[go: up one dir, main page]
Wikipédia

Vörösterror

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. október 14.

A vörösterror kifejezésen a kommunista mozgalom szimpatizánsai („vörösök”) által elkövetett nagyobb méretű, politikai indíttatású (ideológiai ellentétek által megalapozottan, rivális hatalmi csoportok tagjai ellen elkövetett) erőszakhullámokat értjük. A kifejezés eredeti jelentése az oroszországi polgárháborúhoz kapcsolódik, Magyarországon azonban elsősorban a Magyarországi Tanácsköztársaság alatt elkövetett atrocitásokat értjük rajta. Tágabb értelemben ideértik a spanyol polgárháború során a köztársasági kormányzathoz és a kommunistákhoz fűződő kivégzéseket is.

A vörösterror egy áldozata, illusztráció Tormay Cécile An Outlaw's Diary című angol nyelven is megjelent művéből

A vörösterror kifejezést később tágabb értelemben kezdték használni minden, kommunisták vagy velük kapcsolatba hozott csoport által végrehajtott erőszakos akcióra. Ide számítják a „kulturális forradalom” ideje alatti eseményeket Kínában vagy a Vörös Khmer által végrehajtott népirtást.[1]

Az orosz polgárháborúban

szerkesztés

Az oroszországi polgárháború idején az ellenforradalmároknak nevezett személyek ellen végrehajtott tömeges letartóztatási és deportálási hullám ismertebb neve. A bolsevikok tervelték ki és hajtották végre, válaszul a Mojszej Urickij (a pétervári Cseka (oroszul ЧК – чрезвыча́йная коми́ссия) vezetője) ellen elkövetett sikeres merényletre, és a Lenin elleni, Fanni Jefimovna Kaplan által 1918. augusztus 30-án végrehajtott merényletkísérletre. A tény, hogy a két merényletkísérlet egyszerre történt, azt sugallta, hogy valamilyen szervezettebb mozgalom állhatott mögöttük, talán a „fehérek”, akik a polgárháborúban a Vörös Hadsereg ellen harcoltak. A bolsevikok ezért további merényletkísérletektől és szabotázsakcióktól tartva (vagy legalábbis erre hivatkozva) megelőző csapás mellett döntöttek. Már szeptember 3-án megjelent az Izvesztyijában a „Felhívás a munkásosztályhoz” c. cikk, amelyben az ellenforradalmi erők szétzúzásáról írtak. Az év hátralevő részében az áldozatok száma elérte a tízezret. 1921-re már hetvenezer embert börtönöztek be.

Történészek, mint Mihail Voszlenszkij és Gunnar Heinsohn azzal vádolták Lenint, hogy a forradalom és a szocialista rend felépítése számtalan áldozatot követelt. Voszlenszkij ezek számát legkevesebb 13 millióra teszi,[2] Heinsohn 4 millióról ír.[3] Számos szerző, köztük Hannah Arendt, Karl Popper, Friedrich August von Hayek és Zbigniew Brzezinski, azzal vádolják Lenint, hogy már a forradalom előkészítésekor az elitér káderpártról alkotott koncepciójával legalábbis megkönnyítette a szovjet rendszer totálissá válását.[4] Egyes történészek csak a bolsevikok által kivégzett doni és kubányi kozákok számát több tízezer és félmillió közé teszik,[5] a kozákokkal való bolsevik bánásmódot népirtásnak tekintve.[6][7] A túszszedés és letartóztatás a külföldi hadifoglyokat is érintette: a szovjet-orosz kormány – válaszul az 1920-as népbiztos-perekre – magyar hadifogoly tiszteket vett őrizetbe, és csak a Tanácsköztársaságot működtető személyek szabadon bocsátása ellenében engedélyezte hazatérésüket.[8]

A bolsevikokkal szemben álló „fehérek” nagyjából egy időben hajtották végre tisztogató akciójukat, a fehérterrort.

