[go: up one dir, main page]
Wikipédia

Tina Turner

(1939–2023) amerikai énekesnő, színésznő
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 26.

Tina Turner (született: Anna Mae Bullock; Brownsville, Tennessee, 1939. november 26. – Küsnacht, Svájc, 2023. május 24.) többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő.[a] A „Rock ’n’ Roll királynőjeként” ismert énekesnő[4] az Ike & Tina Turner Revue énekesnőjeként vált ismertté, mielőtt szólóelőadóként sikeres karriert futott be.

Tina Turner
Tina Turner Norvégiában 1985-ben
Tina Turner Norvégiában 1985-ben
Életrajzi adatok
Születési névAnna Mae Bullock
BecenévQueen of Rock ’n’ Roll (magyarul: a rock ’n’ roll királynője)
Született1939. november 26.
Brownsville, Tennessee
Elhunyt2023. május 24. (83 évesen)
Küsnacht, Svájc
Házastársa
  • Ike Turner (1962 – 1978. március 29., Tijuana, válás)
  • Erwin Bach (2013. július – 2023. május 24., a személy halála)
ÉlettársErwin Bach (1986 – 2013. július)
Gyermekei4
IskoláiSumner High School
Pályafutás
Műfajok
Aktív évek1957–2021
Kapcsolódó előadó(k)Ike & Tina Turner
Hangszervokál
Tevékenység
  • Énekes
  • dalszerző
  • színész
  • író
Kiadók
IPI-névazonosító00061980371
Tina Turner aláírása
Tina Turner aláírása
Tina Turner weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Tina Turner témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

1957-ben kezdte pályafutását Ike Turner Kings of Rhythm együttesében. Little Ann néven 1958-ban jelent meg első felvétele, a Boxtop. 1960-ban debütált Tina Turner néven az A Fool in Love című duettel. Az Ike & Tina Turner duó „a történelem egyik legformabontóbb zenei formációjává vált”.[5] Olyan slágereket adtak ki 1976-os feloszlásukig, mint az It’s Gonna Work Out Fine, a River Deep – Mountain High, a Proud Mary és a Nutbush City Limits.

Az 1980-as években Turner elindította „a zenetörténelem egyik legnagyobb visszatérését”.[6] 1984-es, többszörös platinalemezes Private Dancer című albumáról kiadta a What’s Love Got to Do with It című slágert, amely elnyerte Az év felvételének járó Grammy-díjat, és Turner első és egyetlen első helyezett dala lett a Billboard Hot 100-as listáján. 44 évesen ő volt a legidősebb női szólóelőadó, aki a Hot 100-as lista élére került. Slágerlistás sikerét tovább folytatta a Better Be Good to Me, a Private Dancer, a We Don’t Need Another Hero (Thunderdome), a Typical Male, a The Best, az I Don’t Wanna Fight és a GoldenEye című dalokkal. 1988-as Break Every Rule világ körüli turnéja során felállította az akkori Guinness-világrekordot a szólóelőadók legnagyobb fizető közönségével (180 000).

Zenei karrierje mellett játszott a Tommy (1975) és a Mad Max 3. (1985) című filmekben is. 1993-ban került a mozikba a What’s Love Got to Do with It című életrajzi filmje, amely az I, Tina: My Life Story című önéletrajzi könyvéből készült. 2009-ben Turner visszavonult, miután befejezte a Tina! 50th Anniversary Tour elnevezésű turnéját, amely a 2000-es évek 15. legnagyobb bevételt hozó turnéja volt. 2018-ban musical formájában Tina címmel színpadra vitték az énekesnő életét és karrierjét.

Világszerte több mint 100 millió eladott lemezzel minden idők egyik legsikeresebb előadója. 12 Grammy-díjat kapott, ebből nyolcat a különböző kategóriákban megszavazva, ezenfelül neki ítéltek három Grammy Hall of Fame-díjat és egy Grammy Életmű-díjat. Ő volt az első afroamerikai előadó és az első nő, aki a Rolling Stone magazin címlapjára került. A Rolling Stone minden idők 100 legjobb előadója és minden idők 100 legjobb énekese közé sorolta. Turner csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en és a St. Louis Walk of Fame-en. Kétszer is bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, 1991-ben Ike Turnerrel együtt, 2021-ben pedig szólóelőadóként.[7] Emellett 2005-ben a Kennedy Center Honors a munkássága előtt tisztelgett, valamint megválasztották az Év nőjének is.[8]

Gyermekkora

szerkesztés

1939. november 26-án született Anna Mae Bullock[b] néven a Tennessee állambeli Brownsville-ben,[9][10][11][12] Floyd Richard Bullock és felesége, Zelma Priscilla (született Currie) legkisebb lányaként.[9][13] A család a Tennessee állambeli Nutbush-ban lakott, ahol apja a 180-as országúton lévő Poindexter Farmon dolgozott a földművesek felügyelőjeként; Turner később felidézte, hogy fiatal korában gyapotot szedett a családjával.[14][15] Amikor részt vett a PBS African American Lives 2 című sorozatában Henry Louis Gates Jr. megosztotta a genealógiai DNS-teszt becsléseit, és nyomon követte a családja idővonalát.[16] Korábban úgy vélte, hogy jelentős mennyiségű indián felmenője van.[17]

Bullocknak két idősebb nővére volt, Evelyn Juanita Currie és Ruby Alline Bullock, egy dalszerző.[18] Eugene Bridges első unokatestvére.[19] A három nővért kisgyermekként elválasztották egymástól, amikor szüleik a Tennessee állambeli Knoxville-be költöztek, hogy a második világháború alatt egy védelmi létesítményben dolgozzanak.[15] Bullock szigorú, vallásos apai nagyszüleihez, Alex és Roxanna Bullockhoz költözött, akik a Woodlawn Missziós Baptista Egyház diakónusa és diakonisszája voltak.[20][15] A háború után a testvérek ismét együtt laktak szüleikkel Knoxville-ben.[15] Két évvel később a család visszatért Nutbushba, ahol Bullock elsőtől nyolcadik osztályig a Flagg Grove Általános Iskolába járt.[21][22]

Fiatal lányként Bullock a nutbush-i Spring Hill Baptist Church templomi kórusában énekelt.[23][24] Amikor 11 éves volt, édesanyja, Zelma figyelmeztetés nélkül elszökött, és a Floyddal való bántalmazó kapcsolata elől a szabadságot keresve 1950-ben St. Louisba költözött.[25] Két évvel azután, hogy anyja elhagyta a családot, apja feleségül vett egy másik nőt, és 1952-ben Detroitba költözött. Bullock és testvérei anyai nagyanyjukhoz, Georgeanna Currie-hez kerültek a Tennessee állambeli Brownsville-be.[25] Az I, Tina című önéletrajzi könyvében azt állította, hogy a szülei nem szerették, és nem akarták őt.[26] Zelma azt tervezte, hogy elhagyja Floydot, de meggondolta magát, miután teherbe esett.[27] Turner így emlékezett vissza: „Nagyon fiatal nő volt, aki nem akart még egy gyereket”.[27]

Tizenévesen Bullock cselédként dolgozott a Henderson családnál. A Henderson-házban volt, amikor értesítették, hogy féltestvére, Evelyn autóbalesetben meghalt, unokatestvéreivel, Margaret és Vela Evansszel együtt.[28] Bullock, aki saját bevallása szerint vadóc lány volt, a Brownsville-i Carver High Schoolban csatlakozott a pompomlány- és a női kosárlabdacsapathoz is, és „minden adandó alkalommal szocializálódott”.[14][25] Amikor Bullock 16 éves volt, nagyanyja meghalt, ezért édesanyjához költözött St. Louisba. 1958-ban érettségizett a Sumner High Schoolban.[29] Érettségi után Bullock ápolónőként dolgozott a Barnes-Jewish kórházban.[30]

Ike & Tina Turner

szerkesztés
 Bővebben: Ike & Tina Turner

1957–1960: A kezdetek

szerkesztés

„Nélküle elvesztem volna az életemben akkoriban. Úgy értem, két lehetőségem volt: dolgozhattam volna egy kórházban, vagy énekelhettem volna Ike zenekarában. Semmi mást nem tudtam. Senkit nem ismertem. És én énekelni akartam.”

— Tina Turner (1986)[31]

Bullock és nővére elkezdtek St. Louis és East St. Louis éjszakai klubjaiba járni.[25] Először az East St. Louis-i Manhattan Clubban látta Ike Turnert a Kings of Rhythm zenekarával fellépni.[25] Bullockot lenyűgözte a tehetsége, és felidézte, hogy „szinte transzba esett”, amikor látta őt játszani.[32] Megkérte Turnert, hogy énekelhessen a zenekarában, annak ellenére, hogy kevés nő énekelt vele.[24] Turner azt válaszolta, hogy majd felhívja, de nem tette meg.[33] 1957-ben egy este a Kings of Rhythm dobosától, Eugene Washingtontól kapta meg a mikrofont egy szünetben, és elénekelte B.B. King blues balladáját, a You Know I Love You-t.[34][35] Miután Turner hallotta őt énekelni, megkérdezte tőle, hogy tud-e még több dalt. A lány az este hátralévő részében énekelt, és a zenekarának kiemelt énekese lett.[36][37][38] Ez idő alatt megtanította neki az éneklés és az előadásmód finomságait.[36] Bullock első felvétele 1958-ban készült Little Ann néven a Boxtop című kislemezen. A lemezen Ike és a Kings of Rhythm énekese, Carlson Oliver mellett vokalistaként szerepel.[39]

1960–1965: Kezdeti sikerek

szerkesztés
 
Ike & Tina Turner a Cash Box 1962. június 30-i számának címlapján

Bullock 1960 júliusában Tina Turner néven mutatkozott be a nagyközönségnek az A Fool in Love című kislemezzel.[40] A dal a Hot R&B Sides listán a második, a Billboard Hot 100-on pedig a 27. helyig jutott. Kurt Loder újságíró úgy jellemezte a számot, mint „a legszínesebb lemez, amely valaha is bekúszott a fehér poplistákra Ray Charles gospel stílusú What’d I Say című száma óta, amely az előző nyáron jelent meg”.[41][42] A duó másik kislemeze, az It’s Gonna Work Out Fine 1961-ben a Hot 100-as listán a 14., az R&B listán pedig a második helyig jutott, valamint Grammy-jelölést kaptak A legjobb rock and roll előadás kategóriában.[43] Az Ike & Tina 1960 és 1962 között további kislemezeket adott ki, köztük az I Idolize You, a Poor Fool és a Tra La La La La La című R&B slágereket.[44]

