Bél Mátyás honismereti projektjéhez is kapcsolódott. Balogh Piroska felismerése szerint Bél lapja a választott nyelv révén alkalmassá vált arra, hogy közösségként szólítson meg egy soknemzetiségű országot.252 A soknemzetiségű olvasóközönség megszólítása Benkő kötete kapcsán is feltételezhető, hiszen a nagyfejedelemség is multikulturális terület volt, és ezt bizonyítja az a tény is, hogy a szerző az erdélyi magyarság mellett szólt a szászokról és románokról is. Azáltal pedig, hogy az európai tudományosság lingua francáját választotta kötete nyelveként, sikerült magára irányítania a figyelmet, megszólítania a respublica litteraria egyes tagjait. A kötet művelődéstörténeti fejezete kapcsán hadd hozzunk egy példát arra vonatkozóan, hogyan is került be a középajtai lelkész historia litterariája a nemzetközi körforgásba. Egy domidoctus lelkész munkájának nemzetközi ismertsége Kemény Sámuel egy levele arra utal, hogy Benkő kapcsolatba került a német nyelvésszel, irodalomtörténet-íróval, Johann Christoph Adelunggal. Sajnos nem áll rendelkezésünkre olyan információ, amely konkrét adatokkal szolgálna a kapcsolatfelvételre vonatkozóan, azonban az biztos, hogy Kemény Sámuel közvetítőként működött a német és erdélyi tudós között zajló információcserében. Annak ellenére, hogy erről a tudományos kapcsolatról keveset tudunk, Adelung gesztusa jelzésértékű, az erdélyi 251 Balogh Piroska, A nyelvkérdés és a latin újságírás paradoxonai a 18. század végén = B. P., Teória és medialitás. A latinitás a magyarországi tudásáramlásban 1800 körül, Budapest, Argumentum, 2015, 206–207. 252 Uo., 208–210. 90 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE domidoctus lelkész megbecsülésére, munkájának elismerésére utal. Kemény így ír Benkő Józsefnek: „Az Erdéllyi Tudosokrol további tudositásait Tiszteletes Uram nem terheltetik Szent Mihálly napig hozzám egyenesen ide Lipsiában, annakutánna pedig az ezután tiszteletes Uramhoz botsátando Leveleimben meg-nevezett hellyre utasitani”.253 Eszerint azt feltételezhetjük, hogy Adelung erdélyi tudósokról kért anyagot, amelyet Benkő Kemény Sámuel révén juttatott el hozzá. Itt kell megjegyeznünk, hogy J. C. Adelung pótlásokat írt Christian Gottlieb Jöchers Fortsetzung und Ergänzungen zu Christian Gottlieb Jöchers allgemeinem Gelehrten-Lexicon című munkájához. Az első kötet 1784-ben, a második 1787-ben jelent meg. Adelung nemegyszer hivatkozik Benkő kötetére, neve, Horányi Elekével együtt többször előfordul lexikonjában. A Benkőtől átvett szócikkek az A betűs nevektől a G betűsekig terjednek, ami arra enged következtetni, hogy a német tudós irodalomtörténeti lexikonja első kötetének Benkő munkája, esetleg az általa küldött kéziratos anyag biztosan forrása volt. Adelung nem vette át teljesen Benkő vagy Horányi szócikkeit, hanem ötvözte azokat, s a hiányzó információkat egyik-másik szerző munkájából pótolta. Alig akad olyan, ahol csupán egyikük munkája jelent meg forrásként. Ilyenre példa a Cserei Mihályról szóló szócikk, hiszen itt csak Benkő neve jelenik meg, azonban ez Adelungnál jóval rövidebb, mint Benkőnél. A német szerző nem fektetett hangsúlyt a genealógia vázolására, a betöltött funkciók ismertetésére, hanem Cserei történetírói tevékenységét emelte ki, munkásságának azt a vonulatát, amely jobban érdekelhette a közönséget. Feltehetjük a kérdést, Johann Cristoph Adelung miért éppen Benkő segítségét kérte lexikonja összeállításához, s miért éppen az ő, ill. a Horányi kötetét használta fel. Válaszunkban több lehetőséget is megjelölhetünk. Szerzőnk szűkebb pátriájáról, Erdélyről írt, az erdélyi tudósokat gyűjtötte össze, s azokról bővebb információkat közölt, szemben Horányival, aki háromkötetes, Memoria Hungarorum című lexikonjában nem szabott földrajzi határokat, a tudósok számát tekintve nagyobb kört fogott át, de azokról kevesebb tudnivalót közölt. Azt, hogy munkájában Horányi nem törekedett a teljességre, az is bizonyítja, hogy Nova Memoria Hungarorumának (1792) első és egyetlen kötete jóval gazdagabb adatokban, hiszen ebben csupán azok a tudósok kaptak helyet, akik családneve A, B és C betűvel kezdődött, mégis a kiadvány több mint 750 oldalra terjed. Adelung tehát bizonyára úgy vélte, hogy akkor nyújthat teljesebb képet a Magyar Királyságban élő és az erdélyi tudósokról, ha a hiányosságokat egyik-másik szerző munkája alapján kiegészíti, de az sem kizárt, hogy úgy gondolta, Benkőnek jobbak lehettek erdélyi kapcsolatai, s ezért az általa gyűjtött és közreadott anyag pontosabb információkat tartalmazhat. Arra vonatkozóan, honnan 253 Benkő, Levelezése, 125. 91 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE szerezhetett tudomást a német tudós az erdélyi honismereti munkáról, több lehetőség is kínálkozik. Egyrészt tudhatott ennek meglétéről az erdélyi peregrinus diákoktól; másrészt olvashatta a kötetről írt ismertetőket. A honismereti munkáról latin és német nyelven is született recenzió. A Göttingische Gelehrte Anzeigenben megjelent német nyelvű írás névtelen szerzője az utolsó részben éppen az erdélyi művelődéstörténeti viszonyokról szólt.254 Munkájának választott nyelve révén tehát Benkő elérte, hogy a respublica litteraria tagjai felhasználhassák kötetét saját munkáik forrásaként, s ezáltal sikerült biztosítania belépését a nemzetközi tudományos körökbe. „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós…” Benkő munkájának nemzetközi elismertségétől eltekintve, akadtak olyanok is, akik megrótták a szerzőt a nyelvválasztás miatt. A kortársak közül ezt tette az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság titkára, Aranka György, aki a társaságról írott újabb elmélkedésében255 szinte hazafiatlanságnak tekintette a nem magyar nyelven közreadott tudást, s ezért meg is rótta például Pray Györgyöt, Kovachich Márton Györgyöt és Benkőt is.256 Sokszor az utókor is ilyen álláspontot képviselt. Kőváry László Erdély nevezetesebb családai című kötetében így vall Benkő nyelvválasztásáról: „Ha magyarúl s nem latinúl irja munkáit, tólla (!) olly kiható befolyást nyert vólna Erdélyre, minőt ő elötte senkié. Akkor hihetően nem maradt volna annyi kézirat, melyek aztán 1848-ban az enyedi ref. kolégyom könyvtárában lángok martalékává levének”.257 Kőváry László tehát nem csak az Erdély című kötet nyelve miatt rója meg a szerzőt, hanem egyéb munkáinak választott nyelve miatt is. Ha Benkő József publikált és kéziratban maradt műveinek Szabó György által rögzített lajstromát áttekintjük, valóban azt látjuk, hogy munkáinak zöme latin nyelvű, különösen azok, amelyek aktív periódusára tehetők. A magyar nyelvű művek is feltűnnek ugyan, de ezek a tudós pályájának kezdeti szakaszát jellemzik, többnyire még diákkorára datálhatók. Jellemzőek erre a periódusra a vallásos tárgyú munkák, ill. az egyháztörténeti vonatkozású problémákat fejtegető írások. Benkő életpályájának végén ugyancsak feltűnik néhány magyar nyelvű munka vagy annak szándéka, hogy a latin nyelvűeket magyarul is közreadja. A Uo., 376–380. Aranka György, A Magyar Nyelvmivelö Társaságrol. Újjabb Elmélkedés = A. Gy. Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai, s. a. r. Jancsó Elemér, Bukarest, Akadémiai, 1955, 106−120. 256 Egyed Emese, Gyökerészés Erdélyi Társaságunk 200 éves évfordulóján. Próbamunkák kései darabja = E. E., Kard és penna. Tanulmányok a felvilágosodás magyar irodalmáról, Budapest, Osiris, 1998, 97. (A továbbiakban: Egyed, Gyökerészés…) 257 Kőváry László, Erdély nevezetesebb családai, Kolozsvár, 1854, 35. 254 255 92 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE Közép-Ajtai Szkumpia című kiadvány már munkásságának záró szakaszára tehető; ez magyar és német nyelven is megjelent 1796-ban.258 Jelen esetben a német kiadás a munka jellegéből, gazdasági hasznából fakad, ugyanis ebben a műben a szerző egy haszonnövény helyi termesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet, amelynek alkalmazása által a Monarchia jelentős, korábban a növény behozatalára fordított összeget takarított meg, s ezért jutalmat is kapott.259 A közbeeső periódusban a prédikációk magyar nyelvűek, akárcsak a Magyar Kurirban, Magyar Hírmondóban közölt cikkek is, azonban azok a történelmi és botanikai vonatkozású művek, amelyekkel Benkő ismertté vált, és amelyek komoly kutatómunkát igényeltek, latinul íródtak. Ilyen a honismereti kötet mellett a Milkovia (1781) című egyháztörténeti munka, a Dietae, sive rectius comitia Transsilvanica, eorumque decreta, quae vulgo adpellantur articuli diaetales (1791), ill. az Imago inclytae in Transylvania nationis Siculicae, historico-politica (1791) című munkái, akárcsak a növénytannal foglalkozó írások: Nomenclatura botanica, Nomina vegetabilium. Ez utóbbi kettőnek keletkezési ideje bizonytalan, nyomtatásban nem jelentek meg. Meglátásunk szerint a túlnyomórészt latin nyelvű munkák révén Benkő az európai tudományosságba való integrálódást szerette volna biztosítani. Kókay György konstatálja, hogy a magyar nyelv ügyének hangsúlyozása mellett a probléma egy másik vetülete kevésbé kapott szerepet: a magyar nyelvet csak Magyarországon ismerték, tehát nem volt alkalmas arra, hogy a külföld irányába közvetítse a hazai kulturális és tudományos eredményeket, sőt, a külföldiek magyarok iránti érdeklődésének is gátat szabott, elszigetelve ezáltal a magyarság szellemi életét az európai tudományosságtól.260 Benkő a nyelvválasztás révén ezt az elszigetelődést próbálja megakadályozni, még akkor is, ha ebben a periódusban már feltűntek azok a röpiratok, amelyek a tudományok magyar nyelven való művelésére ösztönözték a literátorokat. Ennek a nyelvi átállásnak a hosszú folyamatára és problémáira Margócsy István is reflektált. Véleménye szerint a Bessenyei-féle program inkább egy korábbi, a kultúra anyanyelvűségét célzó folyamat betetőződéseként érzékelhető, mintsem egy új szakasz elindítójaként. Az átállási folyamat végét a 19. század harmincas éveihez, az ún. Pyrker-pör kirobbanásához köti Margócsy, amikor is a Kazinczy és Benkő, Erdély, 42. Benkő, Levelezése, 357. 260 Kókay György, A nemzeti fejlődés és az európai integráció kérdései a XVIII. század végi magyar irodalomban. (Anyanyelvűség, műveltségközvetítés, elszigetelődés) = Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései), szerk. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996, 243–244. (A továbbiakban: Kókay, A nemzeti…) 258 259 93 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Toldy Ferenc között lefolyó vita során a magyar irodalomból kiszorult a „nem-magyar jellegű jelenlét”.261 Európai viszonylatban a kérdést Peter Burke tárgyalta fennebb már említett kötetében. A szerző a 15. századtól kezdődően végigkövette a latin nyelv megerősödésének és meggyengülésének szakaszait, és felhívta a figyelmet arra, hogy a respublica litteraria tagjai által használt nyelv esetében a 17. és 18. század közepére datálható egy-egy olyan periódus, amikor a latin visszaesése volt tapasztalható, hiszen előtérbe kerültek a vernakuláris nyelvek. Az általános tendenciákkal szemben a Magyar és Dán Királyság kivételt képezett, hiszen a magyarok és dánok nem az anyanyelv, hanem a közigazgatásban évtizedeken keresztül használt latin mellett foglaltak állást a némettel szemben.262 A nyelvválasztás problémájára utal Bessenyei György is Magyarság című röpiratában, amelyben megfogalmazta azon elgondolását, miszerint „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenén soha”.263 Bessenyei külföldi nemzetek (angol, francia) példáit vonultatja fel, rámutatva arra, hogy az említett népcsoportok a latin nyelv feladása és az anyanyelv fokozatos művelése révén érték el azt a kulturális szintet, amellyel éppen rendelkeznek. A magyar nyelv állapotára és teljesítőképességére vonatkozóan kérdéseket tesz fel és meg is válaszolja azokat. Úgy véli, hogy maga a nyelv igazi kincsesbánya, csak azoknak a száma kevés, akik ezeket a kincseket ki tudják aknázni.264 A nyelv teljesítőképességét saját munkáival támasztja alá, majd azok számára, akik a nyelv szegényességét hangsúlyozzák, megoldást javasol. Buzdítja a kétkedőket a latin eredetű szavak használatára, hiszen más nemzet is hasonlóképpen járt el. Bessenyei mérsékelt állásponton helyezkedik el a nyelvújítást tekintve, nem híve a latinból eredt szavak kigyomlálásának és ezek teljesen új elemekkel való pótlásának. Benkő József hasonló véleményt képviselt e téren. Az Erdélyi Kéz-Irásban lévő Történet Iroknak Estendö szám szerént való Laistroma265 című írása egyik lábjegyzetében utal arra, hogy szívesen használ „népszókat”, azaz regionalizmusokat és „igaz magyar igéket”, ahol csak teheti, de az idegen eredetű szavak erőszakos magyarításának nem híve. Meglátása szerint ebben az esetben fennáll a veszély, hogy az értelem csorbul. A lajstromhoz kapcsolt lábjegyzetben Kazinczy Ferenc Gessner Idylliumi fordításának előszavát ajánlja olvasásra, rámutatva a Kazinczy álláspontjával egyező 261 Margócsy István, A felvilágosodás határai és határtalansága (Kételyek és tézisek az irodalomtörténet historiográfiáját tekintve), Erdélyi Múzeum, 2007/3–4, 8. 262 Burke, i. m., 58–60. 263 Bessenyei György, Magyarság, h. n., 1778, 6. 264 Uo., 4. 265 Benkő József, Erdélyi Kéz-Irásban lévő Történet Iroknak Estendö szám szerént való Laistroma, KEK, Kt., Ms. 598. 94 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE nézetére. A széphalmi literátor fordításának előszavában megfogalmazza azokat a nehézségeket, amelyekkel szembetalálta magát a német szöveg magyarra való átültetése során, s megjegyezte, „erőlködve akarunk mindent magyar szóval kitenni, s elfelejtjük megfontolni, ha ezen új elnevezés által nem veszt-é az értelem”.266 A későbbiekben Kazinczy kifejti, addig használja az idegen eredetű szavakat, amíg olyanok nem találtatnak a magyar nyelvben, amelyek teljesen visszaadják az idegenből jövő kifejezés értelmét. Benkő József egyszerre neológus voltára és a régi szavakhoz való ragaszkodására Egyed Emese is utalt, amikor rámutatott arra, Benkő még Révai Miklósnak is felhívta a figyelmét az értelemzavaró újításokra.267 Nem célunk részletesen szólni Kazinczy nyelvművelői, fordítói nézeteiről, csupán arra szerettünk volna röviden reflektálni, hogy Benkő ismerte az említett nyelvújítói tevékenységét, s a szóhasználat tekintetében egyet is értett vele. Mindez a református literátor jártasságát bizonyítja e téren is. Visszatérve a magyar nyelv ügyére, Kókay György kijelentette, hogy bár röpiratában Bessenyei a magyar nyelv mellett foglalt állást, írásainak nyelvét aszerint váltogatta, hogy kiket célzott meg velük.268 A nyelvhasználat különféle szerepeire, amint fennebb említettük, Thimár Attila is utalt Révai Miklós kapcsán, de ilyesmit felfedezhetünk Benkő József esetében is. Egyed Emese felvetette, hogy érdemes lenne vizsgálni azt a kérdést, miért is írta Benkő József Mária Teréziához és a Guberniumhoz címzett leveleit latin nyelven, a II. Józsefhez intézettet már németül, az Egyházfőtanácshoz, ill az egyetlen, 1790−1791-es diétára indított levelét magyarul.269 Véleményünk szerint a levelek nyelvválasztása ebben az esetben is attól függött, hogy ki a megszólított, kire akart hatni a levélíró. Az uralkodóház tagjai esetében Benkő mindig a hivatalos nyelvet használja, Mária Terézia esetében a latint, II. József esetében már a németet, hiszen a hozzá intézett levél 1784 decemberében kelt, a császár nyelvrendeletének kihirdetése után. Akárcsak néhány évvel korábban a császárnőhöz, Benkő II. Józsefhez is támogatáskérés céljával fordult, ezúttal botanikai műveinek kiadását kérve.270 A válasz nem személyesen a császártól, hanem a Guberniumtól érkezett, amely felvilágosításokat kért arra vonatkozóan, mit is szeretne valójában a középajtai lelkész. Erre ő válaszolt is, latin nyelven, de a kért anyagi támogatást, amint ezt Szabó György kifejti a kötet elé szánt előszóban, nem kapta meg.271 Nem tudjuk, milyen nyelvű volt a Guberni266 Kazinczy Ferenc Művei I., s. a. r. Szauder Mária, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979, 147. 267 Egyed, Gyökerészés…, 94. 268 Kókay, A nemzeti…, 249. 269 Egyed Emese, Ecetfa és ezüst, Erdélyi Múzeum, 1993/3–4, 144. 270 Benkő, Levelezése, 240. 271 Benkő, Erdély, 37. 95 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE um által küldött leirat, de valószínűnek tartjuk, hogy latin, mivel a válasz is ezen a nyelven íródott, ill. ez még belefért abba a türelmi időbe, amelyet II. József a német nyelvre való átállásig engedélyezett, noha ennek letelte után is a rendelet gyakorlati érvénybe léptetése folytonos akadályokba ütközött.272 Ami az Egyházfőtanácsnak szánt levelek magyar nyelvét illeti, meg kell jegyeznünk, hogy Benkő nem hivatalos iratokat küldött a Konzisztóriumnak, hanem az egyházi hatósághoz intézett leveleiben többnyire személyes problémáiról számolt be, és kért tanácsot. Ebből fakadóan a levelek egy közvetlenebb viszonyt feltételeznek, s nagyrészt ebből adódik az anyanyelvhasználat. Az erdélyi országgyűlésnek küldött egyetlen levél pedig abba az „ünnepi hangulatba” ágyazódik, amelyet II. József rendeleteinek s így a nyelvrendeletnek a visszavonása generált, és amelyet Aranka Györgyhöz címzett levelében is megfogalmazott Benkő: „mert ma (áldassanak az egek!) tisztán magyarul kíván szóllani az Haza”.273 E hosszabb exkurzus után térjünk vissza Benkő József kiadott vagy kiadásra szánt munkáinak nyelvéhez. Fentebb utaltunk rá, hogy kiadandó munkái között szerepelt Bethlen János históriája, és erről a Kéziratkiadó Társaságot is tájékoztatta. Benkő úgy vélte, hogy Bethlen történeti munkáját bővített formában kellene kiadni, ugyanis egyes eseményekről a szerző igen röviden szólt. Ezeket a hiányosságokat például kéziratos naplókból (Enyedi István, Rhédey László, Haller Gábor, Bánffy György írásaiból) vagy más történeti munkákból pótolta volna. A magyar nyelvű történeti naplók kapcsán megjegyzi, jobb, ha ezeket csak a hazai közönség ismeri, idegen nyelvre való fordításukra nem valószínű, hogy valaha is sor kerülne. Ennek ellenére a külföldi olvasóközönséget is igyekszik megszólítani. Úgy véli, hogy Bethlen históriájához jegyzéseket kellene fűzni az említett kiadványok alapján, mi több, azt sem tartaná rossznak, ha ezekből a naplókból megjelenne egy válogatás „(…) mind öszve belölök deákul edgy Munkát késziteni, főként az Idegenekért; kiknek fejekből sok vélekedéseket ki-vetni igen szükséges vólna, melyekkel tele vagyunk Hazánk, Nemzeteink, és kiváltképpen Nemesseinknek Jussaik aránt”.274 Amellett, hogy cáfolni kívánja a külföld meglátásait, az anyagi vonatkozás is tetten érhető: „(…) mind a’ két Magyar Hazában, mind kűlső Országokban nagyobb kelete lenne [Bethlen munkájának], kellene válogatott ritka Adnotatiókkal, és a’ végén Auctorium vagy más név alatt, eddig setétben hevert Instrumentumokkal, melyek betsessé tennék a’ Könyvet”275 ellátni. Benkő tehát 272 Soós István, II. József német nyelvrendelete és a „hivatalos” Magyarország = Tanulmányok a magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből, szerk. Bíró Ferenc, Budapest, Argumentum, 2005, 266, 301. 273 Benkő, Levelezése, 299. 274 Uo., 388. 275 Benkő József, Jelentés Bethlen János kiadás-hibáiról, KEK, Kt., Ms. 1678. 96 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE igényesen összeállított, hiteles forrásokra épülő, magyarázatokkal ellátott, különleges munkát kívánt az olvasó kezébe adni. A példák alapján látható, sosem egy csekélyebb számú magyar tudósréteget célzott munkáival, hanem mindig szélesebb körre tekintett, bár az indítékok különböztek, hiszen hol az anyagi érdek került előtérbe, hol az ország tudományos, kulturális presztízsének bizonyítása, hol pedig, kimondatlanul, hírének öregbítése. Felmerül a kérdés, miből fakad azon ellentmondásosság, amely a kéziratos naplók kiadására és fordítására vonatkozik, kell-e ismernie a külföldnek a magyar nyelvű történeti írásokat vagy nem. Meglátásunk szerint Benkő nem minden megállapítással értett egyet, amelyek ezekben a művekben előfordultak, így történészként, történeti hűségre és hitelességre törekedve gondolt csak ezekre az anyagokra úgy, mint amelyeknek bizonyos részei alkalmasak arra, hogy kiegészítő információként szolgáljanak. Meglátása szerint a történeti anyagot tartalmazó naplók kiadására csakis az anyag szelekciója révén kerülhetett sor, hiszen a helytelen adatok közreadása nem vetett volna kedvező fényt a tudósokra, mi több, a magyar történelem és a történetírók presztízse is csorbult volna. Visszatérve a közreadásra, meg kell jegyeznünk, hogy a magyar nyelven írott naplók latin nyelvre fordítása révén a külföldi vádakat igyekezett volna ellensúlyozni, s még a fordítás fáradságát is képes lett volna vállalni annak érdekében, hogy a külföld vindikatív megnyilatkozásaira replikával szolgáljon. Eszerint nem elegendő az, ha a magyarság tudatában van a vádak hamisságának, hanem a cáfolatot felszínre is kell hozni, ez pedig egy olyan nyelvhasználatot feltételez, amely által az elmarasztalt magyar társadalom képes párbeszédbe lépni az ellentáborral, ám ebben az esetben a magyar nyelv lehetőségként sem merülhet fel. A nyelvhasználatra vonatkozóan még később sem figyelhetünk meg egységes álláspontot. Soós István tanulmányában hosszan részletezi a magyarországi vármegyék álláspontját II. József német nyelvrendelete ellen, ám 1784-ben a vármegyék csak második opcióként szorgalmazták a magyar nyelv használatát a német helyett, az elsődleges cél a latin nyelv megtartása maradt. A nyelvi egységesítés ellen argumentumok tárházát hozták fel Jézus Krisztus prédikációinak nyelvétől kezdve Szent István Intelmeiig, előirányozva azokat a következményeket, amellyel ez az intézkedés járhat: az ország függetlenségének megsértése, a nemesi előjogok megnyirbálása, a németet nem ismerő hivatalnokok állásvesztése, a közös kommunikációs csatorna megszűnése stb.276 Nem csupán II. József idejében nem sikerült egységes álláspontot létrehozni a hivatali nyelvet illetően, hanem a császár halála után sem. Margócsy István mutatott rá arra a 276 Soós, i. m., 279–281. 97 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE tarkaságra, amely a korszakot jellemezte a nyelv helyzetét illetően.277 A tanulmány szerzője a hiányosságokra irányítja a figyelmet, a szövegek újraolvasására, egyes területek alaposabb feltárására buzdít, mint például az iskolában gyakorolt nyelvhasználat jobb megvilágítása, a korabeli olvasáskultúra elemzése stb.278 Visszatérve arra a tarkaságra, amelyet Margócsy is említ, hozunk egy olyan példát, amelyben egy szövegen belül különféle álláspontok feszülnek egymásnak. 1790-ben jelent meg Báróczi Sándor A védelmeztetett magyar nyelv című röpirata, amelyet a szerző a Hadi és Más Nevezetes Történetek című lapban megjelent pályázati felhívásra készített. A felhívás arra vonatkozott, mennyire szükséges a magyarságnak ismernie a latin nyelvet.279 Az értekezés bevezetővel indul, majd annak a 16 pontnak a felsorolása következik, amelyben a latin nyelv ismeretének szükségessége fogalmazódik meg. Ezek cáfolata egy kétszereplős dialógusból bontakozik ki. A latin nyelv ismerete és használata mellett az Aloisius által felhozott érveket az István név alatt rejtőző, magyar nyelvet védelmező Báróczi Sándor cáfolja. A felsorolás után összefoglaló olvasható, amelyben a szerző rögzíti, melyek is azok a területek, amelyeket átfogott Aloisius. Ezek a következőket érintik: hit, tudomány, törvénykezés és jog, ill. közigazgatás.280 A szerző saját álláspontját ismerteti ugyan, de a nyelvet illető döntéshozást az olvasóra bízza. A továbbiakban emeljünk ki egyet a 16 pontból, amely a honismereti kötet latin nyelvűsége szempontjából is fontos lehet. A 11. pontban fogalmazódik meg az a megállapítás, miszerint nem lehet elvárni, hogy bizonyos iratok, kiváltságlevelek, nemességet igazoló iratok magyar vagy bármilyen más nyelvre lefordíttassanak, hiszen így az iratok hitelessége megkérdőjeleződne.281 Nem hisszük, hogy Benkő úgy gondolta volna, a lefordított dokumentumok révén csorbulna az iratok hitelessége, hanem esetében egy hatalmas anyagmennyiségről beszélhetünk, amelynek zöme 277 Margócsy István, A magyar nyelv státusa a XVIII. század második felében = Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései), szerk. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996, 251–259. (A továbbiakban: Margócsy, A magyar nyelv…) 278 Az előirányozott feladatok egy részét Margócsy el is végezte, hiszen tíz év után terjedelmes tanulmányt közölt A magyar nyelv jelenléte a 18. századi iskoláztatásban címmel. Vö.: Margócsy István, A magyar nyelv jelenléte a 18. századi iskoláztatásban = Bíró Ferenc, Tanulmányok a magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből, Budapest, Argumentum, 2005, 71–152. 279 Hadi és Más Nevezetes Történetek, 2. szakasz, 15. füzet (1790. március 2.) 279−281. https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/98062/HMNT_1790_2_15.pdf [Utolsó megtekintés: 2018. 02. 21.] 280 Báróczi Sándor, A védelmeztetett magyar nyelv vagyis A’ Deákság mennyire szükséges voltáról való Kettős-Beszélgetés. Bétsbenn, Hummel Dávidnál, 1790, 16. 281 Uo., 14. 98 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE latin nyelvű volt. A másolás, rendezés nem tette lehetővé azt, hogy a rengeteg okirat magyarítására vállalkozzék, hiszen igen időigényes feladat lett volna ez a számára, és bizonyára a munka kiadását is késleltette volna. Ezért saját munkája megkönnyítése érdekében is célszerű volt a felhasznált források eredeti nyelvét választania a közreadás nyelveként is. Dilemmák 1790 körül Érdemes megfigyelnünk, hogy az előző évekhez képest 1790 körül többször előfordul Benkő József leveleiben az az elgondolás, miszerint latin nyelvű műveinek némelyikét magyarul is közreadná. Ebben a periódusban Aranka Györggyel levelezett intenzíven, s ilyen irányú elgondolásait elsősorban vele osztotta meg. Tekintsünk meg néhány példát. 1790 októberében arról értesíti Arankát, hogy a Székelyek törvénye című munkáját előkészítette kiadásra, magyar nyelven, továbbá az erdélyi főispánok, szász királybírók katalógusát is magyarul állította össze. Az országgyűléseket bemutató munkájáról így nyilatkozik: „Van a’ Diaetáról is valami sok ritkaságokkal megtömött Munkám deákul (…). Ebből egy kis Compendiumot Magyarul írok (a’ Diaeták Catalogussával együtt) és szándékozom az immineáló Diaetára kiküldeni Kolosvárra (…). Azt bizonnyal tudom, hogy a’ Diaetákról való Munkáimnak, mellyeket senki censurájától nem féltek, keletek lészen. Jó volna sietve kinyomtatni, ’s a’ Diaeta folyása alatt jó pénzt kapni belőle. Ha ez a tőv-szomszédos okom nem volna, hogy t. i. a Diaeta mellett nyomtatódjék, elég helyen találok prelumot”.282 Mielőtt rátérnénk az idézett részlet értelmezésére, meg kell említenünk még egy példát. 1791 tavaszán így ír Arankának: „Ugyantsak a’ Dietákról való Munkámon, és a’ Székely Nemzet Képén kívül, melyet deákul is, magyarul is elég bővön kidolgoztam, és Kolosvárra által-adtam, még kűldöttem Hochmeister Uram kezébe a’ Diétához alkalmaztatott edj Munkátskámat, Közép Ajtai Dohány név-alatt, mintha a’ Kolosvári piatzra a’ mostani alkalmatossággal eladni vittem volna. Négy rendbéli Dietalis Articulust tettem belé, mellyek Erdélyből a’ Dohányt kitíltották, most pedig Hazánk állapotját szépen világositják (…)”.283 Példáinkból látható, hogy Benkő József 1790 körül keletkezett munkáiban nem csupán tartalmi, hanem nyelvi szempontból is az országgyűléshez akart igazodni, hiszen, amint fennebb is utaltunk rá, ujjongott Aranka Györgyhöz írott levelében annak okán, hogy a német nyelvrendelet eltöröltetett, és az országgyűlés magyarul fog folyni.284 Az 1790−1791-es országgyűlés első ülésén jegyzőkönyvbe került a döntés, miszerint a diétai Benkő, Levelezése, 298–299. Uo., 305–306. 284 Uo., 299. 282 283 99 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE jegyzőkönyvet is magyarul fogják kiadni.285 Mindezeket figyelembe véve tehát bizonyára úgy gondolta a középajtai prédikátor, illő, ha munkáival tiszteleg a magyar nyelv térnyerése előtt, s ezért munkáit ezen a nyelven is közre kívánta adni. Ennek ellenére a jelentősebbek (Imago… és Dietae…) esetében nem mondott le a latin nyelvről sem. Mivel a célközönség maga az országgyűlés volt, nem jelentett gondot a résztvevőknek a hivatali életben, törvénykezésben évszázadokon át használt latin nyelv. Az említett munkák között 1791-ben csupán a Közép-ajtai dohány jelent meg magyarul, amely az előzőekhez képest kevésbé fajsúlyos, mondhatni humoros jellegű írás. A Székely nemzetnek képe csak jóval később, 1806-ban jelent meg magyar nyelven, azonban a fordítás nem Benkő munkája, hanem egy L. S. K. iniciáléjú fordító-átdolgozóé. A levélrészletekből érzékelhető, a szerző számára sürgőssé válik a kötetek megjelentetése, hiszen azt szeretné, ha ezek már kijönnének a nyomdából, mire az országgyűlés kezdetét veszi. Egyet kell értenünk Éder Zoltán meglátásával, miszerint a munkák rövid terjedelmét, ill. a mihamarabbi megjelentetést Benkő azon reménye indokolta, hogy több példány keljen el ezekből, mint általában,286 s így némi anyagi haszonra is szert tegyen. Éder Zoltán azon meglátásával viszont, miszerint ezekkel a kiadványokkal Benkő a magyar nyelv ügyét kívánta szolgálni, ill. hogy szélesebb közönséghez kívánt szólni, nem értünk teljesen egyet. A levelezésből is látható, a művek esetében elsőként mindig a latin nyelv jelenik meg, a magyar nyelven való kiadás a fajsúlyosabb kötetek esetében megmarad a tervezet szintjén, bár az sem kizárt, hogy a kiadó, Hochmeister Márton a túlterheltség miatt nem vállalta a magyar nyelven való közreadást is. Az viszont, hogy a lehetőségek közül a latin nyelven való kiadás kerülhetett az olvasó kezébe, Benkő prioritására is utal: ezen a nyelven állította össze először a munkát, fontosabbnak tartotta ezen a nyelven való megjelentetést. A szerző tehát a magyar nyelv ügyét legfeljebb írásainak tartalma, és nem nyelve révén szolgálhatta. Ami a közönséget illeti, Benkő az Imagóval és a Diétai cikkelyekkel elsősorban az országgyűlésen résztvevőket célozta. A diétán résztvevők, amint fentebb is utaltunk rá, jártasak voltak a latin nyelvben, tehát meglátásunk szerint cáfolható Éder Zoltán kijelentése a széles körű tudomány-népszerűsítésre és a vegyes közönségre vonatkozóan. Éder úgy véli, e kiadványok közönsége a Magyar Hírmondóban közölt cikkek és a Téli bokréta 285 Az Erdélyi Három Nemzetekből Álló Rendeknek 1790dik Esztendőben Karátson Havának 12dik napjára Szabad Királyi Városba Kolo’svárra hirdettetett, és több következett napokon tartatott közönséges Gyűléseikben lett Végezéseknek és foglalatosságoknak Jegyző Könyve, Kolo’sváronn, Nyomtattatott a’ Királyi Lyceum’ betűivel, 1832, 32. 286 Éder, i. m., 99. 100 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE (1781) című halotti oráció célközönségével azonos,287 azonban, ne feledjük, ezeknek a latin nyelvű kiadványoknak teljesen más jellegük van, mondhatni specifikusak, egy bizonyos területre fókuszálnak, s egyáltalán nem tekinthetők vegyes tárgyú, vegyes közönségnek szánt publikációknak. Margócsy István megállapította, a korszakban a magyar nyelv csak „népszerűsítő” funkcióban működött, az igazán jelentős műveket azonban még mindig nem írták magyarul.288 Egyet kell értenünk a meglátással, hiszen ezt jól alátámasztja Benkő Téli bokréta című prédikációja is, ahol a magyar nyelv valóban tudomány-népszerűsítő, jelesül a növénytant népszerűsítő kommunikációs csatornaként tűnik fel. Az eddigiekből remélhetőleg láthatóvá vált, mikor, milyen céllal használta Benkő József a latin nyelvet, az azonban nem vált világossá, milyen szerepet szánt a magyar nyelvnek. Azt kell mondanunk, hogy a Benkő munkáiban és levelezésében igen kevés azon utalások száma, amelyek a magyar nyelv szerepére vonatkoznak. Éppen a tudományos munkák megítélése során találkozunk egy olyan kijelentéssel, amely látszólag ellentétben áll Benkő felfogásával. A Magyar Hírmondóban közreadott egyik cikkében Benkő így fogalmaz Balog József botanikus növénytani munkásságát illetően: „Noha ugyan kevés számmal vagynak még a könyvekbenn gyönyörködő magyarok; még-is nemzetünknek nagyobb betsűletére nézve óhajtani bátorkodom, hogy a miket azon főldnek mivólta [Amerika] és maga leleményjei felől, levelekbenn vagy egyébként írni fog ő Kegyelme, avagy tsak edj részént Magyarúl irná inkább, hogy-sem más nyelvenn. Mert úgy az eránt-is lehetne reménységünk, hogy írásai Magyarból más nyelvekre fordíttatni fognának. Én ugyan edj könyvetskénél többet Magyarból Németre fordíttatottat soha életembenn nem láttam”.289 Benkő tehát elvárná, hogy Balog József magyar nyelven adja közre amerikai gyűjtésének eredményeit, ugyanis ezzel öregbítené a haza becsületét, de ez az elvárás és szándék saját munkásságát illetően elmarad. Feltehetjük a kérdést, miből fakad ez az ellentét és megosztottság. Azt kell gondolnunk, hogy itt újra a magyar tudományosság elmaradottságára vonatkozó megállapítások munkálnak a háttérben. Ha munkáit Balog magyar nyelven adná közre, bizonyítaná, hogy a nyelv rendelkezik megfelelő terminusokkal, kifejezőereje megvan, sőt, azt is láthatóvá tenné, hogy hozzáértő művelője is van a tudományterületnek, s ezzel persze azt is bizonyítaná, hogy a magyar nemzet nem marad alul más nemzetekkel szemben. Ami a fordítást illeti, Benkő maga utal arra, mennyire ritka a magyarból más nyelvre való átültetés, ugyanakkor a fordítás feltételezné a Uo., 99. Margócsy, A magyar nyelv…, 253. 289 Benkő, Levelezése, 101. 287 288 101 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE fordító magyar nyelvismeretét, botanikai jártasságát is, azaz ennek elvégzésére pont olyan személy lenne alkalmas, mint maga Benkő. Az, hogy e meglátás Benkő saját műveiben miért nem jut érvényre, úgy véljük, Balog kutatásainak egzotikus jellegéből fakad. Véleményünk szerint Benkő azért is kívánta az amerikai tapasztalatok magyar nyelven való rögzítését, hogy azok az egzotikumok, amelyeket Balog József felfedezett, minél szélesebb körben, elsősorban hazai körökben ismertté váljanak, hiszen nem nevezhető szokványosnak az, hogy egy erdélyi tudósnak alkalma nyílt egy másik kontinens vizsgálatára, és ezek az információk, újszerűségüknél fogva, nagyközönségre számíthattak volna. Másrészt az is fontos volt, hogy egy magyar tudós ebbéli tapasztalatai a nagyközönség előtt is ismeretté váljanak. Benkő növénytani munkái esetében másként állt a helyzet, az általa gyűjtött adatoknak nem volt akkora kuriózumjellegük, ezért elég volt, ha az érdekesebb dolgokat beépítette az olyan közleményekbe, mint a halotti oráció, amely, nyelve révén, szélesebb olvasóközönséget ért el. A tudományos munkák magyar nyelvűségére vonatkozóan nem találtunk egyéb, különösen érdekes információkat. Benkő József, többnyire a Magyar Hírmondóban közölt cikkekben, dicséri az újonnan megjelenő magyar vonatkozású könyveket, de nyelvtől függetlenül, egyformán értékesnek tartja mind a magyarul, mind a más nyelven írott munkákat, és emellett a könyvgyűjtő tevékenységet is méltányolja. Ezt teszi Teleki Sámuel, Teleki Sámuelné Bethlen Zsuzsanna vagy gróf Bethlen Gergelyné Kendeffy Ráhel esetében is. A fejezet összegzéseként elmondható, hogy Benkő József munkáinak jelentős részét latinul adta közre. Annak ellenére, hogy a korszakban olyan röpiratok jelentek meg, amelyek a tudományok magyar nyelven való művelését népszerűsítették, Benkő nem óhajtotta megbontani a latin nyelven való írás hagyományát, gyakorlata a korszak viszonyai között, figyelembe véve a historia litteraria művelőinek körét is, tipikusnak tekinthető. Döntésének okát abban látjuk, hogy egy szélesebb körű olvasóközönséget célzott meg, nemzetközi elismertségre vágyott, s ennek feltétele a latin vagy német nyelvhasználat volt, azonban, mivel számára ez utóbbi kevésbé volt ismert, elvetette azt. Domidoctus volta ellenére műveinek latin nyelvűsége révén valóban sikerült bekerülnie a nemzetközi körforgásba és hírnevet szereznie, noha a hírnév nem hozott magával anyagi jólétet számára. Úgy véljük, a magyar nyelv az ő esetében „népszerűsítő” funkcióval bírt, ami természetesen összefüggött a megszólítani kívánt közönséggel is, ám az biztos, magyar nyelven közreadott írásai sokkal kevésbé fajsúlyosak, mint a latin nyelvűek, hiszen Benkő az igazán jelentős munkák nyelvének a latint tartotta. A latin nyelv által képes volt dialógusba lépni azokkal, akik a magyarság elmaradott szellemi, kulturális állapotát hangsúlyozták, s akik 102 EME A NYELVVÁLASZTÁS KÉRDÉSE meggyőzésére vállalkozott munkái, ill. más történeti vonatkozású munkák fordítása és kiadása révén, biztosítva hírének öregbítését és a magyar tudományosság színvonalát. A választott nyelvnek köszönhetően Benkő József honismereti munkája teljességében és részleteiben is foglalkoztatta a tudósvilágot. Fennebb utaltunk rá, hogy Johann Christoph Adelung nyelvész-tudóst kifejezetten a kötet De re litteraria in Transsilvania című, historia litteraria-tárgyú fejezete érdekelte. E tudományszak születésének, a literatúratörténet-írás fejlődési ívének feltárására az utóbbi évtizedekben a magyar irodalomtörténeti kutatások is jelentős figyelmet szenteltek. Mielőtt konkrétan rátérnénk Benkő ilyen jellegű munkáinak bemutatására, tekintsük át a kutatások eddigi eredményeit. 103 EME EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA Kétségtelen, hogy a magyarországi historia litteraria legjelentősebb kutatójának Tarnai Andort tekinthetjük. Az MTA egykori munkatársa több évtizedet szentelt e terület tanulmányozásának, eredményeit az akadémiai irodalomtörténetben és kisebb közleményekben publikálta. Halálának 10. évfordulója alkalmából a különböző helyeken közreadott, e tárgykört érintő írásai összefoglalva is megjelentek Tanulmányok a magyarországi historia litteraria történetéről címmel. A kötet átfogó és specifikus tanulmányokat is magában foglal, a szerző egyaránt értekezik az irodalomtörténet-írás európai és magyarországi kontextusáról és művelőiről. A bevezető tanulmányban a feudális korban érvényesülő irodalom fogalmának meghatározására vállalkozik. Eszerint „a jelzett időszakban egységesen irodalomnak számított mindaz, aminek megírásához, megértéséhez és megítéléséhez tudományos képzettség, eruditio kívántatott”.290 Az irodalomfogalom meghatározásra vállalkozik Adrian Marino irodalomtörténész is, aki nem csupán kontextualizáló összefüggésekben tárgyalja a fogalom kelet-európai fejlődését, hanem gazdag példaanyagot is hoz az angol, francia, német, olasz irodalmakból, ezáltal összefüggéseket, párhuzamokat teremt Nyugat és Kelet kulturális-tudományos életét tekintve. Miközben Marino a 18–19. századi irodalom meghatározását tárgyalja, arra figyelmeztet, hogy az előző korszakokhoz képest a literatúra fogalma ekkor jóval sokrétűbbé vált. Marino rámutat a felvilágosodás kori literatúra kultúra-központúságára, s felvázolja ennek alakulástörténetét. Meglátása szerint kezdetben a grammatikák, az írni és olvasni tudás szolgált a literátusság alapjául, majd kitér egy másik, tradicionálisnak tekinthető meghatározásra, miszerint a betű, a „litere” (litterae) nem más, 290 Tarnai Andor, Tanulmányok a magyarországi historia litteraria történetéről, Budapest, Universitas, 2004 (Historia litteraria, 16), 5. 105 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE mint a kultúra írásban való közvetítése. Ezt követően konstatálja, hogy a korszakban alakult át a literátus egyén tudós egyénné, tehát voltaképpen a tudós figurájának megjelenését a 18. század specifikumaként határozza meg. A tudós által művelt literatúrát összekapcsolja az erudícióval, így Marino meghatározása máris érintkezik a Tarnai Andoréval. Marino a 18. századbeli literatúra mibenlétének legmeghatározóbb jegyeként a „felvilágosodást” (les Lumières; Aufklärung) említi, s ehhez kapcsolódóan szól a „lumina literelor”, azaz a „betűk fénye” szintagma széles körű elterjedtségéről is, noha a „litere”/litterae megnevezést időközben a literatúra veszi át. Egy másik meghatározó jegyet a teljességben vél felfedezni, ilyenképpen tehát a literatúra, terjedelemtől, műfajtól és tartalomtól függetlenül, mindennemű írást magában foglalt,291 ezért is olyan változatos a historia litterariákban felsorolt művek jegyzéke. Tarnai Andor munkájában a fennebbi meghatározásából kiindulva tárgyalja a korszak alkotásait és azok összefoglalását, majd a 18−19. század fordulóján a fogalom átalakulását. A nálunk meghonosodó historia litteraria modelljeit német nyelvterületen véli felfedezni Tarnai. Számba veszi a külföldi mintaadó munkákat, s ezek tanulmányozása révén megállapítja, hogy a Magyar Királysághoz köthető munkák a külföldre jutott hungarusok révén lettek az európai irodalom részei. A mintaadó kötetek bemutatása során nemcsak a hasonlóságra, de a különbségekre is kitér, így fókuszba állítja azt is, hogy a németek egyetemességre törekvő elvei a historia litteraria bemutatása során nem vertek gyökeret a magyar kísérletekben, hiszen a kezdetben iskolai használatra készült könyvek leginkább hallgatói igényeket elégítettek ki. Tanulmányaiban jelentős helyet foglalnak el a Burius-dinasztia munkásságát tárgyaló részek. Id. Burius János evangélikus lelkész tevékenységében azonosítja a magyarországi historia litteraria egyháztörténetből való kiválását. A korponai pap, id. Burius egyháztörténeti munkája végére katalógust illesztett, ahová felvette azokat a szerzőket és munkákat, amelyek tartalmi okok miatt nem épülhettek be egyháztörténetébe. Ez a lajstrom, Tarnai szerint, egyértelműen a vallásos tematikának világi irányba való elmozdulását mutatja, hiszen olyan egyéneket fedez fel benne, akik vallott nézeteik miatt egy szigorú értelemben vett egyházi írói listába nem kaphattak volna helyet.292 Annak a kultúrtörténeti vitának a körülményeit is részletesen bemutatja, amelyek az ilyen tárgyú munkák létrehozását generálták évtizedeken keresztül. Amint kiderül, ennek kontextusa nem szűkíthető csupán a német−magyar kultúrviszonyokra (gondolunk itt például Hermann Conringnak, az államismereti iskola tanárának vagy J. Fr. Reimmann-nak magyar kultúrát célzó, 291 292 Adrian Marino, Biografia ideii de literatură, vol. 2., Cluj-Napoca, Dacia, 2006, 11–21. Tarnai, i. m., 47–48 106 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA elmarasztaló véleményére), hanem ugyanez a jelenség volt megfigyelhető a francia−német viszonyok terén is, így nyilvánvaló, ezek a munkák a folyton jelen levő kultúrtörténeti viták eredményeiként is meghatározhatók. A szerző állítása szerint a műveltség bizonyítására a literatúratörténet volt a legalkalmasabb eszköz,293 s ennek egyháztörténetből való kiválását, amint fentebb is utaltunk rá, a Burius család: id. és ifj. Burius János, ill. Burius Dániel nevéhez köti, ezt követően pedig Czvittinger Dávid tevékenységét mutatja be Specimen Hungariae literatae című munkája kapcsán. Tarnai ismerteti a szerzői életpályát és Czvittinger kapcsolatrendszerét, a kötet keletkezéskörülményeit, forrásait, a szerző munkamódszerét, ill. külön kitér a kiadvány függelékében feltüntetett, Magyarországgal foglalkozó művek jegyzékére.294 Rövidebb tanulmányt olvashatunk Bél Mátyás és Bod Péter munkásságáról is, ám ezek kapcsán érinti Rotarides Mihály kezdeményezését, ill. Wallaszky Pál munkáját.295 A 18. századi historia litteraria szerzők jelentősebbjeinek tárgyalása után vázolja a tudományterület átalakulásának lépéseit. Úgy látja, Horányi munkájában teljesedik ki a nyelvi, származásbeli és tárgybeli korlátokat figyelembe nem vevő literatúratörténetek sora, ám Wallaszky Pálnál már egészen más elvek érvényesülését azonosítja. Wallaszky 1785-ben, majd 1808-ban is kiadott Conspectus reipublicae litterariae című munkáját tekinti az első folyamatos előadású irodalomtörténetnek, amely mind korszakolás (őskor, középkor, reformáció), mind szerkezet tekintetében eltér elődjei munkáitól, esetleg összegezve vagy kiegészítve adja közre azokat (könyvtár-, iskola-, nyomdatörténet). Wallaszky esetében a szlovák, Bod esetében a magyar nemzeti érzület felé látja elmozdulni a mérleget, tehát megbomlani látszik a korábbi hungarus-fogalom,296 s Tarnai innen számítja az esztétikai szempontú, nemzeti irodalom megszületését, amelyet Pápay Sámuel A magyar literatúra esmérete című kötetében vél kiteljesedni. A kötet utolsó tanulmánya az összehasonlító irodalomtörténet művelésének jelentőségét hangsúlyozza. Tarnai Andor tanulmányai igen átfogóan láttatják a historia litteraria európai és magyarországi kialakulásának mechanizmusát és kontextusát. Az egymáshoz kapcsolódó írások révén érzékelhetővé válik a folyamat, amely során a történeti tárgyú munkák helyett és mellett megjelennek az egyháztörténeti tárgyúak, később pedig ezekből válik ki a literatúratörténet, amely az államismereti munkákba is betagolódik. Az is nyilvánvaló, milyen fontos szerep jut a kontextusnak, kulturális háttérnek és kapcsolathálónak, hiszen ezek feltárása révén válnak követhetővé az ok-okozati Uo., 59. Uo., 101. 295 Uo., 116–128, 132–136. 296 Uo., 137. 293 294 107 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE összefüggések, az egyes művek továbbhagyományozódása és átalakulása. Bár Tarnai nem ejt szót róla, Benkő Józsefet is a historia litteraria művelőinek sorába számlálhatjuk. Benkő literatúratörténete honismereti munkájába ágyazódik be, ami nem tekinthető meglepőnek, hiszen az államismeret művelőinek követőjeként a holisztikus látásmód jellemezte, így a művelődéstörténet éppúgy részét képezte Erdély bemutatásának, mint a politika- vagy gazdaságtörténet. Benkő literatúratörténetének bemutatása előtt azonban szót kell ejtenünk Margócsy István, Holl Béla és Tüskés Gábor átfogó tanulmányairól is. Historia litteraria – a literátorok „par excellence” műfaja Margócsy István tanulmányát a felvilágosodás történetietlen voltára vonatkozó, romantika által propagált nézetek bemutatásával kezdi, s ennek ellensúlyozását a korszakban keletkezett historia litterariák bemutatása révén véli megvalósíthatónak.297 Hasonló feladatra vállalkozott Mezei Márta is Történelemszemlélet a magyar felvilágosodás irodalmában című kötetében. A kötet szerzője, Margócsy Istvánhoz hasonlóan, cáfolta a történetietlenség vádját, s rámutatott azokra a tényezőkre, amelyek a 18. század emberét, nemességét a múlt iránti érdeklődésre késztették. Ilyenképpen példáiban utalt arra, hogy a felvilágosodást képviselő nemesi osztály genealógiai alapon igazolta évszázados jogait az uralkodóval és az alsóbb társadalmi réteggel, a parasztsággal szemben, így a múlt iránti folytonos érdeklődés megkerülhetetlen volt, másrészt az udvart illető kritikákat burkoltan, irodalmi művekben, jelentős történelmi személyiségek példáján keresztül mutatták be.298 A kötetben ezeket példázta Mezei Márta irodalmi alkotások elemzésével. Margócsy István a korszak irodalomtörténeti hagyományszemléletének feltárására és az irodalomfogalom mibenlétének meghatározására törekszik. Felhívja a figyelmet a literatúratörténeti anyag folytonos növekedésére és az egyes munkák régiségként való, újrakiadási szándékának elterjedésére.299 E szándék megélénkülését Benkő József példáján keresztül is láthatjuk, aki Horányi Elekhez hasonlóan Bethlen János históriájának újrakiadását szorgalmazta, de hasonló vállalkozások kezdeményezője volt az Erdélyi Kéziratkiadó Társaság is, a jelenség tehát valóban általános körűnek volt tekinthető. Fontosnak tartja megjegyezni, hogy 297 Margócsy István, Az irodalomtörténeti hagyomány helyzete a XVIII. század második felében, ItK, 1984/3, 291–308. (A továbbiakban: Margócsy, Az irodalomtörténeti…) 298 Mezei Márta, Történelemszemlélet a magyar felvilágosodás irodalmában, Budapest, Akadémiai, 1958, 6‒7. 299 Margócsy, Az irodalomtörténeti…, 293. 108 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA a historia litteraria-tárgyú munkák nem a „korban dívó kultúrát” kívánták rögzíteni, hanem mindazon elemeket, amelyek a res litterariához tartoztak, ilyenképpen könyvtártörténeti, nyomda- és iskolatörténeti részeket egyaránt felfedezhetünk, s így kaptak helyet az eruditus személyiségek mellett a mecénások és uralkodók is.300 Margócsy az irodalomtörténeti lexikonok anyaga alapján példázza, hogyan került át a hangsúly a mecénások értékeléséről az egyéni teljesítmény, a szerző értékelésére, ill. a művek számbeliségére vonatkozó kitétek helyét hogyan veszi át a minőségi kritérium. Az elismerés jeleként − állapítja meg − a szerzők és művek az antik, esetleg kortárs szerzőkkel kerültek párhuzamba, így lett Zrínyi Miklós a magyar Homérosz, Horányi Elek a magyar Plutarkhosz, Báróczi Sándor a magyar Kotzebue,301 s így válhatott Benkő József is Erdély Kovachich Márton Györgyévé, „magyar Béliussá” vagy „magyar Mabillonná”. A tanulmányszerző kitér az időbeli felosztás problémájára, s azt vázolja, hogyan jutottak el a „primitív”, századonkénti, s azonbelül az ábécérendű felosztástól a korszakolásig, amelyet egyedi módon, Wallaszky Pál munkájában vél azonosítani. Ilyenképpen a középkor nála a kereszténység felvételétől a reneszánszig terjed, az innen kezdődő új korszak pedig 1770-ig.302 A munkák diszciplináris megoszlását Weszprémi István orvostörténeti lexikonjával példázza Dirk van Miert tanulmányában a kronológiai felosztást analitikus, a diszciplináris elrendezést szintetikus rendszerezésnek nevezi,303 s ugyancsak ő az, aki a 18−19. század fordulóját átmeneti időszakként, a korai modern korból modern korra való átmenetként láttatja.304 Tanulmányában a szerző többnyire német munkák révén mutatja be, hogyan osztályozták a tudást a különféle tudománytörténeti munkák, s hogyan alakult ki a historia litterariák heterogenitásából a tudományoknak területenkénti bemutatása. A tanulmányozott kötetek révén a szerző azt is vizsgálja, hogy ezek a munkák egyéni vagy kollektív alkotások-e, ill. hogy szerzőik milyen mértékben tették egyértelművé a besorolás alapjául szolgáló elveiket. Német viszonylatban Johann Gottfried Eichhorn History of the Arts and Sciences since their Renewal to the End of the Eighteenth Century, Prepared by a Company of Learned Men című munkáját a századforduló legjelentősebb, a művészetek és tudományok történetét narratív módon magában foglaló Uo., 298. Uo., 301. 302 Uo., 302–303. 303 Dirk van Miert, Structuring the History of Knowledge in an Age of Transition: The Göttingen Geschichte between Historia Literaria and the Rise of the Disciplines, History of Humanities, 2017/2, 399. 304 Uo., 389. 300 301 109 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE munkájának tekinti,305 s azt vizsgálja, hogyan zajlott a folyamat e munka létrejöttéig. A kötet a göttingai tudósok közreműködése révén már nem ábécérendben, hanem folyamatában tárgyalta a tudományok történetét, diszciplínák szerint. Szemben az 1750 előtt keletkezett historia litterariákkal, ahol a mesterségek (artes) jelentősebb hangsúlyt kaptak, a „Göttingen Geschichte” érdemét a matematika és fizika, a természettudományok hangsúlyosabb bemutatásának szándéka jelzi. Noha ennek kivitelezésére nem került sor, számos tudomány különálló történelmet teremtett, amely később hozzájárult ahhoz, hogy tudományágakként fogadják el azokat.306 Láthatjuk, hogy a 18−19. század fordulója nem csupán német, de magyar viszonylatban is változásokat hozott. Példát e jelenségre Margócsy István is hoz, hiszen a szépirodalom önállósulásának kezdeteit a költők poétai munkáinak értékelésében, a műlajstrom tételeinek felsorolási rendjében látja, mindezt pedig Ányos Pál munkái révén példázza.307 Holl Béla bibliográfiai vonatkozásában tárgyalja e tudományterület kialakulását és fejlődését. A gyökereket az antik szerzők (Tacitus, Cicero, Suetonius) munkáiban véli felfedezni, majd kitér a 17. században megjelent műkatalógusokra, amelyeket az egyes szerzők műveikbe építettek be vagy azok végéhez csatoltak, s amelyeknek voltaképpen népszerűsítő jellegük volt. A magyarországi res litteraria 17. század végi megélénkülését a németországi egyetemeket látogató diákok nevéhez kapcsolja, s közülük is Czvittinger Dávid, Bél Mátyás, Rotarides Mihály nevét emeli ki. Holl a tudománytörténeti irodalom sajátosságait a történeti érzékben, a történeti tudat erősödésében, a tudományok differenciálódásában és a polihisztor-tudós eszmény iránti lelkesedésben, ill. a tudós pontosságban véli felfedezni.308 Megállapítja, hogy a 17. és 18. századi Európa valamennyi országában fellelhető volt a nemzet íróinak lajstromozási szándéka, emellett városok, iskolák, egyetemek tudósjegyzékét is összeállították. A földrajzi rendszerezéssel együtt kialakult a tudományszakonkénti rendszerezés elve, így a 16. század második felétől a szakbibliográfiák megjelenésére irányítja a figyelmet. Holl Béla a historia litteraria keretein belül a hangsúlyt a bibliográfusi tevékenység kialakulására, a könyvek leírásának fejlődésére, a bibliográfiák kialakulásának bemutatására helyezi. Ugyanilyen jellegű Pertti Vakkari tanulmánya, amelyben a szerző a könyvekkel való foglalatoskodást mint önálló tudományt és a historia litteraria egymáshoz fűződő viszonyát tárgyalja, megkülönböztetve egyfajta külső és belső diskurzust. E megkülönböztetés révén a könyvtártudomány kialakulását a Uo., 391. Uo., 413. 307 Margócsy, Az irodalomtörténeti…, 304. 308 Holl Béla, A historia litteraria magyarországi története = H. B., Laus librorum. Válogatott tanulmányok, Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2000, 89. 305 306 110 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA belső diskurzus szerint a historia litteraria részének tekinti, a külső diskurzus szerint pedig külön tudományként kezeli. Vakkari felhívja a figyelmet a kezdeti, német nyelvterületen folyó, könyv(tár)tudományokkal foglalkozó kutatások jelentéktelen számára. A vizsgálódások megélénkülését a 19. század első felében megjelenő Bibliothek-Wissenschaft című, Martin Schrettinger nevéhez köthető munkához kapcsolja, amelynek, meglátása szerint, napjainkban megkérdőjelezhető a tudományos értéke, de a maga idejében jelentős, mondhatni korszakalkotó műnek számított.309 A tudomány önállósodását és fejlődését a polihisztor fogalom felbomlásához és a szakosodáshoz köti, kiemelve, hogy a historia litteraria keretein belül is megvolt a 18. században önállóvá váló tudományág maga szerepe, jelesül, hogy a tudósok napirenden legyenek az újonnan megjelenő kiadványokkal.310 A tanulmány szerzője, akárcsak Tarnai Andor, ismerteti a baconi elgondolást, s ennek kapcsán párhuzamot von a baconi és a német nyelvterületen meghonosodott tudománytörténet-írás mikéntje között. Rámutat arra, hogy ez utóbbi esetében nem is annyira a tudományok történetének, fejlődésének és kialakulásának bemutatására esett a hangsúly, hanem sokkal inkább ez egyes szerzők jelentős műveinek rögzítésére, ahol nem annyira a tartalom, mintsem inkább a könyveknek kézzel fogható tárgyakként való leírására került sor, s így alakult ki a Notitia Librorum, a könyvek jegyzéke. Ennek kapcsán megkülönbözteti a könyvek historikus és kritikai ismeretét. Az előző a szerző nevére, a kiadás helyére és idejére, a szerző foglalkozására és életkorára vonatkozó információkat tartalmaz, míg a kritikai szemléletmód a könyv tárgyának milyenségére, a megírás módjára utal.311 Szól a Re Bibliothecaria különböző jelentéseiről is: ami egyaránt tartalmazhatja a könyvtárterminus meghatározását, a katalógusokat, a könyvek elrendezésének módját, ill. úgy is értelmezhető, mint az intézmény kialakulásának rövid története.312 A historia litteraria által magában foglalt könyvtudomány-történet kiválását Albrecht Keyser 1790-es, Über die Manipulation bey der Einrichtung einer Bibliothek című munkájához köti. A kötetet tanulmányozva vonja le a konklúziót, miszerint a historia litteraria a könyvek ismeretét csupán azok cím szerinti ismeretére korlátozta, ám a bibliográfusi tevékenység ennél jóval szélesebb kört fogott át, ideértve a könyvek elrendezését, ábécérendi és tárgyi katalógusok összeállítását, ezek összeállításának módozatait, tehát a tevékenység elsajátítása szélesebb körű stúdiumokat feltételezett.313 309 Pertti Vakkari, The Roots of Library Science in the Internal and External Discourse of Historia Literaria in Germany, Bibliothek: Forschung und Praxis, 1994/1, 68. 310 Uo., 68. 311 Uo., 70. 312 Uo., 72. 313 Uo., 74–75. 111 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Holl Béla a finn egyetemi tanárhoz hasonlóan láttatja, magyar viszonylatban, a kezdetben szorosan irodalomtörténet-íráshoz kapcsolódó és az abból kiváló területnek, a könyvleírás tudományának és könyvtártudománynak szaktudománnyá fejlődését. Meglátásunk szerint Holl tanulmánya a könyvek leírásával foglalkozó tudományt mint tevékenységet nem a tudománytörténet-írás alárendeltjeként, hanem inkább mellérendeltjeként kezeli, amelynek adatgazdagsága miatti felbomlása következtében jött létre az új terület. Míg e két utóbbi tanulmány szűkítve, specifikusan tárgyalja a tudománytörténet-írás egy-egy szegmensét, addig más esetekben nagyszabású tervek fogalmazódtak meg. A magyarországi historia litteraria-tárgyú vizsgálatok jelentős állomása volt az a 2004-ben szervezett konferencia, amelynek előadásai a Historia litteraria a XVIII. században című tanulmánykötetben jelentek meg. A kiadványt Tüskés Gábor átfogó, Az irodalomtudomány és -kritika XVIII. századi történetéhez. Koncepciók, módszerek, kutatási lehetőségek című tanulmánya indítja, melyben Tarnai Andor munkásságát értékeli.314 A méltatás után Tüskés a tudománytörténet és irodalomtörténet meghatározására vállalkozik elsősorban német nyelvű szakmunkákat felhasználva, majd kitér a germanisztika történetének áttekintésére is. Ezt követően összegzi az irodalomtudomány által betöltött szerepköröket, ill. a kutatások során felmerülő feladatokat. Megkülönbözteti a historia litteraria tág és szűk értelmét, ilyenképpen a szó tág értelmében a műfaj tudománytörténetét, szűk értelemben a fennmaradt írásos emlékek vizsgálatát, szövegek tanulmányozását érti.315 A korábban bemutatott írások szerzőivel egyetértve Tüskés is úgy látja, a historia litterariának a 17. század második felében való kibontakozása a német protestáns egyetemekhez kapcsolható, és szoros összefüggésben tárgyalandó a polihistorikus tudományosság törekvéseivel.316 Német szerzők munkái nyomán kifejti, hogy a historia tulajdonképpen az áthagyományozódott tudás foglalataként tekinthető, s ezzel kapcsolatban meg is fogalmazza a literátor feladatát. Eszerint a polihisztor feladata ennek a tudásnak a rekonstrukciója, s ezt a felfogást állítja szembe a baconi elvekkel, amelyek szerint a hagyomány kutatása eszköz a meglévő szint meghaladására.317 E nézőpont kiegészül Chr. Aug. Heumann azon meglátásával, 314 Meg kell jegyeznünk, a konferencia tematikája szorosan kapcsolódott Tarnaihoz, hiszen halálának 10., Faludi Ferenc születésének 300. évfordulója szolgáltatta az alkalmat megrendezésére. 315 Tüskés Gábor, Az irodalomtudomány és -kritika XVIII. századi történetéhez. Koncepciók, módszerek, kutatási lehetőségek = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 25. 316 Uo., 28. 317 Uo., 28–29. 112 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA miszerint amellett, hogy a historia litteraria történeti tevékenység, kritikai tevékenység is, hiszen feladata a meglévő tudás folytonos megkérdőjelezése.318 Ennek kapcsán tér ki Tüskés Gábor az irodalomkritika történetének vázlatos bemutatására, tanulmányát pedig feladatok megfogalmazásával zárja. Ilyenképpen szorgalmazza az irodalom és kritika körébe tartozó szerzők és műveik számbavételét, esettanulmányok közreadását a 18. századi historia litteraria, irodalomelmélet és -kritika művelőiről, ill. olyan monográfiák létrehozását, amelyek a magyar irodalomtörténet kialakulását, az irodalomelméleti és -kritikai törekvések áttekintését, ill. ezeknek a közönséggel való kapcsolatrendszerének megvilágítását tűzik ki célul. Bár 2004 óta nem került sor ilyen vagy hasonló tárgyú konferenciára, azt azért mégis elmondhatjuk, hogy e nagyszabású terv kivitelezésében már történtek előrelépések, hiszen a kötetben megjelent tanulmányok némelyike egy-egy historia litteraria-szerző tárgyalása kapcsán résztanulmányként, esettanulmányként szolgál. Később a tanulmányok közül néhány doktori disszertációk formájában (Bretz Annamára, Dáné Hedvig, Lipp Veronika munkái) is a nagyközönség kezébe kerülhetett, más esetben új írások jelentek meg. Gondolunk itt Bátori Anna Wallaszky-kutatásaira, Szelestei Nagy László Horányi és Weszprémi tevékenységét bemutató írásaira és levelezésük publikálására, Thimár Attila Révai-kutatásaira, és a sort még természetesen folytathatnánk, ám ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk, a Tarnai Andor által művelt kutatás folytatókra talált. 2019 szeptemberében az MTA Irodalomtudományi Intézete Tarnai halálának 25. évfordulója alkalmából, 15 év után újabb tudományos tanácskozás megszervezését tűzte ki célul. Az itt elhangzó előadások és a születendő tanulmányok újabb adalékokkal szolgálnak majd nemcsak Tarnai munkásságának értékeléséhez, hanem a historia litteraria magyarországi történetéhez is. Tüskés Benkő József nevét is említi azok között, akiknek munkája tanulmányozás tárgyát képezheti, ezért a továbbiakban a középajtai tudós historia litteraria-vonatkozású munkásságát szeretnénk megvilágítani. Benkő József, a bölcsészettudományok művelője Tarnai Andor fentebb idézett literatúrameghatározása világossá tette számunkra a fogalom sokrétűségét, s ezáltal a literátor által végzett tevékenység rétegzettségét is. Ez a széles körű érdeklődés Benkő esetében is megmutatkozik. Azt mondhatnánk mai szóval, hogy a bölcsészettudományok művelése, a szövegekkel való folytonos foglalatoskodás jellemezte őt. Tisztában vagyunk ezeknek a tevékenységeknek egymással való szoros 318 Uo., 29–30. 113 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE összefüggésével, s azzal is, hogy mindezek a korabeli literatúrafogalom égisze alatt léteztek, mégis láttatni szeretnénk a nagy egészet részeiben is. Éppen ezért úgy véljük, a mai bölcsészi tevékenység Benkő munkásságában is megnyilvánuló sokszínűségét a koncentrikus körök modellje mutathatná legjobban. Ennek megvilágítása természetesen mai szóhasználatot feltételez. Ilyenképpen a literátorság fogalmán belül ott találnánk a bölcsészettudományok művelőjét, azonbelül pedig azonosítani tudjuk a mai lektori, szövegközreadói, korrektori tevékenységet is. Meglátásunk alátámasztására a következőkben konkrét példákat hozunk fel. Lektori minőségét egy Nagy József magyarrégeni lelkész által küldött levél alapján világítjuk meg. Nagy így ír Benkőnek: „Én e’ végre a’ Well Geographiájával319 szivesen udvarlok, ha parantsolja Tiszt. Professor Uram. Mostan pedig, ha Kézdi-Vásárhelyre alkalmatosságot nem találok, (mellyetis legalább a’ Levél hátára felfogok jegyezni) az elébb emlitett Munkátskámatis tsak a’ Tiszt. Professor Kezébe fogom kűldeni, olly’ alázatos kérésemmel, hogy méltóztassék őket megolvasni, és azután a’ maga bőlts és Kegyes Reflexioival együtt, Tisztelendő Generális Notárius Uramnak, az én levelem mellett, kezébe kűldeni”.320 A levélrészlet alapján látható, hogy a fordításra vállalkozó pap bizalommal fordult Benkőhöz mint hozzáértőhöz, s kérte fel őt vallási tárgyú, de földrajzi ismereteket is igénylő munkájának véleményezésére. Könyvbeszerzői tevékenységét több levél illusztrálhatja: Kendeffy Ráhel arra kéri a középajtai lelkészt 1786-os levelében, hogy mihamarabb keresse fel, ugyanis könyvek dolgában akar tárgyalni vele.321 Teleki Sámuel arra szóltja fel Katona Imre révén, hogy küldje el neki egyháztörténeti tárgyú művei lajstromát;322 Szathmári Pap Mihály pedig 1787-ben arra kéri, hogy a közelgő könyvaukción az általa felsorolt könyveket vásárolja meg.323 Korrektori, szerkesztői, szövegközreadói tevékenységéről, a szövegkiadásról vallott nézeteiről egyrészt Teleki Sámuelnek címzett leveléből szerezhetünk tudomást, másrészt az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságnak szánt írásából. A Telekihez címzett levélben két tudós, a magyarigeni lelkész, Bod Péter és a történész Cornides Dániel szövegkiadásról vallott nézőpontjait állítja szembe. Cornides szerint akkor ajánlatos valamit kiadni, ha az hibátlan, Bod viszont úgy véli, jobb, ha hamar kiadják az adott művet, még akkor is, ha hiba csúszik bele, mintsem hogy a tudós szerző halála megakadályozza a megjelenést. Ehhez teszi hozzá Benkő, hogy bár319 A levél írója Edward Wells Historische Geographie des Alten und Neuen Testaments című, 1765-ben megjelent kötetére utal. 320 Benkő, Levelezése, 286. 321 Uo., 267−268. 322 Uo., 114. 323 Uo., 282−283. 