Ez a szócikk a füves pusztáról szól. Hasonló címmel lásd még: Szavanna (keresztnév).
Szavanna rinocérosszal
Ahol a száraz évszak már hosszabb, mint az esős, ott nem alakulnak ki zárt erdőségek, hanem olyan nyílt vegetációtípus jellemző, ahol a nagy termetű pázsitfüvek alkotta gyepszintből elszórtan vagy sűrűbben álló fák vagy cserjék emelkednek ki. A forró övezet ligetes mezőségeinek uralkodó növényei a pázsitfűfélék. Ott végződik, ahol a talajt már nem borítja összefüggő növényzet.
A szavannák évi középhőmérséklete nem különbözik jelentősen a trópusi esőerdőkétől, de a szavannákon sokkal nagyobb mind az évi, mind (a száraz évszakban) a napi hőingadozás. Az évi csapadékmennyiség 600 és 1800 mm közötti, egyenetlen (évszakos) eloszlású.
A lombhullató trópusi erdőkben a száraz időszak 2–6 hónap:
amikor rövidebb (2–3 hónap), akkor még csak a felső koronaszint fái hullatják le lombjukat, az alacsonyabb fák örökzöldek maradnak. A fajdiverzitás még viszonylag nagy, így például Közép-Amerikában hektáronként mintegy száz fafaj nő. Feltűnően sok a pálmafaj – a második koronaszinttől egészen a törpe fajokig. Még ebben a formációban is elég sok az epifiton- és a liánfaj. A trópusi esőerdőktől eltérően a fenofázisok – főleg a virágzás – évszakhoz kötődnek: a legtöbb növény a száraz évszakban virágzik, amikor a lombtalan állapot megkönnyíti a beporzó állatfajok munkáját. A leggyakoribb talajok vörös, illetve sárgásvörös (ún. allit-ferrit) agyagok.
amikor a száraz évszak már 4–6 hónap hosszú, a fák többsége lehullatja a lombját. A lombkoronaszintek száma csökken (többnyire kettőre); a fák ritkán magasabbak 20 m-nél. Az epifiták hiányoznak; a cserjeszint gyakran sűrű. A száraz lombhullató erdők a bolygatásra, égetésre érzékenyek; nagy részüket az emberi tevékenység erősen átalakította. Egyre nagyobb területen kiritkulnak, és erdős szavannák foglalják el a helyüket.
Az erdős szavanna ott alakul ki, ahol a száraz évszak már 6–8 hónap, de az éves csapadék eléri a 900–1000 mm-t. Erdeje összefüggő, de lombkoronaszintjük alig zár. Sok a tisztás. A legtöbb fa csak 4–8 m magas, még a legmagasabbak sem érik el a 40 métert. A törzsük gyakran görbe, a koronájuk ernyős (lapos, laza), a kérgük durva. A levélzet félörökzöld, kemény; különösen gyakoriak pálmafajok és pillangósvirágúak(Fabaceae).
Mivel az erdő aljára viszonylag sok fény jut, gazdag az aljnövényzet. A facsoportok közötti nagyobb térségeken a fű 2–3 méter magasra is megnő; a magas és sűrű fű miatt ezekben az erdőkben jóformán csak a vadcsapásokon lehet közlekedni.
A fő vegetációs időszak az esős évszak. A fák a száraz időszakban lehullatják lombjukat, az aljnövényzet elsárgul. Ilyenkor nagyon gyakoriak a szavannatüzek. Mivel a tűz (gyújtogatás, öngyulladás, villámcsapás miatt) a szavanna fenntartásának egyik legfőbb környezeti tényezője, az itt élő fák ellenállnak a tűznek (pirofitonok): víztartó, vastag hőszigetelő, illetve hámló kérgük megvédi őket a nagy hőtől. Sok faj magva csak a tűz okozta hőhatás után csíraképes. A szavanna füveinek csupán föld feletti, elszáradt része ég el; a föld alatti részekből a csapadékos évszakban évről évre kihajtanak.
Az erdős szavanna lényegesen kevesebb növényfajnak ad otthont, mint az esőerdő. Erősen visszaszorulnak az örökzöld fák, és a lombhullatás miatt drasztikusan csökken a fán lakó fajok száma.
Az erdős szavanna különösen elterjedt:
Afrikában (Zambiától Tanzániáig), valamint
Indiában.
Fás növényzete az intenzív legeltetés és égetés, valamint tűzifagyűjtés miatt erősen visszaszorult.
Ahogy a csapadék mennyisége 500–1000 mm-re csökken és a száraz időszak már 7–10 hónapig tart, elmaradnak a facsoportok, és a fűből már csak magányos fák emelkednek ki. A füves szavannákon csupán a folyókat kísérik ártéri erdők. A füves szavanna erdőfoltjainak, ligeteinek leggyakoribb fái valamennyi földrészen az akácia fajok (Acacia spp.). Az afrikai szavannára jellemzőek az elszórtan álló, gyakran magányos majomkenyérfák (baobab, Adansonia digitata). Az örökzöld fák teljesen hiányoznak.
A füves szavanna szinte sosem erdősül be. Átmenete az erdős szavanna felé a nyílt lombkoronájú, ligeterdős társulás.
A füves szavanna uralkodó növényei a különböző lágyszárúak, főleg a fűfélék(Poaceae).
Két altípusa:
A száraz szavanna (trópusi tövisszavanna, bozóterdő) olyankor jelenik meg, amikor a száraz időszak 8-10 hónapos és a talaj gyakran sekély – a leggyakrabban mészkő alapkőzeten. A bokrok között pozsgás növények tűnnek fel.
1. A nagyobb folyókat (például Niger, Zambézi) a szavannaterületeken jól strukturált galériaerdők kísérik; ezek fái a szavannán hiányzó csapadékmennyiséget a talajvízből pótolják. A galériaerdők habitusa és fajkészlete egyaránt hasonlít az örökzöld trópusi esőerdőkéhöz.
Jellemző növényeik még a 3 m magasra növő pázsitfüvek(Poales) és a pálmafélék(Arecaceae).
2. A szavannaöv tengerpartjain is jellemző a mangroveerdő, az afrikai állóvizek (például Csád-tó) és a folyók lassú folyású szakaszai mentén (például Fehér-Nílus és Gazella-folyó összefolyásánál) papiruszsás(Cyperus papyrus) dominálta kiterjedt mocsarak (úgynevezett suddok) jöttek létre.
Az erdős szavannára a nagy testű patások, a bokros és füves szavannára az antilopok, gazellák jellemzőek. Főleg az erdős szavannákon gyakoriak a majmok.