Az A Fool in Love megjelenése után Ike létrehozta az Ike & Tina Turner Revue-t, amelyben a Kings of Rhythm és egy lányegyüttes, az Ikettes is közreműködött, mint háttérénekesek és táncosok. Zenekarvezetőként a háttérben maradt. Ike az egész revüvel turnéra indult az Egyesült Államokban, és 90 napon át folyamatosan fellépett az ország különböző helyszínein.[45] A Chitlin’ Circuit idején az Ike & Tina Turner Revue „az egyik legdögösebb, legkitartóbb és potenciálisan legrobbanékonyabb R&B együttesként” szerzett hírnevet, amely a zenei látványosság tekintetében vetekedett a James Brown Revue-val.[46] Nyereséges fellépéseiknek köszönhetően déli kluboknak és szállodáknak deszegregált közönsége előtt is felléphettek.[47]

Első kreditált kislemeze szólóelőadóként, a Too Many Ties That Bind/We Need an Understanding, 1964-ben jelent meg Ike kiadójánál, a Sonja Recordsnál.[48][49] A duó másik kislemeze, a You Can’t Miss Nothing That You Never Had a Billboard R&B lista 29. helyéig jutott. A Sue Recordsnál töltött idő után a duó az évtized hátralévő részében több mint tíz kiadóhoz szerződött, köztük a Kent, a Cenco, a Tangerine, a Pompeii, az A&M és a Minit lemezkiadóhoz.[50][51] 1964-ben leszerződtek a Loma Recordshoz, a Warner Bros. Records leányvállalatához, amelyet Bob Krasnow vezetett. Krasnow lett a menedzserük nem sokkal azután, hogy elhagyták a Sue Records-ot. A Warner Bros. kiadónál jelent meg első slágerlistás albumuk, a Live! The Ike & Tina Turner Show, amely 1965 februárjában a Billboard Hot R&B LPs listájának nyolcadik helyén végzett.[52] A Loma kiadónál megjelent Tell Her I’m Not Home és a Modern Recordsnál megjelent Good Bye, So Long című kislemezük 1965-ben a Top 40-ben szerepelt a R&B-dalok listáján.[53]

Ismertségét az olyan műsorokban való többszöri önálló szereplés növelte, mint az American Bandstand és a Shindig!, míg az egész együttes a Hollywood A Go-Go című műsorban szerepelt. 1965-ben Phil Spector zenei producer részt vett Ike és Tina Turner koncertjén a Sunset Strip egyik klubjában, és meghívta őket, hogy szerepeljenek a The Big T.N.T. Show című koncertfilmben.[54]

1966–1976: Mainstream siker

szerkesztés
 
Ike & Tina Turner Dennis Hopper fényképén 1966-ban

A duó The Big T.N.T. Show-ban nyújtott teljesítménye lenyűgözte Phil Spectort, aki szívesen lett volna a Turner producere.[55] Ike & Tina Turner menedzserével, Bob Krasnow-val üzletet kötöttek, aki egyben a Loma vezetője is volt, Spector 20 000 dollárt ajánlott fel a kreatív irányításért a munkamenetek felett, hogy Turner producere legyen, és hogy felmentse őket a Loma-val kötött szerződésük alól.[56][57] 1966 áprilisában Spector Philles kiadójához szerződtek, miután Turner már felvételt készített vele.[58] Első kislemezük az ő kiadójánál, a River Deep – Mountain High 1966 májusában jelent meg. Spector ezt a lemezt, amelyen Turner maximális energiával szólal meg a „Wall of Sound” hangzás felett, a legjobb munkájának tartotta.[59] A dal sikeres volt a tengerentúlon, a brit kislemezlistán a 3. helyig jutott, Spanyolországban pedig a Los 40 Principales listán listavezető volt,[60] de a Billboard Hot 100-on nem jutott a 88. helynél magasabbra.[61] A lemez hatására Ike & Tina Turner 1966 őszén a Rolling Stones brit turnéjának előzenekara lett.[62] 1967 novemberében Turner lett az első női előadó és az első színesbőrű művész, aki a Rolling Stone magazin címlapján szerepelt.[63][64]

A duó 1968-ban leszerződött a Blue Thumb Recordshoz, és 1969-ben megjelentették az Outta Season című albumot. Az albumon Otis Redding I’ve Been Loving You Too Long című dalának feldolgozása került a slágerlistákra. Még abban az évben kiadták a The Hunter című albumot. A címadó dal, Albert King The Hunter című száma Grammy-jelölést hozott Turnernek A legjobb női R&B énekes kategóriában.[43] Az albumok sikerének köszönhetően a revü Las Vegasban is fellépett, ahol számos híresség, köztük David Bowie, Sly Stone, Janis Joplin, Cher, James Brown, Ray Charles, Elton John és Elvis Presley is részt vett a koncertjeiken.[65]

 
A Tulane Stadion színpadán a Soul Bowl '70 alatt, 1970. október 24-én

1969 őszén Ike és Tina Turner ismertségét hazájukban az emelte, hogy a Rolling Stones együttes amerikai turnéján is előzenekaraként léptek fel.[57] A The Ed Sullivan Show-ban, a Playboy After Darkban és a The Andy Williams Show-ban való fellépésükkel még nagyobb ismertségre tettek szert..[66][67][68] A duó 1970-ben két albumot adott ki Come Together és Workin’ Together címekkel. Az I Want to Take You Higher feldolgozásuk a Hot 100-as listán a 34. helyen végzett, míg a Sly and the Family Stone eredeti dala négy számmal alatta szerepelt.[53] A Come Together és a Workin’ Together albumok fordulópontot jelentettek karrierjükben, amikor a szokásos R&B repertoárjukról áttértek a rockosabb dallamokra, például a Come Together, a Honky Tonk Woman és a Get Back számokban.[57]

1971 elején a Creedence Clearwater Revival Proud Mary című dalának feldolgozása lett a legnagyobb slágerük. A kislemez a Hot 100-as lista 4. helyére került, és több mint egymillió példányban kelt el, valamint Grammy-díjat nyertek A legjobb R&B duó vagy együttes kategóriában.[69][70][71] 1971 júliusában jelent meg a What You Hear Is What You Get című koncertalbumuk. Ezt a Carnegie Hallban vették fel, és ez lett az első aranylemezük. Még abban az évben az Ooh Poo Pah Doo című számmal bekerültek a Top 40-be az R&B slágerlistán.[53] A következő három kislemezük, az I’m Yours (Use Me Anyway You Wanna), az Up in Heah és a Early One Morning (egy Little Richard-feldolgozás) mind a 47. helyig jutott az R&B listán.[53]

1972-ben nyitották meg a Bolic Sound hangstúdiót inglewoodi otthonuk közelében.[72] Miután a Liberty-t beolvasztották a United Artists Recordsba, ehhez a kiadóhoz kerültek.[73] Ez idő tájt több dalt kezdett írni. Az 1972-es Feel Good című albumuk tíz számából kilencet ő írt.[74] 1973-as slágerük, a Nutbush City Limits (No. 22 Pop, No. 11 R&B), amelynek szerzője Turner volt, Ausztriában az első, az Egyesült Királyságban a negyedik, több más országban pedig a top 5-be került.[75] A BPI ezüst minősítéssel illette, mivel negyedmillió példányban kelt el az Egyesült Királyságban.[76] Sikerük eredményeképpen megkapták az első alkalommal kiosztott Golden European Record Award díjat, amiért több mint egymillió lemezt adtak el a Nutbush City Limits-ból Európában.[77] Következő slágereik közé tartozott a Sweet Rhode Island Red és a Sexy Ida 1974-ben.[53]

1974-ben a duó kiadta a Grammy-díjra jelölt The Gospel According to Ike & Tina című albumot, amelyet A legjobb soul-gospel előadás kategóriában jelöltek.[43] Ike szólóban is kapott egy jelölést az albumon található Father Alone című kislemezéért.[78] Turner első szólóalbuma, a Tina Turns the Country On! A legjobb női R&B énekes kategóriában kapott jelölést.[79] Ebben az évben Turner Londonban forgatta a Tommy című rockoperát.[80] Ő játszotta a drogfüggő prostituáltat, Acid Queen-t; alakítását a kritikusok elismeréssel fogadták. Röviddel a forgatás befejezése után Turner megjelent Ann-Margret tévés különkiadásában.[81] A Tommy 1975-ös megjelenését követően Turner újabb szólóalbumot adott ki, Acid Queen címmel.[82] Az album a Billboard R&B listáján a 39. helyig jutott. A Baby, Get It On című kislemez és a Led Zeppelin Whole Lotta Love című dalának feldolgozása is megjelent róla.[83]

1976-ban a New York-i Waldorf Astoria színpadán léptek fel, és televíziós szerződést kötöttek a CBS-TV-vel.[84][85]

1976: A feloszlás

szerkesztés

Az 1970-es évek közepére Ike erősen kokainfüggő lett, ami megnehezítette kapcsolatát vele.[86] Ike azt tervezte, hogy elhagyja a United Artists Records-ot, és ötéves szerződést köt a Cream Records-szal évi 150 000 dollárért; a szerződéskötést 1976. július 5-ére tervezték.[87] Július 1-jén Turnerék Los Angelesből Dallasba repültek, ahol a revü a Dallas belvárosában lévő Statler Hiltonban lépett fel. Útban a hotel felé összetűzésbe keveredtek, ami tettlegességig fajult. Röviddel a szállodába érkezés után Turner elmenekült Ike elől mindössze 36 centtel a zsebében, és az autópálya túloldalán lévő Ramada Innben bújt el.[88] Július 27-én adta be a válókeresetet, amelyet 1978. március 29-én véglegesítettek.[89][90] Különválásuk után a United Artists még két stúdióalbumot adott ki a duó neve alatt: Delilah’s Power (1977) és Airwaves (1978).[91][92]

Szólókarrier

szerkesztés

1976–1983: A kezdetek

szerkesztés

1976-ban és 1977-ben olyan televíziós műsorokban való szerepléssel keresett jövedelmet, mint a The Hollywood Squares, a Donny & Marie, a The Sonny & Cher Show és a The Brady Bunch Hour.[93] Az Ike-tól való különválása után egyre több per indult az Ike & Tina Turner lemondott koncertjei miatt.[94][95] Turner folytatta a turnézást, hogy adósságait a United Artists vezetőjétől, Mike Stewarttól kapott pénzzel fizesse ki.[96] 1977-ben Turner átformálta imidzsét és szexibb külsővel, valamint Bob Mackie által készített öltözékekben jelent meg.[97] A Las Vegas-i Caesars Palace-ban egy sor kabaréműsor főszereplője volt, és az Egyesült Államok kisebb helyszínein is fellépett.[98] Még abban az évben elindult első önálló koncertkörútjára Ausztráliában.[99]