A vörös- illetve fehérterror áldozatainak pontos számát nem lehet tudni, ugyanis az 1897-es orosz birodalmi cenzus és az 1926-os szovjet népszámlálás között csak részleges demográfiai adatokat ismerünk. A vörösterror áldozatainak száma nagyobb lehetett, ugyanis a bolsevikok a polgárháborús győzelmek után is folytatták a megtorlást.[9]

A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt

szerkesztés
 
Cserny József terrorlegényei élén
Híradófelvétel a Lenin-fiúkról

A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919) erőszakos jellegükben az oroszországi eseményekhez hasonló atrocitások történtek. Ezek nem maradtak ideológiai megalapozás nélkül, amit főképp Szamuely Tibor[10] és Lukács György népbiztosok végeztek,[11] és ők voltak a Kormányzótanácsban a terrorisztikus eszközök bevetésének legkitartóbb támogatói. A kormányzótanács megosztott volt az új rend vélt vagy valós ellenségeivel szemben alkalmazott szervezett erőszak tekintetében. A szociáldemokrata politikusok nagy része ilyen intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták azonban igen.

Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai háttámogatásával[12] Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”nak nevezték magukat. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták.A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, nemcsak kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket „kollektivizálják”, hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a miséző gyülekezetet.[13] A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál.[14]

 
Áldozatok emléktáblája Hajdúszoboszlón

Számos bűntényről maradt fenn beszámoló.[15][16][17] [18][19]

E félig-meddig reguláris vörös osztagok (a Lenin-fiúk csak egy volt ezek közül, de a leghírhedtebb) tevékenysége miatt a kormány is megosztott volt. Végül a szociáldemokrata többség hatására a Kormányzótanács is a vörösterror elítélése, „gyilkosságoknak” minősítése és az osztagok lefegyverzése mellett döntött:

A törvények és rendeletek ellenére végrehajtott ítéletek és elsősorban azok a minősíthetetlen gyilkosságok, amelyeket egyesek, vagy a kormánytól nem engedélyezett, sem a hadsereghez, sem a Vörös őrséghez nem tartozó szabadcsapatok vagy önkényeskedők követtek el: bűnös cselekmények voltak elsősorban a forradalom törvényei ellen, ezek a forradalom tisztaságát mocskolták be, ezekért a forradalom és forradalmárok felelősséget nem vállalnak [20]