114 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA mennyire is igyekszik a szerző hibátlan, teljes munka közreadására, ez lehetetlen, mivel az utókor szolgálhat kiegészítésekkel, sőt, sokszor ezt már a kortársak is megteszik. Emellett megjegyzi, hogy munkáit „adnotátiókkal” látja el minden esetben, de különösen az idegen szerző tollából származó, régi kiadványokat.324 Benkő nagy jelentőséget tulajdonított az egyes kötetek jegyzeteinek, ezt az álláspontját megfogalmazta a Bethlen János históriájában előforduló hibák kapcsán is (a munka 1782‒1783-ban jelent meg). A középajtai literátor e hibák korrigálására vállalkozott az eredeti alapján. Felhívta a Kéziratkiadó Társaság figyelmét arra, hogy a rengeteg másolás során a szöveg torzult, azonban nem csupán a másolókat terheli a felelősség, hanem a nyomdászt is. Bevallása szerint legszívesebben a jegyzésekkel foglalkozna, a másolói munkát egy gyakorlattal rendelkező személyre bízná. Sürgeti a Társaságot a kiadásra. Ezt írja: „A’ tőlem ajánlott dolgok sokak; az én napjaim fogynak; sok irásaim olyak; melyekkel holtom után más vagy nem vagy bajoson bánhatik”.325 Mind a jelentésben, mind a Teleki Sámuelhez címzett levélben ugyanaz az elgondolás jelenik meg. A koncepció értelmében tehát nem annyira a tökéletességre való törekvés a fontos, hanem a mihamarabbi publikálás. A tudósvilágnak jóval nagyobb veszteséget okozna egy-egy kötet meg nem jelenése, mint az, hogy a kiadvány, ha hibásan is, de nyomdafestéket lát. E felfogás Benkőt a magyarigeni református lelkészelőddel, egykori munkatárssal, Bod Péterrel rokonítja. Literatúratörténet egy honismereti kötetben A szerzőnek több, a historia litteraria tárgykörébe sorolható munkája van. Kronológiai sorrendben elsőként az 1778-ban megjelent honismereti munkájának, az Erdély című kötetnek művelődéstörténeti fejezetét említjük. A fejezet latinul a De re litteraria in Transsilvania címet viseli (Az erdélyi tudományos dolgokról). Sajnálatos, hogy nem maradt fenn olyan elméleti munka Benkőtől, amely arra világítana rá, hogyan is vélekedett a tudományosságról, miben látta a historia litteraria szerepét. Ennek következtében azokból a paratextuális elemekből próbálunk meg következtetéseket levonni, amelyek a munkák lábjegyzeteiben, előszavaiban, ill. a levelezésben tűnnek fel. Benkő levelezését tanulmányozva felfigyelhetünk arra, hogy jelentősebb levelezőpartnereit következetesen tudósította aktuális tevékenységéről, beszámolt készülőben levő vagy kiadás előtt álló munkáiról. Egyik ilyen 324 325 Uo., 222. Benkő, Jelentés…, KEK, Kt., Ms. 1678. 115 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE jelentős levelezőpartnernek Teleki Sámuel kancellárt tekinthetjük. Egy neki címzett, 1777-es levélben ez áll: „(…) alázatoson jelentem, hogy az én Transsilvanniamnak (mert a’ Princeps Dacicus helyett, ily titulust adtam) öt Tomussain kívül készűletem van 1) A’ Milkoviai Püspökségnek le-irására (…), 2) Az Erdélyi ’s Magyar Országi MScta Historiákról való nevezetes jegyzésekre, 3) Az Erdélyi Tudósoknak [Kiemelés tőlem: Cs. A.] Le-irásokra Czwittingerből, Magyar Athenásból, Horányiból sat. több curiositással akarom, mint az említett Irók, a’ kiknek üszőjökön (!) már nékem könnyebb szántanom: ezen materiát ugyanis a’ Transsilvaniámban tsak compendiose illettem. 4) Az Erdélyi Groffok, 5) Erdélyi Bárók Familliáinak le-irásokra ex Diplomatibus etc. 6) Az Erdélyi Nemességnek le-irására. 7) Az Erdélyből származott és Erdélyben ’s Magyar Ország ide tartozó Részeiben élt Vitézek életének le-irására: ebbe sok szép Curiosumat akarok rakni; ’s a’ végihez Appendixűl ragasztani a’ régi‚ nagy hirű Kornis Sigmond Cataloggusát, melyben le-irta a’ nevezetes Erdélyi Urakat és Nemesseket, a’ kik a’ 16dik Seculum vége felé, és a’ 17diknek elején való sok háborukban el-hullottanak”.326 Láthatjuk, hogy Benkő nem csupán tudóslexikon összeállításán gondolkodott, hanem egész lexikonsorozat megjelentetését tervezte. A levélrészlet alapján nyilvánvalóvá válik, a kötet művelődéstörténeti része csupán a fennebb említett, tervezett tudóslexikon előzményének tekinthető, hiszen a műben „compendiose”, azaz röviden szólt a tárgyról. Utalást találunk a tervezett lexikon milyenségére is, hiszen azt írja Benkő, ezt „több curiositással” szándékszik közreadni, mint elődjei. Kétségkívül ismerte a felsorolt szerzők, Czvittinger, Horányi és Bod munkáit, ezeket felhasználva akart többletet nyújtani, s azt is hozzáteszi, az említett lexikonok nem kis mértékben könnyítik meg tervezett munkáját. A későbbi levelekben esetenként feltűnnek olyan részletek, amelyek arra világítanak rá, hogy Benkő foglalkozott a nemesi katalógusok összeállításával, azonban a tudóslexikon tervére vonatkozóan, sajnálatos módon, a levelezés további részében egyáltalán nem történik utalás. Emiatt az egyes szövegeket vizsgálva igyekszünk rámutatni arra, miben is akart mást alkotni, mint a református és evangélikus előd vagy a piarista kortárs. Ha a művelődéstörténeti részt előzménynek tekintjük, máris szemünkbe ötlik néhány eltérés. A fejezetet átlapozva rögtön feltűnik, hogy Benkő nem csupán az eruditusok, a tudósnevek és művek felsorolására vállalkozik, hanem intézménytörténetet is közread. Ilyenképpen iskola- és nyomdatörténeti részeket illeszt a fejezetbe. Ezzel máris bővíti a műfajt, hiszen a res litterariához tartozónak tekinti a művelődés színtereit is, s így túllép elődjei munkáin, Bod Athenasán és Horányi Memoria Hungarorumán, de még Czvittinger kötetén is, akinél megjelenik ugyan az iskolatörténet, 326 Benkő, Levelezése, 53. 116 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA de a nyomdatörténeti vonatkozások hiányoznak. A munka milyenségére, eltérő voltára az előszó következő részével szeretnénk utalni: „Ámde legfőképpen rövidségre törekedve, amelyet a rendszerezés lényege megkövetel, a tőlem közölt csaknem megszámlálhatatlan adat nagy részét úgy foglaltam össze, hogy ezek – akár a közönség előtt ismert dolgok, akár a megszokott, mindenki kezében forgó hazai és tőlem több ízben idézett írók – minél tömörebben kerüljenek a bemutatásra, ami ellenben a ritkább szerzőknél és a kéziratokban olvasható, az itt bővebb térhez jusson”.327 Az idézett sorok bizonyára a kötet egészére vonatkoznak, így a koncepció a historia litteraria-tárgyú fejezetre is érvényes: a rövidségre, tömörségre való törekedés mellett olyan információkat kívánt közreadni, amelyek kevésbé ismertek, s amelyek esetleg kuriózumnak tekinthetők, mint a brassói Peter Meder németországi peregrinációja, ruházatának külföldi stílusa és az ezáltal kiváltott megdöbbenés. Meg kell jegyeznünk, hogy egy esetben találunk még utalást a ruházatra, s annak kapcsán az akadémikusi, ill. a domidoctusi mivoltra. Az udvarhelyi gimnázium bemutatása során megjegyzi, hogy a rektori tisztséget elsőként Letenyei Pál töltötte be, aki Cserei Mihály szerint domidoctus volt.328 Benkő nem ért egyet Cserei véleményével. Utal arra, hogy Udvarhelyi Novitius Deák című munkájában bebizonyította, az illető külföldi egyetemeken is folytatott stúdiumokat. E tekintetben Bod Péter véleményét osztja, aki szintén ezt az álláspontot képviseli Magyar Athenasában.329 Ezt követően, talán némi (ön)iróniával kifejti, hogy Letenyei „mivel nem viselt németes ruhát, mint akadémikusaink szokták, hanem magyarosat, talán azért vélték domidoctusnak”.330 Az idézett részletből a saját balszerencséjéből fakadó keserűsége is kitetszik, hiszen ismeretes, hogy Benkő is domidoctus volt, és emiatt, véleményünk szerint, saját tudásában bizonytalan. Úgy tűnik, a külföldi egyetem nemcsak a peregrinus szellemét formálta, hanem énjét is a mássághoz alakította, s ez többek között a ruhaviseletben is megjelent, de érzékelhetővé válhatott a nyelvhasználatban, a vallott nézetekben is. Számos 18−19. századi szövegben feltűnt a nyelv, nemzet, szokások hármasa, s mindezek az egy nemzethez való tartozás jeleiként voltak meghatározhatók. Emellett a korabeli röpiratokban számtalanszor előfordult az ősi alkotmányra való hivatkozás, ill. érvényesültek ennek megerősítésére vagy megdöntésére való törekvések is. Ebből kifolyólag az Benkő, Erdély, 53. Uo., 306. 329 Bod Péter, Magyar Athenas, h. n., 1766. 161. (A továbbiakban: Bod, Magyar Athenas.) 330 Benkő, Erdély, 306. 327 328 117 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE alkotmány cseréje331 a ruházat változtatásával került párhuzamba, hiszen az egyik-másiktól való megválás erősen veszélyeztette a nemzeti identitást is. Számos korabeli író, politikus kifejtette álláspontját ebben a kérdésben: Mátyási József, Batsányi János, Teleki László, Dessewffy József és a sort még folytathatnánk. A fennebbi példa alapján Benkő is felfigyelhetett erre a veszélyre, de mindemellett világossá válik a hazai oktatás külföldivel szemben való elmaradottsága, s ennek következtében a domidoctus tudósok kedvezőtlen megítélése is. Benkő megfogalmazza, hogy Erdélyben a múzsák tevékenységét sokszor a háború istene, Mars akadályozta, azonban egyes békésebb időszakokban a tudományok virágzásnak indultak. Többek között Mária Terézia kora is ilyen nyugodt periódus. A császárnőt, a háború nélküli, békés időszak okán, a tudomány védelmezőjének tekinti. Történt már utalás arra, hogy a császárnő ebből fakadó dicsérete nem minősült egyedi dolognak, hiszen a Magyar Museum szerkesztői is hangsúlyozták a békés időszak jelentőségét és pozitív hatását a tudományművelés szempontjából. A Magyar Hírmondó szerkesztője is hasonlóképpen fogalmaz 1780 decemberében: „Az-is a többi között különös emlékezetet érdemlö dolog, hogy e szép számú esztendőknek forgása alatt, két Magyar Hazánk szakadatlanúl fenn-maradott békességben, és minden belsö és külsö háború nélkül való tsendességben élt, bóldogúlt és virágzott. Mellyhez hasonló szerentséje talám elejétől fogva soha ez elött nem volt”.332 Mária Terézia tehát az általa biztosított békés periódus révén járult hozzá a „két Magyar Haza” felvirágzásához, ideértve a tudományok művelését is. A fejezetet az oktatási intézmények történetével indítja. Kifejti, hogy ezeket a négy bevett vallás szerint tárgyalja: a római katolikusok, reformátusok, evangélikusok és az unitáriusok iskoláit mutatja be ebben a sorrendben, de röviden szól a görögkatolikusok333 intézményeiről is. Az egyes részek terjedelmét nem a felekezeti elfogultság határozza meg, hanem a rendelkezésére álló források mennyisége. Ilyenképpen részletező leírásokat figyelhetünk meg a református iskolák esetében. Terjedelemben ezeket követik a lutheránus, majd a katolikus iskolák, végül az unitáriusok és a 331 A 18. századi röpiratokban a nyelv és az alkotmány állandóságát a nemzeti fejlettség fokmérőjeként definiálták. Minél nagyobb múltúak voltak ezek, annál jobban bizonyították a nemzet presztízsét és fejlettségét, ám a században dívó nyelvi viták kapcsán felmerült a kérdés, nem kellene-e a bevezetni kívánt magyar nyelv helyett a német mellett állást foglalni. A korszak politikusai, irodalmárai viszont úgy találták, az alkotmány (és a nyelv) annyira megfelelő, hogy szükségtelen annak cseréje, hiszen azáltal a nemesi előjogok is csorbulnának, nem is beszélve arról, hogy a váltás negatívan befolyásolná az identitástudatot. 332 Magyar Hírmondó, 1780. dec. 6., 98. lev., 793−794. 333 A görögkeleti valláson levő románok egy része 1697-ben, elfogadva a pápa fennhatóságát, csatlakozott a római katolikus egyházhoz. Emiatt nevezték őket „unitusoknak”, azaz egyesült románoknak, akik attól kezdve görögkatolikus vallásúként határozták meg magukat. 118 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA román egyesültek intézményei tűnnek fel. Nem részletezi minden oktatási intézmény felállításának történetét, csupán azokét, amelyeket fontosabbnak tart. A kolozsvári egyetemről szól bővebben, az enyedi, vásárhelyi kollégiumokról, ill. az udvarhelyi gimnáziumról. A leírások esetében jól érzékelhető, hogy Benkő református ügyekben otthonosan mozgott, hiszen amellett, hogy ezekről bővebben ír, kritikusabban is viszonyul a forrásokhoz, s rámutat az azokban fellelhető esetleges hibákra. A katolikus intézmény, a kolozsvári egyetem esetében például nem figyelhetünk meg hasonló forráskritikát, a felhasznált, többnyire jezsuita szerzők tollából származó információkat igaznak fogadja el. Az iskolatörténetek esetében felsorolja az oktató tanárok nevét, a tanított tárgyat, esetenként pedig bővebben szól róluk: a tanulmányokra, egyetemlátogatásra irányítja a figyelmet, alkalmanként szól a tanítási módszerekről is. A lutheránusoknál csak a tanárok neveit és aktív periódusait jegyzi. A felhasznált forrásanyagot egyrészt nyomtatványokból veszi (székfoglalók, előzőleg megírt iskolatörténetek), másrészt néhány esetben az oktatási intézmény vezetőjét is megszólítja, hogy adatokat közöljön iskolája történetére vonatkozóan. Ez utóbbi esetre példaként említhetjük Szegedi Györgyhöz, a kolozsvári egyetem egykori rektorához, későbbi vásárhelyi plébánoshoz címzett levelet, amelyben Benkő információkat kér az egyetemre vonatkozóan. Szegedi válasza némileg későn érkezik, 1778 májusának végén, s bár levelében felvilágosításokat ad Benkő kérdéseire, ill. küldi az egyetem rektorainak jegyzékét is, ezek már nem épülhettek be a kötet kolozsvári intézménytörténetet tárgyaló részébe. A kötet előszava 1777. május 28-i dátummal kelt, s a munka 1778-ban jelent meg, tehát mind Benkő levele, mind Szegedi válasza kizárja azt, hogy a várt információkat a honismereti munka általános részében szerette volna publikálni a szerző. Ennélfogva arra kell gondolnunk, hogy Benkő kötetének speciális részében is akart foglalkozni ezzel, viszont tudjuk, hogy ennek kiadására életében nem került sor. A Szabó György fordította, kéziratos másolatok alapján összeállított kötetben azonban nem találunk bővebb információkat a kolozsvári intézményre vonatkozóan. A Szegeditől kapott adatok helyett Pótlás címszó alatt Pállya István székfoglaló beszédét építette be munkájába a szerző.334 A kiadvány 1777-ben jelent meg, tehát egészen új, aktuális tudást tartalmazó munka volt, amelyből Benkő is inspirálódhatott, és bővíthette ezáltal az intézmény történetére vonatkozó ismereteket. Az iskolatörténetek kapcsán a továbbiakban az udvarhelyi gimnázium történetéről szólunk. Ebben az esetben Benkő saját munkáját, az Udvarhelyi Novitius Deákot (1773) építi be a fejezetbe. Felhívja a figyelmet arra, hogy 334 Benkő, Erdély, 294. 119 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE ő volt az első, aki megírta a gimnázium történetét.335 Ezzel olyan munkák sorozatát indította el, amelyek napjainkban is foglalkoztatják az érdeklődőket.336 Itt kell megemlítenünk, hogy Benkő nem csupán az udvarhelyi gimnázium történetét írta meg, hanem az enyedi alma mater történetének másolójaként is számontarthatjuk őt. A nagyenyedi kollégium kéziratos történeteinek számbavételével legújabban Rácz Emese foglalkozott Pápai Páriz Ferenc A gyulafehérvár– nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítása és története című szövegkiadásához kapcsolt tanulmányában.337 Amint Rácz Emese kutatásai bizonyítják, az egykori diák, Benkő József 1740. februári keltezéssel lemásolta a Vásárhelyi Tőke Istvántól származó, 1723-ig megírt kollégiumtörténetet, amelyhez valószínűleg nagybátyja, Hermányi Dienes József hagyatékából jutott hozzá.338 Az tehát, hogy Benkő hozzákezd az udvarhelyi gimnázium történetének megírásához, nem tekinthető sem újszerű, sem meglepő dolognak, hiszen mint az intézmény egykori diákja, kötelességének érezhette a hiányosság pótlását. E tevékenységének gyökerei akár nagyenyedi diákéveiben s az ott tapasztalt iskolatörténet-írási hagyomány megismerésében is kereshetők. Benkő felhívja a figyelmet a gimnázium történetét illető írott források elenyésző számára, s ezek közül is csupán Cserei Mihály levelét említi. Itt kell megjegyeznünk, hogy a budapesti Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára is őrzi Cserei levelének töredékes másolatát,339 amely Kerekes Ábel iratanyagában található. Úgy véljük, hogy a levél(töredék)re Kerekes Ábel akár Benkő gyűjteményéből is szert tehetett, hiszen a Kolozsvárt található Kerekes-gyűjtemény is tartalmaz olyan iratokat, amelyek korábban Benkő anyagát gazdagították. Konkrét példakánt említhetjük Drasenovich Uo., 306. Az Andalgj hát, citerám című kötet sajtó alá rendezője, Egyed Emese mutat rá a kollégiumtörténettel foglalkozó szerzőkre és kiadványaikra, részletesen tárgyalva a kollégiumnak az egykori bodosi lelkészre, poétára, Lukáts Istvánra gyakorolt hatását műveltségének megszerzésében. 337 Pápai Páriz kollégiumtörténetét tárgyalva Rácz Emese felhívta a figyelmet arra, hogy a protestáns kegyességi irányzatnak, a pietizmusnak megnyilvánulásaként az egyháztörténeti munkák jelentős művelődéstörténeti, honismereti anyagot is magukban foglaltak, később azonban a felduzzadt információmennyiség arra késztette az egyházi személyeket, hogy külön munkákban adják közre oktatási intézményük történetét. Így vált Pápai Páriz Ferenc az első protestáns egyház- és iskolatörténeti összefoglaló szerzőjévé. Kötetében a sajtó alá rendező ismerteti Pápai autográf kéziratát, ill. ennek másolati, kiegészített példányait is, amelyek többnyire a kollégium egykori tanárainak (Szigethi Gyula István, Vásárhelyi Tőke István), gondnokának (Váradi Inczédi József) nevéhez voltak kapcsolhatók. Ld. Pápai-Páriz Ferenc, A gyulafehérvár–nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítása és története, s. a. r. bev., jegyz. Rácz Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2016, 97–100. 338 Uo.,103‒104. 339 OSZK, Kt., Quart. Hung. 1181, 101r−103r. 335 336 120 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA György kapitány Benkőhöz küldött levelének egy részletét, amelyben a kapitány a Horea-féle lázadásról közöl információkat a középajtai literátorral.340 A teljes Cserei-levelet, amely egyben a gimnázium történetének első forrásaként is számontartható, ill. a Borosnyai Lukács János által küldött levelet Gönczi Lajos is közreadta A székelyudvarhelyi ev. ref. kollegium multja és jelene című munkájában Szabó Károly korábbi közlése alapján.341 Cserei Mihály levele nem bővelkedik információkban, alig néhány tanár és az alapítók nevére emlékszik, emellett a gimnázium történetének szempontjából fölösleges részleteket is megoszt, például azok nevét, akik vele egy udvarban laktak.342 Bizonyára ezek a hiányos információk késztették Benkőt a családja, az apja, nagyapja visszaemlékezéseinek beépítésére. Benkő iskolatörténetében nem csak a Cserei-levél, a családtagok visszaemlékezései képezték a forrásokat, hiszen megvallja, hogy „(…) támogatva mások elbeszéléseitől és feljegyzéseitől”343 állítja össze a munkát. Itt kell megjegyeznünk, hogy jelen esetben is érvényre jut a kuriózumok iránti érdeklődés. Az anekdotikus elbeszélések jól érzékelhetőek, s az ismertetésben nemegyszer tűnik fel olyan adat, amely nem annyira a tudományosság szempontjából jelentős, hanem inkább érdekes információ. Az 1680−1685 között rektori tisztséget betöltő Rozgoni Pap János esetében szól Benkő a professzornak a cigányok iránt tanúsított feltűnő ellenszenvéről, ill. sajátos étkezési szokásairól.344 Az udvarhelyi gimnázium történetét Nemes Udvarhely-Széki Rósáskert címmel Szigethi Gyula István professzor is közreadta a Tudományos Gyűjtemény 1825-ös számában.345 Ebben a munkában említést tesz az előzményekről, többek között Borosnyai János 1747-es kísérletéről, majd Benkő 1773-as munkájáról: „(…) az Udvarhelyi Novitius deák nevezete alatt, munkáját elkészitve az oskola akkori tanitójának bé mutatta, mind az által világ eleibe nem botsáthatta. – Nints is még eddig ezen mi oskolánk történeteiről több jegyzés közönségessé téve azon kívül, melly e’ tsak most emlitett T. Benkö Jó’sef (sic!) Uram, Erdélyről készült érdemes munkájában találtatik”.346 Kerekes Ábel kézirati gyűjteményei, KEK, Kt., Ms. 576/III, 34. tétel. Gönczi Lajos, A székelyudvarhelyi ev. ref. kollegium multja és jelene. Székely-Udvarhely, Nyomtattatott Becsek Dániel Könyvnyomdájában, 1895. 12−16. 342 Uo., 15. 343 Benkő, Erdély, 306. 344 Uo., 307. 345 Szigethi Gyula István, Nemes Udvarhely-Széki Rósáskert. Tudományos Gyűjtemény, 1825/11, 30−62. 346 Uo., 31. 340 341 121 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Valóban, az említett kéziratos munka holléte ismeretlen, erre Szabó György sem utal, tehát az Erdély-kötetben megjelent rész annál értékesebb lesz. Ezt a Benkő-féle iskolatörténetet folytatja és helyesbíti Szigethi Gyula István, felhívja az olvasó figyelmét a Benkő által ejtett hibákra is. Ilyenek például a fentebb említett Letenyei Pál akadémikusi, domidoctusi voltára vonatkozó adatok. Szigethi úgy állapítja meg Letenyeinek I. Apafi Mihály által nyert privilégiuma alapján, hogy az egykori rektor nem tanult külföldön.347 Ezenkívül egy néveltérésre is felfigyel. Szigethi úgy véli, Benkő a gimnázium egykori tanárát, Szathmári Pap Sámuelt átkeresztelte, hiszen Cserei Mihály Sámuel névvel jegyezte a tanárt, Benkőnél már Szathmári Pap János fordult elő. A gimnáziumnak valóban volt Szathmári Pap János nevezetű rektora,348 lehetséges tehát, hogy itt Cserei, s az ő adatait átvéve, Szigethi tévedett.349 A kiigazításokra törekedő professzor a kuriózumokat is átvette Benkő munkájából, hiszen Rozgoni kapcsán megjegyzi, hogy „többek között megjegyeztette őtet a’ természet azzal, hogy a’ Czigányokat szemeivel nem nézhette, a’ mellett a’ kolbászt, és májost annyira utálta, hogy azokat emberi tétemény hulladékjainak nevezte légyen”.350 Szigethi Gyula István tehát Benkő József gimnáziumtörténetére alapozva írta tovább az intézmény történetét saját koráig. Nem kizárt, hogy a fent említett érdekességek szájhagyomány révén terjedtek a gimnázium egykori diákjai között. Úgy véljük, hogy Benkő az írásos dokumentumok hiányát valamiképp ezekkel a kuriózumokkal kívánta kompenzálni, amelyeket, láthattuk, sikerült is továbbörökítenie. Az erdélyi nyomdákról Az iskolatörténeteket a nyomdákkal foglalkozó alfejezet követi, arányát tekintve ez a legrövidebb egység. Az első paragrafusban a nyomdahelyekről szól, megtartva az iskolák esetében is követett felekezeti felosztás rendjét. A katolikusok esetében a kolozsvári és csíksomlyói, a reformátusoknál a kolozsvári és enyedi, az evangélikusoknál a szebeni és brassói székhelyű intézményeket említi, ill. a görögkatolikusok esetében a balázsfalvi nyomdát jegyzi fel. A későbbiekben változtat ezen a felosztáson, s áttér a kronológiai sorrendű ismertetésre. Kétségtelen, hogy a nyomdatörténeti fejezet alapjául Bod Péter Erdélyi Féniks című munkája szolgál, bár a kötetről csupán egy alkalommal szól Benkő, éspedig Pápai Páriz Ferenc Misztótfalusi Kis Miklóst köszöntő verse kapcsán, amely az Uo., 34. Ld. Benkő, Erdély, 307. (2228. számú lábjegyzet) 349 Szigethi, i. m., 36. 350 Uo., 34. 347 348 122 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA említett kiadványban jelent meg.351 Míg Bod az írás és nyelv eredetéről értekezik a kezdetek kezdetétől, bibliai részeket is bevonva ismertetésébe, addig Benkő a 16. századnál húzza meg a vonalat, s e század lesz ismertetésének alsó határa. A magyarigeni lelkész a magyarországi viszonyokat is tárgyalja, de Benkő itt is szűkít, s csak az Erdélyre vonatkozó adatokat veszi át. Megfigyelhetjük, hogy teljes mértékben követi a Bod-féle kiadvány rendjét a Honterus Jánosról szóló bekezdéssel kezdődően, de kivonatol, s csak a számára fontosabb történeti tényeket veszi át: évszámokat, az ezekhez kapcsolódó eseményeket, egyes kiadványok címét, nyomdászok neveit. Bod részletesebben szól Misztótfalusi Kis Miklós tevékenységéről, s ez Benkőnél is hangsúlyosabb szerepet kap. A különbség csupán annyi, hogy a rá vonatkozó, Bodnál elszórt információkat Benkő egy helyre gyűjti. A kolozsvári református kollégium nyomdájának történetét tekintve az Erdélyi Féniks szerzője a sort Pataki Józseffel és Páldi Istvánnal zárja,352 ezt pótolja Benkő aktuális információval, azaz, hogy a nyomda akkori igazgatója 1769-től Pataki Sámuel. Ezt követően megfogalmazza, hogy a kolozsvári egyetemi nyomdáról és a csíksomlyóiról, adatok hiányában, nincs mondanivalója. E kijelentése ellensúlyozása végett azonban megjegyzi, kétségtelen, hogy az említett nyomdákban fontos szerzők művei jelentek meg,353 példákat azonban nem sorol fel. A továbbiakban néhány sor erejéig szól a szebeni és brassói nyomdákról, majd felvillantja a reményt, hogy Erdélyben is egy új nyomda fog létesülni, amelyet Kapronczai Ádám nevéhez köt. Szól ennek nyomdászi tapasztalatáról, s megjegyzi, neki köszönhető, hogy honismereti munkája megjelenhetett. Az enyedi kollégium nyomdájának megszűnése után, 1777-ben a felszerelést Kapronczai Nyerges Ádám vásárolta meg, az általa alapított marosvásárhelyi nyomda azonban csupán 1785-től kezdte meg működését. V. Ecsedy Judit szerint Kapronczai azért késlekedett saját nyomdájának megindításával, mert az új intézmény megalapítását nem tekintette kívánatosnak a református egyház; ezért, hogy késleltessék az üzembe helyezést, felajánlották neki a kolozsvári református nyomda vezetését.354 A Benkő-levelezés egy 1778-as, ismeretlen levelező tollából származó misszilise arra enged következtetni, hogy a szerző bővíteni kívánta a nyomdatörténeti fejezetet is, csakhogy már ez sem kaphatott helyet az általános részben. A levélíró adatokat közöl a Sárdi, Jüngling, Barth és Hochmeister családok nyomdászati tevékenységéről. A levél nem tartalBenkő, Erdély, 314. Bod Péter, Erdélyi Féniks, h. n., 1767. 17., http://mek.oszk.hu/06900/06939/06939.pdf [Utolsó megtekintés: 2017. 12. 10.] 353 Benkő, Erdély, 315. 354 V. Ecsedy Judit, A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473−1800, Budapest, Balassi Kiadó, 1999. 205. 351 352 123 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE maz sem dátumot, sem megszólítást, de aláírást sem, mondhatni kezdése „in medias res”-típusú. Nem tartjuk kizártnak, hogy a levélíró „folytatásokban” közölt adatokat Benkővel, ezért is tekintett el a levelekben megszokott formuláktól, s tért rögtön a lényegre. Az ebben megfogalmazott információk egy része Sárdi Sámueltől, a szebeni nyomdásztól származik, legalábbis erre utal egy részlet: „(…) a’ város ezen betüket magáénak tartotta halála után, és ki adta árendába egy embernek, a’ kinek neve nem jut eszébe Sárdi uramnak”.355 Ettől az ismeretlentől vette bérbe a nyomdát a brassói Jüngling István, akinek a későbbi nyomdász, I. Barth János lett a munkatársa. A családi vállalkozás folytatója II. Barth János lett, akinek segédje a „kérdőívezés alanya”, Sárdi Sámuel volt. Amint a levél további részéből kiderül, II. Barth János fia, III. Barth János saját nyomdát alapított, míg az idősb Barth nyomdájának élére Sárdi került. A városi nyomda a szebeni tanácshoz tartozott, s amint kiderül a levélből, Sárdi idején veszteséges volt. A levélben az áll, hogy a városi tanácstól a nyomdát III. Barth János vette bérbe. Arra is reflektál a levélíró, hogy Barth igyekezett Sárdi tevékenységét végleg ellehetetleníteni, s nyomdáját teljesen megszüntettetni, de Sárdi a Guberniumnál és az udvarnál is fellebbezett, míg végül újra működési engedélyt kapott. Ezután lett Sárdi segédje id. Hochmeister Márton. A levélben észlelhető hiátusokat V. Ecsedy Judit kutatásai alapján pótolhatjuk. Kötetében olvashatjuk, hogy Jüngling előtt a szebeni városi nyomdát 1659−1660 között Cristoph Hildebrand igazgatta, majd Blasius Prössl. Jüngling 1666-tól vezette a nyomdát húsz éven át,356 tehát valószínű, hogy Prössl volt az, akinek nevére Sárdi nem emlékezett. Halála után a felesége vette kézbe az irányítást, akinek segítői között V. Ecsedy I. Barth Jánost is említi. A későbbiekben a városi nyomdára vonatkozóan a szerző megjegyzi, hogy II. Barth János harminc éven át volt a bérlő, őt követte Sárdi Sámuel. Miután a Gubernium székhelye Szebenbe került, megélénkült a kultúra iránti érdeklődés, ezért a szebeni városi nyomda egykori bérlőjének fia, III. Barth János önálló tipográfiát alapított, azonban, amint kiderül, mind a városi, mind a Barth-féle nyomda privilégium nélkül működött.357 Bizonyára a privilégiumok megszerzéséért folyt az a küzdelem, amelyre az ismeretlen levélíró utalt. A levél rövidsége ellenére az ismeretlen feladó a szebeni nyomdászat és nyomdászdinasztiák közötti viszályok velős történetét osztotta meg Benkővel. Sajnálatos, hogy ezeket az ismereteket nem tárta az olvasóközönség elé a kötet részletes részében, hiszen Szeben kapcsán nem is szól az ottani tipográfiákról. A kötetét folyamatosan bővítgető szerző maga is Benkő, Levelezése, 73. V. Ecsedy, i. m., 113−115. 357 Uo., 161. 355 356 124 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA kapcsolatban állott a Hochmeister-dinasztia egyes tagjaival, hiszen több munkája is itt jelent meg: a Téli bokréta (1781), a Dietae, sive rectius comitia Transsilvanica… (1791), a Közép-ajtai dohány (1792). Biró Annamária mutatott rá ifj. Hochmeister Márton szerepére a magyar kultúra terjesztésében, s felhívta a figyelmet arra, hogy Benkő munkáinak kiadása mellett a Siebenbürgische Quartalschrift című erdélyi tudós folyóirat, amely ugyancsak a család nevéhez köthető, több recenziót is közölt Benkő latin nyelvű munkáiról.358 A közreadott recenziók révén tehát a nyomda hozzájárult Benkő nevének öregbítéséhez is. A szerző bizonyára személyes és/vagy levelező kapcsolatban állott ifj. Hochmeisterrel, bár a levelezést közreadók, Tarnai Andor és Szabó György csupán egy konkrét levelet említenek, amelyet ifj. Hochmeister küldött, azonban csak regesztát olvashatunk róla, hiszen az eredetit az elveszettek közé sorolták, s csupán egy később íródott Benkő-levél alapján lehetett következtetni ennek meglétére. Ennek ellenére a nyomdászdinasztia valamely tagjának a neve többször is előfordul a levelezésben, legtöbb esetben a nyomdánál újonnan megjelenő kötetek kapcsán. Ezenkívül Benkő beszámol Teleki Sámuelnek id. Hochmeister Márton katolizálásáról is, amelyet nem néz jó szemmel, s véleménye szerint a konvertálást az érdekek diktálták, nevezetesen, hogy nyomdájának privilégiumokat szerezzen.359 Az információk elenyésző száma miatt azonban nem vállalkozhatunk a szerző és a nyomdászok közötti viszony rekonstruálására. Térjünk most vissza a levélíró személyére. Benkő több levelet is váltott Sófalvi Józseffel, aki göttingeni és leideni peregrinációjából hazatérve, 1776-tól Nagyszebenben lett lelkész, 1779-től Kendilónán, majd 1783-tól Kolozsvárt működött kollégiumi tanárként.360 A kettejük kapcsolatát te358 Biró Annamária, Martin Hochmeister magyar „vállalkozásai” = Értékek és ideológiák az irodalomban, szerk. Korondi Ágnes, T. Szabó Levente, Kolozsvár, Kiadta a Kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Láthatatlan Kollégium, 2008, 143. 359 Benkő, Levelezése, 51−54. 360 Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/ [Utolsó megtekintés: 2017. 12. 10.] Sófalvi József lefordította Johann Georg Sulzer Allgemeine Theorie der schönen Künste (1771−1774) című, esztétikai tárgyú munkáját A természet szépségéröl való beszéllgetések cím alatt (1778). E munkájáról Keszeg Anna értekezett „az ebatta aestheticája, az Erdeljbe be ne jöihön, mert eddig is eléltünk a nélkül.” Az ízlésfogalom és esztétika önállósodásának erdélyi történetéhez című írásában. A tanulmányszerző arra a kérdésre keresi a választ, miért maradt ki Edmund Burke munkájának recepciója az erdélyi filozófiatörténetből. Sófalvi (és Gyöngyössi János) kapcsán Keszeg Anna megállapítja, hogy a kolozsvári református kollégiumhoz tartozó tanárok között nem volt olyan oktató, aki az esztétika jelentős képviselőinek sorában lenne említhető. Sófalvi fordítása esetében körvonalazható a gustus fogalmának egy, a vizsgált szerzőkétől némiképp eltérő jelentése, állapítja meg a szerző, amely a szépségre való érzékenység felé vezet. Sófalvi magyarítása ugyanakkor – teszi hozzá Keszeg Anna – erkölcsi és vallásos kontextusba ágyazódik, amely a fordítást a Gyöngyössi által vallott koncepcióval rokonítja, azonban úgy tűnik, e vonalnak nem akadtak folytatói. (Lásd: Keszeg Anna, „az ebatta aestheticája, az Erdeljbe 125 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE kintve az első adatunk egy 1777 decemberében kelt Benkő-levél, melynek tartalmát nem ismerjük, csupán Sófalvi válaszleveléből következtethetünk az ebben felvetett kérdésekre. Úgy tűnik, a kapcsolatfelvétel kezdeményezője Benkő volt, erre utal Sófalvi válasza: „Nem emlékezem hogy valaha lehetett volna szerentsém személyesen tisztelni T. jó Utamat; mindazáltal, mivel mind ennekelötte mások elött tudva lévő érdeme, mind pedig mostan közelebbröl ki botsátott hasznos és közönséges ditséretet nyert munkája által a’ köz jónak elö mozditására törekedő szorgalmatossága régen esméretes elöttem; különös nyereségemnek tartom azért, hogy hozzám botsátott levele által maga nyitott énnékem utat a’ közelebbről való esmérkedésre”.361 A középajtai lelkész nem ismeretlen levelezője előtt, s az itt említett, nemrégiben megjelent „hasznos és ditséretes munka” bizonyára a honismereti munkája volt, amely a szerző nevét máris ismertté tette. A folytatásból kiderül, hogy Sófalvi rendezte sajtó alá Bod Péternek az unitárius egyházról (Historia unitariorum in Transylvania…) szóló kötetét, s küldött ebből egy példányt a címzettnek is. A kiadás történetére vonatkozó adatok mellett tudatja azt is, hogy a könyvet máris betiltották. A következő bekezdésben Sárdi neve is feltűnik. Sófalvi megírja, hogy érdeklődött az említettnél, ki írta a „Dictionariumba” a német nyelvű indexet. Itt kell utalnunk a nyomdatörténetet tárgyaló fejezetre, hiszen Benkő megjegyzi, a szebeni ún. köznyomda, azaz a városi nyomda, Sárdi irányítása alatt, a hivatalos dokumentumok mellett egyéb hasznos munkákat is közreadott, s példaként a Páriz–Bod-féle szótárt említi. Azt is hozzáteszi, hogy meglátása szerint Martin Felmer szász történész révén a szótár magyar és latin nyelvű anyaga német jegyzékkel bővült.362 Biztosra vehetjük, hogy erről az indexről érdeklődött Sófalvi Sárditól, aki megcáfolja Benkő immár publikált nézetét, s kifejti, hogy nem Felmer és nem is Johann Filtsch írta a jegyzéket, hanem a szászsebesi rektor, akinek azonban nevére nem emlékszik pontosan. Sárdi emlékei szerint nem Nusbauer volt a szerző, hanem talán Franciscus Cremer. Ehhez teszi hozzá Sófalvi, hogy ez a rektor már meghalt.363 A levélíró biztosítja levelezőpartnerét, hogy fényt derít a kérdéses dologra. Adatok hiányában nem adhatunk megnyugtató választ a tudósító kilétére vonatkozóan, de úgy látjuk, a kérdéses személy Sófalvi József lehetett. A következő érvek szólnak mellette: az adott periódusban, 1776 és 1779 között Sófalvi Szebenben működött, maga is jártas volt nyomdászati dolgokban, hiszen külföldön be ne jöihön, mert eddig is eléltünk a nélkül.” Az ízlésfogalom és esztétika önállósodásának erdélyi történetéhez, http://laokoon.c3.hu/dok/keszeg_ebatta.pdf [Utolsó megtekintés: 2018. 03. 25.] 361 Benkő, Levelezése, 60. 362 Benkő, Erdély, 315. 363 Benkő, Levelezése, 60. 126 EME A HISTORIA LITTERARIA-KUTATÁSOK HELYZETE EGYKOR ÉS MA szövegközreadóként is tevékenykedett, amint erre rávilágítanak a levél egyes részletei, és kapcsolatban állott Sárdi Sámuellel. A nyomdatörténet zárásaként elmondhatjuk, hogy az írott források mellett Benkő közvetítők révén az interjú módszerét is bevetette, amelynek eredménye, amint láthattuk, keresztül is húzhatta már közreadott munkájában tett meglátásait. Az erdélyi tudósokról Az eruditusok névsora előtt valamivel bővebb felvezetőt olvashatunk, mint a művelődéstörténeti fejezet bevezetője. Ennek egy részében a hasonló tematikájú munkákra is utal a szerző, s nagy vonalakban ismerteti a historia litteraria magyarországi kialakulásának és továbbterjedésének sarkköveit. Elsőként Czvittinger Dávid Specimen Hungariae című munkáját említi. Szól az időrendben őt követő Rotarides Mihályról, akinek tervei között szerepelt a hasonló tárgyú Lineamenta kiadása. Rotaridest követően Benkő Bod Pétert és annak Magyar Athenas című munkáját említi. Érdekességként jegyezzük meg, hogy Bodot legtöbb esetben valamilyen „eposzi jelzővel” illeti (kiváló, nagyhírű, híres stb.). Rámutat arra, hogy felhasználva a Rotarides-féle anyagot is, Bod több mint húsz év alatt összegyűjtötte az erdélyi és magyarországi tudósokról szóló információkat, mivel azonban a Magyar Athenasban felekezeti kérdéseket is érintett, bevonták a kötetet, egy másik, a szuperintendensek életét tárgyaló Smirnai Szent Polikárpus című munkával együtt. Bodot követi ebben a sorban a „kiváló és híres” Weszprémi István, aki Succinta medicorum című kötetében orvosok életrajzait adta közre. Utolsóként a piarista Horányi Elek Memoria Hungarorum című munkáját jegyzi Benkő, utalva arra, hogy egyelőre a kötet megjelenéséről van tudomása, de tartalmát nem ismeri. Benkő folyamatosan dolgozott a tudóslista bővítésén, mert bár kezdetben nem ismerte Horányi említett munkáját, később beépítette a kötetbe. Amellett, hogy megrajzolja ezt a fejlődéstörténeti ívet, tudatosan, de kimondatlanul magát is beírja a sorba. A felsorolt nevekkel és munkákkal e területen való jártasságát is bizonyítja. Talán az sem véletlen, hogy az Athenas utóéletére is reflektál, s felhozza a felekezeti ellentétek miatti betiltás tényét. Úgy véljük, Benkő a tudóslexikon betiltása által okozott űrt próbálja meg orvosolni. Fontos megjegyeznünk, hogy a kötet művelődéstörténeti részében egyáltalán nem érzékelhetők a felekezeti ellentétek, az Additamentában és a Bethlen Kata könyvtárának Benkő által másolt jegyzéke esetében már igen. Az előbbiben, bár szerzőt nem tüntet fel, így vall Pázmány Péter Az nagy Calvinusnak hiszek egy istene című munkájáról: „Iszonyu Káromlásokkal ’s hamysságokkal tellyes Örök tűzre mélto bo- 127 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE lond könyv”.364 Rácz Emese Benkő József nagyenyedi hungarika könyvjegyzéke című tanulmányában rámutatott arra, hogy a Bethlen Kata-féle könyvjegyzékben hasonló értékítéletet fogalmaz meg a Pázmány-féle kötetre vonatkozóan.365 Benkő József a hitviták sorába tartozó munka tartalmát is bizonyára ismerte, hiszen az Additamentában megfogalmazott értékítélete után néhány sorban azt vázolja, milyennek is tüntette fel Pázmány a kálvinisták istenét. Látható tehát, hogy Benkő is érzékenyen reagál a vallási kérdésekre, viszont annak is tudatában van, hogy amennyiben nem vigyáz arra, mit és hogyan fogalmaz meg, munkája a Bod-kötetekhez hasonló sorsra juthat. Pázmány a tudóslistába csak más nevének említése kapcsán kerül be, viszont itt már tudós volta kap hangsúlyt, így elmondható, a szerző igen elővigyázatos vallási ügyek, hitvitázók tárgyalása során. Már beszéltünk arról, hogy melyek voltak azok a hasonló tematikájú kötetek, amelyeket Benkő rövid felvezetőjében megemlített, ill. a virtuális könyvtárat bemutató fejezetben is utaltunk arra, hogy valószínűleg ismerte Rotarides Mihály munkáját, ill. biztosan megvolt neki Weszprémi István orvostörténeti lexikonja. Kérdés marad azonban, hogy milyen mértékben használta fel fejezetéhez ezeket a köteteket, milyen módszert alkalmazott az összeállítás során, ill. az is, vajon melyek voltak azok a kiadványok, amelyeket valóban ismert és forgatott a szerző. A historia litteraria-tematikájú dolgozatokat átolvasva szembeötlő volt, hogy több esetben nagyító alá került a literatúratörténet művelőinek munkamódszere. Bretz Annamária esettanulmányokban rögzítette eredményeit az értekezés keretein belül, Bátori Anna hosszabb tanulmányt szentelt Wallaszky munkamódszerének. Úgy véljük, nem lenne haszontalan hasonló vizsgálatot végezni Benkő József historia litterariájában, annál is inkább, mert Bretz Annamária megemlíti, hogy Benkőnek a Bod Magyar Athenasára tett Pótlásai átfedéseket mutatnak az Erdély című kötet tudósokról szóló fejezetével.366 Következő fejezetünkben tehát Benkő József munkamódszerének tanulmányozása által arra szeretnénk rámutatni, milyen mértékű összefüggések fedezhetők fel a fennebb említett munkák között. 364 Benkő József, Additamenta ad Notitiam Scriptorum Historiae Hungariae Clar[issimi]Quondam Petri Bod in Ecclesia Ref. M. Igeniensi V. D. M.: Bod Magyar Athénássára való Pótlások, Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, MsU. 1725, 428. (A továbbiakban: Benkő, Additamenta.) 365 Rácz Emese, Benkő József nagyenyedi hungarika könyvjegyzéke, Magyar Könyvszemle, 2016/3, 293. 366 Bretz, i. m., 137. 128 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE Ars compilandi és ars excerpendi a 18. században A 18. században a kompiláció nem minősült új eljárásnak, hiszen több évszázados hagyományra tekintett vissza. Maczák Ibolya a 17−18. századi prédikációk szövegalkotási gyakorlatát vizsgálta. A prédikációkat elemezve rámutatott arra, hogy a kompiláció biztosította a tekintélyek követését, szövegeik újrafelhasználása alátámasztotta az egyházi tanítás sérthetetlenségét, s megfelelt a korabeli ízlésnek, tehát teljesen elfogadott eljárásnak minősült. Kivételt, úgy tűnik, csak a hitvitázók szövegei képeztek, hiszen itt az egymással szembenálló felek elítélték az alkalmazott technikát.367 Ezt nem tekinthetjük meglepőnek, hiszen az egymást meggyőzni kívánó felekezetek lelkészeinek, még a hagyomány- és tekintélykövetés elvét figyelembe véve is, erős érvkészletet kellett összeállítaniuk, ugyanakkor a meggyőzni akarás szándéka bizonyára feltételezett egy másfajta beszédmódot, amely magával vonta az újszerűséget is. A későbbiekben Maczák Ibolya utal arra, hogy a kompiláció nem feltétlenül szövegalkotási, hanem inkább szövegolvasási módként volt meghatározható.368 Hasonló álláspontot fogalmaz meg Marina Frasca-Spada is. Felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy egy-egy megjelenő kötet esetében sokszor a kiadó vagy a szerző, esetleg a kommentátor sűrített a szövegbe lapszéli jegyzeteket, lábjegyzeteket, éppen azért, hogy segítséget nyújtson az olvasónak, ugyanakkor az is számtalanszor előfordult, hogy a jegyzetelő saját véleményét rögzítette; máskor egy korábban olvasott műnek egy részét 367 Maczák Ibolya, Elorzott szavak. Szövegalkotás 17−18. századi prédikációkban, Szigetmonostor, 2010. 28. 368 Uo., 28. 129 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE emelte be a szövegbe, újrahasznosítva az olvasottakat.369 Ez a gyakorlat tehát nem csupán a prédikációirodalom szövegalkotási gyakorlatában minősült bevett eljárásnak, hanem előfordult világi tárgyú kötetek esetében is. Maczák Ibolya megkülönbözteti a kompilálást és excerpálást: az excerpálás egy szöveg olvasása során való, szószerinti jegyzetek készítését jelentette, míg az olvasás, jegyzetelés és az új szövegbe való beillesztés együttese eredményezte a kompilációt.370 A kompilációs eljárásnak Martin Gierl német irodalomtörténész, a felvilágosodás korának kutatója is hosszabb tanulmányt szentelt. Gierl a fentebb említett szövegalkotási-szövegolvasási technika szerepére szintén utalt. Megközelítése hasonló Maczák meghatározásához, úgy véljük azonban, hogy a német irodalomtörténész még tágabban értelmezte a fogalmat. Szerinte kompiláláson nem csupán az egyes szövegek összerakása, idézése volt értendő, hanem azok kivonatolása és jegyzetelése, a hivatkozási apparátus összeállítása is. Emellett azt is hozzáteszi, hogy a kompiláció nem feltétlenül volt a „kevesebbet írás” jele, a gazdaságosságra való törekvés terméke, hanem a tudományos termelés egy formájaként volt értelmezhető.371 Tanulmányának további részében a kompilációt összekapcsolja az eklekticizmus fogalmával, s ezáltal kívánja illusztrálni, mennyire sokszínű, heterogén ismeretek tárháza volt a 18. századi historia litteraria. Voltaképpen ennek a heterogenitásnak köszönhető, hogy a tudás a respublica litteraria tagjai számára könnyen hozzáférhetővé vált, s mintegy „virtuális könyvtárként” működött, amelyben a tudósok közreadhatták a tudományterületeiken feltárt új eredményeket, s informálódhattak más tudományterületek felől. Ebből kifolyólag a szellemi termékek terjesztése a materiális síkról, a könyvek másolásáról szellemi síkra tevődött, a tudás tulajdonképpeni szétszóródását eredményezte, ugyanakkor a kompilálás révén az egyén nem csupán saját munkáját könnyítette meg, hanem a szövegalkotási mód alkalmazása voltaképpen kritikai viszonyulást is lehetővé tett: a szöveg vizsgálatát, cáfolatát és alátámasztását.372 Ezen álláspont szerint tehát egy-egy munka nem is a tartalom szempontjából minősült újszerűnek, inkább az összeválogatott anyag milyensége, az elrendezési forma révén, a szerző egyéni hozzájárulása a már meglévő tudásanyaghoz pedig a kommentárok révén vált lemérhetővé. Gierl a továbbiakban a különböző német folyóiratokban publikált információk 369 Marina Frasca-Spada, Compendious Footnotes = Books and the Sciences in History, ed. Marina Frasca-Spada, Nick Jardine, Cambridge, 2000, 171−172. 370 Maczák, i. m., 30. 371 Martin Gierl, Compilation and the Production of Knowledge in the Early German Enlightenment = Wissenschaft als kulturelle Praxis, 1750−1900, ed. Hans Erich Bödeker, Peter Hanns Reill, Jürgen Schlumbohm, Göttingen, 1999, 69−70. 372 Uo., 72. 130 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE centrum és periféria közötti áramlását, a tudástranszfer lehetőségeit vizsgálta. A fennebbiek értelmében ezek a szövegek szorosan egymásra épültek, ezért szerzőik, összeállítóik esetében érvényre jutott a teljességre, a korrekcióra való törekvésnek az elve is. Amint már utaltunk rá, a választott eljárásokról a szerzők általában a kötetek előszavaiban vallottak. Bretz Annamária Bod Péter számos művének előszavát megvizsgálta, rámutatott azokra a szófordulatokra, amelyek a tudós lelkész munkamódszerére utaltak. Elemezte fordítási, jegyzetelési, olvasási szokásait, az excerpált anyag újrafelhasználásának módját, azonosította műveinek lehetséges forrásait, és meghatározta azoknak a műfajoknak a körét, amelyekben leginkább azonosítható ez a szövegalkotási, szövegolvasási technika. Az egyháztörténeti tárgyú munkák mellett természetesen a historia litterariát is megemlítette.373 Ezekhez hozzátehetjük a történeti munkákat is, hiszen az ilyen jellegű írások teret engedtek annak, hogy a szerzők vagy szövegközreadók kritikával illessenek egyegy korábbi munkát. Bátori Anna azt vizsgálta, hogyan működött a tudásszervezés a 18. századi historia litterariákban, hogyan gyűjtötte össze munkájának anyagát Wallaszky Pál, s ez milyen viszonyban állt a korszak más, ilyen tárgyú köteteivel. A hivatkozások vizsgálata alapján hálózatmodellt hozott létre, amelyben az egyes centrális és periferikus források igen jól azonosíthatóak, akárcsak az információk áramlása. A tanulmányt igen tanulságosnak és inspiratívnak találtuk, s ennek mintájára igyekeztünk megvizsgálni a Benkő-féle anyagot, rámutatva arra, milyen mértékű hasonlóság figyelhető meg Benkő József és Bod Péter historia litterariája között. Figyelembe kell vennünk azonban, hogy jelen esetben a nyomtatott médiumok szövegeit vizsgáljuk, s nem a folyamatos átalakuláson átmenő, nyomtatásra előkészített kéziratokat. A „tudományos termelés” formájához azonban nem csupán a nyomtatott szövegeken tett változtatások tartoztak hozzá, hanem a kéziratos szövegek másolása, jegyzetelése, terjesztése is. Benkő esetében ez kiemelkedő jelentőséget kap, hiszen egyes vállalkozásaiban, mint amilyen az Erdélyi históriás szekrény volt, kéziratokat másolt, másoltatott, jegyzetelt és korrigált, mindez pedig jól láttatja írási és olvasási habitusát. Úgy véljük, Benkő munkamódszerének bemutatása feltételezi textológusi-filológusi működésének legalább vázlatos ismertetését, hiszen mindez szervesen hozzátartozott ahhoz a tevékenységi körhöz, amelyet a historia litteraria művelői elvégeztek. Mielőtt rátérnénk a Benkő és Bod munkája közötti összefüggések feltárására, ill. Benkő (irodalom)történészi műveltségének megvilágítására, szólni kívánunk a középajtai literátor szöveghasználati szokásairól is. 373 Bretz, i. m., 38. 131 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Benkő József textológusi működése Tóth Zsombor a kora újkori szövegek kapcsán rámutat a nyomtatott és kéziratos médiumok közötti különbségekre, s felhívja a figyelmet arra, hogy a kéziratosság másfajta lehetőségeket biztosított a szövegek számára: ezek egyrészt kisebb példányszámot feltételeztek, másrészt a szövegek felépítése teljesen más logikát követett azokban az esetekben, amikor egyéni és közösségi használatban terjedtek.374 A kéziratok nyomtatott szöveggé való előkészítésének folyamatát Benkő József Históriás szekrénye alapján követi nyomon a tanulmányszerző, s azonosítja a középajtai literátor textológusi tevékenységének bizonyos megnyilvánulásait. Az Erdély történetére vonatkozó kéziratokat egybetömörítő korpusz olyan históriákat, naplókat is magában foglalt, amelyeket Benkő csonkítva vagy éppen mediális közegüket átalakítva kívánt közreadni. Cserei Mihály históriája esetében például csak azokat a részeket veszi át, amelyek, meglátása szerint, Erdély története szempontjából jelentőséggel bírnak,375 Bánffy György naplója esetében viszont másfajta beavatkozási mód figyelhető meg: „Ezt pedig Bánfi György írogatta az 1644 esztendőre való kalendariumának a szokás szerént tiszta papirosból közbe közbe kötött leveleire. (…) Azt pedig szükséges megjegyeznem, hogy én a napló-könyvet az eredeti írásból betűről betűre írtam által, megtartván az abban való írásnak régi módját; nevezetesen a gy hetükben, mely helyett mindenütt gi találtatott p. o. heliben, Giorgi, ezekért: helyben, György”.376 Bánffy bejegyzéseit Benkő átalakítja, megszünteti az eredeti kontextust, elhagyja a kalendáriumot mint közeget, és naplóformát kölcsönöz a szövegnek, amelyet aztán Szabó Károly is követ a szövegközreadás során.377 Szabó megvallja, hogy Benkő másolati példánya alapján készítette elő a szöveget kiadásra,378 de az írás módján – gondolunk itt Benkő betűhív átírására – változtat, hiszen egy lábjegyzetben megjegyzi: „Benkö másolatának e bettühüsége e kiadásban nincs megtartva; hanem a szöveg az e forrásgyűjtemény kiadásában eddig követett helyesírási elvek szerint van adva”.379 Az idézett részletek és közreadói megjegyzések jól láttatják, hogyan is alakult át a kéziratos szöveg nyomtatott szöveggé, s milyen változtatásokon ment át időközben. 374 Tóth Zsombor, Kéziratos nyilvánosság a kora újkori magyar nyelvű íráshasználatban: medialitás és kulturális másság, ItK, 2015/5, 631. (A továbbiakban: Tóth, Kéziratos nyilvánosság…) 375 Uo., 640. 376 Bánfi György Naplója 1644. Kiad. Szabó Károly = Erdélyi Történelmi Adatok IV., szerk. Szabó Károly, Kolozsvártt, Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, MDCCCLXII, 117–118. 377 Tóth, Kéziratos nyilvánosság…, 639–640. 378 Bánfi, i. m., 116. 379 Uo., 118. 132 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE Az írásaktus mikrotörténetének relevanciájára Tóth Zsombor a korábban már hivatkozott, hosszú reformációról szóló tanulmányában is reflektál. Felhívja a figyelmet arra, hogy a kéziratos nyilvánosság hosszú időtartamban történő tárgyalása megmutatja azt a folyamatot, amely során a közép- és reneszánszkori íráshasználati kultúra elérte azokat a 18–19. századra datálható állapotokat, amikor már a nyomtatványok elkezdték kiszorítani a kéziratos szövegeket. A kéziratos íráshasználati kultúra feltárása kapcsán két szegmenst emel ki: a kézirat-produkciót és reprodukciót, valamint a kézirat-forgalmazást.380 Benkő József forráskiadói tevékenysége, íráshasználati és olvasási szokásainak tanulmányozása kitűnő példája e jelenségnek, ezért a továbbiakban arra kívánunk legalább vázlatosan reflektálni, hogyan is dolgozott Benkő, kik voltak a másolói, milyen elvárásokat támasztott a másolók személyével szemben, honnan, kiktől szerezte be szövegeit, s ezeket hogyan alakította át. Utaltunk már Bánffy György naplója és Cserei Mihály históriája esetében a Benkő által követett eljárási módra. A továbbiakban Kálnoki István naplóját alapul véve kívánjuk illusztrálni a középajtai literátor textológusi működését. Aranka Györgynek címzett levelében ezt olvashatjuk: „KÁLNOKI ISTVÁNnak hasonló Dianuma 1645re. Mind ezt, melynek is Originálja már ma Mlgs Gróf Consil[iarius] Kálnoki Lajos Urnál van; mind a’ Bánfi György Urét, melynek originálja Doctor Pataki Uré, magam kezeimmel igazán leírtam”.381 Amint már többször utaltunk rá, Benkő hagyatéka megsemmisült az enyedi tűzvész idején, azonban a Kálnoki-napló másolata fennmaradt Kemény József gyűjteményében, így lemérhetővé válnak a forráskiadó textológusi beavatkozásai. Itt kell megjegyeznünk, hogy a Kálnoki-napló szintén megjelent az Erdélyi Történelmi Adatok negyedik kötetében, amelyet ugyancsak Szabó Károly rendezett sajtó alá.382 Az Elöljáró beszédben, a család genealógiájának bemutatása után, Benkő kitér a napló másolásának körülményeire is: „1.) Hogy én ezt találtam nyolczadrétben fenn megdicsért gróf Kálnoki Antal generális úr Excellentiájánál Köröspatakon, és onnan irtam által közép-ajtai pródikátorságomban még 1780ban, és az eredeti irást visszaadván, úgy tudom hogy ma is Köröspatakon tartatik. 2.) Ennek eleibe titulust magam irtam…”.383 A napló címét Szabó Károly, a szöveg közreadója lábjegyzetben rögzíti: „Sepsi Köröspataki Úr Kálnoki István napló könyve, melybe béfoglalta I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek 1645-ben a felséges austriai ház ellen a svétziai hadak mellé az erdélyi hadakkal Morvaországba és SilésiáTóth, Hosszú reformáció…, 733. Benkő, Levelezése, 313. 382 Kálnoki István Naplója 1645. Kiad. Szabó Károly = Erdélyi Történelmi Adatok IV., szerk. Szabó Károly, Kolozsvártt, Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, MDCCCLXII, 133–156. 383 Uo., 139. 380 381 133 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE ba menetelének rendét. Ezt pedig az eredeti írásból betüröl betüre általirta Közép-Ajtai Benkö József”.384 Láthatjuk, hogy megjegyzésében Benkő utal a kézirat formátumára (nyolcadrét), az átírás idejére (1780), saját státuszára (középajtai pap), arra, hogy kitől szerezte be a kéziratot (Kálnoki Antal), ill. a kézirat hollétére is (Kőröspatak). A forrásmunka tulajdonosára vonatkozóan a Benkő-levelezésben is közreadott Benkő József tudósítása az Erdély Históriája íróinak magyar nyelven található kézírásaikról című írásában szintén utalás történik.385 A levelezés nem tartalmaz Benkő–Kálnoki-levelet, ezért az sem zárható ki, hogy személyesen kérte el a naplót másolásra, amelyet Kálnoki Antal 1780-ban Benkő rendelkezésére is bocsátott. A szövegkorpuszhoz tett egyéni hozzájárulása már a címadás tekintetében érzékelhető, a későbbiekben pedig a napló járulékos elemeinél is. A Kemény József-gyűjteményében fellelhető másolati példány láttatja a szöveg lapon való elrendezését, itt két hasábot figyelhetünk meg. Az első oszlop Benkő betűhív másolata, a második a saját kora helyesírásának megfelelő átirat, melynek szükségességét így indokolja: „Ezt a’ Napló-Könyvet írta Kálnoki István tiszta, de igen régi modra ’s néhól szükségtelen, néhol pedig másokért tserélt betükkel: melyre nézve betüről betüre ide által-írattatott ugyan; de a mostani betükkel is mellesleg, hogy akárki könnyen olvashassa, újjabbann leirattatott”.386 Ennek értelmében Benkő már a Kálnoki-féle szövegben használt i betűs variánsokat következetesen j-vel vagy y-nal jelöli (iöttűnk/jöttűnk; Vásárheli/Vásárhely), az u betűt v-vel helyettesíti (uólt/vólt; Miklósuárára/Miklósvárára), vagy éppen a kétpontos y-t tünteti el (ÿdeö/idő) stb.387 A másoló az egyes szövegrészekhez magyarázó jegyzeteket is csatol. Például május 15-i jegyzésében Kálnoki arra utal, hogy lovait kiengedte a legelőre, ugyanakkor ezen a napon Désre is lement „Ifju Urunkal és Generális Urammal”. Benkő nevesíti is az ifjú urat, hiszen csillaggal történő jelölést alkalmaz, s a lap alján ezt a jegyzést teszi: „Értsed itt az Ifjabb RáUo., 139. Benkő, Levelezése, 415. 386 SEPSI KÖRÖSPATAKI ÚR KÁLNOKI ISTVÁN NAPLÓ KÖNYVE MELYBE BÉ-FOGLALTA ELSŐ RÁKÓCZI GYÖRGY ERDÉLYI FEJEDELEMNEK 1645-BENN A FELSÉGES AUSTRIAI HÁZ ELLEN A SVÉTZIAI HADAK MELLÉ AZ ERDÉLYI AZ ERDÉLYI HADAKKAL MORVA ORSZÁGBA ÉS SILÉSIÁBA MENETELÉNEK RENDÉT. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény: Collectio manuscriptorum historiorum minor, Tomus XXIX. mss. 330., VIII. (A továbbiakban: Sepsi Köröspataki…) 387 Uo., 1. Megj.: Szabó Károly szövegközreadása nem követi sem az eredeti, sem a Benkő általi átírás normarendszerét, hanem saját kora helyesírásának megfelelően publikálja a naplót. Lásd: Kálnoki, i. m., 139–140. Mindezek mellett Szabó lábjegyzetekben hívja fel a figyelmet Benkő félreolvasásaira, megjegyezve, hogy ezeket korrigálta szövegközreadásában. Lásd: Kálnoki, i. m., 152–153. 384 385 134 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE kóczi Györgyöt, ki még az Attyának éltében, 1642-ben választatott vala Erdélyi Fejedelemnek”.388 Más esetekben viszont a szöveg közé ékel be Not. jelzéssel magyarázó vagy felvilágosító jegyzeteket. Hogy csak néhány példát említsünk: „(: Not. sub nr. I. et III. Kálnoki Sám. Úr Írása:)”; „(: Not. Ez íratik a’ feljebb említett tzédulán, mellyen ezeknél több írás nintsen is: „Anno 1637. die 20 Aprilis szűletett nagyobbik Leánya Kálnoki István Úrnak Kőröspatakon Hetfő nap, kit is 19 Julij ugyan Köröspataki Házánál meg kereszteltete Katának, midőn tizen harmadik hetében járna a’ Kis Aszszonyka. Ez volt Csáki Lászlóné.”:).”389 Vagy: „Not. Az első és harmadik nrus alatt való Írások a’ Kálnoki Sámuel úr jegyzései; a tőbbi Kálnoki István Úr Írásai, a’ Diarium béliekkel együtt. Mert Petrus Henter nem írta, hanem tsak compingálta; a’ mint ez az Írásoknak öszve-vetéséből szépen meg tetszik”.390 A példák révén nyilvánvalóvá válik, hogy Benkő megjegyzései szövegfilológiai szempontból is fontosak, hiszen kézírásokra, az egyes jegyzések lapon való elrendezésére is utalnak, akárcsak arra a textológusi munkára, amelyet ő maga végzett el az egyes korpuszok összevetése révén. Mindezeket az információkat valószínűleg a szövegkiadásban is rögzíteni kívánta, s alkalmazta volna a következő, a cím elrendezésére vonatkozó bejegyzését is: „[N. B. A’ 12-dik Laptól fogva végig megvan változva a’ Titulus; lévén a bal felől való Lapokon: NApló Könyv. Jobb felől: Kálnoki István. De így kell fordítani: Bal felől Kálnoki István, jobb felől: Napló Könyve:]”.391 A kézirat vizsgálata kapcsán szemünkbe ötlött, hogy bizonyos esetekben utólagos betoldásra került sor, mint például Thúri Sándor családfájának ismertetése kapcsán, hiszen itt mind a tintaszín, mind a betűk mérete eltérést mutat a szövegkorpusz többi részéhez képest. Ebben az esetben a tintaszín világosabb, illetve a betűk mérete kisebb, az írás sűrű.392 Ez azonban nem tekinthető meglepőnek, hiszen a napló másolása és az előszó megírása között másfél évtized telt el, így a család gyarapodásában beállt változások megkívánták az utólagos kiegészítéseket. Benkő esetében a kiemelést leginkább az egyetlen vízszintes vonallal történő aláhúzás jelöli. A Kálnoki-napló esetében neveket, rangokat, címeket emel ki, s ezek által a majdani olvasót kívánja eligazítani az egyes családok társadalmi és katonai státuszának megismerésében, a nevek esetében pedig követhetővé teszi a hosszú genealógiai elágazásokat. Itt kell megjegyeznünk azonban, hogy az aláhúzások mellett a család férfi tagjaiSepsi Köröspataki…, 1. Uo., 25. 390 Uo., 26. 391 Uo., 26. 392 Uo., VII. 388 389 135 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE nak neveit nagyobb betűmérettel jegyzi, a női családtagok esetében ez nem figyelhető meg. Ezeket az eljárásokat azonban nem a törzsszövegben, hanem az ehhez járó elöljáró beszédben alkalmazza, a tulajdonképpeni napló nem viseli ilyen jellegű beavatkozások nyomait, ami azt bizonyítja, hogy Benkő a törzsszövegben szöveghűségre törekedett. A középajtai literátor a követhetőség és koherencia érdekében számokkal jelöli a naplóhoz tartozó szövegrészeket, amelyeket ezúttal fontosnak tart, hiszen ezeket teljes terjedelmükben lemásolja. Erről így vall: „Ezen Diariumnak utolsó felében vagynak egyéb jegyzések is kűlön kűlön szakaszokban, lévén közben tisztás papirossak is. Én ezeket a szakaszokat, numerusokkal meg-kűlömböztetve irom-le”.393 Ezúttal tehát a teljesség igénye vezérli Benkőt, annál is inkább, mert a Kálnoki-napló és más naplók közreadása révén látja biztosítottnak Bethlen János históriájának teljességét, mivel úgy véli, Bethlen csak részlegesen tárgyalt bizonyos történeti eseményeket.394 Amint már utaltunk rá, a napló másolása és az Előljáró beszéd megírása között tizenöt év telik el. Benkő az 1790-es években intenzívebben foglalkozott a kéziratban maradt magyar nyelvű kéziratos történeti munkák kiadásával, annál is inkább, mert az ebben az időszakban megalakult Kéziratkiadó Társaság és annak célkitűzései reménnyel töltötték el, így nem meglepő, hogy újra előkerült a napló, amelybe az évek során felhalmozódó, a család genealógiájára vonatkozó tudás is beépülhetett. Összegezve elmondhatjuk, hogy a Kálnoki-napló kéziratos változata jól szemlélteti azt a folyamatot, amely során Benkő József kiadásra készített elő egy szöveget: magyarázó jegyzeteket csatolt ehhez, kiemelt, kézírásokra vonatkozó megjegyzéseket tett, számozott, formátumra vonatkozó utalásokat rögzített, tehát olyan textológusi-filológusi munkát végzett el, amely révén az eredeti szövegkorpuszt olvasóbaráttá tette, és hozzájárult a textus jobb megértéshez, ezáltal hidalva át a korszakok között fennálló kulturális különbségeket. A Kálnoki-napló példája jól láttatja, hogyan dolgozott Benkő a szövegekkel, emellett azonban láttatni szeretnénk azt is, hogyan másolt és másoltatott, milyen másolási szokásai voltak, kikkel dolgoztatott, mit várt el tollnokaitól, milyen kvalitásokkal kellett rendelkezniük ezeknek. 393 394 Uo., 23. Benkő, Levelezése, 337. 136 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE A másoló és másoltató Benkő Tóth Zsombor a hosszú reformációról szóló tanulmányában említést tesz a nemzetközi szakirodalom által felállított, a másolók típusaira vonatkozó kategóriákról. Peter Beal munkája nyomán ismerteti és példázza a „scribe” és „scrivener” fogalmát. Az előbbi kategória olyan egyéneket takar, akik amellett, hogy másolók, írástudók is, saját szövegeket alkotnak, tehát egyfajta „értelmiségi íráshasználókról” van szó, mint Benkő, Bod vagy Cserei Mihály, az utóbbi kategóriába viszont „tollnokok”/„írnokok” tartoznak.395 Benkő másolói tevékenységére vonatkozóan korábban is láthattunk példákat, hiszen a Kálnoki-napló és a Cserei Mihály históriája esetében megvallotta, saját maga másolta le a szövegeket, ez utóbbi esetében azonban még az írás körülményeire is utalt: „A maga Históriája [Cserei Mihályé] in autographo most, nállam van: edgy edgy órát lopok el minden estvéli álomból, hogy magam leírjam”.396 Noha Benkő maga is sokat másolt, nem egyedül végezte ezt a tevékenységet. Levelezéséből kirajzolódik, hogy tudósítói is közreműködtek egy-egy irat beszerzésében és sokszorosításában. Református paptársai bekapcsolódnak a megjelenés előtt álló Transsilvania-kötet adatgyűjtésébe. Példaként említhetjük Gyöngyössi Jánost, aki levélben tudatja, hogy az ótordai papok névsorát Batz István paptársa kézírásában küldi, ő maga pedig az újtordaiak jegyzékét ennek versójára jegyezte. Emellett biztosítja Benkőt arról, hogy az Ó- és Újtorda egyesülésére vonatkozó dokumentumokat igyekszik kiíratni vagy kiírni.397 Itt tehát máris körvonalazódik egy másolói kategória, amely Benkő református paptársainak egy részét takarja. Egy másik levélben Kőrösi György amiatt szabadkozik, hogy nem tudja azonnal küldeni Szalárdi János munkáját másoltatásra, mert neki is szüksége van rá, viszont, amint lehetséges, rendelkezésére bocsátja a dokumentumot, s nem is fogja sürgetni annak másoltatását, hiszen „(…) a mikorrá lehet tsendes, és hiba nélkűl való irot találni, akkor kell kezére adni”.398 Itt már felsejlik a másoló személyével szemben támasztott elvárás is, miszerint ennek pontosnak, „hiba nélkül valónak” kell lennie, és „tsendesnek”. Mint már utaltunk rá, a nemesi családok genealógiájának összeállítása során Benkő levélben szólított meg egy-egy főurat a Kendeffy, Kemény, Bethlen- vagy éppen a Bánffy családból, akik készségesen ajánlották segítségüket nem csupán az egyes családi iratok megküldésében, hanem 395 Tóth, Hosszú reformáció…, 733–734. Vö.: Peter Beal, In Praise of Scribes: Manuscripts and their Makers in Seventeenth-Century England, Oxford, Clarendon Press, 1998, 2–3. 396 Benkő, Levelezése, 127. 397 Uo., 36–37. 398 Uo., 55. 137 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE azoknak leíratásában is. Erre példaként említhetjük Bánffy Farkas levelét, aki így ír: „Ezen Excerptumot, magyar lévén az Oratio, csak magyarul írattam ki, és talám bővebben, mint sem a’ Tisz. Uram céljára kelletett vólna; Tisz. Uram, ha tetszik, contrahattya [!]”.399 Noha itt nem tevődik semmilyen utalás a másoló személyére vonatkozóan, valószínűsíthetjük, hogy Bánffy Farkas valamelyik titkára végezhette el az átírást, ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy Benkő nemcsak közvetlenül, hanem közvetetten, profitálva személyes vagy levélbeli kapcsolataiból, végeztetett másolói munkát. A Kendeffy Eleknek címzett egyik levélből az is kiderül, hogy Benkőnek a Királyi Táblánál is akadtak segítői, akik közreműködtek egy-egy ritka irat beszerzésében s valószínűleg másolásában is. Ugyanitt vall ezen iratok másolásának mikéntjéről. Megállapítja, hogy a régi és ritka írásoknak az ortográfiáját és betűtípusát is tiszteletben kellene tartani a másolás során, ám kevés az „adcuratus” ember, aki erre vállalkozna. A diétai cikkelyek kapcsán arra utal, hogy ezeket betűről betűre kellene leírni, ahogy ő maga is eljár, sőt, azt is hozzáteszi „én a’ mikor ilyeneket írok nyomtatásból, a’ rendek számát is meg tartom minden paginákon”.400 Ennek értelmében Benkő nem csupán szöveghűségre, hanem a forma megőrzésére is törekedett, s ezt várta volna el minden ritka irat másolójától. Noha megkövetelte a pontosságot, a gyakorlatban bizonyára nem (mindig) volt lehetősége arra, hogy szelektáljon a másolók között, s kiválogassa a legjobbakat. Az esetek nagy többségében elégedetlenkedik is munkájuk miatt. Meg kell jegyeznünk, hogy az írnokokkal való elégedetlenkedés általában jellemezte a korszak tudóstársadalmát. Benkő Loránd A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában című kötetében számos példát hoz olyan esetekre, amikor a literátorok felháborodásuknak adnak hangot: Kazinczy Aranka György írnokát rója meg amiatt, hogy az hibásan másolta Aranka Júlia levelei Ovidiushoz című munkáját, vagy Sándor István amiatt panaszkodik, hogy másolója önkényesen alakította át írásmódját.401 Arra is hoz példát, hogy a literátorok csak nehezen találtak olyan írnokra, aki alkalmas volt egy-egy megjelenés előtt álló munka pontos átírására: Dessewffy József például Arankával tudatja, hogy „reménysége van egy jó Iróhoz”.402 Benkő sem képezett kivételt. Sokszor elégedetlenségét fejezte ki mind saját írnokaira, mind azokra vonatkozóan, akik egy-egy korpusz átírására korábban vállalkoztak. Mikó Ferenc históriájának másolójáról például megállapítja, hogy „nem volt elég diliUo., 72. Uo., 93. 