1978-ban kiadta harmadik szólóalbumát Rough címmel a United Artists gondozásában, amelyet Észak-Amerikában és Európában az EMI forgalmazott. Ez az album, valamint az 1979-ben megjelent Love Explosion, amely egy rövid kitérőt tartalmazott a diszkózene felé, nem került a listákra, így a United Artists Records és Turner útjai elváltak.[100] Új sláger hiányában is folytatta fellépéseit és elindult második önálló turnéjára.[101]

1979-ben Roger Davies ausztrál menedzser beleegyezett, hogy menedzselje Turnert, miután látta őt fellépni a San Francisco-i Fairmont Hotelben.[102] 1979 elején Turner Olaszországban dolgozott a Rete 1 TV Luna Park című sorozatának állandó szereplőjeként, amelynek műsorvezetői Pippo Baudo és Heather Parisi voltak.[103] Még abban az évben elindult egy vitatott, öt hetes dél-afrikai turnéra az apartheid rezsim idején.[104] Később megbánta a döntését, és azt állította, hogy „naiv volt a dél-afrikai politikával kapcsolatban”.[105]

1981 októberében Rod Stewart megjelent Turner a New York-i Ritzben tartott fellépésén, és meghívta, hogy adja elő vele a Hot Legs című dalt a Saturday Night Live-ban.[106] Novemberben Turner volt a Rolling Stones előzenekara az 1981-es amerikai turnéjukon.[107] Turner 1982 márciusában fellépett a Willem Ruis show-ban (Hollandia), melynek eredménye a Shame, Shame, Shame című sláger lett (47. helyezést ért el Hollandiában). 1982-ben Turner felvétele a Temptations Ball of Confusion című dalából a BEF brit produkciós csapat számára, az európai táncklubokban sláger lett.[108] 1982-ben Turner a Heaven 17 mellékprojektjének, a B.E.F.-nek a Music of Quality and Distinction Volume 1 című albumán is szerepelt, a Ball of Confusion című dallal. A Ball of Confusion című dalhoz klipet forgatott, amelyet az MTV, az újonnan induló zenei videócsatorna sugárzott, így ő lett az egyik első színesbőrű amerikai művész, aki műsoridőt kapott a csatornán.[109] Szintén 1982-ben Turner vendégként szerepelt Chuck Berry televíziós különkiadásában a nyugat-hollywoodi The Roxyban.[110]

1983–2000: A nagy visszatérés és világhírnév

szerkesztés

1983-ig már csak kisebb sikerű előadónak számított, és főleg hotelek báltermeiben és klubokban lépett fel az Egyesült Államokban.[111] A Ritznél töltött második időszaka alatt, 1983-ban leszerződött a Capitol Recordshoz.[112] 1983 novemberében kiadta Al Green Let’s Stay Together című dalának feldolgozását, melynek producere B.E.F. volt. A dal több európai listán is szerepelt, köztük az Egyesült Királyságban a 6. helyen.[113][114] Az Egyesült Államokban a dal a Billboard Hot 100-as listáján a 26., a Hot Dance Club Songs listáján az 1., a Hot Black Singles listáján pedig a 3. helyen végzett.[115]

A kislemez meglepetésszerű sikere után a Capitol Records zöld utat adott egy stúdióalbumnak. Turnernek két hét állt rendelkezésére, hogy felvegye a Private Dancer albumot, amely 1984 májusában jelent meg.[111] A Billboard 200-as listán a 3., az Egyesült Királyságban pedig a 2. helyig jutott.[116][117] A Private Dancer ötszörös platina minősítést kapott az Egyesült Államokban,[118] és világszerte 10 millió példányban kelt el, ezzel a legsikeresebb albumává vált.[119][120] Szintén 1984 májusában a Capitol kiadta az album második kislemezét, a What’s Love Got to Do with It-et";[121] a dalt korábban a Bucks Fizz popegyüttes vette fel.[122] Az album megjelenését követően Turner csatlakozott Lionel Richie turnéjához előzenekaraként.[111]

1984. szeptember 1-jén a What’s Love Got to Do with It című dallal elérte első és egyetlen első helyét a Billboard Hot 100-as listáján.[115] Az ezt követő Better Be Good to Me és a Private Dancer című kislemezek mind amerikai Top 10-es slágerek volt.[123] Ugyanebben az évben David Bowie-val duettezett Iggy Pop Tonight című dalának feldolgozásában. A novemberben kislemezként megjelent dal az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is az 53. helyen végzett.[124]

 
Veljko Despottal Grazban, 1985-ben

Turner akkor tetőzte be visszatérését, amikor a 27. Grammy-díjátadón három Grammy-díjat nyert, köztük Az év felvételének járó Grammy-díjat a What’s Love Got to Do with It-ért.[43] 1985 februárjában elindult második világkörüli turnéjára, hogy népszerűsítse a Private Dancer albumot. Két estét az angliai Birminghamben, a NEC Arénában filmre rögzítettek, és később koncertfilmként kiadták. Ez idő alatt az USA for Africa We Are the World című jótékonysági dalban is közreműködött énekesként.[125]

A sikere folytatódott, amikor Ausztráliába utazott, hogy Mel Gibson oldalán szerepeljen az 1985-ös Mad Max 3. című posztapokaliptikus filmben. A filmben tíz év után először kapott színészi szerepet; ő alakította az elbűvölő Entity nénit, Csereváros uralkodóját.[126] A megjelenés után a kritikusok általában pozitívan fogadták az alakítását.[127] A film világsiker volt, az Egyesült Államokban több mint 36 millió dolláros bevételt hozott.[128] Turner később megkapta a NAACP Image díját A legjobb színésznő kategóriában a filmben nyújtott alakításáért.[129] Két dalt vett fel a filmhez, a We Don’t Need Another Hero (Thunderdome) és a One of the Living címűeket; mindkettő sláger lett, az utóbbival Grammy-díjat nyert A legjobb női rockénekes kategóriában.[43] 1985 júliusában Turner fellépett a Live Aid-en Mick Jagger oldalán.[130] Fellépésük sokkolta a nézőket, amikor Jagger letépte a szoknyáját.[12][131] Turner kiadott egy duettet, It’s Only Love címmel Bryan Adamsszel.[132] A dalt Grammy-díjra jelölték, a videóklip pedig elnyerte az MTV Video Music Awardot A legjobb színpadi előadásért.[133] 1986-ban Turner kiadta hatodik szólóalbumát, a Break Every Rule-t, amely négy országban az első helyig jutott, és a megjelenés első évében több mint ötmillió példányban kelt el világszerte.[134] Az album csak az Egyesült Államokban és Németországban több mint egymillió példányban kelt el.[118][135] Az albumon szerepeltek a Typical Male, a Two People, a What You Get Is What You See, és a Grammy-díjas Back Where You Started című kislemezek.[136] Az album megjelenése előtt Turner kiadta önéletrajzi könyvét I, Tina címmel, amely bestseller lett. Még abban az évben csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. A Break Every Rule World Tour, amely 1987 márciusában kezdődött Münchenben, Németországban, a harmadik legnagyobb bevételt hozó turné volt abban az évben Észak-Amerikában.[137] 1988 januárjában Turner mintegy 180 000 ember előtt lépett fel a brazíliai Rio de Janeiróban található Maracanã Stadionban, ezzel Guinness-rekordot állított fel a szólóelőadók között, mint a legnagyobb fizetős koncertlátogatottság.[138][139] 1988 áprilisában Turner kiadta a Tina Live in Europe című albumot, amely Grammy-díjat nyert A legjobb női rockénekes kategóriában.[140] Miután a turné végeztével egy kis szünetet tartott, 1989-ben a Foreign Affair című albummal jelentkezett. Nyolc országban, köztük az Egyesült Királyságban (Ötszörös platina) listavezető lett. Az Egyesült Királyságban ez volt az első első listavezető albuma. Az album több mint hatmillió példányban kelt el világszerte, és megjelent róla a The Best című nemzetközi slágere.[141][142]

1990-ben elindult a Foreign Affair európai turnéjára, amely közel négymillió nézőt vonzott – ezzel megdöntötte a Rolling Stones által korábban felállított európai turnérekordot.[143] 1991 októberében Turner kiadta első, Simply the Best című Greatest Hits-gyűjteményét, amelyből világszerte hétmillió példányt adtak el..[144] Az Egyesült Királyságban ez az énekesnő legsikeresebb albuma, több mint kétmillió eladott példányával nyolcszoros platina minősítést szerzett.[145]

[...] A Private Dancer volt a sikerem kezdete Angliában, és alapvetően Európa nagyon szereti a zenémet. [...] [Én] nem vagyok olyan nagy, mint Madonna [az Egyesült Államokban]. Európában viszont olyan nagy vagyok, mint Madonna. Néhány helyen [Európában] olyan nagy vagyok, mint a Rolling Stones.

—Turner az európai sikereiről, Larry King Live, 1997[146]

1991-ben Ike & Tina Turner bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.[147] Ike Turner akkoriban börtönben ült, Tina Turner pedig nem vett részt az eseményen..[148] Turner a sajtósán keresztül közölte, hogy a turné után szabadságra megy, és „érzelmileg nem érezte magát alkalmasnak arra, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba, és úgy reagáljon az ünnepi estére, ahogyan ő szeretné”.[149] Phil Spector vette át a díjat a nevükben.[150]

1993-ban jelent meg a What’s Love Got to Do with It című félig önéletrajzi film.[151] A film főszerepében Angela Bassett alakította Tina Turnert és Laurence Fishburne Ike Turnert; szerepükért A legjobb női főszereplő és A legjobb férfi főszereplő Oscar-díjaira jelölték őket.[152] Bár nem vett részt a filmben, Turner hozzájárult a What’s Love Got to Do with It filmzenéjéhez, újra felvéve régi dalokat és számos új dalt. A filmzene I Don’t Wanna Fight című kislemeze Top 10-es sláger volt az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban.[153][154] 1993-ban Turner elindította a What's Love? turnéját, amely elsősorban Észak-Amerikát érintette, de néhány koncertet adott Ausztráliában, Ázsiában és Európában is.

1995-ben Turner visszatért a stúdióba, és kiadta a GoldenEye című dalt, amelyet Bono és a U2-s The Edge írt az Aranyszem című James Bond-filmhez.[155] 1996-ban Turner kiadta a Wildest Dreams albumot, amelyet a Wildest Dreams turné kísért. 1999 szeptemberében, 60. születésnapja előtt Turner kiadta tizedik és egyben utolsó szólóalbumának, a Twenty Four Seven-nek első kislemezeként a táncos hangulatú When the Heartache Is Over című dalt.[156] A kislemez sikere és az azt követő turné hozzájárult ahhoz, hogy a RIAA arany minősítést adjon az albumnak.[118] A Twenty Four Seven Tour volt a 2000-es év legnagyobb bevételt hozó turnéja, több mint 120 millió dolláros bevétellel.[157] A Wembley Stadionban adott két koncertjét David Mallet rendező rögzítette, és a One Last Time Live in Concert című DVD-n jelent meg.[158] 2000 júliusában a svájci Zürichben tartott koncertjén Turner bejelentette, hogy a turné után visszavonul.[159]

2000–2023: 21. századi karrier

szerkesztés
 
George W. Bush amerikai elnök gratulál neki a Kennedy Center Honors ceremónián a Fehér Ház keleti termében 2005. december 4-én. Balról a többi kitüntetett: Tony Bennett énekes, Suzanne Farrell táncosnő, Julie Harris színésznő és Robert Redford színész.

