[go: up one dir, main page]
Ugrás a tartalomhoz

Donyec-medence

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Donyec-medence
Közigazgatás
Ország(ok)Ukrajna
Népesség
Teljes népességismeretlen
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
é. sz. 48° 00′, k. h. 37° 48′48.000000°N 37.800000°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Donyec-medence témájú médiaállományokat.
A Donyec-medence mai médiadefiníciója

A Donyec-medence (ukrán: Донецький басейн, átírva Doneckij baszejn; oroszul: Донецкий бассейн, Donyeckij basszejn) történelmi, kulturális és gazdasági régió, amely a rajta keresztülhaladó Donyec folyóról kapta a nevét.

A Donbász (ukránul Донба́с) vagy Donbassz (oroszul Донба́сс) szóösszerántás a medence orosz, illetve ukrán nevéből; a Donyecki és Luhanszki régiók azon részének népszerű elnevezése, amelyek a Donyec-medencén belül helyezkednek el.[forrás?]

Kiterjedésére több különböző meghatározás van, hivatalosan soha nem jelölték ki határait. A leggyakoribb ma is használt meghatározás szerint a Donecki és a Luhanszki területet foglalja magába. A történelmi Donyeci-szénmedence vidékébe nem tartoztak bele ezeknek a területeknek egyes részei, de hozzátartozott a Dnyipropetrovszki terület és Dél-Oroszország.[1]

Ugyanez a neve egy eurorégiónak is, amelyhez az ukrajnai Donecki- és Luhanszki terület, valamint az oroszországi Rosztovi terület tartozik.[2]

A Donyec-medence volt a történelmi határ a zaporizzsjai kozákok és a doni kozákok között.

Fontos szénbányászati régió a 19. század vége óta, mely egyben nehézipari régióvá is alakult.

2014 márciusában, a 2014-es ukrán forradalom és az ukrajnai orosz katonai beavatkozás után a Donyec-medence nagy területein alakultak ki oroszbarát zavargások. Ezek háborúba torkolltak az oroszbarát szeparatisták és az első Jacenyuk-kormány között. A felkelők független köztársaságokat kiáltottak ki, amelyeket nem ismert el a nemzetközi közösség.

A ma is folyó háború előtt a Donyec-medence volt Ukrajna legsűrűbben lakott régiója a főváros, Kijev után. Nemhivatalos „fővárosa”, Doneck az ország ötödik legnagyobb városa. Százezernél nagyobb lakosságú városai Luhanszk, Mariupol, Makijivka, Horlivka, Kramatorszk, Szlovjanszk, Alcsevszk, Szjevjerodoneck és Liszicsanszk. Jelenleg Kramatorszk a Donecki terület ideiglenes közigazgatási központja, a luhanszki területé pedig Szjevjerodoneck. A szeparatista oldalon Doneck, Makijivka és Horlivka a Donyecki Népköztársaság, Luhanszk és Alcsevszk a Luganszki Népköztársaság legnagyobb városa.

Története

[szerkesztés]
Szegények szenet gyűjtenek egy kimerült bányában. Nyikolaj Kaszatkin, 1894

A Donyec-medence néven ismert régió a 17. század második feléig ritkán lakott volt. Ekkor doni kozákok telepedtek meg itt.[3] A régió első városát 1676-ban alapították Szolanoje néven (ma Szoledar), a frissen felfedezett sókészletekből eredő üzleti lehetőségek kihasználására. A mai Donyec-medence akkortájt a Vad-mező (ukránul Дике Поле, átírva Dike Pole) néven volt ismert. Főképp a Zaporozsjei Had nevű kozák hetmanátus és a Krími Tatár Kánság ellenőrizte a 18. század közepéig-végéig. Ekkor az Orosz Birodalom meghódította a hetmanátust és a kánságot.[4] A meghódított területet Újoroszország (oroszul Новороссия, átírva Novorosszija) névre keresztelték. Az ipari forradalom európai térhódításával párhuzamosan, a 19. század közepétől-végétől elkezdték kiaknázni a terület szénkészleteit. Az első dokumentált lelőhelyet Torecknél 1721-ben fedezték fel.[5] Ekkor kezdték el a Donyeci-szénmedence (ukránul Doneckij vuhilnij baszejn) rövidítéseként a Donbasz nevet is használni, a Donyec folyó menti területekre utalva, ahol a szénmezők jó része volt. A szénbányászat fellendülése a népesség gyors növekedését hozta. A betelepülők főleg oroszok voltak.[6] A terület járásai – Bahmuti, Szlovjanszerbszki és Mariupoli – a Jekatyerinoszlavi kormányzósághoz tartoztak.