401 Benkő Loránd, A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában, Budapest, Akadémiai, 1960, 133. 402 Uo., 131. 399 400 138 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE gens”.403 Kemény János, Bethlen Farkas és János, valamint Cserei Mihály históriája esetében megjegyzi, hogy „sok tudatlanok és igen siető kalákás Deákok” átírása miatt a szöveg elkorcsosult, s szinte teljesen érthetetlenné vált.404 A másolók kvalitásaira vonatkozó kritériumokra Benkő Ferenc figyelmét is felhívja, aki diákokkal másoltatott szövegeket rokona számára, s akit arra kér, hogy az erdődi zsinat confessióját „hibátlan Írókkal” írassa le, az Angliai bibliát pedig „egy értelmes Deákkal”.405 Másolóinak kilétéről csekély a tudásunk, az azonban biztos, hogy állandó problémát jelentett a munkatársak hiánya vagy csekély száma. Erről így vall: „Semmire nékem olyan szükségem nem volna, mintha két vagy 3 Jó Méltóság találtatnék, a kik edgy edgy Deáki Alumniával segitenének-meg, melyel írókat tarthatnék bár 3 esztendeig, mert pénzt szerezni nem tudok. Gondolkoztam és nevezetesen Méltóságos Gróff Bethlen Gergely (Vice Colonellus) Ur Ő Nagyságáról, mint Deák koromi Patronusomról. Méltóságos Gróff Székely Ádám Ur Ő Nagyságáról, stb. hogy jelentetném magamat és ajánltatnám ilyen Gratiájokba, de az utat ki nem találtam”.406 A Kéziratkiadó Társaságnak küldött egyik levelében Bethlen János históriájának újrakiadására vállalkozva megjegyzi, hogy „vagynak pénzért meg-szokott Íróim, kikkel szemem előtt jól és sietve le-írnók [Bethlen János históriáját],”407 amelyet azonban nem lehetne bárkire rábízni, különösen nem „valami Deákra vagy hasonló iróra, a’ ki nem szokott typograpiára írni, ’s régiségeket olvasni (…)”.408 Itt újra felsejlik egy olyan tulajdonság, amelyet Benkő megkövetel a tollnokoktól, ez pedig a gyakorlottság a régi iratok olvasása és másolása tekintetében, nem is beszélve arról, hogy az átírási munka az ő folyamatos felügyelete alatt történne, ami eleve garantálja a szöveghű átírást és hibátlanságot. Nem csupán arról panaszkodik, hogy a másolók pontatlanul végzik munkájukat, hanem arról is, hogy kevés az írnoka, ill. hogy ezek fizetése hatalmas anyagi terhet ró rá: „Ezer az akadályom; kiváltképpen pedig annak nem léte, a’ mit erszényből kell ki-adni. írok mindazáltal, és szüntelen négy ’s öt felé is iratok: ha ezek miatt származó adósságaimat kűlömben nem győzéndem; tudom már a’ Nagyságtok ajtóinak kegyes nyílásait. Gyötrődöm kivált a’ miatt, hogy a’ mit Udvarhelyen tanúló két Fiaimra kellene kőltenem, írókra – költőm –”.409 Benkő, Levelezése, 131. Uo., 334. 405 Uo., 358. 406 Uo., 126. 407 Uo., 336. 408 Uo., 336. 409 Uo., 218. 403 404 139 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Noha Benkő e négy-öt vagy több írnokának kiléte tisztázatlan, az biztos, hogy a középajtai literátor József nevű fia segítséget nyújtott apjának az átírásokban. Erre több utalás is történik levelezésében. Teleki Sámuelnek írja, hogy „szelid ’s igen jó igyekezetü” fia hozzákezdett egy magyar nyelvű kézirat másolásához, azonban nem tudja, mikor sikerül ezt befejeznie, hiszen az ifjú az udvarhelyi gimnázium tanulója.410 Máskor Aranka Györgynek címzett levelében közli, hogy „jó Iró” fiát nélkülöznie kell egy ideig.411 Itt kell megjegyeznünk, hogy ugyanezen levél egy részlete azt sejteti, Benkőnek segítségére volt Nagy Gergely „archivarius” is, aki szintén háromszéki lehetett, s akit Thúri Sándor nem engedett Középajtára annak hivatalbeli kötelezettségei miatt.412 A levelezést tanulmányozva egyértelművé válik, hogy Benkő leginkább a saját átírásában bízik: Mikó Ferenc históriája esetében büszkén tudatja, hogy ezt „a’ sok által-írók igen megvesztegették. Nékem pedig az az örömem vagyon, hogy (a’ mint vélem)” nálam e’ Világban’ legigazábban leírva találtatik”.413 Később arra is utal, hogy a szöveg „sűrű kézírásában” íródott,414 ez a sajátosság pedig általában jellemezhette Benkő átírásait. Arra is akad példa, hogy felemlegeti a szövegolvasás során felmerülő nehézségeit, amelyeket nem ő, hanem valamelyik jóakarója révén sikerül megoldania. Ilyen példával találkozunk a Kéziratkiadó Társaságnak és Bánffy Györgynek címzett levelében, amelyben Hieronymus Ostermayer munkája átíratása kapcsán megvallja, a szöveg megjobbításában Teutsch János volt segítségére: „Az írás melyből által írattam, régi, s igen nehezen olvasható, melyen magam elsem mehettem vólna; ámbár Brassóban a legértelmesebb Deákok keze által költ: mindazáltal a leírásban némely hibák estenek. De a Brassai Gymnasium Tudós Rectorának, T. Teutsch János Uramnak, szemessége, s keze által mindenütt tökéletesen megjobbittattak”.415 A kéziratokat történelmi érdeklődésű levelezőpartnereitől (Pataki Sámuel, Koppi Károly, Cornides Dániel), a Kendeffy, Bethlen-, Bánffy család tagjaitól, de leginkább Teleki Sámueltől gyűjti be, akinek többször beszámol aktuális tevékenységéről. Amennyiben mód van rá, Benkő az eredeti kézirat alapján készíti a másolatot, hiszen leveleiben mindig rögzíti, ha az „originál” alapján dolgozott, természetesen azonban kivételek is akadnak. Egyik, Aranka Györgynek címzett levelében Somogyi Ambrus históriája kapcsán fogalmazza meg, hogy „szépen és igazán” leírta azt, azonban Uo., 223. Uo., 361. 412 Uo., 361. 413 Uo., 301. 414 Uo., 307. 415 Uo., 352. 410 411 140 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE Szamosközi István Pentandes című munkáját már a Teleki Sámuelnél talált átirat alapján másoltatta le „igen-igen igazán”.416 Benkő nem csupán református paptársait és a nemesi családok sarjait vonja be a forrásgyűjtésbe és átírásba, hanem profitál az evangélikus értelmiségiekkel való kapcsolataiból is. Paul Roth segítsége révén sikerül hozzájutnia Apor Péter Metamorphosis Transilvaniae című munkájához, amelynek egy részét például Szebenben másoltatta 1788-ban.417 Nem tartjuk kizártnak, hogy Roth valamelyik diákjával íratta le Benkő számára Apor Metamorphosisát. Máskor arról számol be, hogy történeti munkákat kivonatolt Draudt György feketehalmi, evangélikus lelkész anyagából.418 A levélrészletek megmutatják, hogy az a gazdag kapcsolati tőke, amelylyel Benkő rendelkezett, nem maradt kiaknázatlan, hiszen felekezettől és társadalmi státusztól függetlenül működtek közre a levelezőpartnerek a kéziratok beszerzésében, sokszorosításában vagy éppen az írnokok kifizetésében. A református lelkészek, tanárok mellett a nemesi családok közül is Teleki Sámuel segítségét tarthatjuk a legjelentősebbnek, aki mind forrásanyaggal, mind anyagiakkal segítette Benkőt. Még ha a másolók személyére vonatkozóan elenyészőek is információink, azt elmondhatjuk, hogy ifjú Benkő József biztosan, valamint Nagy Gergely valószínűleg részét képezte Benkő írnoki gárdájának. E két név mellett e körhöz tartoztak azok a szebeni, brassói és nagyenyedi diákok is, akiket Benkő tanár ismerősei révén, közvetetten állított munkába, valamint azok a hivatali alkalmazottak és titkárok, akik egy-egy főúr szolgálatában állottak. Az írnokok kvalitásaira vonatkozóan elmondhatjuk, hogy ezeknek pontosnak, figyelmesnek, tanultnak és értelmesnek kellett lenniük, olyanoknak, akik lehetőleg tapasztalattal rendelkeztek a régi szövegek olvasása és írása terén. Noha nagyszabású szövegközreadói tervét nem sikerült kiviteleznie, elmondhatjuk, hogy Benkő József köré egy kisebb másolói műhely épült ki, amelynek tagjai a szerény anyagi körülmények ellenére is jelentős munkát végeztek, még akkor is, ha az átiratok esetenként hibásak voltak, hiszen ne feledjük, hogy nagyon sok nyomtatásban meg nem jelent szöveg az írnokoknak köszönhetően, csak kéziratos másolatban maradt fenn.419 Most, hogy körbejártuk Benkő József kéziratokkal való bánásmódjának sajátosságait, meg kell vizsgálnunk azt is, ahogyan a historia litterariák szövegeivel dolgozott. Ehhez azonban annak megvilágítása is hozzátartozik, hogy milyen műveltséggel bírt Benkő e téren, s melyek voltak azok a Uo., 302. Uo., 302. 418 Uo., 317. 419 Tóth, Hosszú reformáció…, 734. 416 417 141 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE munkák, amelyek saját szövegegyüttesének forrásaiként szolgálhattak. A továbbiakban tehát ezt kívánjuk megvilágítani. Benkő József historia litterariai műveltsége A tudásszerveződés tárgyalása kapcsán Bátori Anna érdemesnek tartja megkülönböztetni a tapasztalati, közlésalapú és következtetésen nyugvó tudást, azaz annak vizsgálatát, hogy milyen információkat gyűjthetett a szerző saját olvasmányélményből, milyeneket külső forrásból, és milyeneket logikai következtetések alapján.420 Mindezt A tudomány határai421 című munka felhasználásával teszi. A továbbiakban arra teszünk kísérletet, hogy megállapítsuk, milyen historia litteraria-tárgyú műveket ismerhetett Benkő József. Ha a magyarországi irodalom-, ill. tudománytörténet-írás közismertebb köteteit és kezdeményezéseit vesszük számba kronológiai sorrendben, a következő vonalat kapjuk: Czvittinger Dávid (1711) – Bél Mátyás (1713) − Rotarides Mihály (1745) − Bod Péter (1766) − Horányi Elek (1774−1777) – Weszprémi István (1774−1787) − Benkő József (1777) − Wallaszky Pál (1785, 1808). Látható, hogy elég nagy azoknak a műveknek a száma, amelyek az Erdély című kötet kiadási éve körüli periódusban jelentek meg, s ezek a művek a Benkő-féle anyag összeállításában még inkább potenciális forrásnak tekinthetők. A kapcsolatokat illetően a Benkő-levelezés a fennebbi nevek közül csupán egyetlen személy misszilisét tartalmazza, Weszprémi István debreceni orvosét. Arról nincs tudomásunk, hogy Benkő kapcsolatban állt volna a piarista Horányival vagy az evangélikus Wallaszkyval. A levelezés Bod Péternek és Bod által küldött levelet sem regisztrál, azonban a két református lelkész közötti kapcsolatra Éder Zoltán mutatott rá,422 noha ez a munkatársi viszony nem a historia litteraria művelése terén folytatott kollaborációra utal. A honismereti munka művelődéstörténettel foglalkozó fejezetének egy részletében azonban célzást találunk egy Bod által küldött levélre, s ennek alapján óvatosan feltételezhetjük, hogy a tudóslexikonokban feltűnő egyénekről is információkat cserélhettek. A Szenczi Molnár Albertről szóló szócikkben Benkő József cáfolja Bod Péter néhány, a Magyar Athenasban rögzített információját, utalva arra, hogy az Athenas megjelenése után ő maga szolgáltatott adatokat Bodnak Szenczi Molnár Albertre vonatkozóan. Benkő így vall erről: „A kiváló Bod Péter is bevallotta 1768-ban hozzám intézett levelében, hogy az említett templom 420 Bátori Anna, A tudás hálózatai: Wallaszky Pál historia litterariája és a 18. századi tudástranszfer (Módszertani kísérlet), Irodalomismeret: Irodalmi, művészeti és muzeológiai folyóirat, 2016/3, 39. 421 Kutrovátz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor, A tudomány határai, Budapest, 2009. 422 Éder, i. m., 41−45. 142 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE felszentelési iratát sohasem látta, pedig látni szeretné, és a lehető legtöbbet megtudni Molnárról: látta is a tőlem neki kölcsönadottat”.423 Úgy tűnik tehát, hogy Benkő József, bár utólag, de némi forrással is ellátta Bod Pétert, ezenkívül azonban nem találunk egyéb utalást a historia litteraria terén kifejtett közös munkára. Az orvoséletrajzok összeállítója, Weszprémi István 1779-ben indított levelet Középajtára. Ennek tartalmából következtethetünk arra a levélre is, amelyet Benkő küldhetett Debrecenbe. Úgy tűnik, Benkő dicsérő szavakkal illette tudóstársát, akinek, amint a virtuális könyvtárat tárgyaló fejezetben ezt bizonyítottuk, ismerte lexikonját, s információkat kért arra vonatkozólag, mi lesz a harmadik kötet tartalma. A kötet tartalmi ismertetését Weszprémi a levéllel együtt küldi, azonban a levelezéshez kapcsolt jegyzékben a közreadó Szabó György és Tarnai Andor megjegyzik, hogy a csatolmányt nem találták meg.424 Válaszlevelében Weszprémi István felvilágosítást kér Selyei Balog István személyére vonatkozóan; azt írja, mind Benkő, mind Bod munkájában megjelenik, hogy az illető orvos volt, azonban ő maga nem talált erre vonatkozó adatokat. Kéri Benkőt, hogy bizonyítékokkal támassza alá kijelentését. Weszprémi úgy véli, hogy azonos név alatt két személy értendő. Hasonló tájékoztatást kér Gyulai Pál személyére vonatkozóan. A levél további részében terveiről ír, kéri Benkő közreműködését a királyi és erdélyi fejedelmi orvosok számbavételére vállalkozóan, s felkéri a középajtai tudóst, ha tudomása van ezekről az egyénekről, küldje el neki a listát.425 További levelek nem ismeretesek, viszont Benkő Koppi Károlynak arról számol be 1782-ben, hogy megszűnt a Weszprémivel való kapcsolata,426 egy nappal később pedig azt írja Pataki Sámuelnek, Weszprémi levélben értesítette őt arról, hogy az orvosi lexikon Benkőnek szánt harmadik kötetét Patakihoz küldte, s Benkő arra tesz javaslatot, hogyan juttassa el Pataki a könyvet Kolozsvárról Középajtára.427 Igen érdekesek ezek a dátumok, hiszen alig egy nap telik el a két levél elküldése között. Az ellentmondás feloldására csupán hipotéziseink lehetnek. Előfordulhatott, hogy 1779‒1782 között a két tudós nem levelezett gyakran egymással, bár az elég kevéssé valószínű, hogy Weszprémi kérdéseire ne érkezett volna felvilágosító válasz.428 Lehetséges, hogy a felvilágosítások Benkő, Erdély, 319. Benkő, Levelezése, 426. 425 Uo., 80‒81. 426 Uo., 158. 427 Uo., 159. 428 Itt kell megjegyeznünk, hogy a Succinta harmadik kötete Bécsben jelent meg, 1781-ben. A Selyei Istvánról szóló szócikkben Weszprémi felhívja az olvasó figyelmét Bod és Benkő tévedésére, amelyet ő korrigál. (Lásd: Succinta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia, 423 424 143 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE elküldése után hosszabb szünet következett, ezért is írja Benkő Koppinak, hogy megszűnt a debreceni orvossal való kapcsolata. Időközben azonban megjelent a lexikon harmadik kötete, s Weszprémi szükségesnek érezte, talán köszönetképpen a közreműködésért, hogy ne csak a tervezet, hanem a kész munka is eljusson Benkőhöz. A Szelestei N. László által kiadott Weszprémi-levelezés sem tartalmaz adatokat a két tudós 1782 utáni kapcsolatára vonatkozóan. E dátum után egyszer fordul elő Benkő neve egy Szathmári Pap Mihályhoz címzett levélben. Ebben arról érdeklődik a levélíró Weszprémi, mivel foglalatoskodik Benkő, ugyanis „nagyon elhallgatott”.429 Szathmári Pap Mihály válaszlevelét nem ismerjük, így nem tudjuk, szolgált-e adatokkal Benkő tevékenységére vonatkozóan, s ennél több adat sajnos nem áll rendelkezésünkre az elveszett vagy lappangó levelek miatt. Visszatérve Benkő historia litterariai műveltségére, figyelnünk kell levelezésének tartalmára is. Benkő „virtuális könyvtárának” feltárása során Weszprémi és Rotarides kötetével találkoztunk, tehát megvolt a lehetőség arra, hogy Weszprémi kötetét felhasználva tapasztalati alapú, saját olvasmányélményből származó információt adjon közre. A középajtai lelkész egyik legjelentősebb levelezőpartnere, amint ezt a korábbi fejezetekben is láthattuk, Teleki Sámuel volt. A honismereti munka művelődéstörténeti fejezetében a Teleki Sámuel által alapított könyvtárról szűkszavúan szól. Benkő ezt „igen jól” felszereltnek tartja, s hozzáteszi, hogy a kancellár állandóan foglalkozik új kötetek gyűjtésével, ebből kifolyólag pedig megállapítja, hogy a Teleki-könyvtár a leggazdagabb, amely a korban magánszemély birtokában volt.430 Teleki könyvtárának Benkő József általi ismeretét az a lajstrom is bizonyítja, amelyet ma Kemény József gyűjteményében lelhetünk fel, a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban,431 s amelyről egy korábbi fejezetünkben már szóltunk. A lista a Collectaria ad Res Transsilvanicas facientia című gyűjtemény XIV. kötetében található. Amint a kötet száma is mutatja, ez csak egy a számunkra ismeretlen számú sorozatból; ennek egy másik kötete a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban található.432 Úgy véljük, ha több kötet maradt volna fenn, számos információt találhattunk volna ezekben Benkő tervezett, de meg nem jelent munCenturia altera, Pars posterior, Viennae, Typis Io. Thom. nobilis de Trattnern, 1781, 35‒36.) Mivel a kötet a levélváltás után látott napvilágot, arra következtethetünk, hogy Benkőnek nem sikerült meggyőznie Weszprémit az Erdély című kötetben közreadott Selyei-szócikk igazságáról. 429 Weszprémi István, Levelezése, s. a. r. Szelestei N. László, Budapest, Argumentum, 2013 (Magyarországi Tudósok Levelezése VI.), 242. 430 Benkő, Erdély, 362. 431 Benkő József, Collectaria ad Res Transsilvanicas facientia, XIV. kötet. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény, Ms. 191/I. 432 Benkő József, Collectaria ad Res Transsilvanicas facientia, KEK, Kt., Ms. 568. 144 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE káira vonatkozólag is. A 49 tételt tartalmazó lajstrom latin, német, magyar, olasz és francia történelmi munkák címét rögzíti a kiadási információkkal együtt (a szerző neve, a kiadás helye és ideje, kiadó személy vagy intézmény neve, ill. a kötet mérete). Helyenként megjegyzéseket is találunk, máshol a lajstromot összeállító csillaggal jelölt egy-egy művet. Arra, hogy miért jelölt Benkő egy-egy kötetet csillagokkal, az alábbiakban reflektálunk, előbb azonban meg kell jegyeznünk, a feljegyzett kötetek információi alkalmasak voltak arra, hogy beépüljenek egy majdani tudóslistába. Amint utaltunk erre a virtuális könyvtár bemutatása során is, a lajstrom tételei között szerepel Rotarides Mihály Historia Hungaricae litterariae, antiqui, medii atque recentioris aevi lineamenta című munkája is. Megjegyzésként a következőt olvashatjuk: „Ill. Comes Sam. Teleki adnotavit: »H. M. fuisse Michaelem Házi, indicavit mihi Vir. Clar. Ribinius, Ecclae. A. C. Posoniensis Pastor Primarius«”.433 Benkő bejegyzése szerint Teleki Sámuel, Ribini János evangélikus lelkész közlése alapján, megjegyezte Rotarides neve mellett, hogy ennek valódi neve Házi Mihály volt. A tétel a csillagozottak között szerepel, s azt gyanítjuk, azok közé tartozott, amelyeket Benkő kölcsönkért vagy kölcsön akart kérni tanulmányozás, esetleg másolás végett, legalábbis erre találunk utalást a későbbiekben. A jegyzék nem Benkő kézírásával íródott, tehát azt sem zárhatjuk ki, hogy készen kapott listáról beszélünk, amelyhez ő hozzáfűzéseket tett. Feltételezhetjük, hogy Benkő elkérte Teleki Sámuel történelmi vonatkozású köteteinek listáját, amelyet a kancellár le is másoltathatott számára. Az itt felmerült kérdésekre, bizonytalanságokra némiképp rávilágít két, Aranka Györgyhöz címzett levél. Az első 1791 márciusának elején kelt, ebben Benkő József adatokat közölt Arankával erdélyi történetírókról és műveikről.434 Az ismeretlenebb munkák között ifj. Burius János435 neve is feltűnik, akiről Benkő megjegyzi, hogy nem adta ki apja egyháztörténeti munkáját. A következő megjegyzést olvashatjuk: „Azért [a kiadás elmulasztásáért] őtet kedvezés nélkül tzirmolja Rotarides, kinek igaz neve Házi Mihály”.436 Az idézett részlet alapján azt gondolhatnánk, hogy Benkő a Lineamenta elolvasása alapján írt Buriusról, azonban ha figyelembe vesszük a 18. századi historia litteraria összeállítási gyakorlatát, kétségeink merülhetnek fel. Több lehetőség is fennáll a forrásra vonatkozóan. Egyrészt Benkő Buriusra vonatkozó megállapításai Horányi munkájából is eredhetnek. 433 Benkő, Collectaria XIV., Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Ms. 191/I, 501. „Teleki Sám. gróf feljegyezte: »a H. M. (rövidítés) Házi Mihályt takar, erre mutatott rá a neves férfiú, Ribini (János), a pozsonyi egyházmegye főpásztora«.” 434 Benkő, Levelezése, 301−305. Itt: 305. 435 Ifj. Burius János nevéhez kapcsolható az egyháztörténet literatúratörténetté való alakulása a 17. század második felében. Lásd erről: Tarnai, Tanulmányok…, 51−81. 436 Benkő, Levelezése, 305. 145 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE A Memoria Hungarorum első kötete tartalmazza a szócikket, s ennek öszszeállításában Horányi a Lineamentát veszi alapul. Itt szintén megtalálható Rotarides korholása, miszerint ifj. Burius elhanyagolta apja munkájának kiadását,437 azonban ebben nem olvashatunk a Házi Mihály névről, így azt gyaníthatjuk, ezt Benkő tette hozzá a Memoriából vett ismereteihez. Arra, hogy Benkő nem ismerte részleteiben Rotarides művét, csak részleges tudása volt róla, utal egy következő levél is, amely ugyancsak Aranka Györgyhöz íródott egy héttel később. 26. tétele Rotarides fentebb említett könyvének a címe. Benkő megjegyzi, hogy a kötet Teleki Sámuel birtokában van, s hozzáteszi: „Erre is vólna rövid ideig való szükségem”.438 Úgy tűnik tehát, hogy Benkő 1791-ben sem látta, vagy legalábbis nem ismerte részleteiben a Rotarides könyvét, csupán bizonyos tudással rendelkezett róla. Kizárhatjuk tehát azt, hogy felhasználta volna ezt több mint egy évtizeddel korábban tudóslexikonjának összeállításakor. (Közbevetjük, hogy az Aranka Györgyhöz írott levélben Benkő megjegyzi, a műveket, amelyeket csillaggal jelölt, sosem látta.439) A Collectariában fellelhető jegyzék esetében azonban éppen a jelöltek között szerepel a Lineamenta. Két lehetőség áll fenn: Benkő József elfelejtette megjelölni a kötetet, vagy lehetséges, hogy a lista jegyzetelése és a levélírás ideje között eltelt időszakban megfordult kezében a könyv, de nem mélyült el annak tanulmányozásában, ezért is szerette volna még kölcsönkérni. Mielőtt lezárnánk ezt a filológiai nyomozást, térjünk még ki néhány részletre. Deé Nagy Anikó említi, hogy a bibliofil kancellár kiegészítéseket tett Bod Péternek Necesaria ac utilis Historiae Hungaricae Notitia című művéhez.440 Ezt a kéziratot, Deé Nagy Anikó meglátása szerint, Teleki kiadásra készítette elő. A kötet szerzője példázza is a tudománykedvelő főúr által tett bejegyzéseket, s ezek egyikeként éppen a Rotarides családnevére vonatkozó utalás tűnik fel, a kézirat 120. lapján.441 Meg kell jegyeznünk, hogy a Necessaria megtalálható Benkő anyagai között, ugyancsak a Kemény-gyűjteményben, ahol a 119. oldalon olvasható a Rotarides valós nevére vonatkozó bejegyzés: „Rotarides fictum nomen, vero nomine Házi Mihály”.442 Horányi, Memoria…, 374. Uo., 320. 439 Benkő, Levelezése, 321. 440 A kéziratot és annak másolatát ma a marosvásárhelyi Teleki−Bolyai Könyvtárban lelhetjük fel. Jelzete: Tq-1510/a. Ms. 15/b. és Tq 1510. Ms. 15. 441 Deé Nagy, i. m., 221. 442 Benkő József, Necessaria ac utilis Scriptorum Historiae Hungariae Notitia, Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény, Ms. 127, 119. „A Rotarides fiktív név, az igazi név Házi Mihály.” 437 438 146 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE A lehetséges források feltüntetése után arra kell gondolnunk, hogy Benkő az utóbbi, Teleki által jegyzetelt Bod-munka alapján közölte információit Aranka Györggyel. Azt is hozzá kell tennünk, hogy az Arankának küldött adatsor számos olyan szerzőnevet és műcímet tartalmaz, amelyek feltűnnek a Collectariában található jegyzékben is; tehát a kancellár könyvtára a középajtai domidoctus történésznek kimeríthetetlen kincsesbányaként szolgált. A Transsilvania generalis második előszava Benkő József a kötet általános részének előszavában megfogalmazza, hogy a kiadó, Joseph Kurzböck a munka általános részét két kötetre osztotta a terjedelem miatt.443 Ebből kifolyólag a szerző az általános rész második kötetéhez külön előszót írt. Azért is fontos említést tennünk erről a második előszóról, mert feltűnik benne néhány, a tudóslistára vonatkozó információ is. Benkő tisztában van azzal, hogy nem lenne feltétlenül szükséges ennek az előszónak a közreadása, mégis reméli, hogy szívesen olvassa majd az érdeklődő. Ebben vall egyrészt forrásairól is, a polgári és egyházi levéltárak anyagának felhasználásáról, másrészt kéri a főúri családokat, ne zárják el előle a családi dokumentumokat. Felhívja a figyelmet arra, hogy a tudósokról szóló részben néhány nemesi család (a Teleki, a Bethlen-család) genealógiai ismertetése is helyet kapott, a folytatásban pedig hasonlóra vállalkozna a Bánffy, Gyulai, Haller, Kemény és Wass családok esetében is. Ezt követően néhány sor erejéig szól kezdeti elgondolásáról: „Hirtelen megváltoztatva elgondolásomat, Erdély tanult embereit, akiknek csupán a nevüket szándékoztam megemlíteni, fáradságos és kemény munka árán [Kiemelés tőlem: Cs. A.], főbb írásműveik alapján vettem számba; e tekintetben azonban örvendhetünk, mert (amint erre rámutatunk az 1. 269 § végén) a tanult emberek óhajait teljesítette a kiváló Horányi Elek. [Kiemelés az eredetiben] Ugyanakkor, ebben az én művemben az olvasók olyan tanult embereket fognak találni, akiknek a nevét hiába fogják másoknál keresni”.444 Azért idéztünk hosszabban a szövegből, hogy lássuk, hogyan is alakult át a historia litteraria művelőjének elgondolása. Az idézet értelmében kezdetben az erdélyi tudósok nevének egyszerű felsorolásáról volt szó, a későbbiekben azonban annyira átalakult a koncepció, hogy nemcsak nevekről beszélhetünk, hanem az egyének munkáit is számba vevő lajstromról, amelyet, láthattuk, iskola- és nyomdatörténeti fejezet is megelőz. A részlet arra is utal, hogy a jegyzékbe való bekerülés kritériuma az írásművek megléte volt, noha később látni fogjuk, ennek az elgondolásnak 443 444 Benkő, Erdély, 53. Uo., 219. 147 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE nem feltétlenül fog eleget tenni a szerző. A felsorolás tekintetében Benkő a századonkénti, azonbelül a felekezeti és ábécérendi felsorolást alkalmazza. Ha kizárólag a tudósok listáját vesszük figyelembe, akkor a legnagyobb arányban a reformátusok vannak, számuk meghaladja a 180-at. Őket az evangélikusok követik, közel 70 tudóssal. A katolikusok száma valamivel több, mint 40, az unitáriusoké 20 körül mozog. Ha a listához hozzátesszük az iskoláknál felsorolt tanárnévsorokat is, az arány ugyanez marad, csupán az egyes felekezetek tudósainak száma növekszik, amelyet körülbelül 600–650-ben határozhatunk meg. Ezek a számszerűsített adatok jól mutatják, hogy arányát tekintve Benkő jegyzéke meghaladja a Bod-féle listát, azonban arra a kérdésre, hogy milyen nevek felvétele révén növekszik ez a létszám, amely egyben Benkő historia litterariájának az újszerűségét is jelenteni fogja, a későbbiekben válaszolunk. A második előszóban Bod mellett a kortársak munkái közül csupán Horányi Elek Memoria Hungarorumára történik utalás. Úgy véljük, azért tűnik fel csak a piarista szerzetes neve, mert munkája komplexebb a többiekénél; Horányi mindenkit felvett jegyzékébe földrajzi, felekezeti, nyelvi vagy foglalkozásbeli különbségeket figyelembe nem véve, éppen ezért a kiadott három vaskos kötetében teljesebb képet nyújtott a magyarországi művelődésről. Hogy miért volt szükség Benkő tudóslistájának közreadására egy ilyen komplex munka megléte mellett, arra az utolsó sor utal: ezek szerint ő olyan neveket is feltüntet, amelyek a Memoriában és a hasonló tárgyú munkákban nem fordulnak elő, tehát máris érvényre jut a kiegészítésre való törekvés, ez pedig a historia litteraria történeti jellegét mutatja.445 Az említett paragrafus a tudóslista elé írt rövid bevezetőhöz irányítja az olvasót. Ebben Benkő felsorolja a historia litteraria-tárgyú munkákat és azok szerzőit, azonban biztos, hogy a bevezető egy részében Bod Péter Athenashoz írt előszavára támaszkodik a szerző, amelyet aztán kibővít azokkal az adatokkal és kötetekkel, amelyek megjelenését Bod már nem érhette meg. Újra feltűnik a válogatás kritériuma, az írásművek meglétére való utalás. Bod előszavában azt olvashatjuk, hogy azokat a 16−17. századi tudósokat veszi fel a jegyzékbe, akik írásműveket hagytak maguk után, s akiknek emlékezete ezek révén él tovább a köztudatban.446 A későbbiekben Bod a Teleki-fiúknak (Sámuelnek, Józsefnek, Ádámnak) tett ajánlásában szól az elődökről is. A felsoroltak olyan információk, amelyek Benkő bevezetőjében is fellelhetőek, éppen ezért azt mondhatjuk, a középajtai lelkész ezt felhasználva állította össze a bevezetőt. Bod betiltott köteteinek említése kapcsán és a kor cenzúrarendeleteire vonatkozóan meg kell 445 446 Bátori, i. m., 36. Bod, i. m., 19. (Megj: Az idézet az Ajánlás számozatlan, 19. oldaláról való.) 148 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE jegyeznünk, biztosan nem véletlen az sem, hogy Benkő munkája Bécsben jelent meg. A Monarchia központosítási szándéka és reformintézkedései nyomán a sajtótermékek kiadásának felügyelete is több szakaszon ment át, miközben a cenzorok személyét tekintve is változások történtek, hiszen a könyvek kiadásának felügyelete egyházi kézből a laikusok kezébe került. A folyamat már Mária Terézia uralkodásának idején kezdetét vette. A császárnő által bevezetett, hol szigorú, hol enyhülő rendelkezéseket II. József sajtóreformja tetőzte be, aki egy ideig a személyét érintő bírálatokat is engedélyezte, amennyiben azok konstruktív jellegűek voltak. Az őt követő II. Lipót már jóval óvatosabb volt, rendelkezéseivel erősítette a cenzúra intézményét, amelyet Ferenc császár később rendőrségi szervvé alakított át (Polizei- und Zensurhofstelle).447 Noha Mária Terézia cenzúrarendeletei uralkodásának kezdetén gátat emeltek, különösen a protestáns szerzők műveinek kiadása elé, az ötvenes évek második felében enyhülni látszott a helyzet, hiszen a császárnő rendeletet bocsátott ki, amelynek értelmében a bécsi cenzúra által engedélyezett könyvek szabadon terjeszthetők voltak a Magyar Királyság területén is.448 Benkő ennek tudatában küldhette kötetét Bécsbe, számítva arra, hogy munkájának kiadása és ellenőrzése nem fog akadályokba ütközni, noha még ekkor sem engedhette meg, hogy megjegyzéseivel bírálja az uralkodóházat, a császárnőt vagy éppen a katolikus vallást, éppen ezért igyekezett az elfogulatlan írói magatartás megtartására. A második kötet előszava és a tudóslista bevezetője révén úgy tűnik, igen kevés lehet azon historia litteraria-tárgyú munkák száma, amelyeket Benkő József közvetlenül ismert. Amint fentebb említettük, ilyen volt a Weszprémi-féle lexikon, az előszók tartalmi elemeinek egyezése alapján a Magyar Athenas, de egyáltalán nem biztos, hogy Benkő József olvasmányélményei alapján ismerte Czvittinger munkáját. Láttuk, hogy Rotaridesét még 1791-ben sem ismerte mélyrehatóan, ami pedig Horányi munkáját illeti, megjegyzi, hogy „ezt még nem láttuk, ezután ismerjük meg, hogy mi a tartalma”.449 A hivatkozások alapján elmondhatjuk, hogy Horányi Elek munkáját később tartalmilag is megismerte, nem csak a megjelenéséről volt tudomása. Pál, i. m., 302, 318–321. Döbör András, Sajtó és cenzúra a 18. és a 19. század fordulóján Magyarországon, Médiakutató. Médiaelméleti folyóirat, 2014/2, 18. 449 Uo., 316. 447 448 149 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE A „fáradságos és kemény munka” A munkamódszerre vonatkozóan nem találunk utalást, Benkő csupán azt tünteti fel a második kötet általános részének előszavában, hogy lajstromát „fáradságos és kemény munkával” állította össze. A bevezetőből azt sem tudjuk meg, hogyan vélekedett Benkő a historia litteraria szerzőinek munkáiról, s hogy pontosan melyeket használta fel könyvfejezete összeállításában. Láttuk korábban, hogy Bod ajánlásának, előszavának egy-egy eleme feltűnik itt is, de az esetleges források azonosítására ez nem elegendő adat. Éppen ezért a hivatkozások tanulmányozása révén igyekszünk meghatározni a felhasznált kiadványokat és Benkő munkamódszerét. Ha fellapozzuk az eredeti, latin nyelvű kiadást,450 a tudósokról szóló rész mintegy kétszáz oldalra terjed, azonban a hivatkozások száma, figyelembe véve az alfejezet terjedelmét és az eruditusok számát, viszonylag kevésnek mondható. Ez önmagában gyanúra ad okot, ismerve az ilyen jellegű munkák összeállítási gyakorlatát. Áttanulmányozva a neveket, két kategóriát különíthetünk el: a nemesi, főúri családokat, hiszen esetükben részletes genealógiákat épít be a szerző, ill. a tudós emberek kategóriáját. Korábban láthattuk, Benkő József sem rejtette véka alá abbéli szándékát, hogy az erdélyi nemesi családok eredetét a tudóslistában ismertesse, s éppen ezért kérte, hogy ismertessék vele a családi levéltárak tartalmát. Ezekben az esetekben Benkő történeti érdeklődése is felszínre kerül, és felduzzad a közölt információk mennyisége is. Nemesi családok egy tudósnévsorban Benkő József historia litterariájának egyik nóvuma a nemesi családok tagjainak felvételében, genealógiájuk részletes ismertetésében rejlik. Tudomásunk van ugyan arról, hogy Benkőnek szándékában állt az erdélyi bárók, grófok, nemesek katalógusát is kiadni, ám ezt az elgondolást, egyéb terveivel együtt, nem sikerült kiviteleznie. Nyomtatásban nem jelent meg ilyen tárgyú munka, s ha kéziratban létezett is ilyen, bizonyára megsemmisült egyéb hagyatéki iratokkal együtt az enyedi kollégiumot sújtó tűzvészben. Még ha ez így is van, tervezett munkáinak előzményei fellelhetőek az eruditusokat tárgyaló fejezetben. Nem csak az irodalomtörténet-író Benkő, de a történész Benkő alakja is megmutatkozik itt, hiszen a felsorolt családok esetében részletesen mutatja be a genealógiát, s az egyes személyeket úgy ábrázolja, hogy közben vázolja a korszak történelmi viszonyait is. Hogy az itt megosztott tudásanyag csak előzmény, az is bizonyítja, 450 Benkő József, Transsilvania sive Magnus Transsilvaniae Principatus olim Dacia Meditteranea Dictus, Pars Prior sive Generalis, Tom. II., Vindobonae, 1778, 329−532. 150 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE hogy Benkő Kendeffy Elekhez 1778-ban, az Erdély-kötet megjelenése után is levelet intézett, amelyben vázolta koncepcióját a tervezett katalógusra vonatkozóan: „Erdelyről való tsekély, de sok fáradsagommal és kőltésemmel készűlt Transsilvania nevű Munkámnak, a’ mint már nyomtatásban ki jött Második Darabjában, az hol a’ Tudós Erdélyi Emberekről irtam, sok Meltoságos Familiákat irtam le; ugy a’ ki-jövendő 3dik és 4dik, sőt még az 5dik Darabban is, ismét sok Uri Familiakat rajszolok-le Genealogica Deductiókkal ’s egyéb szűkseges, és (az hol lehet) ritka dolgokkal. De ezenkivűl, mindennap keszűlgetnek és, szükseges jó dolgokkal szaparodnak, három Darab Munkáim, melyek közzűl az Első leszen az Erdélyi Mlgs Groffi Famíliákról, melyben le-irattatnak egész Genealogica Deductiokkal a’ Familiák minden Ágakra való ki-szélesítéssel, ugy a’ Groffi Diplomak is. A Genealogica Deductiókban szorgalmatoson kivánok vigyázni ez 4. dolgokra: 1) Hogy az esztendők, melyekben éltenek avagy tsak az érdemesebb Személyek, fel-tétessenek. 2) Mind azok az Familiabéli Személyek, kik vagy Provincialis, vagy Militaris Tisztsegeket viseltetnek, vagy valami emlékezetes dolgokat vittenek véghez, vagy nevezetes ajándekokat ’s adományokat nyertenek a’ Királyoktól és Fejedelmektől ’s a’ t. érdemeikhez képest meg-jegyeztessenek. 3) Ugyan az érdemesebb Személyek mely helyeken laktanak inkábbad, mely nevezetesebb Jószagokat birtanak, és birnak a’ mostaniak is, minémű nagy szerentsékben vagy szerentsétlensegekben forgottanak, el ne hallgattassanak. 4) Mindenik Familiaban az leg-kissebb Személyek is, úgy kinek Felesége is, irásba tétettessenek. A 2dik Darab a’ Mlgs Bárókról, az 3dik a Nevezetes Nemessekről lészen”.451 Az idézett levélrészletet összefoglalva a következő dolgokra figyel Benkő: születési és elhalálozási idő, tisztségek, jeles tettek, lakhely, birtokok, jelentősebb történések és családtagok felsorolása rangra és nemre való tekintet nélkül. Voltaképpen ezek a jegyek fellelhetőek az eruditusok közé felvett családok esetében is, így Benkő ugyanazt a koncepciót követte tervezetében, mint kiadott munkájában. Az adatgyűjtés terén egyrészt felhasználta kapcsolatait is, hiszen Bánffy Farkasnak és Dénesnek ugyanazzal a céllal küld levelet, mint Kendeffy Eleknek,452 hidvégi Nemes Ferenc pedig 1781-ben küld családjára vonatkozó adatokat.453 Nemes Ferenc levele azt bizonyítja, hogy Benkő a honismereti kötet megjelenése utáni években is foglalkozott az adatgyűjtéssel, a későbbiekben azonban a levelezés nem tartalmaz erre a tevékenységére vonatkozó adatokat. A továbbiakban át kívánjuk tekinteni, hogy mely családok kaptak helyet a honismereti kötetben, hogyan mutatja be ezeket Benkő, ill. arra is reflektálni kívánunk, hogyan sikerült a szerzőnek becsempésznie az erdélyi nemesi családok tagjait a tudósok közé, milyen érdemeket jegyez az Benkő, Levelezése, 62. Uo. 64–67. 453 Uo. 123–125. 451 452 151 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE egyes személyek kapcsán. Meg kell jegyeznünk, hogy a családok különböző generációit, rokoni ágait a legtöbb esetben külön tárgyalja, így például többször találkozunk a Cserei, Teleki, Bethlen-családdal, de rajtuk kívül ott találjuk az eruditusok között a Haller, a Kemény, a Mikó, a Kálnoki, a Daniel, a Kendeffy, a Lázár, a Nemes, a Székely és Szilágyi család sarjainak nevét is. Haller János esetében a család első erdélyi tagját mutatja be, aki az uralkodó iránti hűségéről és kötelességtudatáról tett tanúbizonyságot, ezt követően pedig hivatali funkcióinak említésére tér ki. Haller János írói, fordítói tevékenysége révén nyer felvételt a jegyzékbe, Benkő történeti tárgyú írásairól, fordításairól tesz említést.454 Bethlen Gábor fejedelemről szólva ezt olvashatjuk. „Választékos szellemű és tudású nagy férfiú, akit különböző tudósokhoz írt különféle levelei ajánlanak…”.455 Az erdélyi fejedelmet egy vallásos tárgyú ének szerzőjeként azonosítja, majd iskolaalapítói tevékenységét méltatja, miszerint „elsőként nyújtott megfelelő otthont Pallas Athénének”.456 Bethlen Gábor nem is annyira írói volta, mintsem inkább tudománypártoló tevékenysége révén kerül fel a listára. Benkő ezen érdemek alapján úgy látja, hogy érdemes felvázolnia a Bethlenek családfáját, annál is inkább, mert a későbbiekben is folyton előkerül valamely családtag neve, így indokoltnak érzi, hogy az olvasónak egyfajta történeti kontextussal szolgáljon. Mindezt Mikola László meg nem nevezett, ám valószínűleg a Historia genealogico transsylvanica című munkája alapján teszi, megjegyezve, hogy ennek szerzője is több forrásra támaszkodott a család valamely tagja által összeállított családfától kezdődően a halotti orációkig.457 Ez a rész a kéthasábosan szedett, apró betűs kötetben mintegy kilenc oszlopot tesz ki, egy igen terjedelmes és részletes ismertetésről van tehát szó, amelyekben tárgyilagosan felsorolja az egyes generációkat, rögzíti a házastársak, a gyermekek nevét és a betöltött funkciókat is, néhol pedig a családi címert is bemutatja. A felvett családok valamely tagja általában hivatali funkciói mellett mecénásként, íróként, fordítóként is jeleskedett, így sokszor a hosszú genealógia egy-egy tagjának nevéhez köthető csak írói produktum, amely mintegy alkalmat szolgáltat arra, hogy Benkő történészi ismereteit megmutathassa, s részletesen értekezzen a felmenőkről, utódokról. Haller Gábor esetében megjegyzi, hogy a diplomáciai levelezést sokszor németről magyarra fordította, mérnöki rajzokat készített az erdélyi várakról, erődítményekről, emellett pedig mint követ tevékenykedett.458 Hozzá kell ehhez tennünk, hogy Benkő birtokában volt Haller Gábor naplókönyve, így nem meglepő, ha a vele kapcsolatos ismeBenkő, Erdély, 324 Uo., 325. 456 Uo., 325. 457 Uo., 326. 458 Uo., 332. 454 455 152 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE retek a tudóslexikonban is bemutatásra kerültek. A Kemény család esetében Kemény Simont második Sámsonként, új Herkulesként mutatja be, a család rokonát, Tornyi Tamást „harcos Achilleuszként”, az ifjabb nemzedékekben pedig okos Ulysseseket és bölcs Senecákat tart számon.459 Meglehetősen erőteljes a bibliai, de inkább a mitológiai figurákkal való párhuzam, amelyek révén az említett egyének érdemeit, tulajdonságait a szerző még inkább igyekszik fokozni, s ez az eljárás máshol is érvényre jut. Itt tesz említést arról, hogy megfejtette Kemény János fejedelem történeti tárgyú, kódolt írásának jeleit, amelyet a haza és az érdeklődők rendelkezésére is bocsát, amennyiben igény van erre.460 Jelen esetben az államférfi, majd fejedelem diplomáciai, sőt katonai tevékenységéről is beszámol, ezáltal pedig betekintést enged az olvasónak Erdély 17. századi történelmébe. Mikó Ferenc ismertetése során éppen Kemény János önéletírásához irányítja a tájékozódni kívánó olvasót, hiszen nem áll módjában minden felmerülő kérdésre kimerítő választ adni.461 A Teleki (III.) Mihályról szóló szócikkben rögtön az elején megvallja, hogy szükségét érezte lemásolni a genealógiai táblázatot. Itt olvashatunk IV. Teleki Mihály balesetéről, amelyről első fejezetünkben is szóltunk, s amelynek említése által újra személyes élmények épülnek be a kötetbe. Más, történeti tárgyú munkákra is hivatkozás történik, mint például Mikola László már említett kötetére vagy Nicolaus Schmitth jezsuita tanár Imperatores Ottomanici című munkájára vagy éppen Csepregi Turkovics Ferenc halotti orációira, amelyeket a Kemény család valamely tagjának búcsúztatójára állított össze. Jól látható, hogy a historia litteraria-tárgyú írások száma jelentős mértékben bővül olyan kiadványokkal, amelyeket Benkő történeti kutatásai és érdeklődése révén ismert meg. A nemesi családok esetében csak ilyen munkákra hivatkozik, esetenként csak szerzőt és műcímet, más esetben oldalszámot, lapszámot is jelölve. Cserei Elek kapcsán a törvényekben való jártasságát, írói tevékenysége kapcsán jogi és történeti tárgyú, kiadott vagy kiadatlan munkáit említi. Cserei Farkas tevékenységének bemutatásakor ugyanez a tematika, ám esetében a lorettói litánia fordításáért462 Csereit finom magyar költőként határozza meg Benkő.463 Nagyajtai Cserei Mihályt szorgalmáért, „isteni szelleméért”, bölcsességéért, jó szándékáért, a tudósokkal való kapcsolatáért, írásos emlékek gyűjtéséért dicséri,464 Daniel István (1684–1774) Uo., 333. Uo., 333. 461 Uo., 334. 462 Isten Annyának a’ boldogságos szeplőtlen szép szűz Máriának Lórétomi Litániában lévő nevezetek rendin folyó dicserete, Bécsbenn, Trattner János Tamás betűivel, 1772. 463 Benkő, Erdély, 346. 464 Uo., 352. 459 460 153 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE esetében Marmontel-fordítását említi, amely által „ércnél maradandóbb emléket állított magának,”465 de szól más munkáiról is (Monita paterna, Variarum meditationum sacrarum miscellanea). Kendeffy Elek esetében jogi tárgyú munkáit, peregrinációit, nyelvismeretét tartja érdemesnek kiemelni, Lázár János mint diplomata s mint sokoldalú tudós jelenik meg, aki jogi, vallási, földrajzi tárgyú munkákat adott közre, de alkalmi költészetéről is említést tesz. Ezeket Vergilius munkáihoz hasonlítja, s a költőt, megnevezetlen egyén nyomán Janus Dacicusként, magyar Apollóként definiálja.466 Hidvégi Nemes Ádám hivatali bizottságok tagjaként hagyott hátra kéziratos, csoportos jellegű írásokat, ám ez nem jelent akadályt Benkő számára, hogy felvegye őt is jegyzékébe. Székely Ádámot peregrinusként, tudománykedvelőként és fordítóként láttatja, Szilágyi Sámuel esetében Keresztyén Seneca című munkáját, pénz- és könyvtárgyűjteményét, Teleki József esetében állattani múzeumát, francia nyelven közreadott munkáját, Teleki Sámuel esetében Janus Pannonius-kiadását, könyvtárát, ifj. Teleki Ádám kapcsán pedig annak Cid-fordítását jegyzi. A felsorolt erdélyi nemesi családok közül többel maga Benkő is kapcsolatban állott, így a Telekiekkel, Kendeffyiekkel, Bánffyakkal is, ám azt gondoljuk, hogy a felsoroltak mégsem a személyes kapcsolatok miatt, esetleg a szerzőnek nyújtott valamilyen támogatás viszonzásaként kaptak helyet a kötet művelődéstörténeti fejezetében, hanem a sokoldalú tevékenységük révén, hiszen sokan tollforgatók, mecénások, iskolapártoló főurak voltak. Nemes Ádám esetében láthattuk, hogy még önálló munkával sem kellett rendelkeznie az egyénnek ahhoz, hogy felvételt nyerjen a jegyzékbe. A több oldalt kitevő, évszámokban bővelkedő családfákban sokszor, különösen a felmenők esetében, a hivatali és katonai érdemek kerülnek középpontba, hiszen számtalanszor történik utalás a lengyel–magyar, török–magyar háborúkra is. A történeti tárgyú események írásos rögzítése már a 16. századi családok esetében megjelenik, ám az évszázadok előrehaladtával Benkő az egyéni, poétai teljesítményt, a költészeti munkákat is értékeli, mint ahogy ezt Lázár János esetében láttuk. Elég volt tehát csupán egyetlen olyan személyt bemutatni, akinek írói, mecénási tevékenysége is említésre érdemes; ezekből kiindulva Benkő ki is bontakoztathatta szenvedélyét, s számot adhatott történeti tudásáról. Noha Bod kötetében is találkozunk például Cserei Mihály nevével, a leírás közel sem olyan részletes, mint Benkőnél, s ugyanez a helyzet Horányi esetében is, így joggal gondoljuk azt, hogy a tervezett nemesi lexikon összeállításához begyűjtött anyagot már az Erdély c. kötetében felhasználta a szerző, és ezáltal sajátos színt, újdonságot vitt munkájába. 465 466 Uo., 353. Uo., 358. 154 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE A továbbiakban azokra a nevekre helyezzünk a hangsúlyt, amelyek Benkőt a hagyománylánchoz kötik, s amelyek más munkákban is fellelhetők. A hivatkozásokat vizsgálva a következő nevek tűnnek fel: Bod Magyar Athenasa (1766) és a Hungarus tymbaules (1764); Czvittinger Specimenje (1711); Weszprémi Succinta medicoruma (1778–1787); Horányi Memoriája (1775–1777); Wallaszky Pál Tentamen historiae literarum sub rege gloriosissimo Mathia Corvino de Hunyad in Hungaria (1769) című munkája; Bél Mátyás Adparatus ad historiam Hungariae (1735) és De vetere litteratura Hunno-Schytica exarcitatio (1718) című művei; Martin Schmeizel De statu ecclesiae lutheranorum in Transilvania (1722) című kiadványa; de a nyomtatványokon kívül levéltári anyagok, egyházi jegyzőkönyvek, ismerősök, kortársak, korabeli tudósok levelei, személyes beszélgetések, diétai cikkelyekben megfogalmazott állítások és persze más, azonosítatlan anyagok is beépültek a tudóslexikon forrásai közé. A hagyománylánc folytatója A tudósnévsorban az említett nevek közül leggyakrabban a Bod Péteré tűnik fel. Bátori Anna Wallaszky hivatkozási rendszere kapcsán meghatározta, melyek azok a szövegek, amelyek hivatkozandók egy-egy munkában. Arra a következtetésre jutott, hogy a szerző nem hivatkozik azon szövegre, amelyet már korábban többször emlegetett.467 Úgy véljük, e meglátás Benkő esetében is érvényre jut. Nem csupán szúrópróbaszerű ellenőrzést végeztünk, hanem áttanulmányoztuk az Athenas és az Erdély-kötetek tudósokra vonatkozó anyagát, s arra a következtetésre jutottunk, hogy Benkő tudósnévsorának elsődleges forrása a Magyar Athenas, azonban a szerző általában akkor említi Bod nevét, ha éppen vitatkozni kíván meglátásával, vagy esetleg saját álláspontját kívánja erősíteni vele. Balogh Piroska hasonló megállapítást fogalmaz meg Szerdahely György Alajos és Schedius Lajos esztétikai köteteinek Burke-re irányuló hivatkozásait illetően. Schedius kapcsán irányítja a figyelmet a pesti egyetem professzorának módszerére, aki az egyes paragrafusokhoz kapcsol ugyan hivatkozásokat, de csak olyan műveket, amelyekkel vitatkozni kíván.468 Benkő szócikkei legtöbb esetben az Athenasból vett anyag kivonatának tekinthetők, tehát szerzőnk egyáltalán nem törekedett teljességre, csupán a már ismert nevekhez hozzáadta azokét is, akikre valószínűleg történeti kutatásai során lelt rá. Meg kell jegyeznünk, hogy igen körültekintően járt Bátori, i. m. 48. Balogh Piroska, Edmunde Burke esztétikájának recepciója a 18−19. századi magyarországi esztétikatörténetben = B. P., Teória és medialitás. A latinitás a magyarországi tudásáramlásban 1800 körül, Budapest, Argumentum, 2015, 49. 467 468 155 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE el, ugyanis az Athenas cikkeiben feltűnő felekezeti problémák tárgyalásától vagy eltekintett, vagy felülnézetből írt róluk, azaz azokat a dolgokat adta közre, amelyek köztudottak voltak, személyes vélemény nélkül. Benkő az Erdélyi Kéz-Irásban lévő Történet Iroknak estendö szám szerént való Laistroma469 című kéziratos munkájában jegyzi meg Szalárdi János Siralmas magyar krónikája mellett, hogy ez csak úgy nyomtatható ki, ha kimaradnak belőle a vallást érintő részek. Hozzáteszi, hogy a hitbeli problémákkal nem a történészeknek, hanem a papoknak kell foglalkozniuk, de azok is a „szelíd türedelem mellett igen le kezdettek hagyni, leg alább a Ketske szőr felett való tépelődést”.470 Érdekes helyzettel találjuk szembe magunkat, hiszen Benkő is lelkipásztor volt, mégis történészi volta kerekedett felül, amely magával hozta az objektív szemléletmódot és a toleranciát. Visszatérve fennebbi megállapításainkra, az alátámasztás végett hadd utaljunk néhány konkrét példára. A szócikkek terjedelme miatt eltekintünk ezek teljes közlésétől, éppen ezért a leírtak tartalmi kivonatai alapján mutatunk rá az egyezésekre: Példa Jordán Tamás Huszti Péter 469 470 Bod Péter Magyar Athenas, 1766. - születési hely és idő (Kolozsvár, 1539) - tanulmányok: Párizs, Róma, Padova, Bologna, Bécs - orvosdoktori cím megszerzése, tábori orvos - letelepedés, halála 1585-ben, 46 évesen - művek jegyzéke - neki írt dicsérő vers (Magyar Athenas, 123.) „Egybe szedegette a Trójai dolgokat 1569-dik eszt. és illyen titulus alatt Világra botsátotta: Aeneis, azaz…. (1624-dik eszt. 4. R.)” (Magyar Athenas, 117.) Benkő, Erdélyi Kéz-Irásban lévő… Uo. 156 Benkő József, Erdély, 1778. (Szabó György ford. 2014.) - születési hely és idő tanulmányok: Párizs, Róma, Padova, Bologna, Bécs orvosi cím megszerzése, tábori orvos letelepedés Brünnben, halála éve és életkora (Szabó György ford., 316.) Életét és műveit l. Weszpréminél Res Trojanas An. 1569. collegit, & lingva Hungarica luci dedi, sub titulo: Aeneis, az az a’ Trójai Enéás dolgai. Kolosv. 1624. 4. (Benkő, Transsilvania generalis II., 341) „1569-ben összeállította Trója történetét és magyar nyelven közreadta e cím alatt: Aeneis, azaz a’ Trójai Enéás dolgai.” (Kolozsvár, 1624., negyedrét.) (Szabó György ford. 318.) EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE Első példánkban tartalmi jegyek alapján igyekeztünk rámutatni a hasonlóságokra. A szócikkek közötti különbség abban rejlik, hogy Benkő nem veszi át Jordán Tamás műveinek jegyzékét és az őt dicsérő sorokat, ehelyett Weszprémi kötetéhez irányítja az olvasót. Jelen esetben pontosan megadja a kötet- és oldalszámot (cent. 1, 74.), máshol azonban, mint Nicolaus Olahus esetében, elég pontatlanul utal a forrásra. Itt épp csak a szerző nevét és a kötet címét jegyzi zárójelben: (Bél: Adparatus).471 Több „lásd még” jellegű hivatkozás fordul elő a kötetben, például Bethlen Kata kapcsán ugyancsak Weszprémi kötetéhez irányítja az olvasót.472 A két szerző szinte teljesen azonos információkat rögzít a könyvgyűjtő nemesasszonyról, Weszpréminél azonban van egy kis többlet, nála egy vers is megjelenik. Werbőczy István esetében Wallaszky Pál Tentamenjének 39−42. oldalára irányítja az érdeklődőt, azzal a megjegyzéssel, hogy „igen fontos elolvasni” a Werbőczyről szóló részt.473 Az ilyen jellegű utalások révén Benkő rámutat azokra a lehetőségekre, amelyek alapján az érdeklődő olvasó többletinformációt gyűjthetett be. Második példánkban mind a latin szócikket, mind annak magyar fordítását teljes egészében rögzítettük, annak érdekében, hogy illusztráljuk, mennyire nyilvánvaló átvételről van szó. Általánosságban elmondható, hogy a 16. és 17. századi katolikus, református és unitárius tudósok kapcsán a fő forrás az Athenas, azonban Benkő József kivonatolja az abban található információkat. A művek címét rövidítve adja közre, nem szól a szerzőket dicsérő sorokról, csak ritkán vesz át sírverseket, noha ezek – amint Keszeg Vilmos néprajztudományi vizsgálódásai során bizonyította – alkalmasak voltak az életpályák, élettörténetek tömör, narratív megjelenítésére.474 A Bod által közreadott, egyes szerzőkre és munkáikra irányuló vélemények sem tűnnek fel, de az olyan járulékos információk sem, mint amelyeket Bod rögzített például a Gyulafi Eustachius Lestárról szóló cikkében az 1566-os gabonatermésről, ill. a gabona és bor áráról. Megfigyelhetjük, hogy az evangélikus tudósok esetében a legjelentősebb forrás Horányi, esetleg Schmeizel valamelyik munkája. Ennek oka az lehet, hogy felekezeti nézetei miatt Bod a szászokat nem veszi fel listájába, s emiatt Benkő arra kényszerül, hogy más forrást használjon. Az is előfordul, hogy valamely tudósról szóló általános információkat Bodtól vesz át, de a művek jegyzékét Horányitól, aki nagyobb hangsúlyt fektetett a műjegyzékek teljességére. Példaként említhetjük éppen a Schmeizel Mártonról szóló szócikket, ahol Benkő megadja a forrást.475 Benkő, Erdély, 316. Uo., 365. 473 Uo., 316. 474 Keszeg Vilmos, Homo narrans, Kolozsvár, Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, 2002, 19. 475 Benkő, Erdély, 369. 471 472 157 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Arra a kérdésre, vajon ismerte-e Czvittinger munkáját, igennel kell felelnünk. Brenner Mátyás esetében például az információk zöme Bodtól származik, ám az Athenasból hiányzó munka címe Czvittingernél lelhető fel; más esetben, mint amilyen Valentinus Franck vagy Bodoki István példája, pontos hivatkozást találunk a Specimenre, nem is beszélve arról, hogy a Czvittinger Dávid munkájára a kötet részletes részében is többször hivatkozás történik. További kiegészítések általában olyan személyek kapcsán tűnnek fel, akiknek valamilyen kitüntetett szerep jutott a történelem sodrában: követek, udvari emberek voltak, akiket Benkő történészi érdeklődésének köszönhetően ismerhetett meg. Ilyen esetekben tűnik fel forrásként Bethlen Farkas históriája, Istvánffy Miklós valamelyik történelmi műve, kéziratos naplók némelyike, mint ahogy történik ez Pécsi Simonnál; itt Benkő Haller Gábor naplóját említi forrásként, de ezek mellett törvénykönyvek (Approbata Constitutio, országgyűlési jegyzőkönyvek), prédikációk is feltűnnek. A történészi szerepkörből és a történelmi ismeretek sokaságából fakadó tudástöbblet mellett a tudóslista másik nóvuma azon személyek adatainak felvétele, akik Benkő kortársai voltak. Hogy csak néhány példát említsünk, ilyen Sófalvi József, Gyöngyösi János, Kovásznai Sándor, Paul Roth stb. Azzal, hogy Benkő kortársai nevét és munkáit is belefoglalja a jegyzékbe, ellentmond saját kijelentésének, amelyet a 18. századi tudósok bemutatása elé illesztett. Eszerint ebben a részben is azokat számlálja elő, akik írásműveket hagytak maguk után, de a kör még inkább leszűkül, hiszen csak azokat szándékszik feltüntetni, „akik betöltötték sorsukat”.476 A fentebb említettek és számos más egyén azonban az élők sorába tartozott 1778-ban, így felvetődik a kérdés, miért kerültek be mégis a kötetbe. Meglátásunk szerint ennek egyik oka lehet az általuk kifejtett tudományos tevékenység, másrészt a hála, ugyanis a felsoroltak mindegyike Benkő informátora, levelezőpartnere volt, s azt sem zárhatjuk ki, hogy azon szász értelmiségiek, akik esetében forrást nem sikerült azonosítanunk, éppen a rektori funkciót betöltő Paul Roth révén váltak ismertté Benkő számára, tehát nevük felvétele köszönetképpen is értelmezhető lehet. A középajtai lelkész munkájának – a nemesi családok felvétele mellett – újdonságai közé tartozik, hogy nem csupán azoknak a tudós asszonyoknak a nevét építi be, akikről Bod is szólt, hanem ezek számát gyarapítja öt másik személlyel is. 476 Uo., 344. 158 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE Tudós férfi(ak) a tudós asszonyokról Bod Péter így vall Athenas-kötete előszavában: „Más országokban a’ tudós Aszszonyok nem olly ritkák mint a’ Fekete Hattyúk, vagy a’ Fejér Tsókák, a’ kik a’ tudós Férjfiak között elő számláltatnak ’s ditsértetnek. Ha azért itt-is egy kettő meg emlitetik hogy másoknak légyen jó Példa a’ követésre, ’s a’ tudományt azoknak Példájokkal ne szégyenljék, Nem illő hogy a’ miatt senkinek illetlen vádja vagy itélete alá essem”.477 A néhány soros szövegrészből kiviláglik, hogy a 18. század közepének tudóstársadalmát Magyarországon (és nem csak) leginkább a férfiak képviselték, a tudós asszonyok száma olyannyira elenyésző volt, hogy Bod ritka madárfajokként határozta meg őket. Kötetében említést tesz Lorántffy Zsuzsannáról, Bethlen Katáról, Daniel Polixénáról és Petrőczi Kata Szidóniáról. Az intellektuális tevékenységet végző nőket követendő példaként állítja potenciális (nő)olvasói elé. I. Rákóczi György feleségét mecénásként, íróként és az oktatás pártfogójaként, „nagy kegyességü és szép tudományu Fejedelem Asszonyként”478 mutatja be. Vallásos tárgyú, a 17. század közepén megjelent, Moses es az Prophetak, az az: Az igaz keresztyeni vallasnak negyven Öt ágazatinak szent irásbeli győzhetetlen bizonságh-tétele című kötetéről is megemlékezik a kiadvány, de emellett a szerző negatív fogadtatásáról, az asszonyok műveltségét értéktelennek tartó férfiak gúnyos paszkvillusairól olvashatunk. Ezenkívül szól Lorántffy Zsuzsannának a sárospataki kollégium oktatási színvonalának erősítésében játszott szerepéről is. Bethlen Kata esetében már több érdembeli részletet olvashatunk, hiszen vele kapcsolatban személyes tapasztalatait is beépíthette szócikkébe. Rövid genealógiai bevezető után elsőként könyvtáráról, könyvgyűjtő tevékenységéről számol be, ezt követően az orvoslás, a gyógyfüvek tanulmányozása iránti szenvedélyéről tesz említést. Bod úgy nyilatkozik, hogy Bethlen Kata Köleséri Sámuel, Simoni Márton és Borosnyai Márton orvosoktól sajátította el ezeket az ismereteket. Itt kell megjegyeznünk, S. Sárdi Margit felhívja a figyelmet arra, hogy bár az orvostörténeti kutatások azt állítják, Bethlen Kata a szebeni Simoni Mártontól tanulta a szem gyógyításának módozatait, konkrétumokat mégsem hoznak ennek alátámasztására, sőt, az olthévízi könyvgyűjtő és a szebeni orvos kapcsolatára vonatkozóan sem lelhetőek fel adatok, ezért ezt a meglátást inkább feltételezésként kellene kezelnünk, s nem tényként.479 S. Sárdi Margit ebben az írásában szól arról a nyolc-kilenc kéz írá477 Bod, Magyar Athenas. (számozatlan oldal) (Hazádat és nemzetedet igazán szerető kegyes olvasó!) 478 Uo., 163. 479 S. Sárdi Margit, Bethlen Kata orvosló könyve, Magyar Könyvszemle, 2008/1, https://epa. oszk.hu/00000/00021/00377/Ksz2008-1-kozl_04.htm [Utolsó megtekintés 2019. 02. 14.] 159 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE sát tartalmazó dokumentumról, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában lelt fel, s amelyet, noha filológiailag nem sikerült bizonyítania, egyes tartalmi és kontextuális elemek alapján, kérdőjelekkel ugyan, de Bethlen Katának tulajdonít.480 Később a kéziratot sajtó alá is rendezte felfedezője, recenziót pedig Gesztelyi Hermina adott közre erről. A kötet méltatója ráirányítja a figyelmet arra, hogy a korszakban az orvoslást mint közéleti és jótékony tevékenységet tartották számon, tehát önreprezentációs szerepe volt, sőt, egy nemesasszonytól el is várták, hogy háza népének apróbb problémáit orvosolni tudja. Eszerint nem számított egyedi esetnek az ilyen jellegű tevékenység. Gesztelyi utal arra, hogy Bethlen Kata leveleiben is gyakran ír gyógyfüvekről, betegségekről, azok gyógymódjairól, s Bod Péter is megemlékezik patrónája ilyen irányú tevékenységéről,481 akárcsak a vele való jó kapcsolatáról, házasságairól és vallási tárgyú munkájáról is. Ennek tudatában tehát az sem meglepő, hogy Bethlen Kata nevével Weszprémi István orvoslexikonjában is találkozunk. Petrőczi Kata Szidónia esetében a rövid genealógiai ismertető után az általa fordított, vallási tárgyú munkák leginkább cím szerinti ismertetésére tér ki, esetenként azonban megjegyzi, milyen esemény adott alkalmat egyegy kötet átültetésére, fordítására. Ilyenképpen A’ Pápista vallásra hajlott lutheranusok lelkek esméretinek kínja… című írása kapcsán kifejti, hogy ez abban a periódusban született, amikor Petrőczi Kata Szidónia férje, Pekri Lőrinc áttért a római katolikus vallásra.482 Daniel Polixéna „egy Tudományokat szerető és követő Erdélyi Féniksként”483 tűnik fel, a tudóslexikon szerzője latin és görög nyelvismeretét állítja középpontba, majd nagyanyja, Petrőczi Kata Szidónia tevékenységének folytatójaként definiálja őt. Beszámol arról is, hogy latinból magyarra fordította Benedict Pictet munkáját A keresztyén ethikának summás veleje címmel. A fordítás minőségét és a kiadást is „jelesnek” ítéli az Athenas szerzője, s azt is hozzáteszi, hogy a nemesaszszony lefordította apja, Daniel István Practica theologia című munkáját.484 Jankovits József határozta meg azokat az értékkategóriákat, amelyeket a szerző a tudós egyének kapcsán alkalmazott. Ennek értelmében az életrajzot, jellemet, világnézetet/vallásosságot, a művek milyenségét (nyelvi, esztétikai, nyomdászati-esztétikai kritériumok) vélte azonosítani lehetséges értékkategóriákként. A nők kapcsán a tanulmányszerző a vallásos irodalom iránti érdeklődést, a mecenatúrát, a nyelvismeret értékelését állítja Uo. Gesztelyi Hermina, Bethlen Kata Orvosló könyve - Anno 1737., ItK, 2014/6, 869–871. 482 Bod, Magyar Athenas, 222. 483 Uo., 55. 484 Bod, Magyar Athenas, 55–56. 480 481 160 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE középpontba.485 A tudós férfiak esetében láthattuk, hogy Benkő teljesen a Bod-féle mintát követte, leszámítva a felekezeti vonatkozásokat. Ezzel szemben a tudós asszonyok száma a honismereti kötet művelődéstörténeti fejezetében gyarapszik, hiszen itt a fentebb említettek mellett találkozunk Kendeffy Ráhel, Nemes Júlia, Ráday Eszter, valamint Wesselényi Anna, Mária és Zsuzsanna nevével is. Mivel ezek a nevek hiányoznak a Magyar Athenasból, lehetőségünk adódik megvizsgálni azt is, hogy az újonnan feltűnő személyek esetében milyen értékrendet alkalmazott Benkő, mit tartott érdemesnek elmondani korának tudós asszonyairól, Bod mentén haladt-e tovább, vagy bővítette ezeket az értékkategóriákat önállóan felállított rendszerrel. Mindemellett megvizsgálhatjuk azt is, milyen forrásból merített a tudós asszonyokról elmondottak kapcsán, közvetett vagy közvetlen ismeretei voltak tevékenységükről. A négy egyező személy kapcsán ugyanazt az eljárást alkalmazza, mint a tudós férfiak esetében, azaz Bod szócikkeit kivonatolja. A Bethlen Katáról szóló részbe ékelődik be Kendeffy Ráhel neve. Az ő esetében is könyvgyűjtő tevékenységét emeli ki Benkő, megjegyezvén, hogy Bethlen Gergelyné az ő segítségét kérte könyvtárának gyarapításához.486 Könyvgyűjteménye kapcsán kerül a lajstromba Korda Zsigmondné Nemes Júlia, aki az udvarhelyi gimnáziumnak adományozta könyvtárát. Nemes Júlia esetében nevének említésekor Benkő érdemesnek tartja felhívni a figyelmet pártfogói tevékenységére is, hiszen papi árvákat, valamint a Segesváron német nyelvet tanuló ifjaknak is támogatta élelemmel és egyéb szükséges dolgokkal. A következőképpen vall alanyáról: „… élelmet és más dolgokat készségesen nyújtott: határozottan tanúsítom, mert 1764-ben ugyanitt magam is részesültem e jótéteményből”.487 Az idézett rész olyan információt foglal magában, amelyet a Benkő-életrajzok sem említenek, hiszen ezekben nem esik szó arról, hogy Benkő József a Korda család alumnusa lett volna. Kendeffy Ráhel és Nemes Júlia tevékenységének bemutatása nem külön szócikként jelenik meg, hanem exkurzusként. Benkő munkáit tanulmányozva megfigyelhető, hogy időnként elkalandozik tárgyától, kitérőket iktat be. Jelen esetben a kapcsolódási lehetőséget a két asszony tevékenységét meghatározó bibliofília teszi lehetővé. Amint fennebb említettük, Bethlen Kata esetében a Bod-féle szöveget vélhetjük felfedezni, leszámítva a Bethlen Kata és a magyarigeni lelkész személyes kapcsolatára vonatkozó részeket, ill. Benkőnél hivatkozás történik Weszprémi István orvoslexikonjára is. Benkő, Weszprémi munkája nyomán, valamivel jobban körvonalazza a nemesasszony botanikai érdeklődését, ám egyéni megjegyzést 485 Jankovits József, A Magyar Athenas értékszempontjai = Bod Péter, a historia litteraria művelője, szerk. Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2004, 18–19. 486 Benkő, Erdély, 364. 487 Uo., 364. 