2004 novemberében Turner kiadta az All the Best című albumát, amely a Billboard 200-as albumlistán a 2. helyen debütált, ami a legmagasabb listás albuma az Egyesült Államokban.[160] Az album három hónappal a megjelenése után platinalemez lett az Egyesült Államokban, és hét másik országban, köztük az Egyesült Királyságban is elérte a platina státuszt.[161][162]

2005 decemberében Washingtonban átvehette az Egyesült Államok egyik legnagyobb elismeréssel járó művészeti díját a Kennedy Center Honors életműdíjat, ezzel beválasztották a szórakoztató művészek elit csoportjába.[163]

Turner 2008 februárjában a Grammy-díjátadón tért vissza a nyilvánosság elé, ahol Beyoncé mellett lépett fel.[164][165] Ezen kívül Grammy-díjat nyert a River: The Joni Letters című albumon való közreműködéséért. 2008 októberében Turner közel tíz év után először indult turnéra a Tina!: 50th Anniversary Tour keretein belül.[166][167] A turné kíséretében Turner kiadott egy Greatest Hits-összeállítást. A turné hatalmas sikert aratott, és minden idők egyik legsikeresebb turnéja lett.[157] 2009-ben Turner hivatalosan is visszavonult a színpadi szerepléstől.[168][169]

2009-ben Turner társalapítója volt egy globális zenei alapítványnak, a Beyond Foundationnek,[170] Regula Curti svájci keresztény zenésszel és Dechen Shak-Dagsay svájci tibeti buddhistával. Turner négy spirituális, illetve lélekemelő zenei albumot adott ki a Beyond együttessel együttműködőve: Buddhist and Christian Prayers (2009), Children (2011), Love Within (2014) és Awakening (2017). Az alapítvány 2023-ig bezárólag aktív, és lehetővé teszi a világ különböző részeiről származó zenei művészek együttműködését.[171]

2010 áprilisában, főként a Rangers Football Club szurkolóinak online kampányának köszönhetően, Turner 1989-es slágere, a The Best visszatért az Egyesült Királyság kislemezlistájára, és a 9. helyen végzett. Ezzel Turner lett az első női előadó az Egyesült Királyság slágerlistáinak történetében, aki hat egymást követő évtizedben (1960–2010-es évtized) is a top 40-es slágerlistán szerepelt.[172] 2011-ben következett a Beyond második albuma, a Children – With Children United in Prayer, amely ismét felkerült a slágerlistára Svájcban. Turner az albumot németországi és svájci tévéműsorokban való fellépéssel népszerűsítette. 2013 áprilisában Turner 73 évesen jelent meg a Vogue magazin német kiadásának címlapján, ezzel ő lett a legidősebb ember, aki a Vogue címlapján szerepelt.[173] 2014 februárjában a Parlophone Records kiadott egy új összeállítást Love Songs címmel.[168]

 
A Tina című musicalt játsszák az Aldwych Színházban a West Enden, 2019 szeptemberében

2016 decemberében Turner bejelentette, hogy Phyllida Lloyddal és a Stage Entertainmenttel közösen dolgozik az élettörténetén alapuló Tina című musicalen.[174] Az előadást 2018 áprilisában mutatták be a londoni Aldwych Színházban Adrienne Warren főszereplésével.[175] Warren 2019 őszén újra eljátszotta szerepét a Broadwayn.[176]

Turner 2018-ban Grammy Életmű-díjat kapott, második memoárja, a My Love Story pedig 2018 októberében jelent meg.[177][178] 2020-ban együttműködött Kygo norvég producerrel a What’s Love Got to Do with It című dal remixén.[179] Ezzel a kiadvánnyal ő lett az első előadó, akinek hét egymást követő évtizedben volt top 40-es slágere az Egyesült Királyságban.[180]

2020-ban jelent meg harmadik könyve, a Happiness Becomes You: A Guide to Changing Your Life for Good. A könyvet Taro Gold amerikai szerzővel és Regula Curti svájci énekesnővel közösen írta.[181] Az Amazon szerkesztői a 2020-as év legjobb nonfiction könyvének választották.[182] 2021-ben Turner szerepelt a Dan Lindsay és T.J. Martin által rendezett Tina című dokumentumfilmben.[183]

2021 októberében Turner 50 millió dollárért eladta zenei katalógusát a BMG Rights Managementnek, a zenéjének forgalmazásával továbbra is a Warner Music foglalkozik.[184] Még abban a hónapban Turner szólóelőadóként bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, és a díjat élő kapcsolaton keresztül vette át a svájci Zürich melletti otthonából.[185]

Tina Turner vagyonát 2022-ben 225 millió svájci frankra (mintegy 225 millió dollárra) becsülte a Bilanz svájci üzleti magazin.[186]

Magánélete

szerkesztés

Párkapcsolatai

szerkesztés

Ike Turner

szerkesztés
 
Ike & Tina Turner az amszterdami Schiphol repülőtéren 1971-ben

Turner úgy jellemezte korai kapcsolatát Ike Turnerrel, mint egy „testvérpár egy másik életből”. Plátói barátságban voltak 1957-es megismerkedésüktől 1960-ig. Viszonyuk akkor kezdődött, amikor Ike még együtt élt barátnőjével, Lorraine Taylorral.[187]

Az A Fool In Love felvétele után Turner közölte Ike-kal, hogy nem akarja folytatni a kapcsolatukat; a férfi válaszul fejbe vágta egy fa cipőhordozóval. Turner felidézte, hogy ez az eset volt az első alkalom, amikor a férfi „félelmet keltett” benne, de úgy döntött, hogy vele marad, mert „tényleg törődött vele”. Miután 1960 októberében megszületett fiuk, Ronnie, 1962-ben Los Angelesbe költöztek, és Tijuanában összeházasodtak. 1963-ban Ike házat vásárolt a View Park negyedben.[188] Ronnie fiukat, Turner fiát, Craiget, és Ike két fiát (Ike Jr. és Michael) St. Louisból hozták magukkal, hogy velük éljenek. Később az I, Tina című könyvében elárulta, hogy Ike bántalmazó és kicsapongó volt a házasságuk során, ami 1968-ban öngyilkossági kísérletéhez vezetett, amikor túladagolta magát válium tablettákkal. Azt mondta: „Az Ike-kal való kapcsolatom volt az, ami a legboldogtalanabbá tett. Eleinte nagyon szerelmes voltam belé. Nézd, mit tett értem. De teljesen kiszámíthatatlan volt.” Később, idős korában Ike-nál bipoláris zavart diagnosztizáltak.[189]

Turner hirtelen hagyta el Ike-ot, miután 1976. július 1-jén a dallasi Statler Hiltonba menet összevesztek.[190] Mindössze 36 centtel és egy Mobil hitelkártyával a zsebében menekült az autópálya túloldalán lévő Ramada Innbe.[191][192] Július 27-én Turner kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet. A válókeresetében havi 4000 dollár tartásdíjat, havi 1000 dollár gyermektartást, valamint fiai, Craig és Ronnie felügyeleti jogát kérte. A válást 1978. március 29-én véglegesítették. A végleges válási határozatban Turner felelősséget vállalt az elmaradt koncertekért, valamint az IRS zálogjogáért. Turner megtartotta a dalszerzői jogdíjakat az általa írt dalokból, de Ike megkapta a kiadói jogdíjakat a saját és az ő szerzeményei után. Turner megtartotta továbbá két Jaguárját, szőrméit, ékszereit és művésznevét. Ike-nak adta a Bolic Sound lemezstúdiójukból, kiadóvállalataikból és ingatlanjaikból való részesedését, ő pedig megtartotta négy autóját.[193] Több promóter pénzt vesztett, és perelt, hogy visszaszerezzék a veszteségüket. Turner majdnem két éven át étkezési utalványokból élt, és kisebb klubokban játszott, hogy kifizesse az adósságait.

Ike Turner többször is kijelentette, hogy hivatalosan sosem voltak házasok, mert a házasságkötésük idején törvényesen egy másik nővel volt házas.[194][195][196] Azonban törvényes házasságot kötöttek, és mégis hivatalos válóperre került sor. Azt is kijelentette, hogy Turner születési neve Martha Nell Bullock volt (nem Anna Mae Bullock).[197] Több szerződésen is Martha Nell Turner néven írta alá a hivatalos nevét.

A Takin’ Back My Name című önéletrajzi könyvében Ike Turner így nyilatkozott: „Persze, megütöttem Tinát. Voltak veszekedéseink, és volt, amikor gondolkodás nélkül a földre vágtam. De soha nem vertem meg”. Egy 1999-es interjúban a The Roseanne Show-ban Roseanne Barr felszólította Ike-ot, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot Turnertől.[198] 2007-ben Ike a Jetnek azt mondta, hogy még mindig szereti őt, és írt egy levelet, amelyben bocsánatot kért, amiért „ilyen dolgoknak tette ki őt és a gyerekeket”, de soha nem küldte el.[199][200]

2007. december 12-én bekövetkezett halála után Turner rövid nyilatkozatot adott ki szóvivőjén keresztül: „Tina több mint 30 éve nem tartotta a kapcsolatot Ike-kal. További kommentárokat nem fűzünk hozzá”.[201] Turner nővére, Alline még mindig sógorának tekintette Ike-ot, és részt vett a temetésén.[202] Phil Spector bírálta Tina Turnert a temetésen.[203] Turner 2018-ban a The Sunday Timesnak azt mondta, hogy „mint idős ember, megbocsátottam neki, de nem dolgoznék vele. Azt kérte, hogy még egy turnéra menjek vele, én pedig azt mondtam: 'Nem, semmiképpen sem'. Ike nem volt olyan valaki, akinek meg lehetett volna bocsátani, és visszafogadni”.[204][205][206]

Erwin Bach

szerkesztés

1986-ban találkozott Erwin Bach német zenei vezetővel, akit az európai lemezkiadója (EMI) küldött, hogy üdvözölje Turnert a düsseldorfi repülőtéren.[207] Bach több mint tizenhat évvel volt nála fiatalabb.[208] Kezdetben barátok voltak, de még abban az évben randizni kezdtek. 2013 júliusában, 27 év után polgári szertartás keretében összeházasodtak a svájci Küsnachtban, a Zürichi-tó partján.[209]

