[go: up one dir, main page]
Wikipédia

Pierre Berthier

francia bányamérnök, mineralógus és geológus
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 2.

Pierre Berthier (Nemours, 1782. július 3. – Párizs, 1861. augusztus 24.) francia bányamérnök, mineralógus és geológus.

Pierre Berthier
Született1782. július 3.[1][2]
Nemours
Elhunyt1861. augusztus 24. (79 évesen)[1][2]
Párizs
Állampolgárságafrancia
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Berthier témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

1821-ben a Les Baux-de-Provence faluból származó, vasércnek hitt kőzet tulajdonságainak meghatározásával felfedezte a bauxit ércet. A Corps des Mines[4] kutatójaként sikeres tudományos pályát futott be, amelyet 1825-ben a Francia Természettudományi Akadémiába (Académie des Sciences) való felvétele, majd 1836-ban az Inspection Générale des Mines tagjává való kinevezése koronázott meg. A száraz ásványszintézissel kapcsolatos fontos munkája lehetővé tette Jacques-Joseph Ebelmen számára, hogy elvégezze egyes drágakövek jellegzetes kristályainak első mesterséges előállítását (a korund, a krizoberill és a peridot). Neve szerepel az Eiffel-toronyra felírt 72 tudósé között.

Életrajza

szerkesztés

Apja Pierre Jean-Baptiste Berthier (1758–1843) fiatalon, ügyvédként kezdte a nemours-i bailliage-ban (kerületi bíróság) a pályafutását, 1793-ban a város polgármestere, majd sok éven át a kanton békebírája volt, és 1844-ben fejezte be ötven évig tartó, nyilvános tisztségekben betöltött pályafutását, amelynek jutalmául 1832. augusztus 9-én megkapta a francia Becsületrend lovagi keresztjét.[5] Édesanyja Antoinette-Sophie Berthier volt. A házaspárnak Pierren, a legidősebb fiukon kívül még egy fia és két leánya született.[6]

A nemours-i gimnázium után 1797-ben a fontainebleau-i École Centrale de Fontainebleau-ba járt, majd a következő évtől (X. osztály, 1798) az École polytechnique-be, ahol többek között Gaspard Monge, Claude Louis Berthollet és Antoine-François de Fourcroy(wd) voltak a tanárai. 1801-ben felvételt nyert az École des Mines-be. Egy évvel később az iskolát a Mont-Blanc megyében található Moûtiers-be helyezték át. Beutazta az Alpokat, és néhány közleményt tett közzé az Isère-i kohókról és acélművekről. 1805 decemberében végzett mérnökként, s még hat hónapig az iskolája alkalmazásában maradt.

1806-ban az École des Mines laboratóriumában helyezkedett el, ahol Hippolyte-Victor Collet-Descotils-nak(wd) segített a „docimasiai”[7] kutatásban, vagyis az ércekben lévő hasznos fémek minőségének és mennyiségének tanulmányozásában. A Journal des mines című folyóiratban több írást publikált e témában.

1808-tól 1816-ig Berthier a megyék székhelyein dolgozott, kezdetben Haute-Loire, Cantal és Lot, majd 1811. évi első osztályú mérnökké kinevezése után Nièvre, Cher és Allier megyékben, amelyekhez a Corps des mines főmérnökévé kinevezése után Saône-et-Loire is csatlakozott.

Descotils 1816-ban bekövetkezett halálával a „docimasia” professzorává nevezték ki és a párizsi École des Mines laboratóriumának vezetője lett.[8] 1845-ig megtartotta laboratóriumvezetői beosztását, miközben 1840-től már Jacques-Joseph Ebelmen helyettesítette a professzori tisztségben.[9]

Kutatásai és a tanítás mellett 1836-tól a „Nyugati divízió” élére került, s kinevezték bányászati főfelügyelőnek. 1848-ban professzorként is és II. osztályú bányászati főfelügyelőként is nyugdíjba vonult, de laboratóriumát továbbra is vezette.

Egy 1858-ban bekövetkezett baleset következtében lebénult, ezért fel kellett hagynia laboratóriumi munkáival is. 1861. augusztus 24-én halt meg otthonában, a rue Crébillon 2. szám alatt, Párizs 6. kerületében.[10]

Tiszteleti és tudományos tagságai

szerkesztés

François Arago támogatásával 1825-ben a Francia Természettudományi Akadémia (Académie des Sciences) ásványtani szekciójának tagjává választották, 1829-ben pedig a Porosz Tudományos Akadémia levelező tagjává.[11]

1828. október 28-án a francia Becsületrend lovagi címét nyerte el, 1839. január 10-én pedig a tiszti címét.[12]

1859-ben a foszfátásványokkal kapcsolatos munkásságáért és a növényi hamvak – negyven évvel korábban – végzett elemzéseiért a Société Impériale et Centrale d’Agriculture(wd) (Francia császári és központi Mezőgazdasági Társaság) elismerésben és kitüntetésben részesítette.

Jelentősége

szerkesztés

Munkássága több területre terjed ki, elsősorban a geológiára, az ásványtanra és a kémiára.