161 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE nem tesz ezekhez hozzá, s fókuszban továbbra is a bibliofília marad. Jakó Zsigmond arra a megállapításra jut, hogy Bod Péter tevékenységének köszönhetően Bethlen Kata oldalán főrangú nőkből bibliofil csoport jött létre a könyvkultúra támogatására. Ennek tagjai között Bethlen Imréné Gyulai Klárát, Korda Zsigmondné Nemes Júliát, Nemes Juditot, ill. Teleki Lászlóné Ráday Esztert említi.488 Ehhez a körhöz kell hozzátennünk Benkő nyomán Kendeffy Ráhelt is. Gyulai Kláráról, Nemes Juditról nem emlékezik meg a középajtai lelkész, Ráday Eszterről már igen, ő viszont nem íróként vagy fordítóként kerül a tudóslexikonba, hanem egyrészt könyvgyűjtőként, másrészt férje akaratának végrehajtójaként. Benkő így vall róla: „Maga írta könyveket ugyan nem tett közzé (bár megtehette volna nem kisebb sikerrel, mint bárki nálunk ebben a nemben)”.489 Noha Ráday Eszter nevéhez nem köthető írói produktum, Benkő képesnek tartotta volna őt ilyen irányú tevékenység folytatására is. Őt tartja a legválogatottabb magyar könyvtár gyűjtőjének, aki a magyar nyelven írott könyvek kiadását is támogatta férje akaratából. A 18. századi jeles könyvgyűjtőket nemcsak az azonos érdeklődési kör, hanem rokoni szálak is összefűzték, hiszen Bethlen Kata második férjének, Teleki Józsefnek Teleki László, Ráday Eszter férje az unokaöccse volt. Csikós Júlia megállapította, hogy Teleki Lászlónénak a könyvek iránti szeretete már ifjúkorában körvonalazódott, s ebben jelentős szerepet töltött be a család: anyai nagyapja, Kajali Pál, valamint apja, Ráday Pál művelt, a tudományokat támogató, a könyves műveltséget megbecsülő egyének voltak, sőt, az édesanya, Kajali Klára is foglalkozott könyvgyűjtéssel. Később a halotti orációk szerzői méltatják érdemeit, beszámolnak a kor átlagán felüli műveltségéről, gazdasszonyi tehetségéről is.490 Teleki László és Eszter Bod Péter köteteinek megjelenését is támogatta, nem kizárt tehát, hogy Benkő akár személyesen Bodtól szerzett tudomást a nemesasszony ilyen irányú tevékenységéről, de persze forrásként szolgálhattak számára a Bethlen Kata, Teleki László és Ráday Eszter között váltott levelek is, amelyekben gyakran szó esik könyvek cseréjéről, szállításáról, könyvvásárokról.491 A Benkőnél felsorolt nők két csoportot képviselnek. Az imént jegyzett egyének könyvgyűjtő tevékenységük révén a bibliofil kört képviselik, Daniel Polixéna és leányai esetében már más kategória válik szembeötlővé. Azáltal, hogy Benkő az eruditusok jegyzékébe felveszi Petrőczi Kata SziJakó, i. m., 223–224. Benkő, Erdély, 365. 490 Csikós Júlia, Adalékok Ráday Eszter könyvtárának rekonstrukciójához, Acta Siculica, 2012– 2013, Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, 2013, 444–445. 491 Bethlen Kata levelei Teleki Lászlóhoz/Teleki Lászlóhoz és Ráday Eszterhez, MTA, Kt., Magyar Irod. Levelezés, 4-r, 9. sz. 488 489 162 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE dóniát, Daniel Polixénát és a Wesselényi leányokat, egy család három generációjának műveltségszerző és -örökítő tevékenységét is az olvasó elé tárja. A bevett gyakorlatnak megfelelően szót ejt az apa és férj személyéről, ezt követően Daniel Polixéna kapcsán pedig megjegyzi, hogy az említett „mint egy másik Maria Schurmann, a tudományok páratlan művelője”492 volt, aki ismerte a latin és görög nyelvet. Daniel Polixéna esetében Bod munkája a minta, mindkét szerző kiemeli Petrőczi Kata műveltségét, s mintegy ennek folytatójaként határozzák meg az unokát. A Maria Schurmann-nal való összehasonlítás példaértékű, hiszen az említett német asszony 17. századi költőként, festőként, tudósként tartható számon, s ő volt az utrechti egyetem első női hallgatója is. Számos nyelvet ismert, levelezett kora tudóstársadalmával, s hirdette a nők tanuláshoz való jogát. Azt hihetnénk, hogy e párhuzam benkői találmány, azonban V. László Zsófia kutatásai nyomán tudjuk, hogy a nemesés tudós asszonyokat búcsúztató halotti orációk szerzői, mellőzve a bibliai személyekkel való hasonlítást, antik és középkori nőalakok példáival irányították a figyelmet az elhunyt érdemeire. V. László Zsófia arra is rámutat, hogy legtöbbször éppen M. Schurmann neve fordul elő követendő példaként, aki 1733-tól kezdődően a 19. századon át folyton feltűnik a halotti búcsúztatókban.493 Női szerepek változása a protestáns halotti beszédek tükrében (1711–1825) című doktori értekezésében Daniel Polixénának és leányainak László külön fejezetet szentel, ám mielőtt rátérnénk erre, tekintsük át, milyen információkat közöl Benkő a Wesselényi leányokról. Elsőként Wesselényi Annát ismerteti az olvasóval, aki „az anyai szorgalom örököseként”, még hajadonként lefordította Johann Friedrich Stapfer svájci teológus német nyelvű, vallási tárgyú munkáját A keresztyén vallásra való út-mutatás címmel. A Wesselényi család legifjabb leányának műveltsége szolgáltatja a módot arra, hogy Benkő, érdeklődési körének megfelelően, a család genealógiájáról is megemlékezzék. Felül is bírálja Mikola László véleményét a család eredetét illetően. Mikola álláspontja szerint a Wesselényiek a csehországi Vesselinth nevezetű településről veszik eredetüket. Benkő a családot a magyar hangzású, Nógrád megyei Veselény településhez köti.494 Az Benkő, Erdély, 365. V. László Zsófia, Női szerepek változása a protestáns halotti beszédek tükrében (1711–1825) (doktori értekezés), Budapest, 2011, 152, 124. 494 Benkő, Erdély, 365. Itt kell megjegyeznünk, hogy A Szilágyság és a Wesselényi család című kötetben Pálmány Béla egy fejezetben foglalkozik a Wesselényi család eredetével. A család nógrádi gyökereit vizsgálva utal arra, hogy a történészeket mintegy 250 éve foglalkoztatja a család eredete. A szerző rámutat különféle álláspontokra, többek között a genealógiakutató Nagy Ivánéra, aki a csehországi eredetre tér ki, majd Karácsonyi Jánoséra, aki heraldikai elemzései révén már a magyarországi eredet mellett foglal állást. Pálmány Béla Nógrád vármegye nemességét tanulmányozva azonosította itt a Wesselényi családot is, amelynek 492 493 163 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE érdemeket a családtagok kapcsán részletezi: ki, milyen tisztséget töltött be, mely uralkodóval állt kapcsolatban, kivel kötött házasságot, kik voltak a gyermekei, s azok milyen pályát futottak be. Újra hangsúlyozzuk, hogy Benkő a tudóslajstromba beépítette azokat az anyagokat, amelyeket a nemesi családok lexikonjának kiadásához egybegyűjtött, de amelynek kiadására később nem nyílt lehetősége. Ezt bizonyítja a genealógia részletessége, a család többnyire férfi tagjainak politikai, katonai, közéleti téren betöltött szerepének megvilágítása. Wesselényi István házassága kapcsán méltatja a feleséget is. Eszerint benne a „nőknek akár szellemét, okosságát, akár egyéb lelki és testi adományait a nagy és bátor nő tökéletes dicsőségére megtalálhatod”.495 Daniel Polixéna e néhány sorban is példaképként van jelen, szellemét, elméjét, testi adottságait egyaránt kiemeli a szerző. A felek házasságából öt gyermek született: Wesselényi Miklós, akinek felesége Cserei Ilona lett; Polixéna, aki Kemény Simonhoz ment férjhez; Zsuzsanna báró Bánffy György, Mária pedig Teleki Ádám, és nem Teleki Pál felesége lett, ahogy ezt Benkő jegyzi.496 Anna ifj. Bethlen Lajossal kötött házasságot. Biztos, hogy a Mária és Zsuzsanna műveltségéről való híradás később került lejegyzésre, hiszen ez a rész mint „pótlás” van jelen. Zsuzsanna és Mária esetében Benkő előirányozza annak a dicsőségnek a megszerzését, amelyet az anya már kivívott magának. Teleki Ádámné esetében fordítói tevékenységét említi. Ő Alphonse Antoine Sarasa jezsuita pap latin nyelven kiadott, majd Christian Ernst von Windheim által németre fordított és átdolgozott munkáját magyarra ültette át Szüntelen való örvendezésnek mestersége címmel. Zsuzsanna kapcsán a George Lyttelton báró tollából származó, angol nyelvű, majd németre lefordított, Szent Pál apostol megtéréséről szóló, kiadás előtt álló munkájának magyarra fordítását említi. Daniel Polixénának és leányainak fordítói tevékenysége még mindig a kegyességi irodalom mezsgyéjén halad, nyelvismeretük a kor tudóstársadalmának jelesei közé emeli őket. Ez olyan kapuként, lehetőségként szolgál, amely biztosítja a tudományok szélesebb körű megismerését, a világi irányba való elfordulást. A teljes átfordulás, a női irodalom szekularizációja Fábri Anna szerint a 18. század végére tehető, amikor a nők világi, személyes témák iránt kezdenek érdeklődni, s ekkor bontakozik ki költészeti birtokai Veselény település északi és déli szomszédságára is kiterjedtek, így tehát Benkő meglátását bizonyítják a 21. századi kutatások is. Lásd: Pálmány Béla, A Wesselényi család nógrádi gyökerei = A Szilágyság és a Wesselényi család (14–17. század), szerk. Hegyi Géza, W. Kovács András, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2012, 255–269. Különösen itt: 255–261. 495 Benkő, Erdély, 366. 496 Uo., 366. 164 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE érdeklődésük is, mint ahogyan ez történik Molnár Borbála és költőnőtársai esetében.497 A 18–19. századi nőnevelés kérdéseit V. László Zsófia a korabeli halotti prédikációk tartalmi elemzése révén végzi el. Daniel Polixéna és leányai műveltsége bemutatásának egy teljes fejezetet szentel, s a vonatkozó rész elején rögtön megállapítja, hogy Wesselényi Istvánné a női törekvések első szószólója volt, aki a nők taníttatása mellett szállt síkra anélkül, hogy megkérdőjelezte volna az asszonyok hagyományosnak vélt szerepköreit, a feleség, anya és háziasszony kötelességeit.498 Esetében kiemeli a szülők, Daniel Istvánnak és Pekri Polixénának a korszak gondolkodását meghaladó nézeteit, amelyeknek értelmében leányuknak nemcsak a gazdasszonyi teendőket kell ismernie, hanem jártasságot kell szereznie a történelemtudomány és nyelvismeret (latin és német) terén is.499 Daniel Polixéna ezt a nevelési nézetet vitte tovább Wesselényi Istvánnal való házasságába, amikor már nemcsak fia, de leányai mellé is magántanítót fogadott, először Cornides Dániel, majd Deáki Filep Pál személyében. Wesselényi Mária taníttatására vonatkozóan V. László Zsófia feltételezi, hogy akárcsak az idősebb lányt, Polixénát, Máriát is Cornides tanította, aki 1766-ig állt a család szolgálatában. Mária kapcsán megjegyzi, hogy ismerte a német, francia és latin nyelveket, de járatos volt a történelemben, földrajzban, matematikában, csillagászatban, növénytanban, rajzban, zenében is.500 Zsuzsanna és Anna neveléséről a források hiányában rövidebben szól az értekezés szerzője, de ennek ellenére említést tesz a leányok olvasás iránti szeretetéről és az anyai hatásokról, amelyet a Zsuzsanna által fordított kötet ajánlásával példáz, miszerint az édesanya nemcsak javasolta, de el is várta, parancsolta a fordítás elkészítését.501 Az erős akaratú asszony képét hivatottak bemutatni azok a levelek is, amelyeket Cornides Dániel Teleki Józsefnek küldött, s amelyek a nemesasszonyt zsarnokként ábrázolják.502 Cornides utódja Deáki Filep Pál kolozsvári lelkész lett, s Deáki befolyását véljük felfedezni abban, hogy a Wesselényi leányok felkerültek a listára. A Benkő-levelezést közreadók Pataki Sámuel kolozsvári orvos egyik 1781-es leveléhez kapcsolódóan említést tesznek egy céduláról, amely Deáki Pál írásával „pro memoriára” való dolgokat rögzít. Ezen a cédulán számol be Deáki Pál Daniel Polixénának kéziratban maradt, a predestinációt tárgyaló munkájáról. A munka a hitvitázó irodalom kategóriájába sorolható, hiszen Deáki azt is hozzáteszi, hogy ez Johannes Laurentius MosFábri Anna, A szép, tiltott táj felé, Budapest, Kortárs Kiadó, 1996, 11. V. László, i. m., 163. 499 Uo., 165. 500 Uo., 171. 501 Uo., 176. 502 Uo., 179. 497 498 165 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE hemius munkájának cáfolataként készült. Itt tesz említést a nemesasszony gyermekeinek fordításairól is, amelyekre fennebb már utaltunk. Esetükben a fordítás címét, az eredeti szöveg szerzőjét, nyelvét, ill. a forrásmunka más nyelveken való megjelenését jegyzi.503 Deáki Pál neve nem tűnik fel Benkő levelezőpartnerei között, az azonban biztos, hogy a fecni keltezése nem lehet 1781-es, mint a levél, amelybe bekerült, hanem valamikor az 1770-es évek közepén, a kötet megjelenése előtt kerülhetett elküldésre. Hogy Benkő maga kérte volna Deákit arra, hogy tájékoztassa őt neveltjei szellemi munkásságáról, nincs tudomásunk, ám azáltal, hogy a Bodnál található négy női nevet még öttel kiegészítette, bizonyította azt, hogy az erdélyi eruditusok női rétege időről időre gyarapodott, ill. hogy az erdélyi tudományos élet szerves részét képezték azok a nők is, akik gazdasszonyi, családanyai tevékenységük mellett figyelmet szentelnek a művelődésnek, s újszerű nevelési eszméiket generációról generációra örökítették tovább. Láthatjuk, az új nevek esetében is ugyanazokkal az értékkategóriákkal találkozunk, mint Bodnál. Kegyességi, vallásos tárgyú szövegek fordítását említi szerzőnk, önálló írói teljesítményről, például Petrőczi Kata költészetéről Benkőnél sem esik szó, noha az sem kizárt, hogy erről nem is volt tudomása a középajtai lelkésznek. Az ismeretanyag forrásaira vonatkozóan elmondható, hogy Benkő egyrészt levélbeli kapcsolat alapján, közvetett módon, közvetítő személyen keresztül jutott a tudásanyaghoz, másrészt személyes kapcsolat, egyéni tapasztalat révén, mint ahogy ez történik a Kendeffy Ráhelről és Nemes Júliáról való híradás esetében, tehát a kompilálás, excerpálás gyakorlata csak a Bodnál meglévő nevek esetében érvényesült. A tudósokról szóló szövegkorpusz kapcsán megállapítható, hogy Benkő esetében nem egy kiterjedt hálózatábra tárul elénk, hanem inkább síkok egymásra tevődéséről beszélhetünk. Ezeket az egymásra tevődéseket igyekeztünk példázni a táblázatunkba felvett rövidebb szócikkek kommentálása révén. Emellett rámutattunk arra, melyek lehetnek azok a források, amelyek biztosították a tudástranszfert. A vizsgálatok alapján megállapítottuk, a Benkő által rögzített tudósjegyzék esetében, nem értve ide a nemesi családokat, a források száma jóval csekélyebb, mint például Wallaszkynál, hiszen Benkő József nem vett fel jegyzékébe olyan adatokat, amelyek egy adott tudományterület művelői számára például szakfolyóiratokból voltak hozzáférhetők. Munkájában az orvosok kapcsán nem találunk orvosi szaklapra történő hivatkozást, Weszprémi Istvánnál már igen. Ez a szakfolyóiratokból vett tudásanyag Weszprémi munkájából bekerült 503 Benkő, Levelezése, 128. 166 EME BENKŐ JÓZSEF MUNKAMÓDSZERE Wallaszky Pál kötetébe is, amint erre rámutatott Bátori Anna.504 Ehelyett Benkőnél egyszerre figyelhetünk meg egyfajta szűkítő és bővítő tevékenységet. A szűkítés a Bodtól átvett szócikkek járulékos és kényes elemeinek elhagyására, a bővítés a tudósok számának és a velük kapcsolatos adatok mennyiségének túlhaladására irányult. Ezek a létszámbeli bővülések többnyire a 18. századi tudósok körét érintik, az információk mennyiségének növekedése esetében ilyen differenciálódással nem számolhatunk. „A fáradtságos és kemény munka” voltaképpen a bodi anyag fordításában és kiegészítésében, a saját olvasmányokból származó és esetleg a közvetlen forrásokból ismert adatok összerakásában rejlett, tehát előfeltevéseink beigazolódtak, hiszen Benkő esetében is jól láthatóvá vált a 18. században oly elterjedt kompilálási és excerpálási gyakorlat,505 ezeket azonban sok esetben a szükség, a politikai körülmények és a cenzúra rovására írhatjuk. Ebben a fejezetben nem csupán Benkő munkamódszerét sikerült feltárnunk, hanem rálátást nyertünk a középajtai lelkész kötetben megjelent historia litterariájának tartalmi és szerkezeti felépítésére is. Korábban tértünk ki Éder Zoltán, majd Bretz Annamária észrevételeire, miszerint Benkő honismereti kötetének, Bod Athenasának, ill. Benkő Athenasra tett pótlásainak egybevetése ez ideig nem valósult meg. Most, hogy feltártuk a Bod- és Benkő-féle jegyzékek egymáshoz való viszonyát, át kell térnünk Benkő Additamentájának elemzésére, hogy láthassuk, hogyan kapcsolódik ez a kötetbeli tudósjegyzékhez. Bátori, i. m., 48. Benkő esetében nem igazán fedezhetünk fel az előszavakban olyan konkrét megnyilatkozásokat, amelyek arra utalnának, hogy excerpálta köteteinek anyagát. Erre utaló, elenyésző számú megjegyzést a levelezésben olvashatunk. Aranka Györgyhöz írott leveleiben tűnik fel egy-egy szerző művének kapcsán, hogy az adott kötet nincs meg könyvtárában, de excerpált egyikből-másikból, miközben magánál tartotta a kölcsönkért kiadványt. Mikola László Historia genealogico-Transsylvanica című munkáját említve jegyzi meg a következőt: „nékem ez a’ könyvem sints; tsak excerpáltam belőle”. (Vö. Benkő, Levelezése, 314.) Emellett az Erdély című kötet előszava is utal arra, hogy a közreadott anyag szelekciós eljárás során jött létre. Ebbe az excerpálás technikája is belefoglaltatik, s ez természetes is egy ekkora terjedelmű munka esetében. 504 505 167 EME EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA Benkő József Additamenta ad Notitiam Scriptorum Historiae Hungariae Clar[issimi] quondam Petri Bod in Ecclesia Ref[ormatorum] M[agyar] Igenensi V. D. M. című, bizonytalan keltezési idejű munkáját ma a kolozsvári Akadémiai Könyvtár kézirattára őrzi. A dokumentumot először Mikó Imre ismertette részletesebben, de nem hozta összefüggésbe Benkő más, ilyen tárgyú írásaival. Mivel Mikó leírása és az általunk ismert kézirat között eltéréseket fedeztünk fel, meg kívánjuk vizsgálni, eredeti vagy másolt dokumentumról van-e szó, és utalni kívánunk arra is, hogyan kerülhetett a dokumentum a kolozsvári Akadémiai Könyvtárba. Ezt követően térünk ki a kézirat keletkezési körülményeire, tartalmára, ennek a Magyar Athenassal való viszonyára, ill. Benkő más, historia litteraria-tárgyú munkáival való összefüggéseire, az új és régi információk arányára. Itt szólunk a Sófalvi József levelének végéhez illesztett szerző- és műjegyzékről, ill. Benkő Additamentáját összevetjük Szathmári Pap Mihály jegyzéseivel is. Reményeink szerint ezek révén a vizsgálatok révén feltárul majd, kinek is küldte meg Benkő pótlásait, ill. az is világossá válik, hogy ez a kéziratos jegyzés hogyan élt tovább, vagy egyáltalán felhasználásra került-e. A kézirat provenienciájára vonatkozóan a benne található pecsét ad némi eligazodást. Eszerint a dokumentum valamikor a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium állományát gyarapította. Sebestyén Mihály említést tesz azokról az adományozókról, akik hozzájárultak a könyvtári állomány gyarapításához, és megjegyzi azt is, hogy a különféle donációk révén olyan jelentős személyiségek kötetei, írásai is bekerültek a gimnázium könyvtárába, mint Benkő József, Nagyajtai Kovács István, Vásárhelyi Tőke István 169 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE és mások,506 ám, hogy az említett Benkő-mű pontosan mely adományozótól érkezett, arra nem történik utalás. Lakó Elemér azon kéziratok tárgyi megoszlásáról írt, amelyek a kolozsvári Akadémiai Könyvtár állományába kerültek az államosítás után. Sebestyénhez hasonlóan foglalkozik az adományozókkal is. Itt olyan neveket említ, mint Bölöni Farkas Sándor, Nagyajtai Kovács István, Gedő József, Brassai Sámuel és mások.507 A felsorolt, a régió történelmét érintő kéziratok között ott találjuk Benkő Erdély című kötetének részletes vagy ún. speciális részét is. Ez utóbbi esetben Lakó megjegyzi, hogy a Viski István kolozsvári ügyvéd által a 19. század közepén másolt kéziratos munka Gedő József hagyatékából került a könyvtárba, ugyanakkor említést tesz Benkő Additamentájáról is. A teljes címleírás és jelzet mellett Lakó utal arra, hogy a jegyzék egy kolligátum része lehetett, lapszámozása 406-tól 449-ig terjed. A kézirat keletkezési idejét a 18. század végére, 19. század elejére teszi, s megjegyzi, hogy az irat a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium könyvtárból került a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárába.508 Hogy pontosan milyen utat járt be a kézirat, nem tudhatjuk. Bányai Réka arról számol be, hogy az 1948-as államosítást követően az egyházi iskolák könyvtári állományának egy részét a marosvásárhelyi Teleki-könyvtárba szállították.509 Nem kizárt, hogy a fennmaradó rész először a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárába, onnan pedig az Akadémiai Könyvtárba került. Meg kell jegyeznünk, hogy a kéziratos pótlás nem autográf kézirat, másolójának kiléte azonban nem meghatározható. Fennebb kitértünk arra, hogy Benkő Erdélyt leíró kötete esetében Lakó kitért az adományozó személyére, Gedő Józsefre is, ám mivel az Additamenta esetében ilyen jellegű információ nem tűnik fel, azt gondoljuk, hogy maga Lakó Elemér sem ismerte a valamikori tulajdonos nevét. A lehetőségek között felmerülhet a történeti érdeklődésű és szintén háromszéki tudós, Nagyajtai Kovács István neve, vagy akár Gedő Józsefé is. Labádi Gergely kezdett hozzá a Gedő-hagyaték irodalom- és kritikatörténeti feldolgozásához, ám a feladatot, sajnos, nem végezhette el. Noha a nagyszabású vállalkozás befejezetlen maradt, Labádi több tanulmányt is megjelentetett a témában. Gedő József és az irodalom című írásából kiderül, hogy a homoródszentmártoni születésű ifjú 1791 és 1798 között a kolozs506 Sebestyén Mihály, A székelykeresztúri unitárius gimnázium könyvtáráról, Keresztény Magvető, 1982/1, 24. 507 Lakó Elemér, A kolozsvári unitárius kollégium könyvtárának kéziratai a kolozsvári akadémiai könyvtárban, Keresztény Magvető, 1981/1, 17. 508 Uo., 29. 509 Bányai Réka, Az egykori székelykeresztúri unitárius gimnázium könyvtára a Teleki Tékában = Areopolisz. Történelmi és Társadalomtudományi Tanulmányok XIII., szerk. Kolumbán Zsuzsa, Róth András Lajos, Székelyudvarhely, Areopolisz Egyesület, 2014, 107. 170 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA vári unitárius gimnáziumban tanult, később tanácsosi, pénztárosi, táblabírói tisztséget töltött be. Ugyanakkor a tanulmányszerző kiemeli Gedőnek a kulturális élet előmozdításában betöltött szerepét, hiszen könyvek, folyóiratok megjelenésének támogatójaként, könyvgyűjtőként egyaránt jelen volt a köztudatban. A Gedő-könyvtár körülbelül 5000 kötetes állománya 1849-ben került az unitáriusok könyvtárába. A tudománypártoló Gedő József birtokában levő anyag olyan ritkaságokat is magában foglalt, mint Cserei Mihály históriájának eredetije, amelyet halála előtt a tulajdonos az Akadémiának adományozott.510 Labádi olyan műkedvelőként határozta meg őt, akinek feladata a részletek, kiegészítő adatok, ritka és különleges kéziratok összegyűjtésében, ill. ezeknek a széles közönséggel való megismertetésében merült ki.511 Ha figyelembe vesszük mindezt, azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy esetleg az Additamenta másolata is a hagyatékból származott, noha ezt csupán mintegy lehetőséget említjük, hiszen kézzelfogható bizonyítékok nem állnak rendelkezésünkre. A kézirat részletesebb leírásával Mikó Imre 1867-es Benkő-kötetében találkozunk először. Az Erdély Széchenyijeként számontartott, történeti érdeklődésű Mikó a bizonytalan keletkezési idejű munkák között említi a Necessaria ac utilis scriptorum historiae Hungariae notitia című írást. Amint megállapítja, a negyedrétű munka 405 lapot számlál, a címleírás Benkő kézírása, s a szöveg ugyancsak az ő javításait tartalmazza. Ehhez kapcsolódóan kerül bemutatásra az Additamenta, amelynek lapszámai 406-tól 449-ig terjednek, ezt üres oldalak egészítik ki a 452. számig. Mikó szerint 88 írói életpályát és a felsorolt szerzők kiadványainak egy-egy darabját ismerteti a jegyzék. A tartalmi elemekhez azt is hozzáfűzi, hogy a lajstrom Benkő saját kézírása.512 A dokumentum lelőhelyeként Mike Sándor gyűjteményét jegyzi. Ma a Mike-hagyatékot a Román Állami Levéltár Kolozs megyei fiókja őrzi, azonban a kutatók számára hozzáférhetetlen anyagról van szó, amelynek, a levéltárosok szerint, csupán egy része van feldolgozva. Kétségtelen, hogy a korábban említett Necessaria és az Additamenta egymást követték a kolligátumban, hiszen a lapszámozás ezt igazolja, ugyanakkor Mikó egyéb adatokat is hozzátesz ehhez. A Magyar Athenashoz tartozó új információk gyűjtésével Sófalvi József kolozsvári lelkész, tanár is foglalkozott, aki levelében kérte Benkő jegyzéseinek megküldését.513 Az általa küldött levél versóján Benkő neveket és műcímeket sorolt fel. Az ugyancsak Mike-gyűjteményben található levél kapcsán konstatálja Mikó Imre, hogy ennek a név- és műjegyzéknek oldalszámai 453-tól 456-ig terjedtek, tehát a kolligátumban közvetlenül az AdLabádi Gergely, Gedő József és az irodalom, Keresztény Magvető, 2002/2–3, 229. Uo., 232‒233. 512 Mikó, i. m., 168‒169. 513 Benkő, Levelezése, 213. 510 511 171 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE ditamenta után következhettek. Benkő életrajzírója ebből arra következtet, hogy a középajtai lelkész vagy Sófalvinak küldte el jegyzékét, vagy maga számára jegyezte le, hogy kiegészíthesse azt.514 A Sófalvi levelére küldött választ nem ismerjük, sőt, későbbi levelek sem maradtak fenn. Noha az Additamenta kapcsán Mikó azt állítja, hogy ez a jegyzék Benkő kézírása, az általunk ismert, a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban őrzött példány egészen biztos, hogy nem autográf. Megválaszolandó tehát a kérdés, ugyanazt a kéziratot írta le Mikó, mint amelyet mi is ismerünk, csupán valamilyen okból kifolyólag a kézírás tekintetében tévedett, vagy esetleg ennek másolati példánya maradt ránk? Ez utóbbi lehetőség sem számítana rendhagyó esetnek, hiszen például Bod Péter Necessaria ac utilis scriptorum historiae Hungariae notitia című kézirata kapcsán Deé Nagy Anikó hívja fel a figyelmet arra, hogy ennek két példánya is fennmaradt a Teleki–Bolyai Könyvtár állományában. Az egyik Bod eredeti kézirata, a másik 1768-ban, Sárdon készült másolati példány. Amint a kötetből kiderül, a Necessaria kiadási tervével maga Teleki Sámuel kancellár is foglalkozott, aki kiegészítéseket, helyesbítéseket csatolt a meglévő anyag mellé, s az eredeti példányon feltüntette a szerző nevét is: „Opera et studio viri Clar. Petri Bod, in Eccla Refor. M. Igeniensi V. D. M.”.515 A Necessariának egy harmadik példánya ma a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár állományában található,516 amely másolati példány ugyan, de tartalmazza Benkő saját kezű bejegyzéseit is.517 A kézirat leírásával Musnai László foglalkozott az enyedi kollégium értékes dokumentumait bemutató írásában. Kezdetben úgy vélte, hogy a csúnya kézírással készült szöveg Bod-autográf, s azt gondolta, az íráskép azért lehet kezdetleges, mert Bod akkor szenvedhetett az érvágás utáni fájdalmaktól. Tüzetesebb vizsgálat után azonban arra a következtetésre jutott, hogy mégsem autográf kéziratról van szó, hiszen ebben olyan egyszerű, a latin nyelvtan szabályait sértő hibákat fedez fel, amelyeket nem ejthetett Bod.518 Egyet kell értenünk Musnaival abban a tekintetben, hogy Mikó Imre nem az enyedi példány alapján készítette leírását, hiszen az ő ismertetőjében a lapszámozásnál megjegyzi, hogy a kézirat 1-től 402. oldalig terjed, az ezt követő két oldalon rövid adalékok vannak, ugyanakkor Mikó, i. m., 169. Deé Nagy, i. m., 221. 516 [Bod Péter], Necessaria ac utilis Scriptorum Historiae Hungaricae Notitia…, Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed, Ms. 238. 517 Úgy látjuk, hogy ez alapján készülhetett a kolozsvári Akadémiai Könyvtár Kemény József-gyűjteményében található másolati példány is. Jelzete: mss. K. J. 127. 518 Musnai László, A Bethlen Kollégium Nagykönyvtárának értékes kéziratai, Református Szemle, 1940. április 20., 170. 514 515 172 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA a 404 szám kétszer szerepel, míg a 405. oldal üres.519 Az enyedi kéziraton Sárd település neve tűnik fel, ill. az 1768. július 5-i dátum. Deé Nagy Anikó kutatásai alapján tudjuk, hogy Teleki Sámuel Huszár Pállal másoltatta Martin Schmeizel szász történész kéziratainak egy részét, Sárdon,520 így nem kizárt, hogy a Benkő-bejegyzéseit is tartalmazó enyedi példány egy ilyen sárdi másolati példány alapján készült. Az biztos, hogy Benkő ismerte Telekinek a Necessariára tett jegyzéseit, s ezeket át is vette saját példányába, hiszen többször találkozunk a bejegyzések mellett a „C. T. S.” rövidítéssel, amely bizonyosan a Comes Teleki Sámuelt takarja. Hogy Mikó nem ezt a példányt ismertette, arra a lapszámozások engednek következtetni, hiszen az enyedi kézirat címoldala után a Proloquium a 296os oldalszámot viseli.521 Az említett két rövid bejegyzés mind a Mikó-féle, mind az enyedi kézirat esetében a következő címet viseli: Josephi Benkő, Parochi Közép-Ajtensis Adnotatiunculae in Notitiam Scriptorum Historiae Hungaricae Cl. quondam Petri Bod. Ezek a rövid adalékok Benkő kezétől származnak. A kiegészítések oldalszámokkal kapcsolódnak a Necessariához, de két szám is feltűnik, egy tollal írott s egy ceruzával, efölé jegyzett szám is. Úgy látjuk, bárki is jegyezte be ceruzával a számot, tisztában volt azzal, hogy a jegyzéknek több példánya is van, így bizonyára igyekezett megkönnyíteni az eligazodást ezek között. Noha az oldalszámozás azt láttatja, hogy nem egy kéziratról van szó, mégis felfedezhetőek hasonlóságok, hiszen az enyedi dokumentum esetében is a 404-es szám két oldalon is szerepel, a 405. itt is üres.522 Mindezeket figyelembe véve úgy látjuk, hogy a másoló igyekezett követni az eredeti kézirat formai sajátosságait, csupán a tartalom egy része maradt el, esetleg átkerült más kolligátumba. Ehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy az enyedi kéziratnak és a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban őrzött Additamentának ugyanolyan kötése van. Ez az eljárás azt bizonyítja, hogy a jegyzékek ugyanabból a kolligátumból lettek szétválasztva, s azonos módon bekötve, az Additamenta azonban, a Necessariával ellentétben, csupán egyetlen autográf Benkő-bejegyzést tartalmaz az utolsó oldalon. Az „N. B.”-vel jegyzett latin nyelvű adalék egy unitárius kiadványra vonatkozó megjegyzést takar, ám az nem világos, pontosan kinek a nevéhez kell kapcsolnunk ezt az adalékot, hiszen sem szerzői nevet, sem műcímet nem találunk emellett. Láthatjuk, számtalan olyan kérdés merül fel a jegyzék körül, amelyek a részben szétszóródott, másrészt megsemmisült hagyaték miatt vagy akár a tulajdonosok kilétének ismeretlensége, a kézírások sokfélesége, esetleg a meglévő anyag kutatási korlátozottsága miatt nem megválaszolhatók, Mikó, i. m., 168. Deé Nagy, i. m., 221. 521 Mikó, i. m., 168. 522 [Bod], Necessaria…, Ms. 238, 403‒405. 519 520 173 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE így csupán lehetőségek felvillantására vállalkozhattunk. A továbbiakban tekintsük át, milyen, a keletkezésre vonatkozó információk állnak rendelkezésünkre. Az Additamenta keletkezési körülményei Bretz Annamária doktori értekezésében számba vette azokat az személyeket, akik a Magyar Athenas kibővítésével foglalatoskodtak. A felsoroltak között ott találjuk Szerencsi Nagy István, Keresztesi József, Szathmári Pap Mihály, Benkő, Varjas János nevét is. Benkő kapcsán a következőket olvashatjuk: „Nincs semmilyen adatunk arról, hogy Benkő mikor és végül kinek a biztatására kezdett kiegészítéseket gyűjteni Bod lexikonjához – benne volt a levegőben, hogy neki, mint Bod egykori közvetlen munkatársának, gondoznia kell a hagyatékot…”.523 Amellett, hogy a kiegészítések írása „benne volt a levegőben”, Benkőnek egyéni indíttatásai is voltak, hiszen Teleki Sámuelnek címzett egyik levelében kifejtette, hogy az Erdély című kötet művelődéstörténeti fejezete csupán rövid változata egy külön kötetben kiadni kívánt tudóslexikonnak.524 Emellett az emlékezetre érdemes dolgok lejegyzésének kívánalmával már gyermek- vagy ifjúkorában megismerkedhetett, s apja, Benkő Mihály, ill. nagybátyja, Hermányi Dienes József révén erre ösztönzést is kaphatott, ezáltal pedig a történettudomány iránti affinitása is erősödhetett. Benkő a Filius posthumus című kötet „Kegyes olvasónak” szánt bevezetőjében így vall: „Úgy tetszik énnekem igazat szólott, az ki azt mondotta, hogy az még csak gyermek, az ki a maga ideje előtt történt dolgokat nem tudja: minthogy, ha a régi dolgokat tudjuk, olyan az, mintha azon régi időbéli embereknek szemeiket is, az mi szemeink mellett viselnők, és az önnön idejekben folyt dolgokat valósággal szemlélnők”.525 Mielőtt rátérnénk az idézet értékelésére, meg kell említenünk, hogy a további részben arról panaszkodik a szerző, szinte semmilyen dokumentum nem maradt fenn az előző generációktól: „[…] majd semmi emlékezetet hagyó írások nem maradtanak atyáinktól kezünkre”.526 A hiányosságok pótlására Benkő Mihály tett kísérletet: „[…] tiszteletes Benkő Mihály uram, esperesi intéssel serkentette ezen Erdővidéki eklézsiákat arra, hogy mindenütt légyenek eklézsia könyve (!), melyekbe az emlékezetes dolgok béirattassanak, és a születtek s megholtak feljegyeztessenek. (…) hogy ebbe [a könyvbe] az most és ezután élő papok nevei s em- Bretz, i. m., 136. Benkő, Levelezése, 53. 525 Benkő, Filius, 35. 526 Uo., 35. 523 524 174 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA lékezetes egyházi dolgok bé-irattassanak emlékezetre. (…) a mostani némely dolgokat pedig, melyek időnkben történtek, ha kicsin[y]eknek látszanak is beírtam, mert mint a vad alma az hidegtől meg-csippetvén, életre való lészen, ezek is megavulván, újság gyanánt lésznek és megmaradván, a posteritas csemege helyett vészi”.527 Azért is tartottuk fontosnak hosszabban idézni ezt a részletet, hogy láthassuk, hogyan is vélekedett Benkő a múlt, jelen és jövő kapcsolatáról. Bizonyos szempontból választ ad arra a kérdésre, amelyet Marc Bloch is fejteget a múlt (a régmúlt és közelmúlt) és a jelen viszonyáról, különös figyelmet szentelve annak, hogyan is történik a tapasztalatok átadása, „libasorban-e”, avagy generációkon átívelve.528 A Benkő-idézetek alapján felállítható a múlt‒jelen‒jövő sémája, amely nála így jelenik meg: régi dolgok/régi időbeli emberek ‒ én, aki a könyvet írom, a „mostani némely dolgokat”‒ utókor/„posteritas”. Az idősíkok, a múlt és jelen között lehetséges azonban az átjárás, noha a minket megelőző korokról csak közvetett tudásunk lehet, amelyet bizonyos „nyomok”, azaz a tanúk, a korabeli emberek beszámolói, írásos dokumentumai biztosítanak. Éppen ezért arra törekszik, hogy a múlt nyomait megörökítse, s ezt az utókor iránti felelősségérzettel teszi. Ennek a mentési szándéknak a termékei többek között az egyházi jegyzőkönyvek, anyakönyvek, lelkészi névsorok, később pedig a tervezett tudósi, nemesi és vitézi lajstromok is. Benkő történészi érdeklődése, a régmúlt és közelmúlt eseményeinek és jelentős szereplőinek megismertetése egyfajta családi örökségként is tekinthető, amely tevékenysége során egyre szélesebb kereteket öltött, így nem véletlen, hogy ez az indíttatás az Athenas továbbírásában is megnyilvánult. Ami az Additamenta keletkezési körülményeit illeti, 1783 és 1786 között többen is felkérték Benkőt, hogy jegyzéseit bocsássa a Magyar Athenas újrakiadására vállalkozó egyének rendelkezésére. Sófalvi József 1783-ban intézett Benkőhöz levelet, noha ő mintegy passzióból s nem az újrakiadás szándékával látott az adatok kiegészítéséhez. Ebben az esetben kölcsönösségről beszélhetünk. Annak ellenére, hogy nem ismerjük a Sófalvi levelét megelőző Benkő-levelet, biztosan állíthatjuk a tartalmi elemek alapján, hogy volt ilyen, sőt, ebben Benkő kérte Sófalvi anyagát. Amint kiderül, a levéllel együtt egy „accludáltatott”, készen kapott lista is érkezik. A Benkő-levelezést közreadó szerkesztők felhívják a figyelmet arra, hogy a levél versóján levő lista Benkő kézírása.529 Ez a tény két lehetőséget rejt magában: a nevek és műcímek, amelyek Mikó szerint a kolligátum 452. oldalától kezdődtek vagy a Sófalvi küldte lajstromnak a Benkő általi kiegészítései, vagy a saját maga számára megőrzött, Sófalvi-féle lajstrom Uo., 35. Marc Bloch, A történész mestersége, Budapest, Osiris, 1996, 32‒41. Különösen itt: 36–37. 529 Benkő, Levelezése, 214. 527 528 175 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE másolatáról beszélhetünk. Mindkét lehetőség esetében felhozhatók érvek, ezekre alább kitérünk. A kolozsvári tanár levele arra enged következtetnünk, hogy Benkő már korábban foglalkozott új adatok gyűjtésével, azaz nem Sófalvi s különösen nem Szathmári Pap Mihály vagy Szerencsi Nagy István kérésére látott hozzá ehhez a munkához 1786 körül. A levél egy-egy részlete erősíti ezt a meglátást, hiszen a következőket olvashatjuk ebben: „Kedvesen vészem ha igérete szerént T. Uram is communicálja velem, a’ mellyeket [pótlásokat] én nem láttam, vagy nem tudok, hogy én is bé írhassam jegyzéseim közé.” Vagy: „Tudom hogy T. Uramnak, mint ebben curiosusabb embernek több additamentumi lehetnek az Athenashoz…”.530 Korábban már bizonyítottuk, hogy Benkő honismereti munkájának művelődéstörténeti fejezete, ill. az ott feltűnő tudóslista tulajdonképpen Bod Péter Athenasa alapján készült, Benkő csupán elhagyta a kényes, különösen vallási kérdéseket érintő részeket. Mivel a kötetben a témát csak röviden érintette, valószínű, hogy a honismereti munka kiadása után folyamatosan gyűjtögette az új információkat a kiadni kívánt, részletesebb s önálló kötethez, ám ezek az új adatok egyszerre szolgáltak Bod Péter és saját anyagának bővítéseként. Ezzel is magyarázható a kéziratos pótlás címe, ahol az Athenas-kötet tűnik csak fel. Benkőnek 1783-ban már tetemesebb anyagrész állhatott a rendelkezésére, hiszen akkor már fél évtizede foglalkozhatott a gyűjtögetéssel, s bizonyára erről tudott Sófalvi is. Szerencsi Nagy István 1786 második felében különösen erdélyi vonatkozású anyagot kért Benkőtől. Azt sem mulasztja el hozzátenni, hogy nemcsak az Athenast, hanem a Horányi, Weszprémi és Wallaszky által elkövetett „error omissionis et comissionis”-okat is javítani kívánja. Felszólítja Benkőt, hogy saját életére, az addig kinyomtatott és készülő munkáira vonatkozóan is küldjön neki adatokat. Terminust is megjelöl erre, 1787 januárjának végét határozza meg, mint legvégső határidőt az elküldésre.531 Szathmári Pap Mihály szinte bizonytalanul szólította meg a középajtai lelkészt, akivel közölte, hogy Pataki Sámuel vállalkozna Bod munkájának újrakiadására, éppen ezért kéri, „hogy ha mi ide tartozó jegyzései lennének Tiszt. Uramnak, azokat-is ugyan (…) közleni ne terheltessék”.532 A kolozsvári tanár a figyelmet a kötetben ejtett hibákra irányítja, megjegyezve, hogy ezekre Wallaszky Pál, Johann Seivert és Horányi Elek is felfigyeltek. Szathmári Pap Mihály nem kétli, hogy Benkőnek is szemébe ötlöttek ezek, s amellett, hogy a munkára vonatkozó anyagát kéri, külön kiemeli, hogy küldjön saját életére és munkásságára vonatkozó adatokat. Uo., 213. Uo., 270. 532 Uo., 265. 530 531 176 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA Szathmári Pap Mihálynak és fiának, Zsigmondnak kiegészített Athenas-kötetét a kolozsvári Egyetemi Könyvtár Kézirattára őrzi. Ahhoz azonban, hogy reflektálni tudjunk a lajstromok közötti viszonyokra, meg kell előbb vizsgálnunk az Additamentát tartalmi szempontból. Kéziratos pótlások Bretz Annamária Mikó Imre munkáját veszi alapul, amikor szól a kéziratos jegyzékben feltűnő írók számáról, így ezt ő is 88-ban határozza meg.533 Ehhez kell hozzátennünk az ún. „Nevetlen könyvek” kategóriájába felsorolt mintegy 13 tételt, így az itt megjelenő adatok száma körülbelül 100-ra tehető. Ezeknek a neveknek körülbelül egyharmada előfordul a honismereti kötet historia litteraria-fejezetében is, kétharmad részük új információ. Ezek az arányok azt mutatják, hogy a kéziratos jegyzék még az Erdély-kötethez képest is jelentős részben új adatokat tartalmaz. Ezek az új információk pedig új nevek felvételében, egyes művek második, harmadik kiadásának rögzítésében, az ajánlásokban megszólított nemesek neveinek feltüntetésében, az Athenasban rövidített címek teljes leírásában, az ebből hiányzó információk közreadásában rejlik. Ami a munkamódszert illeti, úgy látjuk, hogy Benkő az Athenast maga előtt tartva készítette a jegyzéseket. Erre utal a Faludi Ferenc neve mellett álló bejegyzés: „Ezt fellyebb pag. 72 költött névnek lenni gyanitya az auctor”.534 A hivatkozás Bod Magyar Athenasának 72. oldalára irányít, ahol „Dorell József”, azaz William Darrell angol nyelven írt, Nemes Ember és Nemes Asszony című munkája kapcsán jegyzi meg, hogy e művet olaszból magyarra Faludi ültette át, ám lehetséges, hogy mind a szerző, mind a fordító neve „költött” név.535 Az is előfordul, hogy egy-egy kiadvány mellől elmarad a szerzői név. Ilyenre példa a kéziratos jegyzék első tétele, a Grammatica Latina nova ac naturali methodo in usum Scholasticae juventutis adornata című nyelvtankönyv. Ennek harmadik kiadását jegyzi Benkő, de nem tünteti fel a szerző, Ajtai Abód Mihály nevét.536 Más esetben először egy-egy kötet címét jegyzi, s csak ezt követően jelenik meg a szerző neve. Példaként említhetjük ebben az esetben Bethlen János Rerum Transilvanicarum című munkáját. Máskor egyes eruditusoknak a neve többször is előfordul, holott ugyanarról az egyénről van szó. Így jár el ifj. Köleséri Sámuel és Verestói György esetében. Idős Verestói György neve kétszer is előfordul. Az első esetben Bretz, i. m., 138., Mikó, i. m., 169. Benkő, Additamenta, 411. 535 Bod, Magyar Athenas, 72. 536 Benkő, Additamenta, 406. 533 534 177 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE ismerteti külföldi tanulmányútjait, betöltött pozícióit, vallási vonatkozású munkáját. Az ő neve mellett kritikát is olvashatunk Bod szelekciós eljárására vonatkozóan: „Nagy tsuda hogy a’ Magyar Athenas auctora a’ ki egy hitván Grammatikátskáért és napfényt soha se hallot holmi compilált irásokért – pag. 3. Söt midön más praetextust nem találhatott némelly Halotti Predicatiokért is pag. 355. az egekre emel némellyeket el felejtkezhetett egy olyan nagy Embernek a’ ki Erdélynek mind örökké ékessége lészen, a’ Tudos Világtol szép ditséretekkel illettetett”.537 A hivatkozások esetében meg kell jegyeznünk, hogy az Athenas 3. oldalán éppen Ajtai Abód Mihályról van szó, az ő nevét Almási Andrásé követi. Ezen az oldalon Ajtainak az iskolások számára készített grammatikájáról esik szó, ill. Almásinak vallási tárgyú munkáiról. Hogy miért is illette Benkő a „hitván” jelzővel egykori történelemtanára munkáját, akiről egyébként mindig nagy tisztelettel szólt, nem tudhatjuk pontosan, ám úgy gondoljuk, ez már a Bod és Benkő közötti, a tudósok felvételére vonatkozó koncepcióváltásból fakad. Benkő a vallási és oktatási vonatkozású könyvek felvétele mellett teret engedett az egyéni leleménynek, így jól érzékelhetővé válik a világi irányba való elfordulás. Olaszteleki Kolumbán János „assessor” esetében például megjegyzi, hogy készséget érzett a versírásra, így versbe szedte Vida Györgynek tréfás történeteit.538 Varjas János kapcsán a csupa „e” és „é” magánhangzókat tartalmazó Megtért embernek énekje című vers kuriózumjellegére tér ki, megjegyezvén, hogy „nagy kedvességgel vétetett és sokan applaudáltak az auctornak, a’ kik a’ magyar nyelv pallérozásának kedvellöi”.539 Haller László Telemakhus bujdosásának történetei kapcsán a fordító érdemeit méltatja, s úgy ítéli meg, „olly szorossan követte a’ Fordito Fö Ispány Ur a’ Frantzia nyelvnek ekességét; hogy az által a’ benne lévö Magyarságot a’ leg kevéllyebb és leg magossabban járo irásnak modjára emelte”.540 Hogy az értékítélet mennyire mondható egyéni véleménynek, az nem nyilvánvaló. Benkő a Magyar Hírmondó tudósítójaként működött, s a hírlap 1780. évi 24. levelének toldalékja éppen a Telemakhosról közölt bővebb híradást. Ebben többek között szó esett a fordítás „ékes és kellemetes” magyarságáról is.541 Valószínűnek tartjuk, hogy ebből ihletődött Benkő véleménye megfogalmazásakor. A kompilált munkák kapcsán nem kizárt, hogy Benkő az ugyanazon az oldalon megjelenő Almási András munkáit minősítette kompilált korpuszoknak. A kötet 355. oldalán Málnási László prédikációiról esik szó, Uo., 444. Uo., 419. 539 Uo., 442. 540 Uo., 414. 541 Magyar Hírmondó, 1780. márc. 22., 24 levél, 193‒194. 537 538 178 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA ezzel elégedetlenkedhetett a középajtai tudós. A későbbi, id. Verestóiról szóló bejegyzésben az említett költői érdemeit méltatja, hozzáfűzve, hogy verseskötetének első kiadása 1772-ben, a második 1781-ben jelent meg.542 Bizonyos esetekben bővebben szól egy-egy szerzőről vagy műről. Ezek a bejegyzések arra engednek következtetni, hogy Benkő közvetlenül ismerte az emlegetett köteteket, hiszen egyes esetekben érveket hoz fel amellett, hogy adott munka valóban az adott szerzőhöz tartozik-e (ezt teszi Drégely-Palánki János esetében), máskor az előszóra vagy ajánlásra tér ki, s az onnan vett információkat is beemeli a szövegbe. Így jár el Bessenyei György nevének említésekor. Műveit tekintve, Lucanus-fordítását említi, amelyet a szerző Barcsay Ábrahám testőrírónak ajánlott.543 Barcsay Ábrahám Bessenyeire gyakorolt hatásának említése Benkő esetében fontos lehetett. A rövid megjegyzés által, úgy látjuk, bizonyítja azt, hogy a kötetet közvetlenül is ismerte. A vallási tárgyú művek esetében helyenként részletesen kitér a strukturális ismertetésre, ezt teszi Maróthi György lelkész zsoltároskönyve kapcsán. Tolerancia-szempontból egy-két megjegyzés azt láttatja, hogy Benkőt is érdekelték és érintették a hitviták, ezért néha távolságtartóan, máskor csípősebben fogalmaz egy-egy olyan könyv kapcsán, amely a protestáns-katolikus vallási nézetek különbségét tárgyalja. Keresztúri Pál Felserdűlt keresztyén (1641) című munkájának tartalmát érintve megjegyzi, hogy a szerző „refutállya ebben a’ munkában azt a’ ki tett tzégér nevű munkáját valami Jesuitának, mellynek titulussát láthatod e’ könyvben „pag. 196. ao.20.”.544 Jelen esetben azonban a kijelentés ténymegállapításként is érzékelhető. Pázmány Péter A nagy Calvinus Jánosnak hiszek-egy-istene című munkája kapcsán bővebben kifejti véleményét a könyvről: „Iszonyu káromlásokkal ’s hamysságokkal tellyes örök tűzre mélto bolond könyv”.545 Láthattuk, az ilyen és hasonló megjegyzésektől a honismereti kötet művelődéstörténeti fejezetében tartózkodott Benkő, hiszen a kiadásra kész munka nem juthatott volna az olvasók kezébe, ha a cenzúrán fennakad a vallási szempontból intoleranciát mutató magatartása miatt. Az ilyen megjegyzések száma azonban csak erre az egyre korlátozódik, így biztos, hogy az Additamenta összeállítása során sem jellemezte Benkőt a felekezeti elfogultság. Az időben legkésőbbi bejegyzett évszám 1781, amely id. Verestói kötetének Benkő, Additamenta, 447. Kettejük kapcsolatát Egyed Emese is tárgyalja, és felhívja a figyelmet arra, hogy a két testőríró sok levelet váltott egymással, sajnálatos módon azonban a prózai levelek jelentős része elveszett. Arra is rámutat, hogy igen jó viszonyt ápoltak, Bessenyei atyai barátként tekintett Barcsayra, sőt, a Lucanus-fordításra is Barcsay ösztönözte. Lásd: Egyed Emese, Levevék fejemről múzsák sisakomat, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1998, 81. 544 Benkő, Additamenta, 418. 545 Uo., 428. 542 543 179 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE második megjelenése kapcsán tűnik fel. Ezzel szemben a Sófalvi levelének végéhez illesztett lista néhány tétele 1781 utáni kiadási dátumot visel. Pótlások pótlása. Benkő József levélvégi historia litterariája Fennebb kitértünk arra, hogy a Mikó által ismertetett forrásokban a Sófalvi József levelének végére illesztett lajstrom, oldalszámait tekintve, éppen az Additamenta után következett. A következőkben tekintsük át, milyen viszonyban állhatott ez a lista Benkő korábbi pótlásaival. Ha rátekintünk erre az összeállításra, nem mondhatjuk azt, hogy egy koherensen felépített jegyzékről van szó, inkább az esetlegesség jeleit vélhetjük felfedezni. Benkő, akárcsak a levelekben előforduló kölcsönzések esetében, itt sem jelöli pontosan a szerzőt és címet, hanem általában a cím egy-két kulcsfogalmát emeli ki. A jegyzék első néhány tétele tehát a következőképpen jelenik meg: Bornemisza János estvéli órái; Lisbona Sülyedése Historiája; Taxonyi János történetei546 stb. Amellett, hogy a címleírások hiányosak, azt sem tünteti fel, hogy éppen nyomtatott vagy kéziratos műről van-e szó, nem is beszélve a kiadás helyéről és idejéről. Feltehetjük a kérdést, vajon mi lehet az oka annak, hogy egy ilyen hevenyészett, kidolgozatlan listával állunk szemben. Ha Benkő állította össze a listát, vajon azt gondolta, paptársa otthonosan mozog a régi és újabb kiadványok, szerzők között, s így fél szavakból is megérti őt? Vagy esetleg a lista csak egy vázlat, amely aztán kidolgozásra került volna? Vajon mi alapján állította össze lajstromát, mit használt fel: könyvkatalógusokat, könyvtári jegyzékeket, saját olvasmányait, emlékezetét, esetleg valamely hírlapban megjelenő ismertetéseket? Milyen tárgyú munkák fordulnak itt elő, milyen századokból? A következőkben ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására teszünk kísérletet. Noha a levelezést közreadó szerkesztők megpróbálták azonosítani a feljegyzett nevekhez járuló munkacímeket, így nem lenne feltétlenül szükséges ezeknek újonnan való felsorolása, a jobb átláthatóság és meglátásaink alátámasztása érdekében mégis elengedhetetlen a jegyzék legalább bizonyos tételeinek ismertetése. Benkő József virtuális könyvtárának öszszeállítása során már rávilágítottunk arra, hogy Benkő jól ismerte mind Teleki Sámuel könyvtárát, mind a Kendeffy Ráhelét, hiszen a könyvlajstromok kéziratos másolatai fellelhetőek a Benkő-hagyatékban, noha ezek a jegyzékek csak töredékes másolatai a Teleki- és Kendeffy-könyvtárak 546 Benkő, Levelezése, 214. 180 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA katalógusainak. Ennek ellenére számításba vehetők mint olyan dokumentumok, amelyek Sófalvi listája kibővítésének alapjául szolgáltak. Benkő a felsorolást Bornemisza János estveli óráinak említésével kezdi.547 A munka szerzője Hunyad vármegye főispánja volt, ötfelvonásos szomorújátéka Kolozsvárt jelent meg 1777-ben. Ez a tétel hiányzik Bod munkájából, s valószínűleg Sófalvi József listájáról is, hiszen itt a szerzői név és a hozzá kapcsolódó munka rövid címe is előfordul. Bornemisza művét Teleki Sámuel 1811-ben kiadott katalógusa is rögzíti.548 Benkő listavégi bejegyzéséhez képest, a katalógus pontos címet tartalmaz, ill. a megjelenési évet, helyet és a kiadvány méretét is. Bár a kancellár könyvtári katalógusának nyomtatott megjelenése a 19. század elejére esik, ez nem jelenti azt, hogy Benkő ne ismerhette volna annak még kéziratos változatát, hiszen Deé Nagy Anikó Teleki Sámuel könyvgyűjtő tevékenységét vizsgálva konstatálja, hogy a Téka kialakulásának nyomon követését a kézírásos lajstromok teszik lehetővé, amelynek első darabja el is készült 1775-re,549 tehát 1783-ban már a középajtai literátor támaszkodhatott erre. Úgy látjuk, hogy a Teleki-féle katalógus és a kialakulóban levő könyvtár alapos ismeretét bizonyítja a soron következő cím is: „Lisbona Sülyedése Historiája”. Szabó György jegyzetében A lisszaboni földrengésről cím szerepel,550 egyéb adatot azonban nem közöl erről. Értelmezésünk szerint arról a kéziratról lehet szó, amely ma is megtalálható a Teleki‒Bolyai Könyvtár állományában, s amely a következő címet viseli: A’ Liszbonai veszedelem avagy Visgálása azon axiómának: Minden jól vagyon.551 A kézirat elemzésével Szilágyi Ferenc foglalkozott. A francia gondolkodó mind az említett költeményben, mind Candide című munkájában megörökítette a lisszaboni földrengés eseményeit, ám a költemény fordítójának kilétére Szilágyi csak később, kolozsvári kutatásai során bukkan rá. Aranka György hagyatékát tanulmányozva egy Dessewffy József által 1798-ban küldött levélben azonosít olyan tartalmi elemeket, amelyek egyértelműen a Voltaire-fordításra utalnak, így Szilágyi a fordító személyét a felső-magyarországi politikusban azonosítja.552 Mivel Sófalvi levele 547 A címek azonosításában Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című kötetének hálózati változatát használtuk. (http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/). A mű pontos címe: Bornemisza János estvéli időtöltése. [2019. 02. 01.] 548 Teleki Sámuel, Bibliothecae Samuelis Com. Teleki de Szék, Pars Tertia, Viennae, Typis Antonii Pichler, MDCCCXI, 299. 549 Deé Nagy, i. m., 189. 550 Benkő, Levelezése, 435. 551 [Dessewffy József], A’ Liszbonai veszedelem avagy Visgálása azon axiómának: Minden jól vagyon. Teleki‒Bolyai Könyvtár, Marosvásárhely, Ms. 355, coll. 40, f. 886d. 552 Szilágyi Ferenc, Voltaire Poème sur le Désastre de Lisbonne című versének ismeretlen magyar fordítása a XVIII‒XIX. század fordulójáról = Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései), szerk. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 181 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE 1783-as keltezésű, s mert ebben már előfordul a Voltaire-fordítás említése, azt is gondolhatjuk, hogy ez valamikor az 1780-as évek körül keletkezhetett, csupán a Dessewffy‒Aranka-levelezésben később, 1798-ban került sor ennek megtárgyalására és kielemzésére. Igaz, azt nem tudjuk, mikor került ez a lista a levél versójára, de az biztos, hogy Benkő Teleki Sámuel könyvtárából ismerte a kéziratos fordítást. „Taxoni János Történetei” kapcsán a jezsuita szerzetes vallási tárgyú,553 több kiadást is megért (1740, 1743, 1759) munkájára gondolhatunk. Jelen esetben a Magyar Hírmondó 1783ban tudósít arról, hogy a kötet megvásárolható a Landerer-műhelyben.554 Draskovits János Horologii principum555 című munkáját nem lelhetjük fel Teleki Sámuel katalógusában, és a Hírmondóban sem. Ez után ifj. Szilágyi Sámuel Az ausztriai paraszt ifjúságot a jól rendelt mezei gazdaságra oktató kézi könyvecske című fordítását említi, amely szintén több kiadást megért; 1774ben, 1776-ban is megjelent a munka, amelynek eredetije Johann Wiegand osztrák tudós nevéhez köthető. Teleki katalógusában ez szintén megtalálható,556 de a Magyar Hírmondó is tudósít a fordítás megjelenéséről egyik 1783. novemberi számában.557 A későbbiekben elkülönítést figyelhetünk meg, a „Dissertatiok” címszó alatt és az afölött levő munkák között. Beregszászi Mózes, Nánási András, Szentsimoni József, Zágoni József, Orbán (Szathmári) Sámuel, Janki Péter, Vécsey Gergely, Kocsi János vallásos tárgyú munkái 1720 és 1753 között jelentek meg. Balog József esetében valószínűsíthető, hogy Benkő a Balog által neki ajánlott munkára gondolt (Specimen inaugurale…), ez 1779-ben jelent meg.558 A disszertációk esetében nem sikerült azonosítanunk azt a forrásdokumentumot, amelyre a literatúratörténet-író Benkő támaszkodhatott. Ezek tematikája vallási tárgyú, keletkezési idejük a 18. század első felére tehető, így például a Magyar Hírmondó fel sem merülhet lehetséges forrásként. Igaz, a Hírmondó szorgalmazta a disszertációkról való híradást,559 de a lajstromban felsorolt, fokozatszerzés céljából megírt munkák 30‒40 évvel korábbra datálhatók, mint az első magyar hírlap megjelenése, 1996, 219‒221. 553 Taxonyi János, Az emberek erkölcseinek és az Isten igazságának tükörei, Győr, 1740 és 1743, ill. Kassa 1759. Ld. Szinnyei, Magyar írók…, http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/ [2019. 02. 01.] 554 Magyar Hírmondó, 1783. nov. 22, 93. levél, 744. (Megj. A Tudósítás külön levélként jelenik meg, noha maga a 93. szám nincs feltüntetve, ám előtte a 92., utána a 94. szám következik). 555 Régi Magyarországi Nyomtatványok II., szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Budapest, Akadémiai, 1983, 994. tétel. 556 Teleki, i. m., 376. 557 Magyar Hírmondó, 1783. nov. 22., 93. levél, 740. 558 Benkő, Levelezése, 84‒85. 559 A Magyar Hírmondó első esztendeje, 18, http://real-j.mtak.hu/1019/1/Magyar_hirmondo_ 1780.pdf. 182 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA így az azokról való tudósítás nem volt aktuális, s nem tartalmazza ezeket a Teleki-katalógus sem. Gyöngyösi János, Benkő levelezőtársa teológiai disszertációja révén is helyet kaphatott a jegyzékben. Az ő nevének említésével azt is mondhatjuk, hogy eltörlődik a disszertációk kategóriája, hiszen a vallási, teológiai tárgyú munkák csak a lista második felében tűnnek újra fel, így azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy Gyöngyösi mint költő nyert felvételt a jegyzékbe. Baróti Szabó Dávid Paraszti majorság című fordítása kerül említésre, amely a Teleki-féle katalógusban is előfordul,560 de részletekbe menően olvashatunk erről a Magyar Hírmondó 1780. szeptember 27-i, 79. levelében is.561 Váli István esetében a Historia Augustorum, azaz Római imperatorok tüköre című, 1778-as kiadványt jegyzi, amely ugyancsak megtalálható a Teleki-féle katalógusban,562 de a Hírmondó Landerer-féle könyvjegyzékében is.563A „Decretum Tripartitum” bejegyzésénél annak új fordítására teszi a hangsúlyt. Szabó jegyzetében Weres Balázs váradi főbíró nevét említi, aki 1773-ban adta ki a műfordítást.564A kiadvány szerepel a Teleki-katalógusban is, ám ennek csak első, 1565-ös, debreceni edíciója.565 Feltűnik a 17. századi Laskai János Lipsius-fordítása is, azonban itt nem tudjuk, melyik munkára kell pontosan gondolnunk: Lipsiusnak az állhatatosságról566 írt könyvére vagy a polgári társaság tudományáról szóló munkájára.567 Bod Péter az Athenasban ez utóbbit említi.568 A továbbiakban a Pápaiak sora következik. Elsőként Pápai Páriz Ferenc neve tűnik fel, aki teológiai disszertációt jelentetett meg a 18. század elején (Dissertatio theologica), Pápai Páriz András orvosi disszertációja 1732-ben jelent meg, míg Pápai Páriz Imre teológiai értekezése 1719-ben. A következő név esetében probléma merül fel, hiszen Benkő „Szili István Szüntelen égő Áldozatját” említi, azonban Szinnyei írói lexikonja ilyen nevet nem tart számon. A név feltűnik az Additamentában is, Benkő a következőket írja róla: „Botsátott ki egy imádságos könyvet ezen titulus alatt: Szűntelen való egészen egö áldozat. In 8vo 1755”.569 Benkő kitér az imádságos kötet tartalmára, s vázolja annak struktúráját is, bemutatja az imádTeleki, i. m., 360. Magyar Hírmondó, 1780. szept. 27., 78. levél, 630. 562 Teleki, i. m., 372. 563 Magyar Hírmondó, 1783. nov. 22., 93. levél, 744. 564 Benkő, Levelezése, 436. 565 Teleki, i. m., 207. Vö: Régi Magyarországi Nyomtatványok I., szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Holl Béla et alii, Budapest, Akadémiai, 1971, 207. tétel. 566 Régi Magyarországi Nyomtatványok III., szerk. Heltai János, Holl Béla, Pavercsik Ilona, P. Vásárhelyi Judit, Budapest, Akadémia, 2000, 1876. tétel. 567 Uo., 1867. tétel. 568 Bod, i. m., 156. 569 Benkő, Additamenta, 436. 560 561 183 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE ságok rendjét. A leírás olyannyira részletes, hogy azt kell gondolnunk, a pótlások szerzőjének nem csupán a könyv megjelenéséről volt tudomása, hanem közvetlenül ismerte azt, talán megvolt saját könyvtárában is, vagy esetleg az általa látogatott magánkönyvtárak valamelyikében akadt rá. Az eddigiektől eltérően a nőírók is megjelennek, Wesselényi Zsuzsannának a „Selyem bogárról” és a „Len mívelésről” szóló munkáit említi, azonban Szabó György megjegyzi, hogy ilyen tárgyú, Wesselényi Zsuzsanna nevéhez kötődő munkákat nem tartanak számon a bibliográfiák,570 s Szinnyeinél sem találunk erre vonatkozó információkat. V. László Zsófia említi, hogy Wesselényi Zsuzsanna édesanyja, Daniel Polixéna a zsibói birtokon selyemhernyó-tenyésztésbe kezdett,571 ami némiképp megmagyarázhatja a nemesasszony érdeklődését az ilyen jellegű munkák iránt. A továbbiakban néhány mezőgazdaságban hasznosítható kiadvány címéről olvashatunk. Teleki Ádám Cidjének, Bessenyei György Holmijának címével is találkozunk. Teleki kapcsán kell megjegyeznünk, hogy az ő és a Kovásznai Sándor neve bejegyzés nélkül fordul elő az Additamentában. Teleki fordításának megjelenéséről a Magyar Hírmondó egyik, 1781-es számában olvashatunk híradást,572 Bessenyei Holmija a Teleki-katalógusban573 fellelhető. Kemény Sámuel jogi tárgyú munkája 1779-es datálású, Csernák László több disszertációt is közreadott 1771‒1775 között, amelyekben orvosi és mai értelemben vett fizikai kérdéseket fejtegetett. Wesselényi Mária nevéhez kapcsolódik a Szüntelen való örvendezésnek mestersége című, 1784-es kiadvány. Ezt követően újra Bessenyei György nevével találkozunk, itt Pope-fordításáról tesz említést Benkő, majd Báróczi Sándor és Mészáros Ignác munkáival, fordításaival találkozunk. A jegyzékbe felveszi Bíró István jezsuita költeményeit, azonban címet nem rendel ide, Nádudvari Elek kapcsán Fogadás-tételnek jó illatú áldozatja című, 1772-es fordítását azonosítja Szabó György és Tarnai Andor.574 Milesz József esetében annak orvosi munkáit említhetjük a 18. század második feléből. A továbbiakban Benkő Sámuel orvos- és bölcsészdoktor nevével találkozunk, akinek munkássága többnyire az orvostudomány területére tehető. Őt követi a lista összeállítója, maga Benkő József. Szabó Zsigmond neve ismeretlen az irodalomtörténet számára. Gyulai Sámuel császári és királyi kamarás esetében mind költeményeire, mind katonai tárgyú, esetleg orációjellegű írásaira gondolhatunk a 18. század közepéről, Fogarasi Pap József tanár, bölcsész számos munkát adott közre. Szőnyi Benjámin vallási tárgyú kiadványairól ismereBenkő, Levelezése, 436. V. László Zsófia, Daniel Polixéna, a „Magyar Minerva”. Egy 18. századi nemesasszony élete és példája a halotti beszédek tükrében, Sic itur ad astra, 58(2008), 165. 572 Magyar Hírmondó, 1781. ápr. 21., 31. levél, 244‒245. 573 Teleki, i. m., 295. 574 Benkő, Levelezése, 436. 570 571 184 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA tes a 18. század közepéről, míg Szőnyi Pál esetében Szabó György csupán feltételezésbe bocsátkozik, Mezei beszélgetés című, Pozsonyban megjelent munkáját említi; Kolumbán János táblabíró történeti munkáiról ismert. A Szemerei nevet Szabónak nem sikerült azonosítania, Fejérvári néven Fejérvári István orvost sejti, a 17. század második feléből.575 J. F. Osterwald francia protestáns lelkész neve is előfordul, aki teológiai tárgyú műveket adott ki, akárcsak Jean La Placett. Osterwald egyik fordításáról olvashatunk a Hírmondó 1781. májusi levelében,576 de ezek fellelhetőek a Teleki-katalógusban is.577 A francia lelkészeket Horányi Elek és Weszprémi István követi, Weszprémi esetében Benkő annak orvosi lexikonját említi. Alvári néven Emmanuel Alvarez jezsuita iskolákban oktató nyelvtanírót azonosítja Szabó György.578 Szeli Károly orvosi munkáiról volt ismert, ezek közül a himlőről és a bábamesterségről szólók emelhetőek ki. Vetsei Pataki Istvánnak 1757-es földrajzi tárgyú írását jegyzi le, majd a sort Szatmárnémeti Pap István 1763-as, Magyar-Ország versekben-való rövid le-irása című munkájával zárja. Mivel Benkő jegyzései hiányosak, Szabó György és Tarnai Andor csupán lehetőségeket vázolhattak fel, hiszen nem tudhatták, s nem tudhatjuk ma sem, az egyes nevek kapcsán mely művekre gondolhatott Benkő. Ennek ellenére úgy látjuk, a lista az Additamentától függetlenül készült, hiszen alig egy-két egyező nevet találunk (Bessenyei György, Szeli József), így 90–95%-ban új információkkal találkozunk. Ez azt is jelenthetné, hogy a mű- és névjegyzék az „accludáltatott” lista másolata. Mivel azonban az itt felsorakoztatott neveket és műveket nagyrészt sikerült visszakeresnünk az első magyar nyelvű hírlap hasábjain, valamint a Benkő által ismerhetett nemesi könyvtárak katalógusaiban, s mert ezek között olyan adalék is feltűnik, amelyet Benkő biztosan ismert, mint az említett Voltaire-fordítás, azt a lehetőséget valószínűsítjük, hogy ez a néhány oldalas pótlás egyszerre szolgált a kolozsvári és középajtai prédikátor Athenas-kiegészítéseként, s ezt bizonyítja a Mikó Imre által ismertetett oldalszámozás is. Látható, hogy 1784-es kiadású munka is előfordul a levélvégi historia litteraria esetében. Úgy látjuk, hogy Benkő saját Additamentája összeállításának ideje (1780 körül) és Sófalvi levelének megérkezése között némiképp szüneteltette a pótlások gyűjtését, hiszen a jegyzékek nem mutatják az időközben megjelenő munkák folyamatos felvételét. Sófalvi levele tehát új lendületet adott a munkának. Uo., 436. Magyar Hírmondó, 1781. máj. 9., 36. levél, 284. 577 Teleki, i. m., 349, 333. 578 Benkő, Levelezése, 436. 