Lásd még

szerkesztés

Irodalom

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Red Terror, newworldencyclopedia.org
  2. ↑ Michael Voslensky. Sterbliche Götter. Die Lehrmeister der Nomenklatura. (német nyelven). Straube, Erlangen/Bonn/Wien. ISBN 3-927491-11-X. (1989) 
  3. ↑ Gunnar Heinsohn. Lexikon der Völkermorde. (német nyelven). Rowohlt, Reinbek (1998). ISBN 3-499-22338-4 
  4. ↑ Christopher Read. Lenin.. Abingdon, 292. o. (2005) 
  5. ↑ Gellately, Robert: Lenin, Stalin, and Hitler: The Age of Social Catastrophe Knopf. ISBN 1-4000-4005-1 2007, 70–71. o.
  6. ↑ Figes, Orlando: A People's Tragedy: The Russian Revolution: 1891–1924. Penguin Books, 1998.
  7. ↑ Kun Miklós: A fekete könyv orosz lapjai. Archiválva 2014. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  8. ↑ Kolontári Attila: Népbiztosokért tiszteket. Magyar–szovjet cserebere. In: Rubicon 20. (2010) 4–5. sz. 64–69. o.
  9. ↑ Pritz Pál: Az objektivitás mítosza? Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 2011, 291. o.
  10. ↑ Szamuely Tibor 1919. április 20-án, Húsvét vasárnapján Győrben elhangzott beszédében a következőket mondta: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”
  11. ↑ A marxista Lukács György szerint "a vörösterror a hatalomra jutott proletárosztály el­szánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait (ellenforradalom, szabotázs, korrupció, lánckereskedés stb.) eltaka­rítsa a maga útjából." A fehérterror társadalmi hinterlandja ([1]) c. munkájában azt írta, hogy "a dikta­túrának kétségkívül kell hogy legyenek szakaszai, amikor a proletariátus elemi létfenntartása a terror kíméletlen alkalmazását követeli meg, vagyis szerinte a "cél szentesíti az eszközt" gondolat jegyében a "szocializmus" kiépítésének útján még a terrormódszerek is elfogadhatóak. A fehérterrort ugyanebben a munkájában viszont élesen elítéli, mert "az nem támaszkodhatik olyan osztályra, amelynek uralomra jutása a társadalom fejlődésének eszköze", és "csak az elnyomó osztályok összefogása saját kiváltságaik megvédése céljából." Lukács április 15-i cikkében (Népszava) többek között arra is fölhívja a figyelmet, hogy nem szabad késlekedni: „Az államhatalom birtoka azt jelenti, hogy itt a pillanat az egykor elnyomó osztályok megsemmisítésére. Itt a pillanat, de élni is kell vele!” ( [2] Archiválva 2007. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  12. ↑ Dr. Szöllősy Oszkár igazságügyminiszteri osztálytanácsos: Gonosztevők a diktatúrában in: Huszár Károly: A vörös rémuralom Magyarországon https://archive.org/details/vrsrmuralo00husz/page/n8/mode/2up 46.oldal Hozzáférés: 2020.04.18
  13. ↑ Kodolányi János: Süllyedő világ, kiadva 1940.
  14. ↑ Sorensen a „Did Hungary Become Fascist?” c. cikkében a vörös terror áldozatainak számát 370 és 587 közé teszi
    Leslie Eliason (szerk.), Lene Bogh Sorensen (szerk.), Fascism, Liberalism, and Social Democracy in Central Europe: Past and Present, Aarhus Universitetsforlag, 2002, ISBN 87-7288-719-2
  15. ↑ Archivált másolat. [2006. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 5.)
  16. ↑ Honismeret. [2007. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 5.)
  17. ↑ Untitled Document. [2007. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 5.)
  18. ↑ Polgári Kör Archívum. [2007. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 26.)
  19. ↑ Beszélgetés Kiss Gy. Csaba Irodalomtörténésszel
  20. ↑ gondola.hu. [2007. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. január 5.)

Források

szerkesztés
 
A Wikimédia Commons tartalmaz Vörösterror témájú médiaállományokat.

További információk

szerkesztés
  • Tizenöt éves volt a vörösterror legfiatalabb katonája – Bödők Gergely és Révész Tamás a Tanácsköztársaságról, valaszonline.hu
  • Vörös és fehér. A vörös és fehér uralom hátországa. 1919 vidéken; szerk. Nagy Szabolcs; Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém, 2013 (A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára kiadványai)
  • Biró Aurél: A Tanácsköztársaság fővárosi karhatalmai; Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria kiadása, Bp., 2014
  • Vörösterror az Országházban, 1919; szerk., tan. B. Müller Tamás; 2. jav. kiad.; Országház Könyvkiadó, Budapest, 2018 (Nemzet Főtere Könyvek)
  • Biró Aurél: Vörös terrorcsapatok és a mindennapok terrorja a magyarországi Tanácsköztársaság idején; Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 2019 + DVD
  • Biró Aurél: Proletárdiktatúra a Krisztinavárosban. Gyilkosság az úrnapi körmenetben; Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa, 2020
  • Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma. Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története; Jaffa, Bp., 2021 (Modern magyar történelem)
  • 1919 – A Nagy Szétesés. Szerk. Hermann Róbert, Ligeti Dávid. Budapest, Országház Könyvkiadó, 2021
  • Nagy Szabolcs: 1919-es "kommunista bűnperek" az Észak-Dunántúlon. A Tanácsköztársaság vidéki szervei működésének és az azokkal kapcsolatos büntetőjogi felelősségre vonásnak egyes kérdései a helyi perek tükrében; Gondolat, Bp., 2022 (Opus magistrale könyvek)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vörösterror&oldid=27518150”