Gyerekei

szerkesztés

Turnernek két biológiai fia született: az egyik a Kings of Rhythm szaxofonosával, Raymond Hill-lel, Raymond Craig néven, aki 1958. augusztus 20-án született, a másik pedig Ike Turnerrel, Ronald "Ronnie" Renelle Turner, aki 1960. október 27-én született.[36] Ike Turner két gyermekét is sajátjaként nevelte.[210] Turner 18 éves volt, amikor legidősebb fiának életet adott.[211] Ike Turner nevére vette Raymond Craig Hillt, és a nevét Craig Raymond Turnerre változtatta.[212] Craig 2018 júliusában öngyilkosságot követett el.[213]

Turner kisebbik fia, Ronnie, basszusgitározott a Manufactured Funk nevű zenekarban Patrick Moten dalszerzővel és zenésszel. Ronnie mindkét szülője zenekarában is játszott.[214][215][216][217][218] Rajta keresztül született Turner két unokája. Felesége Afida Turner francia énekesnő.[219] Ronnie 2022 decemberében halt meg vastagbélrák szövődményeiben.[220]

Turner válóperének idején Ike elküldte négy fiukat Tinához, és pénzt adott neki egy havi lakbérre. Ike Turner Jr. hangmérnökként dolgozott a Bolic Soundnál és rövid ideig Turnernek a válása után, később Grammy-díjat nyert apja Risin’ with the Blues című albumának producereként.[221] Ike Turner Jr. kijelentette, hogy ő és testvérei távolságtartó kapcsolatot ápolnak édesanyjukkal (Tina). Turner az I, Tina című önéletrajzi könyvében azt írta, hogy válása után „egy kicsit elhidegült” minden fiától, kivéve Craiget. 1989-ben Turner azt nyilatkozta a TV Weeknek, hogy „még mindig ott van a fiúknak”,[222] de a halála előtti években arról szóltak a hírek, hogy Turner elhidegült a fiaitól.[223][224]

Lakóhely, állampolgárság és vagyon

szerkesztés

Turner 1994-ben a Zürichi-tó partján fekvő Küsnachtba költözött.[225][226] Korábban Kölnben, Londonban és Los Angelesben rendelkezett ingatlanokkal, valamint egy Anna Fleur nevű villával a francia Riviérán.[227][228]

2013-ban Turner beadta jelentkezését a svájci állampolgárságra,[229][230] kijelentve, hogy lemond az amerikai állampolgárságáról.[231][232] A lemondást azzal indokolta, hogy már nem kötődik erősen az Egyesült Államokhoz, és „nem tervezi, hogy a jövőben ott tartózkodjon”. Áprilisban kötelező állampolgársági vizsgát tett, amely a német nyelv (Zürich kanton hivatalos nyelve) és a svájci történelem felsőfokú ismeretét tartalmazta. 2013. április 22-én megkapta a svájci állampolgárságot, illetve mellé svájci útlevelét.[233] Turner 2013. október 24-én írta alá a berni amerikai nagykövetségen az amerikai állampolgárságról való lemondáshoz szükséges papírokat.[232]

Turner vagyonát 2022-ben 225 millió svájci frankra (mintegy 225 millió dollárra) becsülte a Bilanz című svájci üzleti magazin.[186]

Betegsége és halála

szerkesztés
 
A svájci küsnachti villájának kapuja, két nappal 2023. május 24-i halála után

Turner a 2018-as My Love Story című memoárjában elárulta, hogy több súlyos betegsége is volt.[234] 1978 óta magas volt a vérnyomása, ami többnyire kezeletlen maradt, és ami vesekárosodáshoz és végül veseelégtelenséghez is vezetett.[235]

2013-ban, három héttel az Erwin Bachhal kötött házassága után agyvérzést kapott, és újra meg kellett tanulnia járni.[235] 2016-ban bélrákot diagnosztizáltak nála.[235] Miközben homeopátiával próbálta kezelni az egészségügyi problémáit, azok egyre rosszabbodtak.[235]

A veseátültetés esélyeit alacsonynak ítélték, és sürgették, hogy kezdje meg a dialízist. 2019-ben fontolóra vette az eutanáziát, amely Svájcban legális.[forrás?] Jelentkezett az Exit International tagságára,[236] amely az önkéntes eutanázia legalizálását támogatja; de a férje végül felajánlotta, hogy vesét adományoz a transzplantációhoz. Ő elfogadta ezt és 2017 tavaszán veseátültetésen esett át.[237]

2023. május 24-én, 83 éves korában, évek óta tartó betegség után az otthonában, Küsnachtban halt meg.[238]

Emlékezete

szerkesztés

2023. november 5-én a magyar fővárosban, Budapesten, az Erkel Színházban tartottak koncertet a legendás énekesnő emlékére.

Diszkográfia (válogatás)

szerkesztés

Stúdióalbumok

Ike & Tina Turner

  • The Soul of Ike & Tina Turner (1961)
  • Dynamite! (1962)
  • Don’t Play Me Cheap (1963)
  • It’s Gonna Work Out Fine (1963)
  • Get It – Get It (1966)
  • River Deep – Mountain High (1966)
  • So Fine(1968)
  • Outta Season (1969)
  • Cussin', Cryin’ & Carryin’ On (1969)
  • The Hunter (1969)
  • Come Together (1970)
  • Workin’ Together (1970)
  • ’Nuff Said (1971)
  • Feel Good (1972)
  • Let Me Touch Your Mind (1973)
  • Nutbush City Limits (1973)
  • The Gospel According to Ike & Tina (1974)
  • Sweet Rhode Island Red (1974)
  • Delilah’s Power (1977)

Szólóelőadóként

  • Tina Turns the Country On (1974)
  • Acid Queen (1975)
  • Rough (1978)
  • Love Explosion (1979)
  • Private Dancer (1984)
  • Break Every Rule (1986)
  • Foreign Affair (1989)
  • Simply the Best (1991)
  • What’s Love Got To Do With It (1993)
  • Wildest Dreams (1996)
  • Twenty Four Seven (1999)

Turnéi

szerkesztés
  • 1977: Tina Turner Tour[239]
  • 1978: Tina Turner ’78 Tour[240]
  • 1979: Tina Turner Show ’79 Tour (Wild Lady of Rock)[241]
  • 1981–83: Tina Turner Tour (Nice ’n’ Rough)[242]
  • 1984: 1984 World Tour[243]
  • 1985: Private Dancer World Tour[244]
  • 1987–1988: Break Every Rule World Tour[245]
  • 1990: Foreign Affair: The Farewell Tour[246]
  • 1993: What's Love? Tour[247]
  • 1996–97: Wildest Dreams Tour[248]
  • 2000: Twenty Four Seven Tour[249]
  • 2008–09: Tina!: 50th Anniversary Tour[250]

Felvezető előadóként

szerkesztés

Filmográfia

szerkesztés
Év Film Szerep Megjegyzések
1966 The Big T.N.T. Show Önmaga A T.A.M.I. Show folytatása[254]
1970 It's Your Thing Önmaga Dokumentumfilm az Isley Brothers koncertjéről a Yankee Stadionban[255]
1970 Gimme Shelter Önmaga Dokumentumfilm a Rolling Stones 1969-es amerikai turnéjáról[254]
1971 Soul to Soul Önmaga Dokumentumfilm a ghánai függetlenség napi koncertről[256]
1971 Taking Off Önmaga [254]
1971 Good Vibrations from Central Park Önmaga [257]
1975 Tommy The Acid Queen [254]
1975 Ann-Margret Olsson Önmaga TV-műsor[258]
1975 Poiret est à vous Önmaga TV varietéműsor[259]
1978 Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band Our Guests at Heartland [260]
1982 Chuck Berry: Live at the Roxy with Tina Turner Önmaga [254]
1985 Mad Max 3. Entity néni [254]
1993 What's Love Got to Do with it Önmaga Angela Bassett énekhangja, archív felvételek is szerepelnek[254]
1993 Tina Turner: Girl From Nutbush Önmaga Dokumentumfilm[254]
1993 Az utolsó akcióhős Polgármester [254]
2012 Ike & Tina on the Road: 1971–72 Önmaga Bob Gruen rockfotós által forgatott dokumentumfilm[261]
2021 Tina Önmaga Dokumentumfilm[262]

Könyvei

szerkesztés

Magyarul

szerkesztés
  • Tina Turner–Kurt Loder: Én, Tina. Életem regénye; ford. Kósa Edit; Hírnök, Budapest,1989
  • Életem szerelme; közrem. Deborah Davis, Dominic Wichmann, ford. Nagy Boldizsár; Kossuth, Budapest, 2019
  • Az én love storym; közrem. Deborah Davis, Dominic Wichmann, ford. Nagy Boldizsár; Könyvmolyképző, Szeged, 2023

Megjegyzések

szerkesztés
  1. ↑ Turner 1994-től haláláig Küsnachtban élt. Lemondott amerikai állampolgárságáról, miután 2013-ban megkapta a svájci állampolgárságot.[3]
  2. ↑ Turner 1977-ben és 1978-ban Martha Nell Turner néven írta alá a szerződéseket. Ike Turner azt állította, hogy születési neve Martha Nell Bullock.