575 576 185 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Mivel a jegyzék nem kidolgozott, úgy látjuk, hogy emlékezet alapján állíthatta azt össze. A tematikai megoszlást tekintve elmondható, hogy nem figyelhetünk meg tudományterületenkénti korlátozottságot. Sem Sófalvi, sem Benkő nem szűkítette jegyzékét a vallási tematikára, ahogy ez Bod esetében inkább megfigyelhető, hiszen itt a vallási tárgyú munkákon át a gyógyászati tematikájú kiadványokig, a jogi írásoktól a természettudományig minden megtalálható, ideértve az eredeti és fordított munkákat is, ami arra utal, hogy Benkő egyaránt jelentősnek tekintette mind az alkotói, írói, mind a fordítói tevékenységet. Feltűnő, hogy a felsorolt nevek közül sokan Benkő kortársai voltak, tehát a Sófalvi által küldött pótlásokat a 18. század utolsó negyedének tudósneveivel is kibővítették volna, a kortársak munkásságáról pedig bőséges anyag állt rendelkezésre, ugyanis a respublica litteraria tagjait összekötötte a személyes ismeretség vagy levelezés, másrészt az időszaki kiadványok, az aktuális híradások lehetővé tették a tudományos és kulturális élethez való folytonos kapcsolódást. Míg a fentebbi két jegyzék esetében majdnem teljes újszerűségről beszélhetünk, a Szathmári Pap Mihály és Benkő József pótlásai esetében a kezdeti hasonlóságok lesznek szembeötlőek. A Szathmáriak pótlásai Szathmári Pap Mihály kolozsvári református lelkész, tanár és fia, Zsigmond pótlásait a kolozsvári Egyetemi Könyvtár Kézirattárában lelhetjük fel. Két ilyen jegyzetelt kötet is fennmaradt, az Ms. 404, ill. az Ms. 405 jelzetű, ezek különbségéről azonban a későbbiekben szólunk. Az apa és fiú, ill. három másik kéz kiegészítései a Bod Magyar Athenasának oldalai közé befűzött üres lapokon olvashatók. Bretz Annamária rávilágított arra, hogy a kéziratos kolligátum nem volt ismeretlen az irodalomtörténeti kutatás előtt, hiszen az ebben fellelhető adatok felhasználásra kerültek a Régi Magyar Könyvtár, valamint a Régi Magyarországi Nyomtatványok köteteinek összeállításakor.579 Továbbá megkísérelte azonosítani a fennmaradó másik három szerzőt, ám az adatok nem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy megnyugtató következéseket lehessen levonni a bejegyzéseket írók személyére vonatkozóan. Mindenesetre néhány bejegyzés utal ezek összeállítóinak esetleges kilétére. Az Ms. 405 jelzetű pótlás címoldalán a következő bejegyzés olvasható: „Az itten lévö Jegyzések, az Irásnak Collatiojábol az Schmalius Andrástol580 származottaknak látszanak, a’ ki hová való Pap? Vagy mi? lett légyen, nem tudom, de hogy a’ Calvinisták, és Bod ellen-is 579 580 Bretz, i. m., 132. Fölötte más tintával: unitár. Pap. 186 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA mérték nélkűl való mergességű lett legyen, Jegyzesi bizonyitják”.581 Meg kell jegyeznünk, hogy ez a kötet tartalmi szempontból nem olyan gazdag, mint az Ms. 404-es jelzetű, ugyanakkor a kéziratos jegyzések sokkal rendszerezettebbek. Akárcsak a másik kötetben, 19. század eleji, közepi művek megjelenéséről itt is szó esik. Benkőnek csak a Transsilvaniája fordul elő hivatkozási alapként, nincsenek római számokkal jelölt iratokra való hivatkozások, de több kéz írása fellelhető a kötetben, sőt, némelyik megegyezik a másik, jegyzetelt Athenasban szereplő kézírásokkal. Azt gondoljuk, hogy mivel az első kötet sűrűn teleírt, az időközben begyűjtött információknak ebben az új, Ms. 405 jelzetet viselő kötetben szántak helyet a pótlások rendszerezői. A jegyzetelők személyére vonatkozóan egyet kell értenünk Bretz meglátásával, miszerint nem bizonyítható, hogy a református vallás ellen fellépő egyén valóban Schmal András evangélikus lelkész lett volna, hiszen a fennebbi bejegyzésen kívül más, erre utaló jel nem fedezhető fel. A Bretz által összegyűjtött megjegyzések alapján látható, hogy ezek szerzői hol dicsérnek, hol elmarasztalnak, máskor Bodot róják meg pontatlanságai, elfogult magatartása miatt.582 Az adatszolgáltatók kilétére vonatkozóan elenyésző információt találunk. Egy bejegyzésben azonban ez olvasható Szombathi János neve kapcsán: „Velunk-is igen szép jegyzéseket közlött, 1790. esztbe”.583 Egy másik lapon található bejegyzés szerint konstatálta Bretz, hogy a Szombathitól származó információk római számokkal voltak tagolva, s ennek megfelelően a Szathmáriak is következetesen alkalmazták ezeket a római számokat a hivatkozások során.584 Úgy látjuk, hogy Szombathi János mellett Benkő József is adatokat szolgáltatott a kolozsvári tanárok számára, noha ezt a tartalom alapján állapítottuk meg, hiszen az Additamentára nem történik hivatkozás, a Transsilvaniára, Horányi Memoria Hungarorum és Nova memoria Hungarorum című köteteire, Wallaszky Pál Conspectusára, Sándor István Magyar könyvesházára és más kötetekre már igen. Ha tartalmi szempontból összevetjük a két jegyzéket, a következőket állapíthatjuk meg: az A betűtől az F betűig terjedő nevek esetében biztos, hogy a Szathmáriak valamelyike felhasználta az időben korábban létrejövő Additamentát, hiszen a tudósnevek mellé jegyzett szövegek vagy teljes mértékben, vagy enyhe módosulásokkal (rövidítések, néhány szavas betoldások) megegyeznek. A következőkben néhány példát emelnénk ki: Jegyzetek Bod Péter Magyar Athénásához, KEK, Kt., Ms. 405. Bretz, i. m., 134‒135. 583 Szathmári Pap Mihály jegyzetei Bod Péter Magyar Athenasához, KEK, Kt., Ms. 404, 283. 584 Bretz, i. m., 134. 581 582 187 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Benkő József: Additamenta Grammatica Latina nova ac naturali methodo in usum Scholasticae juventutis adornata, editio tertia corectior et sexta parte auctior. Impressa Ano N. S. MDCCLXVI. Pag. 152. Apafi Mihály Fejedelem irt még egy munkátskát illyen Titulus alatt: Az egész Keresztyéni Vallásnak rövid fundamentumi. Megint ketségbenesés ellen való egy nehány Lelki orvosságok. Irta Gyula Fejérváratt 1645. Ajánlotta az Edes Annyának Petki Borbárának, Apafi György özvegyének. Ujjolag ki nyomtattatott Kolosvárt, Páldi Istvánnál 1753ban in 8vo pagg. 72. 4. IV. Ats Mihály I.) Arany Lántza Lötsén 1706 in 12o. Angostában 1760. Pag. 200 x 4. Nagyobb részént abbol vagynak vétetve a’ Bujdosás emlékezet kövében lévő imádságok, és az imádságok végein való versek is. 2.) Boldog halál Szekere. Ki nyomtattatott harmadszor Jénaban 1751ben in 12. Az editornak a’ ki tsak ezen betűkkel nevezi magát S. I. N. C. P. hasznos elöl járo beszédével. pag. 460. + 30 index x 38. Prefatio Negyedszer ki nyomtattatott Enyeden. Bándi Mihály Bujdosók vezérét ujjonnan ki nyomtattatták G. Rhedei Farkas és Felesége G. Teleki Kata Kolosvárt Páldi István által 1769. p. 216. Ehez vagyon adva az Urnak Vatsorájával élő kegyes embert vezető Szent Kalauz, mellyet Tilemán Filep János Német munkájábol forditott Sárvári János Piscolti Predicator 1769. Benitzki Péter Rhytmussai irattak, a’ mint a’ Bartok István Esztergomi Vicarius Praefatiojából láttzik 1664ben ki nyomtattatott Lötsén is 1728ban pag. 288x22. Debretzenben 1756 Kállai Gergelynél pag. 298x22. Szathmári Pap Mihály jegyzései Gram. Lat. Nov. ac naali metgodo (!) in usum Schol. adornata. Ed. 3. correctior, & 6a parte auctior. impressa Ao N. s. 1766 Dno Dni? pag. 152 Apafi Mihály Fejedelem irt meg egy munkát: az egész keresz. vallásnak rövid fundamentoma; meg irt Kettsegbeesés ellen való egynehány Lelki vigasztalások. Irta Gy. fejér. 1645 ajanlotta édes Annyának Petki Borbalanak Apafi György özvegyének. Nova editi Kolos. Paldi Istvánnál 1753. in 8vo. pag 72. Áts Mihály: Arany Lántza. Lőtsén, 1706. in 12. Angostában 1760. pag. 200. (4) Nagyobb részént ebből vagynak vétetve a Bujdosás Emléke kövében lévő Imádságok, és az Imádságok végein volt versek is. (2) Boldog halál Szekere. Nyomt. 3 Jénába 1751. in 12o. Az Editornak aki tsak ezen nevekkel nevezi magát S. I. N. C. P. Hasznos Elől járó beszédével. pag. 460. + 30 Index x 38 Prefatio. 4szer ki nyomt. N. Enyeden. Bándi Mihály Bujdosók vezérét újonnan ki nyomtatták G. Rédei Farkas és Felesége G. Teleki Kata Kolosv. Páldi István által 1769. pag. 216. Ehez vagyon adva az Urnak Sz. Vatsorájával élő kegyes embert vezető Sz. Kalauz mellyet Tilemán Filep János Német Munkájábol forditott Sárvári János Piskoti Praedikátor 1769. Benitzki Péter Rithmussai irattak mint a Bartók István Esztergomi vicarius Prefatiojabol látszik 1664. Nyomt. Lőtsén is 1728ban. pag. 288.x22. Debr. 1756 Kállai Gergelynél pag. 298x22 A példákból látszik, hogy a szövegek tartalmi szempontból teljes mértékben megegyeznek, mindez pedig a Benkő-anyag felhasználását bizonyítja Szathmári pótlásainak első részében. Később szembeötlő lesz, hogy a szövegnek csupán egy részét veszi át Szathmári. Bél Mátyás nevéhez Benkő terjedelmesebb szöveget csatol, Szathmári ennek csupán felét jegyzi be saját pótlásai közé. Igaz, Bél neve Szathmárinál többször is előfordul. Egyik esetben egy római számmal jegyzett irathoz irányít, a másik esetben Wallaszky Pál Conspectusához. Bessenyei György esetében hasonló a helyzet, ám esetében Benkő csupán Az embernek próbája című fordítását 188 EME BENKŐ JÓZSEF ADDITAMENTÁJA jegyzi, Szathmárinál viszont már megjelenik az Ágis tragédiája és a Hunyadi László című munkákról való híradás is, noha igaz, itt hivatkozás történik a Mindenes Gyűjtemény egyik 1789-es számára, tehát nem kizárt, hogy a későbbi bejegyzés miatt fordul elő Bessenyei neve kétszer. Bethlen János, Dobai István esetében a szövegek megegyeznek, Debreczeni Péternél apró, fogalmazásbeli eltérésekre figyelhetünk fel: míg Benkő a nyomdász esetében Brener Sámuel özvegyét jegyzi, addig Szathmári az özvegy helyett a Brener Sámuelné megfogalmazással él. Drégely („Dreg”) Palánki János esetében a Benkő-féle információkat megtöri egy kiegészítés, majd a szöveg újra az Additamentából vett információkkal folytatódik. Fábritz János esetében már olyan bevezető vagy összekötő szövegekkel találkozunk Szathmárinál, amelyek Benkőnél hiányoznak, ám tartalmát tekintve még mindig felismerhetőek az átvételek. Faludi Ferenc nevével kezdődően azonban megszűnik az Additamenta felhasználása. Néhány név esetében találkoztunk a „Vid. Nro. 7” bejegyzéssel. Kezdetben azt gondoltuk, hogy ez az arab hetes szám Benkő kéziratos munkáját takarja, s az erre való hivatkozással a jegyzések szerzője csupán megkíméli magát az információk átmásolásától. Később azonban világossá vált, hogy olyan nevek is előfordulnak a fennebbi utalással, amelyek Benkőnél egyáltalán nincsenek (például Bogáti Miklós, Miklós Sámuel, Szilágyi Sámuel, Zimányi Lajos stb.), így feltételezésünk nem igazolódott be. Mindenesetre az biztos, hogy a Szathmári család férfi tagjai munkájuk első felében felhasználták Benkő József kéziratos pótlásait, amelyet Benkő küldhetett meg, eleget téve Szathmári Pap Mihály kérésének. Mivel a Szathmáriak Athenast kiegészítő tevékenysége huzamosabb időt vett igénybe, s időközben megjelent például Horányi Elek Nova memoriája, Weszprémi István lexikonja és több, hasonló tárgyú, nyomtatott kiadvány, a kolozsvári tanárok úgy találhatták, hogy ezek komplexebb információk tárházai, s eltekintettek a folytatásban Benkő kéziratos anyagának felhasználásától. A fejezetben olyan kéziratos jegyzékeket vettünk számba, amelyek Bod Péter irodalomtörténeti lexikonjához hivatottak kiegészítésül szolgálni. Ilyenképpen szóltunk Benkőnek a Sófalvi József levele végéhez illesztett listájáról, az Additamentáról és Szathmári Pap Mihály és Zsigmond jegyzéseiről is. Úgy látjuk, hogy Benkő nem a Sófalvi József, Szerencsi Nagy István vagy Szathmári Pap Mihály kérésének eleget téve látott hozzá a pótlások összeállításához, hanem ő maga ajánlotta fel meglévő anyagát Sófalvinak 1783-ban. Benkő nem csupán felajánlást fogalmazott meg a kolozsvári tanárnak küldött levelében, hanem kérést is. Szerette volna, ha paptársa megküldi számára saját pótlásait. Ez meg is történt, azonban egy, a Benkő kezétől származó, a válaszlevél végéhez illesztett listát ismerünk, amely Benkő többi munkájához képest jelentős részt új információkat 189 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE tartalmaz, ezért arra következtettünk, hogy a jegyzék egyszerre szolgált Sófalvi saját listájának és Benkő pótlásainak bővítményeként. A Szathmári Pap Mihály munkájával való egybevetés során megállapítottuk, hogy Benkő eleget tett kolozsvári paptársa kérésének és elküldte neki kéziratos kiegészítéseit, hiszen azokat összevetve a Szathmári-féle jegyzékkel, jól azonosíthatóak voltak az átvételek, s ezáltal bizonyíthatóvá vált a felhasználás is. A protestáns lelkészek által írott kéziratos jegyzékek egymás általi kiegészítése tehát a respublica litteraria tagjai közötti eredményes együttműködést és a „protestáns közösségi kohéziót” egyszerre láttatja. A fentebbi jegyzékekkel szemben azonban, amelyek komplex szövegegységekként voltak jelen Benkő munkáiban, a középajtai lelkésznek olyan, ugyancsak a historia litteraria tárgykörét érintő írásai is voltak, amelyek más, vegyes tartalmú írásokkal közösen jelentek meg az első magyar nyelven kiadott hírlap, a pozsonyi Magyar Hírmondó hasábjain. A következőkben Benkőnek a Hírmondó tudósítójaként megmutatkozó literatúratörténet-írói praxisát, cikkeinek jellegét kívánjuk megvizsgálni. 190 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN Benkő József az első magyar nyelvű hírlap, a pozsonyi Magyar Hírmondó tudósítójaként működött 1780−1786 között, s ebben az időszakban számos, változatos tematikájú híradást jelentetett meg. Korábban már utaltunk arra, hogy Benkőnek szándékában állt bővíteni honismereti kötetében megjelent historia litterariáját, ennek összeállítására és kiadására azonban nem került sor. Éppen ezért érdemesnek tartjuk megvizsgálni, hogy a Magyar Hírmondó hasábjain közreadott cikkek kapcsolhatók-e Benkő kiadni kívánt kötetének tervéhez vagy korábbi, ilyen jellegű munkáihoz, a híradások lehetnek-e ezeknek bővítései, folytatásai. Elemeznünk kell azt is, tapasztalható-e valamiféle változás a bemutatást tekintve Benkő koncepciójában, az egyes tudósok, intézmények kapcsán ugyanazokra az aspektusokra teszi-e a hangsúlyt, mint művelődéstörténeti fejezete esetében. Ezen túlmenően szeretnénk bemutatni, milyen arányban jelentek meg a tudománytörténeti vonatkozású írások a más tematikájúakkal szemben, hiszen az arányok azt is mutatják, minek szentelt különösebb jelentőséget, mit tartott fontosabbnak Benkő. Megvizsgáljuk azt is, milyen gyakorisággal közölte híradásait a pozsonyi Magyar Hírmondóban, hiszen felvetődik a kérdés, nem lehetséges-e, hogy a korábban összegyűjtött, kötetbe szánt anyagot adta közre, ezúttal már magyar nyelven. Benkő cikkeinek megoszlását az is meghatározhatta, hogy milyen kapcsolatot ápolt a hírlap szerkesztőivel, így utalnunk kell arra is, hogy befolyásolta-e a református lelkészt a szerkesztők gyakori váltakozása, kihez hogyan viszonyult, kinek mit ígért, s hogyan kapcsolódott híradásaival a lap programjához. Annak érdekében, hogy Benkő cikkeinek tárgya és azok megoszlása átlátható legyen, táblázatban tüntettük fel mindazokat az adatokat, amelyeket a Hírmondóban közölt írások korpusza tartalmaz. Itt rögzítettük a 191 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE szerkesztők nevét és működési periódusait, Benkő publikációinak tárgykörét és azokat a lapszámokat, amelyekben írásai megjelentek.585 A témaköröket tekintve két nagy kategóriát különítettünk el: a historia litteraria-tárgyú cikkeket, ill. az egyéb kategóriába tartozó írásokat. Ez utóbbi gazdasági, közigazgatási, igazságszolgáltatási, katonai, mezőgazdasági, egyházi vonatkozású híradásokat takar, ill. olyan közleményeket, amelyek kuriózumjelleggel bírtak. A historia litteraria kategóriájába feltüntettünk minden olyan jellegű írást, amely a tudományos és kulturális életet érintette. Nem szorítkoztunk csupán azokra a publikációkra, amelyek intézménytörténetre (iskolák, nyomdák) vagy tudósi életpályák bemutatására vonatkoztak, hanem az olyan jellegű írásokat is ide soroltuk, amelyek beépíthetőek lettek volna a historia litterariába. Ily módon helyet kaptak az újonnan megjelenő könyvekről szóló híradások, pályázatokról és azok eredményeiről szóló publikációk, az egyéni műveltségre vonatkozó közlemények, kutatóutakról való beszámolók stb. Mielőtt azonban rátérnénk ezeknek az írásoknak a részletesebb bemutatására, röviden szólnunk kell arról a kontextusról, amely az első magyar nyelvű újság megjelenéséhez vezetett. A Magyar Hírmondó indulása Rát Mátyás, a lap első szerkesztője így vall az Előre való tudakozásban: „Nintsen már Európában egygy országos Nemzet-is, a ki a maga Hazájában történő változások, a világnak viszontagságai, az elmés embereknek hasznos vagy furtsa találmányjaik, a Túdósoknak munkáik, s több a’ féle emlékezetes dolgok felől szólló Híreket, naponként, hetenként avagy hónaponként, az ő saját nyelvén nyomtattatott írásokban, tanúság és múlatság kedvéért ne olvasná. Sőt, nem tsak Európának, hanem még Ámérikának-is minden nevezetes Városiban írattatnak s nyomtattatnak e’ féle hírlelö Levelek. – Tsak az egygy Magyar Nemzet vólt még eddig, sok egyéb fogyatkozásai mellett, ezen igen hasznos szerzeménynek híjjával. Melly híjánosság valamint magában igen betstelen, úgy következéseivel-is mondhatatlan kárára és szégyenére válik az Hazának. Ugyan-is ez a többi között az oka, hogy nem tsak az egyéb világgal, hanem saját Hazánkkal s Hazánkfiaival-is olly szertelen esméretlenségbe úgy élünk, mint a féreg a dióban; azt sem tudván, a mi körűlöttünk történik, s minket leg-közelebbről illet”.586 Lásd erről a 2. számú mellékletet. Előre való tudakozás: Ha vallyon találkoznának-é elegendő számmal, Hazájokat és Nemzeteket igazán szerető Magyar Hazafiak, a kik Magyar nyelven iratandó új Hírekre, vagy-is Hírmondó Levelekre szert tenni kívánnának?, http://real-j.mtak.hu/1019/1/Magyar_hirmondo_1780.pdf [Utolsó megtekintés: 2018. 11. 17.] 585 586 192 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN A Tudakozás szerzője vázolja a magyar újságírás hátrányos helyzetét az európai és amerikai viszonyokkal szemben. Frédéric Barbier és Catherine Bertho Lavenir megjegyzik, hogy az 1760-as évek Franciaországában a nyomdaipari termékek aránya megnőtt a korábbi időszakhoz képest, az 1770-es években pedig a könyvek száma (elsősorban tudományos és szórakoztató jellegű kiadványok) már meghaladta a 6000 darabot, ami egyrészt a nyomdaipar-technika fejlődésének, másrészt a terjesztőhálózatok kialakulásának volt tulajdonítható. A könyvek mellett a periodikák száma is megugrott, hiszen jutányos áron lehetett hozzájutni a lapokhoz, amelyek aktuális és változatos tematikájú információk tárházai voltak. Ezek számarányát francia viszonylatban a szerzők 277-ben határozták meg az 1780-as években. A nyomdaipari termékek nyelvére vonatkozóan a francia szerzőpáros megállapította, hogy a 18. század utolsó harmadában már a nemzeti nyelvek, a francia, a német kerekedtek felül, a latin nyelven írott kiadványok száma apadni kezdett. Ennélfogva az anyanyelven közreadott sajtótermék jóval szélesebb körű közönséget tudott megszólítani.587 Ugyanebben az időszakban a Német Birodalom könyvkereskedelme is a franciához hasonló előrelépést mutatott; a könyvhálózat kiszélesedett, Lipcse a könyvkereskedelem központjává vált. A Monarchia területén hasonló fejlődés volt tapasztalható, mi több, az uralkodói rendeletek azt is lehetővé tették, hogy a birodalom területén kívül megjelent könyveket hamisítsák a nyomdászok, így a német városok között Bécs a könyvkiadás tekintetében a korábbi negyvenharmadik helyről a harmadikra lépett elő.588 Noha Rát Mátyás pontos statisztikai adatokat nem ismerhetett, biztosan tudomása volt az európai könyv- és folyóirat-kiadás helyzetéről, annál is inkább, mert külföldi tanulmányutakra is lehetősége nyílt. Aggodalmai tehát a magyar nyelvű sajtótermékek kiadását tekintve nem voltak megalapozatlanok. Bevezetőjében utal a lap jelentőségére, amely voltaképpen hiánypótló jellegű, s célja, hogy mind a Magyar Királyságban és Erdélyben élők, mind a magyar nyelvet ismerő, külföldön élők számára képet nyújtson a magyar viszonyokról. Kókay György úgy értékelte, hogy noha a hazai sajtó háromnegyed évszázados múltra tekinthetett vissza 1780-ban, az első, anyanyelven írott hírlap megjelenésével új fejezet nyílt a hazai sajtótörténetben. A lap jelentőségét taglalva, a sajtótörténész rámutatott arra, hogy az anyanyelvi sajtóval megszűntek azok a korlátok, amelyeket a német és latin nyelven írott lapok emeltek, s amelyek gátat szabtak az olvasóközönség érdeklődésének, ugyanakkor a Hírmondónak fontos szerep jutott a nemzeti 587 Frédéric Barbier, Catherine Bertho Lavenir, A média története, Budapest, Osiris, 2004, 30–35. 588 Uo. 51–54. 193 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE nyelv fejlesztéséért és elterjesztéséért vívott küzdelemben,589 valamint hozzájárult a nemzeti azonosságtudat megerősödéséhez is. A Barbier–Lavenir-szerzőpáros kötetében olvashatjuk, hogy a nemzeti nyelven megjelenő nyomtatványok a nemzetépítés és nemzettudat médiumává válnak, éppen ezért például a németek azonosságtudatának erősödését a Német Birodalom területén elterjedő francia nyelvű kiadványok s a franciává válástól való félelem generálta. A francia veszély mégis jótékonyan hatott a német kulturális és tudományos életre, hiszen Wilhelm von Humboldt 1810-ben létrehozta a berlini egyetemet, Goethe révén Weimar Európa irodalmi fővárosává vált stb.590 Úgy látjuk, hogy egy hasonló, a Monarchia politikája által előidézett fenyegetettségérzés is hozzájárulhatott ahhoz, hogy magyar nyelvű kötetek, hírlapok közreadását kezdeményezzék az értelmiségiek, hiszen ne feledjük, milyen fontos szerepet tulajdonítottak a nemzet, nyelv és alkotmány hármasának a nemzeti identitás megőrzésében. Visszatérve a Hírmondóra, a szerkesztői tisztet a hírlap indulásától 1782 végéig az evangélikus Rát Mátyás töltötte be. A szerkesztő életpályáját, tanulmányait, a hírlap működésében betöltött szerepét szintén Kókay György ismertette. Hangsúlyozta Rát tanulmányainak jelentőségét, hiszen a lelkészi pályára készülő evangélikus ifjú a Bél Mátyás-féle államismereti iskola szellemében nevelkedett, majd Göttingenben folytatott stúdiumokat. Mind Kókay, mind Biró Annamária a göttingeni egyetemhez kapcsolódóan fontosnak tartják felhívni a figyelmet a Rát Mátyásra gyakorolt schlözeri hatásokra.591 A Schlözer professzor által tartott újságkollégiumok hasznát Kókay pontokba szedve ismerteti. Ezek szerint az államismeret jeles művelője kiemelt jelentőséget tulajdonított az egyes hírek kontextualizálásának, azaz olyan történelmi, földrajzi, politikai ismeretekkel való ellátását, amelyek révén az olvasó átfogó, átlátható képet kaphatott egy-egy eseményről. Szerette volna, ha diákjai meg tudják különböztetni a híreket a kommentároktól, elítélte a jelentéktelen eseményekről való hosszas híradásokat, s ráirányította a figyelmet arra, hogy az egyes közlemények óvatosan kezelendők, némelyik hitelessége megkérdőjelezhető. Harmadrészt úgy tekintett a lapokra, mint a műveltségszerzés eszközeire, amelyek révén még a későbbiekben hivatali funkciókat betöltő egyének is kompetensen 589 Kókay György, A magyar sajtó története. I. 1705‒1848, Budapest, Akadémiai, 1979, 72. (A továbbiakban: Kókay, A magyar sajtó…) 590 Barbier, Lavenir, i. m., 81. 591 Biró Annamária, Az értelmiségi szerep kritériumai a 18. század végi lapszerkesztési gyakorlatban = Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások, 3., szerk. Biró Annamária, Boka László, Budapest‒Nagyvárad, Reciti‒Partium Kiadó, 2018, 134. 194 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN tudnak hozzászólni bizonyos kérdésekhez.592 Kókay a lap jelentőségére vonatkozóan megjegyzi, hogy ez olyan hidat jelentett, amely biztosította az információk áramlását a magyar nyelvterületen.593 Azt is mondhatjuk, hogy az első magyar nyelvű hírlap voltaképpen ugyanazt a célt szolgálta szűkebb körben, mint a korabeli historia litterariák, hiszen a magyar kulturális, tudományos élet előmenetelét hivatott a magyar nyelvet ismerő olvasóközönség elé tárni, másrészt a bemutatott tudósok révén követendő példát állított az olvasók elé, ugyanakkor a mindennapi élet eseményeinek, gyakorlati hasznú információk közlésének is teret engedett, éppen ezért az olvasóközönség köre is bővült. A folyóiratok, hírlapok olvasóközönségének kiszélesedése beágyazódik a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásába, amelynek kérdéseit Jürgen Habermas taglalta. Álláspontja szerint a nyilvánosság szerkezetének és funkciójának átalakulását éppen a sajtó láttatja a legjobban. A magánlevelezéseken túllépő sajtótermékek nyomtatása kezdetben a profitorientáltságon alapult, később azonban a kiadók az üzleti érdekeken felülemelkedtek, ezáltal a lapok a közvélemény megtestesítőivé, befolyásoló eszközeivé váltak.594 Habermas felállított egyfajta fejlődési ívet, s részletesen mutatta be az átalakulási folyamatot az uralkodói udvarokban folyó művészi tevékenységek közönségétől kezdődően a színházak, szalonok, kávéházak, tudóstársaságok közösségének kialakulásán át a folyóiratok olvasása során létrejövő közönségig, noha igaz, abban a periódusban magyar nyelvterületen még nem létezett polgári nyilvánosság, amelyről a szerző beszél. Ennek ellenére a sajtótermékek vegyes olvasóközönsége mindenképpen átmeneti szakaszként fogható fel az elit és a későbbi polgári rétegek között. Habermas a társadalmi nyilvánosság kérdésének taglalásával párhuzamosan az irodalomkritika kialakulását is nyomon követte, s ennek kontextusát az irodalmi folyóiratokhoz kapcsolta.595 A Magyar Hírmondó nem számított irodalmi folyóiratnak, a Magyar Museum már igen. Ennek programjában például jóval erősebb volt a nyelv művelésének, a tudomány előmozdításának igénye, amelyet szorosan egy tudóstársasághoz kapcsoltak a szerkesztők, ugyanakkor ebben már sokkal több, mai értelemben vett irodalmi alkotás is megjelent. A Bévezetésben ezt olvashatjuk: „Ebbe a gyűjteménybe mindazon kisebb szabású munkák béfogadtatnak s közreeresztetnek, melyek jelentett tárgyunkra, azaz anyai nyelvünkben gyarapítására s a tudományoknak hazánkban való terjesz592 Kókay György, Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában, Budapest, Akadémiai, 1983, 98−100. (A továbbiakban: Kókay, Könyv, sajtó...) 593 Kókay, Könyv, sajtó…, 101−105. 594 Jürgen Habermas, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Budapest, Gondolat, 1971, 261–262. 595 Uo., 65–66. 195 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE tésére szolgálnak”.596 Az 1789-ben meginduló Mindenes Gyűjtemény tartalmát tekintve talán közelebb áll a Hírmondóhoz, hiszen amint Vargha Kálmán megfogalmazza, a szerkesztő Péczeli József és társai a hasznos ismeretek terjesztését és az olvasás népszerűsítését tekintették céljuknak, az olvasóközönség tekintetében pedig számításba vették a középnemeseket, a nőket, ugyanakkor figyelmet szenteltek az alsóbb társadalmi réteg, a parasztság olvasóközönséggé nevelésének is.597 Ahhoz képest, hogy a Magyar Museum és a Mindenes Gyűjtemény szerkesztői a lapkiadást szoros összefüggésben látták egy párhuzamosan működő tudományos társasággal, a Hírmondó jóval szerényebb keretű volt, azt is mondhatnánk, hogy voltaképpen egyszemélyes lapnak minősült, néhány külső, időszakos munkatárssal. Míg Rát inkább a kulturális, tudományos hírek közzétételére helyezte a hangsúlyt, addig Révai Miklós 1784-től már nagyobb teret engedett a fordításoknak, egyéni produktumok megjelentetésének, s ezáltal a hírlap, amint Czibula Katalin erre rámutatott, „az irodalmi élet orgánumává”, a későbbi irodalmi lapok elődjévé vált.598 Noha a Magyar Hírmondó tartalmi tekintetben változatos képet mutat az egyes szerkesztők működési periódusaiban, nem kérdéses, hogy az ebben közreadott versek, fordítások és prózai munkák részletei valóban a későbbi irodalmi folyóiratok megjelenéséhez járultak hozzá. A Magyar hírlelő levelek eránt való tudósításban a szerkesztő tudatja, hogy a kiadás terve kedvező fogadtatásra talált, hiszen számos előfizető jelentkezett, olyanok is, akik több példányt igényeltek, mi több „sok érdemes Túdósok és tiszt-viselő Urak pedig, még azon fellyűl holmi emlékezetes dolgok és történetek felől való túdósításokat-is önként ígérni méltóztattanak”.599 Ezen érdemes tudósok közé számlálhatjuk Benkő Józsefet is, aki első cikkét a Hírmondó 1780. szeptember 2-i számában közölte. Abban a hatéves periódusban, amikor Benkő a Magyar Hírmondó tudósítójaként működött, a szerkesztői tisztséget egymást követően hat személy töltötte be: Rát Mátyás, a lap indulásától 1782 végéig; Mátyus Péter 1783 elejétől az év végéig; Révai Miklós 1783 végétől 1784 tavaszáig. Révait Barczafalvi Szabó Dávid követte, aki csupán két hónapig (1784. május eleje−június vége) volt a hírlap szerkesztője. Őt Szacsvay Sándor váltotta fel 1784 júliusától 1786 májusáig. Szacsvay távozása után egy ideig újra Barczafalvi Vargha Kálmán, Program és hivatás, Budapest, Gondolat, 1978, 62. Uo., 65. 598 Czibula Katalin, „Erőltetlek mind azon által szép magyarságodra”. A Magyar Hírmondó Révai Miklós idejében = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 480. 599 A Magyar hírlelő levelek eránt való tudósítás, http://real-j.mtak.hu/1019/1/Magyar_ hirmondo_1780.pdf [Utolsó megtekintés: 2018. 11. 17.] 596 597 196 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN került a lap élére, majd Tállyai Dániel, Ungi Pál és Szűcs Márton, ám mivel Benkő Szacsvay távozása után nem küldött tudósításokat, a lap további szerkesztőiről nem szólunk. Benkő ezek közül hárommal, Ráttal, Révaival és Szacsvayval levélbeli kapcsolatban állott, de például a Ráttal való levélváltás nem is arra a periódusra datálható, amikor ő a lap szerkesztője volt. A Benkő-levelezés csupán két, Rát Mátyás által küldött levelet regisztrál 1785-ből és 1787-ből, egy Révainak küldöttet 1784-ből és egy Révaitól kapottat 1785-ből, ill. egyetlen, Szacsvay Sándor által feladott, 1784-es levelet. A Magyar Hírmondó első szerkesztőjének 1785-ös leveléből csupán regesztát közöl a levelezést közreadó Szabó György és Tarnai Andor, de még ennek alapján is az látszik, hogy a levélváltás nem érintette a tudósítói tevékenységet.600 A későbbi, 1787-es levélben a feladó a félbeszakadt levelezés megújítására tesz kísérletet, készülő munkáiról és terveiről tájékoztatja a címzettet, és segítségét kéri. Tartalmi szempontból érdekesebb a Révai‒Benkő-levelezés, még akkor is, ha a levelek száma elenyésző. Érdemesnek látjuk ezért, hogy bővebben szóljunk róluk. Vélekedések Horányi Elek Memoria Hungarorumáról Révai Miklós és Benkő József levelezését tekintve úgy látjuk, hogy a kapcsolatfelvétel kezdeményezője Benkő volt, aki 1784 februárjában lelkesen üdvözli a Hírmondó új szerkesztőjét: „Örvendeztetett engemet a méltó dícséretű Ráth Mátyás Úrnak nyelvünk gyalulása körül való mozdulatja; szeretnem kellett Mattus Úrnak ahozz köttetett folytatását, olly igen a mint féltem a Magyar hírlelő Leveleknek félbenn szakaszkodásoktól: most pedig már emelkedvén emelkedem, és csak nem Montgolfiér levegö szekerébe repdesek, örömmel szemlélvén a Magyar Újság Levelek író polcára olly véggel lett ülésedet, hogy hazai nyelvünknek tovább lett fejtegetésébenn, és ki szélesítésébenn izzadozz”.601 Ebben a néhány sorban Benkő lelkes szavai mellett utalás történik a Hírmondó szerkesztőinek megítélésére is. Eszerint a levélíró a Rát- és Révai-féle programmal elégedett, a Mátyus Péter tevékenységével kevésbé. Mátyus Péter egy évet tartó szerkesztősége alatt a lap színvonala visszaesést mutatott; az új szerkesztő nem állt elő programmal, s csak a hírek száraz közlésére vállalkozott. Ebben az időszakban nem kaptak helyet a tudományos élet eseményeiről szóló híradások, könyvismertetések sem igazán, mi több, a lap stílusát és nyelvét tekintve is alább hagyott az elődökéhez képest, állapítja meg Kókay György, azt is hozzátéve, hogy a lap színvonalának hanyatlása egyenesen arányos volt az előfizetők számának 600 601 Benkő, Levelezése, 249. Uo., 216. 197 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE csökkenésével: a kezdeti 500 előfizető száma ugyanis 200-ra apadt.602 Ez arra késztette a kiadót, hogy anyagi haszna érdekében más szerkesztő után nézzen, s ezt pedig a kezdetben Rát Mátyás által is ajánlott Révai Miklósban találta meg. Révai Miklós szerkesztői munkásságát Czibula Katalin méltatta, aki megállapította, hogy a szerkesztők közül Révai volt a leginkább irodalmi beállítottságú.603 Koncepciójának értelmében a jó újságíró feladata, hogy széles körű ismereteket és tájékoztatást nyújtson, s cikkei révén hozzájáruljon a magyar nyelv műveléséhez. Amint kiderül, az ismeretterjesztés mellett a lap népművelői feladatokat is felvállalt, szépirodalmi alkotásokat adott közre, esetenként a szerkesztő kritikával illetett egy-egy művet, s híradásait, szépírói talentumának köszönhetően, történetekké formálta.604 Révai ezen újításai közül Benkő a nyelvművelés terén tett erőfeszítéseit értékeli a levélben, s arra kéri, írjon bőven magáról. Meg kell jegyeznünk, hogy ez a levél az egyetlen, amelyben a levélíró tegeződő formulát használ, ami azért is érdekes, mert ismeretlenként szólítja meg Révait, noha korábban tett már lépéseket annak érdekében, hogy ismeretséget kössön vele. Benkő Rátot kérte fel, hogy ajánlja be Révainak, azonban, amint a levélből kiderül, ez nem történt meg ismeretlen okok miatt.605 A levél hangnemét átható lelkesedés és tisztelet mellett tulajdonképpen a címzett iránti bizalom és barátság ajánlása is azonosítható, bizonyára ennek lehet tulajdonítani a tegeződést. Révai válaszlevele jóval később, másfél év után kelt. Ebben részletesen kifejti a késedelem okát, s beszámol arról, miért is kellett távoznia a Hírmondótól, ír terveiről, s kitér arra is, hogyan ítélik meg Benkő személyét és munkásságát jezsuita barátai. Ezek között a jezsuiták között Denis Mihály császári tanácsost, a bécsi könyvtár őrét és a történeti érdeklődésű Paintner Mihályt említi. Denis kapcsán megjegyzi, hogy azért dicséri Benkőt, mert vallásra való tekintet nélkül értékeli a tudományművelők alkotásait. A Paintnerre vonatkozó adatok érdekesebbek a historia litteraria szempontjából, ugyanis itt Horányi Elek nevével is találkozunk. Révai kifejti, hogy Paintner elégedetlen Horányi Memoria Hungarorum című munkájával, s megbotránkozik a piarista szerzetes „hamar porú, meg gondolatlan, lepke Íróságán”.606 Munkáját hiányosnak tartja, s éppen ezért ösztönzi piarista kortársát a kötet újrakiadására, ezúttal kiegészített formában. Révai Paintner terveiről is beszámol, amelyek között szerepel a Horányi-féle kötet kiegészítése, ill. a Benkővel való kapcsolatfelvétel is. Ez utóbbiban Révai ajánlja közreműködését, s úgy véli, a történeti érdeklődéKókay, A magyar sajtó…, 83. Czibula, i. m., 476−477. 604 Uo., 482‒493. 605 Benkő, Levelezése, 216. 606 Uo., 257. 602 603 198 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN sű tudósok társulása jelentős mértékben lendítené elő a történettudományi kutatásokat. A levélíró néhány sorban így vall a középajtai literátorról: „A’ milylyennek ábrázolnak gyönyörű munkáid, azaz emberséges, egyenes szívű, örömest közlő, a’ köz jót szerető, egy tettébenn való derekas embernek, ez a’ te igaz képzeted…”.607 Amint kiderül, Paintner már korábban érdeklődik tudóstársa felől, sőt, ismeretlenként is támogatását nyújtja tudományos kérdésekben. Révai a levél második felében tudatja azokat a helyesbítéseket és kiegészítéseket, amelyeket Paintnertől kapott Benkő Milkovia című munkájára vonatkozóan (itt többnyire nevekkel egészíti ki Benkő információit). Ezek mellett Benkőtől érdeklődik Janus Pannonius családnevéről, ill. az is foglalkoztatja, megjelent-e már Johann Seivert tudóslexikonja, vagy más, ilyen tárgyú munka. Híradást vár mind Benkő, mind Seivert életére és működésére vonatkozóan, ugyanis a két erdélyi literátorra utaló információkat Horányi kötetében nem talált – írja Révai.608 Horányi Elek levelezését Szelestei N. László rendezte sajtó alá, és jelentette meg 2016-ban.609 A kötetet bevezető tanulmányban a sajtó alá rendező különös figyelmet szentel a tudóslexikon keletkezési körülményeinek, s a tudós szerző kapcsolathálója révén igyekszik feltárni Horányi historia litterariájának elő- és utótörténetét. Szelestei felhívja a figyelmet arra, hogy a tudóslexikon szerzője az előmunkálatok során megszólította a jezsuita Kaprinai Istvánt, az evangélikus Cornides Dánielt és a református Weszprémi Istvánt is annak érdekében, hogy az említettek a birtokukban levő, tudósokra vonatkozó információkat rendelkezésére bocsássák, s ezzel mutat rá Horányi felekezeti elfogulatlanságára.610A tanulmány további részéből kiderül, a jezsuiták csak később nyújtottak támogatást Horányi számára, ez a támogatás pedig éppen a Révaival is levelező Paintner Mihály részéről érkezett. A három vaskos kötet megjelenése után, akárcsak Bod esetében, a tudósok hozzáláttak a kiegészítések összeállításához. Kutatásai alapján Szelestei utal arra, hogy noha nincs tudomásunk olyan adatról, amelyből kiderülne, hogy Révai Miklós levelezésben állott volna Horányi Elekkel, ő is a kiegészítéseket írók sorába tartozik, pótlásait ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.611 Szelestei Paintner tervezetére is reflektál. Ő 1784-ben ismertette Roznák Márton szerzetessel azon elgondolását, miszerint, ha a piarista apát nem adja ki a Memoriához gyűjtött új információkat, saját munkáját jelenteti meg. A kedvezőtlen recepció oka részint abban rejlett, Uo., 257. Uo., 257. 609 Horányi Elek, Levelezése, s. a. r. Szelestei N. László, Budapest, MTA−PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2016. 610 Uo., 10. 611 Uo., 16. 607 608 199 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE hogy egyesek úgy találták, a lexikoníró nem fektetett kellő hangsúlyt a jezsuiták tevékenységének vázolására.612 Ezen elgondolást, úgy látszik, Paintner nem csak Roznákkal, hanem Révaival is megosztotta, hiszen erre utal Révai Benkőnek címzett levelének egyik részlete. A győri lelkész jezsuita társával is tudatja, hogy írt róla Benkőnek, ám itt, a levelek dátumait tekintve ellentmondásokat figyelhetünk meg. Révai Középajtára indított levele 1785. július 11-én kelt, a Paintnerhez címzett ugyanezen év „Pünkösd havának” (májusnak) 28-án. Paintnernek címzett levelét tehát körülbelül másfél hónappal korábban írta, mint a Benkőnek címzettet, mégis ezt olvashatjuk a levélben: „Irtam már Erdélybe is Benkőnek. Sajnálom, hogy mind azt nem közölhetem veled, a’ mit írtam. Denisről és rólad olyly nyomósan, olyly érzékenyen irtam, a’ mint mind kettőtök érdeme, és az én szeretetem rakosgatta tollamra a’ szavakat. Benkő ugyan bizony kéntelen leszen veletek levelező társaságba állani, kivált veled, a’ ki úgy buzgol a’ Magyar Tudománybéli Történeteket szép és rendesebb világba hozni. Benkő is úgy panaszkodik, hogy Horányi itt inkább füstölgő homályt borított fölébe, hogy sem világot. Kedveskedtem Benkőnek, az enyémen kívül a’ te munkáddal is”.613 A tartalmi egyezések alapján, a dátumok zavaró volta ellenére is kétségtelen, hogy arról a levélről van itt szó, amelyet a Benkő-levelezés is regisztrál, noha azt nem tudjuk, miképpen viselhet a Paintnerhez címzett levél korábbi dátumot, mint a Benkőnek indított. Hosszabban tárgyaltuk ezeket a leveleket, mert úgy láttuk, olyan új adatok tűnnek itt fel, amelyekre a szakirodalom mostanáig nem reflektált, s amelyek némiképp rávilágítanak Horányi kötetének Benkő József általi recepciójára, valamint új kapcsolati lehetőségekre utalnak. Azt ugyan tudjuk, hogy Benkő a Magyar Athenas kiegészítésével foglalkozott, ám arról nem vallott leveleiben, hogyan is ítéli meg elődjei munkáit. Éppen ezért annál értékesebb lesz Benkő Révai által említett, Horányi lexikonára vonatkozó megjegyzése. Úgy tűnik, Benkő ismerte a munkát, de a piarista szerzetes lexikonja ahelyett, hogy segítette volna egyes kérdések tisztázásában, inkább elbizonytalanította őt. Nem tudjuk, milyen Benkőnek küldött munkákra célzott Révai, a levél tartalma alapján azonban nem zárhatjuk ki azt sem, hogy saját és jezsuita tudóstársának Memoriához fűzött jegyzéseit küldte meg neki. Adatok hiányában nem áll módunkban a kérdés mélyrehatóbb vizsgálata. Az biztos, hogy Benkő József fennmaradt hagyatéka sehol nem tartalmaz olyan utalást, amely segítene bennünket továbblépni, s a későbbi levelekben sem olvashatunk arról a kínálkozó tudósi kapcsolatlehetőségről, amelyet jezsuita tisztelője kínált fel számára. Uo., 17. Récsey Viktor (kiad.), Révai Miklós levele Paintner Mihályhoz (Győr, 1785. május 28.), ItK, 1896/1, 73. 612 613 200 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN Mindenesetre az elmondható, hogy Horányit, Benkőt és Paintnert a felekezeti kérdésekben való elfogulatlanság rokonítja, s ez a magatartásmód teszi lehetővé a közös munkát is. A küldött levél és a rá érkező kései válasz lehetőséget sem teremt arra, hogy például Benkő cikkeinek jellegéről szó essék, hiszen Révai csak négy-öt hónapig állt a hírlap élén. Benkő József és Szacsvay Sándor A Hírmondó első szerkesztőinek leveleivel szemben, a Szacsvay Sándoré bemutatkozó jellegű. Rögtön szembeötlik a levél datálása, 1784 februárja. Ezt a dátumot Szabó György és Tarnai Andor Jakab Elek Szacsvay Sándor614 című munkájából vette át, azonban Kókay György munkájában az áll, hogy az említett a szerkesztői feladatokat 1784 júliusától látta el.615 A levél első néhány sora is bizonytalanságra ad okot, hiszen a Hírmondó munkatársa így ír: „Én az elmult egész esztendőben oly nagy nyavallyák között írván a M. Hírmondót…”.616 Ezek szerint már 1783-ban is Szacsvay foglalkozott a lap szerkesztésével és összeállításával, erről azonban a sajtótörténet nem emlékezik meg. Felvetődik a kérdés, honnan adódik ez az ellentmondás. A levél egyes tartalmi elemei arra engednek következtetni, hogy Jakab Elek hibásan rögzítette a levél dátumát. Meglátásuk alátámasztására néhány példát is hozunk. A szerkesztő ebben a levélben köszöni meg Benkőnek a mutatótábla elkészítését, ill. elnézést kér amiatt, hogy a Hírmondó egyes számai nem jutottak el a címzetthez, s e hiányosság pótlása végett a levéllel együtt küldi az elmaradt anyagot. A későbbiekben a Fogarasi Pap Józsefről szóló munka kiadásáról esik szó, ám ezzel kapcsolatban a szerkesztő megvallja, hogy nem sikerült megegyeznie a nyomdász Paczkóval, folytatásokban pedig nem akarja azt kiadni a Hírmondóban. Megígéri Benkőnek, hogy szükség esetén saját költségén jelenteti meg a munkát. A Fogarasiról szóló írás az a halotti oráció lehet, amelyet Benkő 1785-ben, a kolozsvári református kollégium nyomdájában jelentetett meg, egy halotti búcsúztatókat tartalmazó, Socrates redivivus címet viselő gyűjteményes kötetben.617 Fogarasi Pap József 1784 decemberében halt meg, tehát Szacsvay levele semmiképp nem íródhatott 1784 februárjában, mert akkor még élt Fogarasi, 614 Jakab Elek, Szacsvay Sándor (I. közlemény), Figyelő, 1882/11, 164. (Itt kell megjegyeznünk, hogy Jakab Elek Szacsvayt 1783-tól a lap társszerkesztőjeként határozza meg. Uo., 171.) 615 Kókay, A magyar sajtó…, 89. 616 Benkő, Levelezése, 216. 617 Benkő József, Oltso Értzeket Arannyá Változtato, Söt Fa Garasbol Leg-Híressebb Arannyat tsináló Erdélyi Magyar Álkimista, az az Tiszteletes és Fötudós Philosophiae Professor Fagarasi Pap József = Socrates redivivus. Seu Imago Philosophi Vere Christiani, Qua Exhibetur Clarissimus, Ac Divinii Ingenii Vir, Dominus Josephus Pap de Fagaras, Claudiopoli, Typ. Colleg. Reform., 1785. 201 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE s Benkőnek nincs más, a marosvásárhelyi professzorról szóló munkája. Hozzá kell tennünk, hogy a Hírmondó hasábjain 1785-ben jelenik meg a Fogarasi haláláról való híradás.618 Ugyanebben a levélben esik szó Benkőnek az 1784-es, Erdélyi oláh nemzet képe című, a parasztfelkelést is tárgyaló munkájáról, amely kapcsán Szacsvay azt ajánlja a szerzőnek, hogy Bécsbe küldje cenzúrára a kötetet, ugyanis máshol esély sincs a kiadás jóváhagyására. Azt is felajánlja, hogy amennyiben nem akadna a kiadásra vállalkozó nyomdász, Benkő a pozsonyi Paczkó-műhelyben megjelentetheti azt, s a tiszteletpéldányok mellett az eladott kötetek árából is kedvező részesedést ígér. A levél azért sem íródhatott 1784 februárjában, mert a parasztfelkelés 1784 őszén teljesedett ki, Benkő pedig nem tudhatott komplex munkával jelentkezni ugyanezen év elején, amikor az események még csak kezdeti stádiumban voltak. A Hírmondó 1785-ös számaiban viszont elég sűrűn olvashatók híradások az események állásáról, ugyanakkor a szerkesztő a május 14-i számban ad hírt Benkő munkájának megjelenéséről.619 Összegezve elmondhatjuk, hogy Szacsvay levele olyan eseményeket rögzít, amelyekre csak hónapokkal később került sor. Ezek alapján úgy véljük, Jakab Elek elírta az évszámot, 1785 helyett 1784-et tüntetett fel. Szacsvay pedig valóban írhatta 1785-ből, hogy már az előző évben is foglalkozott a Hírmondó kiadásával. Azt kell mondanunk, hogy Benkő hű maradt Szacsvayhoz, ugyanis annak távozása után már nem publikált a lapban, hanem az általa újonnan megindított Magyar Kurir tudósítója lett. Mielőtt azonban rátérnénk Benkőnek a Kurirban kifejtett tudósítói tevékenységére, tekintsük át, milyen historia litteraria-tárgyú írásokat adott közre a Magyar Hírmondóban. Historia litteraria a Hírmondó hasábjain Benkő írásainak körülbelül fele Rát Mátyás szerkesztősége alatt jelent meg, s amint mellékletünk is mutatja, ezek jól illeszkedtek azokhoz az elvárásokhoz, amelyeket a szerkesztő így foglal össze: „az imitt amott észre vett természeti dolgokat, tapasztalásaikat, némelly vídékek és helységek eránt tett jegyzéseiket, a napkeleti és déli szomszédságainkból tudtokra lett történeteket, vagy az emberek élelmek és keresményjeknek meg-jobbíttathatása eránt való észbe-vételeket vagy Observatióikat (…) véle [Ráttal] közleni ne sajnálják”.620 Ezenkívül külön szól a nyomdászokhoz, könyvkereskedőkhöz, felhíva figyelmüket arra, hogy saját (anyagi) érdekük megismertetni az olvasókkal az újonnan megjelenő kiadványokat. Emellett a Magyar Hírmondó, 1785. jan. 29. 8. lev., 62. Magyar Hírmondó, 1785. máj. 14. 37. lev., 295‒296. 620 A Magyar hírlelő levelek eránt való tudósítás 15. pontja. 618 619 202 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN felsőoktatási intézmények (egyetemek, akadémiák) professzorait is megszólítja, arra kérve őket, hogy ismertessék az intézményeikben született disszertációkat. A továbbiakban elhalálozási és születési adatok, alkalmi eseményeken elhangzott beszédekről való híradások, tisztségbeli változásokat érintő írások, gazdasági, mezőgazdasági, kereskedelmi ügyekről szóló hírek, jeles, régi eseményekről való történetek közlését irányozza elő. Benkő publikációinak jellege a fennebbi kategóriák csaknem mindegyikét érinti, hiszen egyaránt tudósít az időjárási és mezőgazdasági viszonyokról, a termés milyenségéről, a gabonafélék áráról, régi dokumentumok előkerüléséről, kereskedelmi viszonyokról, újonnan megjelenő könyvekről stb. Meg kell jegyeznünk, hogy a tudományos élet hírei bizonyos esetekben a „Tudománybéli dolgok”, „Toldalékok” rovatokban szerepelnek, máshol valamilyen más hír alá sorolódnak be,621 ugyancsak más esetekben egyáltalán nem esik szó ezekről. A 6. levelet így indítja Rát: „Ma ne féljenek azok, a kik a könyvek felöl való tudósításokat nem kedvellik, hogy a’ féléket kelljen olvasniok,”622 esetenként pedig jó néhány lapszámból hiányoznak az ilyen jellegű információk. A 16. levélben a szerkesztő külön fel is hívja a figyelmet arra: „Ideje már egyszer, hogy Magyar Hírmondó a Tudományoknak folyamatjáról-is emlékezetet tégyen”.623 Az egyes lapszámok tartalma jól láttatja, milyen információk birtokában volt éppen a szerkesztő, s amikor a tudománybéli dolgok csak kis számban szerepeltek, valahová máshová sorolódtak be, így tehát a Hírmondó tartalmi tekintetben nem mutat egységes képet. Benkő nevével az 1780-as lapszámok elé illesztett Elől-járó beszéd gyanánt való utól-írásban találkozunk, amelyben Rát Mátyás megfogalmazza, hogy eleget téve az olvasók kívánalmának, utólag közreadja a lap megindítása előtt megjelentetett Tudakozást is. Az Elől-járó beszéd 1781 májusában kelt. A szerkesztő ebben a rövid bevezetőben utal arra, hogy a Hírmondó 1780-as mutatóját Benkő József készítette el.624 A középajtai lelkipásztor első cikke az 1780. szeptember 2-i számban jelent meg, ám a lap olvasói számára nem volt ismeretlen, hiszen Rát már korábban tájékoztatta közönségét munkásságáról. Az 57-dik levélben éppen aktuális tevékenységéről közöl híradást: „Ama túdós és hazájának esmértetése körül jeles szorgalmatossággal forgolódó Erdélyi Edjházi Tanító, Benkö Jósef Uram, 621 Például Rát Windisch Károly Geographie des Königreichs Ungarn című kötetének megjelenésétől a Hazabéli dolgokról való híradások 5. pontjaként szól. (Magyar Hírmondó 1780. jan. 15., 5. lev., 32.) Az pedig, hogy Horányi Elek Memoria Hungarorum című kötetéért dicséretet kapott a lipcsei tudóstársaságtól, újra csak egy pontja a Külömb-külömbféle történetek rovatának. Vö. Magyar Hírmondó, 1780. ápr. 29., 35. lev., 277. 622 Magyar Hírmondó, 1780. jan. 19., 6. lev., 41. 623 Magyar Hírmondó, 1780. febr. 23., 16. lev., 128. 624 Elől-járó beszéd gyanánt való utól-írás (2., számozatlan oldal). 203 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE most Erdélynek tartományit járja, olly véggel, hogy a mint a Transsilvania nevü könyvébenn, melly Bétsbenn jött vala-ki, meg-ígérte, naponként a Transsilvanica Flórát (az Erdélybenn termő füveknek megíratását) készíthesse”.625 Amellett, hogy Benkő növénytani kutatásairól szól a szerkesztő, honismereti kötetének kedvező recepciójáról is megemlékezik, megjegyezve, hogy a göttingeni tudóstársaság kedvező bírálatot adott közre lapjában, a Göttingische Gelehrte Anzeigenben. Amint említettük, Benkő 1780 szeptemberében közli első cikkét a Magyar Hírmondóban. Ebben tudósítja az olvasót az erdélyi sáskajárásról, Mária Terézia új rendeleteiről, majd a tudományt illető dolgokról is, hiszen ekkor számol be arról, hogy Szebenben könyvesbolt nyílt, ill. Martin Felmer Erdély történetét tárgyaló, Prima lineae, M. Principatus Transylvaniae historiam, antiqui, medii et recentioris aevi referentes et illustrantes című munkájának megjelenéséről is értesíti az olvasókat. Érdemi részletezésbe nem bocsátkozik, csupán a könyv címét, szerzőjét, megjelenési helyét és idejét ismerteti a cikkszerző, tehát csak annyit mond el róla, mint amennyit a tudósnévsorokban feltűnő könyvjegyzékekben általában olvashatunk. Ez bevett eljárásnak számít, hiszen számos cikk szerzője ad hírt könyvek megjelenéséről azonos módon. Példaként említhetjük a Hírmondó 61. levelét, ahol ezt olvashatjuk: „Pestenn nem régen látott világosságot: A szöllöknek plántálásáról, helyes míveléséről, és a boroknak gondos meg-tartásáról való oktatás, mellyet a köz haszonra Magyar Nyelvenn ki-botsátott Tóth-Prónay Prónay Pál, a Felséges Tsászári és Királyi Udvarnak Hive, s N. Nógrad s Hont Vármegyéknek Tábla Bírája. 1780. 8. R. 4. Árkusra”.626 Vagy: „A Kolozsvári nyomtató-műhelybenn készülő vagy-is immár el-készült köz-hasznú Magyar könyvek továbbá imigyen következnek: Meyernek Gazdasági Kátéchésise, melly németből fordíttatott; 2.) Littleton Ánglusnak a Szent Pál meg-téréséről való Levele, mellyet Németből Magyarra fordítot (!) Veselényi Susánna Báró Aszszony, Losonczi Báró Bánfi György Úrnak Élete Párja. Ugyan ezen Méltóságos Aszszony fordította ama Galeren Sclav avagy Gályai Rab nevezetű mese-játékot”.627 A példákból látható, hogy a könyvek megjelenéséről való híradások nem mutatnak nagy eltéréseket, ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy a szerkesztő vagy cikkszerző sokszor visszatér egy-egy korábban említett kiadvány részletesebb tárgyalásához, így azt mondhatjuk, hogy a Hírmondó cikkei egymásra épülnek, megfigyelhető a folytonosság, az addig közreadott információk bővítésének, meghaladásának szándéka is. Példaként Felmer munkáját is felhozhatjuk, amelyet a Hírmondó szerkesztője bővebben ismertet 1780 Magyar Hírmondó, 1780. júl. 15., 57. lev., 464. Magyar Hírmondó, 1780. júl., 29., 61. lev., 495. 627 Magyar Hírmondó, 1781. máj. 23., 40. lev, 316. 625 626 204 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN októberében, amikor a Tudománybéli dolgok egészét a kézirat kiadási körülményeinek, a munka jelentőségének, a történelem és földrajz hasznának, a cenzúra viszonyainak bemutatása képezi.628 Felmer neve és műve Benkő honismereti munkájában már a De re litteraria… című fejezetben is feltűnik. Amint kiderül, ez 1760-ban készült, tehát ezt még kéziratos munkaként, közvetlenül ismerte629 és fel is használta. Azt is megfigyelhetjük, hogy a tudósnévsorban a szerző neve mellett értékítélet is olvasható, szemben a Hírmondóban közölt száraz információkkal. Benkő úgy látja, „tudósabban” nem is lehetett volna írni Erdélyről, mint ahogy ezt a szász lelkész tette.630 Itt tehát megfigyelhető egyfajta kritikai viszonyulásmód, amely egyrészt a szerző személyére, másrészt a munka összeállítási módjára és minőségére is vonatkozik, noha a kéziratról vallott részletes meglátásaiba nem enged betekintést nyernünk. A következő, ugyanezen hónapban közölt híradás jóval bővebb, ám ez sem a tudományokat illető részben kap helyet, hanem a Magyar ritkaságoknak nevezett rovatban, a tartalom különlegessége miatt. A beszámoló Balog József botanikus tanulmányait tartalmazó, Benkőnek ajánlott kötetéről és amerikai útjáról szól. Balog József nevével nem találkozunk a honismereti munka tudósnevei között, hiszen ennek megjelenésekor körülbelül 18−20 éves lehetett, tehát még tanulóéveiben járt. Ennek ellenére a Hírmondóban közreadott tudósítás minden olyan információt tartalmaz, amely a tudósok kapcsán is említést érdemelt (tanulmányok, külföldi oktatók nevei, peregrinációk), sőt, a hírlap lehetőséget adott a bővebb leírásra is. Az itt közreadott információk levélbeli kapcsolaton nyugszanak, hiszen Balog József 1779 júniusában küldi el a kötetében megjelenő, Benkőnek szánt ajánlást, köszönő sorait. Benkő 1780 februárjában tudósítja Balog Sándort fiának hogylétéről és hollétéről, ugyanakkor a levélben olyan információk is olvashatók, amelyek a cikkben is feltűnnek. Ebben Benkő beszámol az említett tanulmányairól, az őt oktató tanárokról és azok szerepéről az amerikai utat tekintve, amelyet rendkívüli eseményként láttat. Részletesen szól a hajóútról, az egyes földrajzi helyeket, a schlözeri, Rát által is szorgalmazott kontextualizálás igényével írja le, ezáltal is segítve az olvasó térbeli eligazodását. Beszámol Balog betegségéről, felgyógyulásáról, a természettudományokat érintő kutatásairól. Említést tesz arról is, hogy az erdélyi utazó disszertációját neki, az erdélyi Benkő Józsefnek ajánlotta, akit nemrégiben felkért Mária Terézia botanikai órák megtartására. Ez a gesztus, saját maga nevének említése sem véletlen, hiszen mind a neki szánt ajánlással, mind a császárnő által felkínált lehetőséggel a mások áltaMagyar Hírmondó, 1781. okt. 14., 83. lev. 669‒674. Benkő, Erdély, 367. 630 Uo., 367. 628 629 205 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE li megbecsülést is szerette volna nyilvánosságra hozni, bizonyítva szakmai jártasságát e téren. Amint kiderül, sorozatban akarja továbbra is informálni az olvasókat Balog kutatásainak előrehaladásáról. A híradás végén, valószínűleg a szerkesztő Rát, párhuzamba állítja az Erdélyben és Magyar Királyságban folyó botanikai kutatásokat, s óvatosan utal arra, hogy e téren az erdélyiek teljesítménye meghaladja a királyságbeliekét.631 Ez a párhuzam mintegy ösztönzésként is értelmezhető, amely a királyságbeli tudósok aktívabb működését hivatott kezdeményezni, ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy a természettudományi kutatások terén egyfajta rangsorolás is történik. Ilyenképpen az erdélyi tudományos élet fejlődésének bemutatása nem csupán a külföld részéről érkező, elmaradottságot célzó vádak megdöntésére irányult, hanem a királyságbeli tudósoknak, mi több, az utókornak is példaként szolgált. Voltaképpen azt is mondhatjuk, hogy a sajtó olyan médiumot kínált, amely emlékezethellyé alakult, akárcsak a korabeli irodalomtörténeti lexikonok. Amint erre Pierre Nora rámutatott, az emlékezethelyeket a spontán emlékezet hiánya hívta életre, éppen ezért vált szükségessé a feljegyzések készítése, a megemlékezőünnepségek, az évfordulók megszervezése stb.632 Benkő kora eseményeit, híreit a Magyar Hírmondóban „archiválta”, mi több, saját történettudósi műhelyében, ill. az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság tevékenységéhez kapcsolódó munkájában a régmúlt és közelmúlt iratanyagának megőrzését tűzte ki célul, így átmentői tevékenysége több síkon futott. A korszakban létrejövő, tudósi életpályákat tartalmazó lexikonok tehát, amellett, hogy meggyőzési eszközként szolgáltak, az emlékek, a jeles események és személyek emlékének ébren tartására is irányultak, egyszerre volt külső és belső közönségnek szóló rendeltetésük. Biró Annamária két erdélyi hírlaptudósító, Benkő és Seivert tevékenysége alapján azt vizsgálta, miként jelent meg Erdély képe a nyugat-magyarországi sajtóban, érzékelhetővé váltak-e ezekben a lokális specifikumok, konstituálódott-e egy koherensnek tekinthető régió. A kutatás tárgyául éppen a Magyar Hírmondóban, ill. az Ungrisches Magazinban közölt publikációk szolgáltak. Az ezekben megjelent híradások vizsgálata során a tanulmányszerző arra a következtetésre jutott, hogy a régió történelmét tekintve nem rajzolódott ki egy egységes Erdély-kép, hiszen Seivert szászként volt jelen, esetében a szászok jogi, történelmi helyzetét érintő híradások voltak túlsúlyban, a székely Benkő esetében viszont gyakrabban olvashatunk Erdély más nemzeteit (szászokat, románokat) érintő tudósításokat. Ezt egyrészt a tudós hazafiság magatartásmódjával, másrészt a középajtai lelkész elfogulatlanságával magyarázta. Ha történel631 632 Magyar Hírmondó, 1780. szept. 9. 73. lev., 589–592. Pierre Nora, Emlékezet és történelem között, Budapest, Napvilág Kiadó, 2010, 19. 206 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN mében és privilégiumok tekintetében nem is – állapította meg Biró Annamária –, de a természeti viszonyok, anekdoták, tudományos eredmények felmutatása terén inkább megmutatkozott az erdélyi régió mint egységes kép, noha igaz, még ezekben az esetekben sem tekinthetők erősnek ezek a kontúrok, hiszen a tudósítók tevékenységükben sokkal inkább látták az új fórum nyújtotta, saját munkásságuk népszerűsítését elősegítő lehetőséget, mintsem hogy Erdélyről akartak volna közvetíteni valamilyen képet.633 Úgy látjuk azonban, hogy például a Balog József tevékenységéről való beszámolóban éppen az erdélyi tudományosság és szakképzettség bemutatására esik a hangsúly, tehát Benkő szeretne megmutatni olvasóközönsége számára egyfajta erdélyi, tudósi képet. Ez és a hasonló jellegű írások a historia litterariák hagyományát viszik tovább, amelynek legfontosabb mozgatóerői között ott találjuk a kulturálatlanság ellensúlyozására való törekvést, de a bizonyítási szándékot, a tudományos fejlődés bemutatásának igényét is. A következőkben Benkő tollából a mezőgazdaságot, igazságszolgáltatást érintő híradások származnak, majd november végén figyelhetünk meg újabb, a tudományosságot érintő cikket, ekkor ugyanis saját gyűjtőútjának tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Ez az írás már az Erdélyi Tudománybéli Túdósításokban kap helyet, s ez egy újabb példája annak, hogyan is épülnek egymásra a Hírmondóban publikált tudósítások. Az első részben a cikkszerző utal arra, hogy a lap egy korábbi számában már említést tett növénytani kutatóútjáról, minek folytán a botanikust többen is megszólították levélben, éppen ezért kötelességének érzi tájékoztatni az olvasókat kutatásának előrehaladásáról és a növénytani ismeretek elsajátítására létrehozott intézményekről. Ebben a tudósításban végül is az intézményekről nem olvashatunk, ám a kutatóutak leírása annál részletesebb. A szerkesztő idézőjelben adja közre Benkő levelét, ezáltal jelezve, hogy nem alakította azt sem tartalmi, sem szerkezeti szempontból. Ebben a levélben részletesen beszámol arról, milyen vidékeket, településeket járt be, milyen gyakorisággal, milyen nehézségekbe ütközött, ill. vall megjelentetni kívánt növénytani munkájáról.634 Meg kell jegyeznünk, hogy a régió feltérképezése nem csupán botanikai téren hozott eredményeket, hiszen az utak során Benkő nem egyetlen tudományterületre összpontosította figyelmét. Ezeket az alkalmakat kihasználva gyűjtött történeti dokumentumokat is. Egy lábjegyzetben részletesen számol be arról, hogyan jutott hozzá bizonyos iratokhoz másolás végett, egy, a zernesti havasokban történő növénytani kutatóútja 633 Biró Annamária, Erdélyi jelenlét a nyugat-magyarországi sajtótermékekben. Johann Seivert és Benkő József tudósítói tevékenysége, Acta Historiae Litterarium Hungaricarum, 2018/3, 209, 220. (A továbbiakban: Biró, Erdélyi jelenlét…) 634 Magyar Hírmondó, 1780. nov. 25., 95. lev., 770. 207 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE alkalmával,635 s erre utal a szerkesztő egyik megjegyzése is 1781-ből. Rát így informálja az olvasókat: „Benkö Jósef Uram most ismétlen, Füvészés és Históriákra való írásoknak nyomozása, gyűjtése kedvéért, Erdélybenn széljel jár”.636 Az a tény, hogy a kutatóutak során Benkő egyszerre több tudományterületre összpontosította figyelmét, újabb bizonyítéka annak a látásmódnak, amely Schlözer szemléletmódját követve, Rát Mátyás tevékenységében is testet öltött, s amelyet Benkő is továbbvitt, hiszen a göttingeni szemlélet a tudományok egymással való összefüggésére, a holisztikus látásmód elsajátítására irányította a figyelmet. A publikáció folytatása a lap következő számában olvasható. Ekkor számol be az erdélyi kertekről és azok jelentőségéről. Konkrétan a Brukenthal Sámuel feleki birtokán található üvegházat mutatja be, emellett kitér könyvtárának gazdag állományára is, majd említést tesz a Teleki Sámuel által gyűjtött kötetekről, a Koppi Károly könyvtáráról, ám ezek csak rövid kitérők, részletes bemutatást nem olvashatunk róluk. Tény, hogy az írás gerincét a botanikai tematika alkotja, s itt tesz említést gr. Székely Ádám könyvadományáról, aki természettudományi tárgyú könyvekkel látta el a kolozsvári Református Kollégium könyvtárát. Az utolsó részben Balog József legutóbbi leveléről számol be, ill. azon szándékáról, hogy növényeket, kitömött madarakat és halakat küldjön Erdélybe.637 Tudósít Molnár Ádám bukaresti orvos haláláról is. Akárcsak a lexikonok szócikkeiben, az olvasó tudomására hozza az említett születési helyét és idejét, szolgálati állomásait, ill. azt, hogy melyik külföldi tudóstársaságnak volt a tagja.638 A 18. századi historia litterariák sok esetben a res litteraria részeként a könyvtárak, nyomdák, iskolák történetét is tárgyalták. Benkő esetében az erdélyi könyvesházak leírását nem találjuk meg a honismereti munka alfejezeteként, de a Hírmondó hasábjain már igen, ahol két egymást követő számban ismerteti az olvasókkal a kollégiumi és magánkönyvtárakat. Ezek a Tudományt illető dolgok címszó alatt kapnak helyet. A szerkesztő visszacsatol egy korábbi számhoz, jelezve, hogy futólag már történt utalás az erdélyi könyvesházakra. A könyvtárak az ismeretek gyarapításának egyik lehetőségeként tűnnek fel, de Rát kiemeli, hogy ezek a haza megismerése szempontjából is fontosak. Felsorolásszerűen tér ki a királyságbeli intézményi és egyéni könyvtárakra, a továbbiakban pedig egy erdélyi levelező „Jó-akaró”, azaz Benkő tudósítására alapozva ismerteti az ott levő könyvtárakat. Benkő, Erdély, 341. Magyar Hírmondó, 1781. júl. 14., 54. lev, 429. 637 Magyar Hírmondó, 1780. nov. 29., 96. lev., 776. 638 Magyar Hírmondó, 1781. jan. 6., 3. lev., 10‒11. 635 636 208 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN Benkő részletesen beszámol az enyedi könyvtárról, majd azokról, akik könyvgyűjtéssel foglalkoznak, s akikkel ő maga is személyes és/vagy levélbeli kapcsolatban állott. Konkrét példaként Szathmári Pap Mihályt, Kendeffy Ráhelt említhetjük. A továbbiakban a református és katolikus iskolák gyűjteményeinek gyarapodására tér ki, ám azt nem vázolja, kiknek az adományai tették lehetővé az egyes állományok megnövekedését. Rövid utalás történik a kolozsvári iskola felszereltségére, ahol konkrétan a természet kémleléséhez szükséges eszközök meglétét nyugtázza, majd újra a számára közelebbi enyedi könyvtárra tér vissza, amelynek értékei között az ott található numizmatikai gyűjteményt is megemlíti, hozzátéve, hogy ilyennel rendelkezik Brukenthal Sámuel is. Az érmék gyűjtésének módját és néhány gyűjtőt is felsorol, ilyenképpen találkozunk Cornides Dániel, Seivert János vagy Koppi Károly nevével. A zárlatban Teleki József Marosvásárhelyen őrzött könyveire és kitömött állatokkal berendezett múzeumára tér ki, amely meglátása szerint egészen egyedinek tekinthető erdélyi viszonylatban.639 Azt mondhatjuk, hogy az itt közreadott információk teljes mértékben beépülhettek volna a honismereti munka intézménytörténetet tárgyaló részébe, azonban erre nem került sor. Mivel Benkő ezt a munkáját is bővíteni kívánta, nem kizárt, hogy a tervezett második kötetbe illesztette volna a könyvesházak bemutatását. A kéziratot sürgősen el kellett juttatnia a kiadóhoz, s valószínűleg nem is lett volna ideje egy ilyen alfejezet kidolgozására, hiszen láthattuk, a nyomdászatról szóló rész is elég rövid, s az is nagyrészt Bod Erdélyi Féniksének kivonata. Mindenesetre a megjelent cikkek hiánypótlásként is tekinthetők, hiszen olyan terek rövid bemutatását tűzik ki célul, amelyek a műveltségszerzés lehetőségeiként voltak meghatározhatók, a res litterariához tartoztak, s láttatták azt is, hogy az erdélyi főúri és tudósréteg fogékony az újdonságra, a tudásra, az egzotikumok megismerésére. A következő számban, kiegészítésként, a brassói és szebeni evangélikus iskolák könyvtárairól olvashatunk, amelyeket többnyire a bennük fellelhető régi kiadványok miatt tart értékesnek a cikkszerző, megjegyezvén, hogy a brassói iskola állományának egy része megsemmisült egy tűzvész során.640 Jól látható, hogy a tanulmányai ideje alatt jobban megismert enyedi könyvtár bemutatása kapja a hangsúlyos szerepet, mások épp csak említést érdemelnek. A különféle múzeumok és gyűjtemények ismertetése újra arra enged következtetnünk, hogy Benkőt valóban az a széles körű érdeklődés jellemezte, mint a göttingai államismereti iskola tagjait, hiszen kitér az éremgyűjteményekre is, amelyet már diákkorában ismerhetett, de 639 640 Magyar Hírmondó, 1781. febr. 21., 15. lev., 113‒116. Magyar Hírmondó, 1781. dec. 24., 16. lev., 121‒124. 