Donecket, a régió ma legfontosabb városát 1869-ben alapította John Hughes brit üzletember Olekszandrivka régi zaporizzsjai kozák város helyén. Hughes acélüzemet és számos szénbányát hozott létre a régióban. A várost eredetileg róla nevezték el Juzovkának (oroszul Юзовка). Juzovka és más városok fejlődése földnélküli parasztok tömegeit vonzotta ide az Orosz Birodalom távoli kormányzóságaiból.[7]

Az 1897-es népszámlálás szerint a régió lakosságának 52,4 százaléka ukrán, 28,7 százaléka orosz volt.[8] A görögök, németek, zsidók és krími tatárok szintén jelentős részarányt képviseltek, főképp a mariupoli körzetben, ahol a lakosság 36,7 százalékát alkották.[9] Mindezek ellenére az ipari munkásság zömét oroszok alkották. Az ukránok vidéken domináltak, a városi lakosok viszont sok helyütt szinte csak oroszok voltak.[10] A városokba költöző ukránokat az orosz lakosság gyorsan asszimilálta.[11]

A szovjet időszakban

[szerkesztés]

Éhínség, kozáktalanítás, eloroszosítás

[szerkesztés]
Szovjet propagandaplakát 1921-ben: „A Donbasz Oroszország szíve”

Az 1917–1922-es oroszországi polgárháborút követően az ukránok lakta egyéb területekkel együtt a Donyec-medence is az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság része lett. 1919 és 1921 közt a régió ukránul beszélő kozákjai a kozáktalanítás bolsevik politikája, tömeges mészárlás és kitelepítés áldozataivá váltak.[12] A Donyec-medence ukránjait is megtizedelte az 1932-es és 1933-as évek éhínsége, a holodomor és Sztálin eloroszosítási politikája is. Az éhezés javarészt az ukrán etnikumú parasztokat sújtotta, akik a szovjetek szerint amúgy is az osztályellenség, a kulákok kategóriájába tartoztak.[13][14] A nagy-britanniai Ukránok Szövetsége adatai szerint a mai Luhanszki terület népessége negyedével csökkent az éhínség következtében, a Donecki területen pedig 15-20 százalékkal.[15] Egy becslés szerint az Ukrajnában éhenhaltak 81,3 százaléka ukrán volt, és csak 4,5 százaléka orosz.[16]

A második világháború

[szerkesztés]

A Donyec-medence a második világháborút is nagyon megsínylette. A háború előtt nyomor és élelmiszerhiány sújtotta, megnövelték az üzemekben a munkaidőt, és akik nem teljesítették a megemelt normákat, azokat letartóztatták.[17] Adolf Hitler a Donyec-medence erőforrásait nélkülözhetetlennek tekintette a Szovjetunió lerohanására kidolgozott Barbarossa hadművelet sikeréhez. 1941 és 1943 között a Donyec-medence a Wehrmacht megszállása alatt volt.[18] Ipari dolgozók ezreit szállították erőszakkal munkára Németországba. Az akkori Sztálini területen (a mai Donecki terület) a megszállás során 279 ezer civilt öltek meg. A Vorosilovgrádi területen (ma Luhanszki terület) 45 649 embert.[19] A németeket az 1943 augusztusi donbaszi offenzíva űzte ki. A háború lerombolt, néptelen vidéket hagyott maga után.

Az újjáépítés, újranépesítés időszakában nagy számban érkeztek orosz munkások, tovább tolva el az etnikai arányokat. 1926-ban 639 ezer volt a Donyec-medence orosz etnikumú népessége.[20] 1959-re a számuk 2,55 millióra nőtt. Az 1958-59-es szovjet oktatási reform tovább erőltette az oroszosítást, és az ukrán nyelvű oktatás szinte megszűnt a Donyec-medence területén.[21][22] AZ 1989-es népszámlálás idején a népesség 45 százaléka vallotta magát orosznak.[23]

A független Ukrajna

[szerkesztés]
A doni kozákok emlékműve Luhanszkban. „A dicsőség és szabadság fiainak”