Bibliográfia

szerkesztés

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Pierce, Charles P.: Rest In Peace to Tina Turner, a True Rock 'n Roll Singer. Esquire, 2023. május 24. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  2. ↑ Snapes, Laura: Tina Turner: legendary rock'n'roll singer dies aged 83. The Guardian, 2023. május 24. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  3. ↑ Kamen, Al. „Tina Turner formally 'relinquishes' U.S. citizenship”, Washington Post . [2017. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. március 28.) (amerikai angol nyelvű) 
  4. ↑ Davidson, Mike. „'Queen of rock 'n' roll' Tina Turner dies at 83”, Reuters, 2023. május 24. (Hozzáférés: 2023. november 16.) (angol nyelvű) 
  5. ↑ Ike and Tina Turner. Rock & Roll Hall of Fame. [2021. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
  6. ↑ Rewinding the Charts: In 1985, Tina Turner Kept Her Hot Streak With 'We Don't Need Another Hero' (angol nyelven). Billboard, 2015. július 6. [2021. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 27.)
  7. ↑ „Tina Turner, Jay-Z, Foo Fighters Among Those Inducted Into Rock & Roll Hall Of Fame”, NPR.org . [2021. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. május 12.) (angol nyelvű) 
  8. ↑ Women of the year award. [2012. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. szeptember 17.)
  9. ↑ a b Turner & Loder 1986, 4. o.
  10. ↑ Tina Turner Signed Contract (1977).... Music Memorabilia Autographs | Lot #52395. Heritage Auctions , 2008. október 1. [2019. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 31.)
  11. ↑ „Tina Turner – Signed Agreement (1978).... Music Memorabilia | Lot #23263”. [2021. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.) (angol nyelvű) 
  12. ↑ a b Brooks, Daphne: Tina Turner: the making of a rock'n'roll revolutionary. The Guardian, 2018. március 22. [2018. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 15.)
  13. ↑ Tina Turner: Sole Survivor. Rolling Stone, 1984. október 11. [2018. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 18.)
  14. ↑ a b Norris 2000, 25–30. o.
  15. ↑ a b c d Gulla 2008, 170. o.
  16. ↑ African American Lives 2 . Profiles . Tina Turner | PBS. Thirteen . (Hozzáférés: 2023. május 25.)
  17. ↑ Turner & Loder 1986, 5–6. o.
  18. ↑ Turner & Loder 1986, 6. o.
  19. ↑ Bock, Scott M.. Eugene 'Hideaway' Bridges [archivált változat]. University, Mississippi: Center for the Study of Southern Culture, 31. o. (2018. április 1.). Hozzáférés ideje: 2023. május 26. [archiválás ideje: 2021. április 3.] „... 'But we ended up staying with my grandfather Jack Bullock. Anna Mae Bullock was Tina Turner. That was my mamma's cousin, so she is my second cousin. ... .'” 
  20. ↑ Norris 2000, 107. o.
  21. ↑ Gates 2005, 114. o.
  22. ↑ Norris 2000, 27. o.
  23. ↑ Norris 2000, 28. o.
  24. ↑ a b Gulla 2008, 174. o.
  25. ↑ a b c d e Gulla 2008, 171. o.
  26. ↑ Turner & Loder 1986, 10–11. o.
  27. ↑ a b Bego 2005, 16. o.
  28. ↑ Bego 2005, 26–28. o.
  29. ↑ „Black History in St. Louis”, The New York Times, 1992. május 10.. [2008. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2007. december 11.) „... Sumner High School, the first school west of the Mississippi for blacks established in 1875 (among graduates are Grace Bumbry, Arthur Ashe, and Tina Turner)... .” 
  30. ↑ April Hunt, For the AJC. „8 celebrities you never knew were once nurses”, The Atlanta Journal-Constitution . [2019. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. február 23.) 
  31. ↑ Turner & Loder 1986, 59. o.
  32. ↑ Turner & Loder 1986, 40. o.
  33. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 71. o.
  34. ↑ Olson, Bruce R.. That St. Louis Thing, Vol. 2: An American Story of Roots, Rhythm and Race. Lulu Publishing Services (2016). ISBN 9781483457994 
  35. ↑ (1971. március 4.) „Ike & Tina Turner: Workin' Together”. Blues & Soul 53, 12. o. 
  36. ↑ a b c Gulla 2008, 175. o.
  37. ↑ Turner & Loder 1986, 62. o.
  38. ↑ Hasday 1999, 10. o.
  39. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 253. o.
  40. ↑ Bego 2005, 60–62. o.
  41. ↑ Gulla 2008, 176. o.
  42. ↑ Turner & Loder 1986, 79. o.
  43. ↑ a b c d e Tina Turner. Recording Academy Grammy Awards . [2018. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 30.)
  44. ↑ Tina Turner, Iconic Singer and Music Legend, Dies at 83, 2023. május 24. [2023. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  45. ↑ Gulla 2008, 179. o.
  46. ↑ Ike and Tina Turner. History-Of-Rock.com. [2012. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 14.)
  47. ↑ „The musical legacy of Ike Turner”, BBC News – Entertainment, BBC, 2007. december 13.. [2007. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. október 1.) 
  48. ↑ Tina Turner – Too Many Ties That Bind. 45cat . [2019. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. július 26.)
  49. ↑ Ike Turner Forms Label, 4. o. (1963. november 9.) 
  50. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 261–264. o.
  51. ↑ Callahan, Michael: The Sue Records Story. Both Sides Now. Mike Callahan. [2011. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 31.)
  52. ↑ Hot R&B LP's, 28. o. (1965. február 6.) 
  53. ↑ a b c d e Ike & Tina Turner Songs ••• Top Songs / Chart Singles Discography. Music VF, US & UK hits charts . [2019. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  54. ↑ Kreps, Daniel. See Ike & Tina Turner's Explosive James Brown Cover From Big T.N.T. DVD (2016. szeptember 20.) 
  55. ↑ Richard Williams. Phil Spector: out of his head. Omnibus Press, 111. o. (2003. november 22.). ISBN 0711998647 
  56. ↑ (1966. április 23.) „Philips Signs Ike & Tina Turner”. Cash Box, 45. o. (Hozzáférés: 2020. május 27.) 
  57. ↑ a b c Fong-Torres, Ben. Tales of Ike and Tina Turner (1971. október 14.) 
  58. ↑ (1966. április 30.) „Ike & Tina to Philles”. Cash Box, 56. o. (Hozzáférés: 2020. május 27.) 
  59. ↑ Gilliland, John: Show 21 – Forty Miles of Bad Road: Some of the best from rock 'n' roll's dark ages. Part 2: UNT Digital Library (audio). Pop Chronicles. Digital.library.unt.edu, 1969
  60. ↑ LOS40: Cuando nací era número 1 de los 40: (1966-12-17) Ike & Tina Turner: River Deep – Mountain High (spanyol nyelven). LOS40 . [2020. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 22.)
  61. ↑ Billboard Hot 100, 18. o. (1966. június 18.) 
  62. ↑ Turner & Loder 1986, 102. o.
  63. ↑ Turner, Tina. Tina Turner on Her Journey to Broadway (2019. november 1.) 
  64. ↑ Tina Turner on the Cover of Rolling Stone (2019. november 23.) 
  65. ↑ Bogdanov, Vladimir. All Music Guide to the Blues: The Definitive Guide to the Blues, 3rd, Hal Leonard Corporation (2003). ISBN 0-87930-736-6 
  66. ↑ Runtagh, Jordan: 15 Electrifying Musical Performances from Hugh Hefner's Playboy After Dark. People , 2017. szeptember 28. [2019. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 14.)
  67. ↑ Ike & Tina Turner on The Ed Sullivan Show. The Official Ed Sullivan Site , 2012. január 11. [2019. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 14.)
  68. ↑ (1971. május 1.) „Ike & Tina Turner”. Ebony, 92. o. 
  69. ↑ Whitburn 2004, 645. o.
  70. ↑ Gulla 2008, 182. o.
  71. ↑ Turner & Loder 1986, 160. o.
  72. ↑ Kiersh 1985, 37–38. o.
  73. ↑ UA Corp Absorbs Lines; UA Records Sole Disk Co., 3. o. (1971. január 23.) 
  74. ↑ Album Reviews: Ike & Tina Turner – Feel Good, 50. o. (1972. július 15.) 
  75. ↑ Ike & Tina Turner – Nutbush City Limits. Dutch Charts . [2020. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 23.)
  76. ↑ (1974. január 5.) „They're The Limit!”. Record World, 27. o. 
  77. ↑ (1974. december 28.) „Golden First For The Turner's”. Cash Box, 116. o. 
  78. ↑ Ike Turner. Recording Academy Grammy Awards . [2020. július 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. augusztus 16.)
  79. ↑ Betts, Stephen L.. „Flashback: Tina Turner Covers Dolly Parton, Kris Kristofferson on First Solo Album”, 2015. február 12.. [2018. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 11.) 
  80. ↑ (1974. május 11.) „Tina To "Tommy"”. Cash Box, 27. o. 
  81. ↑ Wilker, Deborah: Tina Turner, Electrifying Entertainer and Feminist Hero, Dies at 83. The Hollywood Reporter , 2023. május 24. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  82. ↑ The Soul of Rock 'N Roll: A History of African Americans in Rock Music. BookBaby (2012. június 15.). ISBN 9781623091163 [halott link]
  83. ↑ Billboard Hot Soul Singles (1975. december 13.) 
  84. ↑ Robins, Wayne. „Ike and Tina at the Waldorf”, Newsday, 1976. március 18., 94. oldal 
  85. ↑ Thompson, M. Cordell (1976. április 15.). „Trouble Trails Tina Turner”. Jet, 58–61. o. 
  86. ↑ Rosenbaum, Jason (February 16, 2012), Ike Turner and Cocaine: A Devastating Dance, <https://www.riverfronttimes.com/musicblog/2012/02/16/ike-turner-and-cocaine-a-devastating-dance>. Hozzáférés ideje: July 18, 2019 Archiválva 2021. március 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
  87. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 180. o.
  88. ↑ Ebony 1986, 38. o.
  89. ↑ Turner & Loder 1986, 190–192. o.
  90. ↑ Tyehimba, Cheo. Tina Turner left Ike 20 years ago (1996. augusztus 2.) 
  91. ↑ Turner & Loder 1986, 173. o.
  92. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 270. o.
  93. ↑ Mabery 1986, 88–90. o.
  94. ↑ (1977. augusztus 4.) „Temple U. Sues Ike And Tina Turner”. Jet, 59. o. 
  95. ↑ Turner & Loder 1986, 198. o.
  96. ↑ Turner & Loder 1986, 203. o.
  97. ↑ Lucas, Bob (1978. január 5.). „New Year, New Tina, New Title”. Jet, 20–24. o. 
  98. ↑ Lucas, Bob (1977. július 28.). „Trials And Triumphs Test Tina Turner”. Jet, 58–60. o. 
  99. ↑ „Tina goes solo”, The Sydney Morning Herald, 1977. augusztus 4., 11. oldal 
  100. ↑ Wynn 1985, 70. o.
  101. ↑ Koenig 1986, 20–30. o.
  102. ↑ Turner & Loder 1986, 176. o.
  103. ↑ Tina Turner anni Ottanta, i meriti di Pippo Baudo (it-IT nyelven). Indiscreto , 2019. november 26. (Hozzáférés: 2020. november 17.)
  104. ↑ Turner & Loder 1986, 176-177. o.
  105. ↑ (1985. május 27.) „Should Famous Blacks Entertain In South Africa”. Jet, 55. o. 
  106. ↑ Palmer, Robert. „The Pop Life”, The New York Times, 1981. október 28.. [2015. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. november 17.) 
  107. ↑ Rockwell, John. „Pop: The Stones at Play”, The New York Times, 1981. november 7.. [2015. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. november 17.) 
  108. ↑ Fissinger 1985, 82. o.
  109. ↑ (2006. október 9.) „Why It Took MTV So Long To Play Black Music Videos”. Jet, 16. o. 
  110. ↑ Chuck Berry: 10 Great Collaborations (2017. március 20.) 
  111. ↑ a b c Benarde, Scott: Turner Excels in Gritty Role of a Soul Survivor. Sun-Sentinel , 1985. november 29. [2019. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 5.)
  112. ↑ Turner & Loder 1986, 188. o.
  113. ↑ The Official Charts Company – Let's Stay Together by Tina Turner Search. The Official Charts Company, 2016. május 3.
  114. ↑ Tina Turner: Let's Stay Together (song). Hung Medien. [2012. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 26.)
  115. ↑ a b Tina Turner Chart History 
  116. ↑ Tina Turner Private Dancer Chart History 