Leginkább a Les Baux-de-Provence-i érc és a benne lévő timföld 1821. évi felfedezéséről emlékeznek rá. Ő adta a kőzetnek[13] a „terre d’alumine des Baux” nevet, Armand Dufrénoy(wd) 1844-ben átnevezte „beauxitra”, majd 1861-ben, ipari hasznosításának felfutásakor Henri Étienne Sainte-Claire Deville bauxitra.

A nagyolvasztók eredményesebb működésével is foglalkozott. A „forrószél” problémájával függött össze a nagyolvasztókban keletkező forró torokgázok hasznosítása, melyek addig haszontalanul távoztak a levegőbe. Berthier 1814-ben tette közzé munkáját, amelyben kimutatta a nagyolvasztók és olvasztókemencék eltávozó gázainak hőfejlesztő képességét, e hő felhasználásának különféle módszereit, lehetőségeit (például a kemencékbe és kohókba juttatott levegő előmelegítésére stb.).[14]

1821-ben Berthier volt az első, aki felfedezte, hogy a króm hozzáadásával rozsdamentes acél keletkezik, bár ezt akkoriban még nem lehetett technológiailag kivitelezni, mert az ötvözet túlságosan törékeny volt.[15]

Berthier állította elő 1823-ban szintetikus úton az első mesterséges kőzetet, az augitot, később azután az 1850-es években különösen Jacques-Joseph Ebelmen foglalkozott behatóan ásvány-szintézissel.[16]

1834-ben adta ki híres Traité des essais par la voie sèche, ou, des propriétés, de la composition et de l’essai des substances métalliques et des combustibles című művét, amelyet az analitikai módszerek didaktikus és gyakorlatias kezelésének köszönhetően széles körben használtak az ásványtani szakemberek és a bányamérnökök. Ezen az értekezésen kívül, amely tanításának megkoronázása volt, Berthier megszakítás nélküli munkássága módszeresen végrehajtott elemzések sorozatából áll, amelyek eredményeit az Annales des Mines című folyóiratban tette közzé. Kémiai és fizikai szempontból egyaránt tanulmányozta a „hasznos ásványokat”, a fémoxidokat és szulfidokat (mint például a vas, a réz, a cink stb.) Ez az alapkutatás sok esetben a kitermelési és finomítási eljárások fejlesztéséhez vezetett.

Kutatásaiban fontos helyet foglaltak el a vasércek: Franciaországban nagyon alaposan tanulmányozta ezen ércek összetételét, hogy javítsa feldolgozásukat és kohászatukat; ez lehetővé tette számára, hogy meghatározza a korábban „spatikus vas” néven ismert „szénsavas vas” természetét, és 1820-ban felfedezett egy új ásványt, a „chamoisitot” (későbbi nevén chamosit, samozit). Berthier más, nem vasérceket és ásványokat is elemzett, és kimutatta például a kristályvíz jelenlétét, amelyet korábban a „szilikátos cinkben” (hemimorfit)[17] tagadtak.

Berthier kísérletei révén nagy előrelépést ért el az ásványtan és a geológia területén, akár új fajták kimutatásával, akár bizonyos kombinációk és bomlások okainak bemutatásával. Az ásványvizek elemzéseit is hasonló eredményességgel folytatta.

A növények hamvairól és a talajokról szóló munkái az „okszerű” mezőgazdaság alapvető problémáira világítottak rá; ezekért megkapta a Société Impériale et Centrale d’Agriculture(wd) (Francia császári és központi Mezőgazdasági Társaság) Olivier de Serres(wd) képmását ábrázoló nagy aranyérmét is. Az ásványi foszfátok elemzéseiben már 1818-ban előfutár volt a talajok különböző foszfátszintjének kimutatását illetően. A foszfátásványokkal kapcsolatos kutatásait a mezőgazdaság racionalizálására használta fel, és új foszfátforrásokat is felfedezett.

Az ásványtanban a következő fajokat vagy fajtákat írta le elsőként:

Úgy tartja az utókor, hogy ásványtani elemzések között nem volt olyan művelet, amelynek magyarázatához vagy tökéletesítéséhez ne járult volna hozzá.

Művei

szerkesztés

Több mint 150 publikáció fémjelzi pályafutását, főként a Journal des Mines és az Annales des Mines, valamint az Annales de physique et chimie folyóiratokban.

1821:
1823:
1833/1834:
1836:
1847/1848:

Emlékezete

szerkesztés

Egyike annak a 72 tudósnak, akinek a neve fel van írva az Eiffel-toronyra.

1827-ben Wilhelm Karl Ritter von Haidinger egy ásványfajt, amelyet Berthier fedezett fel, és Haidingerről nevezett el, a felfedező tiszteletére berthierit-nek(wd)[29][30] javasolta átkeresztelni. 1832-ben pedig François Sulpice Beudant(wd) a berthiérin-t(wd)[31] szentelte neki.