209 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE foglalkoztatták őt a természettudományi kuriózumok is, mint Teleki József kitömött állatokkal berendezett múzeuma. Másrészt azt is bizonyítani kívánta, hogy Erdélyben is akadnak tudománypártoló főurak, akik gyűjteményei lehetőséget kínáltak a gyakorlati tudás megszerzésére is. A következő hónapokban Benkő nem adott közre tudományos tevékenységet érintő írásokat, ekkor inkább mezőgazdasági, közigazgatási, igazságszolgáltatási ügyekkel, az időjárást érintő érdekességekkel tölti meg az erdélyi híradásokat. Közel egy év után, 1782 júniusában újabb írást olvashatunk tőle Fogarasi Pap József tevékenységére és újabb pályadíjára vonatkozóan, ill. közli a hollandiai társaság újabb pályázatának kérdését is.641 A Rát Mátyás szerkesztősége alatt közölt historia litteraria-vonatkozású cikkek sorát az 1782 decemberében közreadott, a régi történetírók munkáinak összegyűjtésére irányuló kérés zárja, amelyet Rát tolmácsol az olvasók felé.642 Rát szerkesztőségének végeztével lezárult Benkő legtermékenyebb tudósítói periódusa, hiszen ebben a szakaszban adta hírül az erdélyi tudományos életre vonatkozó információinak zömét, s csaknem minden hónapban megjelentetett valamit a nagyfejedelemség viszonyaira vonatkozóan. Benkő tudósítói tevékenysége Mátyus Péter szerkesztősége idején Fentebb már utaltunk arra, hogy Mátyus Péter szerkesztősége alatt a lap visszaesést mutatott, s ugyanilyen visszaesés volt tapasztalható Benkő publikációinak számát tekintve is. Táblázatunk mutatja, hogy írásainak megjelentetése nem mondható rendszeresnek, ill. a tudományos tárgyú cikkek száma csupán kettőre tehető. Ezek egyike Kálnoki Antal életrajzát tárja az olvasók elé, a másik a Kendeffy Elek gyermekeinek műveltségére vonatkozik. 1783 novemberében Benkő részletesen beszámol Kendeffy Elek temetéséről, majd a Kendeffy gyermekek természettudományi műveltségéről. A híradás a Consiliarus Sapiens elnevezésű halotti búcsúztató szövegén nyugszik. Ebben a híradásban jegyzi meg, hogy a természettudományok kevéssel korábban az enyedi kollégiumban is tananyaggá váltak, és várható, hogy kevés idő múlva ezek kolozsvári bevezetésére is sor kerül, hiszen gr. Székely Ádám már könyveket is adományozott erre a célra.643 Magyar Hírmondó, 1782. jún. 29., 50. lev., 393‒394. Magyar Hírmondó, 1782. dec. 21., 99. lev., 792. 643 Magyar Hírmondó, 1783. nov. 08., 88. lev., 701‒704. 641 642 210 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN Jelen esetben az egyéni műveltségre esik a hangsúly, a tudás megszerzésének lehetőségeire, amelynek mintegy csatornája volt az enyedi minerológus professzor, Benkő Ferenc, sőt, maga Benkő József is, aki ifj. gróf Kendeffy Jánosnak személyesen is levelet ír, dicséri botanikai foglalatoskodásait, és felajánlja, hogy készülő növénytani munkáját neki dedikálja. A levél értelmében a botanikát Benkő fejlődő tudományterületként látja, ugyanakkor hozzáteszi, „de a’ sem jó vólna azonban, hogy ezzel a’ Tudománnyal el lopjuk egyéb szükséges Tanúlásainknak idejét: mert a’ Tudományok merő azon egybekötődött Rókonságok”.644 Nem kétséges, hogy itt egyéni tapasztalatról is beszélhetünk, hiszen egyik levelében a stúdiumnak szentelt anyagi és időbeli korlátokra is kitért.645 Másrészt az idézett mondat, a tudományok összekapcsolódásának hangsúlyozása a göttingai szemléletmód egy újabb konkrét megnyilvánulásaként is értelmezhető. Bár Kendeffy Elek nevével találkozunk a tudóslexikon szócikkei között is, a Hírmondóban bővebben olvashatunk róla, hiszen itt nemcsak a gróf, hanem az őt követő generációk fogékonyságának és tudásszomjának hangsúlyozása is előtérbe kerül. A hírlapban közreadott megemlékezés tehát olyan információkat foglalt magában, amelyek egyszerre bővíthették volna a lexikont mind a tudományosság, mind a család genealógiai bemutatásának szempontjából, amelyek, amint láthatjuk, szorosan összefonódtak. A Kálnoki Antalról közölt hosszabb híradás több szempontból is különleges. Egyrészt a szöveg részét képezte Benkő nagyszabású, de megvalósulatlan tervének, miszerint közre kívánta adni az erdélyi nemesek, vitézek katalógusát. Erről a tervről Teleki Sámuelnek számolt be. Benkő a historia litteraria praxisa alapján kívánta Erdély kiemelkedő katonáit lajstromba rendezni, s ez az összeállítás képezte volna Transylvania Militaris című munkáját. Szabó György úgy látja a kötet fordításának előszavában, hogy ez az egyetlen töredék, amely az utókor számára fennmaradt.646 Kutatásaink során a Hírmondóban közölt híradáson kívül semmilyen erre vonatkozó információt nem találtunk, sem Benkő egyéb munkáiban, sem levelezésében nem esik szó erről. A hírlap bevezető szövegében utalást találunk a tervezett kiadvány nyelvére vonatkozóan. Eszerint a publikáció az eredeti, latin nyelven íródott szöveg kivonata és fordítása.647 Meglátásunk szerint az erdélyi és magyarországi vitézek lajstromának célja az olyan katonai pályát befutott egyének életpályájának részletesebb és érdekességekkel megtűzdelt bemutatása lett volna, akik nem lévén mecénások vagy tollforgatók, nem kaphattak helyet az eruditusok névsorában. Benkő, Levelezése, 180. Uo., 29. 646 Benkő, Erdély, 36. (Szabó György előszava). 647 Magyar Hírmondó, 1783. aug. 09. 62. lev., 489. 644 645 211 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE A 18. századi tudósok tárgyalása kapcsán Kálnoki Sámuel nevével találkozunk, Antaléval külön nem, csupán a családi genealógiában tűnik fel. A család egyes tagjainak irodalmi tevékenységével Papp Kinga foglalkozott, aki Kálnoki Sámuel írói és mecénási tevékenységéről is megemlékezik, felsorolja azokat a vallási tárgyú munkákat, amelyek megjelenéséhez anyagilag hozzájárult.648 Érdemes megjegyeznünk, hogy a katonáskodó nemes, Kálnoki Antal életrajzi adataira vonatkozóan Papp Kinga Benkőnek a Hírmondóban megjelent cikkére alapoz, ahol a bemutatás a háromszéki nemes katonai pályán való felemelkedésére esik.649 A család íráshabitusát vizsgáló kolozsvári kutató Kálnoki Antal esetében a levelezést veszi alapul, mivel naplója feltehetőleg a sepsiszentgyörgyi múzeum anyagával együtt elveszett, és más jellegű, irodalmi produktum nem maradt fenn utána. Benkő, úgy tűnik, nem tudott erről a naplóról, így teljesen érthető, miért nem kaphatott helyet tudóslistájában. A hírlapban közölt, terjedelmesnek mondható írás jelentősége tehát nem elmarasztalandó, hiszen amellett, hogy a tervezett vitézi lexikon egyetlen fennmaradt nyomát láthatjuk benne, azt is elmondhatjuk, hogy az itt közreadott tények referenciaértékűek, hiszen ezekre még egy 21. századi kutató is támaszkodhat Kálnoki Antal katonai pályafutásának vizsgálatakor. Benkő cikkei Révai, Barczafalvi és Szacsvay szerkesztősége alatt Révai Miklós alig néhány hónapig állott csak az első magyar nyelvű hírlap élén, s láthattuk, ebben az időszakban nem folytatott levelezést Benkővel. Révai szerkesztőségének idején Benkő katonai, közigazgatási, igazságszolgáltatási, kereskedelmi információkkal látta el az olvasókat, a tudományt érintő cikkei elenyészőek. Újabb írást olvashatunk Fogarasi Pap József pályázatáról, ill. a Bécsben megjelent Bethlen János históriájáról. Révai szerkesztősége alatt a másik, historia litteraria tárgykörébe sorolható írás a csík(somlyó)i kolostor nyomdájához, ill. az ott megjelenő Áhitatos Keresztyén (Ahitatos Keresztyén Embernek Reggeli, és Estvéli Gyakorlásai) című könyv megjelenéséhez kapcsolódik, amelyet Benkő azért is tart érdemesnek megjegyezni, mert meglátása szerint sokaknak nincs tudomása a somlyói szerzetesek nyomdájáról.650 Ebben a szakaszban a közreadott írások száma tíz alatt marad, ám láthattuk, literatúratörténeti vonatkozása csak kettőnek van. Barczafalvi Szabó Dávid szerkesztősége alatt Benkő 648 Papp Kinga, Tollforgató Kálnokiak. Családi íráshasználat a 17−18. századi Erdélyben, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2015, 60–61. 649 Uo., 156–157. 650 Magyar Hírmondó, 1784. márc. 06., 19. lev., 158. 212 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN csak egy, természeti csapást érintő publikációt közöl, ám ez nem meglepő, hiszen az említett alig két hónapig állt a Hírmondó élén. Ez az intervallum elég rövidnek tekinthető olyan értelemben, hogy Benkő írásainak még el kellett jutnia Pozsonyba, így nem is igazán volt lehetséges a gyakori megjelentetés. Szacsvay szerkesztősége idején jóval nagyobb számúak Benkő publikációi. Rögtön az elsőben olvashatunk II. József német nyelvrendeletéről, amelyről Benkő objektíven szól, csupán a rendelkezés ismertetésére vállalkozik; oktatásügyi reformtervezetekről, Szathmári Pap Mihály pályadíjáról, könyvek megjelenéséről (Teleki Sámuel Janus Pannonius-kiadása, Kovásznai Sándor latin versei). Ezt követően híradást olvashatunk Fogarasi Pap József tanári kinevezéséről és az ágostai vallásúak tübingai peregrinációjáról, az ezt követő számban pedig a vármegyék új felosztásának megfelelően bejelenti a Nova Transsilvania megjelenését, amely tulajdonképpen Benkő honismereti munkájának újabb változata lett volna. Újabb középajtai tudósítás olvasható a Hírmondó 1785. áprilisi számában, ekkor professzori kinevezésekről, ill. iskolai használatra kiadott könyv megjelenéséről tudósítja olvasóit. Az augusztus végi számban a tudós asszonyoknak is helyet szentel, itt olvashatunk Daniel Polixéna leányának, Wesselényi Máriának műveltségéről. A híradást a nemesasszony halála generálhatta, ám ennek kapcsán Benkő kitér leánya nyelvismeretére is. Ezt követően, mintegy kuriózumként, beszámol a Bánffy György bonchidai kertjében kivirágzott aloéfáról. December végén tömbben adja közre a május és november közötti periódus híreit, szól az időjárási viszonyokról, árvizekről, termésekről, halálesetről, ill. az ő magát is foglalkoztató Haller Gábor-féle naplóról.651 A publikációk műfajiságára vonatkozóan elmondható, hogy a 18. században – amint ezt Biró Annamária is kifejtette említett tanulmányában – az újságírói műfajok még nem voltak kialakulva,652 a médium megnevezése viszont, a hírlap, ad egy bizonyos támpontot. Balázs Géza írásában utal arra, hogy a legelső újságok hírközlő jellegűek voltak. Ennek sajátosságait a hírek aktualitásában, fontosságában és közérdekű jellegében határozta meg.653 Tisztában vagyunk azzal, hogy az induló magyar lapokat nem szoríthatjuk 21. századi kategóriákba, azt kell mondanunk azonban, hogy a Balázs Géza által meghatározott rendszerbe Benkő tudósításai, aktuális, fontos és közérdekű jellegüket tekintve, jól beillenek, tehát közleményeinek egy része hírnek tekinthető. Balázs a hír rokon műfajaként tartja száMagyar Hírmondó, 1785. dec. 17., 99. lev., 801. Biró, Erdélyi jelenlét…, 219. 653 Balázs Géza, Műfajelmélet = Újságíró-ismeretek kezdő és civil újságíróknak, szerk. Balázs Géza, Szayly József, Szilágyi Árpád, Budapest, Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete, 2010, 39. 651 652 213 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE mon a tudósítást. A kettő közötti különbséget abban látja, hogy a tudósítás feltételezi a személyes jelenlétet.654 Ha ezt a kritériumot tekintjük mérvadónak, azt mondhatjuk, hogy Benkő cikkeinek másik része a tudósítás kategóriájába illeszthető, bár ezek száma jóval kevesebb, mint a híreké, hiszen ne feledjük, sokszor hallásból, más esetekben különféle lapokból informálódtak a tudósítók, tehát ilyenkor nem beszélhetünk személyes jelenlétről. Mégis, az olyan publikációk, amelyek személyes élményen alapulnak, mint a középajtai tűzvészről való híradás vagy a saját kutatóutakról szóló beszámolók, tudósításnak minősíthetők. Ami Benkő tudósítói stílusát illeti, azt mondhatjuk, hogy sem a dagályosság, sem a fellengzősség nem jellemzi közleményeit, inkább rövid, tömör, lényegre törő híradásokról beszélhetünk. Ezekkel a publikációkkal szemben például a Téli bokréta című prédikáció megfogalmazásai már jóval fennköltebbek, igaz, hogy ez utóbbi elsősorban szóban hangzott el, ami eleve feltételezett egy koherens retorikai felépítést és szónoki képességeket, mi több, a halotti búcsúztatás jellegéből fakadóan is másfajta stílust kívánt, mint a hétköznapok híreiről való tudósítások. A megfogalmazás, a hírül adás milyenségének tekintetében figyelembe kell vennünk azt is, hogy a hírlapok tudósítóinak az aktuális eseményekről kellett beszámolniuk, s ez az információk gyors áramlását és közreadását feltételezte, így nem nyílt mód arra, hogy a híreket minden esetben érdekesen, az olvasóközönség figyelmét felkeltő módon lehessen megfogalmazni. Erről Rát Mátyás ekképpen panaszkodik: „Igaz, hogy néha rendesebben s mulatságosabban lehetne a dolgokat előbeszélleni. Azonban nem olyan munka ez, hogy azt máskorra lehetne halasztani, amikor az írónak több üressége és jobb kedve fogna lenni. Annak felette ki-ki maga tapasztalásból tudhatja, hogy a szüntelen való elmebéli munkálkodás, hanemha csupa vígságos dolgok körül forgolódik, az elmének elevenségét nagyon elnyomja, és a gondolatokat, avagy csak azoknak kimagyarázását, mintegy sikertelenné tészi. Márpedig az én írásom nagyrészént unalmas, nehéz fordításból áll, gyakran kedvetlen dolgok körül foglalatoskodik, és szakadatlanul egymás után foly. Mert egyik levelet elvégezvén, azontúl a másikról kell aggódnom”.655 Az idézetből kiindulva úgy látjuk, hogy Benkő cikkei nem a megfogalmazási mód, hanem inkább a tartalom tekintetében hatottak az újszerűség erejével. Publikációinak egy részét az információk kuriózumjellege (például Balog József amerikai útja) vagy éppen a szenzációvadászat jellemezte (a bardóci, több mint tízéves macska esete). 654 655 Uo., 42. Magyar Hírmondó, 1780. dec. 6., 98. levél (Toldalék), 800. 214 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN Noha az esetek jelentős részében objektíven, állásfoglalás nélkül tudósít, helyenként mégis érzékelhető az egyes hírekhez, eseményekhez való, személyes viszonyulásmódja is. A székely határőrezredek ellenőrzéséről való tudósításában utal arra, hogy a szemle során mindent rendben talált az illetékes megbízott, ami nem is csoda, hiszen a hadtestek parancsnokai „született székelyek”, akiket az élénkség, serénység jellemez.656 Benkő büszke, székely identitása itt némiképp érzékelhetővé válik. Ugyancsak rendkívüli dologként láttatja Fogarasi Pap József erdélyi pap, tanár felvételét a hollandiai Teyleriana Társaságba. Írásában jól érzékelhető a büszkeség, az elismerés, amelyet egyrészt egy erdélyi tudós, másrészt mint barát iránt fejez ki. Erre utalnak jelzői is: „nem köz elméjű nevezetes túdós ember”, „valósággal betsületére válik a Magyar nemzetnek”657 stb. Mihail Bahtyin kifejti, hogy teljesen semleges megnyilatkozás nem létezik, a megnyilatkozónak ugyanis a tartalommal szemben van egyfajta expresszivitásigénye, azaz értékelő érzelmekkel viszonyul a beszéd vagy esetünkben az írás tárgyához.658 Egyértelmű, hogy Benkő mint tudós hazafi kifejezi örömét a tudományos, kulturális életben tapasztalható előrelépés láttán, az ilyen jellegű megnyilatkozásoktól eltekintve azonban nem tapasztalható részrehajló magatartásmód, esetleg politika- vagy uralkodóellenes magatartás, így fel sem merült az esélye annak, hogy írásai fennakadtak volna a cenzúra rostáján. Utolsó cikke 1786 márciusában jelent meg. A „Mindenféle Tudositások” címszó alatt a következő megjegyzés szerepel: „Erdélyből, Közép Ajtáról, Tudománybéli Dolgok”.659 Itt elsőként a kolozsvári Református Kollégium nyomdájában megjelent unitárius, teológiai tárgyú könyv megjelenéséről olvashatunk, majd brassói hírként jelenik meg Michael Fronius tanári kinevezése, ezt követően pedig Kapronczai Ádám marosvásárhelyi letelepedéséről és ottani nyomdanyitási szándékáról olvashatunk információkat. Ezután erdélyi vegyes híradások következnek az időjárásról, mezőgazdaságról, közigazgatás-beli változásokról vagy éppen főispáni halálesetről. Ezek azok a tudósítások, amelyeket Szabó György és Tarnai Andor Benkőnek tulajdonítanak.660 Meg kell jegyeznünk, hogy a levelezést közreadók a cikkhez egy másik híradást is hozzácsatolnak, ám nem jelzik, hogy ez nem a március 11-i számban jelent meg (12. levél), hanem a Hírmondó 20. levelében, amely ugyancsak márciusi 11-i dátummal szerepel. Érzékelhetjük, hogy a dátuMagyar Hírmondó, 1783. jún. 14., 46. levél, 363–364. Magyar Hírmondó, 1781. júl. 21., 56. levél, 442. 658 Mihail Bahtyin, A beszéd műfajai = Tanulmányok az irodalomtudomány köréből, szerk. Kanyó Zoltán, Síklaki István, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, 266. 659 Magyar Hírmondó, 1786. márc. 11., 12. lev., 89. 660 Benkő, Levelezése, 264. 656 657 215 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE mok némi zavart okoznak. Úgy látjuk, ennek nyomtatási hiba lehet az oka, hiszen március 25-ig rendben jelennek meg a lapszámok, három‒négy naponta, ám március 25. után böjtmás hava, azaz március elseje jelenik meg újra kiadási dátumként, akárcsak a soron következő szám esetében, majd a 18. levéltől (március 4.), újra tapasztalható az időbeli előrehaladás. Bizonyára ez késztette a levelezést közreadókat arra, hogy a későbbi, 20. levélben megjelent bardóci híreket is az előző tudósításhoz kapcsolják. Itt Benkő kuriózumokkal látja el olvasóit. Beszámol arról, hogy egy tizenhét éves macskát látott kitűnő egészségi állapotban, ami ritkaságszámba megy, hiszen a macskák életkora alig haladja meg a 12 évet. Ezt a hosszú életkort a bardóci, nagybaconi friss levegőnek tulajdonítja.661 Hozzá kell tennünk, hogy ebben a számban a Szathmári Pap Mihály által elnyert újabb pályázatról is olvashatunk, noha ezt a levelezést a szerkesztők nem kapcsolják a középajtai lelkész által közölt hírekhez. Nem tartjuk kizártnak, hogy ezt is ne Benkő írta volna, hiszen láthattuk, korábban is információkat közölt mind a Szathmári Pap Mihály, mind a Fogarasi Pap József által nyert pályatételekről, s ezekkel a kolozsvári hírekkel éppúgy tisztában lehetett, mint a háromszékiekkel. Meglátásunkat némiképp erősíti Szathmári Pap Mihály egyik levele is 1785 márciusából. Ebben arra kéri Benkőt a kolozsvári tanár, hogy ne tájékoztassa a Hírmondót az általa elbírálásra benyújtott munkáról, mert egyelőre bizonytalan ennek sikeressége. Azt ígéri tehát Benkőnek, hogy amint pontos információi lesznek, értesíteni fogja, s ezt követően tudósíthatja is a hírlap olvasóit.662 Igaz, a levélben nem esik szó a pályázati kérdésről, sem a benyújtott munka címéről, csak azt tudjuk, hogy a szerző érte „ezüst numizmát” kapott, azaz második díjjal jutalmazták. A Hírmondóban közölt cikkben világossá válik, hogy a leydeni akadémia által feltett kérdés vallási vonatkozású, ill. kiderül, hogy a szerző ezért a munkáért második díjat kapott.663 A kiadási dátumok zavaró volta nem könnyíti meg a dolgunkat, viszont nem zárhatjuk ki, hogy a levélíró és a Hírmondó ugyanarról a második díjat nyert munkáról számolnak be. Valószínű, hogy a cikkszerző, esetleg éppen Benkő, a nyertes munka szerzőjétől egyfajta utólagos jóváhagyást akart kérni, ugyanis a híradást már Szathmári Pap március közepén írott levele előtt el kellett küldenie Pozsonyba, kérésére azonban nem kapott kielégítő választ, a későbbi levelekben pedig nem esik szó erről. Megnyugtató választ a levelek elenyésző száma és a Hírmondó kiadási dátumainak zavaró volta miatt nem adhatunk. Alig két hónap után, 1786 májusában Szacsvay távozik a lap szerkesztőségétől, s Magyar Hírmondó, 1786. márc. 11., 20. lev., 162. Benkő, Levelezése, 250. 663 Magyar Hírmondó, 1786. márc. 11., 20. lev., 162. 661 662 216 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN vele együtt Benkő is, akivel viszont a Szacsvay alapította Magyar Kurir tudósítójaként találkozunk újra. Benkő József és a Magyar Kurir Kókay György a Szacsvay szerkesztősége alatt megjelenő Hírmondót II. József rendeleteinek és a bécsi felvilágosodás eszméinek szócsöveként tartja számon, azt is megjegyezve, hogy a hazai hírekről való tudósítások száma csökkent a levelezők fokozatos lemorzsolódása miatt.664 Benkő József cikkeinek száma azonban, a korábbi időszakokhoz képest nemhogy csökkent volna, hanem megnőtt, ami azt mutatja, hogy Benkőt nem riasztotta el a Szacsvay által propagált jozefinista szemlélet, s azt mondhatjuk, hű maradt a laphoz és a szerkesztőhöz is. Kókay a lap tartalmi átalakulására vonatkozóan felhívja a figyelmet arra, hogy a politikai publicisztika került előtérbe, a nyelvről, irodalomról, könyvek kritikájáról való tudósítások háttérbe szorultak.665 Benkő cikkeinek jellege viszont, láthattuk, nem változott, tudósításai, akárcsak korábban, egyaránt érintették a tudományos-kulturális életet, de a hétköznapi viszonyokat is, így azt mondhatjuk, tudósításainak tartalmát nem befolyásolta a Hírmondó új szerkesztője, aki 1786-ban önállósodni kívánt munkatársával, Tállyai Dániellel együtt, s előirányozta a Magyar Kurir pozsonyi megindítását. Elgondolását azonban egyedül kellett véghezvinnie, s új lapját nem Pozsonyban, hanem Bécsben adta ki. Szacsvay kiválása után is folytatódott a Hírmondó megjelentetése, ekkor a szerkesztői feladatokat újra Barczafalvi Szabó Dávid látta el, aki így vallott az 1786 júniusában megjelent, 48. levélben: „ĺmé minden eddig vóltt Levelező jó Úrak meg-szüntenek! Nints egyegy is, a’ ki Hazabéli történetekkel tudósítson!”.666 Nem hiába fejezi ki Barczafalvi a hazai hírek hiányára vonatkozó aggodalmát, hiszen ekkor már, hatéves tudósítói szolgálat után, Benkő József is megszűnik a lap informátorának lenni. A lap körüli problémákat nemcsak a szerkesztő, de az olvasók is érzékelték. Kendeffy Ráhel 1787-ben így ír Benkőnek: „kívánom jelenteni, hogj tsak el hagjom a N[éhai] Kedves Férjem halála irántt való hir tételtt, az újság írónak, mivel igen sok semmiségek jónek ki égj darabb időtől fogva s’ nem akarom oda elegjiteni”.667 Jól érzékelhető az idézett rész alapján, hogy Kendeffy Ráhel férjének halálhíre nem illik bele a hírlap jelentéktelen tudósításai közé, elcsorbítaná a halott Kókay, A magyar sajtó…, 91. Uo., 92‒93. 666 Magyar Hírmondó, 1786. jún. 21., 48. lev., 402. 667 Benkő, Levelezése, 268. 664 665 217 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE személyének megítélését, azaz az újság méltatlanná vált arra, hogy például az erdélyi nemesi családokat érintő eseményekről beszámoljon. Mivel a régi tudósítók folyamatos leszakadozása problémákat okozott, éppen ezért a későbbi szerkesztők némelyike, mint például Ungi Pál, megpróbálta a lap szolgálatába állítani az egykori munkatársakat, Benkőt is. A Kurir egykori segédszerkesztője, a Magyar Hírmondó későbbi munkatársa 1787 júniusában ismeretlenként küld levelet Benkő Józsefnek, amelyben szól kilétéről, s megindokolja, miért hagyta ott a Kurir társszerkesztői munkakörét: „… kéntelen voltam ott hagyni [a Kurirt]: mert Ő Kelme [Szacsvay] igen kevés Practica Philosophiát tanultt, és tellyességgel nem tudja, miket nem szenvedhet-el a’ Nemes és Pallérozott elme”.668 Az idézett sorok arra engednek következtetni, hogy a levélíró nem értett egyet a szerkesztő által vallott nézetekkel. Bár konkrétumokat nem fogalmaz meg, számításba vehetjük a szerkesztő által propagált erősen jozefinista nézeteket (antiklerikalizmus, II. József rendeletei és személye iránti lelkesedés, a nemesekkel szembeni állásfoglalás). Ehhez azt is hozzá kell tennünk, hogy Kókay György kutatásai révén rávilágított arra, Szacsvay szerkesztői tevékenységében felfedezhető a jozefinista elvektől enyhén elmozduló, némelykor a magyar nemesi, értelmiségi törekvések irányába tekintő és az annak helyt adó magatartásmód is, amelyek például a nyelvi-nemzeti törekvésekkel voltak kapcsolatosak.669 Az sem kizárt, hogy Ungi Pál úgy vélte, a szerkesztő esetleg stratégiai alapú, ide-oda helyezkedése nem célravezető, ill. mondanivalójának mikéntje, az élcelődő, ironikus, máskor allegorikus megjegyzései meghaladják azokat a határokat, amelyeket esetleg az olvasóknak egy része elfogadhatónak érezhetett. Buzinkay Géza felhívja a figyelmet arra, hogy a sarkított megfogalmazásoknak köszönhetően cikkeinek némelyike nem ment át a cenzúrán, mi több, a cenzúrázott helyeket üresen hagyva, a szerkesztő jelezte is az olvasóknak, hogy ott éppen a tiltások miatt nem közölhette véleményét.670 Ahogyan már korábban említettük, az irodalmi folyóiratokat Jürgen Habermas a műkritika hordozóiként láttatta, ezek a médiumok tehát lehetőséget kínáltak arra, hogy egy szélesebb közönség véleményét befolyásolja a szövegek szerzője vagy éppen a folyóirat szerkesztője. Ezt a sémát követve azt mondhatjuk, hogy a vegyes tartalmú vagy éppen politikai tartalmakat is burkoltan magában foglaló sajtótermékek társadalomkritikát is magukban rejtettek, ezt tapasztalhattuk Szacsvay és a Kurir esetében is. Frédéric Barbier és Catherine Bertho Lavenir is hangsúlyozta, hogy a sajtó a politika számára propagandaeszUo., 278. Kókay, A magyar sajtó…, 97. 670 Buzinkay Géza, A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig, Budapest, Wolters Kluwer, 2017. (Szacsvay Sándor és a Magyar Kurir című fejezet, számozatlan oldalak), https://books.google.ro/books?id=xKTcDQAAQBAJ [Utolsó megtekintés: 2018. 11. 12.] 668 669 218 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN közzé vált a nagy francia forradalom éveiben, ekkor ugyanis a könyvek száma apadni kezdett, míg a rövidebb terjedelmű, aktuális híreket magában foglaló nyomdatermékek száma egyre inkább nőtt, ezek jellemző sajátosságai között pedig a meggyőzést, a vélemények befolyásolását tartják számon.671 Szacsvay és lapja a közreadott tudósítások és burkolt kritikák miatt tehát inkább a cenzúra figyelmébe került, mint a többnyire objektív, vegyes híradásokat tartalmazó Magyar Hírmondó. A Kurir szerkesztőjének magatartásmódjáról Margaret C. Ives is szólt. Szerinte Szacsvay Angliát a felvilágosodás par excellence társadalmaként tartotta számon, ahol a szólásszabadság, a vallási tolerancia és a törvény előtti egyenlőség nem csupán üres szavakat jelentettek, hanem a gyakorlatban is megvalósultak.672 Margaret C. Ives számos példát idéz a Kurirból, amelyekben Szacsvay az angol példákon keresztül igyekszik követendő mintát felmutatni saját olvasói, nemzete számára is, például a vallási toleranciára vonatkozóan. Úgy látjuk tehát, hogy Szacsvay cikkeinek tartalma és azok megfogalmazási módja késztethették arra Ungi Pált, hogy a jóval mérsékeltebb Magyar Hírmondónál működjön tovább. A levél további részében a levélíró arra kéri Benkőt, hogy „némelykor” küldjön tudósításokat a pozsonyi hírlap számára, ill. ha kiadásra váró kézirata van, küldje azt el, és garantálni fogja annak megjelentetését. A felkérés ellenére nem tért vissza Benkő a hírlap tudósítóinak sorába, nem tudni, milyen okból, ugyanakkor azt is látjuk, hogy a Kurirban is csupán négy cikket adott közre, amelyek tárgyukat tekintve nem térnek el a korábbi, Pozsonyba küldött írásoktól, hiszen itt is háromszéki népszámlálásról, rablásokról tudósítja az olvasókat, ill. egyik cikkét nyílt levélként adja közre. Ebben az érdeklődők tudomására hozza, hogy a hozzá beérkező levelekre, amelyekben a levélírók családi genealógiák, törvénycikkelyek, régi iratok másoltatását kérik, alkalmas időben válaszol. A késés okaként a Középajtán pusztító tűzvészt és Udvarhelyre költözését hozza fel. A cikk bevezetőjéből látszik, nem szívesen választja a nyílt levél formáját levelezőpartnereinek informálására, de mégis ez mutatkozik a legmegfelelőbb módnak arra, hogy egyszerre több emberhez szóljon, s ezáltal a maga számára időt nyerjen. Meg kell jegyeznünk, hogy ebben az esetben Benkő nem tudósítóként jelenik meg, hanem magánemberként és tudósként szól a közönséghez, tehát valamiképp elmozdulás érzékelhető mind a szerepkörök, mind a sajtó mint fórum tekintetében. Benkő egyrészt amiatt tart a nyílt levél közreadásától, mert neki illett volna magánlevelekben válaszokat küldenie az őt megkeresőknek, másrészt az is zavarhatja, hogy az általa Barbier, Lavenir, i. m., 67. Margaret C. Ives, Sándor Szacsvay and the Dilemma of the Hungarian Enlightenment: Some Reflections on the Beginnings of Hungarian Journalism at the Time of Joseph II., European History Quarterly, 1975/4. 376. 671 672 219 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE alkalmazott eljárás nem minősült megszokottnak, s nem tudja, hogyan fogadják majd ezt a fajta válaszadási módot. Jelen esetben a személyes ügyeit és a hozzá intézett kéréseket, noha nevek nélkül, de publikussá teszi, miközben tisztában van azzal, hogy olyan olvasók is tudomást szereznek a vele történtekről, akik nem érintettek, nem érdekeltek ebben. Azáltal pedig, hogy a sajtóban olvashatjuk Benkő József „önvédelmi nyilatkozatát”, akár napjaink sajtójának előképét is megláthatjuk, hiszen a bécsi hírlap lehetőséget teremtett a Benkőt ért támadások cáfolatára, visszaverésére, s egyúttal a közvélemény informálására, esetleg befolyásolására is. A nyílt levélen kívül a cikkek jellege semmiben nem tér el a Hírmondóban megjelentektől, azt leszámítva, hogy itt egyetlen, a tudományos világ eseményeit érintő híradás sem fordul elő. Annak ellenére, hogy Benkő a Kurir tudósítója lesz, nem veszi át a Szacsvay által reprezentált, politikai újságírói modellt, nem fogalmaz meg a nemesség, esetleg éppen az uralkodó személye ellen irányuló, burkolt megjegyzéseket allegorikus történetekbe rejtve, mint ahogyan teszi ezt a bécsi lap szerkesztője, aki például a kertész és a nyúl történetén keresztül673 villantja fel az osztrák–török háború magyarlakta területeire gyakorolt, kedvezőtlen hatását. Úgy látjuk, hogy Benkő tevékenysége leginkább a Rát Mátyáséval rokonítható, írásaik is nagyon hasonlóak, ill. Benkőt is jellemezte a híreknek a kontextualizálás igényével történő leírása. Ugyanakkor eltérő vonások is megfigyelhetők, hiszen sem Benkőnek, sem a lapnak nem állt szándékában a politikai elit fölött való kontroll gyakorlása, de még az olvasóközönség véleményének a befolyásolása sem, csupán a tájékoztatása, ez utóbbi pedig eleve tudósi magatartást és képzettséget feltételezett. Azt mondhatjuk, hogy tudósítóként nem ruházta fel új szerepkörrel a lapot, hanem a Rát Mátyás-féle modellt követte. Leveleiben sem vallott arról, hogy miben is látja a sajtóorgánum szerepét, mégis a Révainak címzett levele arra enged következtetnünk, hogy Benkő is a tudomány, a nyelvművelés, a tudományos hírek szélesebb körben való terjesztésének fórumaként tekintett a Hírmondóra, azonban ő maga a nyelvművelés kategóriáját érintő cikkeket, szépirodalmi produktumokat nem tett közzé. Az utolsó cikk 1789 májusában jelenik meg. Biró Annamária úgy látja, hogy a tudósítói tevékenység megszűnésének oka egyrészt Benkő tudósi életformájában, másrészt nehéz anyagi körülményeiben rejlett, ezért figyelme a tudományos munkák összeállítására irányult,674 amelyek révén esetleg nagyobb anyagi hasznot remélt. Itt kell megjegyeznünk, hogy az 1787‒1789 közötti periódus nem csak a tudósítói tevékenység lankadásának és megszűnésének időszaka. Megfigyelhetjük azt is, hogy a korábbi és 673 674 Magyar Kurir, 1789. jan. 7., 16–17. Biró, Erdélyi jelenlét..., 218. 220 EME IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS A POZSONYI MAGYAR HÍRMONDÓ HASÁBJAIN későbbi évekhez képest ebben a periódusban Benkő jóval kevesebb levelet írt, könyvkölcsönzéseinek száma is igen alacsony, ugyanakkor Bethlen Farkas históriája ötödik kötetének kiadásán kívül más munka nem is jelent meg ebben a két évben. Benkő virtuális könyvtárát tárgyaló fejezetünkben már rámutattunk arra, hogy a több területet átfogó munkásság intenzitásának csökkenése tanári pályájának tudható be, azt is mondhatnánk, hogy ennek hátulütőjeként tekinthető, hiszen a tanórákra való felkészülés és az oktatási tevékenység elvonhatták idejét a más jellegű foglalatoskodásaitól. Az 1790-es években a Kézírások Társasága célkitűzéseinek szolgálata kecsegtethette Benkőt reménnyel és anyagi haszonnal, amiért is már nem tért vissza a tudósítói tevékenységhez, noha tudjuk, reményei nem váltak valóra ezzel kapcsolatban sem. Mindezekhez természetesen azt is hozzá kell tennünk, hogy az újságírók megítélése sem volt a legkedvezőbb. Elég legyen itt Pánczél Dániel soraira gondolnunk, miszerint „a tudósok litterátus Harlekineknek tartják őket, a világ nagyjai keveset gondolnak velek, az olvasók hazugoknak nevezik, az asszonyok pedig egy friszért egy újságírónál gyakran nagyobbra becsülnek”.675 Ezek szerint tehát az újságíró a tudóstársadalom szemében bohóc volt, az elit réteg figyelmet sem szentelt neki, az asszonyok pedig a fodrásznak is tekintélyesebb szerepet szántak, mint az újságírónak, nem meglepő tehát, hogy a középajtai lelkipásztor mindezen tényezők hatására felhagyott ilyen irányú tevékenységével. Összegzésként elmondható, hogy Benkő írásai teljesen illeszkedtek a pozsonyi Magyar Hírmondó koncepciójába, sőt, időnként a hírek kontextualizálásának szándéka is tetten érhető volt, így az alkalmazott eljárás révén a Göttingából indult szemléletmódot is érvényesítette. A hat esztendő alatt közel hetven cikket publikált a lap hasábjain, és elkészítette ezek mutatótábláját is. Benkő híradásainak egyharmada olyan tényeket és adatokat tartalmazott, amelyek hasznosíthatóak lehettek volna egy literatúratörténeti lexikonban. Ezek zöme a Hírmondó első, Rát által szerkesztett, majd Benkő tudósításának utolsó, Szacsvay idejében működtetett szakaszaiban jelent meg. Az ilyen tárgyú cikkek többnyire aktuális kérdésekkel foglalkoznak, tehát minden olyasmit érintenek, amelyekre egyáltalán nem vagy csak röviden nyílt lehetőség a honismereti munka művelődéstörténeti fejezetében. A lap hasábjain lehetősége volt a kortársak tudományos tevékenységének ismertetésére, ezért is találkozunk többször a pályázatokat nyert egyénekről szóló híradásokkal, kutatóutak beszámolóival, újonnan megjelent könyvek fizikai leírásával. Ezeknek a cikkeknek a felépítése nem mutat eltérést a Hírmondóban megjelenő, névtelenségbe burkolózó egyének hasonló jellegű híradásaival szemben, ezt láttatják a könyvismertetésekre vonatkozó példáink is. A Hírmondóban Benkő által közölt, tudósi 675 Kókay, A magyar sajtó…, 186. 221 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE életpályákra vonatkozó írásokat kétségtelenül a honismereti munka pótlásaként, folytatásaként, kiegészítéseként is tekinthetjük. Ugyanilyen pótlásnak tekinthetjük a művelődés színtereit bemutató cikkeket, amelyekben a szerző az erdélyi könyvtárakról, botanikus kertekről, múzeumokról szól, s amelyek a res litteraria szerves részeként voltak meghatározhatók. Benkő tehát ugyanazon a vonalon ment tovább, mint az Erdélyt bemutató kötete esetében, hiszen szűkebb pátriájának viszonyairól és a tudományos élet előmeneteléről kívánta tájékoztatni az első magyar nyelvű hírlap olvasóit. 222 EME KONKLÚZIÓK Benkő József, a historia litteraria művelője című monográfiánkban a 18. században dívó historia litterariáknak egy erdélyi szerző tollából származó darabjait vizsgáltuk. Benkő József ilyen jellegű írásai között említhetjük Erdély című honismereti munkájának művelődéstörténeti fejezetét, a Bod Péter Magyar Athenasára tett, Additamenta című pótlását, a Sófalvi József levelének végéhez illesztett szerző- és műjegyzéket, valamint azokat a tudománytörténeti vonatkozású tudósításokat, amelyeket a pozsonyi Magyar Hírmondó hasábjain jelentetett meg. A hét fejezetből álló munka két tömbre tagolódik. Az első három fejezet kontextualizáló jellegű. Ez foglalja magában az évszázadok során kialakuló Benkő-portrék felvonultatását, Benkő könyves műveltségének megvilágítását, valamint a nyelvválasztás problematikáját. A második tömbben konkrétan tárgyaltuk azokat a munkákat, amelyek a historia litteraria kategóriájába sorolhatók, ill. ezekhez kapcsolódóan szóltunk a szerző által alkalmazott munkamódszerről is. Kötetünk leíró fejezettel indult, melyben igyekeztünk felvázolni, milyen kép élt és él Benkő Józsefről a köztudatban a 18. századtól kezdődően egészen napjainkig. A vizsgált szövegek repertóriumában ott találjuk Horányi Elek Memoria Hungarorum című lexikonját, Vass József, Toldy Ferenc, Zeyk János és más, ismeretlen szerzők írásait, de az Új Magyar Athenás, az Erdélyi prédikátori tár és a Közhasznu Esmeretek Tára szócikkeit is. Amint láthattuk, ezek a rövid írások többnyire Benkő életrajzi adatait, műveinek közel sem teljes jegyzékét regisztrálják, néhol pontatlanságokkal, amelyek aztán átöröklődtek a későbbi szövegekbe is. Mindezek révén egyértelművé vált, hogy a szerzők nem alkalmaztak forráskritikát vagy bármilyen kritikai reflexiót. Azt mondhatjuk, hogy az elemzett szövegek jelentős részét 223 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE a megemlékezés, ill. az elmarasztalt tudós képét helyreállítani kívánó, az utólagos bocsánatkérést sem mellőző magatartásmód hívta életre. A többnyire pozitív Benkő-képet ábrázoló szövegek sora a Közhasznu Esmeretek Tárában közreadott szócikkel bomlott meg, szerzői névvel azonban nem találkoztunk ebben az esetben. Kísérletet tettünk a hiánypótlásra, a Kazinczy-levelezés révén pedig a névtelenségbe burkolódzó egyént Kazinczy Ferenc levelezőköréből Dessewffy József személyében véltük felfedezni. Az újságcikkekben, lexikoncikkekben, biográfiákban bemutatott Benkő-képekhez képest ebben az esetben inkább a háromszéki tudós gyengeségeinek hangsúlyozása került előtérbe, s ez az egyetlen olyan eset, amelyben a negatívumok jelentősebb hangsúlyt kaptak. Hogy miért is van ez így, arra nem történik konkrét utalás, de úgy látjuk, a széphalmi literátort és levelezőkörét nem csupán a tudományos eredmények, de a kuriózumok is érdekelték, hiszen számtalanszor találkozunk Benkő nevével a levelezésben, s többször szó esik peres ügyeiről, azok végkimeneteléről is. A szócikk összeállítója nem feltétlenül rosszindulatból adta közre írását, hanem egyszerűen a kuriózumok és a szenzáció igénye iránti fogékonyság lehettek mérvadóak e tekintetben. A vizsgált írások kapcsán felfigyelhettünk arra, hogy nagyon sok esetben a szövegekben nemcsak a korábban keletkezett korpuszok helyenként szó szerinti egységeit vélhetjük felfedezni, hanem egyéni tapasztalatok rögzítését is. Zeyk János mellett ilyen az első Benkő-életrajz szerzőjének, Benkő Ferencnek az írása. Azt gondoljuk, a személyes élmények rögzítése által a szerzők még inkább hangsúlyozni kívánták a szövegeikben megjelenő Benkő-kép hitelességét. Ez utóbbi munkán kívül, amely akár a Döbrentei Gábor által megfogalmazott, Benkő-életrajz megírására vonatkozó felhívás megvalósulásaként is tekinthető, a többi írás az emlékezésre, Benkő emlékezetének ápolására ösztönöz. Ezek szerzői ilyen módon próbálták megkövetni az éltében elmarasztalt tudóst. A 20. században leginkább az évfordulók szolgáltattak lehetőséget a megemlékezésre. Benkő személye követendő példaként jelent meg, de ebben az időszakban a tudományos igénnyel készülő, komoly kutatásokat feltételező szakmunkák száma is megsokasodott; ezek a középajtai lelkész botanikusi, nyelvészi, történészi tevékenységére fókuszáltak. Emléke mintegy kétszáz év távlatában is él, hiszen a helyi lapok számtalanszor tudósítanak Benkő nevéhez köthető évfordulós eseményekről, tehát kultusza ma is él. Ennek bizonyítékai munkáinak újabban megjelenő fordításai, ill. a személyéhez kapcsolódó, ma is folyó kutatások. Mindezeket figyelembe véve elmondhatjuk, hogy nem az őt negatívabb, kedvezőtlenebb fényben ábrázoló Benkő-portré öröklődött át napjainkra, hanem mind tu- 224 EME KONKLÚZIÓK dományos, mind közéleti téren a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tudós figurájával találkozunk. Benkő József könyves műveltségének megvilágítása esetében, a hagyaték megsemmisülése miatt, nem álltak rendelkezésünkre konkrét kötetek, így azt sem tudtuk kezdetben felmérni, milyen, a historia litteraria tárgykörét érintő munkákat ismerhetett közvetett vagy közvetlen forrásból. Noha kutatást végeztünk a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtárban, a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban is, illetve megvizsgáltuk a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban fellelhető, Benkő nevet tartalmazó köteteket, eredményeink nem mondhatók jelentősnek. Marosvásárhelyen fedeztünk fel egyetlen olyan kiadványt, amelyet az 1760-as évek közepén Benkő adományozott Teleki Sámuelnek. Székelyudvarhelyen, a kézírás vizsgálata alapján talán egy könyvről állíthatjuk azt, hogy Benkő kezében járhatott. Mivel erre irányuló kutatásaink nem vezettek nagyszámú, konkrét eredményekhez, megkonstruáltuk Benkő József „virtuális könyvtárát”, azaz a levelezéséből kirajzolódó kölcsönzések révén lajstromba szedtük azokat a munkákat, amelyek megfordulhattak Benkő kezében, s amelyek szellemi világát befolyásolhatták. Ennek eredménye az a közel százoldalas jegyzék lett, amely a könyv első mellékletét képezi. A kölcsönzések kapcsán leginkább Teleki Sámuel, Pataki Sámuel, Koppi Károly, Aranka György nevével találkozunk. A kölcsönzések alapján történettudományi, azonbelül honismeretírói és forráskiadói tevékenysége, valamint botanikai munkássága vált hangsúlyossá, így a szakirodalom állításai jegyzékünk révén is megerősítést nyertek. A kölcsönzések gyakoriságának és tematikai megoszlásának vizsgálata során megállapítottuk, hogy Benkő munkássága szakaszosnak tekinthető, noha igaz, a történelem iránti érdeklődése, gyengébb vagy erősebb intenzitással ugyan, de minden aktív életszakaszban tetten érhető volt. A kiadványok nyelvi tekintetben nem mutatnak nagyfokú változatosságot, jelentős részük latin nyelvű volt, a francia, olasz, magyar vagy német nyelvű kiadványok száma igen csekélynek mondható. A nyomtatott művek tekintetében láthattuk, hogy azok megjelenése általában a 18. század második felére tehető, tehát Benkő, domidoctus volta ellenére is, lépést tartott kora tudományos fejlődésével, gyakran a legújabban megjelent köteteket felhasználva rendezte sajtó alá botanikai vagy történettudományi tárgyú írásait. A nagyszámú történettudományi tárgyú munka mellett azonban azt kellett megtapasztalnunk, hogy a kutatási témánk szempontjából jelentős, historia litteraria-vonatkozású írásoknak a száma igen csekély, csupán kettőre tehető. Ebbe a kategóriába csupán Weszprémi István és Rotarides Mihály munkáit említhetjük. Ezek a kötetek, akárcsak a kortársak és elődök ilyen 225 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE jellegű kiadványai, de a Benkő kezén megfordult írások zöme, valamint munkáinak jelentős része is latin nyelven jelentek meg. Mivel a Benkő kötetét megelőző Magyar Athenast szerzője már anyanyelvén adta közre, meg kellett vizsgálnunk, melyek voltak azok a tényezők, amelyek Benkőt a Bod Péterétől eltérő nyelvválasztási gyakorlatra késztették. Összegyűjtöttük a Benkő-levelezés azon szövegrészeit, amelyek a latin, magyar, esetleg német nyelvet érintették, itt vizsgáltuk a honismereti kötet Mária Teréziának szánt, kiadatlan ajánlását, illetve a kötet paratextuális elemeit, az előszót, lábjegyzeteket is. Az itt említett szövegegységek vizsgálata alapján nyilvánvalóvá vált Benkő célja, hogy munkáját és nevét nemzetközi körökben is ismertté tegye, de ez csak akkor valósulhatott meg, ha művének nyelveként a latint vagy németet választja. Mivel azonban német nyelvtudása nem volt megfelelő, lehetőségei igencsak leszűkültek. A magyar nyelv szóba sem jöhetett, hiszen anyanyelve nem tudta garantálni azt, hogy dialógusba lépjen a respublica litteraria tagjaival, így annak ellenére, hogy a század második felében már egyre inkább megjelentek azok a röpiratok, amelyek szerzői a magyar nyelv művelésére, magyar nyelvű munkák kiadására szólították fel koruk tudóstársadalmát, Benkő, kortársaihoz és elődjeihez hasonlóan, latin nyelven adta közre tudományos tárgyú írásait. Ezt támasztotta alá az előszó és ajánlás szövege is, hiszen Benkő olyan olvasóközönségre számított, akinek a nyelvismeret nem jelentett akadályt, másrészt az ajánlás által meg akarta nyerni a császárnő támogatását is, ami szintén feltételezte az akkor még hivatalos nyelv használatát. Ehhez kell hozzátennünk azt is, hogy forrásainak jelentős része is ezen a nyelven íródott, tehát ezeknek más nyelvre való átültetése, fordítása rendkívüli többletmunkát igényelt volna. 1790 körül tapasztaltunk egyfajta hangsúlyeltolódást, ezt azonban az országgyűléshez kapcsolódó, a magyar nyelv térnyerésére vonatkozó rendelettel hoztuk összefüggésbe. Az ebben a periódusban kiadni kívánt munkák nyelve esetében is azonban elsőként mindig a latin nyelvű kiadásokkal találkozunk, s csak ezek után merült fel azok magyar nyelven való közreadása is. Benkő magyar nyelvű munkái, mint a halotti orációk, a Magyar Hírmondóban közreadott cikkek, tudomány-népszerűsítő írásai nem feltétlenül a tudósvilágot célozták olvasóközönségként, tehát nyelvválasztását részint műveinek jellege, másrészt az olvasóközönség összetétele befolyásolta. A nyelvválasztás problematikájának körbejárásával zárul a monográfia első tömbje. Ezt követően Benkő historia litteraria-tárgyú írásait állítottuk fókuszba, a kutatástörténeti áttekintés után szóltunk a honismereti munkában található tudósnévsorról, a Bod Péter munkájára tett pótlásokról, a levélvégi historia litterariáról, valamint a Hírmondóban publikált, a tudományos világ eseményeit érintő cikkeiről. 226 EME KONKLÚZIÓK A Benkő és Bod munkáinak részletes összevetése során rögtön világossá vált, hogy Benkő esetében intézménytörténetről is beszélhetünk, hiszen nála nyomda- és iskolatörténeteket is olvashatunk, amelyek a res litteraria szerves részét képezték. Megállapítottuk, hogy az iskolatörténetek esetében saját élményei mellett levelezőpartnerei írásait, valamint újonnan megjelent, az iskolák történetét bemutató köteteket használt fel, a nyomdatörténet esetében ugyancsak levelekre, valamint Bod Péter Erdélyi Féniks című munkájára támaszkodott. Az iskolatörténetek esetében a református kollégiumokat, különösen az egykori alma matert részletesebben tárgyalta, máshol csak a tanárok neveit, az oktatott tárgyakat ismertetette. Meggyőződésünk, hogy a rendelkezésére álló információk mennyisége határozta meg azt, melyik intézményről mennyit írt, s nem a felekezeti elfogultság. A tudóslista esetében már a felvezető szövegben azonosítottuk a Magyar Athenas bevezetőjét, Benkő csupán Bod néhány kötetének utótörténetével egészítette ki azt. Ami a jegyzéket illeti, tüzetes összevetést végeztünk, s egyértelműen elmondhatjuk, Benkő a Bod lexikonjában előforduló lajstromot vette át, és latinra fordítva közreadta saját kötetében, csupán elhagyta ezekből a vallási intoleranciára utaló megjegyzéseket. Bod munkáján kívül leginkább Horányi kötetét használta, különösen azokban az esetekben, amelyekben Bod, felekezeti elfogultsága miatt, csak röviden vagy egyáltalán nem szólt egy-egy tudósról. Ezt követően gazdag példaanyag révén mutattunk rá a Benkő által alkalmazott kompilálási és excerpálási gyakorlat mikéntjére. Noha Benkő munkájának jelentős forrásaként szolgált az Athenas, az iskola- és nyomdatörténeti fejezetek mellett más egyéni hozzájárulást is azonosítottunk. A kötet művelődéstörténeti fejezetének elemzése során kirajzolódott, hogy Benkő egyszerre szűkítette és bővítette anyagát: szűkített, mert a vallási intoleranciára vonatkozó információkat, a Bodnál gyakran előforduló sírverseket nem vagy csak igen ritkán vette át kötetébe. Az anyag bővülése a kortársak, történelmi alakok, családi genealógiák és a tudós asszonyok számának növekedésében, a közreadott információk kuriózumjellegében ragadható meg, amelyek egyben Benkő kötetének nóvumaként tarthatók számon. A tudósnévsor elemzését követően Benkőnek a Bod Péter Magyar Athenasra tett jegyzéseit hasonlítottuk össze az eredeti munkával, ill. a Sófalvi József kolozsvári tanár által küldött levél végéhez illesztett lajstrommal és a Szathmári Pap Mihály jegyzéseivel. Megvizsgálva az Additamentában előforduló kézírást, úgy állapítottuk meg, hogy nem autográf kéziratról van szó. Erről a korábban kutatók nem tettek említést, viszont az íráskép jelentős eltérést mutat Benkő kézírásától, sem a betűk típusa, sem kap- 227 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE csolása nem egyezik meg Benkő kézírásával. Mindennek ellenére azonban nem sikerült megállapítanunk, kit takarhat a másoló személye. A keletkezési körülmények kapcsán úgy látjuk, Benkő nem a hozzá forduló, kiegészítéseket gyűjtő egyének (Sófalvi József, Szathmári Pap Mihály, Szerencsi Nagy István) felkérésére kezdte el összeállítani jegyzékét, hanem rögtön a honismereti munka kiadása után gyűjtögetni kezdhette az új adatokat. Erre lehet következtetni mind Sófalvi József leveléből, mind Benkő azon törekvéséből, hogy tudósnévsorát bővebben is kiadja. A bővítgetés azonban nem folyamatos, hiszen az időben legkésőbb megjelenő mű a jegyzékben 1781-es. Sófalvi 1783-ban kéri Benkőtől anyagának megküldését. 1781 és 1783 között azonban Benkő nem vezetett be új adatokat. Azt gondoljuk, hogy éppen a Magyar Athenas újrakiadásán fáradozó egyének gyűjtése ösztökélhette Benkőt arra, hogy újra elővegye korábbi munkáját. Az itt jegyzett adatok az egyes kötetek második-harmadik kiadási évének feltüntetésében, a címek teljes leírásában, helyenként pedig új nevek felvételében ragadható meg. Tartalmi tekintetben világi irányba fordult, értékelte a verseket, a fordításokat, az egyházi és iskolai könyvek szerzőit esetenként megrótta. A Sófalvi József levelének végéhez illesztett lista igen pontatlan, csak neveket és esetleg összevont címeket tartalmaz. Ezt a listát összevetettük az Additamentával, s megállapítottuk, hogy az előbbi teljesen függetlenül készülhetett az utóbbitól, hiszen alig találunk egy-két olyan nevet, amely mindkét listában előfordul. Olyan írások kerülnek lejegyzésre, amelyeket Benkő jól ismerhetett a Teleki Sámuel könyvtárából vagy a Magyar Hírmondó hasábjairól, a tételek zöme fellelhető ezek valamelyikében. Ebből kifolyólag arra következtethetünk, hogy a levélvégi rövid historia litteraria egyszerre szolgált új adatokkal Benkő és Sófalvi számára is. Benkő és Szathmári Pap jegyzékét összevetve megállapítottuk, hogy Benkő bizonyára megküldte Szathmárinak a kért jegyzéseket, hiszen a korpuszok első felében szinte teljes szövegszintű azonosságra figyelhettünk fel, az egyezés mértéke később azonban egyre inkább csökkent, s egy idő után már nem is volt azonosítható. Ennek ellenére a példák jól mutatják a kezdeti felhasználás mértékét, alátámasztva ezáltal azt is, hogy a református lelkészek közötti együttműködés, az információcsere jól működött. Az utolsó fejezet Benkő Józsefnek a Magyar Hírmondóban megjelent, historia litteraria-tárgyú cikkeinek feltárására, ill. ezeknek a korábbi munkákkal való egybevetésére irányult. A cikkek megoszlását tekintve elmondhatjuk, hogy közreadott tudósításainak mintegy felében tudósi életpályákat, intézménytörténetet, kutatói tevékenységet mutatott be, azaz jellegüket tekintve szövegei illeszkedtek a historia litteraria tematikájába. A híradások másik fele közigazgatási, gazdasági, mezőgazdasági, kereskedelmi, időjárásra és termésre vonatkozó információkat takar. 228 EME KONKLÚZIÓK A hírlapi tudósítások alapján azt is mondhatjuk, némiképp azonosítható a vindikatív, de még inkább a bizonyító jelleg, amely a korabeli, tudós életpályákat tartalmazó lexikonok sajátossága is volt, csakhogy ebben az esetben Benkő nem a külföld, hanem a magyar nyelvet ismerő olvasóknak bizonyította, hogy Erdélyben is folyik tudományos élet, itt is vannak érdeklődő tudósok és olyan intézmények, amelyek teret biztosítanak a tudományművelésre. Példaként említhetjük a könyvtárakat, botanikus kerteket, a tudományművelés azon színtereit, amelyek bemutatására a kötetben csak röviden vagy nem nyílt lehetőség. Ilyenképpen a Hírmondó fórumot kínált arra, hogy a szerző a tudományos élet aktuális eseményeit ismertesse a hazai közönséggel, másrészt arra is, hogy a kötetben helyet nem kapó részek széles körben ismertté váljanak. Benkő írásainak legtöbbje Rát Mátyás és Szacsvay Sándor szerkesztői ideje alatt jelent meg, Révai és Barczafalvi ideje alatt, mivel ők csupán néhány hónapig töltötték be ezt a tisztséget, a híradások száma nem olyan jelentős. Ennek ellenére Benkő értékeli Révainak a nyelv művelése terén tett erőfeszítéseit, s amint levelezésükből kiderül, Révai felajánlja jezsuita barátainak, hogy mint közvetítő, megteremti a kapcsolatot Benkővel. A Révai, Benkő és a jezsuiták között küldött levelekben esik szó Horányi Memoria Hungarorumáról, ami azért is érdekes, mert, noha tudjuk, hogy ismerte és használta ezt Benkő, nem tudtuk mostanáig, hogyan is vélekedett erről. Amint azonban erre rálátást nyertünk, a piarista szerzetes lexikonja nem kifejezetten nyerte el Benkő tetszését, inkább azt mondhatjuk, hogy az ott közreadott információk megzavarták őt. Több adatot erre vonatkozóan nem találunk, de mégis említést érdemel ez az apróság is, hiszen Horányi kötetének Benkő általi megítélésére máshol nem történt utalás. A Hírmondóban közreadott tudósítások után Benkő már nem publikált olyan írást, amely tervezett tudóslexikonja előzményeként vagy éppen annak részeként lehetne definiálható. Ennek ellenére az első magyar nyelvű hírlap lehetőséget teremtett arra, hogy Benkő részletesen mutathassa be azokat az egyéneket és intézményeket, amelyek bővebb ismertetésére kötetében nem nyílt alkalom, ugyanakkor a lap révén részletesen mutathatta be kortársai tevékenységét, a tudományos életre vonatkozó, aktuális eseményeket is, ezért azt mondhatjuk, Benkő a hírlapban megjelenő publikációk révén folytatta és fejezte be irodalomtörténet-írói tevékenységét. Meg kell jegyeznünk, hogy teljesen új, az irodalomtörténet számára eddig ismeretlen korpusz felleléséről nem beszélhetünk. Ezzel szemben olyan szövegegységeket vizsgáltunk, amelyek ez ideig nem vagy csak vázlatosan lettek bemutatva. Amellett pedig, hogy megpróbáltuk összefüggően látni ezeket a munkákat, a korábban megjelent, helytelennek, megala- 229 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE pozatlannak bizonyuló kijelentéseket is igyekeztünk azonosítani, és ezeket korrigálni. Noha Benkő hírlapi tudósításainak vizsgálatával lezártuk ezt a munkát, tisztában vagyunk azzal, hogy a kutatás még folytatható lenne, hiszen például nem vizsgáltuk Benkőnek a historia litteraria praxisa alapján összeállított, Erdély történetíróira vonatkozó munkáját, a külföldi tudósokkal való kapcsolatait vagy műveinek külföldi recepcióját. Mindezek értékes adalékokat tehetnek hozzá a Benkő-filológiához, és további kutatásokra ösztökélhetnek. Munkánk összeállítása során problémát okozott a primér szövegek (kéziratok, levelek) hiánya vagy hozzáférhetetlensége, kutatási korlátozottsága, máskor az egyes szövegek variánsainak száma, az írásképek sokfélesége, így bizonyos, a kutatás során felmerülő fehér foltokra megnyugtató választ nem tudtunk adni, csupán vázoltuk a lehetőségeket, s érvekkel próbáltuk alátámasztani azt, amelyiket a legvalószínűbbnek hittünk. A hiányosságok ellenére azonban reméljük, hogy ez a könyv olyan adalékokkal is szolgál, amelyek árnyalják középajtai Benkő József irodalomtörténet-írói profilját, s hozzájárulnak a magyarországi historia litteraria-kutatások továbbviteléhez, valamint körvonalazzák e tudományterület egyik erdélyi művelőjének e tudomány történetéhez való hozzájárulását és munkájának specifikumát is. 230 EME BIBLIOGRÁFIA Primér források. Kéziratok, gépiratok Benkő József ajánlása Mária Teréziához, Collectio Manuscriptorum C. J. Kemény, Tom V. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Mss. K. J. 13. Benkő József hollandiai kapcsolataira vonatkozó dokumentumok és levelezés, Magyar Tudományos Akadémia, Kézirattár, Ms. 6228/49–54. Benkő József, Additamenta ad Notitiam Scriptorum Historiae Hungariae Clar[issimi]Quondam Petri Bod in Ecclesia Ref. M. Igeniensi V. D. M.: Bod Magyar Athénássára való Pótlások, Román Akadémia Könyvtára, Kolozsvár, MsU. 1725. Benkő József, Collectaria ad Res Transsilvanicas facientia, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 568. Benkő József, Erdélyi Kéz-Irásban lévő Történet Iroknak Estendö szám szerént való Laistroma, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 598. Benkő József, Jelentés Bethlen János kiadás-hibáiról, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 1678. Benkő József, Necessaria ac utilis Scriptorum Historiae Hungariae Notitia, Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény, Ms. 127. Benkő József, Collectaria XIV., Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Ms. 191/I. Bethlen Kata levelei Teleki Lászlóhoz/Teleki Lászlóhoz és Ráday Eszterhez, Magyar Tudományos Akadémia, Kézirattár, Magyar Irod. Levelezés, 4-r, 9. sz. 231 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE [Bod Péter], Necessaria ac utilis Scriptorum Historiae Hungaricae Notitia…, Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtár, Nagyenyed, Ms. 238. Jegyzetek Bod Péter Magyar Athénásához, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 405. Kerekes Ábel kézirati gyűjteményei, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 576/III, 34. tétel. Keresztes Máté, II. József Császár Háromszéki utazása 1773ban. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény, Collectio manuscriptorum minor, Tomus XXVIII, mss. 130. Sacra Celo Regiae…, Román Állami Levéltár Hargita Megyei Osztálya, Csíkszereda, Fond 27 (Scaunul Secuiesc Ciuc), nr. 55. SEPSI KÖRÖSPATAKI ÚR KÁLNOKI ISTVÁN NAPLÓ KÖNYVE MELYBE BÉ-FOGLALTA ELSŐ RÁKÓCZI GYÖRGY ERDÉLYI FEJEDELEMNEK 1645-BENN A FELSÉGES AUSTRIAI HÁZ ELLEN A SVÉTZIAI HADAK MELLÉ AZ ERDÉLYI AZ ERDÉLYI HADAKKAL MORVA ORSZÁGBA ÉS SILÉSIÁBA MENETELÉNEK RENDÉT. Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár, Kemény József-gyűjtemény: Collectio manuscriptorum historiorum minor, Tomus XXIX. mss. 330. Szathmári Pap Mihály jegyzetei Bod Péter Magyar Athenasához, Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Kézirattár, Ms. 404. Töredék a’ Historicus Cserei Mihálynak Borosnyai János Udvarhelyi Ref. Professorhoz 1747-ben, Apr. 4-kén tulajdon kezével írt eredeti leveléből, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Hung. 1181, 101r‒103r. Nyomtatványok [?], A munka megbecsülése, Erdélyi Fiatalok, 1940. XI. évf., 2. sz., 1. [?], Benkő József, Hon és Külföld, 83/1846, II. félév, (1846. október 15.), 321–323; 84/1846 (1846. október 18.), 325–326; 86/1846 (1846. október 25.), 333–335; 87/1846 (1846. október 29.), 337–338. Adelung, Johann Cristoph, Fortsetzung und Ergänzungen zu Christian Gottlieb Jöchers allgemeinem Gelehrten-Lexicon, Leipzig, 1784−1787. Aranka György, A Magyar Nyelvmivelö Társaságrol. Ujjabb elmélkedés = A. Gy. Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai, s. a. r. Jancsó Elemér, Bukarest, Akadémiai, 1955, 106−120. 232 EME BIBLIOGRÁFIA Az Erdélyi Három Nemzetekből Álló Rendeknek 1790dik Esztendőben Karátson Havának 12dik napjára Szabad Királyi Városba Kolo’svárra hirdettetett, és több következett napokon tartatott közönséges Gyűléseikben lett Végezéseknek és foglalatosságoknak Jegyző Könyve, Kolo’sváronn, Nyomtattatott a’ Királyi Lyceum’ betűivel, 1832. Bánfi György Naplója 1644. Kiad. Szabó Károly = Erdélyi Történelmi Adatok IV., szerk. Szabó Károly, Kolozsvártt, Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, MDCCCLXII, 115–131. Báróczi Sándor, A védelmeztetett magyar nyelv vagyis A’ Deákság mennyire szükséges voltáról való Kettős-Beszélgetés. Bétsbenn, Hummel Dávidnál, 1790. Benkő Ferenc, Közép Ajtai, és Árkosi nemes Benkő Jó’sef’ a’ Hárlemi Tudós Társaság’ Tagja’ és a’ Sz. Udvarhelyi Ref. Fő Oskola’ Professora’ Biographiája, Kolo’sváron Nyomtattatott a’ Ref. Kollégyom’ betűivel, 1822. Benkő József, Az Erdély Históriája Íróinak Magyar Nyelven Található Kézírásaikról, kiad. Bruz Lajos, Új Magyar Múzeum, 1853/5, 217–238. Benkő József, Dietae, sive rectius comitia Transsilvanica, eorumque decreta, quae vulgo adpellantur articuli diaetales, Cibinii&Clavdiopoli, Typis Sumptibusque Martin Hochmeister, 1791. Benkő József, Erdély, ford. Szabó György, Sepsiszentgyörgy−Barót, Székely Nemzeti Múzeum−Tortoma Kiadó, 2014. Benkő József, Filius posthumus vagyis attya halála után született gyermek, s. a. r., bev., jegyz. Csáki Árpád, Demeter László, Kolozsvár, 2004 (Református Egyháztörténeti Füzetek 14.). Benkő József, Imago inclytae in Transylvania nationis Siculicae, historico-politica, Cibinii&Clavdiopoli, 1791. Benkő József, Közép-ajtai dohány, Szebenben és Kolo’sváratt, Nyomtatott Hochmeister Mártonnál, 1791. Benkő József Levelezése, s. a. r. Szabó György, Tarnai Andor, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, 1988 (Magyarországi Tudósok Levelezése I. kötet). Benkő József, Oltso Értzeket Arannyá Változtato, Söt Fa Garasbol Leg-Híressebb Arannyat tsináló Erdélyi Magyar Álkimista, az az Tiszteletes és Fötudós Philosophiae Professor Fagarasi Pap József = Socrates redivivus. Seu Imago Philosophi Vere Christiani, Qua Exhibetur Clarissimus, Ac Divinii Ingenii Vir, Dominus Josephus Pap de Fagaras, Claudiopoli, Typ. Colleg. Reform., 1785. 233 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Benkő József, Téli bokréta, Szebenben, Nyomtattatott Hochmeister Mártonnál, 1781. Benkő József, Transsilvania sive Magnus Transsilvaniae Principatus olim Dacia Meditteranea Dictus, Pars Prior sive Generalis, Tom. II., Vindobonae, 1778. Bessenyei György, Magyarság, h. n., 1778. Bíró Sándor, Bardóci Benkő József, Erdélyi Fiatalok, 1940/2. 13. Bod Péter, Magyar Athenas, h. n., 1766. Bod Péter, Erdélyi Féniks, h. n., 1767, http://mek.oszk.hu/06900/06939/06939. pdf [Utolsó megtekintés: 2017. 12. 10.] Czvittinger David, Specimen Hungariae literatae, Francofurti&Lipsiae, Typis et Sumptibus Jod. Guil. Kohlesii, Univ. Altdorf. Typogr., 1711. Döbrentei Gábor, Hírek: Bod Péter felől, Erdélyi Muzéum, 1817/7, 174–183. Horányi Elek, Levelezése, s. a. r. Szelestei N. László, Budapest, MTA−PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2016. Horányi Elek, Memoria Hungarorum et Provincialium scriptis editis notorum, Viennae, 1775−1777. Horányi Elek, Nova memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum, Pestini, Typis Matthiae Trattner, 1791. Kálnoki István, Naplója 1645. Kiad. Szabó Károly = Erdélyi Történelmi Adatok IV., szerk. Szabó Károly, Kolozsvártt, Kiadja az Erdélyi Múzeum-Egyesület, MDCCCLXII, 133–156. Kazinczy Ferenc, Levelezése, V. kötet, kiad. Dr. Váczy János, Budapest, MTA, 1894. Kazinczy Ferenc, Levelezése, VIII. kötet, kiad. Dr. Váczy János, Budapest, MTA, 1898. Kazinczy Ferenc, Művei I., s. a. r. Szauder Mária, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979. Kazinczy Ferenc, Erdélyi levelek, kiad. Abafi Lajos, Budapest, Aigner Lajos, 1880. Közhasznu Esmeretek Tára, I–II. kötet, Pesten, Nyomtatta Landerer, 1831. Récsey Viktor (kiad.), Révai Miklós levele Paintner Mihályhoz (Győr, 1785. május 28.), ItK, 1896/1, 72–73. 234 EME BIBLIOGRÁFIA Salamon József, Erdélyi prédikátori tár, IX. füzet, Kolozsváratt, Az Év. Ref. Kolégyom’ Betűivel, 1839. Sz. Kiss Károly, Kálmán Farkas, Bierbrunner Gusztván, Uj Magyar Athenás, Budapest, Nyomt. Aigner Lajos, 1887. Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, http://mek.oszk.hu/03600/03630/ html/ [Utolsó megtekintés: 2017. 12. 10.] Teleki Sámuel, Bibliothecae Samuelis Com. Teleki de Szék, Pars Tertia, Viennae, Typis Antonii Pichler, 1811. Toldy Ferenc, Benkő József rövid emlékezete, Új Magyar Museum, 1853/5, 239–245. Vass József, Benkő József, Vasárnapi Ujság, 1861/52 (Pest, 1861. december 29.), 613–615. Weszprémi István, Levelezése, s. a. r. Szelestei N. László, Budapest, Argumentum, 2013 (Magyarországi Tudósok Levelezése VI.). Weszprémi István, Succinta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia, Centuria Prima, Lipsiae, 1774. Zeykfalvi Zeyk János, Néhány vonás Benkő József’ életéből, Társalkodó 36(1832), 114–144. Hírlapok A Magyar Hírmondó első esztendeje, http://real-j.mtak.hu/1019/1/Magyar_ hirmondo_1780.pdf, 18. [Utolsó megtekintés: 2019. 02. 02.] Első folyóirataink: Magyar Museum, s. a. r. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2004 Hadi és Más Nevezetes Történetek, 2. szakasz, 15. füzet (1790. március 2.) 279−281. https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/98062/ HMNT_1790_2_15.pdf [Utolsó megtekintés: 2018. 02. 21.] Magyar Hírmondó, 1780. ápr. 29., 35. levél. Magyar Hírmondó, 1780. dec. 6., 98. levél. Magyar Hírmondó, 1780. dec. 6., 98. levél. Magyar Hírmondó, 1780. jan. 15., 5. levél. Magyar Hírmondó, 1780. júl. 15., 57. levél. 235 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Magyar Hírmondó, 1780. júl., 29., 61. levél. Magyar Hírmondó, 1780. márc. 22., 24 levél. Magyar Hírmondó, 1780. nov. 25., 95. levél. Magyar Hírmondó, 1780. nov. 29., 96. levél. Magyar Hírmondó, 1780. szept. 27., 78. levél. Magyar Hírmondó, 1780. szept. 9., 73. levél. Magyar Hírmondó, 1781. dec. 24., 16. levél. Magyar Hírmondó, 1781. febr. 21., 15. levél. Magyar Hírmondó, 1781. jan. 6., 3. levél. Magyar Hírmondó, 1781. júl. 14., 54. levél. Magyar Hírmondó, 1781. júl. 21., 56. levél. Magyar Hírmondó, 1781. máj. 23., 40. levél. Magyar Hírmondó, 1781. okt. 14., 83. levél. Magyar Hírmondó, 1782. dec. 21., 99. levél. Magyar Hírmondó, 1782. jún. 29., 50. levél. Magyar Hírmondó, 1783. aug. 9., 62. levél. Magyar Hírmondó, 1783. jún. 14., 46. levél. Magyar Hírmondó, 1783. nov. 8., 88. levél. Magyar Hírmondó, 1783. nov. 22., 93. levél. Magyar Hírmondó, 1784. márc. 6., 19. levél. Magyar Hírmondó, 1785. dec. 17., 99. levél. Magyar Hírmondó, 1785. jan. 29., 8. levél. Magyar Hírmondó, 1785. máj. 14., 37. levél. Magyar Hírmondó, 1786. jún. 21., 48. levél. Magyar Hírmondó, 1786. márc. 11., 20. levél. Magyar Hírmondó, 1786. márc. 11., 12. levél. Magyar Hírmondó, 1786. márc. 11., 20. levél. Magyar Kurir, 1789. jan. 7. 