Az 1991-es ukrajnai függetlenségi népszavazásban a Donecki terület szavazóinak 83,9 százaléka és a Luhanszki területi szavazók 38,6 százaléka foglalt állást amellett, hogy Ukrajna szakadjon ki a Szovjetunióból és váljon függetlenné. A részvételi arány magas volt: a Donecki területen 76,7 százalék, a Luhanszki területen 80,7 százalék.[24] A következő években azonban a régió gazdasága gyorsan hanyatlott. 1993-ra az ipari termelés összeomlott, az átlagbér 1990-hez képest 80 százalékkal zsugorodott. A Donyec-medence válságba süllyedt, és sokan a kijevi kormányt vádolták rossz kormányzással és hanyagsággal. 1993-ban a Donyeci-szénmedence bányászai sztrájkba kezdtek, amit Lewis Siegelbaum történész úgy írt le, mint „a donyeci régió és az ország többi része közti küzdelem”. A sztrájkolók egyik vezetője azt mondta, a donyeciek azért szavaztak a függetlenségre, mert azt akarták, hogy a hatalom a helyiekhez, vállalkozásokhoz, városokhoz kerüljön, és nem centralizált hatalmat, ami Moszkvából Kijevbe költözött.[24]

A sztrájk után, 1994-ben a független Ukrajna első parlamenti választásával (1994) egyidőben véleménynyilvánító népszavazást rendeztek a Donyecki és a Luhanszki területeken.[25] A kérdések közt szerepelt, hogy az oroszt Ukrajna egyik hivatalos nyelvévé kellene-e tenni, hogy legyen-e közigazgatási nyelv a két területen, hogy Ukrajna alakuljon-e föderációvá, és szorosabb kapcsolatokra van-e szükség a Független Államok Közösségével[26] A szavazók közel 90 százaléka igennel válaszolt ezekre a kérdésekre.[27] Egyik dolog sem valósult meg: Ukrajna nem föderalizálódott, az ukrán maradt az egyetlen hivatalos nyelv és a Donyec-medence nem kapott autonómiát.[23] A donbaszi sztrájkolók gazdasági engedményeket kaptak Kijevtől, amelyek segítségével a válság enyhült.[24]

Az 1990-es évek hátralévő részében még voltak további kisebb sztrájkok, de az autonómia-követelések lanyhultak. A Donyec-medence iparának sok üzemét, bányáját bezárták, a Világbank sürgette liberalizációs reformok részeként.[24] Leonyid Danilovics Kucsma ukrán elnököt, aki az 1994-es ukrajnai elnökválasztáson nyerte el hivatalát, az 1999-es ukrajnai elnökválasztáson megerősítették hivatalában.[24] Kucsma gazdasági segélyt adott a Donbasznak, fejlesztési pénzeket felhasználva, hogy így erősítse politika támogatását a régióban.[24] A 2000-es évek elején az oligarchák néven emlegetett politikai elit kezében összpontosult a hatalom a Donyec-medencében. Az állami tulajdonú ipar privatizációja nagyszabású korrupciót szült. A régió történésze, Hiroaki Kuromiya „donyec-medencei klán” néven emlegeti ezt az elitet.[24] A „klán” prominens tagjai közé tartozott Viktor Fedorovics Janukovics és Rinat Leonyidovics Ahmetov.[24]

Ukrajna más részeiben a 2000-es években olyan nézetek terjedtek el a Donyec-medencéről, hogy „kötekedő kultúrájú”, „szovjet pöcegödör”, „maradi”. Viktor Tkacsenko publicista például azt írta a régióról a Narodne szlovo című újságban, hogy „ötödik hadoszlop”, és hogy ukránul beszélni a régióban „az egészségedre és az életedre nézve nem biztonságos”.[28] A Donyec-medencében sokkal nagyobb a kommunistákról elnevezett városok és falvak száma, mint Ukrajna más vidékein.[29] Ennek a külső képnek az ellenére az 1990-es és a 2000-es években végzett közvélemény-kutatások még azt mutatták, hogy erős az Ukrajnában maradás támogatottsága, de gyenge a szeparatizmusé.[30]

A kelet-ukrajnai háború idején (2014 óta)

[szerkesztés]
Bővebben: kelet-ukrajnai háború
A Donyecki Népköztársaság és a Luganszki Népköztársaság fekvése. Zárójelben a települések orosz neve van

