Nagyközség (polgári korszak)

A nagyközség a községek egyik jogi kategóriája volt Magyarországon 1871 és 1950 között. Azok a községek voltak nagyközségek, amelyek önállóan alkalmaztak jegyzőt, de valamely járáshoz tartoztak, vagyis főszolgabírói felügyelet alatt álltak. Az elnevezés nem a település népességével vagy egyéb méretbeli jellemzőjével volt kapcsolatos, bár a nagyközségek általában népesebbek és gazdagabbak, fejlettebbek voltak a kisközségeknél, melyek csoportosan, körjegyzőségekbe tömörülve alkalmaztak jegyzőt (körjegyzőt).

A magyarországi községek szervezeti viszonyait a polgári korszakban szabályozó 1871. évi XVIII. törvénycikk, majd az ezt felváltó 1886. évi XXII. törvénycikk a községeket három kategóriára osztotta. A rendezett tanácsú városok élvezték a legnagyobb önállóságot és az ő polgáraikat terhelte a legtöbb feladat. A nagy- és kisközségek a járásokba beosztva, a főszolgabírók felügyelete alatt működtek. Ez utóbbiak között a fő különbség az volt, hogy míg az előbbiek önállóan látták el feladataikat, elsősorban saját jegyző alkalmazásával, addig az utóbbiak körjegyzőségekben társulva vagy kivételes esetben egy nagyközséghez társulva tettek eleget törvényes kötelezettségeiknek.

Források

• Pomogyi László. Magyar Alkotmány- és Jogtörténeti Kéziszótár. Budapest: Mérték Kiadó (2008). ISBN 9789639889231 
• Kmety Károly. A magyar közigazgatási jog kézikönyve. Budapest: Politzer Zsigmond, 151‑190. o. (1897)