236 EME BIBLIOGRÁFIA Szakirodalom Antal Orsolya, Szatíra, polémia, politikum: Szatsvay Sándor irodalmi munkássága (doktori értekezés), Kolozsvár, 2011. Bahtyin, Mihail, A beszéd műfajai = Tanulmányok az irodalomtudomány köréből, szerk. Kanyó Zoltán, Síklaki István, Budapest, Tankönyvkiadó, 1988, 246–280. Balázs Géza, Műfajelmélet = Újságíró-ismeretek kezdő és civil újságíróknak, szerk. Balázs Géza, Szayly József, Szilágyi Árpád, Budapest, Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete, 2010, 34–75. Balázs Péter, Mária Terézia 1770-es egészségügyi alaprendelete, 1−2. kötet, Piliscsaba−Budapest, Magyar Tudománytörténeti Intézet−Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2007. Balogh Piroska, Ars scientiae. Közelítések Schedius Lajos János tudományos pályájának dokumentumaihoz, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2007. Balogh Piroska, A nyelvkérdés és a latin újságírás paradoxonai a 18. század végén = B. P., Teória és medialitás. A latinitás a magyarországi tudásáramlásban 1800 körül, Budapest, Argumentum, 2015, 204‒230. Balogh Piroska, Edmunde Burke esztétikájának recepciója a 18−19. századi magyarországi esztétikatörténetben = B. P., Teória és medialitás. A latinitás a magyarországi tudásáramlásban 1800 körül, Budapest, Argumentum, 2015, 43–78. Barbier, Frédéric, Bertho Lavenir, Catherine, A média története, Budapest, Osiris, 2004. Bányai Réka, Az egykori székelykeresztúri unitárius gimnázium könyvtára a Teleki Tékában = Areopolisz. Történelmi és társadalomtudományi tanulmányok XIII., szerk. Kolumbán Zsuzsa, Róth András Lajos, Székelyudvarhely, Areopolisz Egyesület, 2014, 107–122. Bátori Anna, A tudás hálózatai: Wallaszky Pál historia litterariája és a 18. századi tudástranszfer (Módszertani kísérlet), Irodalomismeret: Irodalmi, művészeti és muzeológiai folyóirat, 2016/3, 35–63. Békés Vera, A hiányzó paradigma, Debrecen, 1997. Bellágh Rózsa, A Magyar Athenas és Bethlen Kata könyvtárának jegyzékei = Bod Péter, a historia litteraria művelője, szerk. Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2004, 33–45. 237 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Benkő Loránd, A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában, Budapest, Akadémiai, 1960. Benkő Mihály, Hunok és székelyek‒Tanulmányok Benkő József halálának 200. évfordulójára, Barót, Tortoma Kiadó, 2014. Biró Annamária, Martin Hochmeister magyar „vállalkozásai” = Értékek és ideológiák az irodalomban, szerk. Korondi Ágnes, T. Szabó Levente, Kolozsvár, Kiadta a Kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Tanszék és a Láthatatlan Kollégium, 2008, 125–150. Biró Annamária, Nemzetek Erdélyben. August Ludwig Schlözer és Aranka György vitája, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2011. Biró Annamária, Körmöczi János és a göttingeni történet- és államtudományok, Keresztény Magvető, 2014/3−4, 365–381. Biró Annamária, Az értelmiségi szerep kritériumai a 18. század végi lapszerkesztési gyakorlatban = Értelmiségi karriertörténetek, kapcsolathálók, írócsoportosulások, 3., szerk. Biró Annamária, Boka László, Budapest‒Nagyvárad, Reciti‒Partium Kiadó, 2018, 133–149. Biró Annamária, Erdélyi jelenlét a nyugat-magyarországi sajtótermékekben. Johann Seivert és Benkő József tudósítói tevékenysége, Acta Historiae Litterarium Hungaricarum, 2018/3, 199–220. Bíró Ferenc, A felvilágosodás korának magyar irodalma (Harmadik, javított és bővített kiadás), Budapest, Balassi Kiadó, 1998. Bloch, Marc, A történész mestersége, Budapest, Osiris, 1996. Bretz Annamária, Bod Péter historia litteraria programja (doktori értekezés), Budapest, 2016. Burke, Peter, Languages and Communities in Early Modern Europe, New York, Cambridge University Press, 2004. Buzinkay Géza, A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig, Budapest, Wolters Kluwer, 2017. https://books.google.ro/books?id=xKTcDQAAQBAJ [Utolsó megtekintés: 2018. 11. 12.] Csata Adél, Benkő József honismereti munkájának magyar nyelvű kiadásáról, Erdélyi Múzeum, 2018/3, 106–109. Csáki Árpád, A miklósvári templomfoglalás (1715) és utóélete, Acta Siculica, 2016–2017, 167–179. 238 EME BIBLIOGRÁFIA Czibula Katalin, „Erőltetlek mind azon által szép magyarságodra”. A Magyar Hírmondó Révai Miklós idejében = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 476–493. Csetri Lajos, Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi nyelvújítás korszakában, Budapest, Akadémiai, 1990. Csikós Júlia, Adalékok Ráday Eszter könyvtárának rekonstrukciójához, Acta Siculica, 2012–2013, Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, 443–474. Csűrös István, Tragikus sors – nagyszerű teljesítmény: Benkő József emlékezete, Művelődés, 1990/11–12, 42–43. Dáné Hedvig, Bod Péter munkái, különös tekintettel lexikográfiai tevékenységére (doktori értekezés), Kolozsvár, 2011. Dávid Péter, „Itt van a’ legvégső óltára Pallásnak”. Az Erdélyi Kéziratkiadó Társaság és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság története, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2013. Debreczeni Attila, Irodalomszemléletek a Magyar Museumban = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 309–320. Deé Nagy Anikó, A könyvtáralapító Teleki Sámuel, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1997. Döbör András, Sajtó és cenzúra a 18. és a 19. század fordulóján Magyarországon, Médiakutató. Médiaelméleti folyóirat, 2014/2, 17–28. Döbör, András, Sándor Szacsvay’s Underworld Dialogues as Political Publicisms in the 1789 Year of the Enlightenment-Era Newspaper Magyar Kurír = Media and Literature in Multilingual Hungary 1770–1820, ed. Ágnes Dóbék, Gábor Mészáros, Gábor Vaderna, Budapest, reciti, 2019, 197–205. Dvorácsek Ágoston, A tragikus sorsú középajtai polihisztor, Művelődés, 2011/3, http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=1050 [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 12.] Éder Zoltán, Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, Budapest, Akadémiai, 1978. Egyed Ákos, Bod Péter jelentősége a magyar történetírás történetében = A kálvinizmus és a magyar kultúra, Muzsnay Árpád (felelős kiadó), Szatmárnémeti, EuroPrint Kft., 2006, 56–61. Egyed Emese, Ecetfa és ezüst, Erdélyi Múzeum, 1993/3–4, 143‒145. 239 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Egyed Emese, Gyökerészés Erdélyi Társaságunk 200 éves évfordulóján. Próbamunkák kései darabja = E. E., Kard és penna. Tanulmányok a felvilágosodás magyar irodalmáról, Budapest, Osiris, 1998, 88‒102. Egyed Emese, Levevék fejemről múzsák sisakomat, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1998. Egyed Emese, Régi könyv a régi Erdélyről, Erdővidéki Lapok, (I. évf.) 2000. szeptember, 1. szám, 14−17. Egyed Emese, Sugallás és rend. Költőszerep és alkotás összefüggése a felvilágosodás korának magyar irodalmában = Emlékkönyv Csetri Elek nyolcvanadik születésnapjára, szerk. Pál Judit, Sipos Gábor, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2004, 101–119. Egyed Emese, Ihletmodellek, verses írósorolók = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 405–428. Egyed Emese, A journál. Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság első félévre szánt lapszámai = Aranka György és a tudomány megújuló alakzatai, szerk. Biró Annamária, Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018, 89‒108. Erős Vilmos, Modern historiográfia. Az újkori történetírás egy története, Budapest, Ráció, 2015. Fábri Anna, A szép, tiltott táj felé, Budapest, Kortárs Kiadó, 1996. Farkas Orsolya, Benkő József, a nyelvész és a botanikus, Természet Világa (Melléklet), 2014/5, LXV−LXVII. Fox, Robert, Science and Government = The Cambridge History of Science: Eighteenth-Century Science, Vol. 4., ed. Roy Porter, Cambridge University Press, 2003, 107‒128. Frasca-Spada, Marina, Compendious Footnotes = Books and the Sciences in History, ed. Marina Frasca-Spada, Nick Jardine, Cambridge, 2000, 171‒189. Gálos Rezső, Adatok Benkő József életéhez, ItK, 1908/4, 476–477. Genette, Gérard, Paratexts. Thresholds of Interpretation (Translated by Jane E. Lewin), New York, Cambridge University Press, 1997. Gesztelyi Hermina, Bethlen Kata Orvosló könyve - Anno 1737., ItK, 2014/6, 869‒872. 240 EME BIBLIOGRÁFIA Gierl, Martin, Compilation and the Production of Knowledge in the Early German Enlightenment = Wissenschaft als kulturelle Praxis, 1750−1900, ed. Hans Erich Bödeker, Peter Hanns Reill, Jürgen Schlumbohm, Göttingen, 1999, 69‒105. Gönczi Lajos, A székelyudvarhelyi ev. ref. kollegium multja és jelene, Székely-Udvarhely, Nyomtattatott Becsek Dániel Könyvnyomdájában, 1895. Gulyás József, Benkő József becsülete, ItK, 1913/4, 451−454. Gunnarsson, Britt-Louise, Introduction. Languages of Science in the Eighteenth Century = Languages of Science in the Eighteenth Century, ed. Britt-Louise Gunnarsson, Berlin−Boston, De Gruyter Mouton, 2011, 3–25. Habermas, Jürgen, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Budapest, Gondolat, 1971. Hecser László, Benkő József-szobrot avattak, Háromszék, 2018. augusztus 6., https://www.3szek.ro/load/cikk/115478/benko_jozsef-szobrot_avattak [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 11.] Holenstein, André, Steinke, Hubert, Stuber, Martin, Introduction. Practicism of Knowledge and the Figure of the Scholar in the Eighteenth Century = Scholars in Action. The Practice of Knowledge and the Figure of the Savant in the 18th Century. Vol. 1., ed. André Holenstein, Hubert Steinke, Martin Stuber, Leiden−Boston, Brill, 2013, 1–45. Holl Béla, A historia litteraria magyarországi története = H. B., Laus librorum. Válogatott tanulmányok, Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2000, 79‒136. Ives, Margaret C., Sándor Szacsvay and the Dilemma of the Hungarian Enlightenment: Some Reflections on the Beginnings of Hungarian Journalism at the Time of Joseph II., European History Quarterly, 1975/4, 375‒394. Jakab Elek, Szacsvay Sándor (I. közlemény), Figyelő, 1882/11, 161‒174. Jakó Zsigmond, Írás, könyv, értelmiség. Tanulmányok Erdély történelméhez, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1976. Jancsó Elemér, Az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság iratai, Bukarest, Akadémiai, 1955. Jankovits József, A Magyar Athenas értékszempontjai = Bod Péter, a historia litteraria művelője, szerk. Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2004, 17–23. 241 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Józsa Lajos, Benkő József pecsétgyűjteménye, Háromszék, 2010. október 26., https://www.3szek.ro/load/cikk/33647/benko_jozsef_pecsetgyujtemenye [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 11.] Józsa Miklós, Háromszékről indultak. Benkő József (1740‒1814), Művelődés, 2011/3, http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=1051 [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 12.] Keszeg Anna, „az ebatta aestheticája, az Erdeljbe be ne jöihön, mert eddig is eléltünk a nélkül.” Az ízlésfogalom és esztétika önállósodásának erdélyi történetéhez, http://laokoon.c3.hu/dok/keszeg_ebatta.pdf [Utolsó megtekintés: 2018. 03. 25.] Keszeg Anna, Gyöngyössi János: szövegek és kontextusok, Budapest, Ráció, 2011. Keszeg Vilmos, Homo narrans, Kolozsvár, Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, 2002. Keszeg Vilmos, Könyvdedikálás a kommunizmus éveiben = „… hogy legyen a víznek lefolyása…”. Köszöntő kötet Szilágyi N. Sándor tiszteletére, szerk. Benő Attila, Fazakas Emese, Kádár Edit, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2013, 247–258. Király Emőke, Eleven és holt (emlék)képek Aranka Györgyről = Az emberarcú intézmény. Tanulmányok Aranka György köréről, szerk. Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2004, 7‒26. Kisgyörgy Zoltán, Megtartó emlékezés, Háromszék, 2014. május 19., https:// www.3szek.ro/load/cikk/70370/megtarto_emlekezes_benko_jozsef-nap_ kozepajtan [Utolsó megtekintés: 2018. 10. 11.] Kókay György, A magyar sajtó története. I. 1705‒1848, Budapest, Akadémiai, 1979. Kókay György, Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában, Budapest, Akadémiai, 1983. Kókay György, A nemzeti fejlődés és az európai integráció kérdései a XVIII. század végi magyar irodalomban. (Anyanyelvűség, műveltségközvetítés, elszigetelődés) = Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései), szerk. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996, 243–250. Kolumbán Vilmos József, Benkő József, az erdővidéki polihisztor, Barót, Tortoma Kiadó, 2015. Kósa László, A magyar néprajz tudománytörténete, Budapest, Osiris, 2001. 242 EME BIBLIOGRÁFIA Kosáry Domokos, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Budapest, Akadémiai, 1980. Kőváry László, Erdély nevezetesebb családai, Kolozsvár, 1854. Krizbai Jenő, Ajtai Abód Mihály, a történelemszeretetre nevelő tanár = Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter korában, szerk. Gudor Botond, Kurucz György, Sepsi Enikő, Budapest, 2012, 86‒95. Kutrovátz Gábor, Láng Benedek, Zemplén Gábor, A tudomány határai, Budapest, 2009. Labádi Gergely, Gedő József és az irodalom, Keresztény Magvető, 2002/2–3, 227–237. Lakó Elemér, A kolozsvári unitárius kollégium könyvtárának kéziratai a kolozsvári akadémiai könyvtárban, Keresztény Magvető, 1981/1, 15‒35. Lengyel, Réka, The Newspaper as a Medium for Developing National Language, Literature, and Science Mátyás Rát and the Magyar Hírmondó between 1780 and 1782 = Media and Literature in Multilingual Hungary 1770–1820, ed. Ágnes Dóbék, Gábor Mészáros, Gábor Vaderna, Budapest, reciti, 2019, 87–100. Levi, Giovanni, Az életrajz hasznáról, ford. Czoch Gábor, Korall, 2000/2, 81–92. Lindenfeld, David F., The Practical Imagination. The German Sciences of State in the Nineteenth Century, Chicago and London, The University of Chicago Press, 1997. Maczák Ibolya, Elorzott szavak. Szövegalkotás 17−18. századi prédikációkban, Szigetmonostor, 2010. Magyar művelődéstörténeti lexikon VIII. főszerk.: Kőszeghy Péter, szerk. Tamás Zsuzsanna, Budapest, Balassi Kiadó, 2008. Margócsy István, Az irodalomtörténeti hagyomány helyzete a XVIII. század második felében, ItK, 1984/3, 291‒308. Margócsy István, A magyar nyelv státusa a XVIII. század második felében = Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései), szerk. Debreczeni Attila, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1996, 251‒259. Margócsy István, A magyar nyelv jelenléte a 18. századi iskoláztatásban = Bíró Ferenc, Tanulmányok a magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből, Budapest, Argumentum, 2005, 71–152. 243 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Margócsy István, A felvilágosodás határai és határtalansága (Kételyek és tézisek az irodalomtörténet historiográfiáját tekintve), Erdélyi Múzeum, 2007/3–4, 4‒12. Marino, Adrian, Biografia ideii de literatură, vol. 2., Cluj-Napoca, Dacia, 2006. Mezei Márta, Történelemszemlélet a magyar felvilágosodás irodalmában, Budapest, Akadémiai, 1958. Miert, Dirk van, Structuring the History of Knowledge in an Age of Transition: The Göttingen Geschichte between Historia Literaria and the Rise of the Disciplines, History of Humanities, 2017/2, 389–416. Mikó Imre, Benkő József élete és munkái, Pest, 1867. Monok István, Németh Noémi, Tonk Sándor, Erdélyi könyvesházak II. (Adattár a XVI−XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 16/2), Budapest, Scriptum Kft, 1991. Musnai László, A Bethlen Kollégium Nagykönyvtárának értékes kéziratai, Református Szemle, 1940. április 20., 169‒172. Nora, Pierre, Emlékezet és történelem között, Budapest, Napvilág Kiadó, 2010. Oláh Róbert, Protestáns intézményi könyvtárak Magyarországon 1530−1750, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2009. Pál Judit, A Habsburg Monarchia története 1526‒1848, Kolozsvár, Mega Könyvkiadó, 2014. Pálmány Béla, A Wesselényi család nógrádi gyökerei = A Szilágyság és a Wesselényi család (14–17. század), szerk. Hegyi Géza, W. Kovács András, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2012, 255–269. Pápai-Páriz Ferenc, A gyulafehérvár–nagyenyedi Bethlen-kollégium alapítása és története, s. a. r. bev., jegyz. Rácz Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2016. Papp Kinga, Tollforgató Kálnokiak. Családi íráshasználat a 17−18. századi Erdélyben, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2015. Papp Kinga, A miklósvári templomfoglalás narratívái, Erdélyi Múzeum, 2018/2, 66–77. Pesti Brigitta, Dedikáció és mecenatúra Magyarországon a 17. század első felében, Budapest−Eger, Kossuth Kiadó−Eszterházy Károly Főiskola, 2013. 244 EME BIBLIOGRÁFIA Rab Irén, A felvilágosodás filozófiájának nagy reménysége: Michael Hißmann (1752−1784) = Aranka György és a tudományok megújuló alakzatai, szerk. Biró Annamária, Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018, 193‒204. Rácz Emese, Benkő József nagyenyedi hungarika könyvjegyzéke, Magyar Könyvszemle, 2016/3, 284‒297. Rácz Emese, Protestáns női mecenatúra Erdélyben a 18. század közepén (kézirat). Sigrist, René, Widmer, Eric D., Training Links and Transmission of Knowledge in 18th Century Botany: a Social Network Analysis. Revista hispana para el analisis de redes sociales. Vol. 21. Diciembrie 2011, http://revista-redes. rediris.es/html-vol21/vol21_7e.htm [Utolsó megtekintés: 2018. 03. 08.] S. Sárdi Margit, Bethlen Kata orvosló könyve, Magyar Könyvszemle, 2008/1, https://epa.oszk.hu/00000/00021/00377/Ksz2008-1-kozl_04.htm [Utolsó megtekintés: 2019. 02. 14.] Sebestyén Mihály, A székelykeresztúri unitárius gimnázium könyvtáráról, Keresztény Magvető, 1982/1, 22‒30. Soós István, II. József német nyelvrendelete és a „hivatalos” Magyarország = Tanulmányok a magyar nyelv ügyének 18. századi történetéből, szerk. Bíró Ferenc, Budapest, Argumentum, 2005, 261−301. Szabó György, Benkő József és Gheorghe Şincai, Korunk, 1989/11–12, 914–917. Szelestei N. László, Irodalom- és tudományszervező törekvések a 18. századi Magyarországon 1690−1790, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1989. Szigethi Gyula István, Nemes Udvarhely-Széki Rósáskert, Tudományos Gyűjtemény, 1825/11, 30‒62. Szijártó M. István, Mi a mikrotörténelem?, Aetas, 1996/4, 157–185. Szilágyi Ferenc, Voltaire Poème sur le Désastre de Lisbonne című versének ismeretlen magyar fordítása a XVIII‒XIX. század fordulójáról = Folytonosság vagy fordulat? (A felvilágosodás kutatásának időszerű kérdései), szerk. Debreczeni Attila, Debrecen, 1996, 202‒221. Takáts József, Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett, ItK, 2001/3–4, 316–324. Takáts József, Antropológiai látásmód és irodalomtörténet-írás = T. J., Ismerős idegen terep, Budapest, Kijárat, 2007, 29–54. Tarnai Andor, Tanulmányok a magyarországi historia litteraria történetéről, Budapest, Universitas, 2004 (Historia litteraria, 16). 245 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Thimár Attila, Lingua et litteraria = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 68‒85. Tóth Gergely, Bél Mátyás „Notitia Hungariae Novae…” című művének keletkezéstörténete és kéziratainak ismertetése (doktori értekezés), Budapest, 2007. Tóth Gergely, A mellőzéstől a hitvitákon át a nagy egyháztörténeti munkákig: a magyarországi reformáció a 16–18. századi történetírásban = Egyházi társadalom a Magyar Királyságban a 16. században, szerk. Varga Szabolcs, Vértesi Lázár, Pécs, Kiadja a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, Pécsi Egyháztörténeti Intézet, 2017, 409–422. Tóth Zsombor, A koronatanú: Bethlen Miklós, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2007. Tóth Zsombor, Hiányzó paradigmák?, Korunk, 2008/5, http://epa.oszk. hu/00400/00458/00137/tothzs.html [Utolsó megtekintés: 2019. 11. 30.] Tóth Zsombor, Kéziratos nyilvánosság a kora újkori magyar nyelvű íráshasználatban: medialitás és kulturális másság, ItK, 2015/5, 625–650. Tóth Zsombor, Bethlen Miklós élettörténetének használata a kéziratos kultúrában, 1710–1858/60, ItK, 2016/3, 279–298. Tóth Zsombor, A kora újkori könyv antropológiája. Kéziratos irodalmi nyilvánosság Cserei Mihály (1667−1756) írás- és szöveghasználatában, Budapest, reciti, 2017. Tóth Zsombor, Hosszú reformáció Magyarországon és Erdélyben I.: konfeszszionalizációk és irodalmi kultúrák a kora újkorban (1500–1800), ItK, 2019/6, 719–739. Török, Borbála Zsuzsanna, Exploring Transylvania. Geographies of Knowledge and Entangled Histories in a Multiethnic Province, 1790–1918, Leiden–Boston, Brill, 2016. Török Borbála Zsuzsanna, Lexikonok párbeszéde. Információ és tudástérképek az erdélyi statisztikák tükrében a 19. század első felében = Aranka György és a tudomány megújuló alakzatai, szerk. Biró Annamária, Egyed Emese, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2018, 179–191. Tüskés Gábor, Az irodalomtudomány és -kritika XVIII. századi történetéhez. Koncepciók, módszerek, kutatási lehetőségek = Historia litteraria a XVIII. században, szerk. Csörsz Rumen István, Hegedüs Béla, Tüskés Gábor, Budapest, Universitas, 2006, 15‒42. 246 EME BIBLIOGRÁFIA Vakkari, Pertti, The Roots of Library Science in the Internal and External Discourse of Historia Literaria in Germany, Bibliothek: Forschung und Praxis, 1994/1, 68–76. S. Varga Pál, A göttingai paradigma, Debreceni Disputa, 2008/7–8, 126‒128. Vargha Kálmán, Program és hivatás, Budapest, Gondolat, 1978. V. Ecsedy Judit, A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában 1473−1800, Budapest, Balassi Kiadó, 1999. Verók Attila, Martin Schmeizel élete és munkássága (1679−1747) (doktori értekezés), Szeged, 2008. V. László Zsófia, Daniel Polixéna, a „Magyar Minerva”. Egy 18. századi nemesasszony élete és példája a halotti beszédek tükrében, Sic itur ad astra, 58(2008), 149‒175. V. László Zsófia, Női szerepek változása a protestáns halotti beszédek tükrében (1711–1825) (doktori értekezés), Budapest, 2011. Az egyes kötetek azonosítása során használt lexikonok Petrik Géza, Magyarország Bibliographiája 1712−1860. I−IV., Budapest, kiadja Dobrowsky Ágost, 1888−1892. Petrik Géza, Magyarország Bibliographiája 1712−1860. V. Pótlások, Budapest, OSZK, 1971. Petrik Géza, Magyarország Bibliographiája 1712−1860. VI. Nyomda- és kiadástörténeti mutató, Budapest, OSZK, 1972. Petrik Géza, Magyarország Bibliographiája 1712−1860. VII. Pótlások, Budapest, OSZK, 1989. Petrik Géza, Magyarország Bibliographiája 1712−1860. VIII. Függelék. Nyomda- és kiadástörténeti mutató, Budapest, OSZK, 1991. Régi Magyarországi Nyomtatványok I., szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Holl Béla et alii, Budapest, Akadémiai, 1971. Régi Magyarországi Nyomtatványok II., szerk. Borsa Gedeon, Hervay Ferenc, Budapest, Akadémiai, 1983. Régi Magyarországi Nyomtatványok III., szerk. Heltai János, Holl Béla, Pavercsik Ilona, P. Vásárhelyi Judit, Budapest, Akadémiai, 2000. 247 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Rose, Hugh James, Wright, Thomas, Rose, Henry John, A New General Biographical Dictionary V., London, Printed by Richard Clay, 1853. Szabó Károly, Régi Magyar Könyvtár I−II., Budapest, MTA, 1879−1885. Szabó Károly, Hallebrant Árpád, Régi Magyar Könyvtár III., Budapest, MTA, 1896. Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái, http://mek.oszk.hu/03600/03630/ html/ [Utolsó letöltés: 2018. 03. 24.] Könyvtári adatbázisok Bayerische Staatsbibliothek (BSB), https://www.deutsche-digitale-bibliothek.de/ Bibliothèque nationale de France, Gallica (BNF Gallica), https://gallica.bnf. fr/accueil/?mode=d, 2008)desktop Biodiversity Heritage Library (BHL), https://www.biodiversitylibrary.org/ Deutsche Digitale Bibliothek (DDB), https://www.deutsche-digitale-bibliothek.de/ Hathi Trust Digital Library (HTDL), https://www.hathitrust.org/ 248 EME MELLÉKLETEK 1. Benkő József „virtuális könyvtára” Levelezése alapján Természettudomány, botanika • Benkő József levele Adam Chenot-hoz (1774 eleje) H. J. N. Crantz: Institutiones botanicae, in quibus genera&species plantarum huc usque cognitarum habentur. II. Tomi, Viennae ap J. P. Kraus, 1765 (?) (in: Catalogus Universalis, oder Verzeichniß derer Bücher. Tom. 2.); Institutiones Rei Herbariae Iuxta Nutum Naturae Digestae et Habitu, Tomus I−II. Impensis Ioannis Pauli Kraus, 1766. (BHL) (?) Henric Joa. Nepom. Crantz: Classis Umbelifferarum emendata cum Generali Seminum Tabula et Figuris Aeneis in Necessarium Instit. Rei Herbar. Supplementum. Lipsiae, Impensis Joannis Pauli Kraus, 1767. (BHL) (?) Henrici Joannis Nepom. Crantz: Duabus Draconis Arboribus Botanicorum Cum Figuris Aeneis Partium Fructificationis, Duorumque Novorum Generum Constitutione, Viennae, Joannis Pauli Kraus, 1768. (HTDL) (?) Henrici Ioan. Nepom. Crantz: Classis Cruciformium Emendata Cum Figuris Aeneis In Necessarium Insiti. Rei Herbariae Supplimentum, Lipsiae, Impensis Ioannis Pauli Kraus, 1769. (HTDL) (?) 249 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1775. október 8.) Christian Friedrich von Reuß: Compendium Botanices Systematis Linnaeani Conspectum Eiusdemque Applicationem Ad Selectiora Plantarum Germaniae Indigenarum Usu Medico Et Oeconomico Insignium Genera Eorumque Species Continens. Ulmae, Sumtu Stettiniano, 1774. (DDB, BSB) • Sófalvi József levele Benkő Józsefhez (1778. március 17.) Johann Georg Sulzer (Ford. Sófalvi József): A természet munkáiból vétetett erköltsi elmélkedések. Mellyeket német nyelven írt, és ki-botsátott… Most pedig kedves nemzetének, a teremtő felség esméretében léjendő épülésére, és erköltseinek azon tökéletes példa szerént való formáltatására magyarra fordított Sófalvi József. Kolozsvár, 1776. (Petrik III. 461.) • Benkő József levele Molnár Jánoshoz (1780. október 12.) Pierre-Joseph Buchoz: Histoire Universelle Et Raisonné, Des Végétaux, Connus Sous Tous Les Différrens Aspects Possibles; Ou Dictionnaire Physique, Naturele Et Economique, De Toutes Les Plantes Qui Ornent La Surface Du Globe, Cent. 1, Paris, 1771−1774. (Gallica BnF, New General Biographical Dictionary, Tom. 5, 187.) • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1781. január 13.) Nicolai Josephi Jacquin: Enumeratio Stirpium Plerarumque, Quae Sponte Crescunt In Agro Vindobonensi, Montibusque Confinibus. Vindobonae, Impensis Joannis Pauli Kraus, 1762. (DDB, BSB) Nicolai Josephi Jacquin: Observationum Botanicarum Iconibus Ab Auctore Delineatis Illustratarum. Vindobonae, Ex Officina Krausiana, 1764−1771 (Gallica BnF) Giambattista Morandi: Historia Botanico-Practica Stirpium, Atque Herbarum Quae Ad Usum Medicinae Pertinent. Nomenclatura, Descriptio et Virtutes Cum Ab Antiquis, Tum A Recentibus Celebrium Auctorum Scriptis Desumptae, Ac Aeneis Tabulis Delineatae, Atque Ad Vivum Ex Prototypo Expressae, Nec Non In Classes XXXV. Distributae, Ut Facilius Qujusque Simplicis Genus, Ac Species Dignoscantur. Mediolabi, 1761, apud Joseph Galeatium. (DDB, BSB) Ioannis Antonio Scopoli: Annus I. Historico-Naturalis. Descriptiones Avium Musei Proprii Earumque Rariorum, Quas Vidit In Vivario Augustiss. Imperatoris, Et In Museo Excell. Comitis Francisci Annib. Turriani. Lipsiae, Hilscherus, 1769. (DDB, BSB) 250 EME MELLÉKLETEK Georg Wolfgang Knorr: Thesaurus rei herbariae hortensisque universalis: exhibens figuras florum, herbarum, arborum, fructicum, aliarumque plantarum prorsus novas; et ad ipsos delienatas depictasque archetypos nativis coloribus; atque idiomate tam latino quam Germanico describens eorundem partis formam et habitum, nec non usum in officinis pharmaceuticis, vita communi et medicina; prout singula haec nova docuit applicata observatio et archetyporum exacta contemplatio. Nürnberg, Knorr, 1750−1772. (DDB) • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1781. március 29.) Johannes Gessner: Phytographia Sacra Generalis. Tigurum: Gessner, 1759. (DDB, BSB) Történelem, politika • Benkő József levele Kőrösi Györgyhöz (1777. július 23.) Szalárdi János: Siralmas krónika (Ms.) • Kovásznai Sándor levele Benkő Józsefhez (1777. szeptember 21.) Pray György és Szeredai Antal munkái (?) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1777. december 3.) Kunics Ferenc: Dacia Siculia brevi compendio exhibita. Laureatis honoribus perillustrium… dd. aa. II. & philosophia magistrorum, cum in Academia J. Claudiopol. Suprema phil. Laurea condecorarentur per R. P. Franc. Kunics. Claudiopoli 1731. (Petrik I. 489.)676 Lakatos István: Siculia delineata et scripta accuratius quam hactenus, nunc ac lucem data. A. C. 1702. cum tabula Hunniae et Siculiae, Claudiopoli. (Ms.) (Szinnyei) Stephano Pongrácz: Gesta S. Nicetae veteris Daciae episcopi, et apostoli. Honoribus… neo-magistrorum dum in… universitate Claudiopolitana promotore R. P. Stephano Pongrácz. Claudiopoli 1750. (Petrik I. 900.) Nicolaus Schmitth: Imperatores Ottomanici a capta Constantinopoli, cum epitome principum turcarum. Tyrnaviae 1747−1752. (Petrik III. 320.) • Kőrösi György levele Benkő Józsefhez (1777. december 14.) Schmeizel Martin: Notitia Principatus Transylvaniae, geographice, historice & politice adornata (Ms.)677 676 677 Megj: Petrik VI., 186.: A mű nem Kunics Ferenc, hanem Szilacsek Pál munkája. Lásd: Verók, i. m., 60. 251 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE • Franz Joseph Sulzer levele Benkő Józsefhez (1779. augusztus 11.) [Franz Joseph Sulzer]: Valahia Transalutana (Ms.) (Franz Joseph Sulzer: Geschichte des transalpinischen Daciens, das ist: der Walachey, Moldau und Bessarabiens, im Zusammenhange der Geschichte des übrigen Daciens als ein Versuch einer allgemeinen dacischen Geschichte mit kritischer Freyheit entworfen von Franz Joseph Sulzer ehemaligem k. k. Hauptmann und Auditor. Wien, Rudolf Gräffer, 1781−82.) (HTDL) • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1780. január 9.) Approbatae Constitutiones Regni Transylvaniae et Partium Hungariae Eidem Annexarum, Ex Articulis ab Anno Millesimo Quingentesimo Quadragesimo ad praesentem huncusque Millesimum Sexcentesimus Quinquagesimum tertium conclusis, compilatae; Ac primum quidem per Dominos Consiliarios revisae, tendemque in Generali Dominorum Regnicolarum ex edicto Celsissimi Principis D.D. Georgi Rakoci, Dei gratia Principis Transylvaniae, Partium regni Hungariae Dni, et Siculorum Comitis, &c. Dni eorum Clementissimi, in Civitatem Albam Juliam ad diem decimumquintum mensis Januarii Anni praesentis congregatorum, conventu, publice relectae, intermixtis etiam Constitutionibus sub eadem Diaeta editis. Varadini, Apud Abrahamum Kertesz Szenciensem, 1653. (RMK I. 878.) • Benkő József levele Koppi Károlyhoz (1780. november 18.) Georgius Pray: Speciemen hierarchiae hungaricae complectens seriem chronologicam archiepiscoporum et episcoporum Hungariae cum rudi dioecesium delineatione adjectis, si quae sunt peculiares, praerogativis, út plurimum ex diplomatibus congestum. 2 partes. Posonii et Cassoviae, 1776. Joan. Mich. Landerer (Petrik III. 134.) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1781. január 6.) C. L. M. Sacy: Histoire générale de Hongrie, depuis la première invasion des huns, jusqu’ à nos jours. (3. tom.) Iverdon, 1780; Paris 1788. (Petrik III. 264.) • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1781. március 29.) Huszti András: Vojvodae Transilvaniae (Ms.) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1781. május 15.) Mikó Ferenc: Hidvégi Mikó Ferenc históriája 1594−1613 (Ms.) (Szinnyei) Bethlen János: Commentarii de rebus Transilvanicis proximis ab obitu Gabrielis Betlenii triginta quatuor annis gestis (Ms.) Szamosközi (Zamosius) István: Rerum Transilvanicarum Pentandes (Ms.) 252 EME MELLÉKLETEK Szamosközi (Zamosius) István: Analecta Lapidum Vetustorum, Et Nonnullarum In Dacia Antiquitatum. Ad Generosum & Illustrem Dominum Volffgangum Kovachociu, Regni Transylvaniae Cancell. Sumu &c Patavij, Apud Laurentium Pasquatum, 1593. Pádua, 1592. (RMK III/I. 835.) • Benkő József levele Cornides Dánielhez (1781. május 21.) Cornides Dániel: Regum Hungariae qui seculo XI. regnavere, genealogiam illustrat, atque ab objectionibus Antonii Ganoczy vindicat D. C. Posonii & Cassoviae, 1778. (Petrik I. 444.) • Benkő József levele Koppi Károlyhoz (1781. október 16.) Wagner Carolus: Analecta Scepusii sacri et profani. Tyrnaviae? 1776. (Petrik V. 546−547.) Mandata regia intimata per excelsum consilium consiliun locumtenentiale regium. Vacii 1775. Typ. Franc. Ign. Ambro (Petrik II. 664.) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1781. november 26.) Enyedi István: Occasio suscepti itineris et belli Principis Rákóczi II. in Poloniam (Ms.) (Szinnyei, Benkő 1853) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1781. november 28.) Johann Heinrich Andler: Memoria belli Hungaro-Turcici inter Caesares Leopoldum I. et Mahometem IV., 1665.) Ford. Enyedi István: Első Leopoldus, és Mahumet negyedik, két császárok között lött Magyar és Török hadakozásoknak Historiája (Ms.) • Benkő József levele Koppi Károlyhoz (1782. április 8.) Trapoldinum (Ms.) (?) Genealogicas Tabellas (Ms.) (?) Az Oszmán birodalom levele az erdélyi fejedelemhez (Ms.) (?) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1783. január 14.) Simigianus (Somogyi) Ambrus: Historia rerum Ungaricarum et Transilvanicarum ab anno 1490 usque 1606. (Ms.) Johann Hyeronimus Im Hof: Discursus Historico-Politicus, von dem Subjecto Unserer Repub. unsers lieben Vatterlands Nemlich der Teutschen Nation: und von solcher Nation Anfang, Propagation un Fortgang bis auf den heutigen Tag. Sulzbach, 1685. (DDB) 253 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Collectiones Dissertationum ad Historiam Hungariae678 • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1783. március 14.) J. Kinder de Friederberg: Ruina Transylvaniae: seu brevis et Diplomatica Dexcriptio Nationis Saxonicae in Transylvania, ab orogone et sanguine, introitu, privilegiis, rebus praeclare gestis, antiqua libertate, perpetuaque in Domum Austriacam devotione et fidelitate (Ms.) Extractus Articulorum et Diplomatum Super Religionis Negotio in Inclyto Regno Hungariae Conditorum, 1715. (DDB) • Cornides Dániel levele Benkő Józsefhez (1783. szeptember 19.) Michael Pancratius valamely munkája (?) • Pap József levele Benkő Józsefhez (1784. augusztus 24.) Lépes Loránd: Testimonialis (Ms.) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1784. november 1.) Kolinovics Gábor: Commentariorum de rebus Ungaricis libri XIII., ubi gesta ab anno 1701. ad 1720. utrobique inclusive bella quippe Rakoczionum ac Turcicum, ausus Ungarorum in Italia, Gallia, Belgio, Germania, Posoniensis et Rakocziani conventus, collationes dignitatum, nummi memoriales, sigilla, epitaphia cum aliis inscriptionibus, religionis et Jesuitarum iactationes, structurae sacrae ac profanae etc. accuratione summa reensentur. Senquicii, 1742. (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1785. április 27.) Gottfried Schwarz munkái • Benkő József levele Rhédey Ádámhoz (1785. szeptember 2.) Rhédey László: Rhédei László naplója (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1786. december 30.) Teleki Mihály: Compendium Cronicae Transylvaniae. Claudiopoli, 1731. (Szinnyei) • Szathmári Pap Mihály levele Benkő Józsefhez (1787. szeptember 8.) [Bethlen Nicolaus]: Apologia Ministrorum Evangelicorum Hungariae, ad innotentiam suam Orbi Christiano declarandam, opposita Judicio Tribunalis Posoniensis, à quo Perduellionis crimine contra Regiam Majestatem iniquissimè accusati 678 A disszertációk egyike kapcsán megjegyzi Benkő, hogy Attila hun királyról szól. Valószínűleg erről lehet szó: Rudolphus Roth: Attila Hunnorum Rex, ex Historicis delineatus cum duobus numis. Jenae, 1671. Lásd: Bibliothecae Samuelis Com. Teleki de Szék, Pars Tertia, 15. 254 EME MELLÉKLETEK & condemnati, non modò toto Regno proscripti sunt, sed exemplo à Pietate & Mansvetudine Christiana prorsus alineo, magnam partem ad Triremes Hispanicas damnati. Kolozsvár 1677. (RMK II. 1400.) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1789. január 15.) Michael Pancratius: Tractatus Politico-Iuridicus in paragraphum Jus itaq duplex est, Prol. De iure & divisione juris. Juris Publici, Regni Hungariae, Magistratuum, & Statuum, tam Ecclesiasticorum, quàm secularium, originem in genere & speciem exhibens. Kassa, 1668. (RMK II, 1134.) Telekianum Opus (Ms.) • Benkő József levele Kovásznai Sándorhoz (1791. január 26.) Kemény Jánosra vonatkozó történeti anyag (Ms.?) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 1.) Aranka György: Anglus és magyar igazgatásnak egyben-vetése. Kolozsvár, 1790. (Petrik I. 101.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 2.) Somogyi Ambrus: Historia rerum Ungaricarum et Transilvanicarum ab anno 1490 usque 1606. (Ms.) (Szinnyei) Bojti Veres Casparus: Panegyris in Excellentissimas Heroicas omnique admiratione dignissimas laudes, Serenissimi et Potentissimi Principis Ac Domini Dni. Gabrielis Bethlen, Dei Gratia Principis Trans-Sylvaniae Partium Regni Hungariae Domini et Siculorum Comiti, Orthodoxae fidei Propugnatoris acerrimi, Domini & Mecaenatis sui Clementissimi. Heidelbergae, 1617 (RMK III. 1193.) (?); De omnipotentia dei ejusque abusu respondente, Heidelbergae 1620 (Szinnyei) (?); Exequiarum Caeremonialium Serenissimae Principis ac Dominae Dnae. Susanne Caroli Sacri Romani Imperii Transylvanicaeque Principis, partium Regni Hungariae Dominae, Siculorum Comitissae ac Opoliae Ratiboriaque Ducissae Libelli Dvo. In Quibus Orationes & Carmina eorum, qui funebrem Pompam lucubrationibus suis ornarunt, continentur. Gyulafehérvár, 1624 (RMK II. 428.) (?); De rebus gestis magni Gabrielis Betlen (Ms.) (Szinnyei) (?) [Kemény János]: Commentatio historico-juridica de jure succedendi serenissimae domus austriacae in regnum Hungaricae ex fontibus historiae regni constitutionibus jurisque naturalis ac gentium principiis composita. Praemisit Justus Henningius Böhmer dissertationem praeliminarem de vestigiis et usu antiquitatum dacicarum in jure romano. Halae Magdeburgicae, 1731. (Petrik II. 358.) 255 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Bethlen Miklós: Élete, magától igazán iratott, kit az Isten tud (1642−1703) (Ms.) (Szinnyei) Cserei Mihály: Nagyajtai Cserei Mihály Historiája (Ms.) (Szinnyei) Apor Péter: Metamorphosis Transilvaniae, az az: Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordúlt állapotjában koldússágra való változása… Végezte ezen munkáját 1736-ban. (Ms.) (Szinnyei) Huszti András: Ó és újj Dacia az az Erdélynek régi és mostani állapotjáról való historia, a mellyben elé adattatik ennek az országnak régi és mostani lakossainak eredete, nevekedése, és némellyeknek el-enyészése, a magyar királlyok, vajdák és fejedelmek alatt való állapottyával egybe H. A. által, mellyet mutato táblával megbővítvén, a maga költségén ki adott Diénes Sámuel. Bétsben, 1791. (Petrik II. 191.) Origo, incrementum et facies hodierna trium in Transilvania illustrium gymnasiorum reformatorum. Francfurti ad Viadrum, 1731. (Petrik II. 190.) Heltai Gáspár: Hystoria Inclyti Matthiae Hunnyadis, Regis Hungariae augustissimi, ex Antonij Bonfinij, Historici diserti libris, Decadis primum Tertiae, deinde Quartae (quae latuit hactenus, nullibique impressa fuit) in unum congesta ac disposita. Kolozsvár, 1565. (RMK II. 97.) Gyulafi Lestár: Napló (Ms.) Decsi Csimor János (Johannes Decius Barovius): Syntagma Institutionum Iuris Imperialis ac Ungarici, quatuor perspicvis quaestionum ac responsionum libris comprehensum opera ac studio. Kolozsvár, 1593. (RMK II, 241.) Otrokocsi Fóris Ferenc: Origines Hungaricae; Seu, Liber, Quo Vera Nationis Hungaricae Origo & Antiquitas, è Veterum Monumentis & Linguis praecipuis, panduntur: Indicato hunc in finem fonte, tum vulgarium aliquot Vocum Hungaricarum, tum aliorum multorum Nominum, in quibus sunt: Scytha, Hunnus, Hungarus, Magyar, Jász, Athila, Hercules, Ister, Amazon &c. Opus hactenus desideratum. Franeker 1693. RMK III. 3797.)679 Hermann Dávid: Annales Rerum Politicarum in Transylvania, inde a Reformatione Religionis, anno scilicet Christi 1520. gestarum An. 1655. (Ms.) (Szinnyei) Gelei Katona István: Florus Hungaricus (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 7.) Benkő Máté: Benkő Máté naplója, midőn Mikó Ferenczet Konstantinápolyi követségében elkísérte, 1619. (Ms.) (Szinnyei) 679 Megj: A művet Benkő Szamosközi Istvánnak tulajdonítja. 256 EME MELLÉKLETEK Székely Mózes: Önéletírás és Testamentum (Ms.) Országgyűlési végzések 1613-ból (Ms.) Enyedi Pál: Énekek az erdélyi veszedelmekről (Ms.) (Szinnyei) Kamuti István: Naplókönyv (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Nemes Jánoshoz (1791. március 8.) Statuta Siculorum (?) (Ms.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 9.) Laskai János: Erdély Országának szerentsétlen viszontagságai 1588-tól fogva 1622-ig (Ms.) (Szinnyei) Bánffy Gergely: Második János Magyarország választott királyának második Szulejman török császárhoz menetele rendje és módja (Ms.) (Szinnyei) Balogh Ferenc követi iratai (Ms.) Cserei Mihály: Jegyzőkönyv 1716−1728 (Ms.) (Szinnyei) Diárium Rákóczi György idejére Bánffy György: Naplókönyv (Ms.) (Szinnyei) Kálnoki István: Napló (Ms) (Szinnyei) Haller Gábor: Napló (Ms.) (Szinnyei) Vizaknai Bereck György: Napló (Ms) (?) (Szinnyei) Dálnoki Veres Gerzson: Versek a Kurucz Világról (Ms.) (Szinnyei) Gulátsi Albert: Gulátsi Albertnek Apafi Mihály fejedelem secretariusának Diariuma (Ms.) (Szinnyei) Fodor Sámuel: Naplókönyv (Ms.) (Szinnyei) Halmágyi István: Napló (Ms) Apafi Mihály: Diarium (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 15.) Johannis Alzner: Diarium cum continatione Anonymi (1687. 1716) (Ms.) (Szinnyei) II. Apafi Mihály: Electi Principis Transilvaniae (Ms.) Bánfi Márton: Diarium (Annotationes historicae) (Ms.) (Szinnyei) 257 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Bánfi Péter: Diarium (Ms.) (Szinnyei) Benckner Domokos: Diarium (Ms.) Bethlen Miklós: Gemebunda Transsilvania ad pedes Augusti Caesaris proiecta (1687) (Ms); Columba Noe cum ramo Olivae (Olaj ágat viselő Noe galambja avagy a magyarországi és erdélyi gyuladásnak eloltására tökéletes békesség megszerzésére készített korsó víz (Ms.) (Szinnyei); Sudores et Cruces Nicolai Bethlen (Ms) Daniel Birthalmer: Diarium (Ms.) (Szinnyei) Michael Brutus: Magyar Historia 1490−1552 (Ms.) (Szinnyei) Csatári János: Succinta Juris Hungarici Historia (Ms) (Szinnyei); Historia Juris Transsilvaniae (Ms.); Bibliotheca Librorum ad Materiam Juris Transsilvanici pertinentium (Ms); Antiqua Romanorum Numismata (Ms); Succinta Commentatio Heraldico-Critica de insignibus regni Hungariae, ut et principatus Transsilvaniae heraldicis (Ms.) (Szinnyei); Magyar ország históriájának rövid summája. Mellyet hazájához való szeretetéből írt .... debreczeni magyar. Hale, 1749. (Petrik I. 457.) Horváth Mihály: Introductio ad Historiam Ungariae critico-politicam (1770) (Petrik II. 170.) Colbius Lucas: Codex privilegiorum Capituli Coronensis (Ms.) (Szinnyei) Martin Felmer: Anleitung zur nöthigen Kenntniss des Fürstenthums Siebenbürgen (Ms.) (Szinnyei) Johannes Filtsch: Kurze geographische und historische Anmerkungen von dem Fürstenthume Siebenbürgen (Ms) (Szinnyei); Historia Ecclesiastica totius Transsilvaniae sub Dei omnia dirigentis moderamine ac ductu, anno 1739-43 elaborata, et usibus quorundam studiosorum pro temporum exigentia accomodata. Pars L., quae Historium Ecclestiasticam Saxonum Transsilvaniam inhabitantium complectitur. Pars II. continet Historiam persecutionis in Hungaria anno 1670., 1673, 1674 ex Heideggeri Historia Papatus depromta. Historia Reformationis a Mart. Luthero circa initium Seculi 16 in Saxonia masculae susceptae, Civibus Gymnasii Coron. a. 1720 in auditorio in calamum dictata; Historia Regni Transilvanici civilis; Kurze geographische und historische Anmerkungen von dem Fürstenthume Siebenbürgen; Tentamen Historiae Valachicae in Dei cuncta creantis et conservantis gloriam pro virium mensura et subsidiorum penuria a me elaborandae susceptum; Excerpta Patriae vicinarumque Regionum Historiam concernentia. (Ms.) (Szinnyei) 258 EME MELLÉKLETEK Michael Forgáts: Diarium vom Jahr 1383−1631 (Ms.) (Szinnyei) Marcus Fuchsius: Chronicon Fuchsio-Lupino-Oltardinum, sive Annales Hungarici et Transsilvanici (Ms.) (Szinnyei) Gunersich Samuel: Florae Scepusiensis elenchus seu enumeratio plantarum in comitatu Hungariae Scepusiensi eumque percurrentibus montibus Carpaticis sponte crescentium. Leutschoviae, 1798. (Petrik I. 885.) Andrea Gunesch (?): Expeditio Schirmeriana (Ms.) (Szinnyei) Georg Jeremia Haner: Adsertiones quaedam de Privilegio Saxonum Transs. Nationali... (Ms.) (Szinnyei) De Scriptoribus Rerum Hungaricarum et Transilvanicarum Scriptisque Eorundem Antiquioribus, ordine chronologico digestis Adversaria. Viennae 1774 (DDB) Chartopylax (?) (Ms.) Der Siebenbürgische Fürst Gabriel Báthori aus unververflichen Urkunden und glaubvürdigen Nachrichten historisch bescrieben (!) (Ms.) Jurisdictio Saxonum Transilvanorum Ecclesiastica (Ms.) Praejuditia de Decimis (Ms.) Hermann David: Ruina Transylvaniae (Ms.) (Szinnyei) Andrea Hegyes (Hedjesch): Diarium, im welchem die Kronstädter Magistrats-Personen vom J. 1614 an namentlich angeführt werden, vom J. 1613 bis 1617. (Ms.) (Szinnyei) Georgius Krauss: Ausfürliche Ferzeichnung des Elendes und des Noth, velche von A. 1599, bis 1605, Schaesburg und andere umliegende Oerter erlitten. (Ms.)680 Laurent Kusch: Tagebuch von 1653−1661. (Ms.) (Szinnyei) Simon Massa: Chronicon Transsilvaniae (Ms.) (Szinnyei) Georg Matthia: Barcia erudita (Ms.) (Szinnyei) Peter Meder: Oratio seu Narratio historica eorum, quae in Hungaria ac Transylvania annis 1658 et 1659 gesta publice sunt (Ms); Continuatio Historiae de Transylvaniae ac Hungariae vastationae per Turcum 1660 et 1661. facta (Ms.) (Szinnyei) Miháltz Mihály: Philippica Siculica, seu Compendium Rerum gestarum Inclitae Nationis Siculicae (Ms.) 680 Szinnyeinél latinul: Tractatus rerum tam bellicarum, quam etiam aliarum ab anno 1599 usque 1606 inclusive in Transylvania interventarum 259 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Molnár Albert: Önéletírás (Ms.) Mósa László: Civilis Transsilvaniae Historia (Ms.) Contributione Transsilvaniae (Ms.) Nagy Matthias: Notationes de Origine Siculorum, Anno 1505 (Ms.) Daniel Nekesch: Fragmenta historica 1648−1660 (Ms.) Simon Nösner: Diarium 1570−1611 (Ms.) (=Res actae quaedam in partibus Hungariae et Transylvaniae, consignatae a Simone Nösnero, Pastore Ecclesiae Heltvinensis) (Szinnyei) Hieronimus Ostermeyer: Chronik 1520−1560 (Ms.) (Szinnyei) Chrstianus Pomarius: Literatum Civitatis Coronensis Digestio (Ms.) (Szinynyei) Daniel Rheinius: Diarium (Ms.) Georg Rheter: Memorial (Ms.) Andrea Scharsius: Ordinata Digestio Status Saxo-Ecclesiastici in Transsylvania, inde a tempore reformationes usque ad hodiernum diem continuata, cum appendice Censuum cathedraticorum, testamentorum, inventariorum aliorumque ejusmodi Capitularum Fratribus incumbantium, vel percipiendorum 1706. (Ms.) (Szinnyei); Privilegium et Acta Publica Ecclesiastica (Ms.) (Szinnyei); Privilegiorum Congeries in gratiam et benevolam animi contestationem erga Perill. (Ms.) (Szinnyei) Schmeizel Márton kéziratai681 Michael Seybriger: Kurze historische Anmerkungen (Ms.) (Szinnyei) Georg Soterius: Descriptio Transsilvaniae (Ms.) Cibinium (Ms.) Particula historica in Urbem Sabesum, vetustate et fatis insignem, 1745 (Ms.) Nomenclator Historico-Transsilvanicus, sive Lexikon Reale Familiarum et Personarum in Hungaria et Transilvania celebratarum. (Ms.) Thomas Tartler: Brevissima et Verissima Deductio, quod barcenses ipsi sint etiam Teutones sive Saxones in Privilegio Andreae II.de dato 1224. (Ms); Catalogus Judicum, Quaestorumque Coronensium et Pastorum Capituli Barcensis (Ms.) Diarium Rerum memorabilium Barcensium 1716−1750. (Ms.) 681 Lásd a Transsilvaniában megjelent Schmeizel-szócikket 260 EME MELLÉKLETEK Joseph Teutsch: Besondere Nachricht (Ms.); Kurtzgefaste Jahrgeschichte von Ungarn und Siebenbürger ab anno 1748. (Ms.) Daniel Trapoldini: Paria Privilegium aliorumque diversorum Instrumentorum pro tempore emanatorum et exscriptorum 1596. (Ms.) (Szinnyei) Laurent Weidenfelder: Problema Historico-Criticum in Daciae veterus et Romanae Inscriptiones Lapidarias 1744 (Ms.); Particula Historica in Urbem Schabesum (Ms.); Noctes Michaelis-Montanae, seu Specimen Historiae et Antiquitatis Romano-Dacicae (Ms.) Michael Weiss: Liber Annalium raptim scriptus (Ms.) (Szinnyei) Daniel Wolff: Hydra Transsilvanica, d. i. nunmehr unter den Rákotzischen Aufstand in Siebenbürgen entstandene und von dem Teutschen Herkules (d. i. Ihre k. k. Majestät gedempfte vielköpfige landverderbliche Religionsschlange (1708) (Ms.) (Szinnyei) Isac Zabanius: Apologia Ordinis Ecclesiastici (Ms.) Martin Ziegler: Virorum Coronae Illustrium Vita, Honores et Mores 1549−1687. (Ms.) Continuatio Chronici Coronensis; 1678, 1679. (Ms.) Collectanea Historica 1665−1691 (Ms.); Excerpta ex Albo Scholae Coronensis 1544−1678 (Ms.) Graff Lucas: Apodixin de exercitio jurium Episcopalium 1722 m. Febr. eidem exhibitiam (Ms.) (Szinnyei) Stephan Gunthard: Annales Ecclesiastici (Ms.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 15.) Katona István: Historia critica primorum Hungariae ducum, ex fide domesticorum et exterorum scriptorum concinnata. Pest, 1778. (Petrik II. 345.) Horváth Mihály: Introductio ad Historiam Ungariae critico-politicam. Viennae 1770. (Petrik II. 170.) Tököly Imre: Serenissimi principis ac domini Emerici Theokeolii ad regnatores Europae epistola pro justitia armorum suorum (1684−1685) (=Gróf Tököly Imre levelei) (Ms.) (Szinnyei) 261 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Johannes Gradelehnus: Hungarische, Siebenburgische, Moldau-, Wallach-, Türck-, Tartar-, Persian- und Venetianische Chronica: Oder Außführlich Warhafftige Beschreibung des Königreichs Hungarn. Frankfurt, 1665. (DDB) [?]: Curieuse Nachricht, von dem bißherigen Zustande der Evangelischen Religion in Siebenbürgen. Cölln, Marteau, 1708. (DDB) Johann Adam Lonicerus: Historia chronologica Pannoniae 1−2. Frankfurt, Bry, 1607. (DDB) Johannes Stiltingus: Vita Sancti Stephani regis Hungariae ex latinis et graecis, aliarumque gentium monumentis collecta, digesta, commentariis et observationibus illustrata, in qua Joannis Schwarzii hungari heterodoxi adversus initia religionis apud ungaros christianae et angelicam regni Ungariae coronam calumniae refutantur a J. S, continuatore Joan. Bolandi. Jaurini, 1747. Typis Greg. Joan. Streibig. (Petrik III. 445.) Desericius Jos. Innoc.: De initiis ac majoribus hungarorum commentaria, quibus accedit circa finem libri secundi insigne ac perantiqua manuscriptum ex Vaticana bibliotheca depromptum, hactenus desideratum. Budae, 1748. (Petrik I. 522.) Johannes Pelcz: Hungaria sub vajvodis et ducibus, sive historica de rebus veterum hungarorum inde ab origine gentis usque ad Geysae tempora domi militiaeque gestis commentatio. Cum censura ampl. Senatus Semproniensis. Sempronii 1755, Typ. Joan. Jos. Siess. (Petrik III. 66.) Rotarides Michael:682 Historiae hungariae literariae antiqui medii atque recentioris aevi lineamenta. Quorum prolegomena generalem in universam historiam Hungariae literariam introductionem continentia prodeunt studio ac sumtu H. M. hungari. Altonaviae et Sergestae. 1745. (Petrik III. 245.) Bartha Boldizsár: Chronika. Debreczen 1666. (RMK I. 1032.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1795 ősze/vége) Johannes Filtisch: Kurze geographische und historische Anmerkungen von dem Fürstenthume Siebenbürgen (Ms.) (Szinnyei) Lukas Hircher: Diárium (Ms.) • Aranka György levele Benkő Józsefhez (1792. március 27.) Aranka György: Az igazgatás formáiról, és az uralkodók kötelességeiről edgy proba. A II. Fridrik prussiai király munkái közül. Fordítás a VI-dik darabbol. Kolozsvár, 1791. (Petrik I. 101.) 682 Petriknél: Joan. 262 EME MELLÉKLETEK • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1793. január 1.) Kászonszék eredetéről írás (Ms.) • Aranka György levele Benkő Józsefhez (1797. szeptember 5.) Valkai András: Genealogia historica Regum Hungariae ab Adam Protoplasta ad Serenissimum usque Johannem Secundum, Regem, etc. Az Magyar Királyoknac eredetekről és nemzetségekről valo szép Historia, Az első Adamtol fogva, az Felséges masodic Janos Királyig. Kolozsvár, Heltai Gáspárné, 1576. (RMK I. 121.) Valkai András (és Nagy-Bánkai Mátyás): Ket szép Historia, az első az Nagy Wr Bankbanrol, mikeppen az András királynac feleségét meg ölte az ő nagy vetkeért. Mikoron irnának Christus Wrunknac születése után 1201 esztendőbe. Az masodic, az ieles vitéz feiedelemről, az Hunyadi Ianosrol, Erdély Vaydáról, és egész Magyar Országnac Gubernatorrol, annak eredetiről, nemzetsegéről, soc ieles haiairól, győzedelmiről, és ieles sok vitez czelekedetiről. Nem Bonfiniusból czac, Hanem az igaz Historiaból egybe gyűtetett, és egybe szőrzetett. Kolozsvár, Heltai Gáspárné, 1580. (RMK I. 174.) Historia, Enec szerent szerezve, az Longobardusoc Tized Királlyokról Andoinusrol, és annac fiáról Alboinusrol, Ki mikor Alboinus győzedelmes lőt vala az Kunimundus Király ellen, kinec Alboinus feyét vőn, és Pohárt czinaltatá a feyéből, És az ő Leanyát ki ackor fogva eset vala vőn házasul. Kit mikor rea kenszeritet vala hogy az ő Attya feyéből igyék, szőrnyű álnoksággal meg őlete az ő Wrát. És az ő töb gonosz czelekedetit mikeppe bűntette meg az Isten. Kolozsvár, Heltai Gáspárné, 1580. (RMK I. 173.) Szakmári Fabricius István: Historia: Ex Parteny: Nicenensis: De Amatorys: affectionibus collecta. Kolozsvár, Heltai Gáspárné 1577. (RMK I. 134.) Valkai András: Cronica, avagy, Szép historiás Enec, Miképpen Hariadenus, Tengeri Tolvay, Barbarossa, és Bassáva lőt, Es miképpen ez átal Suliman Czászar a Tengert birta, és meg haboritotta a Tengert, soc Főldeket, várakat, és várasokat, Es meg vőtte Tunetum Királyi birodalmat, Midőn az orszagbeliec egyenetlenségből veszédnénec egymással. Kolozsvár, 1573. (RMK I. 94.) Bethlen Miklós: Apologia Ministrorum Evangelicorum Hungariae, ad innocentiam suam Orbi Christiano declarandam, oposita Judicio Tribunalis Posoniensis, a quo Perduellionis crimine contra Regiam Majestatem iniquissime accusati & condemnati, non modo toto Regno proscripti sunt, sed exemplo a Pietate & Mansvetudine Christiana prorsus alieno, magnam partem ad Triremes Hispanicas damnati. Kolozsvár, 1677 (RMK II. 1400.) 263 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Benedictus Accoltus: De Bello a Christianis Contra Barbaros Gesto, pro Christi Sepulcro, et Judaea recuperandis, Lib. IV. Groningae, Typis Iacobi Sipkes, 1731. (DDB) Timon Sámuel: Imago Novae Hungariae: Repraesentans Regna, Provincias, Banatus, Et Comitatus Ditionis Hungaricae. Additamentum Ad Imagines Antiquae, Et Novae Hungariae: Tribus Epistolis Ad Illustrissimum Dominum Liberum Baronem Petrum Apor. Viennae, Trattner, 1754. (Petrik III. 642.) Stephan Dekani: Kurzgefasster Bericht über die Belagerung der Stadt Bistritz welch Georg Basta General unter Ihro k. k. Majestät Rudolfus Röm. Keiser im Jahre Christi 1602 vorgenommen und wie derselbige diese Stadt und Gebriet unter zweien Jahren beängstiget und ruinirt hat. Bistritz, 1779. (Ms.) (Szinnyei) Michaelis Pancratius: Tractatus Politico-Iuridicus In paragraphum Jus itaque duplex est, Prol. de jure & divisione juris. Juris Publici, Regni Hungariae, Magistratuum, & Statuum, tam Ecclesiasticorum, quam Secularium, originem in genere & specie exhibens. Kassa 1668 (RMK II. 1134.) Háromszék privilégiuma (Ms.) Simon Balázs primipilaris levele 1649. (Ms) Rudolf császár levele Erdélyhez, 1598 (Ms.) Ferdinand instructiója commissariusainak (1552) (Ms.) Más instructio a lustratióról (1553) (Ms.) Medgyes s a két szék közt való articulusok megerősítése (1555) (Ms.) Apor István, a gubernátor, pápa és Cserei Mihály levelei (Ms.) Joh. Ehr. Fichtel: Nachricht von den Versteinerungen des Grossfürstenthums Siebenbürgen, mit einem Anhange und beygefügter Tabelle über die sämmtlichen Mineralien und Fossilien dieses Landes. Herausgegeben von der Gesellschaft naturforchender Freunde zu Berlin, mit einer Landkarte und sechs andern Kupfern. Nürnberg, 1780. (Petrik I. 790.) Ferdinand commisariusainak relatiója (Ms.) Nagy Mátyás: Annotationes de origine Siculorum (Ms.) De modo exercituandi Transsilvanorum (Ms.) 264 EME MELLÉKLETEK Vallás, egyháztörténet • Sófalvi József levele Benkő Józsefhez (1778. március 17.) Bod Péter: Historia Unitariorum in Transsilvania, indea prima illorum origine ad recentiora usque tempora ex monumentis authenticis concinnata. Ex msspto auctoris nunc primum edita. Lugduni Batavorum 1776. (Petrik I. 308.) • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1780. január 9.) Canones Ecclesiastici ex veteribus qua Hungariensibus, qua Transilvaniensibus, in unum collecti, plerisque tamen aliis etiam, pro temporis ratione, aucti, ac in paulo meliorem ordinem redacti. Opera praesertim Steph. Katona Gelejini, in Transilv. episcopi... Accedunt acta et conclusiones synodi nationalis SzathmárNémetini sub Georgio Rákóczi a. 1646. celebratae. Claudiopoli, 1735. (Petrik I. 379.) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1781. január 6.) Sallagii Stephan: De Statu Ecclesiae Pannonicae libri VII. Quinque-Ecclesiis. 1777−1784. (Petrik III. 268.) • Kapronczai Ádám levele Benkő Józsefhez (1782. június 14.) 2 zsoltár, 11 Mária Terézia fölött mondott búcsúztató (?) • Benkő József levele Teleki Sámuelhez (1783. január 14.) Bod Péter: Scriptorum Historiae Hungariae Notitiam (Ms.) • Rát Mátyás levele Benkő Józsefhez (1784. március 14.) Rát Mátyás: Egy istent-félő, jó és gondos anyának s nagy-anyának, néhai Felső Vatai Vatai Borbála özvegy Királyfalvi Róth Tamásné asszonynak, életébenn, halálábann, és hólta utánn való vígasztalásai; mellyeket mind-szent-havának 17-dik napján, 1784-benn történt halála utánn, Szent-András-havának 28-dik napjánn lett el-temettetése alkalmatosságával élő szóval el-mondott. Mostan pedig egyetlen-egy meg-maradott leánya Király-falvi Roth Johanna aszszony gróf Széki Teleki Jósef élete párja költségénn ki-nyomtattatott. Győrben, 1785. Streibig Jósef könyvnyomt. által. (Petrik III. 181.) Klanitius Márton: Christiana seculi XVI. per Hungariam in religione tolerantia, seu exercitatio historica de benignissima voluntate regum, ex augusta domo austriaca erga evangelicos, ante confirmatum legibus regni Hungariae religionis eorum, publicum exercitum. Accessit confessio fidei v. II. rr. civitatum Super-Hung. d. regi Ferdinando I. an. 1549 exhibita. Pestini, 1783. (Petrik II. 404.) 265 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 2.) Hermann Dávid: Annales Ecclesiastici Rerum Transylvanicarum inde a Reformatione Religionis 1520 A. 1520. (Ms.) (Szinnyei) Hermann Dávid: Iurisprudentia Ecclesiastica, seu Fundamenta Jurisdictionis Ecclesiasticae Saxonum in Transylvania 1665. (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 15.) Bod Péter: Historia Hungariae & Transilvaniae Ecclesiastica (Ms.) (Historia Hungarorum Ecclesiastica?) Historiae partes nonnulae hungarica lingva (Ms.) Noctes Hévizienses, seu monumenta quaedam ad Hist. Eccl. & Civilem Pertinentia (Ms.) Georg Haner: Compendiorum Privilegiorum Ordini Ecslesiastico Saxo-Evangelico in Transsilvania, variis ab Imperatoribus, Regibus, Principibus eorumque denique Locumtenentibus clementissime concessorum. Anno 1717. (Ms.) (Szinynyei) Mósa László: Ecclesiastica Transsilvanicae Historia (Ms.) G. Q. H.: Commentatio qua de propagatione lucis Evanghelii seculo Natii Christii primo apud maiores hodiernorum Hungariae incolarum ita exponitur, ut civilis simul gentis notitia indicetur. Vitemberga, Ahlefeld, 1753. (DDB) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791 ősze/vége) Johannes Filtisch: Historia Ecclesiastica totius Transsilvaniae, sub Dei omnia dirigentis moderamine ac ductu, anno 1739−1743 elaborata, et usibus quorundam studiosorum pro temporum exigentia accomodata (Ms.) (Szinnyei) • Benkő József levele Benkő Ferenchez (1796. október 12.) Az Angliai biblia kivonata (?) (Myles Coverdale: English Bible 1535?) • Aranka György levele Benkő Józsefhez (1797. szeptember 5.) Postillák (Ms.) (?) Pápai Páriz Ferenc: Rudus seu Breves Rerum Ecclesiasticarum Hungaricarum juxta & Transylvanicarum inde a prima Reformatione Commentarii. Szeben, 1684. (RMK II. 1554.) 266 EME MELLÉKLETEK Irodalom (világi tárgyú, nem tudományos írás) • Kapronczai Ádám levele Benkő Józsefhez (1782. június 14.) Gyöngyösi István versei (?) Aesopus: Külömb külömb féle autoroknak görög és deák nyelvből most újjra magyar nyelvre fordittatott meséik, mellyek rövid szóval Esopus meséinek (mivel ő volt fö fel-találója, és gyakorlója ezeknek) mondattatnak és itten két könyvben bé foglaltattak. És azoknak magyarázatjaikkal, ugy a meséknek mutató tábláikkal, és képjeikkel meg-ékesittetve ki adattattak. Kolosváratt, 1777. (Petrik I. 26.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 1.) Aranka György: A budai basa. Frantziából fordította… Bétsben, 1791. (Petrik I. 101.) Fenouillot Falbaire (ford. Aranka György): Ujj módi gonosztevő. A fiui szeretetnek jeles példája. Öt felvonásokra szabott dráma vagy érzékeny játék. Bétsben, 1791. (Petrik I. 777.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. május 9.) Aranka György: Julia levele Ovidiushoz. Németből fordítva. Kassa, 1790. (Petrik I. 101.) Historia litteraria • Benkő József levele Pataki Sámuelhez (1782. április 9.) Weszprémi István: Succinta medicorum Hungariae et Transilvaniae biographia. Excerpta ex adversariis auctoris, Centuria 1, Lipsiae 1774. Centuria altera Viennae, 1778−1781, Typis Io. Thomae nob. De Trattnern, Centuria tertia, Viennae 1787 (Petrik III. 845.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. március 15.) Rotarides Michael:683 Historiae hungariae literariae antiqui medii atque recentioris aevi lineamenta. Quorum prolegomena generalem in universam historiam Hungariae literariam introductionem continentia prodeunt studio ac sumtu H. M. hungari. Altonaviae et Sergestae. 1745. (Petrik III. 245.) 683 Petriknél: Joan. 267 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Egyéb • Kapronczai Ádám levele Benkő Józsefhez (1782. június 14.) Beaumont Maria: Kisdedek tudománynyal teljes tárháza. Mely azoknak sziveknek formáltatásokra, értelmeknek megvilágosíttatásokra készittetett francuia nyelven B. M. által. Mostan pedig magyar nyelvre fordíttatott Derzsi János és Tordai Sámuel által. Kolosváratt, 1781. (Petrik I. 202.) • Szathmári Pap Mihály levele Benkő Józsefhez (1787. szeptember 8.) Szathmári Pap Mihály: Analysis (Ms.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791. május 9.) Kiegészítések Pápai P. Ferenc Dictionáriumához (Ms.) • Benkő József levele Aranka Györgyhöz (1791 ősze/vége) Aranka György: A magyar nyelv mívelő társaságról. Ujabb elmélkedés. Kolosváratt, 1791. (Petrik I. 101.) • Aranka György levele Benkő Józsefhez (1797. szeptember 5.) Bessenyei György: A holmi. Béts, 1779. (Petrik I. 261.) Benkő József jegyzéke Teleki Sámuel katalógusa alapján (Collectaria ad Res Transilvanicas Facientia) Történelem, politika Soterius György történeti vonatkozású munkái (Ms.) Johann Christoph von Jordan: De originibus Slavicis: Opus Chronologico-Geographico-Historicum: cib antiquitate literis nota In Seculum usque Christianum decimum deductum. Vindobonae, 1745. (DDB) Kazi Franciscus: Historia Regni Hungariae, ab anno seculi decimi septimi primo, ad annum ejusdem seculi trigesimum septimum. Tom. 1. Tyrnaviae, 1737.; Historia regni Hungariae, ab anno seculi decimi septimi trigesimo septimo, ad annum ejusdem seculi sexagesimum tertium. Tom. 2. Tyrnaviae 1741.; Historia regni Hungariae, ab anno seculi decimi septimi sexagsimo quarto ad annum ejusdem seculi octuagesimum primum. Tom. 3. Tyrnaviae, 1749. (Petrik II. 352.) Liszti László: Magyar Márs avagy Mohách mezején történt veszedelemnek emlékezete. Bécs, 1653. (RMK I. 869.) 268 EME MELLÉKLETEK Wagner Carol: Collectanea genealogico-historica Illustrium Hungariae familiarum, quae jam interciderunt. Ex ms. potissimum eruit et scutis gentilitis auxit. Budae, 1778. (Petrik III. 818.) [?]: Syndromus Rerum Turcico-Pannonicarum, Historiam Centum Quinquaginta annorum complectens. Frankfurti ad Moenum, 1627. (DDB) Miller Joan. Elem. Ferd.: Epitome vicissitudinum et rerum memorabilium de libera regia ac metropolitana urbe Budensi, ab ejus nativitate, anno quippe 1242 ad praesentem usque annum 1760. Budae, 1760. (Petrik II. 742.) Johann Constantin Feige: Wunderbahrer Adlers-Schwung oder Fernere Geschichts-Fortsetzung Ortelli redivivi & continuati das ist: Beschreibung von Staatshändeln… 1664−1683. Wien, Voigt, 1693. (DDB) Róka János: Alt und neu Waitzen. Pressburg u. Kaschau, 1777. Bey Joh. Mich. Landerer (Petrik III. 235.) Ajtai Mihály: Magyar História684 Joanne Guilielmo Friderico Tänzel: Hungaria seu Disputationes Miscelleneae de Natura Hungariae. Dilingae, Typis Joannis caspari Bencard, 1700. (DDB) Kovásznai Sándor: A magyar nemzetnek a maga koronás királyi herczegjei, fejedelmi és főhadi vezérjei alatt véghez vitt tettekrőli igaz história 1768. (Ms.) (Szinnyei) Papanek Georg: De regno, regibusque slavorum atque cum prisci-civilis, et ecclesiastici, tum hujus aevi statu gentis slavae anno Chr. 1780. Quinque-Ecclesiis, typ. Joan. Jos. Engel (Petrik III. 41.) Ludwig Martin Kahle: Unbilliges Verfahren des Erz-Hauses Oesterreich gegen die Evangelische. Frankfurt, 1756. (DDB) Gelasius Dobner: Monumenta historica Boemiae: nusquam antehac edita, quibus non modo patriae, aliarumque vicinarum regionum, sed et remotissimarum gentium historia mirum quantum illustratur. Pragae, 1764. (DDB) Vaclav Hagek: Annales Bohemorum 4. Quae Bohemiae Historiam Ab Anno DCCCCXXXVII. Usque ad Annum MIV. Complectitur. Pragae, 1772. (DDB) Franz Griselini: Versuch einer politischen und natürlichen Geschichte des Temeswarer Banats in Briefen an Standespersonen und Gelehrte. Wien, 1780. (Petrik I. 939.) Reg. Hung. (?) 