2014. március elején oroszbarát és kormányellenes csoportok demonstrációi kezdődtek a régióban, reakcióként a 2014-es ukrán forradalomra és az Euromajdan mozgalomra, miután a Krím csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz. Mindez része volt az Ukrajna számos területén végigsöprő oroszbarát zavargásoknak, és áprilisra háborúba torkollott a szeparatisták és az ukrán kormány között. A felkelők kikiáltották a Donyecki Népköztársaságot és a Luganszki Népköztársaságot.[31][32] Megpróbálták létrehozni továbbá a Harkovi Népköztársaságot is.[33] ám ezt az ukrán biztonsági erők rövid időn belül elfojtották.[34]

Miközben folyt a háború, a szeparatista köztársaságok népszavazást rendeztek a Donyecki és a Luhanszki terület státuszáról 2014. május 11-én. A népszavazás, amelyet sem Ukrajna, sem a nemzetközi közösség nem ismert el, az Ukrajnától való autonómia mellett foglalt állást. A harc egész évben és 2015-ben is folytatódott, bár több kísérlet is volt fegyverszünet kötésére. Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy anyagi és katonai segítséget nyújt a szeparatistáknak, az oroszok tagadták ezt.[35][35][36][36]

Demográfiája és politikája

[szerkesztés]
Többségi nyelvek Ukrajna településein a 2001-es népszámlálás eredményei alapján

A 2001-es népszámlálás adatai alapján az ukránok a népesség 58 százalékát adják a Luhanszki területen és 56,9 százalékát a Donecki területen. Az oroszok a legnagyobb kisebbség, 39, illetve 38,2 százalékos arányban. [37] Ha nyelvi alapon végzik a statisztikát, más a kép: az orosz nyelv domináns a régióban: a Donecki területen lakók 74,9, a luhanszkiak 68,8 százalékának ez a fő nyelve.[38] Az orosz nyelvűek azért vannak sokkal többen, mint az orosz etnikumúak, mert az itt élő ukránok és egyéb nemzetiségűek közül sokan az oroszt mondták anyanyelvüknek.

Az orosz származásúak főképp a nagyvárosi központokban laknak. Az iparosodás időszakában, amikor sok orosz bevándorló érkezett ide, főleg a Kurszki területről, az orosz vált a városokban a közösen használt nyelvvé (lingua franca). A szovjet periódusban történt kitelepítések és tömeggyilkosságok mérete, amely jelentősen érintette az etnikai arányokat, ma is vitatott a Donyec-medencét illetően.[39]

A területen élő zsidókat, akik A régiónak jelentős muszlim lakossága van, amelynek részaránya egyes területeken eléri a 20 százalékot.[37]

A 2013–2014-es ukrán válság előtt a helyi politikát az oroszbarát Régiók Pártja uralta. A 2008-as választásokon például mintegy 50 százalékos eredményt ért el a Donyec-medencében. Prominens tagjai közé tartozott az itteni származású Viktor Janukovics, akit a 2014-es forradalom távolított el Ukrajna elnöki székéből.

Az eloroszosodás folyamata a Donecki területen: a felső két oszlop a nyelvi arányok változását mutatja, az alsó kettő az etnikai arányokét. (Az 1926-os és 2001-es népszámlálások adatai alapján)

Jurij Sevelov nyelvész szerint az 1920-as évek elején az ukrán nyelvű középiskolák aránya a Donyec-medencében alacsonyabb volt az ukránok tényleges számarányánál.[40][41]

Ukrajnában végzett identitásfelmérések szerint a régió lakosainak mintegy 40 százaléka szovjet identitásúnak gondolja magát.[42]

Gazdasága

[szerkesztés]

A Donyec-medence gazdaságában a nehézipar, azon belül a szénbányászat és a kohászat dominál. Bár a széntermelés az 1970-es évek óta visszaesett, a régió jelentős széneladó. Szénbányái nagyon mélyek. Lignitet 600 méter körüli mélységekben bányásznak, az értékesebb antracitot és feketekőszenet 1800 méter körül.[5] Mielőtt 2014 áprilisában megkezdődött a donbaszi háború, a Donecki és Luhanszki területek Ukrajna teljes exportjának 30 százalékát állították elő.[43]

Veszélyes bányák

[szerkesztés]

Az itteniek a világ legveszélyesebb bányái közé tartoznak. Ennek oka részben a bányák nagy mélysége. Gyakoriak a sújtólégrobbanások, a szénporrobbanások, kőzettörések, és az infrastruktúra elavult.[44] A 2000-es évtized vége felé az illegális bányák is elszaporodtak, amelyek még veszélyesebbek.[45][46]

Környezetvédelmi problémák

[szerkesztés]
Meddőhányók a Kalmiusz folyónál Doneckben.

