[go: up one dir, main page]

A szintipop (synth pop, synthpop) pop és az elektronikus zene egyik ága, ahol a szintetizátor a domináns hangszer. A stílus a '70-es évek végétől a '80-as évek közepéig alakult ki és mind a mai napig létezik. A 21. században újra emelkedni látszik a népszerűsége.

Szintipop

StíluseredetElektronikus zeneNew wavePost-punkPopKrautrock
Kulturális eredetAz 1970-es évek közepe-vége, az 1980-as évek eleje Európában, Észak-Amerikában és Japánban
HangszerekSzintetizátor - Dobgép - Basszusgitár - dob - gitár - billentyűs hangszerek
NépszerűségVilágszerte nagy, az 1980-as években (első hullám), a 2000-es évek végén (második hullám)
Leszármazott stílusok
ElectroclashBubblegum popAmbient pop
Társműfajok
ElectropopFuturepop
Alműfajok
Szintipunk
Alműfajok régiók szerint
Coldwave

Jellemzők

szerkesztés

A szintipop zene sajátossága – amiről a nevét is kapta – a szintetizátor. Egy szintipop dal hangzásvilága általában a populáris zenéhez hasonlít.

Történet

szerkesztés

A 20. századi avantgárd és musique concrète zeneszerzők, mint például Karlheinz Stockhausen úttörő szerepet játszottak az elektronikus zene kialakulásában. Az eszközök eredetileg nagyok, bonyolultak, temperamentumosak és drágák voltak. A szintetizátort már az 1960-as években a rock zenében is használták, többek között a Beatles is. Az 1960-as évek vége felé megjelent albumokon a Moog-szintetizátort használták többek között Perrey and Kingsley, Dick Hyman, és a legnagyobb mértékben, Wendy Carlos. Az 1970-es években a szintetizátor egyre szélesebb körben használták a progresszív rock és a fúziós jazz csoportok, mint a Pink Floyd, a Yes, az ELO, a Genesis, a Return to Forever, az Emerson, Lake & Palmer, és a Weather Report. Sok Krautrock együttes, többek között a Tangerine Dream és a Kraftwerk is beépítette saját zenéjébe a szintetizátort.

Az 1970-es évek közepén lettek ismertek az elektronikus zene olyan nagyjai, mint Jean-Michel Jarre, Vangelis, Brian Eno és Tomita, akik nagy hatással voltak a New Age zenei stílus kialakulására. Az 1970-es évek végén egy kéttagú New York-i zenekar, a Suicide, éneket és billentyűsöket kombinált nyers, avantgard és gyakran ellentmondásos formában. Az olasz Giorgio Moroder producer is nagy befolyást gyakorolt az elektromos zene további fejlődésére, amikor számos szintipop előadó karrierjét egyengette.

A brit szintipop első hullámára leginkább David Bowie, a Roxy Music és a Kraftwerk gyakorolt befolyást.[1]

Az első hullám: 1970-es évek és 1980-as évek

szerkesztés

1990-es évek, a korai 2000-es évek

szerkesztés


Második hullám, 2000-es évek eleje

szerkesztés


Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Synthpop című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások

szerkesztés