  117. ↑ Lopez, Korina: Summer of '84: We totally loved these three albums. USA Today . [2019. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 28.)
  118. ↑ a b c Gold & Platinum – RIAA. Recording Industry Association of America . [2020. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 6.)
  119. ↑ APRA Lauds Aussie Manager Davies (2008. június 9.) 
  120. ↑ Norris, Sharon. Tina Turner, Tennessee Encyclopedia of History and Culture 
  121. ↑ what's love got to do with it | full Official Chart History | Official Charts Company. www.officialcharts.com . [2019. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 28.)
  122. ↑ Watch Tina Turner Win Best Pop Vocal Performance. GRAMMY.com , 2019. november 22. [2020. június 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 28.)
  123. ↑ DiMartino, Dave. Music in the 20th Century (3 Vol Set). Routledge (2016. április 15.). ISBN 9781317464297 
  124. ↑ Pegg, Nicholas. The Complete David Bowie, Revised and Updated, London: Titan Books, 287. o. (2016). ISBN 978-1-78565-365-0 
  125. ↑ Bego 2005, 182. o.
  126. ↑ Lichtenfeld, Eric. Action Speaks Louder: Violence, Spectacle, and the American Action Movie. Wesleyan University Press, 153. o. (2007). ISBN 978-0-8195-6801-4 
  127. ↑ (1985. július 29.) „Tina Turner Excels In First Dramatic Role In "Mad Max" Movie”. Jet 68 (20), 28–30. o. 
  128. ↑ Allen, Robert Clyde. To be Continued: Soap Operas Around the World. Routledge, 115. o. (1995). ISBN 0-415-11006-8 
  129. ↑ (1986. január 1.) „Image Awards”. The Crisis 93 (1), 42. o. 
  130. ↑ Denisoff, R. Serge. Inside MTV. Transaction Publishers, 274, 278. o. (1988). ISBN 0-88738-864-7 
  131. ↑ Kent, Lucinda: Live Aid at 30: Seven things about Bob Geldof's charity concert. ABC News, 2015. július 13. [2019. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 3.)
  132. ↑ it's only love – full Official Chart History – Official Charts Company. officialcharts.com . [2019. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  133. ↑ John Wikane, Christian: Jewels for the Queen: Tina Turner's Lifetime of Grammy Gold. PopMatters , 2018. február 9. [2018. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 4.)
  134. ↑ Break Every Rule, T-22. o. (1987. augusztus 15.) 
  135. ↑ Tina Turner – Break Every Rule (német nyelven). GfK Entertainment. [2015. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. szeptember 14.)
  136. ↑ Tina Turner. Hollywood Walk of Fame , 2019. október 25. [2019. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 3.)
  137. ↑ Hilburn, Robert. „U2's $35-Million Gross Is Highest for '87 Tour”, Los Angeles Times, 1988. január 23.. [2021. szeptember 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. április 3.) 
  138. ↑ Mini-skirted Tina Turner claims record audience. United Press International, 1988. január 17. [2018. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 1.)
  139. ↑ Mad Max Fury Road: Ten Road Warrior themed world records. guinnessworldrecords.com , 2015. május 15. [2018. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. november 2.)
  140. ↑ Tina Turner: Life in pictures. MSN. [2019. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  141. ↑ Johnson, Connie: TINA TURNER "Foreign Affair." Capitol ***:***** Great Balls of Fire:**** Knockin' on Heaven's:*** Good Vibrations:** Maybe Baby:* Ain't That a Shame. Los Angeles Times , 1989. szeptember 17. [2019. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 5.)
  142. ↑ Dan Hartman Dies; Songwriter Was 43. The New York Times, 1994. április 7. [2007. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 27.)
  143. ↑ Tina ends European tour and will take a year off, 35. o. (1990. november 26.) 
  144. ↑ Simply the Best: Tina Turner is Vogue's oldest cover girl. Yahoo!, 2013. március 11. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 27.)
  145. ↑ Record-Breakers and Trivia – Albums – everyHit.com. com.. [2021. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. szeptember 5.)
  146. ↑ Why Tina Turner left the U.S. (1997 Larry King Live interview), 2016. május 20. [2019. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 26.)
  147. ↑ Ike and Tina Turner. Rock & Roll Hall of Fame . [2020. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 16.)
  148. ↑ Watrous, Peter. „Rock-and-Roll Hall of Fame Inducts Its 6th Crop of Legends”, The New York Times, 1991. január 17.. [2019. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. november 11.) 
  149. ↑ (1991. január 21.) „Tina Turner Won't Attend Rock N' Roll Fame Awards”. Jet 79 (1), 22. o. 
  150. ↑ War Casts Shadow On Hall Ceremony. Variety , 1991. január 20. [2020. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 16.)
  151. ↑ „MOVIE REVIEW : 'Love': Playing It Nice and Rough : Exceptional Acting Powers Story of Up and Downs of Ike and Tina Turner”, Los Angeles Times, 1993. június 9.. [2019. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. május 5.) 
  152. ↑ Report, Electronic Urban: Here's 9 'What's Love Got to Do with It' Facts You May Not Know, 2017. augusztus 6. [2019. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  153. ↑ Tina Turner. Biography . [2019. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  154. ↑ Harrington, Richard: PUBLIC DANGER, 1993. június 6. [2019. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 5.)
  155. ↑ Maslin, Janet: FILM REVIEW;That 'Sexist, Misogynist Dinosaur' James Bond. The New York Times, 1995. november 17. [2018. december 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  156. ↑ Reviews & Previews (1999. december 4.) 
  157. ↑ a b Terry, Al: Tina Turner Live Tickets – One of the Biggest Selling Concert Tickets Ever. Pressemeldungen.at, 2008. szeptember 21. [2009. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 27.)
  158. ↑ „Tina Turner: One Last Time - Live at Wembley Stadium”, Radio Times. [2022. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. május 26.) 
  159. ↑ Chumacher-Rasmussen, Eric: Tina Turner Announces Retirement to Zurich Crowd. MTV, 2000. július 2. [2018. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva].
  160. ↑ Tina Turner 
  161. ↑ Gold & Platinum. Recording Industry Association of America . [2022. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  162. ↑ Award. [2022. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  163. ↑ Files, John. „At Kennedy Center Honors, 5 More Join an Elite Circle”, The New York Times, 2005. december 5.. [2009. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. október 27.) 
  164. ↑ „Tina Turner wows Grammy crowd with comeback”, Reuters, 2008. február 11.. [2008. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. február 17.) 
  165. ↑ Grammy Awards: Tina Turner, Kanye West sizzle onstage. The Dallas Morning News, 2008. február 11. [2009. június 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. október 27.)
  166. ↑ „Tina Turner says she's hitting the road again”, USA Today, 2008. április 30.. [2009. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. május 21.) 
  167. ↑ Gundersen, Edna. „Tina Turner is back by popular demand”, USA Today, 2008. szeptember 30.. [2008. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. október 27.) 
  168. ↑ a b Caulfield, Keith. 'Happily Retired' Tina Turner Set to Release 'Love Songs' Album (2014. január 21.) 
  169. ↑ „Tina Turner marries her partner in Switzerland”, BBC, 2013. július 18.. [2020. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. november 28.) 
  170. ↑ Beyond Music, 2023. május 24. [2023. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 23.)
  171. ↑ Beyond Music, 2023. május 24. [2023. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 23.)
  172. ↑ „Rangers fans prove Simply the Best, taking Tina Turner hit back into the Top 10”, The Scotsman. [2012. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2010. december 14.) 
  173. ↑ Wilson, Julee. „Tina Turner Vogue Germany Cover, Singer's First Time Gracing Glossy”, HuffPost, 2013. március 8.. [2013. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. március 9.) 
  174. ↑ A West End Tale of Tina Turner Announced. londonboxoffice.co.uk . [2016. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 20.)
  175. ↑ How does Tina Turner rate her own musical?. BBC, 2018. április 18. [2018. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 18.)
  176. ↑ Real, Evan. „Tina Turner Musical 'Tina' to Make Broadway Debut in 2019”, The Hollywood Reporter, 2018. október 3.. [2018. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 11.) 
  177. ↑ Tina Turner autobiography set for 2018 release (2017. december 11.) 
  178. ↑ Swertlow, Meg. „Queen, Tina Turner & More Honored with the Recording Academy's Lifetime Achievement Award”, 2018. január 8.. [2018. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. január 9.) 
  179. ↑ Garvey, Marianne. „Tina Turner comes out of retirement with a remix of 'What's Love Got To Do With It?'”, CNN, 2020. július 14.. [2020. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.) 
  180. ↑ „Chart UK Tina Turner!”, officialcharts. [2018. március 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. március 13.) 
  181. ↑ Chandler, Mark. „Tina Turner writes 'guide to life' for HarperCollins”, 2020. augusztus 7.. [2020. szeptember 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. augusztus 8.) 
  182. ↑ Ross, Angelica. „Tina Turner and Angelica Ross on Forgiveness, Personal Style, and How to Change Your Life”, 2021. február 8.. [2021. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. február 9.) 
  183. ↑ White, Peter: HBO's Tina Turner Feature Doc To Debut This Spring; Universal Pictures Content Group Takes World Rights. Deadline Hollywood , 2021. február 10. [2021. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. február 14.)
  184. ↑ „Tina Turner sells music rights for reported $50m sum”, BBC News, 2021. október 6.. [2021. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. október 6.) (brit angol nyelvű) 
  185. ↑ Smith, Troy L.: Tina Turner owned the crowd at the Rock Hall Ceremony without even being there (angol nyelven). cleveland , 2021. október 31. [2021. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 31.)
  186. ↑ a b Tina Turner. Archiválva 2023. január 30-i dátummal a Wayback Machine-ben. In: Handelszeitung.ch. Bilanz, November 2022.
  187. ↑ Turner & Loder 1986, 73. o.
  188. ↑ Lucas, Bob (1974. január 1.). „Ike and Tina Turner: The Family Next Door”. Black Stars, 37. o. 
  189. ↑ Christian, Margena A. (2008. október 1.). „The Last days of Ike Turner”. Ebony, 94–100. o. 
  190. ↑ Cawthorne & Turner 1999, p. 180: "That Thursday morning, when the time came for us to go to Dallas to play."
  191. ↑ „Review | Tina Turner looks back on her horrific first marriage – and much more – in 'My Love Story'”, The Washington Post , 2018. október 16.. [2019. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2019. január 11.) 
  192. ↑ Tina Turner Recalls the Night She Risked Her Life to Flee Her Abusive Husband – and Musical Partner – Ike. People, 2017. október 26. [2018. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  193. ↑ Turner & Loder 1986, 169. o.
  194. ↑ Turner & Loder 1986, 97. o.