Az intenzív bányászat és vaskohászat jelentős környezeti károkkal járt. A régióban elterjedt problémák többek közt a következők:

  • Vízellátás-kimaradások és áradások a bányavíz miatt.
  • Látható légszennyezés a szénbányák és az öntödék körül
  • Víz- és légszennyezés, illetve a földcsuszamlás veszélye a meddőhányók miatt.

A régióban számos vegyi hulladéklerakót nem tartottak rendesen karban, és ezek folyamatos veszélyt jelentenek a környezetre. Egy speciális veszély a szovjet korszakból ered, egy 1972-es programból, amely az Atomrobbantásokkal a népgazdaságért program részeként nukleáris robbantásos bányászattal próbálkozott Jenakijeve város közelében.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s–1990s. Cambridge University Press, 12–13. o. (2003). ISBN 0521526086 
  2. ↑ Euroregion Donbass. Association of European Border Regions. [2018. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. március 12.)
  3. ↑ "Donets Basin" (Donets Basin), pp.135-136 in: Historical Dictionary of Ukraine. Ivan Katchanovski, Zenon E. Kohut (ukrán: Зенон Когут), Bohdan Y. Nebesio, Myroslav Yurkevich. Lanham : The Scarecrow Press, Inc., 2013. 914 p. ISBN 081087847X
  4. ↑ Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s–1990s. Cambridge University Press, 11–13. o. (2003). ISBN 0521526086 
  5. ↑ a b The Editors of The Encyclopædia Britannica. Donets Basin, Encyclopædia Britannica (2014). Hozzáférés ideje: 2015. március 6. 
  6. ↑ Andrew Wilson (1995. április 1.). „The Donbas between Ukraine and Russia: The Use of History in Political Disputes”. Journal of Contemporary History 30 (2), 274. o. JSTOR 261051. 
  7. ↑ Olga Klinova. ""Если вместо головы снаряд…". Як формувалась ідентичність Донбасу (If instead of head, there is a gunshell. How the Donbas identity was formed)". Ukrayinska Pravda (Istorychna Pravda). 11 December 2014
  8. ↑ Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s–1990s. Cambridge University Press, 41–42. o. (2003). ISBN 0521526086 
  9. ↑ The First General Census of the Russian Empire of 1897 − Breakdown of population by mother tongue and districts in 50 Governorates of the European Russia. Institute of Demalapíottaography at the National Research University 'Higher School of Economics'. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 22.)
  10. ↑ Lewis H. Siegelbaum. Workers of the Donbass Speak: Survival and Identity in the New Ukraine, 1982–1992. Albany: State University of New York Press, 162. o. (1995). ISBN 0-7914-2485-5 
  11. ↑ Stephen Rapawy. Ethnic Reidentification in Ukraine [archivált változat]. Washington, D.C.: United States Census Bureau (1997). Hozzáférés ideje: 2014. szeptember 21. [archiválás ideje: 2012. október 19.]  Archivált másolat. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. február 1.)
  12. ↑ Soviet order to exterminate Cossacks is unearthed. University of York . University of York, 2010. november 19. (Hozzáférés: 2014. szeptember 11.) „'Ten thousand Cossacks were slaughtered systematically in a few weeks in January 1919 […] 'And while that wasn't a huge number in terms of what happened throughout the Russia, it was one of the main factors which led to the disappearance of the Cossacks as a nation. […]'”
  13. ↑ Potocki, Robert. Polityka państwa polskiego wobec zagadnienia ukraińskiego w latach 1930–1939 (polish, english nyelven). Lublin: Instytut Europy Środkowo-Wschodniej (2003). ISBN 978-8-391-76154-0 
  14. ↑ Piotr Eberhardt. Ethnic Groups and Population Changes in Twentieth-Century Central-Eastern Europe. Armonk, New York: M. E. Sharpe, 208–209. o. (2003). ISBN 0-7656-0665-8 
  15. ↑ The Number of Dead. Association of Ukrainians in Great Britain. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
  16. ↑ Sergei Maksudov, "Losses Suffered by the Population of the USSR 1918–1958", in The Samizdat Register II, ed. R. Medvedev (London–New York, 1981)
  17. ↑ Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s-1990s. Cambridge University Press, 253–255. o. (2003). ISBN 0521526086 
  18. ↑ Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s-1990s. Cambridge University Press, 251. o. (2003). ISBN 0521526086 
  19. ↑ Hiroaki Kuromiya. Freedom and Terror in the Donbas: A Ukrainian-Russian Borderland, 1870s-1990s. Cambridge University Press, 273. o. (2003). ISBN 0521526086 