684 A Teleki-katalógusban: Magyar Nemzetnek Viselt Dolgai, a hunnoktól Zápolyáig (Ms.) 269 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Róka: Kriegs- und Friedens-Geschichte zwischen der Krone Hungarn und der ottomanischen Pforte seit dem Jahre 1526. Ofen, 1785. Gedr. Mit Kön. Universitätsschriften. (Petrik III. 235.) Rákóczi Ferenc: Memoires du Prince Rákóczy sur la guerre de Hongrie depuis l’année 1703 jusque a sa fin. La Haye, 1739. (Histoire des Revolution de Hongrie) (Szinnyei) Michael Klein: Sammlung merkwürdigster Naturseltenheiten des Königreichs Ungarn. Leipzig, 1778. (Petrik II. 408.) Frid. Jac. Fuker: De salubritate et morbis Hungariae schediasma. Lipsiae 1777. (Petrik I. 838.) Johann Homberg: Historia Moralis: Das ist, Gründtliche unnd warhaffte Beschreibung der vornembsten Sitten und Gewonheiten, Religionen, Gottesdiensten, Festen, Opffern, Orden, Regimenten, Politien, Gesetzen, Studien, Kurtzweilen, Tantzspielen, und dergleichen, so die Völcker in America... Francfurt am Mayn, Bitsch, 1604. (DDB) Litere variorum de rebus Transilvanicis (Ms.) Dissertationum ad Historiam Hungariae (?) [Bethlen Miklós]: Austriaca Austeritas in qua ostenditur: Quibus modis & quo jure florentissimum quondam Liberrimumque Hungariae Regnum, An. 1670. Armiis Regiis infestatum, & quod Comitatus Ditionis Regiae concernit, defacto occupatum sit: Summaque in Libertatis Majestate a Ferdinando Primo, Everti coeperit; Leopoldo Primo autem Contra omnia Jura, Divina & Humana, Humanitatus loquendo, vix non sit eversum: ab Authore Anonymo singulari fide conscripta, Anno quo, regnantis Leopoldi Primi aetate subleste ruinatur Pannonia. Kolozsvár, 1672. (RMK II. 1293.) [Bethlen Miklós]: Austriacae Austeritatis Continuatio in qua Processus per Leopoldum Primum Contra Hungaros Criminis Iaesae Majestatis accusatos, instituti, Iniquitas & Illegalitas una cum Sanguineo Tribunali ostenditur, a genuino quodam Patriae Cive delineata. Kolozsvár, 1672. (RMK II. 1293.) [II. Rákóczi Ferenc:] Universis Orbis Christiani Principibus & Rebus Publicis, Nec Non Alijs quibusvis praesentes has Patentes Nostras visuris, lecturis, & legi audituris. Nos Franciscus Dei gratia Princeps Rakóczy de Felső-Vadasz, Comes de Saáros &c Salutem a Duce justorum Armorum Deo, & felicia quaevis. H. n. 1704. (RMK II. 2225.) 270 EME MELLÉKLETEK Balassa Franciscus: Casulae S. Stephani regis Hungariae vera imago et expositio. Quas publica luce donavit F. l. b., de Balassa Gyarmath…historiae, physicae, ethnicae, et matheseos studiosus, ex iisdem scientiis anno 1754. publicum tentamen subitarus. Viennae Austriae, 1754. (Petrik I. 161.) Xystus Schier: Memoria academiae Istropolitanae seu Posoniensis, eiusque nonnullorum professorum ex documentis coavis confecta. Viennae, 1774. Typ. Jos. Kurzbök (Petrik III, 303.) Xystus Schier: Dissertatio de regiae Budensis bibliothecae Mathiae Corvini ortu, lapsu, interitu, et reliquiis. Vindobonae 1766, Typ. Vidvae G. L. Schulzii (Petrik III, 303.) Paul Fabri: De augusta Budensi bibliotheca commentatio. Viro Excellentiss. Dno Friderico Boernero anno 1756. Lipsiae 1756. (Petrik I. 736.) D. G. Moller: Disputationem de Transilvania Sub Praesidio Dan. Guil. Moller. Altdorf, 1700. (RMK III/2. 4164.) Mikola László: Historia genealogico-transsylvanica. Ortum, progressum nec non erga Divos olim Ungariae reges legitimosque Transsylvaniae principes, nec non tutandam prosperandamque patriae ac boni publici salutem, probata merita, & intuitu horum consecutas successive dignitates ac fortunas temporales praecipuarum duntaxat, nobiliorumque in ea familiarum (juxta mentem authorum literaliumque documentorum,) succinte & sincere exhibens. Nunc vero… luci publicae proposita anno 1731. (Petrik II. 738.) [Dobai István]: Tisztességnek felállított oszlopa. Mellyet eleven betűkben foglalván,… jövendőbéli emlékezetekre emelt fel… az ide alá subscribens férjfi. H. n. 1739. (Petrik V. 124.) Matthias Miles: Siebenbürgischer Würg-Engel, Oder Chronicalischer Anhang des 15. Seculi nach Christi Geburth, aller theils in Siebenbürgen, theils Ungern, und Sonst Siebenbürgen angrantzenden Ländern, fürgelauffener Geschichten… Szeben, 1670. (RMK II. 1256.) Schier P. Xystus (Schier Xystus Pál): Buda sacra sub priscis regibus. Opus posthumum. Viennae, 1774. (Petrik III. 303.) 271 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Vallás, egyháztörténet [?]: Veritas et Innocentia nuda & conspicua, sive vera & clara deductio, 1675. (Ms.) Funda Davidis contra Goliath. Hoc est Strigilis Mendaciorum Jesuiticorum, Quibus Hincinde compilatis P. Nicolaus Kellio Jesuita, Sub larva cujusdam Secretarii Hungariae, Johannis Lapsansky, Innocentes Ecclesiarum Hungaricarum Ministros, in Scripto quodam, cujus hic titulus est: Extractus Brevis & Verus, quo candide demonstratur Acatholicorum Praedicantium e Regno Hung. Proscriptio & Degradatio facta esse resp. Rebellionis, non autem Religionis &c contaminare fatagit, Explicata & in Frontem effrontem Gigantis Jesuitici projecta a Davide Constante. Lipcse, 1676. (RMK III/2. 2763.) Koller Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum, 7 tomi. Posonii, 1782−1812. (Petrik II. 434.) Szikszai Fabricius Balázs: Oratio Funebris, De Vita Et Morte Clarissimii Viri Joannis Viti Balsaratii, Artis Medicae Doctoris Peritissimi Et Celeberrimi, atque Patachiensis Ecclesiae Pastoris doctissimi ac fidelissimi. Wittemberg, 1576. (RMK III/1. 658.) Isaac Basire: Congratulatio Publica Victoriae Cedro Dignae, Quam Auspice Deo Ter. Opt. Max. Serenissimus D. D. Georgius Rakoczi, Dei Gratia, Princeps Transylvaniae, partium Regnum Hungariae Dominus, & Siculorum Comes, Reportavit. De Catilinis, Sive Perduellibus in Transalpina (Valachia) Furentibus: Die Junii XXVI. Anno D. MDCLV. Effusa Die XXVI. Julii sequentis, (Nomine Universitatis Albensis) In Palatio suae Celsitudinis, tunc Reducis... Gyulafehérvár, 1655. (RMK II. 825.) Melius Juhász Péter: Confessio catholica de praecipuis fidei articulis exhibita, Sacratissimo & catholico Romanorum Imperatori Ferdinando, & Filio sue I. Maiestatis D. Regni Maximiliano, ab universo exercitu equitum & peditum S. R. M. a Nobilibus item & incolis totius vallis Agrinae, in nomine Sanctae Trinitatis ad foedus Dei custudien. iuramento fidei copulatorum & decertantium pro vera fide & religione, in Christo ex scripturis sacris fundata Anno MDLXII. Debreczen, 1562. (RMK II. 85.) 272 EME MELLÉKLETEK Benkő József jegyzéke Kendeffy Ráhel könyvtára alapján Történelem, politika Merkwürdiges Leben und Thaten des Prätendenten von Ungarn und Siebenbürgen, Joseph Ragoczy (!) und seiner Vorfahren. Franckfurt, 1739. (DDB) Esterházy Miklós: A Magyar-Országi Palatinusnak, Grof Eszterhazi Miklosnak, Rákoczi György Erdélyi Fejedelemnek irt egy-nehány Intö Leveleinek igaz Pariája. Poson, 1644. (RMK I. 762.) Vallás, egyháztörténet Drexelius Jeremiás (ford. Dévay András): Nap után forgó virág, vagy-is minden féle nyavalya ellen való orvosság, úgy mint az emberi akaratnak az isten akaratához való illesztése. Mellyeket deák nyelven kibocsátott vala, most pedig született anyai magyar nyelvünk tisztelői kedvéért, lelki vigasztalás-képpen fel-áldozott Dévay András. Nagy-Szombatban, 1764. (Petrik I. 567.) Makkai Sámuel: Kegyességnek mindennapi gyakorlása. Melly bűnökről való vallástételeket, hála-adásokat, könyörgéseket és kéréseket foglal magában. Melly mostan fordíttatott magyar nyelvre, a gyengébb keresztyéneknek idvességes hasznokra… Kolosváratt, 1744. Nyomt. Szathmári P. Sándor által (Petrik II. 659.) Debreczeni János: Conciliatorium Biblicum, az az Az egész Sz. irásban, ugy mint az Oh és Uj Testamentumban egy mással ellenkezni láttató hellyeknek öszve valo békéltetések, avagy megh egyeztetések; Mellyek sok derekas kiváltképpen valo kérdésekkel nagyub epületnek okaért megh bövittettek, gyakor helyen értelmesebb feleletekkel megh világosittattak, és mostan Romai nyelvböl ujonnan Magyar nyelvre fordittattak, nemzete hasznáért ki is bocsáttattak. Nyomtattatott Utrájectumban Waesberge Janos által, 1658. (RMK I. 937.) Padányi Biró Márton: Infanteria. Az az: A nazaretbéli Mária szűz anyátúl született nyolczadnapi mindenható Sabaoth kisded gyermek királynak vitázlő magyar serege, kinek születésével azonnal kezdödött eredendő vitézségéhez alkalmaztatott, és a szent irásnak fegyveres tárházábúl elöl szedegettetett némely titkos értelmű kardokat, … új esztendőbéli ajándékúl ki-osztogatott; s e mellett minden népnek és nemzetnek maga fel-kenettetett koronás királlyához való kötelességét nyomozgatta, és a mellyet föls. királyi kisdednek Második Jósef fő-herczegnek... föl-szentelt 1742. eszt. Posony, 1742. (Petrik I. 290−291.) 273 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Baculard d’ Arnaud (ford. Naláczy József): Euphémia vagy a vallás győzedelme. Szomorú darab, mely frantziából fordíttatot. Posonyban, 1783. (Petrik I. 116.) Melius Péter: Az igaz keresztyénségnek rövid Fundamentoma. Debreczen, 1569. (RMK I. 72.) [Csirke Ferenc:] Tanáts-adás, a szent irásnak épületes és idvességes olvasására oktató −− Debretzenben, 1751. (Petrik IV. 93.) [?]: Bujdosók vezére, mellyet a méltóságos Sz. Teleki familiának edgy: próbára született nemes pálmájának… Teleki Christina aszszonynak, mint kegyes patrónájának nevezete alatt: még szeme előtt levő gyönyörűségének, … N. Barcsai Barcsai János úrfinak a kegyességben való nevekedésének, sinór mértékeül eleiben adott, és nemzete szerelmiért közönségessé tött. Edgy: Kádesben bújdosó magyar. Lejdában, 1718. (Petrik I. 363.) Bodoki József: Egy szép halotti oratzio, melyet néhai mélt. l. b. ifjabb Losonczi Banffi László emlékezetére készített. Kolozsvár, 1784. (Szinnyei) Irodalom (világi tárgyú, nem tudományos írás) Bessenyei György: Ágis tragédiája öt játékban, versekben. Bétsben 1772. (Petrik I. 260.) Egyéb Femer Kilian: Mindennapi közönséges és barátságos levelek, a levélirásban gyakorlatlanoknak kedvekért s hasznokért követésre való példáúl kibotsáttattanak F. K. által. Posonybann és Kassán, 1776. (Petrik I. 775.) Rövidítések jegyzéke BSB: Bayerische Staatsbibliothek Gallica BnF: Bibliothèque nationale de France BHL: Biodiversity Heritage Library DDB: Deutsche Digitale Bibliothek HTDL: Hathi Trust Digital Library 274 2. Benkő József cikkei a Magyar Hírmondóban Magyar Hírmondó Szerkesztők Rát Mátyás (1780. január−1782 vége) Mátyus Péter (1783 eleje− 1783 vége) Révai Miklós (1783 vége− 1784 tavasza) Barczafalvi Szabó Dávid (1784. május eleje−1784. június vége) Szacsvay Sándor (1784. július eleje−1786. május vége Közlemények tárgya Egyéb Tudományt érintő cikkek Egyéb Tudományt érintő cikkek Egyéb 1783. márc. 5. 1784. jan. 7. mezőg. könyvismerigazság-szolg. tetés gazd. keresk. járvány időjárás közig. katonai ügyek közig. 275 1780. szept. 9. Egyéb Tudományt érintő cikkek 1784. máj. 1. Egyéb 1784. júl. 21. Fogarasi Pap Term. csapás J. pályadíja, Bethlen János históriájának kiadása egyházi ügyek 1783. jún. 14. 1784. jan. 10. katonai ügyek időjárás mezőg. katonai ügyek 1780. szept. 13. 1783. aug. 2 1784. febr. 7. 1784. júl. 14. igazságsz. gyilkosság gyászhír kuriózum kuriózum 1780. nov. 8. 1783. aug. 6. 1784. febr. 18. 1784. okt. 30. mezőgazd. időjárás egyház helyi hírek keresk. közig. időjárás tűzvész termés 1784. márc. 6. 1784. nov. 3. mezőgazd. Balog József élete és munkássága 1780. nov. 25. 1783. aug. 9. saját kutatóút 1780. nov. 29. Kálnoki Antal életrajza 1783. nov. 5. Tudományt érintő cikkek MELLÉKLETEK 1780. szept. 2. Tudományt érintő cikkek 1784. júl. 21. közig. ig. szolg. mezőg. könyvek megjelenése, iskolai ügyek katonai ügyek könyvkiadás Fogarasi P. J. kinevezése, iskolaügyek könyvek megjelenése 1784. nov. 10. EME erdélyi könyvtárak, kertek 1781. jan. 6. közig. 1783. nov. 8. Molnár Ádám működése és híradás haláláról 1785. ápr. 23. tanári kinevezések, tanterv a Kendeffy gyermekek műveltsége 276 1781. jan. 13. 1783. nov. 12 1785. ápr. 30. mezőg. katonai ügyek mezőg. katonai ügyek járvány időjárás 1781. jan. 27. 1783. nov. 15. 1785. aug. 31. keresk. járvány időjárás közig. időjárás termés 1781. febr. 14. 1785. dec. 17. híradás Balog Józsefről 1781. febr. 24. időjárás termés közig. történeti tárgyú diáriumok 1786. márc. 11. könyvek megjelenése, erdélyi könyvtárak 1781. márc. 3. tudós asszonyok járvány közig. időjárás kuriózum nyomdászat BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE mezőg. igazságsz. időjárás gyászhír egyházi hírek igazságsz. 1781. márc. 7. kuriózumjellegű hírek EME 1781. ápr. 21. erdélyi történetírók műveire vonatkozó kérés 1781. jún. 2. közig. mezőg. híradás Ioan-Molnar Piuariu verséről Mária Terézia halálára 1781. jún. 6. MELLÉKLETEK igazságsz. Gyászhír 1781. júl. 4. 277 időjárás mezőg. 1781. júl. 7. kuriózumjellegű hírek 1781. júl. 21. híradás Fogarasi Pap József tevékenységéről 1781. aug. 25. igazságsz. 1781. aug. 29. mezőg. gazd. 1782. jan. 30. EME időjárás kuriózumok 1782. febr. 6. 1782. febr. 9. gazd. 1782. ápr. 20. közig. igazságsz. mezőg. 1782. jún. 29. igazságsz. gazd. kuriózumok 278 1782. júl. 17. időjárás 1782. aug. 31. mezőg. kuriózumok 1782. szept. 18. időjárás mezőg. 1782. okt. 30. egyházi, közig. ügyek. 1782. nov. 30 Fogarasi Pap József működése, pályázatok BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE gazd. mezőg. katonai ügyek időjárás gazd. 1782. dec. 21. EME a régi erdélyi történetírók műveire vonatkozó kérés MELLÉKLETEK 279 EME EME EME NÉVMUTATÓ B Baculard d’Arnaud, François-Thomas-Marie de 274 Bahtyin, Mihail 215 Bak Zsóka 59 Baktsi János 56 Balassa Franciscus 271 Balázs Géza 213 Balázs Péter 44 Baldacci, Anton von 61 Ballmann, Michael 73 Balog József 101–102, 182, 205–208, 214, 275–276 Balog Sándor 205 Balogh Ferenc 257 Balogh Piroska 66, 89–90, 155 Bándi Mihály 188 Bánffy Dénes 151 Bánffy Farkas 48, 83, 138, 151 Bánffy Gergely 257 Bánffy György (1739–1805) 164 Bánffy György (1746–1822) 82, 83, 84, 140, 213 Bánfi / Bánffy György (? – 1659) 96, 132, 133, 257 Bánfi Márton 257 Bánfi Péter 258 A, Á Abafi Lajos 25 Accoltus, Benedictus 264 Adelung, Johann Cristoph 30, 90–91, 103 Aesopus 267 Agnethler, Michael Gottlieb 68 Ajtai Abód Mihály 67–68, 177–178 Almási András 178 Alvarez, Emmanuel 185 Alzner, Johannis 257 Ambro, Franciscus Ignatius 253 Andler, Johann Heinrich 253 Ányos Pál 110 Apáczai Csere János 29 Apafi György 188 Apafi Mihály, I. 122, 188, 257 Apafi Mihály, II. 257 Apor István 264 Apor Péter 141, 256 Aranka György 21, 30–31, 38, 47, 50, 62, 69, 70–73, 75–77, 84, 92, 96, 99, 133, 138, 140, 145–147, 167, 181, 225, 255–257, 261–263, 266–268 Áts Mihály 188 281 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Bányai Réka 170 Baranyai Decsi Csimor János / Decsi Csimor János / Decius Barovius, Johannes 256 Barbier, Frédéric 193–194, 218–219 Barcsay Ábrahám 179 Barczafalvi Szabó Dávid 196, 212, 217, 229, 275 Báróczi Sándor 98, 109, 184 Baróti Szabó Dávid 183 Barth János, I. 124 Barth János, II. 124 Barth János, III. 124 Bartha Boldizsár 262 Bartók István 188 Basire, Isaac 272 Bátori Anna 113, 128, 131, 142, 155, 167 Batsányi János 118 Batz István 137 Beal, Peter 137 Beaumont, Maria 268 Beckmann, Johann 74 Békés Vera 65–66 Bél Mátyás 59, 61–64, 67, 82, 85–86, 90, 107, 110, 142, 155, 157, 188, 194 Belnay György 9 Benckner Domokos 258 Benczúr József 50 Benitzki Péter 188 Benkő András 36 Benkő Ferenc (jogász) 19, 20, 21, 22, 23, 24, 28, 31, 56, 57, 224 Benkő Ferenc (1745–1816) 36, 52, 139, 211, 266 Benkő József / Josephus 9–33, 35–103, 108, 113–129, 131–167, 169–192, 196–230, 249–271, 273, 275 Benkő László 36 Benkő Loránd 138 Benkő Máté 256 Benkő Mihály 24, 36, 48, 174 Benkő Mihály (1940–) 31 Benkő Sámuel 36, 184 Benő Attila 87 Beregszászi Mózes 182 Bertho Lavenir, Catherine 192–193, 218 Berzsenyi Dániel 24 Bessenyei György 86, 93–95, 179, 184–185, 188–189 Bethlen Elek 75 Bethlen Farkas 18, 22, 50, 139, 158, 221 Bethlen Gábor 152 Bethlen Gergely 48–49, 139 Bethlen Gergelyné Kendeffy Ráhel (Lásd: Kendeffy Ráhel) Bethlen Imre 51 Bethlen János 52, 84, 96, 108, 136, 139, 177, 189, 212, 252, 275 Bethlen Kata 19, 127–128, 157, 159, 160–162 Bethlen László 49 Bethlen Miklós / Nicolaus 29, 49, 254, 256, 258, 263, 270 Bierbrunner Gusztáv 28 Biró Annamária 16, 25, 45, 60–61, 65–67, 70–72, 125, 194, 206–207, 213, 220 Bíró Ferenc 96, 98 Bíró István 184 Bíró Sándor 29–30 Birthalmer, Daniel 258 Bloch, Marc 175 Bod Péter 9–10, 12, 14–15, 19, 26, 28, 30–31, 39, 50, 52–53, 77, 107, 114– 117, 122–123, 126–128, 131, 137, 142–143, 146–148, 150, 154–163, 166–167, 172–174, 176–178, 181, 183, 186–187, 189, 199, 209, 223, 226–227, 265–266 Bodoki István 158 282 EME NÉVMUTATÓ Bodoki József 274 Bogáti Miklós 189 Bojti Veres Gáspár / Bojti Veres Casparus 255 Boka László 194 Bolla Márton 73 Bornemisza János 180–181 Borosnyai (Lukács) János 121 Borosnyai Márton 159 Borsa Gedeon 182–183 Bosius, Johann Andreas 62 Bödeker, Hans Erich 130 Bölöni Farkas Sándor 170 Brassai Sámuel 170 Brener Sámuel 189 Brener Sámuelné 189 Bretz Annamária 9–10, 30, 113, 128, 131, 167, 174, 177, 186–187 Brukenthal Sámuel 68–69, 208–209 Brutus, Michael Johannes 258 Bruz Lajos 25, 38 Buchoz, Pierre-Joseph 250 Burius Dániel 107 Burius János 106–107, 145–146 Burke, Edmund 125, 155 Burke, Peter 13, 89, 94, 125 Buzinkay Géza 218 Büttner, Christian Johann 65, 74 Czoch Gábor 17 Czvittinger Dávid 12, 14, 77, 107, 110, 116, 127, 142, 149, 155, 158, 234 Cs Csáki Árpád 31, 55 Csáki Lászlóné 135 Csata Adél 32 Csatári János 258 Csepregi Turkovics Ferenc 153 Cserei Elek 153 Cserei Mihály 58, 91, 117, 120–122, 132–133, 137, 139, 153–154, 171, 256–257, 264 Cserei Miklósné Tornya Borbála 51 Cserey Farkas 22–23 Csernák László 184 Csetri Lajos 89 Csikós Júlia 162 Csirke Ferenc 274 Csörsz Rumen István 79, 112, 196 Csűrös István 31 D Dacicus, Janus 154 Dálnoki Veres Gerzson 257 Dáné Hedvig 113 Daniel István 58, 153, 160, 165 Daniel Polixéna 159–160, 162–165, 184, 213 Darrell, William 177 Dávid Mihály 53 Dávid Péter 70–71 Deáki Filep Pál 165–166 Debreczeni Attila 86, 93, 98, 181 Debreczeni János 273 Debreczeni Márton 26 Debreczeni Péter 189 Deé Nagy Anikó 50, 146, 172–173, 181 Dekani, Stephan 264 Demeter László 31 C Chenot, Adam 40–41, 46, 249 Cicero, Marcus Tulius 110 Colbius, Lucas 258 Conring, Hermann 59–60, 64, 67, 106 Cornides Dániel 47, 50, 59, 114, 140, 165, 199, 209, 253–254 Coverdale, Myles 266 Crantz, Heinrich Johann Nepomuk 249 Cremer, Franciscus 126 Czibula Katalin 196, 198 283 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Fejérvári István 185 Felmer, Martin 126, 204–205, 258 Ferenc császár 149 Fichtel, Johann Ehrenreich von 264 Filtisch, Johann 262 Fodor Sámuel 257 Fogarasi Pap József 21, 184, 201–202, 210, 212–213, 215–216, 275, 277–278 Forgáts Michael 259 Forró Imre 73–74 Fox, Robert 71–72 Frasca-Spada, Marina 129–130 Friederberg, Johann Kinder de 254 Fronius, Michael 215 Fuchsius, Marcus 259 Fuker, Friedrich Jakob 270 Denis Mihály 198 Desericzky József Ince / Desericius, Josephus Innocentius 262 Dési István 52 Dessewffy József 23, 118, 138, 181–182, 224 Dévay András 273 Dobai István 189, 271 Dobner, Gelasius 269 Dorell József (Lásd: Darell, William) Döbör András 149 Döbrentei Gábor 17, 19, 224 Draskovits János 182 Drégely-Palánki János 179 Drexelius Jeremiás 273 Dvorácsek Ágoston 33 E, É Éder József Károly 73 Éder Zoltán 9, 25, 31, 45, 70–71, 100, 142, 167 Édes Gergely 77 Egyed Ákos 28 Egyed Emese 16, 32, 45, 61, 72, 75, 92, 95, 120, 179 Eichhorn, Johann Gottfried 109 Enyedi István 96, 253 Enyedi Pál 257 Ernyei József 33 Erős Vilmos 59–60 G Gálos Rezső 31, 71 Gedő József 170–171 Geleji Katona István / Gelei Katona István 256 Genette, Gérard 87 Gessner, Johannes 94, 251 Gesztelyi Hermina 160 Gierl, Martin 130 Goethe, Johann Wolfgang von 24, 194 Gordán Edina 35 Gönczi Lajos 121 Gradelehnus, Johannes 262 Graff, Lucas 261 Gräffer, Rudolf 252 Griselini, Franz 59, 82, 269 Gudor Botond 68 Gulátsi Albert 257 Gulyás József 31 Gunersich, Samuel 259 Gunesch, Andreas 259 Gunnarsson, Britt-Louise 71 Gunthard, Stephan 261 F Fábri Anna 164–165 Fabri, Paul 271 Fábritz János 189 de Falbaire, Charles-Georges Fenouillot 267 Faludi Ferenc 112, 177, 189 Farkas Orsolya 33 Fazakas Emese 87 Feige, Johann Constantin 269 284 EME NÉVMUTATÓ Horányi Elek 9, 14, 18, 22, 77, 88, 91, 107–109, 113, 116, 127, 142, 145–149, 154–155, 157, 176, 185, 187, 189, 197–203, 223, 227, 229 Horváth Mihály 258, 261 Humboldt, Wilhelm von 194 Huszár Pál 173 Huszti András 252, 256 Huszti Péter 156 Gy Gyarmathi Sámuel 77 Gyöngyösi István 267 Gyöngyösi János 158, 183 Gyulafi (Eustachius) Lestár 157, 256 Gyulai Klára 51, 162 Gyulai Pál 143 Gyulai Sámuel 184 H Habermas, Jürgen 195, 218 Hagek, Vaclav 269 Haller, Albrecht von 42–43 Haller Gábor 96, 152, 158, 213, 257 Haller János 152 Haller László 178 Halmágyi István 257 Haner György / Georg Jeremia 36, 259, 266 Hecser László 33 Hegedüs Béla 79, 112, 196 Hegyes (Hedjesch), Andrea 259 Hegyi Géza 164 Heltai János 183 Henter, Petrus 135 Hermann Dávid 256, 259, 266 Hermányi Dienes József 68, 120, 174 Hervay Ferenc 182–183 Heumann, Christoph August 112 Heyne, Christian Gottlob 30, 52–53, 65, 74 Hildebrand, Cristoph 124 Hircher, Lukas 262 Hißmann, Michael 44, 74 Hochmeister Márton / Martin 99–100, 124–125 Holenstein, André 43, 72 Holl Béla 108, 110, 112, 183 Homberg, Johann 270 Homérosz 109 Honterus, Johannes 54, 123 I, Í Im Hof, Johann Hyeronimus 253 Imreh Sámuel 56 Ives, Margaret C. 219 J Jacquin, Nicolaus Joseph von 250 Jakab Elek 201–202 Jakó Zsigmond 51, 162 Jancsó Elemér 73, 92 Janki Péter 182 Jankovits József 160–161 Jardine, Nick 130 Jordan, Johann Christoph von 268 Jordán Tamás 156–157 Józsa János 19 Józsa Lajos 33, 83 Józsa Miklós 33 József császár, II. 56–58, 95–97, 149, 213, 217–218 Jöchers, Christian Gottlieb 91 Jüngling István 124 K Kádár Edit 87 Kahle, Ludwig Martin 269 Kajali Klára 162 Kajali Pál 162 Kálmán Farkas 28 Kálnoki Ádám 55–56 Kálnoki Antal 133–134, 210–212, 275 285 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Kálnoki István 133–135, 257 Kálnoki Lajos 133 Kálnoki Sámuel 135, 212 Kamuti István 257 Kanyó Zoltán 215 Kaprinai István 199 Kapronczai (Nyerges) Ádám 123, 215, 265, 267–268 Karácsoni Sámuel 19 Károly, II., angol király 71 Károly, III. magyar király / Károly, VI. német-római császár 55, 81 Kästner, Abraham Gotthelf 74 Katona Imre 114 Katona István 261 Kazi Franciscus 268 Kazinczy Ferenc 22–23, 25, 75, 93–95, 138, 224 Kemény János 153, 255 Kemény József 39, 56–57, 85, 133–134, 144, 146, 172 Kemény Sámuel 90–91 Kemény Simon 153. 164 Kemény Zsigmond 49 Kendeffy Elek 48, 58, 80–81, 138, 151, 154, 210–211 Kendeffy Elekné (Bethlen Krisztina) 70 Kendeffy János 211 Kendeffy Ráhel 39, 102, 114, 161–162, 166, 180, 209, 217, 273 Kerekes Ábel 120–121 Keresztes Máté 57 Keresztesi József 174 Keresztúri Pál 179 Keszeg Anna 125 Keszeg Vilmos 87, 157 Keyser, Albrecht 111 Kilian, Femer 274 Király Emőke 75 Kiss Károly 28 Kiss Székely Zoltán 33 Klanitius Márton 265 Klein, Michael 270 Knorr, Georg Wolfgang 251 Kocsi János 182 Kókay György 93, 95, 193–195, 197–198, 201, 217–218, 221 Kolinovics Gábor 254 Koller Josephus 272 Kolumbán János 185 Kolumbán Vilmos József 16, 32 Kolumbán Zsuzsa 170 Koncz József 32 Koppi Károly 47, 59, 140, 143–144, 208–209, 225, 252–253 Korda Zsigmondné Nemes Júlia 161–162, 166 Kornis Sigmond 116 Korondi Ágnes 125 Kósa László 64 Kosáry Domokos 40, 82 Kőszeghy Péter 59 Kotzebue, August von 109 Kovachich Márton György 25, 73, 92, 109 Kovács Miklós 22 Kovásznai (Tóth) Sándor 50, 158, 184, 213, 251, 256, 269 Köleséri Sámuel 159, 177 Körmöczi János 65–66 Kőrösi György 137, 251 Kőváry László 92 Krauss, Georgius 259 Krizbai Jenő 68 Kunics Ferenc / Franz 251 Kurucz György 68 Kurzböck, Joseph 88, 147 Kusch, Laurent 259 Kutrovátz Gábor 142 286 EME NÉVMUTATÓ Mátyus Péter 196–197, 210, 275 Meder, Peter 259 Melius (Juhász) Péter 272, 274 Mészáros Ignác 184 Mezei Márta 108 Miert, Dirk van 109 Miháltz Mihály 259 Mike Sándor 171 Mikes Kelemen 29 Miklós Sámuel 189 Mikó Ferenc 140, 153, 252 Mikó Imre 10, 25–26, 28–29, 31–33, 49–50, 56–57, 68–71, 169, 171–172, 177, 185 Mikola László 152–153, 163, 167, 271 Miles, Matthias 271 Milesz József 184 Miller, Johannes Elemosynus Ferdinandus 269 Misztótfalusi Kis Miklós 122–123 Moller, Daniel Wilhelm 271 Molnár Ádám 208, 276 Molnár Albert 260 Molnár Borbála 165 Molnár János 45–46, 250 Molnar Piuariu, Ioan 277 Monok István 51 Morandi, Giambattista 250 Mósa László 260, 266 Moshemius, Johannes Laurentius 165 Musnai László 172 Muzsnay Árpád 28 L La Placette, Jean 185 Labádi Gergely 170–171 Lakatos István 251 Lakó Elemér 170 Landerer, Johann Michael 183 Láng Benedek 142 Laskai János 183, 257 László Dezső 29 Lépes Lóránd 254 Letenyei Pál 117, 122 Levi, Giovanni 117 Lewin, Jane E. 87 Liechtenstern, Joseph Marx von 61 Lindenfeld, David F. 60 Linné, Carl 45 Lipót császár, II. 149 Lipp Veronika 113 Lipsius, Justus 183 Liszti László 268 Lonicerus, Johann Adam 262 Lorántffy Zsuzsanna 159 Lucanus, Marcus Annaeus 179 Lukáts István 120 Lyttelton, George 164 M Maczák Ibolya 129–130 Makkai Sámuel 273 Málnási László 178 Margócsy István 93–94, 97–98, 101, 108–110 Mária Terézia 44, 55, 58, 61, 81, 85–88, 95, 118, 149, 204–205, 226, 265, 277 Marienburg, Lucas 31 Marino, Adrian 105–106 Maróthi György 179 Massa, Simon 259 Matthia, Georg 259 Mátyási József 118 N Nádudvari Elek 184 Nagy Gergely 140–141 Nagy Iván 163 Nagy József 114 Nagy Mátyás / Matthias 260, 264 Nagyajtai Kovács István 169–170 Nagy-Bánkai Mátyás 263 287 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Naláczy József 274 Nánási András 182 Nekesch, Daniel 260 Nemes Ádám 154 Nemes Ferenc 151 Nemes János 257 Nemes Júlia (Lásd: Korda Zsigmondné Nemes Júlia) Németh Noémi 51 Nora, Pierre 206 Nösner, Simon 260 Pataki József 123 Pataki Sámuel 40–42, 44, 46, 49, 52, 123, 133, 140, 143, 165, 176, 225, 250–252, 265, 267 Pavercsik Ilona 183 Pázmány Péter 127–128, 179 Pécsi Simon 158 Péczeli József 196 Pekri Lőrinc 160 Pekri Polixéna 165 Pelcz, Johannes 262 Pesti Brigitta 86–87 Petki Borbála 188 Petrik Géza 250–253, 255–256, 258–259, 261–262, 264–274 Petrőczi Kata Szidónia 159–160, 162–163, 166 Pictet, Benedict 160 Pomarius, Chrstianus 260 Pongrácz, Stephano 251 Pope, Alexander 184 Porter, Roy 72 Pray György / Georgius 92, 251–252 Prössl, Basilius 124 Pufendorf, Samuel 59 O, Ó Oláh Róbert 51 Olahus, Nicolaus 157 Olaszteleki Kolumbán János 178 Orbán Balázs 29 Orbán (Szathmári) Sámuel 182 Ostermeyer, Hieronimus 260 Osterwald, Jean-Frédéric 185 Otrokocsi Fóris Ferenc 256 P P. Vásárhelyi Judit 183 Paczkó Ferenc Ágoston 201 Padányi Biró Márton 273 Paintner Mihály 198–201 Pál Judit 81 Páldi István 123, 188 Pállya István 119 Pálmány Béla 163–164 Pancratius, Michael 254–255, 264 Pánczél Dániel 221 Pannonius, Janus 154, 199, 213 Pap József 254 Pápai Páriz András 183 Pápai Páriz Ferenc 120, 122, 183, 266 Pápai Páriz Imre 183 Papanek Georg 269 Pápay Sámuel 107 Papp Kinga 55–56, 58–59, 212 R Rab Irén 45, 74 Rácz Emese 10, 120, 128 Ráday Eszter 161–162 Ráday Gedeon 75 Ráday Pál 162 Rákóczi Ferenc, II. 90, 270 Rákóczi György, I. 133, 159, 257 Rát Mátyás 192–194, 196–198, 202–203, 205–206, 208, 210, 214, 220–221, 229, 265, 275 Récsey Viktor 200 Rédei Farkas 188 Reill, Peter Hanns 130 Reimmann, Jacob Friedrich 106 288 EME NÉVMUTATÓ Reuß, Christian Friedrich von 250 Révai Miklós 75, 77, 79, 95, 113, 196–201, 212, 220, 229, 275 Rhédey Ádám 254 Rhédey László 96, 254 Rheinius, Daniel 260 Rheter, Georg 260 Ribini János 145 Róka János 269–270 Rotarides Mihály / Michael 12, 14, 77, 107, 110, 127–128, 142, 144–146, 149, 225, 262, 267 Róth András Lajos 36, 170 Roth, Paul 141, 158 Roth, Rudolphus 254 Rozgoni Pap János 121–122 Roznák Márton 199–200 Rudolf császár 264 Schmitth, Nicolaus 153, 251 Schrettinger, Martin 111 Schurman, Maria 163 Schwarz, Gottfried 254 Scopoli, Ioannis Antonio 250 Sebestyén Mihály 169–170 Seivert János / Seivert, Johann 176, 199, 206, 209 Selyei Balog István 143–144 Sepsi Enikő 68 Seybriger, Michael 260 Sigrist, René 43–44 Síklaki István 215 Simigianus / Somogyi Ambrus 140, 253, 255 Simon Balázs 264 Simoni Márton 159 Sófalvi József 15, 125–126, 158, 169, 171–172, 175–176, 180–181, 185–186, 189–190, 223, 227–228, 250, 265 Soós István 96–97 Soterius György / Soterius, Georg 260, 268 Splitter, Ludwig Timotheus 66–67 Steinke, Hubert 43, 72 Stiltingus, Johannes 262 Stuber, Martin 43, 72 Suetonius, Caius Tranquillus 110 Sulzer, Franz Joseph 252 Sulzer, Johann Georg 125, 250 S S. Sárdi Margit 159 S. Varga Pál 65 Sacy, Claude-Louis Michel de 252 Salamon József 24, 28 Sallagius Stephanus [Salagii Stephan] / Szalágyi István 265 Sándor István 138, 187 Sarasa, Alphonse Antoine 164 Sárdi Sámuel 124, 126–127 Sárvári János 188 Scharsius, Andrea 260 Schedius Lajos János 66, 155 Schier P. Xystus / Schier Xystus Pál 271 Schlözer, August Ludwig von 60, 64–67, 70, 194, 208 Schlumbohm, Jürgen 130 Schmal András / Schmalius András 186–187 Schmeizel Márton / Martin 60, 67–69, 155, 157, 173, 251, 260 Sz Sz. Kiss Károly 28 Szabó András 32 Szabó György 10, 21–22, 28, 31–32, 37, 46, 52–53, 59, 73, 87–88, 92, 95, 119, 122, 125, 143, 156, 181, 184–185, 197, 201, 211, 215 Szabó Károly 121, 132–134 Szabó Zsigmond 184 289 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Szacsvay Sándor 196–197, 201–202, 21–213, 216–221, 229, 275 Szalárdi János 137, 156, 251 Szalay László 49 Szamosközi (Zamosius) István 141, 252–253, 256 Szathmári Pap János 122 Szathmári Pap Mihály 15, 114, 144, 169, 174, 176–177, 186–190, 209, 213, 216, 227–228, 254, 268 Szathmári Pap Sámuel 122 Szathmári Pap Zsigmond 15, 177, 186, 189 Szatmárnémeti Pap István 185 Szauder Mária 95 Szayly József 213 Szegedi György 119 Székely Ádám 139, 154, 208, 210 Székely Dávid 83 Székely László 51 Székely Mózes 257 Szelestei Nagy László 72, 113, 144, 199 Szeli József 185 Szeli Károly 185 Szenczi Molnár Albert 142 Szentgyörgyi Márk István 56 Szentsimoni József 182 Szerdahely György Alajos 155 Szeredai Antal 251 Szerencsi Nagy István 174, 176, 189, 228 Szigethi Gyula István 120–122 Szijártó M. István 13 Szikszai Fabricius Balázs 272 Szilacsek Pál 251 Szilágyi Árpád 213 Szilágyi Ferenc 181 Szilágyi Sámuel 154 Szilágyi Sámuel, ifj. 182, 189 Szili István 183 Szinnyei József 125, 181–184, 251–262, 264, 266, 269–270, 274 Szombathi János 187 Szőnyi Benjámin 184 Szőnyi Pál 185 Szűcs Márton 197 T T. Szabó Levente 125 Tacitus, Publius Cornelius 110 Takáts József 11–12 Tállyai Dániel 197, 217 Tamás Zsuzsanna 59 Tänzel, Johannes Wilhelm Friedrich / Tänzel Joannes Guilielmus Fridericus 269 Tar Gabriella-Nóra 16 Tarnai Andor 21, 37, 105–108, 111–113, 125, 143, 145, 184–185, 197, 201, 215 Tartler, Thomas 260 Taube, Friedrich Wilhelm von 59, 82 Taxoni / Taxonyi János 180, 182 Teleki Ádám 154, 164, 184 Teleki Ádámné (Lásd: Wesselényi Mária) Teleki József (1738–1796) 75, 154, 165, 209–210 Teleki József (?–1732) 162 Teleki Kata 188 Teleki László (1764–1821) 83, 118 Teleki László (1710–1778) 162 Teleki Mihály (1700–1745) 254 Teleki Mihály, III. 153 Teleki Mihály, IV. 22, 153 Teleki Pál 164 Teleki Sámuel 15, 36, 38, 47–50, 52, 58–59, 68–69, 77, 89, 102, 114–116, 125, 140–141, 144–148, 154, 172–174, 180–185, 208, 211, 213, 225, 228, 251–255, 265, 268–269 290 EME NÉVMUTATÓ Teleki Sámuelné Bethlen Zsuzsanna 102 Teleki Sándor 68 Tertina Mihály 23 Teutsch János 140 Teutsch, Joseph 261 Thimár Attila 79, 88–89, 95, 113 Thúri Sándor 135, 140 Tilemán Filep János 188 Timon Sámuel 56, 264 Toldy Ferenc 25, 30, 94, 223 Tonk Sándor 51 Tornyi Tamás 153 Tóth Gergely 53–54, 61–63, 82, Tóth Zsombor 12, 16, 49, 55, 69, 132–133, 137, 141, Tóth-Prónay Prónay Pál 204 Tököly Imre 261 Török Borbála Zsuzsanna 61–62 Trapolder, Daniel / Trapoldini Daniel 261 Tüskés Gábor 9, 79, 108, 112–113, 161, 196 Vécsey Gergely 182 Verestói György, id. 177, 179 Verestói György, ifj. 177 Vergilius, Publius Maro 154 Verók Attila 60, 68, 251 Verseghy Ferenc 77 Vértesi Lázár 54 Vetsei Pataki István 185 Vida György 178 Virág Benedek 77 Viski István 170 Vizaknai Bereck György 257 Voltaire 181–182, 185 W W. Kovács András 164 Wagner, Carol / Carolus 253, 269 Wallaszky Pál 9, 14, 19, 77, 107, 109, 113, 128, 131, 142, 155, 157, 166–167, 176, 187–188 Weidenfelder, Laurent 261 Weiss, Michael 261 Wells, Edward 114 Werbőczy István 157 Weres Balázs 183 Wesselényi Anna 161, 163 Wesselényi István 164 Wesselényi Mária 165, 184, 213 Wesselényi Zsuzsanna 184 Weszprémi István 9, 14, 18–19, 77, 109, 113, 127–128, 142–144, 149, 155–156, 160–161, 166, 176, 185, 189, 199, 225, 267 Widmer, Eric D. 43–44 Wiegand, Johann 182 Windheim, Christian Ernst von 164 Windisch Károly 203 Wolff, Daniel 261 U, Ú Ungi Pál 197, 218–219 V V. Ecsedy Judit 123–124 V. László Zsófia 163, 165, 184 Váczy János 23 Vakkari, Pertti 110–111 Váli István 183 Valkai András 263 Váradi Inczédi József 120 Varga Szabolcs 54 Vargha Kálmán 196 Vári András 11 Varjas János 174, 178 Vásárhelyi Tőke István 120, 169 Vass József 25–26, 28, 223 291 EME BENKŐ JÓZSEF, A HISTORIA LITTERARIA MŰVELŐJE Z Zabanius, Isac 261 Zágoni József 182 Zemplén Gábor 142 Zeykfalvi Zeyk János 21, 23, 223–224 Ziegler, Martin 261 Zimányi Lajos 189 Zrínyi Miklós 109 292 EME REZUMAT HISTORIA LITTERARIA ÎN OPERA LUI BENKŐ JÓZSEF O LECTURĂ CONTEXTUALIZANTĂ Lucrarea intitulată Benkő József, a historia litteraria művelője (Historia litteraria în opera lui Benkő József ) are ca temă analiza acelor opere ale lui Benkő József care făceau parte din categoria formării istoriei literare, concept denumit cu terminus technicus historia litteraria, o specie la modă în secolul al 18-lea. În categoria acestei specii, putem include acel capitol al volumului Transsilvania în care autorul prezintă viața culturală a Transilvaniei pe parcursul secolelor al 16-lea–al 18-lea, manuscrisul denumit Additamenta, care conține adăugirile lui Benkő la lexiconul intitulat Magyar Athenas al lui Bod Péter, acea listă de nume și opere care era notată la sfârșitul unei scrisori trimise de preotul reformat clujean, Sófalvi József, precum și publicațiile cu caracter cultural, care au apărut în revista Magyar Hírmondó. Unele laturi ale activității lui Benkő sunt mai cunoscute, altele mai puțin. Despre preocupările sale în domeniul lingvisticii, botanicii și istoriei s-a scris mult, însă activitatea lui ca istoric literar e aproape necunoscută, cu toate că lingvistul Éder Zoltán, la sfârșitul anilor 70 ai secolului al 20-lea și, cu 40 de ani în urmă, Bretz Annamária au atras atenția asupra importanței tratării acestei teme. Apelul repetat arată că această temă are relevanță, mai ales dacă luăm în considerare faptul că în ultimele decenii, cercetările care vizau formarea istoriei literare s-au multiplicat. E de ajuns să ne gândim la studiile și cercetările lui Tarnai Andor, Holl Béla, Tüskés Gábor etc. Prin disertația mea, aș dori să umplu acest hiatus amintit de Éder și Bretz, tocmai de aceea tematica lucrării mele constă în exploatarea și prezentarea scrierilor de acest tip ale literatului transilvănean și plasamentul autorului în șirul savanților care s-au preocupat de această specie. Pornind de la această situație aproape atipică de a nu cunoaște aceste opere, nu m-am angajat să adun argumente pro și contra unor ipoteze deja existente, ci am analizat formarea acestor scrieri și relația existentă între acestea, arătând și specificitățile textelor, precum și paralelismele existente între capitolul lui Benkő și volumul lui Bod. Între sursele lucrării, putem afla atât documente tipărite, cât și manuscriptice. Colecția lui Benkő s-a spulberat în timpul revoluției din 1848–49 în Aiud, de aceea numărul documentelor autografe și al celor copiate accesibile și astăzi sunt foarte puține. Totuși, cu speranța că voi găsi manuscrise care mă vor ajuta a da un răspuns la anumite întrebări, am făcut cercetări în Biblioteca Centrală Universitară din Cluj-Napoca, în Biblioteca Academiei Române, în Biblioteca Documentară 293 EME REZUMAT Bethlen Gábor din Aiud, în Biblioteca Teleki–Bolyai din Târgu-Mureș, în Biblioteca Brukenthal din Sibiu, în Arhivele Naționale ale României - Direcțiunea Cluj și Harghita, în Biblioteca Muzeului Haáz Rezső din Odorheiu Secuiesc, dar și în Biblioteca Națională Széchényi din Budapesta și în colecția de manuscrise ale Academiei Maghiare de Științe. Pe lângă documentele tipărite și manuscriptice, corespondența lui Benkő și unele elemente paratextuale, precum prefețele volumelor, notele de subsol, dedicațiile au constituit surse indispensabile pe parcursul cercetării. Lucrarea are șapte capitole, care se despart în două blocuri. Primul cuprinde primele trei capitole, acestea constituind un cadru contextual. Al doilea bloc cuprinde următoarele patru capitole, în care m-am concentrat pe analiza textelor care fac parte din categoria istoriilor literare ale preotului reformat. În partea introductivă, cu caracter descriptiv și nu problematizant, am urmărit evoluția formării imaginii lui Benkő pe baza unor texte preluate din diferite reviste, ziare, lexicoane și monografii începând cu secolul al 18-lea până în zilele noastre. Am analizat cum erau construite aceste texte, ce credeau autorii acestora că merită să le transmită contemporanilor și descendenților, am vrut să identific rupturile care au provocat schimbări în judecarea profesională și/sau umană a lui Benkő. Trebuie să menționez că preotul reformat, din punctul meu de vedere, nu e considerat un polihistor, cu toate că s-a preocupat în același timp de istorie, botanică, lingvistică, ci mai degrabă văd în el reprezentantul unei paradigme care cuprindea marea majoritate a savanților și care era propagată de profesorii și discipolii Universității Georgia-Augusta din Göttingen și a cărei caracteristică s-a manifestat în viziunea holistică. Pe lângă faptul că am studiat scrierile din secolele 18, 19, 20 și 21 referitoare la personalitatea și activitatea lui Benkő, am încercat să atrag atenția asupra greșelilor și deficiențelor din texte și le-am corectat, completându-le acolo unde sursele mi-au permis. După cum a devenit evident, aceste scrieri scurte au înregistrat mai ales datele biografice ale lui și lista incompletă a operelor, uneori cu inexactități, care apoi au fost preluate de autorii textelor ulterioare. Prin aceasta, a devenit clar că autorii nu au analizat autenticitatea surselor lor, iar atitudinea critică nu a fost evidentă. Rezultatele cercetării mele arată că majoritatea textelor analizate și, mă gândesc aici mai ales la scrierile create în secolul al 19-lea, s-au legat de evenimente de comemorare. Autorii acestor scrieri doreau astfel să restaureze imaginea omului de știință abandonat, ulterior cerând iertare pentru modul în care s-au purtat înaintașii față de el. În mare parte, meritele sale profesionale și umane au apărut în aceste texte. Numai într-un singur caz m-am întâlnit cu un articol, în lexiconul Közhasznu Esmeretek Tára, în care au fost prezentate mai accentuat slăbiciunile lui umane. Totuși, cred că accentuarea acestor trăsături de către autorul anonim al textului nu era generată de rea-voință, ci mai degrabă de sensibilitatea acestuia la curiozități. În secolul al 20-lea, pe lângă textele de comemorare, apar și cele care analizează cu atitudine critică activitatea lui profesională, mai ales în domeniul botanicii și al istoriei. În prezent, această direcție s-a întărit, deoarece traducerea din latină în maghiară a volumului Transsilvania a permis lansarea unor noi cercetări, în timp ce scrierile comemorative păstrau și ele actualitatea lor: ziarele locale și cele din zonă prezintă și azi evenimentele legate de cultul lui Benkő. 294 EME REZUMAT În cel de-al doilea capitol, am construit biblioteca virtuală a lui pe baza împrumuturilor sale de cărți. Trebuie să accentuez că nu m-am angajat să reconstruiesc biblioteca de odinioară a lui, căci aceasta ar fi fost o sarcină imposibilă de realizat. În schimb, prin evidența operelor împrumutate, am vrut să arăt ce erudiție a avut Benkő în domeniile pe care le cultivase. Cu toate că am făcut cercetări în diferite biblioteci cu scopul de a găsi volume care erau cândva în posesia lui, rezultatele nu au fost semnificative. Tocmai de aceea am construit biblioteca lui virtuală. M-am bazat pe acele împrumuturi care au reieșit din corespondență. Rezultatele le arăt în prima anexă a lucrării, o listă de aproape 100 de pagini care cuprinde titlurile cărților și manuscriselor împrumutate, opere care au putut influența viața și activitatea științifică a preotului reformat. Pe baza acestora se conturează mai ales profilul lui ca istoric, ca editor al manuscriselor vechi, dar se vede și profilul lui de cultivator al științelor statale, al Staatswissenshafts-ului, precum și activitatea lui ca botanist, astfel afirmațiile din literatura de specialitate au fost confirmate și de listă. Examinând frecvența și distribuția tematică a împrumuturilor, am constatat că activitatea lui Benkő poate fi considerată periodică, deși e adevărat că interesul său pentru istorie, cu intensități diferite, poate fi văzut în toate etapele active ale vieții. Publicațiile nu au arătat un înalt grad de diversitate lingvistică, multe dintre acestea fiind în limba latină, numărul publicațiilor în limbile franceză, italiană, maghiară sau germană fiind foarte mic. În ceea ce privește lucrările tipărite, a devenit evident că apariția lor poate fi pusă, de obicei, în a doua jumătate a secolului al 18-lea, așa că, în ciuda faptului că Benkő era domidoct, a ținut pasul cu dezvoltarea științifică a timpului său, folosind volumele publicate recent pentru a-și scrie operele sale botanice sau istorice. Pe baza împrumuturilor devine incontestabil faptul că Benkő József a avut o cultură extraordinară în aceste două domenii, însă numărul împrumuturilor în privința volumelor din categoria istoriei literare se epuizează în numai două opere în limba latină, cu Athenasul lui Bod Péter nici nu ne întâlnim în acest sens. În a treia parte, pornind de la distribuția lingvistică a volumelor legate de istoria literaturii și nu numai, m-am ocupat de problema alegerii limbii în cazul operelor lui Benkő. Predecesorii și contemporanii lui, precum Rotarides Mihály, Bél Mátyás, Weszprémi István, Horányi Elek sau Wallaszky Pál, au publicat lucrările lor în limba latină, cu excepția fostului coleg, Bod Péter, care a editat Athenasul lui în limba sa maternă. Astfel, în acest capitol, căutam răspunsul la următoarea întrebare: care au fost factorii care au influențat alegerea limbii în cazul lui Benkő, ce scop a urmărit înainte de a publica operele sale. Am colectat din corespondența lui afirmațiile referitoare la limbile latină, maghiară sau germană. Aici am examinat recomandarea nepublicată destinată Mariei Terezia, precum și elementele paratextuale ale volumului. Pe baza examinării textelor menționate, a devenit clar faptul că scopul lui Benkő a fost acela de a-și face cunoscută munca și numele în cercurile internaționale, iar garanția realizării acestui scop consta în limbă, în alegerea limbii latine sau germane. Deoarece abilitățile sale de limba germană erau inadecvate, șansele sale erau mult reduse. Limba maghiară nu a putut să garanteze dialogul cu membrii din respublica litteraria, astfel, în ciuda faptului că în a doua jumătate a secolului al 295 EME REZUMAT 18-lea au apărut pamflete în care autorii i-au îndemnat pe literați să cultive limba și să publice cărți în limba maghiară, Benkő, la fel ca majoritatea predecesorilor săi, a publicat scrierile sale științifice în limba latină. Opinia mea a fost confirmată de textul prefeței și de recomandare: autorul aștepta cititorii a căror cunoaștere a limbii latine nu era un obstacol. Pe de altă parte, dorea să câștige sprijinul împărătesei prin dedicația adresată ei. Acest fapt presupunea, de asemenea, utilizarea limbii oficiale din acel moment. Trebuie să mai adaug că o parte semnificativă din sursele sale au fost scrise în această limbă, iar traducerea acestora într-o altă limbă ar fi necesitat o muncă suplimentară enormă. E adevărat, a existat o schimbare de accent în jurul anilor 1790, însă această schimbare e în strânsă legătură cu deciziile luate de Dietă, în cadrul căreia s-a introdus folosirea limbii maghiare la ședințe și redactarea proceselor-verbale în această limbă. Cu toate acestea, în ceea ce privește limba operelor care urmau să fie publicate în această perioadă, prima dată m-am întâlnit cu operele în limba latină și numai după aceea cu ideea editării lor și în limba maghiară. Lucrările lui Benkő în limba sa maternă, cum ar fi orațiile de moarte, articolele publicate în prima revistă maghiară sau scrierile de popularizare a științei, nu vizau neapărat lumea oamenilor de știință ca cititori, deci din punctul de vedere al alegerii limbii, el era influențat sau de caracterul operelor, sau de componența publicului. După ce am reușit să prezint personalitatea, activitatea, erudiția lui, precum și problemele referitoare la limbă, m-am îndreptat spre analiza operelor care făceau parte din domeniul istoriei literare. Aceste capitole erau precedate de prezentarea generală a istoriei cercetării acestui domeniu. Pe baza studiilor a devenit clar care a fost specia de historia litteraria, cine au fost cultivatorii ei, cum s-a format, cum s-a transformat și ce scop au realizat autorii acestora. După această parte introductivă, prima dată am prezentat capitolul în care Benkő tratează problemele vieții culturale din Transilvania. Analizând capitolul De re litteraria in Transsilvania, căutam răspunsul la întrebarea: cum a construit Benkő prima sa lucrare de acest tip, care este noutatea acesteia și ce relație există între lista de erudiți a lui Benkő și cea a lui Bod Péter. Studiul comparativ al celor două liste a permis, de asemenea, explorarea metodei de lucru, așadar am reflectat și la problemele metodelor aplicate. Pe baza studiului comparativ s-a dovedit că Benkő a trăit, de asemenea, cu metodele de compilare și extragere de la acea vreme, ceea ce nu este surprinzător, fiindcă întocmirea independentă a unor astfel de lucrări ar fi necesitat ani lungi și un efort mare, ceea ce ar fi întârziat lucrările de tipărire și apariția. Astfel, în cel de-al cincilea capitol al disertației mele am demonstrat, prin numeroase exemple, metoda de lucru aplicată de autor. Cu toate că Athenasul lui Bod constituia cea mai importantă sursă a lui Benkő, am identificat contribuții proprii, precum istoria școlilor și cea a tipografiilor, și nu numai. Analizând capitolul despre istoria culturală a regiunii, mi-am dat seama că Benkő, în același timp, a redus și a extins materialul lui: l-a redus, pentru că nu a publicat informațiile despre intoleranța religioasă, nu a editat deloc sau numai rareori poeziile funerare. Extinderea materialului poate fi urmărită în numărul savanților contemporani care apar în listă, în înșiruirea figurilor istorice, în prezentarea genealogiei familiilor de nobili, în creșterea numărului femeilor savante, în caracterul de curiozitate al informațiilor publicate. Acestea pot fi considerate ca noutăți aduse de el. 296 EME REZUMAT În cea de-a șasea parte, am analizat acele adăugiri care erau scrise cu scopul de a completa volumul lui Bod. Textul era analizat paralel atât cu capitolul cultural al operei Transsilvania, cât și cu Athenasul Maghiar, dar și cu lista notată de Benkő la sfârșitul unei scrisori trimise de Sófalvi József, precum și cu completările lui Szathmári Pap Mihály și Zsigmond. Pe baza corpurilor de texte, am încercat să relatez legătura existentă între ele, astfel arătând dacă autorii acestora au colaborat între ei sau nu. Prin cercetările mele s-a evidențiat faptul că Benkő nu a început să-și compună manuscrisul la solicitarea persoanelor care l-au contactat (Sófalvi József, Szathmári Pap Mihály, Szerencsi Nagy István), ci a început să colecteze date noi imediat după publicarea volumului Transsilvania. Din punctul de vedere al conținutului, putem observa o tendință de întoarcere într-o direcție nereligioasă. El a apreciat poeziile, traducerile, uneori a certat autorii operelor religioase sau ale gramaticilor școlare. Lista notată la sfârșitul scrisorii lui Sófalvi este inexactă, conține doar nume și, eventual, titluri îmbinate. Am comparat această listă cu adăugirile scrise la volumul lui Bod. A devenit clar faptul că prima ar putea fi complet independentă de aceasta din urmă, abia găsim câteva nume care apar în ambele liste. Operele care erau notate în această listă puteau fi cunoscute de Benkő atât din biblioteca cancelarului Teleki Sámuel, cât și din publicațiile apărute în revista Magyar Hírmondó. Luând în considerare că nu sunt suprapuneri în cazul acestor liste, am tras concluzia că numele și titlurile notate la sfârșitul scrisorii au fost informații noi atât pentru Benkő, cât și pentru Sófalvi. Comparând textul lui Benkő și cel al lui Szathmári Pap, am constatat că preotul reformat din Aita Mijlocie a trimis cu siguranță notele solicitate de Szathmári Pap: în prima jumătate a corpusului există o identitate aproape totală între cele două, însă mai târziu, proporția preluării scade și, după un timp, nu mai putem identifica prezența manuscrisului lui Benkő în opera preotului clujean. Cu toate acestea, exemplele arată aplicarea inițială, demonstrând astfel colaborarea preoților reformați. În ultimul capitol, am examinat publicațiile preotului-savant apărute în revista Magyar Hírmondó. Programul primului ziar în limba maghiară a oferit spațiu pentru diversitatea tematică, inclusiv pentru prezentarea vieții culturale și științifice. Pe baza analizei acestor știri ale lui Benkő, am vrut să arăt dacă el și-a continuat practica de a cultiva specia de historia litteraria, și dacă da, a extins sau nu gama de articole literare anterioare acestor publicații. În ceea ce privește distribuția acestora, aproximativ jumătate din rapoartele publicate prezintă cariere științifice, istoria diferitelor instituții și activități de cercetare, deci scrierile se încadrează în specia historiei litteraria. Cealaltă jumătate a știrilor acoperă informații administrative, economice, agricole, comerciale, meteorologice. În articolele în care sunt tratate probleme științifice devine identificabil un caracter vindicativ și în același timp argumentativ al scrierilor. Această caracteristică era specificul lexicoanelor care conțineau liste de erudiți, numai că în acest caz, autorul a demonstrat pentru cititorii maghiari și nu pentru cei străini că și în Transilvania există cultură, că sunt intelectuali interesați de științe, instituții care asigură un cadru convenabil de a-și însuși cunoștințe noi. Exemplele includ bibliotecile, grădinile botanice și alte terenuri care nu sunt prezentate sau sunt prezentate doar pe scurt în volum. Astfel, revista Magyar Hírmondó a oferit un forum autorului pentru a prezenta publicului maghiar evenimentele actuale ale vieții științifice. 297 EME REZUMAT Istoriile literare ale lui Benkő nu pot fi considerate numai ca adăugiri ulterioare la opere proprii, ci sunt în strânsă legătură cu scrierile autorilor care au avut ca scop reeditarea volumului lui Bod Péter. Colaborarea dintre ei, schimbul de informații nu arată numai importanța scoaterii din nou a acestei cărți, ci și faptul că societatea savanților iluminiști a văzut în această specie un mod sigur de a dovedi existența și dezvoltarea culturii pe teritoriul Regatului Ungariei și în Transilvania, contraargumentând astfel părerile literaților străini care s-au referit la incultura națiunii maghiare. 298 EME ABSTRACT HISTORIA LITTERARIA IN BENKŐ JÓZSEF’S WORKS A CONTEXTUALIZING READING In my dissertation entitled Benkő József, a historia litteraria művelője/Historia litteraria in Benkő József’s works I examined historia litteraria written in the 18th century by a Transilvanian author. Among the works connected to local history I mentioned the reformed pastor of Aita Mijlocie, Benkő József’s work, entitled Transsilvania, an addition to Bod Péter’s Magyar Athenas, entitled Additamenta, Benkő’s literary annex to the letter sanded by Sófalvi József, as well as his science history reports published in Magyar Hírmondó of Bratislava. Some segments of the complex work of the pastor are well explored, others less. His research in botany and linguistics are well documented while his activity as a literary historian has not been examined so far although this need was formulated by Éder Zoltán in the 1970s and Bretz Annamária forty years later. The topic proves to be of relevance as research into the science of literary history has intensified lately. Through my dissertation I tried to comply with this call analysing Benkő József’s writings connected to historia litteraria and placing them into the claim of traditions. I undertook the task of revealing the history of the genesis of texts as well as analysing their rapport to each other. I focused on revealing the characteristics of the texts besides comparing the chapter referring to cultural history of the local history with Bod Péter’s Magyar Athenas. Among the sources I found both handwritten and printed texts. It is known that the Benkő heritage was destroyed in the great fire of Aiud during the 1848–49 revolution and war for independence, so there are very few documents available. Despite this fact I searched the sources found in the archives of Cluj University Library, Cluj Academy Library, the Bethlen Gábor Library of Document in Aiud, the Teleki–Bolyai Library in Târgu-Mureș, the library of Haáz Rezső Múzeum, the Harghita and Cluj Departments of the Romanian National Archives, the archives of the National Széchényi Library and the Hungarian Scientific Academy. Besides these Benkő’s correspondence found in the volumes of Correspondence of Hungarian Scientists as well as such paratextual elements like forewords, footnotes, reviews also served as important sources. 299 EME ABSTRACT My dissertation consists of seven chapters divided into two main blocks. The first one contains the first three chapters which were conceived by the claim of contextualization. The second block consists of the remaining 4 chapters focusing on the analysis of 4 works based on historia litteraria and revealing the relationship between them. In the first, mainly descriptive chapter, I followed the creation and evolution of the Benkő image beginning with the 18th century to the present days. I looked into the structure of the texts concerning his personality, what his contemporaries and successors said about him, the causes of changes in his professional and personal appreciation. I must mention that I have never considered this domidoctus scholar of Aita Mijlocie a polymath even though he was a historian, linguist, botanist, speleologist at the same time. I consider him the representative of a paradigm including most of the scholars of that period of time. Although he had never been abroad, his views can be identified with those of the scholars and students from the Georgia-Augusta University of Göttingen and which were based on a holistic outlook. In this chapter I examined writings published in newspapers and encyclopedias in the 18th, 19th, 20th and 21st centuries concerning his personality and work. Besides this I tried to show the mistakes and deficiencies of the texts correcting and completing them where sources made it possible. As it can be seen, these short texts recorded data of Benkő’s biography, an incomplete list of his works containing mistakes that were passed on to later texts too. This shows that the authenticity of the resources was not strictly checked and there did not exist a critical attitude either. The results of my research prove that the majority of the texts, mainly those written in the 19th century are characterized by commemorating, the unjustly blamed scholar sometimes bearing an apologizing attitude. They emphasize Benkő’s professional and personal merits, I only once encountered a negative Benkő image. The texts written at the beginning of the 20th century are also commemorative, but works analysing and criticizing Benkő’s scientific, mainly historical and botanical activity were also published. The translation of Benkő’s volume about local history from Latin into Hungarian made the beginning of new researches possible. At the same time the commemorative texts are also preserved their actuality. Newspapers of Covasna county are constantly publishing articles connected to Benkő’s cult. In the second chapter I tried to reconstruct Benkő’s virtual library relying to his readings, and by this defining his level of expertise in several fields of science which he was interested in. I searched several Transylvanian libraries without much success as I hardly found any volumes which could really be connected to his library. Consequently, I created his virtual library, i. e. I enlisted the works which could have possibly been read by him and which could have influenced his spiritual life. I created this list examining his correspondence mentioning his book loans. As a result, I got a booklist of nearly 100 pages (Appendix nr. 1). His readings reveal his scientific activity in the field of local history, publishing and botany. From his readings I could deduce his more or less permanent interest in history though his scientific activity can be considered discontinuous. As far as the lan- 300 EME ABSTRACT guage of the book is concerned, they do not show great diversity: the majority was Latin, very few were French, Italian, Hungarian and German. Most of the printed works were published in the second part of the 18th century which proves that Benkő kept up with the scientific development of his time. He published his botanical and historical works consulting and analyzing the latest scientific publications. Without doubt he was a cultivated historian and botanist but his loanings concerning the topic of historia litteraria consisted of two volumes written in Latin, the Bod-work did not even appear in this list. In the third chapter I examined Benkő’s choice of language in his works. His predecessors and contemporaries like Rotarides Mihály, Bél Mátyás, Weszprémi István, Horányi Elek or Wallaszky Pál published their works in literary history in Latin with the only exception of Bod Péter. Benkő’s former fellow worker who published his Magyar Athenas in Hungarian. In this chapter I tried to find out the criteria which influenced Benkő in his choice of language and what his goal was when publishing his works. From his correspondence and from the paratextual elements of his volume it became evident that his goal was to make his work and his name known abroad. This was only possible if he published in Latin or German. As his knowledge of German was rather poor, his only choice could be Latin. Hungarian was out of the question as it could not make his communication possible with the members of respublica litteraria. In this way he published his works in Latin, although more and more pamphlets appeared in the second half of the century demanding that scholars publish their works in their native language. His works appealed to a public that was familiar with the Latin language, on the other hand he desired to win the recognition and support of the Empress, which also supposed the use of the then official language, Latin. Moreover, the majority of the sources he used was written in Latin, their translation into Hungarian would have supposed huge efforts and extra work. In the 1790s there was a slight change which could have been caused by the parliamentary decree that laid emphasis on the use of the native language. As a result of scientific works were first published in Latin and then translated into Hungarian. Benkő’s Hungarian publications like his funeral orations, his articles published in the Magyar Hírmondó and his works popularising sciences were meant for the larger public, so his choice of language was defined by the nature of his writings and his readers. The 4th chapter presents Benkő’s works connected to literary history preceded by a review of research history. The studies written by foreign and Hungarian authors clarified the meaning of historia litteraria, how it came to life, what changes it underwent, who its representatives were and what their goals were. Then I examined Benkő’s works of literary history firstly mentioning the chapter concerning cultural from his volume of local history. Studying the chapter De re litteraria in Transsilvania I examined the way he built up his first work of this kind, what its novelty consists in and the relationship between Benkő’s and Bod’s lists of scholars. The comparative examination of the two lists revealed the authors’ working methods. I found that Benkő himself made use of the fashionable compiling and excerpaling methods which saved him much time and effort. 301 EME ABSTRACT The 5st chapter exemplifies Benkő’s working method. A main source of his work is the volume Magyar Athenas. I discovered another method analysing the chapter dedicated to the history of culture: Benkő restricted and enlarged his material as the same time. He restricted it as he hardly introduced information about religious intolerance or funeral orations so popular with Bod in his volume. He enlarged the material when he presented a large number of contemporaries, historical figures, family genealogies and women scientists, elements which represent the novelty of Benkő’s volume. As far as the content of the works is concerned, there is a close connection between Benkő’s and Bod’s works. The sixth chapter examines Benkő’s notes referring to the Magyar Athenas, the Additamenta. I observed it in close connection with the list attached by the pastor of Aita Mijlocie to the letter written by Sófalvi József as well as with the notes of Szathmári Pap Mihály and his son, Zsigmond. I examined the connection between the texts and the question whether there existed a cooperation between the protestant pastors of the period by sharing information with one another. My researches revealed the fact revealed the fact that Benkő started compiling his list of scholars immediately after publishing his work about local history. Concerning the contents of his volume he became more worldly, he appreciated poetry and translations, he occasionally criticized the authors of religious books and school textbooks. The list attached to the end of Sófalvi József letter is highly inaccurate, it contains only names and contracted titles. By comparing this list with Additamenta it became evident that they were created independently without any impact upon each other as only one or two names appeared in both lists. The titles published here could have been familiar to Benkő from Teleki Sámuel’s library or from the Magyar Hírmondó. This led me to the conclusion that the short historia litteraria from the end of the letter can be considered completions of both works. Comparing the notes of Benkő and Szathmári Pap Mihály it can be stated that Benkő probably shared the requested notes with Szathmári as there is an almost perfect identity in the first parts of the texts which diminishes later until towards the end there is no resemblance between the texts. In spite of this the examples show the measure of the initial usage which proves the cooperation of the reformed pastors. The 7th chapter examines Benkő’s writings published in the Magyar Hírmondó of Bratislava. The first newspaper published in Hungarian ensured a large diversity of topics including the presentation of the cultural atmosphere and conditions of the time. I wanted to find out if Benkő continued his activity as a writer of literary history and if he enlarged the list of his writings of this kind as a journalist. It can be started that about half of this article present biographies of scholars, history of institutions and research works, which means that they fit into the character of historia litteraria. The rest of the articles cover information connected to public administration, economy, agriculture, trade and weather. The articles dealing with the history of science bear a vindictive, moreover a documentary character which was characteristic of the contemporary encyclopedias containing biographies of scholars, but this time Benkő wanted to address the speakers of the Hungarian language showing that there existed a scientific activity in Transilvania, that there were scientists and institutions ensuring. Such places were libraries, 302 EME ABSTRACT botanical gardens, venues of scientific activities which could not be presented in his volume. Thus, the newspaper Hírmondó ensured for him spaces to present the actual events of scientific life on one hand, on the other hand he published the texts that could not be published in his volume. Benkő József’s historia litteraria can be considered not only sequels or compilation to one another, but they can be connected to the works of the protestant intelligentsia who took up the task of republishing Bod Péter’s Magyar Athenas. The exchange available information and their collaboration shows not only the importance of its republishing, but also the possibility for the scholars of the 18th century to prove the existence of Hungarian and Transilvanian scientific life and development contrary to the opinion of foreign intelligentsia according to which Hungarian cultural life was underdeveloped. 303