  195. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 97. o.
  196. ↑ Ike Turner Is Still With His 14th Wife. Howard Stern , 2007. október 17. [2019. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. április 25.)
  197. ↑ R&B Legend Ike Turner, 1931–2007. NPR, 2007. december 14. [2018. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 26.) „At 8:06 in the interview, Turner corrects the host who says Tina's real name is Annie Mae Bullock. He says "No, her name is Martha Nell Bullock."”
  198. ↑ The Roseanne Show 1999-01-06. archive.org , 1999. január 6.
  199. ↑ Christian, Margena A. (2008. január 7.). „Rock 'N' Roll Pioneer Ike Turner Dies At 76”. Jet 112 (26), 56–59. o. 
  200. ↑ Ike Turner Dies at 76. NPR , 2007. december 13. [2019. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 9.)
  201. ↑ „Tina Turner: 'No Comment' on Ike Turner's Death.”, People, 2007. december 12.. [2009. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. február 16.) 
  202. ↑ (2008. január 14.) „Musical Tributes Honor Ike's Turner's Legacy At Funeral”. Jet, 56. o. 
  203. ↑ Phil Spector criticises Tina Turner at Ike Turner's funeral. NME , 2007. december 23. [2019. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. szeptember 16.)
  204. ↑ Leckie, Michael: Tina Turner interview: the singer on Ike, Buddhism and leaving America for Switzerland. The Sunday Times , 2018. március 18. [2018. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 22.)
  205. ↑ Jefferson, J'na. Tina Turner Says She Forgives Ex-Husband Ike (2018. március 22.) 
  206. ↑ Tina Turner Says She Forgives Ex-Husband Ike. Vibe, 2018. március 21. [2018. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 21.)
  207. ↑ Winfrey, Oprah: Tina Turner's Love At First Sight Moment. Oprah.com , 2013. augusztus 25. [2021. március 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 9.)
  208. ↑ 'We Are The Light Of Each Other's Lives': Photos Of Tina Turner And Husband Erwin Bach Over The Years. Essence , 2023. május 24. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  209. ↑ „Tina Turner weds longtime partner in quiet Swiss suburb”, Reuters, 2013. július 17.. [2013. július 17-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. július 18.) 
  210. ↑ Tina Turner: Singer. People , 2000. május 8. [2018. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 8.)
  211. ↑ Turner & Loder 1986, 55. o.
  212. ↑ Deerwester, Jayme: Tina Turner scatters son Craig's ashes in the Pacific: 'He will always be my baby'. USA Today , 2018. július 27. [2018. december 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 5.)
  213. ↑ Clopton, Ellis C. „Tina Turner's Eldest Son Dies in Apparent Suicide”, Variety, 2018. július 3.. [2018. július 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. július 4.) 
  214. ↑ Turner & Loder 1986, 69. o.
  215. ↑ McKeen 2000, 257. o.
  216. ↑ Turner & Loder 1986, 211. o.
  217. ↑ An Interview with Ike Turner Jr and Randi Love on The Bobby Eaton Show. BlogTalkRadio , 2016. október 17. [2021. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 4.)
  218. ↑ Cawthorne & Turner 1999, 232. o.
  219. ↑ PHOTOS - Lesly Mess alias Afida Turner au côté de son mari Ronnie Turner et de sa belle-mère Tina Turner (francia nyelven). Pure People . [2022. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  220. ↑ Tina Turner's Son Ronnie's Cause of Death Is Revealed. Today, 2022. december 13. [2022. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 21.)
  221. ↑ Ike Turner, Jr.. Recording Academy Grammy Awards , 2020. november 23.
  222. ↑ (1989. július 10.) „What's love got to do with it? Plenty!”. TV Week, 15. o. (Hozzáférés: 2013. január 18.) 
  223. ↑ Tina Turner's son opens up about his mother (New Zealand English nyelven). NZ Herald , 2018. április 28. [2022. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  224. ↑ Roberto, Melissa: Tina Turner documentary fails to examine her absence as a mother, source says: 'She doesn't speak to anybody' (amerikai angol nyelven). Fox News , 2021. április 6. [2021. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  225. ↑ „Dreams Come True”, The Oprah Winfrey Show, 2005. február 24.. [2012. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. március 28.) 
  226. ↑ Biography. International Tina Turner Fan Club , 2007. [2012. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 28.)
  227. ↑ Tina Turner's Modern Mediterranean-Style Villa in the South of France (amerikai angol nyelven). Architectural Digest , 2000. március 1. [2022. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 26.)
  228. ↑ The Oprah Winfrey Show. Youtube (1996. november 22.) 
  229. ↑ Tina Turner Becoming Swiss Citizen, Giving Up U.S. Passport. Fox News Channel, 2013. január 25. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 26.)
  230. ↑ „Tina Turner 'to become Swiss, give up US passportSablon:'-”, France 24, 2013. január 25.. [2013. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. január 28.) 
  231. ↑ „Tina Turner Renounces U.S. Citizenship for Swiss”, Atlanta Black Star , 2013. január 26.. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.) 
  232. ↑ a b Kamen, Al. „Tina Turner's citizenship move, part 2”, The Washington Post , 2013. november 12.. [2017. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2017. szeptember 17.) 
  233. ↑ Zürcher, Fabian. „Hier besorgt sich Tina Turner den Schweizer Pass”, Blick, 2013. április 23.. [2013. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. április 24.) (német nyelvű) 
  234. ↑ Saad, Nardine: Tina Turner reveals her husband donated his kidney to her. Los Angeles Times , 2018. október 8. [2018. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 17.)
  235. ↑ a b c d „Inside Tina Turner's Health Struggles, from Cancer to a Kidney Transplant: 'Never-Ending Up and Down'”, Peoplemag. [2023. május 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. május 26.) (angol nyelvű) 
  236. ↑ Tina Turner opens up about son's suicide. BBC.com . BBC, 2018. október 18. [2022. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 4.)
  237. ↑ Runtagh, Jordan: Tina Turner Reveals She Underwent a Life-Saving Kidney Transplant – and Husband Was the Donor. People , 2018. október 5. [2018. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 7.)
  238. ↑ Sablon:Multiref2
  239. ↑ South Australian ROOTS & BLUES.. www.sablues.org . [2021. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 15.)
  240. ↑ Ike & Tina Turner – Rough, Tour 1978 – Konzertplakat, 216,40 € (angol nyelven). Ike & Tina Turner – Rough, Tour 1978 – Konzertplakat, 216,40 € . [2021. augusztus 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 15.)
  241. ↑ Ike & Tina Turner – Love Explosion, Tour 1979 – Konzertplakat. TheConcertPoster , 1979 [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 12.)
  242. ↑ „Tina Turner reminds Poles of the good life”, United Press International , 1981. december 6.. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. július 12.) 
  243. ↑ „CONCERT: TINA TURNER AT THE RITZ”, The New York Times , 1984. augusztus 23., 13. oldal. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. július 12.) 
  244. ↑ The comeback queen of rock 'n' roll. Maclean's , 1985. július 22. [2019. július 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 12.) Alt URL Archiválva 2021. július 12-i dátummal a Wayback Machine-ben.
  245. ↑ „STARLIGHT, STARS BRIGHT”, The Washington Post , 1987. június 5.. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. július 12.) 
  246. ↑ „Tina Turner comienza en Madrid su gira española tras anunciar su despedida de los escenarios”, 1990. július 4.. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. július 12.) (spanish nyelvű) 
  247. ↑ For Tina Turner's show, showmanship is everything. The Baltimore Sun , 1993. augusztus 2. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 12.)
  248. ↑ „A new campaign for Hanes hosiery features the singer Tina Turner and her famous legs”, The New York Times , 1996. szeptember 17., 6. oldal. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. július 12.) 
  249. ↑ TINA TURNER STILL SMOLDERS ON LAST TOUR. South Florida Sun-Sentinel , 2000. október 13. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 12.)
  250. ↑ AEG Live (September 4, 2008). "Tina Turner's 2008 North American Tour Extended". Sajtóközlemény. Archiválva 2012. március 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  251. ↑ „POP: THE STONES AT PLAY”, The New York Times , 1981. november 7.. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2021. július 12.) 
  252. ↑ ON THIS DAY, 1981: Rod Stewart & Tina Turner belt out epic live performance of 'Hot Legs'. The Breeze , 2020. október 1. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 12.)
  253. ↑ No Dull Moments, It Was All Fire!: Lionel Richie, Donatella Versace, Giorgio Armani & More Honour Their Friend Tina Turner. British Vogue , 2021. április 1. [2021. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 12.)
  254. ↑ a b c d e f g h i Tina Turner List of Movies and TV Shows. TV Guide . [2023. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  255. ↑ It's Your Thing (1970) (angol nyelven). BFI . [2019. július 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  256. ↑ Thompson, Howard. „Rousing 'Soul to Soul'”, The New York Times, 1971. augusztus 19.. [2022. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. május 24.) (amerikai angol nyelvű) 
  257. ↑ Betts, Stephen L.. Flashback: See Beach Boys Cover Merle Haggard's 'Okie From Muskogee' (amerikai angol nyelven) (2017. április 27.) 
  258. ↑ Ann-Margaret Olsson. TCM . [2023. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  259. ↑ Ike and Tina Turner performing with Ikettes on French television special "Poiret est a vous". Digital Collections. Detroit Public Library . (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  260. ↑ Tina Turner (angol nyelven). BFI . [2022. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  261. ↑ Bielawski, Lukasz: Ike & Tina: On The Road: 1971-72 comes to DVD on November 20 (angol nyelven). Guitar World , 2012. október 10. [2022. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  262. ↑ Tina Turner (angol nyelven). Rotten Tomatoes . [2023. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 24.)
  263. ↑ Walker, Michael. „SUMMER SNEAKS : Tina Turner's Story Through a Disney Prism : The singer's film biography, 'What's Love Got to Do With It,' focuses on her turbulent relationship with her mentor and ex-husband Ike Turner as well as her triumphant comeback”, Los Angeles Times, 1993. május 16.. [2018. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2018. december 14.) 
  264. ↑ Reviewed by Edith G. Tolchin in New York Journal of Books, 2018. október 16. [2018. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 12.)
  265. ↑ Happiness Becomes You (2020. december 1.). ISBN 9781982152154 
  266. ↑ Tina Turner: That's My Life. Penguin Random House . [2022. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. október 16.)

További információk

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tina_Turner&oldid=27397583”