  20. ↑ Andrew Wilson (1995. április 1.). „The Donbas between Ukraine and Russia: The Use of History in Political Disputes”. Journal of Contemporary History 30 (2), 275. o. JSTOR 261051. 
  21. ↑ L.A. Grenoble. Language Policy in the Soviet Union. Springer Science & Business Media (2003). ISBN 1402012985 
  22. ↑ Bohdan Krawchenko. Social change and national consciousness in twentieth-century Ukraine. Macmillan (1985). ISBN 0333361997 
  23. ↑ a b szerk.: Don Harrison Doyle: Secession as an International Phenomenon: From America's Civil War to Contemporary Separatist Movements. University of Georgia Press, 286–287. o. (2010). ISBN 0820330086 
  24. ↑ a b c d e f g h szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 103–105. o. (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  25. ↑ Kataryna Wolczuk. The Moulding of Ukraine. Central European University Press, 129–188. o. (2001). ISBN 9789639241251 
  26. ↑ Hryhorii Nemyria. Regional Identity and Interests: The Case of East Ukraine. Studies in Contemporary History and Security Policy (1999) 
  27. ↑ Bohdan Lupiy: Ukraine And European Security - International Mechanisms As Non-Military Options For National Security of Ukraine. Individual Democratic Institutions Research Fellowships 1994–1996. North Atlantic Treaty Organization. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
  28. ↑ szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 102–103. o. (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  29. ↑ (ukránul) In Ukraine rename 22 cities and 44 villages, Ukrayinska Pravda (4 June 2015)
  30. ↑ szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 108–111. o. (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  31. ↑ Grytsenko, Oksana. „Armed pro-Russian insurgents in Luhansk say they are ready for police raid”, Kyiv Post, 2014. április 12. 
  32. ↑ Leonard, Peter. „Ukraine to deploy troops to quash pro-Russian insurgency in the east”, Yahoo News Canada, 2014. április 14.. [2014. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. október 26.) 
  33. ↑ Общественники, взявшие на себя обязанности депутатов, провозгласили Харьковскую республику
  34. ↑ В Харькове задержаны более 60 человек
  35. ↑ a b „Pushing locals aside, Russians take top rebel posts in east Ukraine”, 2014. július 27.. [2014. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. július 27.) 
  36. ↑ a b Strelkov/Girkin Demoted, Transnistrian Siloviki Strengthened in 'Donetsk People's Republic', Vladimir Socor, Jamestown Foundation, 15 August 2014
  37. ↑ a b [https://web.archive.org/web/20111217151026/http://2001.ukrcensus.gov.ua/eng/results/general/nationality/ About number and composition population of UKRAINE by data All-Ukrainian population census 2001 data]. State Statistics Committee of Ukraine, 2004 [2011. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva].
  38. ↑ census 2001: Languages
  39. ↑ Archivált másolat. [2013. április 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 31.)
  40. ↑ Games from the Past: The continuity and change of the identity dynamic in Donbass from a historical perspective , Södertörn University (19 May 2014)
  41. ↑ Language Policy in the Soviet Union by Lenore Grenoble, Springer Science+Business Media, 2003, ISBN 978-1-4020-1298-3 (page 84)
  42. ↑ Soviet conspiracy theories and political culture in Ukraine:Understanding Viktor Yanukovych and the Party of Region Archiválva 2014. május 16-i dátummal a Wayback Machine-ben by Taras Kuzio (23 August 2011)
  43. ↑ szerk.: Oliver Schmidtke: Europe's Last Frontier?. New York: Palgrave Macmillan, 97. o. (2008). ISBN 0-230-60372-6 
  44. ↑ Grumau, S. (2002). Coal mining in Ukraine. Economic Review.44. Retrieved from http://web.ebscohost.com.erl.lib.byu.edu
  45. ↑ „The coal-mining racket threatening Ukraine's economy”, BBC News, 2013. április 23. (Hozzáférés: 2013. szeptember 18.) 
  46. ↑ Panova, Kateryna. „Illegal mines profitable, but at massive cost to nation”, Kyiv Post, 2011. július 8. (Hozzáférés: 2013. szeptember 18.) 

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Donbass című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Donyec-medence&oldid=27331364”