Az ICSOBA (International Committee for Studies of Bauxites, Alumina and Aluminium, Nemzetközi Bizottság a Bauxit, a Timföld és az Alumínium Tanulmányozására) szervezet 1973. május 15-én emlékérmet alapított tagjainak jutalmazására. Az ebbe vésett négy arc között szerepel Pierre Berthier profilja is.[32]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ a b Pierre Berthier (angol nyelven)
  3. ↑ https://www.toureiffel.paris/fr/le-monument/tour-eiffel-et-sciences
  4. ↑ A Corps des mines vagy Corps des ingénieurs des mines a francia közszolgálat bányamérnökeit tömöríti, technikai és tárcaközi jellegű állami szerv.
  5. ↑ Léonore adatbázis
  6. ↑ Gabriel Auguste Daubrée: Notice sur P. Berthier, membre de l’Institut, inspecteur général des mines. (franciául) Annales des Mines, 6. sorozat, XV, 1869, (1869) Hozzáférés: 2022. július 26.
  7. ↑ Docimasia: Görög eredetű szó. Általában vizsgálat, teszt, vizsga. Mára a bányászatban elavult kifejezés az ércek és ásványok fémtartalmának kémiai laboratóriumi anyagvizsgálatára. 1856-ban „érczpróbatan”-nak nevezték a „selmeci bányász-főtanoda” tantárgyai és tanárai említésekor V. Czikk. A tanodák s segédeszközök. 57. §. A selmeczi bányász-főtanoda In: Cherrier Miklós: A magyar egyház története III. Korszak. II. rész. III. fejezet. Pest, 1856. 475–476. oldal
  8. ↑ Aguillon, Louis-Charles-Marie: L’École des mines de Paris: notice historique. Párizs, 1889. VI. fejezet, 113. oldal
  9. ↑ Lydie Touret: Pierre Berthier (1782–1861). euromin.w3sites.net (franciául) (Hozzáférés: 2022. július 25.)
  10. ↑ Archives de Paris, Halotti anyakönyv, (Acte de décès) No. 1954, 1861. évi 7/31. oldal
  11. ↑ Berlin-Brandenburgische Akademie der Wissenschaften (szerk.): Mitglieder der Vorgängerakademien. www.bbaw.de (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  12. ↑ Léonore adatbázis
  13. ↑ Berthier 1821-ben írta le a karsztos mészkő töbreit kitöltő különös, vörösagyagszerű képződményt. Berthier azt hitte, új ásványt talált, de nem nevezte el, s rendszertanilag sem sorolta be, a kémiai elemzések azonban kimutatták, hogy a képződmény 52%-ban Al2O3-ból állt. A bauxit nevet 16 évvel később az ugyancsak francia H. Dufrenoy adta az alumíniumdús képződménynek, amelyről addigra az is kiderült, hogy nem ásvány, hanem ásványkeverék, tehát kőzet. Lásd Mindszenty Andrea: Bauxit. In: Pannon enciklopédia : Magyarország földje : Kitekintéssel a Kárpát-medence egészére. Főszerk. Karátson Dávid. Budapest: Kertek 2000. 1997. ISBN 963-85792-3-4 [1]
  14. ↑ A technika és természettudományok 1789–1870 között. In: Világtörténet 6. (Budapest, 1964) XXXIII. fejezet, 704–705. oldal
  15. ↑ Derek Lowe: Das Chemiebuch. Librero, 2017, 250. oldal
  16. ↑ Mesterséges ásványok, Pallas
  17. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 680–681. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  18. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 747. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  19. ↑ Chamosite a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  20. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 502. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  21. ↑ Franklinite a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  22. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 473. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  23. ↑ Bornite a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  24. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 757. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  25. ↑ Halloysite a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  26. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 762. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  27. ↑ Nontronite a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  28. ↑ Quinzite Opal a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  29. ↑ Koch Sándor – Sztrókay Kálmán Imre: Ásványtan. 2. kötet Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1994. 519. o. ISBN 963185972X Hozzáférés: 2022. július 26.  
  30. ↑ Berthierite a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  31. ↑ Berthierine a Hudson Institute of Mineralogy Mindat.org weblapján
  32. ↑ A nemesfém ötvözetből vert emlékérem átmérője 70 mm. Az emlékérem egyik oldalán: Pierre Berthier (1782–1861) francia akadémikus, a bauxit felfedezője, Carl Joseph Bayer (1847–1904), a Bayer timföldgyártó eljárás megalkotója, továbbá Paul Louis Toussaint Hérault (1863–1914) és Charles Martin Hall (1863–1914), az alumínium-elektrolízis feltalálóinak domborművű arcképe, kétoldalt elhelyezett neve (a keresztnév csak a kezdőbetűkkel), a nevek alatt a születési és halálozási évszámok, a másik oldalán a középen elhelyezett ICSOBA és egyesületi jelvény körül az ♦ORSZÁGOS MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI EGYESÜLET♦ szöveg olvasható.Bányászati és Kohászati Lapok - Bányászat, 1987. december 1. 12. szám, 845. oldal

Fordítás

szerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Pierre Berthier című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

szerkesztés
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pierre_Berthier&oldid=27567922”